(idézet: Münchentől Nürnbergig – 1963)
2
„Nem emlékezhetek minden egyes részletre”
A Nemzetközi Katonai Törvényszék egyik tárgyalására előállították Mansteint, a hitleri hadsereg tábornagyát. A nürnbergi perben még csak tanúként szerepelt. A védelem kérte előállítását, mégpedig azért, mert meg akarta győzni a bíróságot arról, hogy a német tábornoki kar nem vett részt az agresszió náci politikájának kialakításában és a fasizmus szörnyű gaztetteiben.
A náci gonosztevők ügyvédei annak bizonyítására állíttatták elő Mansteint, hogy csak félreértéssel magyarázható a vezérkar ellen emelt vád, amely szerint a legsúlyosabb formában megsértette a nemzetközi jogot, Nos, Manstein vallomása alapján csakugyan azt hihetné valaki, hogy ostoba dolog a német tábornokokat háborús bűncselekmények elkövetésével vádolni. „Negyven évig voltam katona — mondotta. — Katonacsaládból származom, és katonai szellemben nevelkedtem… Eszményképünket — ez ugyanis bajtársaimra is vonatkozik — nem magában a hadviselésben láttuk, hanem abban, hogy ifjúságunkat becsületes emberekké és érdemes harcosokká neveljük… Az az állítás, hogy mi, régi katonák, bűncselekményekre vettük rá ifjúságunkat, meghalad mindent, amit egy dús fantáziájú rossz ember elképzelhet.”17 – A nürnbergi per gyorsírásos jegyzőkönyve. 36. köt. 18166.*
Így beszélt Manstein tábornagy, s háború utáni írásaiban vallomásának éppen ezt a részét és ehhez hasonló részeit szereti idézgetni.
A mai német revansisták Mansteint valósággal bálványozzák, és a katonai kötelesség teljesítésének mintaképéül állítják az emberek elé. Ez a náci gonosztevő ma Nyugat-Németországban él. Ő az egyik szentkép, akihez a Bundeswehrben nagy számban elhelyezkedett hitleristák fohászkodnak. Sokat írnak róla, de ő maga is igen szívesen ír magáról.
De térjünk vissza a nürnbergi perhez. Manstein, vallomásának irányvonalát folytatva, a Szovjetunió ellen viselt háborút „kétarcú” háborúnak igyekezett feltüntetni: „Az egyik arca — jelentette ki — a taktikai hadviselés volt, s ezt mi, katonák hajtottuk végre, a másik — az ideológiai hadviselés, amely ilyen vagy olyan irányban folyt, de ezt nem mi, katonák határoztuk meg, hanem más elemek írták elő.”18 – Ugyanott, 18149. old.*
Elmúlt néhány év. Manstein nyugati pártfogóinak jóvoltából szabadlábra került, s megírta „Elvesztett győzelmek” című könyvét, amelyben ugyanezekkel a kifejezésekkel mentegette a hitleri tábornoki kart. Túlzás nélkül mondhatjuk, hogy a nürnbergi per során tett vallomásának hosszú részeit idézte könyvében. De csak bizonyos részeit. Szerényen hallgatott vallomásának más részeiről és másoknak vele kapcsolatban tett vallomásairól. Nem akarnak emlékezni ezekre rajongói, a német revansisták sem. Ezért fölöttébb hasznos lesz az ismertetésük.
Manstein jól tudta, mit műveltek a fasiszták szovjet földön, hiszen ott a német csapatok parancsnoka volt. De Nürnbergben szabadulni igyekezett a felelősségtől.
