(idézet: Szálasi naplója – A nyilasmozgalom)
2
„Fegyházból való kijövetele
szerencsés választóvíz volt
a magyar politikai életben”
Szálasi „összefoglaló” vázlata és értékelése az 1940-es esztendő utolsó negyedéről:
Szeptember 17-én 18 óra 30 perckor Szálasi elhagyja a Csillagbörtönt.
Megjelenésére, mint mágnes körül egyetlen szervezetbe – a Nyilaskeresztes Pártba – tömörülnek az összes magyarországi nemzetiszocialista pártok.
Első dolga, hogy meggyőződik a hirtelen megnőtt szervezetek és a mozgalom állapotáról. Döntenie kell: rögtön hatalomra törhet-e vagy szervezkednie kell-e előbb. Megállapítja a tényt, hogy a hangulati alapok megvannak, de teljesen hiányzanak a komoly nemzeti munkával kiépített szervezetek. Hatalom átvételéhez nem elegendő csak a hangulat. Dönt: mielőtt megkezdené a harcot a hatalomért, erőteljes nacionalista és szocialista szervezeteket épít, olyan szilárd kereteket, melyben a Nemzet biztos támasztékot kap, és ha összeomlana, biztos és szilárd keretek közé omlik.
Henney Árpád testvérrel együtt elkészíti a Párt és a Mozgalom Szervezési Szabályzatát.
Vágó Pál testvérrel együtt megveti az országépítés alapjait. Rögzíti a Hungarista Magyar Birodalom első, nagyvonalú alapterveit.
Gaál [Gál] Csaba testvérrel átbeszéli az ország személyügyi átállításának alapelvek és eseteit.
Ezzel a hármas munkával indul először a Nemzet megszervezésére és utána a hatalom birtokbavételére.
Nagy, reményteljes és bizakodó hangulat mellett az esztendőt szívós belső munka jellemzi. De mutatkoznak már a belső vajúdás első tünetei is.
1940. szeptember 7-én, tíz nappal Szálasi szabadulása előtt, a Luftwaffe hatalmas erőkkel kezdte támadni Londont. Ez volt az első nagyarányú nappali légitámadás a brit főváros ellen. Főként a londoni munkásnegyedekben, az East Enden volt sok az áldozat, egész utcasorok, lakónegyedek dőltek romba. Göring diadalittasan telefonálta feleségének: „London lángokban áll” – láthatóan meg volt győződve arról, hogy az angol légvédelmet sikerült szétzúzni.
A Churchill-kormány a délkeleti partvidéken elrendelte a teljes riadókészültséget, sok helyütt meghúzták a német invázióra figyelmeztető harangokat.
A német repülők a következő 48 órában folytatták London és az angol légierő bázisainak bombázását; a brit légvédelem, különösen a vadászrepülő harci egységek közel kerültek a teljes összeomláshoz.
De a támadó német repülőrajok olyan súlyos árat fizettek a légi offenzíváért, különösen a szeptember 9-i támadássorozatért, hogy Hitler az invázió megkezdését szeptember 14-ről kénytelen volt 24-re halasztani – szeptember 17-én pedig, amikor a német haditengerészet vezérkara jelentette, hogy a Csatorna felett még mindig szívósan védekezik a Royal Air Force, Hitler az inváziót „további értesítésig”, azaz bizonytalan időre halasztotta, másnap pedig arra adott parancsot, hogy ne gyűjtsenek össze több hajót a Csatorna kikötőiben; október 12-én a „Seelöwe” (Oroszlánfóka-) hadművelet megkezdésének időpontját 1941 tavaszáig tolta ki. Ettől kezdve Hitler és a Wehrmacht főparancsnoksága kelet felé fordította figyelmét.
Az angliai légicsata még nem ért véget, amikor 1940. szeptember 27-én Rómában Olaszország, Németország és Japán egyezményt írt alá. Az ún. háromhatalmi egyezmény értelmében (elméletileg) Olaszország érdekkörébe került Dél-Európa és Észak-Afrika, Németországé lett Európa többi része és Közép-Afrika, amíg Japánnak jutott Kelet- és Délkelet-Ázsia -, vagyis a három fasiszta nagyhatalom ezzel a szerződéssel óhajtotta lerakni a világ újrafelosztásának alapjait.
Ami most már a Duna-medencét és Délkelet-Európát illeti, az angliai légicsatában elszenvedett kudarc csak növelte e térség gazdasági és stratégiai jelentőségét. Ezután érthető, ha a német katonai és politikai körök meglehetős nyugtalansággal figyelték a romániai fejleményeket, ahol a második bécsi döntés után a fasiszta Vasgárda is bejutott a hatalom sáncai közé. De elég gyorsan, szinte hetek alatt nyilvánvalóvá lett, hogy a román légionáriusok részvétele a hatalomban nem rendet és nyugalmat, hanem gazdasági és politikai zűrzavart zúdított Romániára.
1940. október 7-én német-román megállapodás értelmében német „tancsapatok” vonultak be Romániába – Magyarországon keresztül -, hogy kiképezzék a román hadsereget a modern fegyverek kezelésére. A német katonai egységek elhelyezése ugyanakkor azt is megmutatta, hogy az OKW-nak, a Wehrmacht főparancsnokságának az „oktatási” feladatok teljesítésén túl más céljai is vannak, főként az olajmezőkön és a román-szovjet határvonalon.
A börtönből mártírkoszorúval visszatérő Szálasi vezéri mivoltát a különféle nyilaskeresztes pártocskák, frakciók vezérférfiai egymással versengve ismerték el. Ruszkay, a Magyar Nemzeti Szocialista Párt feje, Himmler utasításának megfelelően, már szeptember 19-én az alábbi levelet küldte Szálasinak:
Kedves Feri!
Noha igen sajnáltam, hogy ma nem adtál alkalmat, hogy kezedet megszoríthassam, mégis teljesen egyet kell értenem azon elhatározásoddal, hogy egyelőre senkit sem fogadsz, aki Neked politikáról kívánna előadni.
Mivel azonban az előbb-utóbb úgyis be kell következzék, engedd meg, hogy azon döntő momentumokra hívjam fel nagybecsű figyelmedet, amelyek a történelmi pillanatban fennállanak és amelyeket – úgy kül-, mint belföldön – biztonsággal meg tudtam állapítani:
1. A kormányzat az új világ elkövetkezésével már leghatározottabban számolni kényszerült és tudja, hogy a nagy változás előbb-utóbb elkerülhetetlenül beáll.
2. Noha – esetleg katasztrofális kihatású közbeeső próbálkozások még nem tekinthetők kizártnak – megvan a hajlandóság a megbeszélésre, ami súlyosabb zökkenő nélkül tenné lehetővé a kibontakozást. Ez egyúttal biztosíthatná függetlenségünk megtartását is.
3. Ezen utóbbi előnyös fejlődésnek két előfeltétele van:
a) az összes magyar nemzetiszocialista erők szoros és fegyelmezett összefogása a Te vezérséged alatt, amit – szerintem a személyi ambíciók és törtetések kikapcsolásával, a belső intrikák letörésével és a jóhiszeműen elkövetett hibák megbocsájtásával lehet legjobban elérni.
b) További komoly munka a megbékélés szellemében (nem [a] megalkuvás szellemében), ami egyrészt biztosíthatná a régi világ embereinek a „Rückzug in Ehren-t” [visszavonulás becsülettel]; másrészt, egy olyan átmenetre vezetne (á la Hindenburg-Hugenberg-Hitler), amely megadná a kellő időt és módot a felkészülésre (mely állapot még nincs meg!).
――――
Hogy mindez bevezethető és végrehajtható legyen, erre elsősorban a Te személyes helyzeted tisztázása is szükséges a kormányzat és a legfelsőbb hely felé, amire – szerintem – ma már van mód.
Ebben rendelkezésedre állok.
A megbékélés elutasítása vagy komoly megzavarása az ellentáborban kétségbeesett eszközök alkalmazását váltja ki, amelyek belső és külső katasztrófára vezethetnek.
Ez a helyzet.
Az egész fejlődési folyamatnak a külföldtől független lebonyolítására maximálisan 4-5 hónap áll rendelkezésre.
Láthatod ebből, hogy a helyzet halálosan komoly, és veszteni való idő nincs!
Az én szerény politikai kilépésem – Távollétedben – csak [a] fenti nagy célokat szolgálta.
Szerepem – bizonyos erkölcsi kötelezettségek likvidálásán kívül – ezzel be is lesz fejezve, mihelyt önként vállalt missziómat a Te kezedbe tehetem le.
