Bevezető helyett

(idézet: Szálasi naplója – A nyilasmozgalom)

1

Bevezető helyett:
„A Hungarizmus 3. könyve”,
avagy „Harc a hatalomért”

Az, amit a történeti irodalom „Szálasi Naplója”-ként tart nyilván, voltaképpen a nyilasmozgalom négy könyve, tartalmilag vegyes, hatalmas terjedelme ellenére végül is hiányos iratanyag. A Hungarista Mozgalom írásos emlékei egyébként nem csupán tartalmilag zavarosak, hanem felépítésük és sorsuk megértése sem könnyű feladat.

Amikor a második világháború utolsó napjaiban Szálasi és alvezérei amerikai fogságba kerültek, a náluk talált iratanyag egy részét az Amerikai Egyesült Államokba szállították, ahol a szövetségi levéltárban, a National Archivesban helyezték el őket. Az elkobzott iratokat ma a szövetségi főváros, Washington közelében, Suitlandben őrzik, hasonló, de nem magyar eredeti dokumentumokkal együtt. Az amerikai nyilvántartásban hivatalos megjelölésük így hangzik: „Hungarian Political and Military Records, 1909-1945” (Magyar politikai és katonai okmányok). Az anyagról készített mikrofilmanyag ma a Magyar Országos Levéltárban található.

Ez az anyag valószínűleg Szálasi Kabinetirodájának, vagy ahogyan a nyilas rémuralom hónapjaiban nevezték, a „Nemzetvezető irodájának” irattárához tartozott.

1945-1946-ban, a magyar háborús főbűnösök pereiben, a „Szálasi Naplója” néven ismert anyag egyes részei fontos szerephez jutottak a vádiratok összeállításakor. Elsősorban persze a Szálasi-perben ítélkező bíróság elnöke és a népügyész hivatkozott sűrűn a Naplóra, és – a történetírás szerencséjére – bőven idézte a Naplónak azokat a bejegyzéseit, amelyek Szálasinak és bűntársainak háborús felelősségét dokumentálták, nemritkán saját szavaikkal.

Így került a köztudatba elsőként a Napló létezésének ténye.

Igaz, a háborús főbűnösök perében történt ilyenfajta felhasználás egyúttal bizonyos tartalmi korlátozást is jelentett, hiszen a vádiratból kimaradt mindaz, ami kívül esett a háborús bűnösség kritériumán, tehát jórészt az egész belpolitika, vagy Szálasinak azok a külpolitikai akciói, amelyek a vádirat szempontjából nem voltak különösen érdekesek. Nem szerepeltek a Nyilaskeresztes Párt és más szélsőjobboldali pártok 1941-1942. évi tervezett egyesülési tárgyalásai sem, 1944 nyaráról a szélsőjobboldali koncentráció létrehozására irányuló Sztójay-terv, az 1944. július elejei puccskísérlet, az „Országépítés”-re vonatkozó tervek stb.

C. A. Macartney brit történész 1946-ban, a Szálasi-per idején Budapesten tartózkodott. A perben idézett naplórészletek felébresztették érdeklődését, elsősorban az ún. „A Hungarizmus 3. könyve”. Az igazságügyi hatóságoktól Macartney mindössze betekintésre kért engedélyt, Ries igazságügy-miniszter azonban – igen nagy előzékenységgel – néhány nap múlva elküldte neki a könyv teljes gépírásos másolati példányát. (C. A. Macartney személyes közlése – A szerző.)

Így jutott ki „A Hungarizmus 3. könyvé”-nek másolata Oxfordba, ahol ma is a St. Anthony College könyvtárában őrzik. (Itthoni példányának nyoma veszett; 1967-ben, oxfordi tanulmányútja alkalmával bukkant rá e sorok írója a másolatra; Macartney professzor készséggel hozzájárult, hogy az anyagot; mikrofilmre vétessük.)

Macartney professzor „October Fifteenth” (Október 15-e) című kétkötetes munkájában sokat merített „A Hungarizmus 3. könyvé”-ből, amelyet nem egészen pontosan, talán az angol olvasóközönségre való tekintettel, „Szálasi’s Diary”-nak, Szálasi Naplójának nevezett.

„A Hungarizmus 3. könyvé”-nek felhasználása a magyar háborús főbűnösök perében, továbbá az a tény, hogy Macartney professzornak műve megírásakor, elsődleges, eredeti magyar levéltári anyag alig állt rendelkezésére, azt eredményezte, hogy a „szöveggyűjtemény” túlzottan előtérbe került, tényleges történeti forrásértékén felüli jelentőséghez jutott.

A magyar történeti szakirodalom már kritikusabban nyúlt ehhez a történelmi nyersanyaghoz, pontosabban ennek egyes, a Szálasi-perben ismertetett részleteihez, részben úgy, hogy az utóbbi években feltárt egyéb források összevetésével próbálta meghatározni a „Napló” valóságos értékét, helyét az 1933 és 1944 közti időszak bel- és külpolitikai eseményeinek leírásában, a háttérben mozgó erők értékelésében.

A könyvünkben közölt szövegek a „hungarizmus négy könyve” közül a 3. számot viselő könyv anyagának egy részét alkotják. Amint bevezetőnk címében jeleztük, „A H. 3. könyve” (korabeli rövidítése szerint) ezt az alcímet viselte: „Harc a hatalomért.” Ennek a vegyes tartalmú, fárasztó „hungarista” frazeológiával megírt, de történeti forrásértékét tekintve végül is érdekes összeállításnak eredetileg az lett volna a feladata, hogy ismertesse „a Hungarista Pártnak és a Hungarista Mozgalomnak, valamint a Pártvezetőnek a hatalomért vívott harcát – a Pártvezető naplója ide vonatkozó részeinek felhasználásával”.

