1
I. RÉSZ
ELSŐ KÖNYV
FORRADALOM ÉS ELLENFORRADALOM
(idézet: A Nagy Összeesküvés – Szikra)
A KIADÓ ELŐSZAVA
Kiegészített és javított kiadásban kerül az olvasó elé az a rendkívül érdekes könyv, amely világméretekben feltárja a szovjet állam ellen folyó harc rejtett összefüggéseit. Ez az aljas és szívós harc a cári rendszer megdöntésének pillanatában — 1917 tavaszán — indult meg és hol föld felett, hol föld alatt, folytatódik mind a mai napig. Időnkint kirobbanások jelzik a benemavatottak előtt, hogy valami titkos erő dolgozik a nemzetközi politikában, valamiféle háló van kifeszítve, amelynek szálai nem láthatók.
Ez az ellenséges erő, az imperializmus látható és láthatatlan hálója, ez a nagy összeesküvés bontakozik ki ebben a könyvben az olvasó előtt.
Óriási anyagot gyűjtöttek egybe és dolgoztak fel a szerzők. A Szovjetunió elleni mesterkedések történetének megrajzolásához forrásul diplomáciai irattárak és a nagyhatalmak titkos szolgálatainak anyaga, továbbá emlékiratok s a korabeli napi sajtó stb. stb. szolgáltak. A szerzők szigorúan ragaszkodtak a bizonyítható valósághoz. Erre vonatkozóan álljon itt az ő nyilatkozatuk:
„Nincs a könyvben egyetlen olyan esemény vagy párbeszéd sem, amely kitalált volna. Az anyagot különböző dokumentumokból, történelmi kútforrásokból merítettük.”
Az eredeti mű megjelenése óta a nagy összeesküvés újabb és újabb fejleményeire derítettek fényt a népi demokráciákban lezajlott trockista, titoista kémkedési perek, amelyeknek vádlottai mind az imperialisták szolgálatában állottak. E leleplezések még élesebben megvilágítják azoknak a kérdéseknek a jelentőségét, amelyekre a két amerikai szerző műve feleletet ad.
A SZOVJETHATALOM KELETKEZÉSE
1. Pétervári küldetés
A végzetes 1917-es esztendő nyarának derekán, amikor az orosz forradalom vulkánja javában háborgott, egy Raymond Robins nevű amerikai őrnagy érkezett Pétervárra.1
Rendkívül fontos titkos küldetésben járt. Hivatalosan, mint az Amerikai Vöröskereszt oroszországi tagozatának helyettes főnöke utazott oda; nemhivatalosan az Egyesült Államok hadseregének titkos szolgálatához tartozott. Bizalmas küldetésének célja az volt, hogy Oroszországot továbbra is háborúban tartsa Németország ellen.
A keleti arcvonalon a helyzet kétségbeejtő volt. A rosszul vezetett és nyomorúságosan felszerelt orosz hadsereget a németek szétverték. A cári rendszer, amelyet a háború súlyos nyomása eresztékeiben meglazított és belülről megrohasztott, széthullott és összeomlott. Márciusban II. Miklós cár kénytelen volt lemondani és egy ideiglenes kormány alakult. A „Kenyeret! Békét! Földet!” forradalmi kiáltás végigsöpört az országon, tömören összegezve a háborútól fáradt, kiéhezett és nincstelen orosz milliók közvetlen vágyait és ősi törekvéseit.
Oroszország szövetségesei — Anglia, Franciaország és az Egyesült Államok — féltek, hogy az orosz hadsereg végleges összeomlása küszöbön áll. Bármelyik pillanatban megtörténhetett, hogy a keleti arcvonalon egymillió német katona hirtelen felszabadul és rázúdul a nyugaton harcoló, fáradt szövetséges haderőre. Ugyanilyen riasztó volt annak a lehetősége, hogy az ukrajnai gabona, a Donyec-medence szene, a Kaukázus olaja és az orosz föld más, kimeríthetetlen nyersanyaga a császári Németország ragadozó karmai közé kerül.