Hívásodat várom, addig vállalt kötelezettségeimet teljesíteni fogom.
Régi barátsággal ölel
Ruszkay Jenő s. k.
Szálasi nem sietett túlságosan a válasszal, mindenekelőtt a helyzetet óhajtotta felmérni – a Nyilaskeresztes Pártban és azon kívül.
Sz tájékozódik a Párt és a Mozgalom helyzetéről. Csia Sándor és Hubay Kálmán adják meg az első tájékoztatást. Sz-ban a következő kép alakul ki:
1. A kormányzat ijedten várja, mi fog történni, Ruszkay révén utat keres Sz felé;
2. csak hangulat van, a szervezettség teljesen hiányzik; anarchikus hangulat, vagy hangulati anarchia, ahogyan tetszik;
3. hangulati hajlam az úgynevezett szélsőjobboldali pártokban az összefogásra;
4. Rothen Ferenc a német nemzetiszocialista gyakorlatnak akarja megnyerni, ígéretet tehetett német hivatalos köröknek.
Sz döntés előtt: lezárja-e a Nyilaskeresztes Pártba való felvételt, vagy nyitva hagyja. Utóbbi mellett dönt. Indok: ha lezárná, mindenki áttódulna a többi szélsőjobboldali pártokba, abban a biztos tudatban, hogy az összefogás így vagy úgy, de létre fog jönni;
ha nyitva hagyja, nagy előny, mert csak a Nyilaskeresztes Pártba fognak belépni, így bizonyítható, hogy csak Sz vezetése fogadható el.
Sz belép a Nyilaskeresztes Pártba, hogy ezzel a lépésével is kifejezésre juttassa, hogy ezzel a párttal akarja a kibontakozást végrehajtani.
A fentiek jobb megértéséhez: Szálasinál, kiszabadulása után, egymásnak adták a kilincset, vagy szerettek volna hozzá bebocsátást nyerni a szélsőjobboldali ellenzék vezető figurái, továbbá a német „nem hivatalos diplomácia” ügynökei is.
A Napló szerint Szálasi visszautasította Rupprecht Olivérnek, a Magyarság kiadójának és Baky Lászlónak, a lap igazgatójának azt az ajánlatát, hogy foglalja el a Magyarság szerkesztőségében a számára berendezett szobát. (A Napló csak jelzi Baky és Rupprecht levelét, de azt még kivonatosan sem közli, más forrásból sem ismeretes, mit tartalmazott az ajánlat.)
Hasonlóképpen eredménytelenül végződött Szálasi tárgyalása Michaelis német újságíróval és hírszerzővel is, mivel Szálasi, legalábbis a Napló szerint, ragaszkodott a „hungarizmushoz”, bár az sem lehetetlen, hogy ha a tárgyalásra kiküldött német partner nem újságíró, hanem „hivatalos személy” lett volna, a Nyilaskeresztes Párt vezére engedékenyebb, hajlékonyabb álláspontot foglal el.
Szálasi nem volt hajlandó elfogadni Mecsér András közvetítését sem, aki a hungarizmus és a náci „népi mozgalom”, a Völkische Bewegung között akart közvetíteni. A Napló Mecsér nézetét a magyar nép jövőjéről a következő szavakkal foglalta össze:
A magyar nép fáradt, sok évszázados harcaiban önmaga építő erejét emésztette. Már nem tudja vezetni a többi népeket, önmaga is vezetésre szorul, nincs vezető rétege, csak a zsidóság. Az új koreszme népi államokat követel. Magyarország területén is ilyenek fognak alakulni. A megoldás olyasféle lesz, mint a jelenlegi vármegyerendszer, csak népi állami vonatkozásban. Minden népi állam valami vármegyeszerűséget fog képezni, ennek élén egy német főispán fog állani, de meglesz a népi alispán is. A magyar népi állam is ilyenféle lesz. Kéri Sz-t, lássa be, ez az egyedüli helyes megoldás. Neki nem sok köze van a dolgokhoz, örül annak, ha kukoricáját jól eladhatja, de mint régi jó barátja Sz-nek, kötelességének tartja, hogy nézetét elmondja, és Sz-t kérje, fontolja meg minden döntését.
Népi magyar állam vármegyerendszerben, német főispán és magyar alispán vezetése alatt – ezt Szálasi – a hagyományos magyar nacionalizmus talaján állva nem fogadhatta el …
Mindenesetre, akármiképpen zajlott is le Szálasi tárgyalása Michaelis-szel és Mécserrel, még ha a Napló nem is tükrözi pontosan a partnerek álláspontját, az tény, hogy 1940. szeptember második felében nem alakult ki tartós kapcsolat Szálasi és a német hivatalos, valamint nem hivatalos tényezők között.
Szálasi előbb idézett helyzetértékelése és az első tárgyalásokon elfoglalt álláspontja nem nélkülözött bizonyos megalomániás beállítottságot, nem csekély egocentrizmus kíséretében. Minden alap nélkül, egyedül csak Hubay és Csia, nyilván hízelkedő, talpnyaló, a „vezér” nagyságát hangsúlyozó tájékoztatása után, hajlamos volt egy olyan politikai következtetés levonására, hogy ő, Szálasi Ferenc áll a magyar politikai élet középpontjában, és mindenki, a szélsőjobboldal éppúgy, mint a kormánypárt, sőt a kormány vezetői is az ő szavaira és döntéseire figyelnek.
Kétségtelen, hogy Ruszkay Jenő altábornagy szívélyes levele és szinte alázatos felajánlkozása, Baky és Rupprecht ajánlata, Michaelis és Mecsér gyors jelentkezése és közvetítési kísérlete táplálhatták azt a rögeszméjét, hogy ő az adott pillanatban különösen jelentékeny politikai tényező. Pedig nem volt az. Mindössze arról volt szó, hogy az 1939 májusa óta folyton tért veszítő szélsőjobboldali ellenzék egyes vezérei szerették volna Szálasi börtönnimbuszát felhasználni, tömegbefolyásuk visszaszerzésére.
A hivatalos német diplomácia éppúgy, mint a hírszerzés Szálasit kiszabadulása után meglehetős tartózkodással kezelte, különösen azután, hogy nyilvánvalóvá lett: Szálasi különleges, privilegizált helyzetet képzel el magának és pártjának.
Éppen ezért a németek nem engedték át teljesen a szélsőjobboldali ellenzék vezetését Szálasinak, igyekeztek helyet biztosítani saját embereiknek: Bakynak a Magyarság szerkesztőségében, Ruszkaynak a mozgalomban.
Ilyen előzmények után, 1940. szeptember 27-én a Ruszkay vezetése alatt álló Magyar Nemzeti Szocialista Párt – teljesítve az SS utasítását, egyesült Szálasi Nyilaskeresztes Pártjával. Az ún. egységesítő rendelet szerint a párt neve „Nyilaskeresztes Párt”, amelyben az
egy akarat és felelősség kifejezője Szálasi Ferenc testvér, vezető testvér. A vezető testvér legfelső, egyénenként személyesen felelős tanácsszerve: dr. Csia Sándor, Hubay Kálmán, Ruszkay Jenő, Széchenyi Lajos testvérek.
Szálasi az egyesüléssel egyidőben „rendezte” az 1939 novemberében a Nyilaskeresztes Pártból kilépett, disszidált képviselők ügyét. Az érintett képviselőknek az alábbi nyilatkozatot kellett aláírniuk:
Bocsánatot kérek a Nyilaskeresztes Párt vezetőségétől, személy szerint Hubay Kálmán, dr. Csia Sándor, Széchenyi Lajos, Mokcsay Dezső, Gruber Lajos testvérektől, hogy túlzott aggodalmamban olyan lépésre határoztam el magamat, mely a Nyilaskeresztes Párt és vezetett mozgalmának, ha nem is javíthatatlan [ul], de feleslegesen ártalmára volt.
Beismerem és belátom, hogy 1939. december óta napjainkig a Hungarista Mozgalom és a Nyilaskeresztes Párt vezetősége minden lépésében megfontolt, meggondolt, előrelátó volt, és rendíthetetlenül haladt azon az úton, amelyet a magyar nemzetiszocialista mozgalom úttörői tapostak, és a felé a cél felé, amelyben a magyar nemzetiszocialista mozgalomban megújhodott magyar nép megtalálja új igazságát, új szabadságát és új valóságát.