Az alapötlet nem volt különösebben eredeti. Adolf Hitler, az NSDAP, vagyis a Nemzetiszocialista Német Munkáspárt Führere, néhány munkatársának hathatós közreműködésével már sokkal korábban, a húszas évek első felében megírta a náci hatalomátvételhez vezető út történetét, illetve a maga brosúraszínvonalán a náci ideológia összefoglalását. Ez a hírhedt „Mein Kampf”. A „Mein Kampf” magyar kiadásai tükörfordításban adták vissza a címet: „Harcom.”

Valószínűleg Hitler példája lebegett a magyar nemzetiszocialisták pártvezetője előtt, amikor terveket készített és készíttetett a Hungarizmus-könyvsorozat négy kötetére, főképpen „A H. 3. könyve” összeállítására.

De az eredeti elképzelések szerint egy kötet sem készült el, így „A H. 3. könyvé”-ről is csak nyers összeállítás maradt az utókorra, a kézirat dátuma pedig szerfölött késői: 1945. január-február.

De mi lett a másik három könyv sorsa, a „Hungarizmus 1., 2. és 4. könyvéé?” Nos, az első könyv valahogyan összeállt, a másodiknak viszont csak a vázlata (tartalomjegyzéke) maradt fenn, a „Nemzetvezető” Kabinetirodájának iratanyagában pedig utalásokat találunk „A H. 4.” előkészületeire.

„A H. 1. könyvé”-nek előszaván 1944. február elsejei keltezést látunk; ezt az előszót egyébként bizonyos Kőfaragó-Gyelnik Vilmos vagy talán maga Szálasi írta. Az első könyv kéziratát 1944 nyarán nyújtották be cenzúrára. Az ügyész néhány passzust kihúzott belőle, a kézirat 1944. október 16., vagyis a nyilas hatalomátvétel után mégis csonkítatlanul került nyomdába. Az impresszum szerint a mű Budapesten jelent meg, 1944 decemberében. Nem valószínű, hogy rendes könyvárusi forgalomba került volna, bár kétségkívül kinyomtatták; egy 1945. márciusi, már a „Gyepűn” kelt feljegyzés tanúsága szerint Szálasi utasította az „Országépítés” vezetőjét: állítson össze névsort azokról a nyilas testvérekről, akiket kötelezni kell „A H. 1. könyvé”-nek megvásárlására.

Tudjuk továbbá, hogy „A H. 1. könyve” ezt az alcímet viselte: „A Cél”. Mit tartalmazott „A Cél”? Kőfaragó-Gyelnik „testvér”, aki 1944. október 16. előtt a Nyilaskeresztes Pártban az „Országépítés helyettes vezetője” volt, majd e nyilas pártintézmény vezetője, „A H. 1.” előszavában nem csekély szerénytelenséggel így fogalmazza meg a mű tartalmi értékelését:

„Ez a könyv a Hungarizmusnak a parasztra, a munkásra, az értelmiségire, valamint a népek és a nemzetek közösségi viszonyaira vonatkozó igazságait tartalmazza …” De mindjárt figyelmeztet is rá, hogy „A H. 1. könyve”, vagyis „A Cél” nem lesz könnyű olvasmány: „Kérem az olvasót, ne úgy vegye ezt a könyvet kezébe, mint ahogy egy könnyű regényt vagy újságcikket szokás, hanem úgy, mint egy katekizmust, ahol velős rövidséggel kapja a legcsodálatosabb gondolatrendszert, amelyben nem is a gondolatok szépsége, jósága és igazsága a legcsodálatosabb, hanem az, hogy mindez a gyakorlati életbe, annak legapróbb vonatkozásaiba is beépíthető.”

Nos, ez persze nem tartalmi ismertetés, inkább dicshimnusz „a legcsodálatosabb gondolatrendszerről”, amelynek igazi arculatát az utókor fájdalmasan jól ismeri. Ha tehát Kőfaragó-Gyelnik testvértől eltérően egyszerűen kívánunk fogalmazni, akkor azt kell mondanunk, hogy „A H. 1. könyve” a hungarizmus „eszmerendjét” tartalmazza, az 1938. július 6. előtti alapvetésben (1938. július 6-án tartóztatták le a horthysta hatóságok Szálasit), de megtalálhatók a tetralógia első kötetében a „hungarista eszmerend” 1942. október 1. után nyilvánosságra hozott alaptételei is, mert jóllehet Szálasi már 1940. szeptember 17-én szabadult a börtönből, méghozzá kormányzói amnesztiával, csak két esztendővel később ismertette új „eszmerendjének” alapjait ámuldozó hívei előtt.

