A kíváncsiskodó párttagnak megmondja Szálasi …”

(idézet: Szálasi naplója – A nyilasmozgalom)

4

„A kíváncsiskodó párttagnak
megmondja Szálasi …”

Az 1942-es év eseményei Szálasi összefoglalásában:

A tisztogatás és a megtisztulás esztendeje.

Az elmúlt esztendő szeptemberének kiválásaiban megmutatkozó válság ennek az évnek télutóján megérik. A pártvezetőség jelentős része PV ellen foglal állást. PV minden próbálkozót és próbálkozást gyökeresen felszámol: eltávolítja az ellenzékieskedőket. Megkezdi munkáját, hogy az addig csak általánosságban nemzetiszocialista jelleget magán viselő Nyilaskeresztes Párt tényleg Hungarista Mozgalommá fejlődjék. 1942. február 23-ával a Hungarista Mozgalom foglalja el régi helyét a Párt vezetésében, és vezeti is diadalra és győzelemre.

A Párt ebben az esztendőben ugyanazon a belső tisztuláson megy keresztül, mint a német nemzetiszocialista mozgalom 1933 és 1938 között, azzal a súlyos különbséggel, hogy PV-nek hatalmon kívül kellett a súlyos válsággal megküzdenie.

A belső válságon kívül küzdenie kellett a szabadkőműves plutokrácia, a judaista világhatalmi törekvések, a marxizmus és az ál-nemzetiszocializmus négyes szövetsége ellen is. Ez a négy szövetkezett, és összefogott a Párt és a Mozgalom és nem utolsósorban a PV ellen. Sikerült is nekik a Pártot, a Mozgalmat és a PV-t bel- és külpolitikailag eltokosítani [így!] és teljesen hazug színben feltüntetni minden belföldi és külföldi tényező előtt. Vad támadásaiknak jó eredménye is volt: a Párt és a PV e támadások pergőtüze alatt egyetlen acéltömbbé lettek, amelynek összetartó ereje a megtörhetetlen hit lett. A Párt és PV elszakíthatatlan élet-, társ- és sorsközösségbe kovácsolódtak.

A Hungarista Mozgalom felsorolt négy ellensége összehangolt vad támadásainak egyik oka az is volt, hogy tisztában voltak vele, ha ez évben nem sikerül a Pártot és Mozgalmat megsemmisíteniök, úgy a Nyilaskeresztes Párt – Hungarista Mozgalom győz, hatalomra jut és végez velük ugyanolyan kíméletlenséggel, milyennel ők harcoltak ellene.

E nehéz küzdelmek dacára PV nyári országjárást tart. Országjárásának célja: a Hungarizmus eszmerendjének szóban és értekezletek sorozatán való terjesztése. A Nemzet 1941-ben a PV szervezésszaki országjárásával gerincet kap a Nyilaskeresztes Párt szervezeteiben, 1942-ben viszont a PV ideológiai országjárásában a Hungarizmus ismertetésével lelket ad a Nemzetnek jövő nagy élete számára. Az 1943-as esztendő előrelátható hatalmas vajúdásával tudatos gerinccel és lélekkel rendelkező Nemzet tud már megbirkózni.

*

1941 nyarán Ruszkay négyszemközt közölte Szálasival: Albrecht főherceg rövidesen kimegy Németországba. Ezzel kapcsolatban a főhercegnek két kérdése lenne: 1. Felhatalmazná-e őt Szálasi, hogy – ha sikerülne Hitler elé kerülnie – képviselje a Nyilaskeresztes Pártot; ha igen, állítson össze számára egy „emlékeztetőt” a magyarországi belpolitikai helyzetről.

2. Milyen álláspontot foglalna el a Párt és Mozgalom abban az esetben, ha Albrecht pályázna a kormányzói tisztségre. Albrecht még a húszas évek elején levelet írt a Kormányzónak, benne kijelentette, hogy pályázni akar a kormányzói méltóságra, van-e a Kormányzónak ez ellen kifogása. Miután a Kormányzótól ez ideig választ nem kapott, feltételezi, hogy a Kormányzó nem emel ellene kifogást. Ruszkay megbízást kapott tőle, hogy ezt a kérdést tisztázza Sz-nál. Ettől függne, milyen mértékben kapcsolja be a Párt érdekeinek megfelelően németországi összeköttetéseit.

Szálasi összehívta a Pártvezető Tanácsot, ahol felszólította Ruszkayt, hogy személyesen adja elő Albrechttal kapcsolatos tervét és kérését.

A Pártvezető Tanács – Szálasi javaslatára – úgy döntött, hogy egy hét múlva újra összejönnek és akkor fejti ki a Tanács minden egyes tagja véleményét Albrecht ajánlatáról, illetőleg kéréséről.

A Pártvezető Tanács véleményének meghallgatása után Szálasi arra az álláspontra helyezkedett, hogy Albrechtnek a kormányzói székre irányuló aspirációit nem támogatja.

Ha pályázik, pályázzék, de a maga erejéből és felelősségére, saját szája íze szerint.

Továbbá:

Albrechtnek is tudomásul kellett volna már vennie Sz kijelentését, hogy Sz-nak mindig volt, van és lesz államfője. Jelenleg van államfője, aki olyan kiváló egészségnek örvend, hogy valószínűleg jó pár évig még az ország államfője fog maradhatni. Éppen ezért Sz fegyencbecsületével összeegyeztethetetlennek tartja, hogy államfője életében leüljön egy másikkal tárgyalni, aki a helyzet kedvező alakulása esetén államfő szeretne lenni a jelenlegi államfő kárán.

A másik kérdésben, hogy Albrecht képviselné a pártot Hitler előtt, Sz döntése:

Egészen biztosan el fog jönni az ideje annak, hogy minden tekintetben tisztázni kell a Hungarizmus viszonyát a Völkische Bewegunghoz, a magyar és a német nép egymás melletti életét és a hatalom átvételének kérdését. Vegye azonban Albrecht tudomásul, hogy mindezt senki más nem intézheti és végezheti, csak Sz, éspedig személyesen, minden jó szándékú vagy jóhiszemű közvetítő nélkül.

Tehát Sz lesz az, aki Hitlernek meg fogja mondani, hogy mi a belpolitikai helyzet, ennek alapján mit és hogyan kell cselekedni. Az új rendszerbe való átállást, ennek végrehajtását azonban a magyar nemzetnek saját erejéből kell csinálnia, mert csak így bizonyíthatja életerejét, életképességét és vezetői elhivatottságát Délkelet-Európában.

Sz csak azt kéri Albrechttől, hogy Németországban összekötő embert szerezzen a Párt számára. Tehát: nem kap emlékeztetőt, nem kap semmiféle írást, ellenben hajtsa végre, amit 1940 őszén Sz-nak megígért.

A Pártvezető Tanács tudomásul veszi Sz döntését, az indokolást és az Albrechtnek adott feladatot.

Ruszkay megjegyzése a Pártvezető Tanácson Sz döntése után: nem akar semmit és senkit a pártra kényszeríteni, a kedvező alkalom kiaknázását tartotta csupán szem előtt.