A Szövetségesek kétségbeesett erőfeszítéseket tettek, hogy Oroszországot háborúban tartsák — legalábbis addig, amíg az amerikai megerősítések elérik a nyugati frontot. Robins őrnagy egyike volt a számtalan diplomatának, katonai szakértőnek és különleges titkos szolgálatbeli tisztnek, akiket lóhalálban Pétervárra menesztettek, hogy minden lehetőt megtegyenek Oroszország harcbantartásáért…
Raymond Robins negyvenhároméves, életerőtől duzzadó, páratlan ékesszólással és nagy személyi varázzsal bíró férfi volt, aki szénfekete hajával és szembeszökően éles vonásaival mindenkinek feltűnt. Az Egyesült Államokban megbecsült közéleti személyiségnek számított. Csikágóban sikeres üzleti karriert adott fel, csakhogy emberbaráti és szociális tevékenységet fejthessen ki. A politikában mint „Roosevelt-hívőt” ismerték. Vezető szerepet játszott a híres 1912-es „Bull Moose”-kampányban, amikor bálványa, Theodore Roosevelt, a nagytőke és a politikai boszorkánykonyha segítsége nélkül próbált bejutni a Fehér Házba. Robins harcos liberális volt, fáradhatatlan és színes egyéniségű keresztesvitéze minden olyan ügynek, amely a reakció haragját kivívta.
— Micsoda? Raymond Robins? Ez az idealista? Ez a Roosevelt-rajongó? Hogy az ördögbe jut ez ehhez a küldetéshez? — kiáltott fel William Boyce Thompson ezredes, az Amerikai Vöröskereszt oroszországi vezetője, amikor meghallotta, hogy Robins-t helyettesévé nevezték ki. Thompson ezredes a köztársasági párthoz tartozott és maradi ember hírében állott. Az orosz ügyben, mangán- és rézbányarészvényeivel, személyesen is erősen érdekelve volt. Azonban az ezredes ugyanakkor reálisan gondolkozott és hideg fejjel vizsgálta meg a tényeket: ő már eldöntötte magában, hogy az amerikai külügyminisztérium hivatalos szerveinek a zavaros orosz eseményekkel szemben alkalmazott konzervatív módszereivel nem lehet zöldágra vergődni.
David Francis követ, Missouri állam egykori kormányzója, aki ekkor az Egyesült Államokat Oroszországban képviselte, idős, véleményeiben makacs, az elmaradt Közép-Nyugat provinciális városából, St. Louis-ból származó, pókert játszó bankár volt. Ezüstös hajával, régidivatú, magasnyakú gallérjával és fekete zsakettjével fura jelenségnek hatott a háborútól megviselt forradalmi Pétervár nyugtalanító légkörében.
— Az öreg Francis — jegyezte meg egy angol diplomata — azt sem tudja, hogy mi a különbség egy szociálforradalmár és egy krumpli között!
Ám Francis követ meggyőződésének erejével pótolta azt, ami tudásban és ismeretben hiányzott nála. Ismereteit legtöbbször a pétervári amerikai követség körül sürgölődő cári tábornokok és milliomosok rémhíreiből merítette. Megesküdött volna, hogy az egész felfordulás csupán német aknamunka eredménye és minden orosz forradalmár idegen zsoldban áll. És szentül meg volt győződve arról, hogy mindennek hamarosan végeszakad.
1917 április 21-én Francis követ a következő bizalmas táviratot küldte Robert Lansing amerikai külügyminiszternek:
A SZÉLSŐ SZOCIALISTA VAGY ANARCHISTA LENIN
LÁZÍTÓ BESZÉDEKET TART. EZZEL ERŐSÍTI A KOR-
MÁNYT. SZÁNTSZÁNDÉKKAL HAGYJÁK, HOGY AL-
KALMAS IDŐBEN SZÁMŰZZÉK.