„Manstein: Területileg kisebb hadműveleti körzetekre voltunk korlátozva, s gyakorlatilag még ezekben a körzetekben is kevés befolyással rendelkeztünk. A rendőri intézkedéseket Himmler Irányította, saját felelősségére … A megszállt területek gazdaságával Göring rendelkezett. A birodalom számára szükséges munkaerő előteremtéséről Sauckel gondoskodott. A művészi alkotásokat Rosenberg külön törzskara vette nyilvántartásba, s ő határozta meg, hogy mi történjen velük.”19 – Ugyanott, 18151. old.*
A hitleri faji politikával kapcsolatban Manstein természetesen azt állította, hogy ellenezte és elítélte. Elmondott egy esetet, amelynek szerinte kétségtelenül meg kellett győznie a bíróságot arról, hogy ő, Manstein, ellenezte a zsidók üldözését. „Amikor megérkeztem hadseregem állomáshelyére, Nyikolajevbe — mondotta —, tudomásomra hozták, de pontos adatok nélkül, hogy előzőleg, vagyis érkezésem előtt, az SS tagjai Besszarábiában több zsidót agyonlőttek. Ez egyetlen esetről szóló hír volt. Mivel másnap korán reggel el kellett utaznom, segédtisztemnek megparancsoltam, közölje az SS- parancsnokkal, hogy ilyen disznóságot a parancsnokságom alá tartozó területen nem tűrök.”20 – Ugyanott, 18156. old.*
S hogy még jobban meggyőzze a bíróságot makulátlan becsületességéről és mély humanitásáról, egy másik esetet is elmondott, mégpedig a szovjet hadifoglyokkal kapcsolatban tanúsított magatartását illetően:
„Manstein: Hadseregcsoport-parancsnoki működésem idején történt, hogy az országúton hadifoglyok menetoszlopával találkoztam, s láttam, hogy egy német katona puskatussal megütött egy hadifoglyot. Így csinált helyet a gépkocsimnak. Azonnal megállítottam a kocsit, feljegyeztem a katona személyi adatait, másnap pedig magamhoz hívattam a parancsnokát és utasítottam, hogy büntesse meg ezt a katonát.”21 – Ugyanott, 18143. old.*
A hitlerista tábornagy ezt az esetet az egyik ügyvéd kérdésére válaszolva mondta el, s nyilván a történelem előtt próbálta vele fehérre mosni magát.
A vád képviselőjének azonban csak elő kellett vennie a Manstein parancsnoksága alá rendelt hadsereg levéltári iratait, s mindenki nyomban meggyőződhetett, hogy Manstein egyáltalán nem olyan ember, amilyennek látszani igyekszik. A bírósági teremben jelenlevők előtt lelepleződött az egyike azoknak a hitlerista tábornokoknak, akik a szovjet emberek tömeges irtására kidolgozott fasiszta terveket nemcsak engedelmesen végrehajtották, hanem egyszersmind „alkotóan” gazdagították a megszállt területeken folytatott embergyűlölő náci politika fegyvertárát.
Manstein kénytelen volt beismerni, hogy a Wehrmacht főparancsnokságától kapott parancsok előírták: „A megszállt szovjet területek lakosságában olyan félelmet kell kelteni, amely elveszi a kedvét az ellenállástól.” Azt is beismerte, hogy Reichenau tábornok, az egyik hadseregparancsnok, a szovjet emberekkel való bánásmódot illetően egy parancsában oly kegyetlen módszereket írt elő, hogy ezt a parancsot példamutatás végett megküldték valamennyi többi parancsnoknak, neki is. „Nekem — mondotta — ezt a parancsot Hitler parancsaként, mintául küldték meg.”22 – Ugyanott, 18188. old.* Mindenesetre, azt még nem ismerte be, hogy ennek a parancsnak megfelelően járt el.
Ám a vád képviselője tovább faggatta. Segédjével elébe tétetett egy másik parancsot, s megkérte, hogy olvassa el, és nyilatkozzon, hogy ismeri-e. Manstein szemmel láthatóan zavarba jött. Tudta, hogy amennyiben ezt a parancsot sajátjának ismeri el, ő maga hazudtolja meg vallomásának azt a részét, amelyben humanitásáról, a bestiális hitleri politika ellenzéséről beszélt. De mit tehetett? A parancsot saját kezűleg írta alá és látta el 1941. november 20-i keltezéssel. S ennek a parancsnak már az első sorai kudarcra ítélték azt a próbálkozását, hogy önmagát kizárólag katonának, olyan embernek tüntesse fel, akinek semmi köze sem volt Hitler ideológiai célkitűzéseihez.
Manstein ugyanis szóban forgó parancsát azzal a megállapítással kezdte, hogy „a német nép június 22-től élethalálharcban áll a bolsevista rendszerrel”,23 – Ugyanott, 18190. old.* majd kijelentette, hogy Hitlernek a zsidó lakosság kiirtására irányuló politikáját következetesen valóra kell váltani, mert a zsidó lakosság „közvetített a hátországban levő ellenség, a Vörös Hadsereg harcoló maradványai és a vörösök vezetői között”, s nyomban azt is hozzátette, hogy „a zsidó-bolsevista rendszert egyszer s mindenkorra meg kell semmisíteni”.24 – Ugyanott, 18190—18191. old.*
A parancs e részének felolvasása után Manstein nem hivatkozott többé arra, hogy disznóságnak tekintette néhány besszarábiai zsidó agyonlövetését. Hiszen 1941. november 20-i parancsa az egész világnak megmutatta, hogy a hitleri terrorpolitika egyik aktív végrehajtója volt.
