MÁSODIK RÉSZ
(idézet: Horthy – Vas Zoltán)
Károly király 1921. április 5-én elhagyja Magyarországot. A nagyhatalmak közbenjárásával utazik Ausztrián át Svájcba.
Horthy az egyik régi bizalmasát küldi ezúttal a királlyal. Magyarán: kémet juttat őfelsége környezetébe. Mégpedig egykori fővezérségi beosztottját, Boroviczény Aladár diplomatát, aki mint intelligens ember valaha jól bevált.
Sajnos rosszul választott! – kesereg az emlékeit idéző Horthy. Boroviczény akkoriban vette el Zita királyné egyik udvarhölgyét, és rossz tanácsokkal szolgált. Azaz: nem Horthy, hanem őfelsége hívének bizonyult.
Horthy megbízásából Boroviczény már az utolsó szombathelyi napokban ott forog a király körül. Megnyeri bizalmát, és leendő személyi titkáraként vele távozik az országból.
Magyarországi útját őfelsége nem tekinti sikertelennek – jegyzi fel utóbb Boroviczény. – Bírja Horthyék ígéretét, hogy mielőbb előkészítik sikeres trónra lépését. Őfelségének az a benyomása Bethlenről: nem előharcosa a legitimista eszmének, de feltétlenül tisztességes és őszinte. Nem tesz olyant, ami ellentétes a királyság érdekeivel.
Werkmann és Boroviczény feljegyzéséből egyaránt kitűnik: Bethlen nagyszerűen kihasználta a helyzetet. Szinte bábként mozgatta Horthyt. Őfelsége dicsérően szól róla, amíg a kormányzóról megvetően nyilatkozik.
A Kisgazdapárt, de különösen ennek szélső, Gömbös vezette horthysta szárnya élesen támadja a legitimistákat. Dicsőíti a kormányzót, amiért megmentette az országot a gyűlölt Habsburgok újabb uralmától.
Huszonnégy óra múltán emiatt érinti kínosan a szabad királyválasztókat, amikor megtudják: létezik olyan, még ezután közlendő királyi búcsúkiáltvány, amelyben őfelsége kijelenti: csakis a kényszerkörülményeknek engedve távozik az országból. Kiemeli Horthy hozzá való hűségét. A kormányzóság átmeneti intézmény, amíg ő visszatér. Mintegy szentesíti ezzel Horthy kormányzói megválasztását, és hogy Horthy a koronás király magyarországi jogainak ideiglenes kormányzója, oltalmazója, védelmezője.
Azt is megtudják a szabad királyválasztók: a Horthy beleegyezésével, Bethlen által is fogalmazott királyi kiáltványt Teleki miniszterelnök azzal vette át, hogy a magyar kormány nevében köszönettel tudomásul veszi őfelsége legfelsőbb elhatározását, hogy a kialakult külpolitikai helyzetre tekintettel visszatér Svájcba. A magyar kormány nevében kijelenti: a legkegyelmesebb királyi kiáltványt megfelelő formában nyilvánosságra hozza.
A Kisgazdapárt alkotmányellenesnek mondja és megtagadja a királyi kiáltványt. Horthy koronatanácsot hív össze a kérdés tárgyalására. A legitimisták ragaszkodnak a Horthytól jóváhagyott szombathelyi megállapodások teljesítéséhez. A kisgazdák követelik: a királyi kiáltványt, amelyhez elvileg sem járulnak hozzá, ne a miniszterelnök tegye közzé, hanem kormányon kívül álló legitimista politikus.
Bethlen tanácsára, aki a legitimistákkal együtt fogalmazta a királyi kiáltványt, Horthy eredetileg elfogadta ennek szövegét, jóváhagyta közlését. Most mégis legszívesebben a Kisgazdapárt javaslatát fogadná el. Teleki azonban ragaszkodik a királlyal kötött megállapodás teljesítéséhez. Bethlen, aki saját politikája érvényesítése érdekében óvakodik megbántani a legitimistákat, támogatja Teleki álláspontját. Horthy lehetetlen helyzetbe kerül. Jóvá kell hagynia a király kiáltványának hivatalos közlését.
A Kisgazdapárt erre válaszként visszahívja a kormányból minisztereit. Célja ezzel, hogy a királykérdésben amúgy is kompromittált Teleki miniszterelnököt megbuktassák.