Azonban az orosz forradalom ahelyett, hogy a cár eltávolítása után lecsillapodott volna, ekkor kezdődött csak igazán. Az orosz hadsereg mindinkább felmorzsolódott és úgy látszott, hogy senki Oroszországban nem tudja megállítani ezt a folyamatot. Alexandr Kerenszkij, az ideiglenes kormány becsvágyó miniszterelnöke végigjárta a keleti frontot, ékesszóló beszédeket intézett a katonákhoz, biztosítva őket arról, hogy „a győzelem, a demokrácia és a béke” hármas üdvössége az ajtó előtt áll. A kiéhezett, lázongó lelkületű orosz katonákat ez nem győzte meg és tízezrével dezertáltak. Rongyos, piszkos egyenruhájukban végnélküli áradatban özönlötték el az országot, át az esőáztatta földeken, a kerékagyaktól megnyomorított utakon a faluk, a mezővárosok és a nagyvárosok felé.2
A front mögött a hazatérő orosz katonák találkoztak a forradalmi munkásokkal és parasztokkal. A katonák, munkások és parasztok saját kezdeményezésükre mindenfelé megalakították forradalmi bizottságaikat, vagy — ahogy ők nevezték — „szovjetjeiket” (tanácsaikat) és megválasztották küldöttjeiket, hogy a pétervári kormányzati központokban hangot adjanak követelésüknek. Békét, kenyeret és földet akartak …
Amidőn Raymond Robins őrnagy elérte Pétervárt, mint valami nagy, sötét áradat, éhes, kétségbeesett tömeg lepte el az országot. A főváros csak úgy nyüzsgött az egyenesen az arcvonal sötét lövészárkaiból odaérkezett katonaküldöttségektől. Valamennyien a háború befejezését követelték. Az éhséglázadások mindennaposak voltak. Lenin bolsevik pártja, az orosz kommunisták szervezete — melyet Kerenszkij illegálisnak nyilvánított és föld alá szorított — viharos gyorsasággal erősödött és egyre nagyobb tekintélyre tett szert.
Raymond Robins nem volt hajlandó igazságként elfogadni Francis követ és cárista barátai Oroszországról alkotott véleményét. Kevés időt vesztegetett a pétervári szalonokra, inkább elment, ahogy ő mondotta volt, a „tett színhelyére”, hogy ott a saját szemével figyelhesse meg az oroszországi eseményeket. Robins szenvedélyesen hitt abban, amit „önálló gondolkodásnak” nevezett — „minden jó amerikai üzletember tulajdonságának, olyan gondolkodásmódnak, amely nem figyel a fecsegésre, hanem állandóan tények után kutat”. — Beutazta az országot, kitanulmányozta az üzemek hangulatát, eljárt a szakszervezeti üléstermekbe, katonai barakkokba, sőt még a keleti arcvonal eltetvesedett lövészárkait is meglátogatta. Meg akarta tudni, hogy mi történik Oroszországban és ezért elment az orosz nép közé.
Ebben az esztendőben egész Oroszország olyan volt, mint egy izgatottan vitatkozó gyülekezet. A kényszerű évszázados hallgatás után most egyszerre megoldódott a nép nyelve. Mindenfelé gyűléseket tartottak. Mindenkinek volt valami mondanivalója. Állami hivatalnokok, antantbarát propagandisták, bolsevikok, anarchisták, szociálforradalmárok, mensevikek — ahányan csak voltak, mind egyszerre beszéltek. A legnépszerűbb szónokok a bolsevikok voltak. Katonák, munkások, parasztok állandóan ismételgették a tőlük hallottakat.
— Mondjátok meg nekem, hogy miért harcolok — mondta egy orosz katona, az egyik ilyen izgalmas tömeggyűlésen. — Talán Konstantinápolyért vagy a szabad Oroszországért? A demokráciáért vagy a kapitalista rablókért? Ha be tudjátok bizonyítani nekem, hogy a forradalmat védelmezem, akkor nincs szükség arra, hogy halálbüntetéssel kényszerítsetek a harcra. Ha a föld a parasztoké, az üzemek a munkásoké, a hatalom pedig a szovjeteké lesz, akkor tudni fogjuk, hogy miért harcolunk és harcolni is fogunk!