A humánus tábornagy úr azonban még mindig nem akarta beismerni, hogy a szóban forgó parancs kiadásával hozzájárult a szovjet emberek szervezett tömeges irtásához. Vallomása szerint arról tudott, hogy hadseregének körzetében Ohlendorf, a hírhedt Gestapo-vezető parancsnoksága alatt egy karhatalmi különítmény működött, de ennek a különítménynek feladatáról fogalma sem volt. Nem tartozott a hatáskörébe, és nem érdekelte a tevékenysége. Arról, hogy ezzel kapcsolatban bizonyos megállapodás jött létre a hadsereg és a Gestapo szervei közt, egyáltalán nem volt tudomása.
De Manstein balszerencséjére Ohlendorfot is elfogták, s Nürnbergbe szállították, hogy felfrissítse a tábornagy úr emlékezetét. A vád képviselői Ohlendorf gaztetteit illetően vitathatatlan bizonyítékokkal rendelkeztek, s így minden tagadás teljesen hiábavaló lett volna. És Ohlendorf annyira leleplező vallomást tett, hogy a vádlottak padján ülő náci gonosztevők valósággal őrjöngeni kezdtek. Göring dühében szinte tajtékozva ordította: „Ez is eladta a lelkét az ellenségnek. Mire számít ez a disznó? Így is, úgy is felkötik.”
Ugyan mit mondott ez a „tanú”?
Ohlendorf beismerte, hogy két héttel a Szovjetunió megtámadása előtt megállapodás jött létre a Wehrmacht főparancsnoksága, a szárazföldi fegyveres erők főparancsnoksága és a birodalmi biztonsági főhivatal között arra vonatkozóan, hogy minden egyes hadseregnél Gestapo-különítményt létesítenek, s ezeknek a különítményeknek kell végrehajtaniuk a szovjet állampolgárok tömeges irtására kidolgozott tervet. Beismerte továbbá, hogy négy, „A”, „B”, „C” és „D” fedőnevű operatív csoport volt. A „D” csoport, az ő vezetése alatt, Ukrajnában működött. Ezt a csoportot saját kijelentése szerint azzal bízták meg, hogy „orosz területen … likvidálja a zsidókat és a politikai biztosokat”.
„Amen (amerikai vádló): Amikor ön likvidálásról beszél, meggyilkolásra gondol?
Ohlendorf: Igen. A likvidálás meggyilkolást jelent.”25 – A nürnbergi per gyorsírásos jegyzőkönyve. 6. köt. 2138. old.*
De tudtak-e a hadseregparancsnokok az operatív csoportoknak erről a rendeltetéséről? Manstein és a többi hitlerista tábornok vallomásában az állította, hogy erről semmit sem tudtak. Ugyanezt állítják az egykori náci tábornokok most is, amikor emlékirataikban Hitler ellenfeleinek tüntetik fel magukat. Ám Ohlendorf valamennyiüket meghazudtolta ebben a kérdésben, a bíróság előtt ugyanis kijelentette: „Himmler közölte velem, hogy Hitler az Oroszország elleni hadjárat megindítása előtt a hadseregcsoportok és a hadseregek parancsnokaival megbeszélést tartott, amelynek során tudomásukra hozta ezt a feladatukat, s utasította őket, hogy kellőképpen támogassák az operatív csoportokat… Ilyen utasítás nélkül az operatív csoportok működése elképzelhetetlen lett volna.”26 – Ugyanott, 2140. old.*
Ohlendorf operatív csoportja a Manstein parancsnoksága alatt álló 11. hadsereg törzskarához volt beosztva. Manstein kereken tagadta, hogy tudott volna Ohlendorf operatív csoportjának tevékenységéről, szovjet emberek ellen napról napra elkövetett gyilkosságairól. Ohlendorf őszintébb volt. A nürnbergi tárgyaláson a következő kijelentést tette:
„Ohlendorf: Az operatív különítmények közölték, hogy 1941 júniusától 1942 júniusáig mintegy 90 000 embert végeztek ki.”27 – Ugyanott, 2141. old.*
A továbbiakban elmondta, hogy az áldozatokat kivégzésük előtt „összegyűjtötték valamely alkalmas helyiségben, s innen vitték a vesztőhelyre, amely rendszerint tankelhárító árok vagy közönséges gödör volt. A kivégzést katonai módon, parancsszóra hajtották végre.”28 – Ugyanott, 2143. old.*
Mit mondott Manstein Ohlendorf leleplezéseire? Tudott-e a kivégzésekről, vagy nem tudott?