A Nyilaskeresztes Pártból való kilépésemet és a Magyar Nemzeti Szocialista Pártba való belépésemet Szálasi Ferenc testvér nem veszi tudomásul.
Tudomásul veszem, hogy képviselői megbízatásomat a Nyilaskeresztes Pártban megtarthatom. A Nyilaskeresztes Pártban lefektetett pártalkotmányi rendelkezések érintetlenül hagyása mellett, Szálasi Ferenc testvér döntésének magamat mindenben alávetem.
|
Budapest, 1940. szeptember 29-én. |
|
|
Keck Antal s. k. |
Szendrői Kovács Gyula s. k. |
|
Halmai János s. k. |
dr. Nyireő Andor s. k. |
|
dr. Mosonyi Kálmán s. k. |
|
|
Előttünk: |
|
|
Széchenyi Lajos s. k. |
dr. Csia Sándor s. k. |
|
Láttam: |
|
|
Szálasi Ferenc s. k. |
|
Szálasi, a „vezér” így mutatkozott be a Nyilaskeresztes Pártban.
Ruszkay viszont nem sokat törődött a Nyilaskeresztes Párt – Hungarista Mozgalom ilyesfajta apró-cseprő személyi ügyeivel, messzebbre nézett, nagyratörőbb terveket kovácsolt, Szálasi vélt presztízsének kihasználásával.
Másrészről: Szálasi is nagy várakozásokat fűzött Ruszkay tevékenységéhez. Tudta róla, hogy nemcsak a volt vezérkari bajtársaihoz fűződő jó kapcsolatait őrizte meg, és talán éppen ezen összeköttetések révén juthat el Horthy kormányzóhoz, hanem bejárása van a fontosabb államhivatalokba is.
Bizonyosra vehető, hogy Ruszkay – nem saját ötletéből, hanem német megbízói sugalmazására – a Nyilaskeresztes Párttal való egyesülést csak első lépésnek tekintette azon az úton, amelynek el kellett vezetnie az összes magyarországi szélsőjobboldali erők egyesüléséhez.
Ruszkay mindenekelőtt Szálasi politikai súlyát akarta felmérni, a „vezér” jövendő szerepét tisztázni legfelsőbb kormánykörökben. 1940. október 1-én tehát a következő levelet küldte Szálasinak:
Kedves Feri!
A Min. Elnöknél voltam és Zsindely áll. titkár jelenlétében közöltem vele:
Szálasi Ferenc, a Nyilaskeresztes Párt vezető Testvére a politikai helyzettel kapcsolatban és saját személyes helyzetének tisztázására, fel kívánja őt keresni. A megbeszélés négyszemközt vagy – amennyiben a Min. Elnök úr a pol. államtitkár úr jelenlétében kívánná Sz F-et fogadni – Ruszkay Jenő jelenlétében történhetne meg.
A Min. Elnök úr a megbeszélést hajlandó lefolytatni és a legközelebbi napok egyikén (a holnapi napon nem!) az én utamon fogja közölni az időpontot és módozatokat (négyszemközt vagy négyesben).
Mihelyst az értesítést megkapom, azonnal jelentem Néked. Kb. 1 órás tartamra állítják be.
Ölel
Ruszkay Jenő s. k.
p. d.
Függetlenül fentiektől kérlek, hogy holnap 12 h körül pár percre fogadjál. R. J.
Beavatott politikai körökben nagy meglepetést és nem kis megrökönyödést keltett, hogy gróf Teleki Pál miniszterelnök 1940. október 5-én a Sándor-palotában hajlandó volt fogadni Szálasi Ferencet, a Nyilaskeresztes Párt vezetőjét.
A Napló a miniszterelnöki audienciát így rögzíti:
Sz-Teleki-találka létrejön a miniszterelnökségi palotában, a miniszterelnök dolgozószobájában. A beszélgetésen részt vesznek: Sz, Teleki, Ruszkay Jenő, Zsindely Ferenc miniszterelnökségi államtitkár.
Sz előadja kérését, hogy a kormányzó elé juthasson és jelentést tehessen neki a jelenlegi politikai helyzetről vallott felfogásáról, mely alkalommal meg akarja köszönni a kormányzói kegyelmet. Teleki Pál ígéretet tesz, Sz furcsállja, hogy olyan kegyelmet kapott, ami tulajdonképpen nem is kegyelem. Teleki Pál nagyon csodálkozik, tudomása nélkül csinálták meg így a kegyelmet, utána fog nézni a dolognak, meg van győződve, hogy karácsony, újév, húsvét, a kormányzó születésnapja, névnapja mind olyan alkalmak, amikor újra kegyelmet gyakorolhat, és mindent elenged. Sz-nak be kell látnia, hogy rövid időn belül kétszer egymás után nem lehet egy személynek kegyelmet adni.
Sz felhívja Teleki Pál figyelmét, hogy nem változott meg a fegyházban, legfeljebb annyiban, hogy sok felesleges sallangot ledobott magáról, ridegebb és durvább lett, de tudomásul kell vennie azt is, hogy a hungarizmust ugyanúgy fogja tovább hirdetni, mint eddig tette. Hatalomra jutása érdekében törvényes eszközökkel fog harcolni, de figyelmeztet, hogy csak addig marad meg a törvényes úton, amíg a kormányzat a hungarizmussal és vele szemben is törvényes úton marad. Amint a kormányzat olyan eszközökkel óhajtana élni, amelyek nem egyeztethetők össze egy nemzet szabadságjogaival, ugyanolyan kíméletlenséggel fog védekezni, mint amilyennel meg akarnák semmisíteni. Sz kéri tisztázni, hogy mi igaz abból a hírből, hogy a kormányzó nem akarta a kegyelmet megadni, ellenben a németek kérésére megtette. Ha ez így volna, nem a kormányzónak akarja megköszönni szabadulását, hanem a németeknek, utána pedig azonnal jelentkezik a Csillagbörtönben, büntetése további letöltésére, mert őt vagy az államfő engedheti csak kiszabad elhatározásából, vagy pedig a magyar nemzet akaratmegnyilvánulása, senki más.
Teleki nem ad erre választ, de ígéretet tesz, hogy a kormányzónak jelentést fog tenni a beszélgetésről.
Szálasi reményei, már ami a kormányzói kihallgatást és azután persze a hatalomban való részesedést illeti (,,Hindenburg-Hitler”-
Ami szinte bizonyosra vehető: Szálasi és pártja nem viselkedett valami taktikusan a miniszterelnöki fogadás után. Teleki, nyilván nem ok nélkül, úgy érezte, hogy a Szálasi-audienciával bizonyos mértékben elébe ment a Nyilaskeresztes Párt politikai-erkölcsi rehabilitációjának, különös tekintettel arra, hogy alig egy esztendővel előbb, az 1939-es májusi választások idején még ő vádolta a nyilasokat idegen támogatással, a „guruló márkák” elfogadásával és felhasználásával. A miniszterelnök az általa tett lépés után feltehetően valami gesztust várt a másik oldalról, ha mást nem, legalábbis jóindulatú semlegességet. De Szálasi és hívei, nem utolsósorban tömegbefolyásuk megtartása és növekedése érdekében, egyetlen pillanatra sem mondhattak le élesen ellenzéki állásfoglalásukról, a parlamentben és azon kívül.
Telekinek erre reagálnia kellett.
Ruszkay közli Sz-val, hogy Teleki Pál üzeni Zsindely Ferenccel, hogy feloldva érzi magát a Sz-nak tett ígérete alól, hogy a kormányzónál ajánlani fogja fogadását, mert megszegte Teleki Pálnak tett azt az ígéretét, hogy a képviselőházban a Nyilaskeresztes Párt képviselői őt és kormányát nem támadják mindaddig, míg Sz kérését a kormányzónak elő nem terjeszti és döntését meg nem hozza. Se Sz, se Ruszkay nem emlékeznek ilyen ígéretre. Teleki Pál kimondottan és közönségesen hazudik. Zsindely Ferenc hümmög. Teleki Pál állásfoglalásának oka: a nagy hangulat, mely Sz kiszabadulásával keletkezett az országban, csillapodóban van. Teleki látja, hogy Sz ártalmatlan, akivel nem érdemes komolyan foglalkozni. Dobja.