Robins elemében volt a vitának ebben a légkörében. Otthon, az Egyesült Államokban ismert szónok volt és gyakran vitatkozott amerikai marxistákkal. Miért ne vitatkoznék most az orosz bolsevikokkal? Gyakran engedélyt kért, hogy válaszolhasson egyik vagy másik bolsevik szónoknak. A zsúfolt üzemekben és lövészárkokban a szélesvállú, feketeszemű amerikai felállt és saját tolmácsa útján beszélt a hallgatósághoz a porosz militarizmus veszélyéről.
Ugyanakkor Robins nem hanyagolta el a Vöröskereszttel kapcsolatos kötelességeit sem. Az ő feladata volt élelmet szerezni az éhező városoknak. A volgamenti gabonaraktárakban óriási mennyiségű rothadó gabonát talált, amit szállítóeszköz hiányában nem lehetett elvinni. A reménytelenül tehetetlen cári rendszer alatt a szállítási eszközök teljesen tönkrementek és a Kerenszkij-kormány semmit nem tett a helyzet megjavítása érdekében. Robins azt ajánlotta, hogy egy egész raj bárkát vigyenek le a Volgán a gabona behajózására. Kerenszkij hivatalnokai azt felelték, hogy ezt lehetetlen megvalósítani. Ekkor egy parasztember lépett hozzá és bemutatkozott. A helyi paraszttanács elnöke volt. Közölte Robins-szal, hogy a bárkák megszerezhetők. Másnap reggel a gabonát útnak indították fel a Volgán, Moszkva és Pétervár irányába. Robins mindenütt meggyőződhetett a Kerenszkij-kormány tehetetlenségéről és rendszertelenségéről, éles ellentétben a forradalmi tanácsok szervezettségével és elhatározottságával. Ha egy szovjetvezető azt mondotta valamiről, hogy megcsinálják, akkor azt meg is csinálták. Amikor Robins első ízben járt falun és a helyi hatóságokat kereste, a parasztok rámosolyogtak. — Inkább a helyi szovjet elnökével beszéljen — mondták.
— Mi az a szovjet? — kérdezte Robins.
— A munkások, katonák és parasztok küldötteinek tanácsa.
— De ez valami forradalmi szervezet — tiltakozott Robins. — Én a polgári szervezetet keresem. A hivatalos hatóságot.
A parasztok nevettek.
— No, azzal ugyan semmire sem megy. Inkább a szovjet vezetőjével beszéljen!
Visszatérve szemlekörútjáról Pétervárra, Robins megírta előzetes jelentését Thompson ezredesnek. „Kerenszkij ideiglenes kormánya — írta — afféle papiroson levő szentelt hatalom, amelyet felülről kényszerítettek a népre s Pétervárott, Moszkvában és még néhány más helyen szuronyok támogatásával tartanak fenn.” Az igazi hatalmat az országban a tanácsok gyakorolják. Azonban Kerenszkij a háború folytatása mellett van és ezért Robinsnak az a véleménye, hogy hatalmon kell tartani. Ha a Szövetségeseknek érdeke az, hogy Oroszország ne merüljön teljes káoszba és ezáltal ne kerüljön a németek kezébe, minden befolyásukat latba kell vetniök, hogy Kerenszkij elismerje a szovjeteket és megegyezzék velük. Az Egyesült Államok kormányát meg kell ismertetni az összes tényekkel, még mielőtt késő.
Robins vakmerő vállalkozást sugalmazott: haladéktalanul indítsanak, mégpedig teljes gőzzel, egy óriási méretű propaganda hadjáratot, amely majd meggyőzi az orosz népet arról, hogy forradalmuk számára az igazi veszedelmet Németország jelenti.
Robins meglepetésére Thompson ezredes mind a jelentést, mind a javaslatot félreérthetetlenül helyeselte. Közölte Robins-szal, hogy táviratozni fog Washingtonba, felvázolja a propagandatervet és jóváhagyást, valamint pénzt kér annak végrehajtására. Közben, miután nincs vesztegetni való idő, Robins hozzálát a munkához.
— De honnan jön majd a pénz? — kérdezte Robins.
— Részemről egy milliót teszek fel erre a kártyára a saját pénzemből — mondotta Thompson ezredes.