Teleki lemond, bár a KNEP ragaszkodik miniszterelnökségéhez.
A két párt vezetői megegyeznek Horthyval. Teleki vállalja újból a miniszterelnökséget. A szélsőjobboldal azonban Bethlen miniszterelnökségét sürgeti. Gömbös is, aki minden lépésével csak a saját politikai jövőjét készíti elő, támogatja most Bethlent. Nemrég pedig még baráti körben azzal gúnyolta, hogy nem alkalmas a kormányzásra. Horpadt mellű, cingár ember, nincs meg a szükséges mellbősége, nem bírja a kormányzás terhét.
A kisgazdák most már inkább megmaradnának Teleki mellett, semhogy Bethlent támogassák, mint várományos utódot.
Horthy mégis Bethlent szeretné miniszterelnöknek. Gömbös a belügyminiszteri államtitkárságot kapná. Ő lenne a csendőrség és rendőrség feje. Többre nem gondolhat, mert a legitimisták legszélsőségesebb ellenfelüket látják benne. Miniszterként nem fogadnák el. Hivatalosan emiatt a belügyminiszter-jelölt gróf Ráday Gedeon, akinek Gömbös az Etelközt Vérszövetségben felettese. A Belügyminisztérium igazi ura így Gömbös lenne.
E megállapodás alapján igyekszik, Horthy és Bethlen tudtával, megbuktatni Telekit. Sőt esetleg Bethlentől függetlenül szélsőjobboldali puccsot kezdeményezne Teleki és a személyéhez ragaszkodó nemzetgyűlés ellen. A közelmúlt eseményei alapján nem nehéz ehhez indokot találni. Horthy hadparancsa ez a hadsereghez Károly király ellen, amit Teleki nem enged nyilvánosságra hozni.
A nemzetgyűlés ülésén Szilágyi Lajos képviselő leleplezi Gömbös ilyen irányú tevékenységét. Szóvá teszi, hogy Teleki miniszterelnök bukása élénken foglalkoztatja a közvéleményt. A hivatalos körök hallgatnak, nem indokolják meg. Lehet, hogy okuk van e hallgatásra. Az ország tudni akarja, mi az a befolyás, amely megbuktatta Telekit. A napilapok erről nem írhatnak. A cenzúra bilincsei megakadályozzák őket ebben. Egyedül a nemzetgyűlés az a fórum, ahol ezt a kérdést szabadon és nyíltan tárgyalhatják. Teleki Pál miniszterelnök úrnak azért kell megbuknia – folytatja Szilágyi képviselő -, mert nem járult hozzá ahhoz, hogy a királykérdésben kormányzói hadparancs adassék ki. Ez mégis megtörtént. Teleki ahhoz sem járult hozzá, hogy a hadparancs a sajtóban közzététessék. Eckhardt Tibor sajtófőnök, a miniszterelnök úr rendelete ellenére, engedélyezte a hadparancs közlését. Sőt Gömbös lapja már ezt megelőzően leközölte. E három hatalmassággal: Gömbös Gyulával, a MOVE elnökével, Kozma Miklóssal, a Magyar Távirati Iroda vezetőjével. Eckhardt Tibor sajtófőnökkel szemben kell a magyar miniszterelnöknek meghátrálnia, aki a többségi pártok bizalmát bírja …
Valóban ez az ok, amiért most már Teleki is segít Bethlen kezére játszani a miniszterelnökséget.
Teleki javasolja, hogy a jelen helyzetben a kormányzó felülről jelölje ki a kormányt. Indítványa alapján Horthy a nemzetgyűlés többségének akarata ellenére kinevezi Bethlent miniszterelnökké. Mégpedig úgy, hogy Teleki kinevezésének okmányán áthúzza a nevet, s helyébe Bethlen Istvánét írja. A „gróf” marad.