Természetesen nem akarta elismerni, hogy tudomása volt róluk. Vallomása szerint azt tudta, hogy egyes szovjet állampolgárokat időnként átadnak az SD-nek. De ki sejthette, hogy ott agyonlövik őket?
„Manstein: Azt gondoltuk, hogy az illetőket az SD szervei előbb kihallgatják, a kihallgatás után pedig valamelyik táborba vagy más hasonló helyre küldik.”29 – Ugyanott, 36. köt. 18148. old.*
De Ohlendorf megint „helyesbítette” Manstein vallomását. Kijelentette, hogy ő éppen a hadseregparancsnokság utasításait követte, amikor a szovjet állampolgárok, különösen a kommunisták és a zsidók kiirtásának tervét végrehajtotta. Sőt, a parancsnokság még sürgette is …
„Ohlendorf: Szimferopolban a hadsereg parancsnoksága utasította az operatív különítményeket, hogy gyorsítsák meg a likvidálást, s utasítását azzal indokolta, hogy ezen a területen nagy arányokat ölt az éhínség és nincs elég lakás.”30 – Ugyanott, 6. köt. 2141. old.*
Persze, Manstein nem akarta, hogy túlságosan reklámozzák a hadsereg szerepét a tömeggyilkosságokban.
„Ohlendorf: Nyikolajevben a 11. hadsereg parancsnoksága elrendelte, hogy likvidálásokat csak a parancsnok hadiszállásától legalább 20 kilométer távolságban hajtsunk végre.”31 – Ugyanott.*
Manstein az egyre újabb bizonyítékok súlya alatt hovatovább kénytelen volt elismerni, hogy tudott Ohlendorf létezéséről, sőt … Egyébként hallgassuk meg őt magát.
„Manstein: Lehetséges, hogy Ohlendorf volt nálam … S mivel többnyire ebédidőben jött, megtörténhetett, hogy felszólítottam, ebédeljen velem.”32 – Ugyanott, 36. köt. 18154. old.*
Lassanként kiderült, hogy Manstein, a 11. hadsereg parancsnoka, igen szívélyes viszonyban volt Ohlendorf Gestapo-hóhérral. Ohlendorf időnként még ajándékokkal is kedveskedett Manstein tisztjeinek, mégpedig igen értékes ajándékokkal. Egyebek között aranyórákat is kaptak Ohlendorftól. Manstein ezt is tagadta.
„Manstein: Ami az órákat illeti, egy alkalommal nálam járt a hadsereg gazdasági tisztje, s közölte velem, hogy igen sok órát küldtek neki Németországból.”33 – Ugyanott, 18209 old.*
Manstein megint hazudott. Az órákat egyáltalán nem Németországból küldték. Erre vonatkozóan pontosabb felvilágosítást adott a per folyamán Manstein cinkosa — Ohlendorf.
Hadd idézzük kihallgatásának ezzel kapcsolatos részét:
„Amen (amerikai vádló): Mit csináltak a kivégzettek ingóságaival és ruházatával?
Ohlendorf: Az értéktárgyakat elvettük tőlük személyi adataik feljegyzése során, vagyis akkor, amikor a kivégzés előtt összegyűjtöttük őket. Ezeket a tárgyakat elkoboztuk, s a birodalmi biztonsági főhivatal útján vagy közvetlenül a pénzügyminisztériumnak adtuk át.
Amen: Mi történt az áldozatoktól elvett órákkal?
Ohlendorf: Az órákat a hadsereg kívánságára a front rendelkezésére bocsátottuk.”34 – Ugyanott, 6. köt. 2145. old.*
Akaratlanul is gondolnunk kell Manstein szavaira: „Negyven évig voltam katona. Katonacsaládból származom, és katonai szellemben nevelkedtem. Rokonaim közül számomra Hindenburg volt a példakép.” Cinikus és hazug szavak! Manstein hitlerista tábornagy nem katona volt, hanem gyilkos és hullarabló.