Robins felhatalmazást kapott az ezredes pétervári bankjához, hogy ezt a pénzt fölvegye …
— A fődolog — mondotta Thompson ezredes — hogy az orosz hadsereget a keleti arcvonalon és Németországot Oroszország határain kívül tartsuk.
Ugyanakkor az ezredes nagyon is jól tudta, milyen kockázatot vállal azzal, hogy ilyen cselekvően és személyesen beavatkozik az orosz ügyekbe.
— Tudja, mit jelent ez, Robins? — kérdezte.
— Azt hiszem ez az egyetlen lehetőség a helyzet megmentésére — felelte Robins.
— Nem, én úgy értettem, hogy tudja-e, mit jelent ez a maga szempontjából?
— Nos, mit jelent?
— Azt, hogy amennyiben kudarcot vallunk, magát puskacső elé állítják.
Robins a vállát vonta. — Jobb és fiatalabb embereket lőnek agyon nap mint nap a nyugati fronton. — Majd kis szünet után hozzátette. — Ezredes, ha engem puskacső elé állítanak, Önt felakasztják.
— Nem lepődném meg, ha fején találta volna a szöget — mondotta Thompson ezredes.
2. Ellenforradalom
Miközben a hűvös, nedves, őszi szelek a Balti-tenger felől beáramlottak és alacsony, esővel fenyegető felhők ereszkedtek vésztjóslóan a város fölé, az események Pétervárott történelmi kiteljesedésük felé rohantak.
Alexandr Kerenszkij, az ideiglenes kormány elnöke, sápadtan és idegesen járt fel s alá a Téli Palotában lévő szobájában, szorosan begombolt, barna egyenruhájában, mely szokott öltözéke volt. Szeme kidülledt és jobbkezét — könyökében meghajlítva — Napoleon-pózban tartotta.
— Tulajdonképpen mit akarnak tőlem? — kiabált Raymond Robinsra. — Hol nyugateurópai liberalizmust kell prédikálnom, hogy kielégítsem a Szövetségeseket, hol pedig pravoszláv szocializmust, hogy az életemet megmentsem!
Kerenszkijnek volt oka a nyugtalanságra. Legfőbb támogatói, az orosz milliomosok és angol-francia szövetségeseik a háta mögött már összeesküdtek ellene, hogy eltávolítsák az útból.
Az orosz milliomosok nyíltan fenyegetőztek, hogyha Anglia és Franciaország nem hajlandó tenni valamit a forradalom megállítására, behívják a németeket.
— A forradalom betegség — mondotta Sztyepán Georgevics Lianozov, az „orosz Rockefeller”, John Reed amerikai újságírónak. — Előbb vagy utóbb az idegen hatalmaknak be kell avatkozniok, mint ahogy be kell avatkozni, ha egy beteg gyereket meg akarunk gyógyítani és meg akarjuk tanítani járni. — Rjabusinszkij, egy másik orosz milliomos kijelentette, hogy az egyetlen segítség „…az éhség girhes kísértete, a nép elhagyatottsága ellen, ha a nép hamis barátait — a demokratikus szovjeteket és bizottságokat — torkon ragadjuk”.
Sir Samuel Hoare, az oroszországi angol diplomácia titkosszolgálatának vezetője tanácskozott ezekkel az orosz milliomosokkal és azután visszatért Londonba, hogy ott jelentésében kifejtse: az orosz problémára az egyetlen megoldás a katonai diktatúra. Hoare szerint a legmegfelelőbb jelölt a diktátor posztjára Kolcsak tengernagy, aki az Oroszországban megismert személyiségek közül a legközelebb áll ahhoz, amit az „angol úriember” fogalmán értenek, valamint Lavr Kornyilov, a szikár, fekete kecskeszakállú kozák hadseregparancsnok.3
Az angol és francia kormányok elhatározták, hogy Kornyilov tábornokot támogatják. Ő volt az az erős ember, aki háborúban tartja Oroszországot, elnyomja a forradalmat és megvédi az angol-francia pénzügyi érdekeket.