*

Ha Szálasi nehezen vagy egyáltalán nem is tudta meggyőzni a hozzá küldött hírszerzőket vagy más náci korifeusokat arról, hogy az „új rendszerbe való átállást” saját erőből is meg tudja csinálni, ennek elhitetése nyilván sikerült a Nyilaskeresztes Pártban, hiszen az ilyen kinyilatkoztatások növelték a saját elhivatottságukba vetett hitet, nem is említve a PV „önérzetes” fellépését – a Hitlerrel folytatandó tárgyalásokat. Mintha csupán azon múlna minden, hogy egyszer végül is a német nép és vezére elé jusson és akkor megmondja neki – a teendőket …

*

1941 őszén, miután Bakyék kiválásával nem sikerült a Nyilaskeresztes Pártot szétrobbantani – feltehetően Himmler sugalmazására – folytatódtak a tárgyalások a Szálasi-Ruszkay- és az Imrédy-Rátz-párt egyesítéséről. Szálasi mindenekelőtt azt várta, hogy Imrédy tegyen valamilyen gesztust a Nyilaskeresztes Párt felé, azaz magyarázza meg 1938-ban tanúsított ellenséges állásfoglalását, tisztázza „egész politikai magatartását a Hungarista Mozgalommal szemben”. Miután ebben a várakozásában csalódott, kénytelen-kelletlen engedett és Ruszkay javaslatára hozzájárult, hogy

egyelőre talán el kellene hagyni Imrédy elégtételadását.

Ruszkay újabb javaslatáról és az egyesítő tárgyalások további menetéről a Naplóban a következőket olvassuk:

Ruszkay terve az lenne, hogy először egyeztessék össze a két párt programját, és amikor ez megtörtént, lehetne a következő lépést meggondolni. Imrédyék ugyanis azt hangoztatják úton-útfélen, hogy nekik van programjuk, de a nyilasoknak nincs. Jó lenne már cáfolat kedvéért is ezt az egyeztetést megcsinálni. Igyekezete oda irányulna, hogy ez egyeztetéssel megállapítsa az ellentéteket, ezeket kiküszöbölje, utána induljanak meg az érdemleges tárgyalások. Sz beleegyezését kéri, hogy ebbe a nagy munkába bevonhassa v. Barabás Emil ny. altábornagyot is, úgyhogy egy hármas bizottság, mely állana Ruszkayból, Rátzból és Barabásból, vizsgálná felül a programot, végezné el az előkészítő munkákat.

Sz egyetért, és elrendeli, hogy Ruszkay rendelkezésére bocsássák a pártprogramot. Kérdést intéz Ruszkayhoz, hogy Rátznak megvan-e most már a felhatalmazása Imrédytől, hogy ezt az előkészítő munkát elvégezze, és hogy mit céloz mindez, miért kell ennek a munkának elkészülnie. Ruszkay kijelenti, hogy igen, Rátznak is felhatalmazása van. Sz írásbeli felhatalmazást követel Rátz számára, Ruszkay azonban figyelmezteti, hogy ez annyira belső kérdése a MMP-nak, amibe beleszólása a NYKP-nak nem lehet. Sz elfogadja Ruszkay érvelését, kijelenti, ha Imrédy Rátzot most is denunciálni fogja, közönséges és egészen kiskaliberű, intrikus társasággá válik előtte az egész Imrédy-gyülekezet. Ruszkay megjegyzi: igen, Imrédy veszedelmes intrikus, óvatosan kell kezelni.

*

Miután megtörtént a két program egyeztetése, Ruszkay úgy vélekedett, hogy „minden a legnagyobb rendben van, csak pár alaki kérdés vár elintézésre”.

Az alaki kérdések: 1. Szálasi ne ragaszkodjék a hungarizmus szóhoz, egyelőre el kell hagyni, majd csak később szabad használni, amikor a két párt már összemelegedett. 2. A Nyilaskeresztes Párt ne szervezze a kisebbségeket, végül

3. Az államfő kérdésében nem kellene Sz-nak annyira mereven ragaszkodni ahhoz, hogy neki volt, van és lesz államfője, és nem kellene mereven kitartania a Duce-elv mellett, hogy Duce-hatalmat követel magának Sz. Ez már a németek felé is rossz politika, akik nem tudják megérteni, hogy Sz, aki a tekintélyelv alapján áll, miért akar maga fölé még államfőt is.

Szálasi megmakacsolta magát, egyik kérdésben sem engedett – ugyanakkor folyt a szitkozódás, a másik fél ócsárlása. („A Magyar Megújulás Pártja csak átírta a Nyilaskeresztes Párt programját”, Imrédyék „cselédlépcső”-politikát űznek és mindenekelőtt „ki akarják herélni a hungarizmust”.)

Szálasi kétségkívül imponált legbensőbb környezetének, amikor vezéri pózban kinyilatkoztatta:

Mindennek van határa, nem hajlandó olyan egyesülésre, melynél ő is és mozgalma is öngyilkosságot követ el csak azért, hogy egy fajilag és politikailag kétes férfinak tegyen szolgálatot. Ruszkay és Barabás nem értik Sz „érzékenységét”.

Ennek ellenére szaporodtak a Magyar Megújulás Pártjával való társulás hívei, magában a nyilas párt vezetőségében is. Hubay Kálmán, Szálasi egyik legrégibb fegyvertársa, aki 1940 júliusában előbb képviselői mandátumát vesztette el, nagy politikai botrányt kiváltó nemzetiségi törvényjavaslata miatt, majd a bíróság jogerősen hathavi fogházbüntetésre ítélte, feleségével üzente a fogházból:

A Pártnak minden körülmények között keresni kell az együttműködést Imrédyvel, még a legnagyobb áldozatok árán is, különben vége a pártnak. Hubay felesége férje üzenetét a legszélesebb körben ismerteti. A türelmetlenkedő párttagok feltétel nélkül beolvadást tanácsolnak a Magyar Megújulás Pártjába, Sz-t veszedelmes, érzelgős politikusnak, álmodozónak és ködös ábrándkergetőnek tartják, akinek semmi érzéke az igazi politikához, az élet realitásaihoz.

Hubay üzenete a fogházból fokozza a belső vajúdást, mert mindenki tudja, hogy ő Sz helyettese és utódja.

*

A Napló meglehetősen zavarosan írja le a két párt közötti tárgyalások további, 1941 őszi menetét, amely végül is „jegyzőkönyvi megállapodással” zárult. Ennek értelmében

a két párt jelenlegi bizottsága minden hónapban egyszer összeül, megbeszéli az időszerű kérdéseket, dönt a kérdésekben követendő magatartásról. Amennyiben az egyik szerződő fél úgy ítélné meg a helyzetet, hogy az egyszeri rendszeres havi összejövetelen kívül rendkívüli összejövetelre is lenne szükség, ebbeli szándékát három nappal előbb a másikkal tudatni kell, a bizottságnak össze kell ülnie és a kérdésben tárgyalni kell.

Az együttműködési egyezmény után nem maradt más hátra, „csak” a két párt egyesülése. A Napló az új szakaszt, Szálasi feltételeit a következőképpen foglalja össze:

A tárgyalások után Sz feladatot ad Ruszkaynak: hasson oda, hogy Sz Imrédyvel négyszemközött beszélhessen, tisztázza vele az elvi kérdéseket, hogy utána nyugodtan átbeszélhető legyen a két párt egyesülése. Sz szerint az elvi kérdések:

1. Imrédy származása; zsidó beütése van-e, ez honnan származik;

2. ha zsidó beütés van benne, hajlandó-e a politikai síkról elmenni és azoknak átengedni a vezetést, akik zsidó beütés nélkül is alkalmasak rá;

3. adjon magyarázatot viselkedésére, melyet a Hungarista Mozgalommal szemben tanúsított mint miniszterelnök;

4. hajlandó-e magyarázatot adni a Hungarista Mozgalom minden egyes tagjának viselkedését illetően;

5. a Hungarizmus eszmerendjének elismerése.