„A H. 1. könyve”, vagyis „A Cél” főbb címszavai: népcsalád, konnacionalizmus, nagytér, élettér, vezetőnép; az utóbbi hármas „eszmerendszer” együvé tartozik. Mindez eléggé rejtélyesen hangzik a mai olvasónak, főként talán a „konnacionalizmus”, amelyen a nyilasvezér „nem nacionalizmust” és „nem internacionalizmust” értett, hanem – ezektől eltérően: konnacionalizmust, s aki most sem értené, hogy ez a fogalom pontosan mit jelent, az megnyugodhatik: a német fasiszták sem értették. Amikor ugyanis Szálasi, első és legbenső hívével, Csia Sándorral 1936 októberében a hitleri Harmadik Birodalomban járt „tanulmányúton”, a berlini magyaroknak és a meghívott német vendégeknek hosszasan fejtegette a „konnacionalizmus” elméleti alapjait, de – amint ez Naplójából is kitűnik – a hallgatóság nem értette meg a „csodálatos gondolatokat”, Szálasi igen nagy csalódására.

„A H. 1. könyve” előszavában, Kőfaragó-Gyelnik rossz magyarsággal írott megfogalmazása szerint „a nemzetiszocializmus magyar gyakorlatának eszmerendszere, alkotójának, Szálasi Ferencnek az agyában már az 1919. évi kommunista uralom bukása után, a honvédségnél teljesített tényleges katonai szolgálat alatt kicsírázott”.

De a Szálasi „agyában kicsírázott eszmerendszer” jóval „A H. 1. könyve” előtt publicitást kapott, nem is egyszer. Szálasi először 1933-ban, „A Magyar Állam Felépítésének Terve” című röpiratában fejtette ki elképzeléseit, majd 1935 márciusában, a „Cél és követelések” című pamfletben, majd ismét a Nemzet Akaratának Pártja által kiadott öt röplapon és négy körlevélben is felbukkannak „csodálatos gondolatai”. A „hungarizmus” fogalmának születéséről pedig az előszó írója megállapítja: „a nemzetiszocializmus magyar gyakorlatának ez a szakkifejezése nem szerepelt benne, bár – a nemzet jövője érdekében folytatott építő jellegű beszélgetésekben – Szálasi már rendszeresen használta”. (Szálasi mindig harmadik személyben ír önmagáról, amihez hozzá kell szoknunk.)

Az első könyv Előszava tisztázta a „hungarizmus” szó megjelenési idejét és formáját is: nyomtatásban először a Nemzet Akaratának Pártja 1937. júliusi körlevelében látott napvilágot, és a Budai Vigadóban, az 1937- október 24-én tartott nagygyűlésen került „a nagy nyilvánosság előtt ünnepélyes kihirdetésre”.

Az eszme – az Előszó szerint – fejlődött, de a fejlődésnek komoly akadályai voltak, éspedig abból adódóan, hogy „szavakkal kellett elmondani, leírni olyan eszmerendszert, amelynek fogalmaira nem voltak a magyar nyelvben elnevezések, egyszerűen azért, mert minden eddigi eszmerendszerrel összehasonlítva – amelyek egymás között mindig több-kevesebb rokonvonást tudtak felmutatni – merőben újat, mást nyújtott”.

Külföldi példához sem nyúlhatott Szálasi, mert „egyetlen külföldi rokon eszmerendszer sem dolgozta ki rendszerét, mindig csupán programot adott. Márpedig programok nem jelentenek eszmerendszert, hanem csupán az eszmerendszer napi, politikai céljait”. (Ez magyarra fordítva azt jelenti, hogy a „hungarizmus” különb, magasabb fokú elméleti teljesítmény, mint Mussolini fasizmusa vagy Hitler nemzetiszocializmusa.)

Az Előszó írója – a Szálasira és alvezéreire jellemző szerénytelenséggel – nem kételkedett abban, hogy a „hungarizmus” sohasem veszíti el fejlődőképességét, „egyszerűen azért, mert oly igazságokat látott meg, amelyek az emberiség közkincsévé kell hogy váljanak, továbbá, mert az emberiség fejlődésében odáig jutott, hogy nemcsak képes már ezeket az igazságokat meglátni, de szomjazza és megvalósítani is akarja azokat”.

„A Hungarizmus 1. könyve” végén az olvasó „Megjegyzések” cím alatt bibliográfiát talál, amely az eszmerendszer legfontosabb írásbeli, jórészt nyomtatásban is megjelent „műveit” sorolja fel. Szálasi annyira ügyelt e bibliográfia teljességére, hogy utasítására, a tartalomjegyzék tanúsága szerint, felvették a kötetbe azokat a cikkeket is, amelyek mások, például Széchenyi Lajos gróf neve alatt jelentek meg, de amelyeket ő 1944-ben magáénak vallott, továbbá azokat a gúnyrajzokat is, amelyeket – állítása szerint – ő sugalmazott …

Amíg „A H. 1. könyve” „a Hungarizmus eszmerendjének” fejezeteit, azaz „A Cél”-t óhajtotta bemutatni, a H. 2.-nek, „Az Út”-nak keltezése: „Velem, 1944. Karácsony napján”. Ez a csonkán maradt vázlat Szálasinak „a politikai harcok folyamán elhangzott és írásban rögzített megnyilatkozásait tartalmazza. Itt Szálasi mint Pártvezető és mozgalmi harcos jelenik meg, aki a Pártot és a Mozgalmat mint eszközöket állítja be és használja fel sikeresen Nemzetünk boldogsága, dicsősége és nagysága szolgálatában.”