A kormányzó teljesen megbízik Bethlenben – írja Zadravetz. Fanatikusan hiszi, hogy Bethlen providenciális férfi. A kormányzónak ez a vak hiedelme Bethlen iránt – ahogyan ő fönt a kormányzóságon hallotta – a kormányzóné érdekes álmán alapszik. Még az első napokban, amikor Horthy családja a várba költözött, az örökké aggodalmaskodó és félő kormányzóné álmot látott. Egy irdatlan vadonban vergődött férjével, a tövisek foszlányokká tépték ruhájukat, a vadállatok rémesen üvöltöttek … Ekkor egy napsütéses tisztásról egy férfi közeledett. Kezét nyújtotta, és kézen fogva kivezette a rémes vadonból a bolyongó, utat tévesztett kormányzóékat. A férfiban Bethlen Istvánra ismert a kormányzóné, és tőle várja, hogy minden kátyúból kihúzza őket. Most már Bethlen uralkodik, és ahogy mindenki mondogatja, addig uralkodik, amíg akarja. Mert most már nem a kormányzó tartja Bethlent, hanem Bethlen a kormányzót.
A nemzetgyűlés két nagy pártja, a KNEP és a Kisgazdapárt túlnyomó többsége lázadozik Bethlen kinevezése ellen. Továbbra is a saját soraiból kíván kormányt. Gömbös ugyanakkor, hogy megakadályozza a szélsőjobboldali politika érvényesítését fenyegető Bethlen miniszterelnökségét, ismételten puccsal fenyeget.
A nemzetgyűlés attól tart: ha ellene szegül Bethlen kinevezésének, puccsszerűen egy Bethlen-Gömbös kormány következne. Inkább beletörődnek Teleki bukásába, Bethlen miniszterelnökségébe, a KNEP és a Kisgazdapárt szövetségének további fenntartásába.
Bethlen nagy sikere ez. Kezdettől mégis miniszterelnökségének legnagyobb politikai akadálya, hogy Horthy akaratából és nem a nemzetgyűlés két nagy pártja; a KNEP és a Kisgazdapárt, vagy akár egyik bizalmából viszi a koalíciós kormányelnöki tisztet. A két párt többsége továbbra is az alkalomra vár, hogy megbuktassa.
Bethlennek mindkét pártban, a KNEP-ben és a Kisgazdapártban akadnak hívei. Utóbbiban Rubinek nagybirtokos szárnya és Gömbösék szélsőjobboldala. Az új miniszterelnök legfőbb támasza azonban a KNEP-ből és a Kisgazdapártból egy éve kivált „disszidens” képviselők húsz fős csoportja. Köztük Teleki gróf, Klebelsberg Kunó gróf, Korányi Frigyes báró. Egyedül belőlük Bethlen nem tudna kormányt létrehozni. Ezt a nemzetgyűlés hatalmas többsége ellenezné. Emiatt olyan kormányt alakít, amely, mint eddig is, a KNEP és a Kisgazdapárt koalíciós együttműködésére épül. Mindkét pártból három-három miniszter foglal benne helyet. Ezek vezetői: a Kisgazdapárt részéről a földművelésügyi miniszter, Nagyatádi Szabó István; a KNEP részéről Vass József vallás- és közoktatásügyi miniszter.
Részben mégis Bethlen személyi kormánya ez annyiban, hogy a legfontosabb tárcákat olyanoknak juttatja, akik nem is tagjai a nemzetgyűlésnek: Bánffy Miklós külügyminiszter, Hegedűs Lóránt pénzügyminiszter, Belitska Sándor honvédelmi miniszter, aki Szeged óta Gömbös „liberális ellenfele”. Viszont gróf Ráday Gedeon belügyminiszter és Tomcsányi Vilmos Pál igazságügy-miniszter Gömbös embere és megbízottja a kormányban.
Hivatalos közlemény adja az ország tudtára Bethlen miniszterelnökségét, azzal, hogy ez alkalommal a pártfrakciókkal való alkudozás mellőztetett. A miniszterelnöknek sikerült elérnie, hogy a kormányválságot egyetlen nap alatt megoldotta. A KNEP és a Kisgazdapárt vezetői egyaránt kijelentik: várakozó álláspontra helyezkednek Bethlen elkövetkező politikája tekintetében.
Miniszterelnöki bemutatkozó beszédében Bethlen megállapítja: az új kormány lényegében koalíciós, pedig minden koalíciós alap törékeny. Hangoztatja legfőbb törekvését, hogy a Keresztény Nemzeti Egyesülés Pártját és a Kisgazdapártot egységes párttá kell összeforrasztani. A királykérdés kikapcsolását, Horthy kormányzóságának elfogadását teszi programjává. Megígéri, hogy Károly király húsvéti puccsával kapcsolatban senkinek bántódása nem eshet.