Az elvi kérdések tisztázása után Sz hajlandó olyan szoros összműködésre a két pártvezető között, melynek értelmében Sz és Imrédy minden alapvető kérdést kettesben átbeszélnek, döntenek és döntésüket mindegyik a saját pártjával végrehajtja. A két párt ettől függetlenül a továbbiakban is országosan szervezkedne.

Ruszkay vállalja a közvetítést, igen jónak találta az elgondolást, csak az előzetes elvi kérdések tisztázását egyelőre elhagyandónak gondolja, mert úgy véli, hogy még túl frissek az események, semhogy ilyen kérdéseket nyugodt légkörben meg lehessen beszélni. Sz-nak arra az ellenvetésére, hogy éppen ezért akarja négyszemközött lefolytatni az előzetes tisztázást, mert ha ez nem lehetséges, úgy eljön az idő, amikor a nagy nyilvánosság előtt lesz kénytelen a kérdéseket felvetni, olyan időpontban, mely nem nagyon fog beilleni Imrédy elképzeléseibe. Ruszkay válasza: Imrédy nagyon hiú ember, alig [ha] hiszi, hogy ilyen, szerinte megalázkodó lépésre rászánja magát. Ruszkay ígéretet tesz ennek dacára, hogy megkísérli, de időt kér. Sz megadja.

A Naplóból megint nem tűnik ki, mit végzett Ruszkay, sikerült-e teljesítenie a PV feltételeit, amelyeket a legjobb akarattal sem lehetne sem átgondoltaknak, még kevésbé az adott pillanatban taktikai szempontból célravezetőnek ítélni. Alig hihető, hogy Szálasi komolyan választ várt a fenti „elvi kérdésekre”, hiszen akkor azt kell feltételeznünk, hogy minden további megbeszélést, előrehaladást az egyesülés felé, zátonyra akart juttatni. Márpedig ő tárgyalni akart, méghozzá személyesen, Imrédyvel.

Ráadásul Imrédy nem „méltóztatott” szóba állni a Pártvezetővel, aki ezt a tényt kénytelen-kelletlen, szó nélkül tudomásul vette. Igaz, erre csak a további eseményekből következtethetünk. Imrédy lekezelő magatartásáról a Napló mélyen hallgat.

*

1941 végén – Hubay kiszabadulása után – Szálasi legfelsőbb titkos tanácsot alakított a Nyilaskeresztes Párt vezetésére. A tanácsba meghívta Csia Sándor, Henney Árpád, Ruszkay Jenő és Hubay Kálmán testvéreket. Az első tanácskozást Ruszkay lakásán tartották, és itt Ruszkay ismét felvetette a Nyilaskeresztes Párt és a Magyar Megújulás Pártja egyesítésének kérdését. Ruszkay – a Napló szerint – a következőképpen indokolta javaslatát:

1. A Nyilaskeresztes Pártnak nincs súlya külpolitikailag. Imrédy ezzel szemben nyomasztó túlsúllyal rendelkezik;

2. A Nyilaskeresztes Párt belpolitikailag is teljesen csődöt mondott, megcsinálta ugyan az egyesítést, de ez csak ideig-óráig állt helyt, az első erőpróbánál szétesett;

3. A Nyilaskeresztes Párt nem tudja megszervezni a nemzetet, vagy legalábbis legértékesebb rétegei ellenszenvesen vagy közömbösen állanak vele szemben.

Teátrális jelenet következett:

Ruszkay unalomig ismételt szójárását alkalmazza újra: politikát nem lehet szentimentalizmussal csinálni. Szálasi unottan int a kezével, és megkérdezi Ruszkayt, hogy szerinte mi a szentimentalizmus és mi a realizmus a politikában. Ruszkay mérges, Hubay cinikusan mosolyog, és élvezi a helyzetet, Csia Sándor köhécsel, Henney jegyez. Sz biztosítja Ruszkayt, hogy a hozott döntésénél reálisabban nem lehet a helyzetet megítélni, örüljön Ruszkay annak, hogy Sz önmagát teljesen kikapcsolja és átenged mindent neki és Hubaynak. Hubay megszólal: Sz nélkül nem lehet az egységesítést megcsinálni, ha Sz amiatt elmegy a pártból, ő – Hubay – is kilép, és úgy gondolja, Ruszkay is ugyanezt fogja cselekedni.

Ruszkay és Hubay – Szálasi döntésére – elálltak javaslatuktól. Ez persze korántsem jelentette azt, hogy Ruszkay és Hubay feladták volna a harcot – a Nyilaskeresztes Párton belül.

Ruszkay és Hubay elkeserednek amiatt, hogy a német követség – Sz féltevése szerint, valószínűen felsőbb hivatalos sugalmazásra – mindig egyoldalúan csak a Magyar Megújulás Pártjának tagjait hívja meg teákra vagy vacsorákra, amíg a Nyilaskeresztes Pártról egyáltalában nem vesz tudomást, vezető tagjaival nem keresi az érintkezést, csak Ruszkayt hívta meg, de csak egyszer. Sz megjegyzi a ténynél: valószínűen azért, hogy étvágyat csináljanak neki. A követségnek ebben a magatartásában Ruszkay és Hubay szintén annak a jelét látják, hogy külpolitikailag és így belpolitikailag is egyedül és kizárólagosan csak az Imrédy-párt jön tekintetbe, amit a Nyilaskeresztes Pártnak tudomásul kell vennie. Ha nem veszi és nem igyekszik ugyancsak szalonképes lenni a német követségen, az Imrédy-párt hatalomra fog jutni, a Nyilaskeresztes Párt viszont lekésik a hatalomról, és nem lesz sehol.

*

A Napló nagyon mostohán kezeli a dátumokat, így azt sem lehet tudni, mikor tért vissza Albrecht főherceg Németországból és mikor tárgyalt Ruszkayval. Mindenesetre, Ruszkay nagyon fellelkesült a hallottakon – és a főherceg által látottakon:

Ruszkay Sz-nak Albrechttől származó naplójegyzeteket mutat be. Ezekben Albrecht leírja, hogy németországi útja alkalmából kivel beszélt, mit tárgyalt, milyen benyomásokkal jött vissza. Többek között megjegyzi naplójában, hogy német hivatalos körök a magyarországi belpolitikai helyzettel kapcsolatosan annak az óhajuknak adtak kifejezést, hogy Magyarországon [a] nemzetiszocialista pártokat csak abban az esetben fogják megsegíteni a németek, ha egyesülnek vagy legalábbis a legszorosabb blokkba tömörülnek. Sz megkérdezi Ruszkaytól, hogy ki kért segítséget a németektől. Sz szerint segítségre nincs szükség, csak egyre, éspedig arra, hogy erkölcsileg ne kössék meg a párt kezét, vonják vissza tehát azt az erkölcsi béklyót, melyet Rademacher kijelentése tett a pártra: hogy a németek a kormányt fogják megsegíteni, ha a párt lépéseket tenne a kormány felszámolására, és hogy ebben az esetben a párt német szuronyokkal találja magát szembe, mert a német kormány a magyar kormánnyal van szerződésben és nem a NYKP-val. A bemutatott Albrecht-féle naplójegyzetek eredeti szövege: lásd 6. sz. melléklet. [Nem található a Naplóban. – A szerk.]