„A H. 2. könyvé”-ben a fent, említett ideológiai „műveket” – közölték volna: „A Magyar Állam Felépítésének Tervé”-t, a „Cél és Követelések”-et, a Nemzet Akaratának Pártja röplapjait és körleveleit, a „Pax Hungaricá”-t, továbbá Szálasi hírlapi nyilatkozatait, a Nyilaskeresztes Párt Nagytanácsán elmondott beszédeit, végül a Függelékben a Budapesten és az „országjárás” során, a vidéken tartott tájékoztatók szövegeit. (Csak egyetlen példa: 1943. december 12-én Szálasi Békés vármegyében, Szegváron járt. Ott kérdezte meg az egyik nyilas testvér: „Elveszíthetjük-e a háborút?” A Nyilaskeresztes Párt vezérének válasza így hangzott: „Ezt a háborút mi már nem nyerhetjük meg, mert már megnyertük. A német és japáni hadvezetés minden előfeltételét megteremtette annak, hogy az ellenséget megsemmisíthesse. Csupán a végrehajtás van hátra, erre a legkedvezőbb pillanatot várják.”

Majd az indokolás: „A nemzetiszocializmust nem lehet győzelmében meggátolni, mert alapja az erkölcs. Ez az erkölcs biztosít bennünket, hogy a német vezetők nem hazudnak. Ha Hitler egyszer kijelentette, hogy a megtorlás bekövetkezik, úgy nincs okunk ebben kételkedni …”

„A H. 2. könyve” előszava sem fukarkodott Szálasi dicsőítésével: „Szálasi politikai és mozgalmi harcának erkölcsi, szellemi és anyagi alapjai mindig az emberileg elérhető legtökéletesebb szépre, igazra és jóra való törekvés. E tekintetben élete egész folyamán nem találunk törést. Állandóan fejlődik, de fejlődése mindig egyenes vonalú.”

De az „Az Út” iránt érdeklődő olvasók nem követhették nyomon eme „állandó és egyenes vonalú” fejlődést, minthogy „A H. 2. könyve” nem jutott tovább a vázlatoknál és az „összekötő szövegek” vagy másként: az „összefoglalók” első fogalmazványainál. Megemlítendő: ezeket Szálasi maga állította össze. Használhatóságuk – legalábbis számunkra – abban rejlik, hogy a Pártvezető 1945 elején, visszapillantva a megtett „út”-ra, minden esztendőt külön átfogó jelzővel jelölt, és némi összefoglaló tartalmi értékelést is fűzött hozzá.

„A H. 4. könyve” az alvezérek – a többi között Vajna, Kovarcz, Kemény, Csia, Szőllősi – feljegyzéseit, naplóit és egyéb, a Nyilaskeresztes Párt – Hungarista Mozgalom történetéhez tartozó dokumentumokat gyűjtötte volna össze.

A könyvvel kapcsolatos munkálatok ennél a laza célkitűzésnél abbamaradtak, megszakadtak, mivel a második világháború nem akkor és nem úgy fejeződött be, ahogyan Szálasi elképzelte.

„A H. 3. könyvé”-nek 1944. december 31-i keltezésű előszavát így kezdte Kőfaragó-Gyelnik, az „Országépítés” vezetője:

„A Hungarizmus jelen, harmadik könyvében a Nemzetvezető Naplójának különösen nagy érdeklődésre számot tartó részeit adjuk közre. Ezek a részek szoros kapcsolatban állnak a hatalomért folytatott harccal. Természetesen a tárgyaltak túlságos időbeli közelsége és aktualitása miatt bizonyos neveket és a beszélgetések egy részét ki kellett hagyni. Meg kell még jegyeznem azt is, hogy csak a Szálasi által folytatott személyes tárgyalások, kezdeményezések és megnyilatkozások kerültek ebbe a könyvbe.”

Következett a „teljesen világossá vált igazságok” felsorolása: mindenekelőtt az, hogy Szálasi és pártja „töretlen és egyenes úton haladt a hatalom felé, és semmit nem adott fel elveiből” (az, hogy ez az út sem egyenes nem volt, sem töretlen, és hogy a „változhatatlan elveken” hogyan tette túl magát Szálasi, ha a szükség és a németek úgy kívánták, arról maga a H. 3., különösen az 1944. augusztus-októberi részek tanúskodnak). Másodszor, Szálasi dogmatikus és merev harcmodora szolgáltatta tulajdonképpen a Párt és a Mozgalom számára „a szilárd és biztonságos alapot”.

A harmadik „igazság”, hogy Szálasiban élhetett az a „biztonságos tudat, hogy a Párt és a Mozgalom minden rendelkezésének bírálgatás nélkül engedelmeskedni fog”, míg a negyedik „igazság” Szálasi és pártjának „elválaszthatatlan életszövetsége” volt. Ennek értékelése:

Ez az életszövetség a győzelem felé vezető út első lépését immár sikeresen megtette. Végső győzelmét a Nyilaskeresztes Párt – Hungarista Mozgalom Országépítésében megalkotott nagyszabású tervek megvalósítása fogja jelenteni.

A keltezés – ismételjük – 1944. december 31., amikor Szálasi és legszűkebb környezete már csak a legnyugatibb határszélen, Kőszegen és környékén, Velem községben érezte magát biztonságban, alig néhány száz méterre a hitleri Harmadik Birodalom akkori határától. Ami pedig az első sikeres lépést illeti, ez nyilvánvalóan az 1944. október 16-i „hatalomátvétel” volt, hogy ez milyen segítséggel sikerült, arról szemérmesen hallgat az előszó szerzője. A „végső győzelem” pedig a Nyilaskeresztes Párt „országépítési” tervének megvalósítása, amelynek „mindössze” egyetlen előfeltétele volt, az, hogy a második világháborút Hitler nyerje meg.