Bethlennek, hogy miniszterelnök maradhasson, feltétlenül szükséges a legitimisták támogatása. Ezért köt velük már Szombathelyen olyan alkut, hogy támogatja a király visszatérését a magyar trónra. Ígérete zálogaként Gratz Gusztáv volt külügyminisztert, az egyik legkövetkezetesebb legitimistát akarja bevonni kormányába. Gratz azonban az esküszegő Horthy kormányában nem vállal miniszterséget.
Ugyanakkor a legitimistákkal kötött alkujáról mélységesen hallgatva, Bethlen azzal elégíti ki a szabad királyválasztókat, hogy általános és kétértelmű frázisokkal ígéri a királykérdés további elhalasztását, amit ezek is elfogadhatnak.
Miniszterelnöki programjaként, a keresztény, nemzeti agrárirány jegyében, az ország gazdasági életének helyreállítására is olyan formában tesz ígéretet, hogy egyaránt kielégítse a KNEP és a Kisgazdapárt törekvéseit.
Konszolidációt hirdet minden romboló irányzattal szemben. A konszolidációt fenyegető legnagyobb veszély azonban szerinte nem az ellenforradalmi szélsőség, hanem a bolsevizmus. Legfőbb orvossága – úgymond – a keresztény demokrácia, amely nem jelentheti a nyers tömegek uralmát. A keresztény demokrácia érvényesítése megköveteli az intelligencia vezetését. Ilyen értelemben ígéri a sajtószabadság, egyesülési és gyülekezési jog helyreállításáé, a közigazgatás és a választójog reformját, a munkássággal szemben hozott terhes intézkedések enyhítését.
Bethlen felajánlja Gömbösnek a belügyi államtitkári állást. A legitimisták azonban őt tartják Károly király legveszedelmesebb ellenfelének, így a kormány támogatásának feltételeként követelik: ne kapja meg a várt pozíciót. Apponyi és Andrássy tiltakozása sikerrel jár. Bethlen sajnálkozását fejezi ki, de valójában örömmel lemond Gömbösről. Hivatalos formája ennek az, hogy Gömbös a maga elhatározásából lép vissza államtitkári jelöltségéből. Bethlenhez írt levelében rámutat: megérti a legitimistákat. Nem akarhatnak belügyi államtitkárnak olyan politikust, aki mindent megtesz az 1920. évi I. sz. törvényben lefektetett kormányzói jogrend fenntartására.
Politikai ellenfelei is elismerik: a negyvenkét éves gróf, Bethlen István személyében, 1921. április 14-én, az ellenforradalmi korszak ravasz, ügyesen taktikázó, tehetséges politikusa veszi át a kormányhatalmat. Személye alkalmas a Horthy-rendszer most következő konszolidációs politikájának végrehajtására. Nem kompromittált a Tanácsköztársaság utáni szörnyű vérengzésekben, még ha szoros kapcsolatot tart is Horthyval, Gömbössel.
Mindig talál tárgyilagos kapcsolatot a KNEP-hez és a Kisgazdapárthoz. Még a szociáldemokratákhoz is. Konszolidációs politikáját elfogadja minden párt annyiban, hogy ennek lényege az országos rendteremtés és a kivételes állapotok megszüntetése.
Bethlen továbbra is az uralkodó osztályok reakciós érdekét szolgálja. Az ellenforradalmi rendszer megszilárdítását, társadalmi bázisa kiszélesítését akarja. Jól tudja, hogy ezt legjobban Horthy és szélsőjobboldali támogatói nélkül lehetne megvalósítani. Politikailag azonban nem tartja magát eléggé erősnek, hogy esetleg a KNEP-pel, sőt a Kisgazdapárttal szövetségben ellene forduljon. Emiatt vállalja, hogy Horthy révén szilárdítja meg a nagybirtok és nagytőke társadalmi rendjét. Mindkét párt befolyásának visszaszorítására törekszik és olyan egységes párt létrehozására, amely hű kiszolgálója a nagybirtoknak és nagytőkének, egyben az ő személyi uralmának.