A Napló ismét adós marad a pontos dátummal, így csak következtetni lehet Zsindely közlésének időpontjára; erre feltehetően nagyon gyorsan, már néhány nappal a Teleki-Szálasi-találkozó után kerülhetett sor. Erre utal az, hogy 1940. október 9-én a Reggeli Magyarország című félhivatalos kormánylapban a következő kommentár jelent meg:
„Időszerűnek látszik még egy kérdés tisztázása, amely főleg a nagyközönség egyes rétegeiben fantasztikus találgatásokra adott alkalmat, Szálasi Ferenc és Ruszkay Jenő szombati miniszterelnöki kihallgatásával kapcsolatban.
Ennek a kihallgatásnak pontos története az, hogy Szálasi Ferenc az elmúlt hét elején Ruszkay Jenő útján azt a kérését terjesztette a miniszterelnök elé, hogy nála tisztelgő látogatást tehessen. A miniszterelnök közölte, hogy szombaton este fogadja Szálasi Ferencet. A kihallgatás ennek a közlésnek értelmében meg is történt és Szálasi Ferenc Ruszkay Jenő társaságában megjelent a Sándor-palotában.
A kihallgatások során semmiféle koalíció, kompromisszum vagy együttműködés gondolata fel nem merült. Ez a feltételezés csak ideges és nyughatatlan agyak szüleménye.”
*
1940. október 7-én Szálasi, börtönből való kiszabadulása után első ízben, megjelent a Nyilaskeresztes Párt fővárosi, Andrássy út 60. szám alatti székházában, a párt képviselői értekezletén. A nyilaskeresztes induló és a Hiszekegy elhangzása után Csia üdvözölte a vezért, és fogadott neki „örök hűséget erős testvéri öleléssel”.
Szálasi ez alkalommal beszédet mondott, amelyet – a címlapján nyilaskeresztes jelvényt viselő Pesti Újság tudósítása szerint – „a képviselő-testvérek felemelkedve” hallgattak meg.
A vezér bevezetőjében először köszönetet mondott Horthy kormányzónak szabadulásáért, egyúttal leszögezte: „kötelességemnek tartom, hogy megmondjam, hogy teljes felelősségem tudatában olyan erkölcsi, szellemi és anyagi hatalom birtokáért harcolok, amilyen hatalma az olasz nép vezérének van, különösen azért, mert nekem mindig volt államfőm, mindig van államfőm és mindig lesz államfőm”.
Szálasi ezt az álláspontot 1944 nyaráig még jó néhányszor megismétli, abban reménykedve, hogy Horthy meghatódik, és olyan hatalmat ruház rá, amilyent Mussolini kapott az olasz királytól.
Szálasi ezután Hubaynak köszönte meg, hogy rendíthetetlen hűséggel, állhatatos kitartással tartotta a fogadalmat, amelyet 1938 márciusában tettek egymás kezébe Gömbös Gyula sírjánál, majd minden átmenet nélkül kijelentette: „Az Andrássy úti székház számomra és a magyar népi kezdeményezés számára mindenkor a »Hűség Háza« fog maradni.”
Dicsérőleg szólt a pártvezető Ruszkay Jenő testvérről is, aki „rendkívül nehéz körülmények között valósította meg a feladatot, melyet maga elé tűzött: a magyar nemzetiszocialista mozgalmak szükséges egyesítését”.
Szálasi beszéde nem tartalmazott sok új elemet az 1935- évi „Út és Cél”, valamint az 1937. évi „Hungarizmus – Pax Hungarica” ideológiájához viszonyítva. Szerepelt persze a „Kárpát-Duna Nagy Haza”, a nacionalizmus és a szocializmus összeolvasztása, „a rög, a vér és a munka elválaszthatatlan és szétválaszthatatlan háromsága”. Némiképpen új formában fejtegette a zsidókérdés megoldását, amennyiben azt magyarázta, hogy az antiszemitizmust elveti, mert az nem vezet végleges „orvoslásra”, ennélfogva „az aszemitizmus, a teljes zsidómentesség” alapján áll.
Szálasi utalt a Teleki-kormány és a Nyilaskeresztes Párt viszonyára, kijelentve, hogy „a kormánytól világnézeti felfogása elválasztja – ezért azzal az együttműködést nem óhajtja”.
Szálasi végül arról szónokolt, hogy „kialakulóban van Észak-Európa a német nép kezdeményező vezetése alatt, és Dél-Európa a földközi-tengeri nagyhatalom, az olasz nép kezdeményező vezetése alatt; ilyen újjárendezésű Európában hazánk és népeinknek kezdeményezése határozottan bele kell hogy illeszkedjék a földkerekség rendezésnek e nagy művébe, mind erkölcsi, mind szellemi, mind anyagi vonatkozásban. Valljuk, hogy a Nyilaskeresztes Párt és vezetett mozgalma tudja csak az újjárendezéssel felötlő és felmerülő kérdéseket átfogóan és teljes felelősséggel megoldani”.
Ezt a programbeszédet aligha lehet okosnak vagy taktikusnak minősíteni, Szálasi ugyanis akkor hirdette meg a teljes hatalomátvétel igényét, amikor annak reális előfeltételei – a parlamentben és azon kívül – hiányoztak, pusztán arra hivatkozva, hogy az európai újjárendezésnél felmerülő kérdéseket csak a nyilaspárt tudja megoldani.
Szálasi első nyilvános szereplése éppúgy nem elégítette ki a nyilas propaganda által erősen felcsigázott várakozásokat, mint ahogyan kudarcot vallott „magas szinten”, a Telekivel folytatott bemutatkozó tárgyalásokon is.
Ilyen körülmények között Szálasi kénytelen volt minden támogatást igénybe venni, akkor is, ha ilyen vagy amolyan okból fenntartásai lehettek a segítséget nyújtó személyekkel szemben. A Baky-Rupprecht-duó visszautasítása és az együttműködés felvétele a Napló alapján így történt:
Rupprecht-Baky igen el vannak keseredve, mert Sz nem fogadta el ajánlatukat, és nem foglalt el fizetett állást a Magyarság napilapnál.
Ketten így akartak segíteni Sz pénztelenségén. Sz meg akarja tartani teljes függetlenségét, azért nem fogadja el. Sz tudja már, hogy Rothen útján a Magyarság anyagi megsegítésben részesül a német hivatalos vezetés részéről, ennélfogva igen erőteljes kötelezettségei is vannak. Sz kijelenti Hubaynak, hogy a Magyarság páratlan oldalait Berlinben, páros oldalait a Belügyminisztériumban szerkesztik. Hubay kijelenti, biztosan így van.
Valamivel alább a következő bejegyzés olvasható:
Hubay teljes felhatalmazást kap Sz-tól, hogy a Magyarságot, mint a Nyilaskeresztes Párt hivatalos lapját, bekapcsolja a Pártba és a napilappal a Párt és Sz megbízásából szerződést kössön. Rettenetesen nehezen megy az egész. Úgy látszik, Berlinnek nagyobb szava van, mint Rupprechtnek és Bakynak.
1940. október közepén annyira kiéleződött az ellentét az Imrédy-Rátz vezette csoport és a kormánypárt vezetősége között, hogy Imrédy kilépett a Magyar Élet Pártjából és 18 képviselőtársával október 19-én megalakította a Magyar Megújulás Pártját (MMP).
Imrédy első nyilatkozata az új párt szükségességéről:
„Az MMP programja szerint új Európa van kialakulóban, [a] leghatalmasabb formáló erő: a nemzetiszocializmus és a fasizmus. Az új Európában ízig-vérig magyar lelkű, új Magyarországot akarunk felépíteni., amely az új Európa vezető hatalmával nemcsak a politikai érdekközösséget, hanem az őszinte eszmei közösséget is vállalja.”
A nyilas Pesti Újság kommentárja: „Az Imrédy-féle program a legnagyobb fokú közeledést jelenti a Nyilaskeresztes Párt által meghirdetett célkitűzések felé. A mi véleményünk szerint Imrédy Béláék programjának igen sok pontja a Nyilaskeresztes Párt programjából van átvéve … Az új pártnak mentesülnie kell a régi polgári sallangoktól, és nyíltan is a nyilaskeresztes gondolat jegyében kell dolgoznia. Ha ez megtörténik, akkor az új párt teljesítette kötelességét. Egyébként? …”
Szálasi – a Napló megfogalmazása szerint – „a megalakulást nem veszi tudomásul” – és az ügyben a következő álláspontot foglalja el, önmagáról mindig harmadik személyben szólva:
A Nemzet két táborban van: az egyikben az új koreszmét vallók, a másikban a régi világot vallók. Teljesen felesleges, hogy ezt a tiszta politikai és társadalmi képet egy harmadik – ahogyan németül mondják: „Zwischenficker” – újra összekuszálja. Fegyházból való kijövetele szerencsés választóvíz volt a magyar életben. Az eddig elért eredményt: a tisztán szemben álló két tábort nem szabad felesleges új kezdeményezéssel éles ellentétben elvizesíteni, elhomályosítani. Nem lehet olyan pártot alakítani, mely a régi és az új koreszmét akarja, mert öszvér jön létre, mely ugyan szívós, de álnok, hamis és megbízhatatlan. Ha Imrédy kiment a kormánypártból, kötelessége, hogy csatlakozzék a Nyilaskeresztes Párthoz, ide belépjen. Imrédy nem ezt teszi. Imrédynek valószínűen tudomása van róla, hogy Sz a németek felé meg nem alkuvó magatartást tanúsít, ennélfogva igen erőteljesen romlik Sz kilátása a németeknél. Ezt fel tudja Imrédy használni, hogy ez ellen felléphessen. Sz felkészül minden eshetőségre.