A nürnbergi per során előterjesztett bizonyítékok egészen kétségtelenné tették, hogy Manstein, a többi hitlerista tábornokhoz hasonlóan, a legaktívabban részt vett a szovjet állampolgárok tömeges irtására kidolgozott tervek megvalósításában. Valamennyien nagyon jól tudták — és helyeselték —, hogy nemcsak felnőtteket lőnek agyon, hanem gyerekeket is. Nagyon jól tudták, hogy hadseregük operatív különítménye részére „Gaswagen”-ek (gázkamra-autók) érkeztek. Ezzel kapcsolatban Ohlendorf a Nemzetközi Katonai Törvényszék előtt a következőket mondta:
„Kívülről nem lehetett megállapítani, mi a gázkamraautók rendeltetése. Olyanformán berendezett zárt teherautók voltak, hogy a motor működése idején a gáz a kipufogócsövön keresztül az emberekkel telezsúfolt kocsiba áramlott. Tíz-tizenöt perc alatt beállt a halál. A kivégzésre összegyűjtött embereket gázkamra-autóba ültették, s az elindult velük arra a helyre, ahol az operatív csoport a kivégzéseket rendszerint végrehajtotta. Az út elég ideig tartott ahhoz, hogy a gáz az embereket megölje.”
„I. T. Nyikitcsenko tábornok (a Nemzetközi Katonai Törvényszék szovjet tagja): ön vallomásában azt mondta, hogy az operatív csoport célja a zsidók és a biztosok likvidálása volt. Igaz?
Ohlendorf: Igen.
I. T. Nyikitcsenko: És milyen kategóriába sorolták a gyerekeket? Milyen szempont alapján irtották a gyerekeket?
Ohlendorf: Parancs volt arra, hogy a zsidó lakosságot teljesen likvidálni kell.
I. T. Nyikitcsenko: A gyerekeket is?
Ohlendorf: Igen.”35 – Ugyanott, 2162. old.*
Ohlendorf ezután kijelentette, hogy a tömeges kivégzéseknél jelen volt a hadseregparancsnokság megbízottja.36 – Lásd ugyanott.*
Így véglegesen tisztázódott az a kérdés, hogy tudott-e Manstein a gaztettekről. A hadseregparancsnokság megbízottja nyilván azért volt jelen, mert Manstein és tisztjei bizonyosak akartak lenni dolgukban, s ellenőrizték, hogy az operatív különítmény az utasításnak megfelelően hajtja-e végre a szovjet emberek tömeges kivégzésének programját, egyszersmind pedig a zsákmányból sem akartak kimaradni.
Manstein azonban szélesebb körűnek tekintette a megszállt területeken rá háruló feladatot. Nem érte be a tömeggyilkosságokkal. Ezt a „katonai szellemben nevelkedett” embert nem hagyta nyugodni a rablás, mindennek és mindenkinek a kifosztása. Alárendeltjeitől állandóan megkövetelte, hogy kutassanak a falvakban és a városokban, s mindent, amit csak lehet, vegyenek el és küldjenek Németországba. Tudta, hogy ilyenformán éhségre, nyomorra és fokozatos pusztulásra kárhoztatja a lakosságot.
Világosan kitűnik ez egyik parancsából, amelyben többek közt a következőket írta:
„Különösen az ellenség városaiban a lakosság nagy része szükségképpen éhezni fog. Erre való tekintet nélkül … semmit sem szabad álhumánus érzéstől vezérelve kiutalni a hadifoglyok vagy a lakosság részére …”37 – Ugyanott, 18. köt. 18191. old.*
Amikor ezzel kapcsolatban kérdést tettek fel neki, tagadta, hogy ilyen parancsot kiadott volna. Amikor pedig eléje tették a parancs eredeti példányát, elismerte ugyan, hogy a rajta levő aláírás az övé, de még akkor is feledékenységére hivatkozott. „Nem lehet csodálkozni azon, hogy nem emlékszem rá — mondotta —, hiszen sok év telt el azóta, s ezekben az években több száz, talán több ezer parancsot írtam alá. Nem emlékezhetek minden egyes részletre.”
Mit mondhatunk erről a „katonai szellemben nevelkedett” emberről, aki a nép kifosztására, a terror és az éhség rendszerének bevezetésére adott parancsát „részletnek” nevezi?
Ilyen „humánus” ember volt a német hadsereg tábornagya — von Manstein. Csupán ennek az egy hitlerista tábornagynak a tevékenysége is ékesszólóan bizonyítja, mennyire hazug s mai nyugatnémet revansisták állítása, amely szerint a német tábornokoknak nem volt részük a fasizmus szörnyű gaztetteiben.
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható 
piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!