Ruszkay az Albrecht-féle naplójegyzetek alapján Sz-nak javasolja, hogy Albrechtet kellene a két párt csúcsára állítani, mert Albrecht születésénél fogva is tekintély, de tekintély német összeköttetései révén is. Tekintély a nép széles rétegeiben, nagyon is szeretik, mert polgári lányt vett feleségnek, amivel bebizonyította, hogy nem „népidegen”. A honvédségben igen nagy tábora van, vezetésre rátermett. Ruszkay elképzelése: Albrecht legyen döntőbíró Sz és Imrédy felett és a kettejük között felmerülő vitás ügyekben. Döntését mindkét félnek el kellene fogadnia. Albrechtnek segítségére lennének a döntésben és a pártközi bíráskodásban Ruszkay és v. Rátz Jenő, akik Albrechttel egyetemben mintegy legfelsőbb vezetést is jelentenének, melyben későbben a két párt is nevezhetne tagokat.

Sz egészen megrendül, hogy ilyen nagy baromnak tartják és mondja először Ruszkaynak-Hubaynak: „Nem bánom, hogy az emberek ökörnek tartanak, de halálosan megsértődöm, ha nagyobb ökörnek tartanak, mint amilyen vagyok!” Ruszkay-Hubay nagyot nevetnek Sz e megjegyzésén.

Szálasi ellenkezésén tehát meghiúsult a kétségkívül tetszetős terv, hogy a királyi herceg legyen a két egyesült szélsőjobboldali párt vezére. De Ruszkaynak ez sem szegte kedvét, tárgyalási készségét az egyesülés megteremtésére, sőt mint a Naplóból kitűnik: e cél elérésére az érintkezést az MMP-vel monopolizálni igyekezett.

Imrédy azt kéri Ruszkay útján Sz-tól, hogy a két párt közötti megállapodástól eltérően – hetes bizottságnak kell minden hónapban rendszeresen egyszer összeülnie, hogy az időszerű kérdésekben állást foglaljon -, csak Ruszkay egyedül vegyen részt ezeken az üléseken. Indoka: Sz túl merev, nem lehet vele annyira fesztelenül érintkezni, mint Ruszkayval. Máskülönben is Ruszkay teljesen tájékoztatni fogja Sz-t a megbeszélésekről. Sz döntése:

egyetért, de nem tartja az így összeülő tárgyaló értekezletet mértékadónak elhatározásainál, és kijelenti, hogy az azokon a megbeszéléseken hozott állásfoglalások számára nem kötelezőek. Ruszkay tudomásul veszi Sz döntését. Arca savanyú.

Sz megállapítja, hogy egészen kis űrmértékű intrikusokkal van dolga, akikkel majd úgy kell bánnia, mint a hűtlen lakájokkal.

Csia Sándornak kijelenti Sz, hogy az Intrédy-Ruszkay-Rothen-féle cselédszoba- és hátsólépcső-intrikával szemben ő – Sz – majd be fogja mutatni alkalomadtán a szalon- és a főlépcső-intrika magasiskoláját.

Szálasi valószínűleg ekkor kezdett foglalkozni azzal a gondolattal, hogy szakít Ruszkayval. Felismerte, hogy Ruszkay, szövetkezve Hubayval, átjátszhatja az egyesített párt vezérségét vagy Imrédy, vagy Albrecht főherceg kezébe, márpedig pártvezéri hatalom nélkül nemigen kaphat megbízást sem a Mussolini-, sem Hitler-szerep magyar változatának alakítására.

Ha erre gondolunk, némiképp világosabbá, érthetőbbé válik Szálasi személyi indítékoktól erősen fűtött politikája a következő hónapokban.

*

1941 őszén Szálasi két újabb kísérletet tett arra, hogy Horthy színe elé jusson. A Napló a közvetítők személyéről éppúgy, mint a visszautasítás okairól mélyen hallgat, ugyanakkor, amikor egy-egy német hírszerzővel folytatott beszélgetésnek hosszú oldalakat szentel.

Később, 1942 októberében Szálasi a Nyilaskeresztes Párt Nagytanácsán részletesen ismertette a próbálkozást, felolvasva az ez ügyben a kormányzóhoz intézett, 1941. november 11-i levelét, majd az arra kapott november 25-i választ. Szálasi azért kért kihallgatást Horthytól, mert úgy látta félelmében: „a rendszer politikai, gazdasági és társadalmi vezetésének hibáiból olyan tátongó szakadék keletkezett az Államfő és a magyar nép által akart és kezdeményezett, a Nyilaskeresztes Párt által megszervezett magyar nemzetiszocialista mozgalom között, amely meggyőződésem szerint az államnak és a nemzetnek jó és egészséges vezetését kizárja, és úgy az államot, mint a nemzetet végveszélybe sodorja”.

A Nyilaskeresztes Párt vezére olyan értelmű javaslatot akart tenni, amely „a magyar nemzetiszocialista népi alapon történő kibontakozást lehetővé teszi az Államfő és a nemzet együttes elhatározásából, erejéből, kezdeményezéséből és szabad akaratából”.

A kormányzói válasz nem szerzett örömet Szálasinak. Uray István, a Kabinetiroda főnöke közölte: Horthy kormányzó nem lát okot arra, hogy Szálasit az általa „megjelölt belpolitikai jellegű kérdésekben fogadja”. Indok: a kormányzó a végrehajtó hatalmat a kizárólag az országgyűlésnek felelős minisztérium által gyakorolja, a kérdéseket tehát „a miniszterelnök elé kellene vinni”.

Szálasi 1941. december 5-én újabb kérelmet nyújtott be Horthyhoz. Egyúttal a Bárdossy-kormányt így „minősítette”:

„Hódolatteljesen jelentem, hogy a jelenlegi kormányt gyengének, tehetetlennek és összetételénél fogva alkalmatlannak tartom arra, hogy a súlyos sorsproblémákat megoldhassa, és olyan új, nemzetünktől megkívánt rendet és rendszert építsen, amelyek nemzetünk életbiztonságának biztos politikai, gazdasági és társadalmi alapját képezhetnék.”

Szálasi ezenkívül ismertette korábbi próbálkozásait a kormányzói kihallgatás elnyerésére, majd így folytatta:

„Háromszor kértem, háromszor utasítottak el, háromszor becstelenítettek meg olyan mozgalmat és pártot, mely elejétől kezdve mindig kormányzóhű volt, és egyedül a nemzet nagy érdekeit tartotta mindenben és mindenkor szemei előtt.

Felelősségem nagy tudatában és országjárásomból merített tapasztalataim alapján hódolatteljesen jelentem, hogy [a] nemzetünk nagy sorskérdéseiben való elhatározó döntést nemzetünk már nem a kormányzattól, hanem Főméltóságodtól várja, és attól a párttól, amely eddig minden lépésével bizonyította, hogy nemzetünkért minden áldozatra képes és kész. Ez a párt a Nyilaskeresztes Párt.