Szálasi láthatóan most is csak képzelt politikai súlyt és jelentőséget tulajdonított magának, ugyanakkor viszont lebecsülte Imrédy szerepét, illetve a németek számára az új pártban, az MMP-ben rejlő lehetőségeket. Teljesen ferde és hamis továbbá a szólam „a németek felé meg nem alkuvó magatartásiról, erre tulajdonképpen ilyen rövid idő alatt nem is nyílhatott alkalma, és ha még sokszor hangoztatta is „meg nem alkuvását” a következő hónapokban és években, a döntő percben konkrét tettekkel bizonyította be az ellenkezőjét.
Ruszkay, a Magyar Megújulás Pártjának megalakulása után, láthatóan nem vette túlságosan komolyan sem a Pesti Újság kommentárját, sem Szálasi gőgös, elutasító álláspontját. Úgy vélte, hogy megvan a lehetőség a szélsőjobboldali ellenzék együttműködésére. De a kép teljessége kedvéért tegyük hozzá: Ruszkay már október elején kísérletet tett a Szálasi-Imrédy találkozó „összehozására”.
Ruszkay kéri Sz-t, jöjjön össze Imrédyvel. Sz viszontkérése, ne erőszakolja az Imrédyvel való találkozását, mert még egészen friss fegyházszag van rajta, amit annak az embernek köszönhet. Ne csodálkozzék, ha Imrédy nevét hallja, rács ereszkedik le szemei előtt, vörös ködbe borul előtte minden a dühtől, még gyűlöli és utálja ezt az embert. Egészen biztosan el fog jönni az ideje, amikor minden lecsillapodik benne, akkor majd leül és beszél vele.
A Szálasi-Imrédy-találkozó létrehozása ilyenformán nem kis politikai ügyességet kívánt, hiszen Szálasi személyes ellenszenvén kívül azt is figyelembe kellett venni, hogy Imrédyért a Nyilaskeresztes Párt sem lelkesedett túlságosan, a származása körül felfedezett „zavarok”, az egynyolcad vagy tizenhatod „zsidó beütés” miatt.
Ahhoz is alapos rábeszélőképességre volt szükség, hogy Imrédy hajlandó legyen egy asztalhoz ülni az általa eléggé csekély képességűnek ítélt nyilasvezérrel. De Ruszkay megtette a magáét …
Ruszkay unszolja Sz-t, hogy találkozzék Imrédyvel, beszéljen vele, ismerkedjen meg. Sz enged Ruszkay beteges türelmetlenségének, és találkozik Imrédyvel Ruszkay lakásán. Sz úgy gondolja, hogy Imrédy valamilyen formában meg fogja találni a módját, hogy magyarázatot adjon Sz-nak 1938-as magatartására nézve, talán olyképpen, hogy kijelenti: Sz tévedett, midőn a hatalom birtokáért úgy harcolt, ahogyan tette, de viszont ő is tévedett Sz és mozgalmának megítélésében, ezért azt javasolná, tegyenek mindketten vonást a múlt alá, kezdjék együtt, közös erővel.
Imrédy első szava Sz-hoz szó szerint: „Hogyan érezted magad a fegyházban?”
Sz fegyelmezi önmagát, hogy hasba ne rúgja. Válasza: „Köszönöm, a helyzetnek megfelelően és a körülményekhez képest jól!” Imrédy mosolyogni méltóztat. Mint jól fegyelmezett fegyenc, Sz kitátja száját, megmutatja aranyfogait: „Így éreztem magamat! Eljön az idő, amikor majd benyújtom a számlát az aranyfogakért azoknak az uraknak, akiknek köszönhetem!” Imrédy szemeit behunyni méltóztat és nem méltóztat tovább mosolyogni. Imrédy a célzást azonban fegyelmezetten nem veszi tudomásul.
Három órán át tart a beszélgetés. Általános politikai és társadalmi kérdésekről folyik a beszéd. Imrédy kérdez, Sz válaszol. Sz benyomása: Imrédy tanulja a nemzetiszocializmust, mint a politika szorgalmas, becsvágyó tanulója. 20 h tájban Imrédy órájára tekint, elnézést kér, indulnia kell a Gellért-szállóba, mert hivatalos német személyiségekkel ott találkája van, velük vacsorázik. Búcsú közben Imrédy: ő ugyanúgy látja a helyzetet, ahogy Sz, ő azonban nagyobb súlyt helyez a parasztságra, máskülönben ugyanazt akarja ő is. Meg van győződve, hogy együtt fognak tudni haladni. Ő mindenkor a magyar nép szolgálatába akarja állítani minden képességét.
Ezután a vállveregető, volt miniszterelnöki elismerés után Sz nem engedi el Imrédy kezét, hanem így válaszol:
„Vedd tudomásul, előtted egy olyan ember áll, aki életének legnagyobb szenvedését és megpróbáltatását Neked köszönheti, aki valamikor a legszívesebben saját két kezével megfojtott volna. Az az ember áll előtted, aki telve volt gyűlölettel és elkeseredéssel Veled szemben. De mindezt visszahagyta a cella négy fehér fala között, ugyancsak nemzetünk szolgálatában. Vedd tudomásul, hogy ez az ember Neked megbocsájt. Jó vacsorát kívánok a Gellértben!”
*
Ruszkay sakktábláján még egy figura állt: Albrecht főherceg, aki egyetlen pillanatra sem adta fel a reményt, hogy előbb vagy utóbb Horthy helyére vagy még magasabbra, a magyar királyi trónra kerülhet. A húszas években a szélsőjobboldali fajvédők, Gömbös, Eckhardt és a köréjük csoportosult szabad királyválasztó politikusok ígéreteiben bizakodott. Tegyük hozzá: viszonzásul nagy összegekkel támogatta az említett csoportok politikai ambícióinak megvalósulását. Feltehetően akkortájt ismerkedett meg Ruszkayval is, a harmincas évek végén a náci Németország hatalmasaival, elsősorban Himmlerrel keresett és talált kapcsolatokat, ott megfelelő „szolgálatok” kilátásba helyezésével vélte megnyerni a nácik segítségét a magyar trónhoz vezető út felé.
De szorgalmasan, szinte fáradhatatlanul kutatta Albrecht itthon is a kormánnyal és a kormányzóval szemben álló, némi anyagi áldozatok árán megszerezhető politikai szövetségeseket is.
Így érte Albrecht főherceget Ruszkay ajánlata a nyilasvezérrel való találkozásra. A főherceg is, a Nyilaskeresztes Párt vezére is, sokat várt az első összejöveteltől.
Ruszkay kezdeményezésére Sz elfogadja Albrecht főherceg meghívását vacsorára. Ennek keretében Sz elmondja Albrechtnek felesége és Ruszkay jelenlétében Imrédyvel való beszélgetését, Imrédy üdvözlő szavait és a búcsújelenetet. Albrecht – amint mondja – ezen egyáltalán nem csodálkozik, hiszen Imrédytől más magatartás nem is várható. Albrecht szerint Imrédy igen felkészült és jó politikus, magaviseletében mégis vannak bizonyos megnyilvánulások, melyek érthetetlenek, amilyen az is, hogy Sz-t azzal a kérdéssel brüszkírózza, hogy hogyan érezte magát a fegyházban, és teszi ezt éppen az az ember, akinek Sz a fegyházbüntetését végeredményben köszönheti.