De 1944. december 31-én sem az Ardennekben, sem Olaszországban, sem a keleti front egyik legfontosabb szakaszán, a budapesti fronton semmi jel nem mutatott a német győzelem bekövetkezésére.

Igaz, az előszó is megállapította:

A Hungarista Pártnak és a Mozgalomnak a hatalomért folyó harca tulajdonképpen most fejlődik ki igazán a maga óriási arányaiban, amikor a Hungarista Mozgalom végre fegyverrel a kezében harcolhat a bolsevizmus ellen. Mindnyájan tudjuk, hogy ez a harc sorspecsételő, vagy megsemmisítünk, vagy megsemmisülünk!

„A H. 3. könyve”, Jobbágy Lajosnak, az országépítés helyettes vezetőjének feljegyzése szerint, három „kötet”-ből áll, éspedig az első kötet az 1936. október 8-tól 1944. március 18-ig terjedő eseményeket tárgyalja, a második az 1944. március 19-től 1944. október 16-ig terjedő időszakaszt fogja át, amíg a harmadik kötetben kapna helyet az úgynevezett „Függelék”, valamint a „Megjegyzések” és „Mellékletek”.

Jegyezzük meg: e naplóbejegyzések 1944. október 13-ával megszakadnak, nem tudni, mi okból, a szerző vagy a szerzők talán nem óhajtották megörökíteni, még bizalmas, belső használatra sem, a hatalomátvételt megelőző nap és a hatalomátvétel napjának lefolyását. Azonkívül ez ideig nem került elő a „Függelék”-et, a „Megjegyzések”-et és a „Mellékletek”-et tartalmazó harmadik kötet.

Ami megmaradt: 1225 lap terjedelmű – nyersanyag. Az előszó fent idézett első mondata nem hagy kétséget az iránt, hogy „A H. 3. könyvé”-nek összeállítói Szálasi egykorú naplóját használták, onnan másolták ki a Nyilaskeresztes Párt vezérének magyar politikusokkal, magas rangú katonatisztekkel, német diplomatákkal és hírszerzőkkel folytatott tárgyalásairól készített feljegyzéseket.

E feljegyzéseken, naplórészleteken kívül bekerült „A H. 3. könyvé”-be Szálasi jó néhány memoranduma, beadványa, levele – Horthyhoz, Kállayhoz, Sztójayhoz -, továbbá Szálasi alvezéreinek, Vajnának, Kovarcznak, Keménynek, Szőllősinek és Csiának minden olyan jelentése, amely őt valamilyen okból különösen érdekelte.

Megtalálhatók továbbá „A H. 3. könyvé”-ben a Képviselőházi Napló nyilas szempontból fontos részletei, valamint a Külügyi Bizottság egyik ülésének-jegyzőkönyve. Ez utóbbi érdekes: erről az ülésről ez az egyetlen információnk, ráadásul a Külügyi Bizottság tárgyalásai titkosak voltak.

Nem hagyhatók figyelmen kívül „A H. 3. könyvé”-nek ún. információs részei sem. Szálasi egyrészt – a vezérkarból való kikerülése után is – kapcsolatot tartott tiszttársaival, másrészt, különösen 1944. március 19-e, Magyarország német megszállása után a mind nagyobb számban felbukkanó konjunktúralovagok révén számos „új hírforrás” nyílt meg számára.

Persze, miután a szerkesztő, Kőfaragó-Gyelnik vagy Jobbágy nemigen szűrte meg a rendelkezésére álló matériát, egymás mellé került – az évek és a hónapok sorrendjében – fontos és kevésbé fontos, érdekes és érdektelen anyag. „A H. 3. könyve” tehát eredeti formájában meglehetősen zavaros, nem egy helyen áttekinthetetlen „szöveggyűjtemény” lett.

Ami ezek után e könyv forrásértékét illeti: elsősorban azok a részek érdemelnek figyelmet, amelyek a Nyilaskeresztes Párt – Hungarista Mozgalom eddig kevéssé ismert, vagy éppenséggel ismeretlen tevékenységét mutatják be. Hangsúlyozzuk: torz optikával, hiszen a könyv olvasója Szálasi nézőpontjából lát, az eseményekből, a tárgyalásokból csak annyit tudhat meg, amennyit Szálasi – és egyes esetekben alvezérei – papírra vetettek. (Egyébként rendkívül megnehezíti a Szálasinak Horthyval, Kállayval, Sztójayval vagy éppen Veesenmayerral folytatott megbeszéléseiről készített feljegyzések kritikai elemzését az, hogy a partnerek hasonló feljegyzései eddig nem kerültek elő.)

Egyébként Szálasi, egész politikai pályafutása során, arra törekedett, hogy legszűkebb környezete is mindig, minden helyzetben a tévedhetetlen, csalhatatlan, fölényes vezért lássa minden megnyilvánulásában, tárgyaljon akár Imrédyvel, akár Telekivel, akár Horthyval. Kudarcot, tévedést Szálasi – e „szöveggyűjteményből” kitűnően – ritkán vagy alig jegyzett fel, pontosabban az ilyen jellegű írásos dokumentum kimaradt „A H. 3. könyvének összeállításánál. Ha tehát csak az 1225 oldalas anyagot tekintjük, nyilvánvalóan nem kapunk valós, teljes képet a tárgyalt eseményekről.