Ezért a Kabinetiroda főnökétől vett értesítés dacára újra Főméltóságodhoz fordulok azzal a hódolatteljes kérelemmel, hogy engem kihallgatáson fogadjon, amelyen az Államfő és a nemzet együttes akaratából kezdeményezendő magyar nemzetiszocialista népi kibontakozásra vonatkozó javaslataimat akarom személyesen és szóban hódolatteljesen előterjeszteni. Erkölcsi, szellemi és anyagi katasztrófába sodorná a nemzetet az, ha a szükséges kibontakozás külső kényszer hatása alatt indulna meg.”

De Horthyt sem a kormányzóhűség kinyilatkoztatása, sem a „külső kényszer” szavak mögött lappangó, burkolt fenyegetés nem indította arra, hogy Szálasi kérelmét másként bírálja el; december 5-én Uray, a Kabinetiroda főnöke arról értesítette a Nyilaskeresztes Párt vezérét, hogy a kormányzó fenntartja az elhatározását, hogy „belpolitikai kérdések csak a felelős kormány elnökével beszélhetők meg”. (Hogy félreértés ne legyen, a válasz első része hangsúlyozta: a Bárdossy-kormány teljes mértékben élvezi a kormányzó bizalmát …)

Szálasi ezek után Csia és Henney útján tájékoztatni akarta Bárdossy miniszterelnököt „kezdeményezéséről”. Bárdossy egyébként nem reagált a két nyilas képviselő december 10-i és 12-i távbeszélőn történt jelentkezésére. Ő tudta, miért nem. Ha ugyanis megkapta – márpedig nyilvánvalóan megkapta – Szálasi kihallgatást célzó írásműveit, akkor ez nem is olyan nagyon meglepő.

*

Horthy Miklós kormányzó 1941 júniusában betöltötte életének 73. esztendejét, és természetszerűleg felmerült az utódlás kérdése. A kormányzó környezete elérkezettnek látta az időt a döntő lépés megtételére; ez a lépés a Horthy-dinasztia megteremtésére irányult.

A terv egyszerűnek és végrehajthatónak látszott: az országgyűlés törvényjavaslatot fogad el a kormányzóhelyettes választásának szükségességéről, majd erre a tisztségre a kormányzó kisebbik fiát, ifjabb Horthy Istvánt választják meg.

Voltak a tervnek heves ellenzői az országban és az országon kívül is.

Nyilvánvalónak látszott ugyanis, hogy a kormányzóhelyettes lehet adott kedvező esetben a trón legesélyesebb jelöltje, márpedig a magyar királyi trónnak két várományosa is volt: Ottó trónörökös, IV. Károly legidősebb fia, aki külföldön élt és akinek visszatértét a trónra az antanthatalmak 1920. február 2-i nyilatkozata tiltotta – itthon pedig Albrecht főherceg.

Szálasi és a Nyilaskeresztes Párt nehéz probléma elé került.

Ruszkay ismét akcióba lépett Albrecht főherceg érdekében. Hogy fellépésének nagyobb súlyt adjon, megmutatta Szálasinak azt a levelet, amelyet Albrecht intézett Ribbentrop birodalmi külügyminiszterhez; Ribbentrop 1942. január elejei magyarországi látogatása során a sértett főherceg levelében élesen bírálta Horthyt, elsősorban a kormányzó utódlásával kapcsolatos hivatalos és nyilván Horthy kedvére való tervek miatt. A Naplóból kitűnik, hogy Ruszkay „folyamatosan tárgyal” Albrecht érdekében Imrédy Bélával, Rátz Jenővel – és a németekkel.

Ruszkay ugyanekkor – bizonyára német megbízóinak tudtával és egyetértésével – emlékiratot készített Szálasi számára a Nyilaskeresztes Párt helyzetéről és teendőiről. Szálasi úgy vélte: Ruszkay törésre akarja vinni a dolgot a párton belül. Sz teljesen szabad kezet és mozgást enged számára, hogy tervét keresztülvihesse.

Sz kiadja Ruszkay emlékeztetőjét Hubaynak, Csiának és Henneynek elolvasás és hozzászólás végett. Sz maga undorítónak tartja az egészet.

Az „Emlékeztető” következményei néhány hét múlva megmutatkoztak.

A Napló – érthetően – nagy részletességgel elemzi a kormányzóhelyettesi törvényjavaslatot:

Benyújtják a kormányzóhelyettesi törvényjavaslatot a Házban. [1942. február 9.] Ruszkay mindent elkövet, hogy Sz-t rábírja, hogy Imrédy képviselőivel együtt a Nyilaskeresztes Párt képviselői jelentsenek be különvéleményt a kormányzóhelyettes személyét illetően. Sz figyelmezteti Ruszkayt, hogy még nincs személyről szó, hanem csak a személytelen törvényről, tehát nem lehet még ellenjelölttel fellépni. Máskülönben is, Albrecht személyét nem lehet máról holnapra beállítani, utóvégre Albrechtet senki sem ismeri a Pártban. Ha személye tekintetbe jönne, úgy lassan kell bevezetni. Máskülönben is Ruszkay ismeri Sz nézetét Albrecht kormányzói ambícióit illetően, félreérthetetlenül tudomására hozta a pártvezetői tanácson még 1941-ben, de ismerheti nézetét az államfői kérdésben is. Igaz, hogy ebben az esetben az államfői kérdésben elfoglalandó álláspont nem súrolja a hűtlenség határát, mert hivatalosan felvetett politikai kérdésről van szó. Viszont el kell ismerni annak a lehetőségét, hogy a későbbiek folyamán mégis kialakítható a Párt és vezetője magatartásából a hűtlenség ténye. Ezért nem tartja Sz célszerűnek, hogy Albrecht személyével foglalkozzék a Párt. Ruszkay dühösen követeli, hogy a Párt akkor legalább ifj. Horthy István ellen indítson fekete propagandát, mutassa meg, mit tud. Sz nyugodt hangon megjegyzi: Ruszkay adja ide a tényeket, és megindul a fekete röplapáradat, de tényeket kér és nem pletykákat. Ruszkay felfortyanva követeli, hogy a Pártnak meg kell csinálnia a propaganda-hadjáratot ifj. Horthy István ellen tények nélkül is, ezt kívánja a Párt érdeke. Sz leinti Ruszkayt, és figyelmezteti, hogy a Párt érdekeit Sz őrzi, senki más.

Gyűlnek a viharfellegek Szálasi és Ruszkay között:

Ruszkay újra felkeresi Sz-t és kijelenti, hogy az Imrédy-párt a legteljesebben Albrecht vonalára állott. Albrechtet akarja kormányzóhelyettesnek, minden politikai lépést meg is tett, hogy ez sikerüljön is. Sz kijelenti: elismeri, hogy Imrédy és Ruszkay óriási politikusok, ennek dacára nem tudja a rendszert annyira ostobának elképzelni, hogy olyan törvényjavaslatot nyújtson be, amelynek segítségével más is meg legyen választható ifj. Horthy Istvánon kívül. Ennek dacára tovább erőszakoskodik Ruszkay. Sz nem fogadja el Ruszkay ösztökéléseit. Ruszkay újra azt követeli, hogy akkor legalább a legdurvább módon támadni kell ifj. Horthy Istvánt, mert utóvégre ez az ember az Arizónában be volt rúgva, angol dalokat énekelt, csak angol dzsesszt tűrt meg, így Ruszkay nem hajlandó, hogy ilyen zöldfülű részeges fickót szolgáljon. Sz felszólítja Ruszkayt, hozzon már elébe egyetlen embert, aki saját szemeivel látta és nemcsak tizedszájból hallomásból tudja, hogy ifj. Horthy István mi mindent művel.