A vacsorán felveti Albrecht főherceg a kérdést, felajánlhatja-e szolgálatait a Nyilaskeresztes Pártnak. Sz köszönettel tudomásul veszi. Kérdi, hogy Németország felé vannak-e összeköttetései. Albrecht válasza, hogy mindennemű összeköttetései vannak, politikai vonatkozású összeköttetései is igen messzeágazóak és erőteljesek; szívesen megy Németországba, összeköttetései révén végrehajtja azokat a feladatokat, amelyekkel Sz megbízza. Sz tudomásul veszi ajánlatát, ebbeli örömének ad kifejezést. A helyszínen megkéri, legközelebbi németországi útja alkalmával eszközölje ki hivatalos német köröknél, hogy küldjenek ki hivatalos összekötőt a Nyilaskeresztes Párthoz, és adják beleegyezésüket, hogy a Párt is kiküldhesse a német világnézeti pártba hivatalos összekötőjét. Feladatuk az lenne, hogy a két Párt részéről felmerülő kívánságokat egymáshoz eljuttassák, a nagy kérdésekben magatartásukat összehangolják. Sz nem kíván a német kormány részéről támogatást, mert tisztában van azzal, hogy a német kormányt a magyar kormányhoz kötik szerződései mindaddig, míg a magyar kormány eleget tesz önként vállalt vagy felajánlott kötelezettségeinek. De felfogása az, hogy világnézeti pártok ennek dacára minden gátlás nélkül felvehetik az érintkezést egymással, mint ahogyan a marxista-szabadkőműves-
Albrecht elfogadja a feladatot. Ígéri, hogy legközelebbi künnléte alkalmával ezt a kérdést fel is fogja vetni. Megkéri Sz-t, hogy minden hónapban egyszer jöjjenek össze, talán nála, vacsora keretében, beszéljék át a helyzetet. Sz beleegyezését megadja. Ezen a beszélgetésen mindvégig részt vett Albrecht felesége és Ruszkay.
Albrecht főherceg – mint később kitűnt – az RSHA, a náci, a német Birodalmú Biztonsági Főhivatal magyarországi hírszerzői közé tartozott, és ezeket az összeköttetéseit óhajtotta felhasználni Szálasi érdekében, amennyiben Szálasi hajlandó őt Szent István trónjára segíteni. Ezt jelentette Volna az Albrecht-Szálasi-paktum … De itt sem alakultak a dolgok a várt irányban. A Naplóból kiderül, miért nem:
Albrecht üzenteti Ruszkayval, őt – Albrechtet – nagyon figyelik a rendőrség részéről, arra kéri Sz-t, egyelőre ne találkozzanak, a megfigyelés majd alább fog úgyis hagyni, e kellemetlen közjáték után újra személyesen fognak találkozni, fesztelen vacsora keretében. Sz tudomásul veszi Albrecht kérését.
Az Albrecht-ügy első menete 1940 decemberében tehát azzal zárult, hogy Albrecht arra kérte Szálasit, Ruszkay révén maradjanak összeköttetésben, de személyesen egyáltalában ne érintkezzenek. Ruszkay – a főherceg véleménye szerint – egészen biztosan kiválóan fogja betölteni az összekötő szerepét.
Szálasi – ez is hozzátartozik jellemrajzához – nem felejtett, Albrecht elutasító magatartását sértésnek érezte, és csak az alkalmat várta, hogy megfizessen.
Nem is kellett nagyon sokáig várnia, csak 1941 nyaráig, amíg felvetődött Horthy utódlásának kérdése, egyelőre olyan formában, hogy Albrecht óhajtott Horthy kormányzó tisztségébe kerülni.
*
Szálasi „árfolyama” 1940 őszén még mindig meglehetősen magas volt, jóllehet valahányszor megjelent a nyilvánosság előtt, beszédeinek érthetetlenségével, gondolatainak kuszaságával legfanatikusabb híveit is zavarba ejtette.
A pártvezető testvért mindez nem érdekelte túlságosan. Hogy nimbuszát növelje, meglehetős elzárkózottságban élt, híveit is csak ritkán engedte színe elé. Ha viszont a német náci párt részéről tapasztalta akár a legkisebb érdeklődést, mindenfajta megbeszélésre, tárgyalásra mindenkor késznek mutatkozott. Ugyanez jellemezte a hazai előkelőségekhez fűződő vagy reménybeli kapcsolatait is.
A Naplóból nem derül ki, hogyan, mi módon, de Szálasi a másik királyi herceghez, József Ferenc főherceghez is utat talált. A Napló szerint így:
Sz felkeresi József Ferenc főherceget, akit 1936-ban ismer meg a sikertelen pomázi időközi választások után. Azóta szívélyes viszony áll fenn közöttük. A főherceg és felesége mindenről érdeklődnek, mindenről megvan a nézetük és felfogásuk. Magaviseletük egyenes, félreérthetetlen. Sz figyelmezteti a főherceget, hogy őt – Sz-t – figyelik a rendőrség részéről, nem akarja kellemetlen helyzetbe hozni. Főherceg: nem érdekli, ő szabad magyar állampolgár, aki azzal érintkezik, akivel akar. Megkérdezi Sz-t, hogy lopott, rabolt vagy gyilkolt-e. Sz kijelenti nevetve, nem. A főherceg viszont kijelenti, így pedig becsületes férfival áll szemben, akivel mindenkor és mindenütt találkozni óhajt, akár tetszik egyeseknek, akár nem. Kéri Sz-t,- amennyiben ideje engedi, keresse fel, tájékoztassa szándékairól, a helyzetről, mert a magyar nemzet sorsát élénk figyelemmel kíséri annak dacára, hogy teljesen visszavonult életet él. Sz ígéretet tesz. Ígéretüket mindketten betartják: József Ferenc főherceg nem törődik a rendőri megfigyeléssel. Sz időnként s szükség szerint tájékoztatja őt. Találkozásaikon legtöbbnyire részt vesznek a főherceg felesége és Sz menyasszonya, Lutz Gizella.
*
Szálasi az Albrecht főherceggel folytatott diskurzus alkalmával sem csinált titkot abból, hogy ez a politikai kapcsolat különösen azért érdekli, vajon Albrecht meg tudja-e teremteni az összeköttetést a Nyilaskeresztes Párt és a német náci párt között, sikerül-e a főhercegen keresztül eljutnia neki vagy valamelyik alvezérének magasabb német körökhöz.
Ugyanakkor egyes hazai nacionalista köröket is szeretett volna megnyerni, amit viszont csak úgy érhetett el, ha szembenállását hangoztatja a náci Németországgal. Így alakult ki azután az a paradox helyzet, hogy 1940. szeptember 17. után maga Szálasi egymás után tett olyan nyilatkozatokat, hogy a hozzá fűződő szorosabb kapcsolat nem tűnt túlságosan vonzónak a Harmadik Birodalom délkeleti-európai „szakértői” számára.
Néhány adalék: Szálasi 1940. október 7-i programbeszédében meglehetősen éles hangot ütött meg azokkal az államokkal szemben, melyek elhanyagolják a valláserkölcsi nevelést. Ha nem is mondta ki, mindenki tudta, hogy Németországról van szó;
nem tudott megegyezni Basch Ferenccel, a Volksbund magyarországi vezetőjével a német ajkú magyar állampolgárok politikai szervezése kérdésében, pontosabban: Szálasi nem volt hajlandó lemondani a sváb községekben folytatandó nyilas szervező munkáról;
Szálasi semmit sem módosított az 1937-es „Kárpát-Duna Nagy Haza” elképzelésén, ez pedig sehogy sem fért össze a Délkelet-Európára vonatkozó német tervekkel;
Szálasi nem tudott együttműködni Rothen Ferenccel sem, pedig róla tudhatta, hogy nem akármilyen összeköttetései vannak a Harmadik Birodalomban.
A Napló a Szálasi-Rothen-kapcsolat alakulását így foglalja össze:
Rothen Ferenc szellemi vezetése alatt kialakul Magyarországon a csoport, amely a nemzetiszocializmus német gyakorlatát akarja az országra kényszeríteni minden eszközzel. Ebbe a csoportba tartozik a Magyarság napilap egész vezetősége, Michaelis, Kienast nevezetű, akit Sz ugyancsak még fegyházba vetése előtt ismert meg. Közeledik ehhez a csoporthoz a Pálffy-frakció. Pálffy maga becsületesen igyekszik, hogy a súrlódásokat enyhítse és az ellentéteket áthidalja a nemzetiszocializmus német gyakorlata és a hungarizmus között. Sz elnevezi Pálffyt örökös töprengései miatt: a Mozgalom Hamletje.