Mindennek ellenére „A H. 3. könyve” nem mellőzhető forrás Szálasi és mozgalma tevékenységének jobb megismeréséhez, személyi és tárgyi tekintetben egyaránt. Ismét nyomatékosan kell hangsúlyoznunk: jó néhány tárgyalásról, már önmagában e megbeszélések megtörténtéről is csak innen, e speciális szöveggyűjteményből van tudomásunk, de ezen túlmenően még így is, ezen szemüvegen keresztül is sok minden feltárul a magyar szélsőjobboldali, a német és az olasz fasiszta ideológia és gyakorlat emlőin nevelkedett mozgalom valódi formájáról, tartalmáról.

A többi között is a legfontosabb: „A H. 3. könyvé”-nek alább közölt részletei vitathatatlanul bizonyítják, hogy a Nyilaskeresztes Párt – Hungarista Mozgalom egyedül, saját erejéből sohasem juthatott volna hatalomra, Hitler és Himmler nélkül nem kerülhetett volna sor az 1944. október 16-i hatalomátvételre!

A nagy összefüggések vizsgálata mellett azonban számos, az első pillanatban kisebb jelentőségűnek tűnő észlelésre is nyílik alkalom „A H. 3. könyvé”-nek olvasása közben. Ide tartozik mindaz, amit a feljegyzések, dokumentumok elárulnak magának Szálasinak képességeiről és képzettségéről éppúgy, mint magatartásáról, tulajdonságairól, azokhoz fűződő viszonyáról, akiket magánál kevesebbre, illetve azokhoz, akiket maga fölött levőknek tartott.

De nem kevésbé érdekesek a könyvnek azok a részletei, amelyek a Nyilaskeresztes Párt belső viszályait, személyi torzsalkodásait tárják fel, a nemritkán meghökkentő, a kíméletlenséggel párosult marakodásokat, gyűlölködéseket; figyelmet érdemelnek továbbá azon részek is, amelyek a „Pártvezető”, a Nyilaskeresztes Párt egyes vezéralakjai, illetve a horthysta államapparátus tagjai és a magas rangú katonatisztek közötti kapcsolatokról árulkodnak, ismeretlen tényekkel gazdagítva ismereteinket. (Bárcziházi Bárczy miniszterelnökségi államtitkár, Béldy Alajos altábornagy, Albrecht és József Ferenc királyi hercegek stb. tárgyalásai Szálasival és alvezéreivel.)

Másfelől, minthogy „A H. 3. könyve” a hatalom megragadásához vezető „nyilas” utat majdnem kizárólag Szálasi tevékenységének fontosabb állomásain keresztül vezeti, ez egyúttal azt is jelenti, hogy kimarad – néhány ritka kivételt nem számítva – minden olyan akció vagy éppen eseménysorozat, amelyekben Szálasi ilyen vagy amolyan okból nem vett részt. Így, egy-két utalást nem tekintve, teljesen hiányzik e könyvből az 1938 augusztusától 1940 szeptemberéig terjedő időszak, amikor Szálasi börtönben ült, beleértve az 1939. májusi országgyűlési képviselő-választásokat, pedig a Nyilaskeresztes Párt talán ekkor aratta legnagyobb politikai sikerét; de szinte alig esik szó a pártszervezetek működéséről, a Nyilaskeresztes Párthoz tartozó parlamenti képviselők tevékenységéről, a nyilaskeresztes sajtóról, hogy csak néhányat említsünk a főbb témakörök közül.

Végül, az Előszóban lefektetett meggondolásnak megfelelően „túlságos időbeli közelség és aktualitás” miatt – hiányzik néhány név és hiányoznak bizonyos akciók …

A könyv utószava – az olvasók jobb eligazítása céljából – felsorolja a kissé kusza és nem mindig nyomon követhető szélsőjobboldali, Szálasi-féle pártalakulásokat („a nacionalista és szocialista forradalmat vezető és végrehajtó Nyilaskeresztes Párt – Hungarista Mozgalom jogelődjeit”), méghozzá szigorú időrendben. Ezt érdemes itt idéznünk:

A Nemzet Akaratának Pártja: működött 1935. március 1-1937. április 15. Feloszlatta a Darányi Kálmán-kormány, Szálasi első letartóztatása alkalmával. Rövidítése: NAP. Vezető: Szálasi.

1937. április 16-1937. október 23-ig a Hungarista Mozgalom működik csupán, illegalitásban. Rövidítése: H. Vezető: Szálasi.

Magyar Nemzeti Szocialista Párt. Működött 1937. október 24-1938. február 21. Ebbe a pártba olvadt bele az Endre László vezette Magyar Fajvédő Szocialista Párt és még nyolc, szélsőjobboldali vagy nemzetiszocialista párttöredék. Feloszlatta a Darányi Kálmán-kormány az egész pártvezetőség rendőri felügyelet alá való helyezése alkalmával. Rövidítése: MNSZP. Vezetőség: Szálasi, Széchenyi Lajos, ifj. Balogh István. Későbben csak Szálasi-Széchenyi.

Ezután egy hónap illegalitás. Vezető: Szálasi.

Nemzeti Szocialista Magyar Párt – Hungarista Mozgalom. Működött. 1938. március 27-1939. február 23. Feloszlatta a Teleki Pál-kormány a választások előtt, hogy indulását lehetetlenné tegye. Rövidítése: NSZMP – HM. Vezetőség: Szálasi-Hubay-Széchenyi. 1938. július 6-tól Hubay.