Ruszkay kijelenti, hogy ifj. Horthy Istvánból soha nem lesz nemzetiszocialista. Sz válasza: meglehet, hogy nem lesz, sőt meg van róla győződve, hogy azok közé fog tartozni, akik nem tudnak már átállni. Meg kell azonban állapítania, minden szenvedélyességtől és egyoldalúságtól menten, hogy ifj. Horthy Istvánnak még nem volt meg a lehetősége, hogy nemzetiszocialista vezető személyekkel tárgyaljon vagy beszélgessen. Az, hogy valaki nemzetiszocialistává legyen, nem az évektől függ. Vannak egyesek, akik ötvenéves korukban lesznek nemzetiszocialistákká, mások már tizennyolc éves korukban, mások viszont Párizs elestével jönnek rá a megnyugtató tényre, hogy még fejlődőképesek. Sehol nincs megírva, hogy csak politikusok fejlődhetnek, fejlődhetnek államfők és kormányzóhelyettesek is, mint ahogyan Albrecht is dicséretes módon fejlődött. Ruszkay nagyon ingerült.

Ha 1941 nyarán Szálasi még azzal indokolta Ruszkay és a többi nyilas alvezér előtt Albrecht kormányzói, pontosabban: trónigénye támogatásának megtagadását, hogy „neki van Államfője”, azaz ragaszkodik Horthyhoz, akkor 1942 januárjában már más is közrejátszott abban, hogy nem akart Albrecht mögé állni. Történt ugyanis valami. Vajna Gábor

Sz beleegyezése nélkül kezdeményező lépést tesz ifj. Horthy István felé, Sorg Antal építész közvetítésével. Célja, hogy a leendő kormányzóhelyettest a párt célkitűzéseit illetően felvilágosítsa, és hogy necsak a zsidók részéről befolyásolják, hanem a nemzetiszocialisták részéről is.

Bár Vajna Szálasi felhatalmazása nélkül kezdte meg a tárgyalásokat Horthy Istvánnal, a pártvezető – mint később kitűnt – a kezdeményezést egyáltalán nem kárhoztatta; sőt, amikor Ruszkay ezért felelősségre vonta Szálasit, a PV – a Napló szerint –

élesen visszautasítja Ruszkay illetéktelen beavatkozását politikai terveibe. Célja: a kormányzóval létrehozni a kibontakozást, most pedig alkalom nyílik, hogy fián keresztül célját megvalósíthassa. Ruszkay ingerülten távozik.

A Naplóból az is kiderül, hogy Szálasi felhatalmazta Vajnát a Horthy Istvánnal folytatandó megbeszélésekre azzal, hogy készítsen elő találkozót közte és a kormányzó fia között. Nem kétséges, hogy Szálasi így akart eljutni a kormányzóhoz, abban az illúzióban ringatva magát, hogy Horthy – fia támogatása fejében – hajlandó lesz őt, Szálasit kihallgatáson fogadni.

Az ifjabb Horthy és Vajna közötti tárgyalások további menetéről hallgat a Napló, de a következményekből arra gondolhatunk, hogy Vajna missziója kudarcot vallott. A Nyilaskeresztes Párt ugyanis az Imrédy-féle Magyar Megújulás Pártjának vonalát követte a kormányzóhelyettesi tisztre vonatkozó törvényjavaslat parlamenti vitájában. Csia Sándor, a Nyilaskeresztes Párt vezérszónoka a javaslat ellen foglalt állást, mivel az „a közjogi provizóriumot, azaz a kormányzói intézményt, intézményesen még továbbfejleszteni kívánja”. Ezért a Nyilaskeresztes Párt „a törvényjavaslatnak a napirendről való levételét, az országgyűlés mielőbbi feloszlatását és új választások kiírását tartja szükségesnek”.

Ami pedig a kormányzóhelyettes megválasztását illeti:

Sz tiltó rendelkezést ad ki egyetértésben és együttműködve Ruszkay révén a Magyar Megújulás Pártjával, hogy a kormányzóhelyettes megválasztásánál senki nem lehet jelen a képviselők közül.

Hogy tulajdonképpen mi lehetett e teljesen negatív álláspont mögött, arra a Napló a következő, meglehetősen kusza magyarázatot nyújtja:

Sz véleménye: ifj. Horthy Istvánra szüksége van a rendszernek abból a célból, hogy személyével megjátszhassanak egy olyan népi mozgalmat, amelyik látszólag az új koreszmét képviseli. A németek valószínűen követelésekkel léphettek fel, többek között a zsidókérdés rendezése, a jobboldali mozgalmak szabad szervezkedése [ügyében]. Ezeknek a kérdéseknek elintézését meg is ígérhették, ifj. Horthy Istvánnal viszont megjátszhatják a lehetőséget, hogy ő fogja össze a jobboldalt, és legyen vezére egy jobboldali átállásnak. Ezzel teljesen lehetetlenné tudják tenni az összes nemzetiszocialista pártalakulatokat is. Egy Schuschnigg-féle politikai megmozdulást akarnak talán létrehozni, és ennek élére az államfő fiát mint közjogi személyt [akarják állítani].

Mármost nincsenek adataink arra vonatkozólag, hogy a németek követelésekkel léptek volna fel Horthy István kormányzóhelyettessé való megválasztása előtt. De Szálasi „véleménye” a kormányzó fiáról szintén meglehetősen ellentétesnek tűnik, minthogy vele, magasabb politikai célok elérése érdekében titkos összeköttetést, kapcsolatot óhajtott fenntartani.

De annak a nézetnek is van jogosultsága, hogy Szálasinak tulajdonképpen sem ebben az esetben, sem máskor nem volt kialakult álláspontja bizonyos fontos kérdésekben, így az is meglehet, hogy ugyanabban a kérdésben egészen rövid időn belül homlokegyenest ellenkező álláspontra „váltott át”.

Minthogy pedig Szálasiból kezdettől fogva hiányzott a politikai rugalmasság, s e tulajdonság hiányát a legcsekélyebb mértékben sem lehet ügyes taktikai érzékkel magyarázni, sokkal inkább azzal, hogy megszállottan tört a hatalomra, minden eszközt, lehetőséget készséggel megragadott, amellyel közelebb szeretett volna jutni az áhított célhoz, a Mussolini-szerephez.

Végül „a népi mozgalom megjátszását” illető feltevés teljesen abszurd, Szálasi e vélekedését semmiféle tény sem támasztja alá; ezúttal is arról volt szó, hogy a PV azzal igyekezett ellenfelei minden sikerét és a maga kudarcát magyarázni, hogy ellenfelei kisajátították az ő eszméit.

Mindez azonban nem gátolta Szálasit abban, hogy ifj. Horthy Istvánnal mint „közjogi személlyel” kapcsolatos kombinációit, rövid idő múltával gyökeresen megváltoztassa.

Az új kombináció a Naplóban:

Sz tudomására hozzák, hogy Szabó Lászlót, a római katonai attasét fogják ifj. Horthy István mellé beosztani katonai tanácsadóként. Üzenet megy Szabó Lászlónak, hogy tekintse feladatának ifj. Horthy István hungarista szellemben való felvilágosítását, ezenkívül készítsen elő beszélgetési lehetőséget Sz és ifj. Horthy István között. Szabó László egyetért, feladatok teljesítését vállalja, időt kér, hogy ifj. Horthy István mellé való beosztása után még először összemelegedhessen vele, mielőtt feladatának végrehajtásához fogna. Sz augusztus 1-ig szab határidőt.