Sz véleménye a Rothen-féle kezdeményezésről:
Rothen megköti vele hungarista alapon a magyar-német élet-, társ- és sorsszövetséget. Mikor fegyházba kerül, Rothent – R – internálják. R innen megszökik Németországba. Itt hivatalos német körök előtt helyesen hivatkozik arra, hogy Sz belső és meghitt munkatársai közé tartozik. Ennek megfelelően alkalmazzák is. Közben nagy fordulat áll be a Völkische Bewegung ideológiájában, mely még kiforratlan. Az Európa-rendet imperialista alapon akarja megszervezni a harctéri hatalmas sikerek következményeként.
Sz szabadul a fegyházból. R ajánlkozhatott a német vezetésnek, hogy imperialista elképzelései számára megnyeri Sz-t, az előfeltételek erre adva vannak: meghitt politikai barátja Sz-nek, Sz tehát hallgatni fog rá, azt fogja elfogadni, amit R ajánlani fog neki. A megbízatást ezért meg is kapja. Michaelis és Mecsér útján következnek kísérletei. Csődöt mondanak. R eleget akar tenni a megbízásnak, de nem tud, így önmaga számára alibit keres. Megtalálja: kijelenti: Sz nem normális, vallási hóbortban szenvedőnek, majd tébolyodottnak bélyegzi, amit a fegyház súlyos évei váltottak ki szegényben, aki erről nem tehet, dehát őrült, közveszélyes őrült. Elhiszik.
Konkrét példa:
Sz tudomására jut, hogy Zimmer Ferenc, az egyik disszidált, de visszavett nyilaskeresztes párti képviselő társaságban, melyben németek is jelen voltak, kijelentette, hogy Sz csak abban az esetben volt hajlandó őt visszavenni a pártba, amikor ígéretet tett, hogy a Sz által penitenciaképpen rárótt Mi Atyánk imádságot otthon tényleg elimádkozza. Nagy hahota Berlinben is emiatt. Ezt a szemenszedett hazugságot Berlinben azonnal elhiszik, levonják a következtetéseket:
Sz bigott, a fegyházban vallási mániába esett. Sz véleménye: Berlinben túl hamar mondanak ítéletet anélkül, hogy a vádlottat, is meghallgatnák.
Majd alább:
Hírek érkeznek, hogy Berlinben bolondnak nyilvánítják Sz-t. Vallási hóbortról, majd tébolyról beszélnek. Ruszkay, Hubay és még mások kérik Sz-t, vizsgáltassa meg magát német szakorvosokkal, hogy az eredmény alapján tisztázni lehessen a kérdést. Sz kijelenti: a bolondnak mindig szerencséje van. Jól érzi magát így, ebben a bolondságban. Sz nem engedélyezi a vizsgálatot német „szakorvosok” részéről.
Szálasi „bolondságánál” azonban sokkal nagyobb jelentőségűek voltak a nagy nyilvánosság előtt zajló, a Nyilaskeresztes Pártot közvetlenül érintő események, amelyek azt mutatták, hogy a Teleki-kormányt a nyilasok ellen tett lépéseiben nem feszélyezik külpolitikai meggondolások.
Az első: 1940. november 8-án hozta nyilvánosságra a magyar sajtó a mentelmi bizottság jelentését, amely szerint Wirth Károly és Kovarcz Emil képviselők ügyében az ügyészség a Háztól a két képviselő letartóztatásos kiadatását kérte. A Magyarország című félhivatalos kormánylap első oldalas főcímei szerint a „nyilasok a kormányzó elfogatására szövetkeztek; meg akarták gyilkolni Keresztes-Fischer belügyminisztert és a kormányzó kíséretét; Szálasi tárgyalt volna a fogva tartott kormányzóval a hatalom átvételéről; vasútrombolásokat terveztek, meg akarták szállni a minisztériumokat – felfegyverzett terrorcsoportok kézigránátok dobálásával kerítették volna hatalmukba a budapesti utcát”.
A második: Szálasi 1940. november 17-én propagandalátogatást tett szülővárosában, Kassán, ahol a helyi és környékbeli nyilaspárti értelmiségi vezetők fogadásán kijelentette: „Köszönöm kiállásukat, mellyel példát mutattak a magyar értelmiségnek. Kérem, hogy életükkel és minden cselekedetükkel mutassanak jó példát a jövőben is, mert ez a nép évszázadokon keresztül nem látott jó példát maga előtt.”
Teleki miniszterelnök a választ öt nappal később, november 22-én adta meg a képviselőházban, ezekkel a szavakkal: „Én ilyen kijelentést nem tekinthetek műveltség hiányának, ha olyan helyről hangzik el, mint ahonnan elhangzott; én orvospszichológiai jelenségnek tekinthetem csak. (Hosszan tartó nagy taps a jobboldalon, a középen és balközépen.)”
Ugyanez az ügy a Naplóban:
Kassán kijelenti Sz, hogy a nemzetnek eddigi történetében még nem volt felelős értelmisége, és nem voltak felelős vezetői, mert ha lettek volna, nem kerülhetett volna jelenlegi helyzetébe. Teleki Pál miniszterelnök Sz kassai látogatása után kijelenti a parlamentben, hogy Sz Kassán tett kijelentése miatt enyhén mondva orvospszichológiai jelenség, a magyar politikai életben hivatalosan és nyilvánosan bolondnak nyilvánítja Sz-t az egész ország színe előtt.
Szálasi tehát itt más megfogalmazásban idézi saját kassai kijelentését, pedig Teleki a nyilas Virradat című lap 1940. november 18-i számában megjelent szövegre hivatkozott; úgy látszik, később maga sem merte vállalni, amit a jó példák hiányáról mondott.
E kassai látogatás aligha öregbítette Szálasi tekintélyét. Meggondolatlan kijelentése kitűnő alkalom volt Teleki számára, hogy megtépázza a nyilasvezér politikai presztízsét – a magyar történelem nagyjainak lebecsülése miatt.
Az 1940. november 22-i parlamenti ülésen Teleki ismét szóba hozta a Nyilaskeresztes Párt dolgait. Az előzmények: Csia képviselő interpellált egy titkos szervezet ügyében, amelyet a miniszterelnök anyagi támogatásban részesített; állítását egy hivatalos akta fotókópiájával igazolta.
Teleki elismerte a titkos szervezet létezését, kijelentvén, hogy amíg e szervezet működését a vezérkar főnöke szükségesnek tartja, addig támogatni fogja; válaszának második felében viszont megfenyegette Csiát egyrészt a titkos akta nyilvánosságra hozatala miatt, másrészt leszögezte: „Tudok titkos szervezetékről, Fekete frontról, Eszmeterjesztő csoportról, Kiválasztottak táboráról, Vasúti titkos »V. F.« vonalról, Bock Ádám titkos vonaláról, Eszmevédők vonaláról, az új R. V. szervezetről, az »F. F.«, »ECS« elnevezésű földalatti csoportokról és a Gyűrűsökről. (Zaj.) Ezekről részben tudok, részben hallottam, szóval én sem vagyok tökéletesen naiv abban a tekintetben, hogy hallok és részben tudok is titkos szervezetekről, amelyek felől akkor fogok intézkedni, amikor azt szükségesnek látom.”
A katolikus klérushoz – és Telekihez – közel álló Új Nemzedék című napilap e két miniszterelnöki megnyilatkozásról „Teleki komoly figyelmeztetése a nyilasok felé” címmel tájékoztatta olvasóit, a háromhasábos parlamenti tudósítás fölött pedig – bizonyára nem véletlenül – a lap két fényképet közölt, ezzel a két képaláírással: 1. „Hitler Teleki miniszterelnökkel a bécsi háromhatalmi szerződés aláírása után”, 2. „A Führer gróf Cianót köszönti, kettőjük között gróf Teleki áll.”
Akinek volt szeme a látásra, az érthetett belőle …
Teleki 1940. november 20-án írta alá Bécsben Magyarország csatlakozását a háromhatalmi egyezményhez, ez alkalommal tárgyalt Hitlerrel és a Harmadik Birodalom más vezetőivel, azután itthon, a parlamentben, két nappal később, értésére adta a nyilasoknak, hogy adott esetben nem fog visszariadni keményebb eszközök alkalmazásától sem, amiből persze logikusan következett, hogy Hitler Magyarországon nem Szálasit és pártját favorizálja.