Ezután újra egy hónap illegalitás. Vezetők: hungaristák.

Nyilaskeresztes Párt. Működött 1939. március 15-1942. február 23. Rövidítése: NYKP. Vezető: 1940. október 7-ig Hubay, ettől Szálasi.

Nyilaskeresztes Párt – Hungarista Mozgalom. Működött 1942. február 24-1944. augusztus 24. Feloszlatta a Sztójay Döme-kormány a beteg miniszterelnök távollétében, reakciós erők nyomására. Rövidítése: NYKP – HM. Vezető: Szálasi.

1944. augusztus 25-1944. október 15-ig újra illegalitásban, mint Hungarista Mozgalom. Vezető: Szálasi.

Nyilaskeresztes Párt – Hungarista Mozgalom. Működik 1944. október 16. óta. Rövidítése: NYKP – HM. Vezető: Szálasi.

„A H. 3. könyvé”-nek szövegében még egy elnevezést találunk az egész „mű” megjelölésére (minden év és hónap elején, továbbá a szöveghez csatolt mellékleteknél): „A Hungarista Mozgalom Naplója”.

Felvetődik a kérdés: hiteles-e a Napló, vagyis: „A H. 3. könyve” szövege, igazolható-e a fennmaradt másolat eredeti volta?

Ami magának a Naplónak hiteles létezését illeti, az természetesen szóba került a Szálasi-perben, már az első tárgyalási napon, 1946. február 5-én. A népbíróság elnökének arra a kérdésére, hogy ő, Szálasi 1944. március 19-e után mikor lépett érintkezésbe a megszálló német csapatok vezetőivel, Szálasi így válaszolt:

„Erre nézve méltóztassék megengedni, hogy naplómba betekinthessek, mert eddig nem volt alkalmam rá.

Elnök: Április 3-án találkozott ön a naplójában foglaltak szerint először Németországnak úgynevezett magyarországi követével és teljhatalmú megbízottjával. (A tanácselnök kikeresi az idézett helyet Szálasi naplójában, majd miután Szálasi kijelentette, hogy ez az ő naplója, a tanácselnök felolvasta a fent jelzett részletet.)”

Miután a tárgyaláson felolvasott szöveg szó szerint megegyezik az általunk használt naplószöveggel, továbbá miután előkerült az ugyanezen per folyamán ismertetett 1944. szeptember 26-i Veesenmayer-Szálasi-tárgyalás eredeti naplószövege, és ez a szöveg szintén szó szerint azonos a birtokunkban levő szöveggel, nincs okunk kételkedni e naplómásolat hitelességében.

„A H. 3. könyvé”-nek szerzőjét, pontosabban szerzőit teljes bizonyossággal, a ma rendelkezésünkre álló adatok alapján, nem tudjuk megállapítani. A „Hungarizmus Könyvei” elnevezésű sorozat összeállításának terve minden valószínűség szerint 1943 második felében merülhetett fel; a munkálatokban a Szálasi legszűkebb környezetéhez tartozó „testvérek” vettek részt, mégpedig olyanok, akik nem tartoztak a Nyilaskeresztes Párt országosan ismert mozgalmi vezetői vagy parlamenti képviselői közé, így a már említett Kőfaragó-Gyelnik Vilmos vagy Jobbágy Lajos. (Mindketten az ún. Országépítés vezérkarában munkálkodtak, ezt a félig-meddig titkos szervet Szálasi 1940 őszén hozta létre azzal az elgondolással, hogy ennek kell előkészíteni a teljes hatalomátvételt, elvi, gyakorlati és személyi téren egyaránt.)

Az bizonyos, hogy az „alap” „A H. 3. könyvé”-hez a Pártvezető „naplója” volt, de nem lehet megnyugtató bizonyossággal eldönteni, ki vagy kik írták a „naplót”? Kétségtelen tény: Szálasinak voltak úgynevezett politikai feljegyzései, amelyek különböző tárgyalások lefolyását rögzítették, vagy a „Pártvezető” politikai állásfoglalásait („véleményét”) tartalmazták.

(Fentebb már hivatkoztunk az 1944. szeptember 26-i naplórészletre. Az annak hátlapján található feljegyzés szerint e szöveg „a Pártvezető Testvér 1944. szeptember havi politikai feljegyzései”-ből való, tehát ez azt jelzi hogy Szálasi rendszeresen készített politikai feljegyzéseket.)

A feladat tehát az volt – 1945 januárjában-márciusában(!) -, hogy Szálasi „politikai feljegyzéseiből” önálló könyvet állítsanak össze, megfelelő „összekötő szövegek” és bevezetők beiktatásával.

Ezekről a munkálatokról fennmaradtak gyorsírási jegyzetek, gépelt szövegek, illetve a rajtuk eszközölt javítások, változtatások.

A vázlatokhoz tartozó jegyzetekből kitűnik, hogy Szálasi 1945 februárjában, „nemzetvezetői” teendőinek ellátása mellett, vagy mert ilyen tevékenységre nemigen nyílott alkalma, az „összekötő szövegeket” maga diktálta gyorsírójának.