Az eredményekről semmiféle adatot vagy utalást nem találunk a Naplóban, de újabb kudarcra lehet következtetni abból, hogy amikor ifj. Horthy István kormányzóhelyettes 1942. augusztus 20-án a keleti fronton repülőszerencsétlenség áldozata lesz, Szálasi ismét a fenti, minden komoly alapot nélkülöző tételét hangoztatja. Idézünk:

A kormányzó kezéből kicsúszik az utolsó lehetőség, hogy a kormányzóhelyettes személyének előtérbe tolásával egy nemzetiszocialista kibontakozási komédiát játszhasson meg.

*

1942 elején már rendkívül kiélesedett Szálasi és Hubay viszonya is. A Napló szerint Hubay és felesége maguk köré gyűjtötték az elégedetleneket, sőt társaságban kijelentették:

Sz tényleg nem egészen normális, valami baja támadhatott a fegyházban, mert egészen biztos forrásból tudják, hogy

1. Sz kijelentette, hogy megjelent előtte Szűz Mária és biztatta, csak menjen töretlenül tovább a megkezdett úton, ő meg fogja segíteni,

2. özv. gr. Teleki Lászlónénak felajánlotta a királyi koronát, megígérte neki, hogy királynét csinál belőle, viszont

3. gróf Széchenyi Lajosnak, ennek a részeges kelekótyának, megígérte, hogy kormányzó lesz.

Növelte a feszültséget Szálasi és a Ruszkay-Hubay kettős között az is, hogy a budapesti hivatalos német diplomácia teljesen egyértelműen az Imrédy-Rátz-Jaross-féle Magyar Megújulás Pártját favorizálta. Ettől Szálasi újabb sértődöttségi rohamot kap:

Jagow [a német követ] újra meghívja magához a Magyar Megújulás Pártja vezetőit, szép egymásutánban, meghívja az úgynevezett jobboldali MÉP-köröket is. Ez a tény nagyon elkedvetleníti Ruszkayt és Hubayt, de különösen Ruszkayt. Utóbbi Sz-t felkeresi, felpanaszolja, hogy mindenkit meghívnak a németek, csak éppen a Nyilaskeresztes Pártból senkit. Sz kijelenti, ha ennyire vacsorázni akar, meghívja őt nagyon szívesen magához vacsorára, ha megelégszik vele. Ha azonban Jagowval akar vacsorázni, úgy kérjen közvetítő meghívást Imrédy útján. Sz elutasítja magától azt a vádat, hogy a németek miatta és merevsége miatt zárkóznak el ennyire a párttól. Ruszkay aggodalmát nem osztja, hogy ezekből a meghívásokból lehet a legjobban következtetni, hogy a német hivatalos körök mely pártokat tartanak uralomképesnek és hatalomerősnek.

Sz nem tudja feltételezni, hogy a németek ne látnának tisztán a magyarországi helyzetben, hiszen annyi felderítőjük van, hogy Dunát lehetne rekeszteni velük. Ha pedig nem látnak tisztán, az ő bajuk lesz, ami remélhetőleg, nem lesz másnak is baj.

Ruszkay nagyon ingerülten azt válaszolja, hogy nem lehet a dolgokat ilyen könnyen venni. A diplomáciában másként mutatják ki a nézeteket, mint a rendes napi életben. Sz kijelenti, hogy fütyül az olyan diplomáciára, amely csak azt akarja látni, amit feltételez és nem azt, ami tény.

A végső szakítás immár elkerülhetetlen. 1942. február 23-án Szálasi megjelent Ruszkay lakásán, ahová előzően odakérette Hubayt, Csiát és Henneyt is. Az ürügy: Hubay és Ruszkay emlékiratot szerkesztett, amely szerint

a németek határozottan kívánják a Nyilaskeresztes Pártnak és a Magyar Megújulás Pártjának blokkba való tömörülését egy harmadik személy tekintélyvezetése alatt. Hangoskodnak, hogy ennek a tömörülésnek egyedüli akadályozója kimondottan Szálasi, akinek se belpolitikai, se külpolitikai tekintélye nincsen, csak makacskodik.

A nagy jelenetet a Napló így örökíti meg:

– Sz megkérdezi Ruszkayt és Hubayt, együtt akarnak-e dolgozni vele a továbbiakban, vagy fenntartják-e az emlékiratban rögzítetteket. Mindketten fenntartják az emlékiratban rögzítetteket. Sz felszólítja Ruszkayt és Hubayt, hogy távozzanak a Pártból, amit a két érdekelt tudomásul is vesz. Utána eltávozik Sz Ruszkay lakásáról, Csia Sándor és Henney Árpád kíséretében.

Majd alább:

– Ruszkay csodálkozik, hogy miért az ő lakásán történt kizáratása. A kíváncsiskodó párttagnak megmondja Sz, hogy ott dobta ki mindkettőt a Pártból, ahol az aljas intrikát szőtték a Párt és Sz személye ellen. Sz hozzáfűzi, van ő – Sz – is olyan neveletlen, hogy neveletlenségért neveletlenséggel fizessen. Zsiványokkal szemben nem óhajt szalonszerűen viselkedni még akkor sem, ha a zsiványok emiatt megsértődnek.

A Nyilaskeresztes Párt parlamenti képviselői két napon át tárgyalták Hubay és Ruszkay kizáratásának ügyét, de hasztalan próbálkoztak a kizárt „testvérek” és a „vezértestvér” összebékítésével, mert Ruszkay és Hubay nem hajlandó bocsánatot kérni Szálasitól.

Szálasi kijelentette Csiának: „Számára meghalt Hubay, éppen úgy, mint Taby és Baky.”

Mindezek után a nyilas képviselőcsoport javaslatára még egy utolsó kísérletet tettek. Szőllősi, Csia és Mohay a következő nyilatkozatot adták át Hubaynak:

Nyilaskeresztes Párt. Pártvezető.

Nemzetes

Hubay Kálmán testvérnek

Budapest.

Aláveti-e magát Szálasi Ferenc Pártvezető akaratának és döntéseinek a Nyilaskeresztes Párt és az általa vezetett magyar nemzetiszocialista mozgalom politikai, társadalmi és anyagi vezetése tekintetében?

Budapest, 1942. február hó 25.

A három kiküldött a megbízatás eredményéről a következőket jelentette:

Pártvezető Testvér utasítására 1942. február hó 25-én 15 h 15 perckor megjelentünk – előzetes telefonértesítés után – Hubay Kálmán lakásán (Vöröskő utca 3.). Fenti nyilatkozatot illő formában Hubay Kálmánnak bemutattuk, mire Ő bekapcsolódva az általunk mondottakba, a következő kijelentést tette:

A történelmi pillanat 1942. február 23-án 15 h 30 perckor elmúlt, s azóta Szálasi Ferenc illetéktelen arra, hogy nekem ilyen kérdést feltegyen. Illetéktelen ember kérdésére pedig én nem válaszolok.

Budapest, 1942. február 25. 15 h 25 p.