Amikor Raymond Robins értesült erről az elhatározásról, úgy érezte, hogy a Szövetségesek súlyos hibát követnek el. Nem értették meg az orosz nép hangulatát. Egyszerűen a bolsevikok kezére játszottak, akik az első pillanattól hangoztatták, hogy a Kerenszkij-kormányzat csupán kulissza, amely mögött az ellenforradalmat készítik elő. Alfred Knox vezérőrnagy, brit katonai attasé és a pétervári brit katonai misszió feje félreérthetetlen nyerseséggel mondta meg Raymond Robinsnak, hogy fogja be a száját.
A puccskísérlet 1917 szeptember 8-án ment végbe. Azzal kezdődött, hogy Kornyilov, mint hadseregparancsnok, kiáltványt bocsátott ki, amelyben az ideiglenes kormány megdöntésére hívta fel az országot, hogy a fegyelmet és a rendet helyreállítsák. Kornyilov, Oroszország hőse címmel ezer meg ezer brosúra és röpirat lepte el Moszkva és Pétervár utcáit. Évekkel később Kerenszkij A katasztrófa című könyvében felfedte, hogy ezeket a brosúrákat a brit katonai misszió költségére nyomatták ki és a pétervári angol követségről Knox tábornok vasúti kocsijában hozták őket Moszkvába. Kornyilov parancsot adott húszezer katonának, hogy vonuljanak Pétervár ellen. Orosz egyenruhába bujtatott angol és francia tisztek meneteltek az orosz katonákkal.
Kerenszkij megdöbbent az árulás láttán. Londonban és Párizsban még mindig mint a „nagy demokratát” és „az orosz tömegek hősét” ünneplik. És mégis, itt Oroszországban a Szövetségesek képviselői a megbuktatására törnek! Kerenszkij gondolkozott, hogy mitévő legyen s végülis nem csinált semmit.
A bolsevikok vezetése alatt álló pétervári szovjet saját kezdeményezésére azonnali mozgósítást rendelt el. A felfegyverzett munkásokhoz a balti flotta forradalmi tengerészei és a front katonái csatlakoztak. Az utcákon barikádok és drótsövényakadályok nőttek ki a földből. Ágyúkat és gépfegyvereket helyeztek állásokba. Vörös őrségek — puskával és kézigránáttal felfegyverzett ellenző sapkás és bőrkabátos munkások — álltak a sáros, kavicsos útkereszteződéseken.
Négy nap és Kornyilov hadserege felbomlott. Magát a tábornokot a saját hadseregén belül titokban megalakított Katonai Bizottság tartóztatta le. A régi rendszernek körülbelül negyven tábornokát, akik Kornyilov összeesküvésébe belekeveredtek, a pétervári Astoria szállóban, ahol Kornyilov sikerének hírére várakoztak, az első délután letartóztatták. Kerenszkij kormányának hadügyminiszterhelyettese, Borisz Szavinkov, az összeesküvésben való részvétele miatt a nép követelésére kénytelen volt lemondani hivataláról. Az ideiglenes kormány megingott. A puccs pontosan azt eredményezte, amit megakadályozni hivatott volt: a bolsevikok diadalát és a tanácsok erejének megnyilvánulását.
A tanácsok és nem Kerenszkij jelentették az igazi hatalmat Pétervárott.
— A szovjetek erőrekapása — mondotta Raymond Robins — egymaga, kardcsapás nélkül elvégezte a munkát… Ez volt az az erő, amely Kornyilovot leverte.
Ezzel szemben Francis követ a következőket táviratozta az amerikai külügyminisztériumnak:
KORNYILOV KUDARCA ROSSZ TANÁCSOKNAK,
HAMIS ÉRTESÜLÉSEKNEK, HELYTELEN MÓD-
SZEREKNEK, IDŐSZERŰTLENSÉGEKNEK KÖSZÖN-
HETŐ. JÓ KATONA, HAZAFI, EGYÉBKÉNT TAPASZ-
TALATLAN. A KORMÁNY ALAPOSAN MEGRÉMÜLT
ÉS TALÁN OKUL A TAPASZTALATOKBÓL.
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható 
piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!