Magyar embereket lakoltatnak ki tömegesen a vajdáék, arab cimboráik kedvéért
A NER új bevételi források után kutat, uniós pénzforrásaik elapadásával.
Lázár János már tavaly december legelején arról beszélt, hogy új “millenniumi városközpont” jöhet létre a Rákosrendező pályaudvar területén, mintegy 130 hektáron. A Maxi-Dubajként emlegetett komplexumról semmilyen konkrétum nem derült ki, szerződés sem született, de
a fideszes kormányt ez természetesen nem zavarja.
Garay Klára, Podmaniczky-díjas városvédő a Népszavának elmondta:
Mintha nem is ugyanabban az országban lennénk, nemhogy egyazon városban. Aki a síneknek ezen feléről akar átjutni akár orvoshoz, akár vásárolni, akár óvodába a túloldalra, csak óriási kerülővel teheti meg.
A kiemelt beruházások bevett gyakorlata szerint itt sem készül majd környezeti hatástanulmány, sőt, az érintett önkormányzatot és a lakosságot is kizárva döntenek arról, hogy mi épüljön a területen. Ráadásul a kiemelt partnerek a kormányzati mentesség védelme alatt a

Lázár János építési miniszter az elsők között húzta le a Nyugatiba vezető vágányok és így Rákosrendező környezetének vasúti megújítását az állami beruházási listáról, az erre elnyert uniós forrásokat is visszafizette fideszes belháborúk miatt. Most mégis 300-400 milliárd forint értékű állami forrásból megvalósuló közösségi fejlesztést ígér a területre. A külföldi befektető üresen akarja megkapni a területet, ahol most tucatnyi cég működik és több százan, de akár ezernél is többen élnek különféle jogcímű vagy jogcím nélküli lakáshasználóként, hajléktalanként – írja a .
Egy környékbeli szerint a területről novemberben már ki is költöztettek vagy 40-50 családot, a két házsort már le is bontották. A szomszédos házakban élő MÁV-dolgozókat is értesítették, hogy másutt kapnak szolgálati lakást, így menniük kell. (nuus.hu)
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható
piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!
Bal-Rad komm: „…itt sem készül majd környezeti hatástanulmány, sőt, az érintett önkormányzatot és a lakosságot is kizárva döntenek arról, hogy…”
-DEHOGYNEM KÉSZÜLT KÖRNYEZETI HATÁSTANULMÁNY!
A qrmány ennek során felmérte, hogy a „szárnyaló magyar gazdaság” teljesítményéből dicsekvésre okot adó eredmény nem lesz! Márpedig DICSEKEDNI KELL, HISZEN AZOK GENERÁLJÁK AZ ALAPJAIT A NAPI DICSŐSÉGJELENTÉSEKNEK!
Az arab haverok által vajdaságunkba „befektetetett” – Mini-Dubaj létrehozás okán – összeg pedig duplán fog hasznosulni. Sőt! TRIPLÁN!
- Növeli Döbrögisztán VALUTAÁLLOMÁNYÁT
- Növeli a dubajozni vágyó, ám utazni kevesebbet akaró nyugati turisták számát Youdapesten
- Remekül kereshet a bóton a „Magyar” Turisztikai Ügynökség!


Nos az ilyenek ellenszereként találták fel a vasvillát és az egyenes kaszát.