Továbbá, Kőfaragó-Gyelnik Vilmos, aki Szálasi legszűkebb környezetéhez tartozott, és aki tevékenységéről rendszeresen emlékeztető feljegyzéseket készített, 1945. február 19-e feladatai közé az alábbiakat írta kockás noteszába: „A Pártvezetőhöz elviendő H. 3. előszó és a három összekötő Szöveg. Javaslat adandó a H. 4. (napló 1922-1944. október 16.) könyv összeállítására – 3-4 alkötetben. Milyen csoportosításban jöjjön? Időrendben tálalni, de melyik évtől melyik évig?” Ebből is nyilvánvaló, hogy Szálasi a H. 3. szövegével külön is óhajtott foglalkozni.

És foglalkozott is a szöveggel, a gyorsírói jegyzetek áttétele után. Ez részben megállapítható a stílusból, de a törvényszéki írásszakértő perdöntő szakvéleménye alapján is, vagyis a kézírás kétségtelenül Szálasié.

„A H. 3. könyve”, a „Harc a hatalomért”, nem kész mű, nem az sem tartalmilag, sem stilárisan, talán leginkább az a megjelölés illik rá, amit különben Kőfaragó-Gyelnik használt az egyik résszel kapcsolatban: „első fogalmazvány, piszkozat”.

Úgy tűnik, hogy vagy a megfelelő személy, esetleg személyek, vagy a szükséges idő hiányzott ahhoz, hogy a kusza összevisszaságban egymás mellé rakott, mert csak az évek során rendezett, még nem válogatott nyers naplót és egyéb anyagot átfésüljék, stilizálják. Ezért a „H. 3.” jobb felhasználása, a könnyebb megértés céljából, e kötet összeállításánál némi rostálást és stilizálást végre kellett hajtani.

Könyvünkben főként tartalmi, de részben terjedelmi okokból a Napló szövegének közlését a Szálasi kiszabadulását követő időszak bejegyzéseivel kezdjük, vagyis a kötet időhatárai: 1940 szeptembere-1944. október 13.

Továbbá, nem vettük számításba a nyomtatásban már megjelent és ma is könnyen elérhető szövegeket, a harmad vagy éppen tizedrangú információkat (jobban mondva: pletykákat), a kevéssé fontos naplórészeket; Szálasi és Kemény terjengős, a témát ismételgető leveleiből, beadványaiból csak a fontosabb részleteket közöljük. Másfelől célravezetőnek látszott, hogy mégoly lényeges részeknél – igen kevés helyen! – ne az eredeti, az érthetetlenségig bonyolult és rossz felépítésű szöveget adjuk közre, hanem kivételes esetekben párbeszédes formában rekonstruáljuk az egyes beszélgetéseket, természetesen szigorúan ragaszkodva az eredeti feljegyzés tartalmához, értelméhez, sőt szóhasználatához. De ismételjük: a párbeszédes feldolgozáshoz kényszerből, nem is a jobb megértés, hanem pusztán a megértés végett folyamodtunk.

Hardy Kálmánt, aki 1942-1944-ben a folyamőrség parancsnoka volt, 1944. október 16-a után a nyilasok letartóztatták, Sopronkőhidára vitték, majd onnan hurcolták tovább Németországba. Macartney professzor kérésére Hardy megvizsgálta Szálasi naplófeljegyzéseit, pontosabban „A H. 3. könyvé”-t, és véleményét röviden így foglalta össze: „A Napló tipikus példája a náci írásműveknek: az igazság és a hazugság vegyüléke, keveréke.”

Ez az értékelés is kritikus szemléletre inti az olvasót: a kötetben az 1944. október 15-höz (és az azon túl) vezető magyar golgotáról részletesebb információkhoz jutunk, mint eddig bármikor, persze torz, „hungarista” nézőpontból. És ez a nézőpont sem mentes bizonyos ellentmondásoktól. Meglepheti például az olvasót éppen Szálasi „hungarizmusa”, nacionalista demagógiája, amely néhány esetben németellenes kirohanásokban jut kifejezésre. Azt pedig fontos megértenünk, hogy azon a néhány helyen, ahol a „pártvezető”, a későbbi nemzetvezető-nemzetvesztő „német imperializmusról” beszél, a háttérben mellőzöttsége és sértettsége húzódik meg. Mert a torz optikájú adattömeg mögött látnunk kell a lényeget. S a lényeg – egészen tömör megfogalmazásban – ez: a náci Németország érdekeit az ellenforradalmi rendszer zökkenőmentesen képviselte, egészen 1942-1943 fordulójáig. Még a „második garnitúra” hatalomra juttatásakor, 1944. március 19-én sem Szálasira, hanem végül is Sztójay Dömére esett a náci vezető körök választása. A magyar fasiszta vezért csak akkor segítette hatalomra a fasiszta Németország, amikor nem maradt más választása, amikor csak a nyilas csőcselék maradt a talonban. Innen hát a szórványos „németellenesség”, amely mögött a monomániás pártvezető mellőzöttségi érzete húzódik meg.

A most közrebocsátott és összekötő szövegekkel ellátott „Hungarista Napló”-t ilyen megfontolások után tartjuk közlésre érdemesnek. A benne meghúzódó tényanyag otromba őszinteséggel tárja fel a sajátos „hungarista” nézőpontot, rengeteg eddig ismeretlen adalékkal járul hozzá nem csupán a nyilasmozgalom, hanem a magyar belpolitika megismeréséhez, önleleplező ereje pedig néhány ponton olyan magas fokú, hogy tudományos marxista elemzése, kommentálása az utókor számára igen tanulságos lehet.

Budapest, 1977. november 14.

Karsai Elek

SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható   piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!