 

Szőllősi Jenő s. k.		Csia Sándor s. k.
	Mohay Gyula s. k.
Tudomásul vettem!
		Szálasi Ferenc s. k.

Budapest, 1942. II. 25-én 17 h-kor.

Ugyanilyen szövegű levelet nyújtott át a háromtagú küldöttség Ruszkay Ferenc testvérnek is, aki mindenekelőtt azt nehezményezte, hogy Szálasi Hubayt és őt „minden konkrét vád, minden előzetes vizsgálat, az esetleges vádakra való védelem megadásának lehetősége nélkül” zárta ki a pártból. Majd a „kíváncsiskodó párttag” így folytatta:

Hogy én ezt a lépést Szálasi Ferencnek nem egy pillanatnyi beszámíthatatlansági aktusának tekintsem, arra legelsősorban arra volna szükség, hogy ezen aktus legteljesebb mértékben reperáltassék, mert anélkül nem vagyok abban a helyzetben, hogy a feltett kérdésekre egyáltalában választ adjak. Szálasi Ferenc kizáró aktusa után én egyenértékű vagyok XY úrral, akinek semmi vonatkozása a Párttal nincsen, és ennélfogva nem is lehet hozzám ezt a kérdést feltenni, hogy én Szálasi Ferencnek, aki tőlem egy másik, teljesen független úriember, politikai, társadalmi és anyagi vezetés tekintetében alávessem-e magam, vagy nem.

Ruszkay végül kijelentette: kizárását, tekintettel a memorandummal való indokolásra, nem tekintheti bizalmi kérdésnek, mert a szóban forgó okmányt 1942. január 27-én Csia, Henney, Hubay és Szálasi testvérek jelenlétében felolvasta, majd átadta nekik tanulmányozás céljából. Szálasi az abban foglaltak megtárgyalására február 23-át jelölte meg – ő, Ruszkay közben ellátta munkáját a Nyilaskeresztes Pártban -, és senki semmi észrevételt nem tett.

Szálasi 1942. február 25-én 17 óra 15 perckor megjegyzés nélkül tudomásul vette Ruszkay nyilatkozatát.

Ez lett tehát a Szálasi-Hubay-fogadalomból, amelyet Gömbös sírjánál tettek, de felbomlott a németek sugallta Szálasi-Ruszkay-szövetség is.

A Napló így folytatódik:

Sz felszámolja a képviselőcsoportjában levő válságot. Úgy határoz, hogy legfeljebb tíz képviselőt tart meg. Szőllősi rimánkodó kérésének enged, és megtartja mindazokat, akik Sz-nak személyesen kijelentik, hogy maradni akarnak a Pártban és alárendelik személyüket Sz-nak. Az egyes képviselők döntése: lásd 5. a. sz. melléklet. [Nincs a Naplóban. – A szerk.]

Ruszkay és Hubay igen alacsony ösztönökre és alacsonyrendűségre valló vezércikket írnak a Magyarság szennylapba. Mindketten indokolják, miért zárta ki őket Sz a Pártból. Sz megállapítja Csia Sándorral egyetemben, hogy a két politikai konjunktúralovag ezzel a két cikkel önmagát végezte ki minden józan gondolkodású ember előtt. Sz kijelenti a két cikk elolvasása után, hogy a valóságban csak most nyerte meg a nagy csatát. Sz nézete; ha Ruszkay és Hubay hallgatnak vagy nagy szerényen megjátsszák a politikai vértanúk szerepét, össze tudták volna törni Sz minden eddigi eredményét. Az általuk írt aljas két cikk azonban élesen megmutatta még Sz legnagyobb ellenségének is, hogy Sz helyesen járt el, a két politikai fráter nem érdemelt mást, mint amit kapott. Ruszkay és Hubay egyedüli programja: Szálasi megsemmisítése.

A pártszervezetek szilárdan állják az eseményeket, csak a pelyva megy ki a Pártból. Sz beállítja teljes egészében és félreérthetetlenül a Hungarista Mozgalmat, a Hungarizmust, mint a magyar nemzet nézetét a világról. A felszámolás után Sz új nevet ad a Pártnak, amennyiben elrendeli, hogy a Nyilaskeresztes Párt név mellé a Hungarista Mozgalom nevet is kell illeszteni ….

… Szőllősi kéri Sz-t, hogy Imrédy felé egy közeledő lépést kellene tenni az egységesítésre. Szőllősit a hideg rázza, mi lesz a Párttal, de különösen mi lesz a képviselőcsoporttal. Sz kijelenti, nem bánja, tegye meg, de vegye tudomásul, ez az utolsó lépés, melyet tehet, mert már unja ezt a buta labdázást, amit vele – Sz-val – művelnek. Még aznapra választ követel, hogy igen vagy nem. Szőllősi visszajön, Sz elébevág jelentésének és azt mondja: „Imrédy azt mondta Neked, hogy nem időszerű a kérdés felvetése”. Szőllősi csodálkozva kérdi, honnan tudja ezt Sz. Sz válasza: „Az orrodra van írva, és Imrédy most nem is adhatott más választ, én sem adtam volna különbet.”

Sz megítélése szerint Imrédy itt követte el legnagyobb hibáját, mert ha leül akár csak látszólagos tárgyalásra is Sz-val, miután Sz nem engedett volna az elvi kérdésekben, politikailag a parlamentben teljesen szétzülleszthette volna a Pártot. Szőllősi kijelenti Sz gondolatmenetére, hogy Imrédytől ilyen nagyvonalúság nem nagyon tételezhető fel. Sz nézete, hogy Imrédy nem lebecsülendő intrikus, de csak intrikus, aki rángatja Ruszkayt és Hubayt is.

Sz véleménye a válság után:

Ruszkay-Hubay az egész Hungarista Mozgalmat, Imrédy az egész Nyilaskeresztes Pártot tehette volna tönkre, ha nem hallgatnak alacsony ösztöneikre. De tele voltak vak gyűlölettel és önteltséggel, ami tisztánlátásuktól megfosztotta őket. Primadonnák, akik a sok tapstól megsüketültek, és nem vették még mindig észre, hogy már hamisan énekelnek, és már nem tapsolnak nekik, hanem kifütyülik őket …

… Sz számol, hogy a válság hullámai csak fél év múlva fognak elsimulni. Egy hónap után azonban már újra megkezdheti az építőmunkát a pártban Imrédy-Ruszkay-Hubay baklövései miatt.

A nagy belső válság félreérthetetlenül tisztázta a magyarországi belpolitikai helyzetet. Három nagy csoport van:

1. Az angolszász-zsidó-marxista, a kormánypárttal az élen.

2. A német imperializmust megjátszó csoport [az] Imrédy-Ruszkay-Baky-klikkel.

3. A magyar nemzet érdekeit félreérthetetlenül szolgáló Nyilaskeresztes Párt – Hungarista Mozgalom.

Imrédyék és a német imperializmust megjátszók az új világnézet kontraszelekciós oldala, csoportja és gyümölcse. Sz elnevezi őket politikai kft-nek és álnemzetiszocialistáknak. A válság megoldásával egyértelműen tisztázódtak az erőviszonyok és a célkitűzések, de az eszközök is, amelyekkel a hatalom birtokába akarnak jutni az egyes csoportok.

Bárdossy lemond, Kállay Miklós kap megbízatást. Vele a legteljesebben beköszönt a Bethlen István-féle reakció.

SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható   piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!