Eszménye továbbra is a háború előtti konzervatív, enyhén liberális rendszer, de tudja, hogy ezt csakis új módszerekkel lehet visszaállítani. Átveszi a Gömbös által vezetett szélsőjobboldal számos fajvédő jelszavát. Legitimistának mondja magát. Ugyanakkor Gömbös révén szabad királyválasztó körök bizalmát élvezi.
Az új miniszterelnököt támogató erők egyike a Szociáldemokrata Párt. A szociáldemokrata vezetők politikája azon alapul, hogy bemutatkozó beszédében Bethlen – többek között a munkásság néhány problémáját is említi. Ellenforradalmi intézkedésekre utal, amelyek a munkásosztállyal szemben már méltánytalanok. Megígéri ezek enyhítését. Kijelenti: a kormány kész felvenni a Szociáldemokrata Párttal az érintkezést. Bizonyos feltételek mellett Bethlen hajlandó a szociáldemokráciának helyet biztosítani a magyar ellenforradalmi rendszerben.
Dokumentum is készül erről a miniszterelnökségen. Megállapítja: a Szociáldemokrata Párton belül megfontolt, józan gondolkodású, a helyzetet értékelni tudó, számba vehető mérsékelt táborra szükséges támaszkodni. A veszély nem ennek részéről fenyeget. A forradalmi propaganda a legjobban a föld alatt terjed …
Bethlen a minisztertanácsban bejelenti: engedélyeztetni kívánja a Szociáldemokrata Párt vezetősége kérését május elseje megünneplésére. Azzal indokolja: a szociáldemokraták pártja létezik. Nem lenne helyes a tilalom. Lassan vissza kell térni a rendes állami életre. Egyébként is politikai kérdésekről nem lenne szó a gyűlésen, írták engedélykérésükben a Szociáldemokrata Párt vezetői.
A Szociáldemokrata Párt jobboldali vezetése örömmel fogadja Bethlen nyilatkozatát. Kész a tárgyalások megkezdésére.
Ezzel kapcsolatban a bécsi kommunisták hetilapja, a Proletár cikket közöl. Megállapítja: a Bethlen-kormány megalakulása fordulópont a magyar ellenforradalomban. Sok jel mutatja, de a legfontosabb jel, mint mindig, az a viszony, amelybe a kormány a dolgozó osztályokkal kerülni akar. Bethlen miniszterelnök keresi az utat – nem a munkásosztály, hanem annak otthon látható vezérei felé.
Szövetségesre van szüksége Bethlennek abban a harcban, amely napról napra élesedik, és polgárháborúvá készül fokozódni. Az ellenforradalom egysége régen felbomlott. Hiába kapcsolták ki a királykérdést Károly szombathelyi puccsa után, a legitimisták és szabad királyválasztók titokban készülődnek a döntő harcra. Mert a kérdések mögött osztályérdekek húzódnak meg; a jelszavak mögött osztályharcok folynak. A legitimisták a fináncarisztokráciából és a nagybirtok képviselőiből, hivatásos tisztekből és a magas bürokrácia, vagyis a kapitalizmus híveiből kerülnek ki. A szabad királyválasztók a falusi és városi kispolgárság tagjai, alsóbb hivatalnokok és lumpenproletárok.
Szövetséges után néz mindkét fél – írja a Proletár. – Ez a szövetséges csak a harmadik osztály, a proletariátus lehet – gondolják. – De lehet-e kétévi vértenger után, melyet mindkét, a munkásosztály szövetségét kereső osztály ontott, lehet-e szövetségre lépni Héjjassal és Bibóval, Prónayval és Ostenburggal? Lehet-e szövetséget kötni az akasztófák árnyékában, amelyeken forradalmi proletárok testei lógnak?
Ők persze azt hiszik, hogy lehet. Azt hiszik, hogy Miakits és Farkas István a magyar proletariátus. És mert Miakitsot és Farkas Istvánt meg lehet venni, hát azt hiszik, hogy a proletariátust is lehet. A proletariátust csak egyféleképpen lehetne megnyerni: teljes felszabadítása, gazdasági és politikai felszabadítása árán.
Most vigyázzon a magyar proletariátus, hogy a Miakitsok, Peyerek, Vanczákok és Farkas Istvánok el ne adják! El ne adják egy tál lencséért, a vezérek szabadságáért.
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható 
piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!