A Nyilaskeresztes Párttal szemben kialakult negatív német álláspont jobb megértéséhez tudnunk kell a következőket. Kétségtelen, hogy illetékes német körök értetlenséggel fogadták Szálasi ideológiai megnyilatkozásait, de ennél súlyosabban esett latba a nyilasok szerepe az 1940. októberi bányászsztrájkban. A sztrájk – nyilas ösztönzésre – október 8-án kezdődött Salgótarjánban, október 14-én csatlakoztak a sztrájkhoz a dorogi, a tokodi és a tatabányai, majd 16-án a pécsi szénmedence bányászai. A nyilasvezérek, elsősorban a nyilas bányamunkásokat szervező és vezető Gruber Lajos képviselő, azzal agitáltak a sztrájkoló bányászok között, hogy csak október 20-ig tartsanak ki, mert ezen a napon a gazdasági zűrzavar megakadályozására a német csapatok megszállják Magyarországot. De az ígért megszállás elmaradt, a sztrájkoló bányászok pedig bizonyos eredmények elérése után – kisebb béremelés, a sztrájkolok büntetlenségének biztosítása – kénytelenek voltak felvenni a munkát.
Nem növelte a nyilasvezérek hitelét a bányászok között az sem, hogy a kudarc láttán a nyilasvezérek a sztrájk kezdeményezésével a Szociáldemokrata Pártot vádolták a nyilvánosság előtt.
*
A Nyilaskeresztes Párt 1940-es belső viszonyainak rajzából nem hiányozhat Baky László képe. Az Andrássy út 60-ban tudták, hogy Baky, Horthy 1919-es hírhedt különítményes tisztje, mint aktív csendőrtiszt, 1935-ben az elsők között ajánlotta fel a szolgálatait Szálasinak, sőt nemcsak önmagát, hanem az egész csendőrnyomozó alosztályt. A nyilasvezér, kiszabadulása Után, Bakyval már mint nyugdíjas csendőrtiszttel, nyilas országgyűlési képviselővel találkozott, és kapcsolatuk egyre bizalmasabb színezetet öltött.
De a nyilas alvezérek ezt nem nézték jó szemmel, és igyekeztek meggyőzni Szálasit arról, hogy Baky nem az, akinek mutatja magát, óvakodni kell tőle.
A Napló ezt a belvillongást így rögzíti:
Bakyval szemben leírhatatlan és féktelen gyűlölet nyilvánul meg a Pártban. Ebben különösen Hubay, Gruber és Mokcsay a szóvivők. Hivatásos beugrasztónak, rendőrspiclinek mondják, „aki gyilkosságtól sem riad vissza”. Ő gyilkolta meg Schill csendőrtábornokot. Bemutatják Sz-nak a vizsgálóbírói kivizsgálás jegyzőkönyvét a Vannay-puccsban, melyben a vizsgálóbíró nyíltan beugrasztónak nevezi.
Az 1931. évi Vannay-puccs terve arra épült, hogy toborzott munkásokkal áltüntetést rendeznek, szélsőbaloldali jelszavakkal, a tüntetők az utcákon rombolnak, sőt robbantanak, mire Vannay főhadnagy katonáival rendteremtés címén kirohan a Ferenc József-laktanyából – és elfoglalja a rendőrséget, majd más hatósági épületeket. Ekkor csatlakoznak hozzájuk más katonai egységek – így megerősödve rákényszerítik Horthyt, hogy Albrecht főherceget nevezze ki miniszterelnöknek. Schill tábornok szerepe nem volt tisztázott, állítólag az ő feladata a főváros környékén levő titkos fegyverraktárak felderítése és a fegyverek esetleges megszerzése lett volna. Baky arcképének további részletei a Naplóban:
Vádolják, hogy minden olyan legbensőbb tárgyalásról, melyen Baky is részt vett, rövid időn belül Keresztes-Fischer Ferenc belügyminiszter és Schweinitzer tudomást szereztek, amelyiken nem vett részt, nem szereztek nevezettek tudomást.
Sz kivizsgáltatja az ügyet: összehívja a párt minden egyes képviselőjét és az országos vezetőket, felszólítja őket, hogy tíz napon belül adják be írásban észrevételeiket Baky ellen. A rendelkezés Baky jelenlétében történik.
Ruszkay pártfogásába veszi Bakyt. Megjegyzi Sz-val történt négyszem közötti beszélgetésben, hogy Sz-nak mint volt vezérkari tisztnek tudnia kell, aki a vezérkari nyilvántartó osztályban is szolgált, hogy vannak bizonyos esetek, amikor az ügy érdekében beugrasztásokat kell végezni, mert különben sohase lehetne a dolgok mélyére jutni. Baky szerepét is ilyen világításban kell látni. Másképpen nem lehetett volna leszerelni az akkori idők belső összeesküvéseit és mozgolódásait.
Sz tudomásul veszi Ruszkaynak ezt a felfogását a Baky-ügyről, de megjegyzi, hogy jól tudja, hogy ezek a beugrasztások hivatalból mennek, de meg kell mégis jegyeznie, hogy éppen ezért van igazuk azoknak, akik Bakyt hivatásos beugrasztónak tartják. Sz azonban nagyon jól tudja azt is, hogy tiszteket erre a célra nem nagyon vesznek igénybe. Tisztek csak bizonyos ideig „viszik” az ilyen ügyeket, de midőn a beugrasztás tényére kerül a sor, helyükbe lép az ügynök, a hivatásos beugrasztó. Éppen ezért Sz-nak az a véleménye Bakyról, hogy talán Baky természetében van ez a tulajdonság, amiről nem is tud, ösztönösen dolgozik benne. Sz eleget tesz Ruszkay kérésének, az ügyet megfelelően fogja felszámolni, habár nem hiszi, hogy ez véglegesen sikerülni fog. Bakyt olyan szerepkörbe fogja állítani, amelyben a természettől vele született tulajdonságait megfelelően tudja értékesíteni. Ruszkay egyetért.
Az ügy lezárása:
Tíz nap után Sz újra összehívja Baky ügyében azokat, akik első ízben együtt voltak, felszólítja őket, adják elő írásban Baky elleni kifogásukat. Senki nem jelentkezik. Sz lezártnak tekinti az ügyet, elégtételt ad Bakynak, megkérdezi őt, tudomásul veszi-e az elintézést és módját. Baky tudomásul veszi és elfogadja.
Így végződött a Baky-ügy első felvonása 1940 decemberében. De minthogy Baky és társai messzebbről, Berlinből kapták az utasításokat, nem sokkal később, alig fél év múlva, sor került a második felvonásra …
*
Szálasi 1940 decemberében, miután nem egészen három hónapon át tanulmányozta a „Párt és a Mozgalom”, valamint a szélsőjobboldali ellenzék helyzetét és tevékenységét, nem valami szívderítő tapasztalatokra jutott, legalábbis „hungarista” szemszögből tekintve a dolgokat.
Az év végén Sz felsorolja a legfontosabb klikkeket: A Hubay-féle klikk, főemberei: Mokcsay, Gruber, Tanoss;
A Rothen-féle klikk, főemberei: Rupprecht, Baky, Michaelis, az Ács vezetése alatt a kommunista klikk, főemberek: Török András, Párkány és egy Horváth nevezetű, aki paraszti vonalon mozog, ez a klikk szoros kapcsolatban áll Rátz Kálmánnal, az Albrecht-klikk, főemberei: Ruszkay-Imrédy-Rátz Jenő, a Vajna Gábor-féle hírszerző klikk, melyben majdnem az összes hírszerzők benne vannak.
A bizonytalankodók klikkje, főemberei: Szőllősi, Budinszky, Szentirmay klikkje – amely Sz-t azonban csak eszköznek akarja beállítani, az Oltványi-klikk, akarnokok, akik mindenki ellen dolgoznak.
A klikkek egymással erőteljes összefüggésben vannak. Sz megállapítja, hogy a klikkek közül mindegyiknek nem égészen elfogadható összeköttetése van a rendőrség és a csendőrség nyomozó szerveivel, azonkívül mindegyik klikk kivétel nélkül német hírszerző kapcsolattal is rendelkezik, melyet mint egyedül hivatalos, hites döntő tényezőt állít be Sz előtt. A klikkeknek minden szála Rothen kezeiben fut össze, aki Sz elleni gyűlölködő harcában hatalmas fegyver birtokába jut.
Sz a Pártot és Nemzetet szervezi. Kijelenti: a Nemzet fog dönteni úgy, ahogyan a Párt dolgozik.
Minden klikkben Sz hűséges mozgalmistája is szerepet visel, de kap is közvetlenül Sz-tól.
„A bölcsnek elég” – tartja a régi latin mondás.
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható 
piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!