MÁSODIK RÉSZ
(idézet: Horthy – Vas Zoltán)
1921 tavaszán az antanthatalmak ismét egységben lépnek fel a Németországban és Magyarországon felülkerekedő szélsőséges revansista irányzatokkal szemben. Céljuk a Versailles-i békerendszer érvényesítése, a győztes államok közös európai politikájának folytatása.
Magyarország körül szorosabbra húzódik a szomszédos államok gyűrűje. Románia még nem tagja a Franciaország által támogatott kisantant-szövetségnek, közvetve mégis részese, minthogy ekkor kezdődnek a Horthy-Magyarország ellen irányuló csehszlovák-román és jugoszláv-román katonai tárgyalások.
Franciaország joggal tart Németország megerősödésétől. A hétmillió lakosú Ausztriában annyira erősödik a nagynémet befolyás, hogy csatlakozásról beszélnek. Károly király sikeres visszatérése a magyar trónra most nemcsak a legitimistákat bátorítaná Ausztriában, hanem gyengíteni az Anschluss-mozgalmat is.
Franciaország reméli, hogy – a németekkel szemben – megnyeri tervének Angliát és Olaszországot. A Habsburg-támogatás tervét persze titokban tartják, mert számolnak a Magyarországgal szomszédos országok ellenállásával. Franciaország mérlegeli a horthysta szabad királyválasztó körök készülődését is, nehogy Magyarországon idő előtt köztudomású legyen a Habsburg-uralom visszaállításának francia érdekeltségű terve. A francia külpolitika legfőbb képviselője az új miniszterelnök, Briand, és a francia nagyvezérkar.
Károly király a sógorától, Sixtus hercegtől értesül arról, hogy Briand miniszterelnök egy beszélgetés során kijelentette: Ha a császár visszatér Magyarországra, királlyá nyilvánítja magát, és ez befejezett ténynek tűnik, ezt sem Franciaország, sem Nagy-Britannia nem ellenezné.
Nagy nemzetközi összeköttetései révén a Vatikán is ösztönt IV. Károly újbóli trónra ültetését. Itthon azonban még a papság legfőbb vezetői is kételkednek a sikerben. Rott püspök, a Habsburg-restauráció egyik legfőbb magyarországi szervezője írja bizalmas levelében Csernoch hercegprímásnak: „Károly király visszatérésének hiányzik az az alapja, amely nélkül az ilyen vállalkozás majdnem egészen biztosan meghiúsul: tudniillik a népnek eleven, nyílt, általános és heves vágyakozása. Néhány embernek az óhaja bajosan hoz eredményt.”
Csernoch hercegprímás is így véli, amikor válaszolja őfelségének: „Nekünk, akik örömmel várjuk felségedet, mindent el kell követnünk, hogy a népet felséged eljövetelére előkészítsük, mert annyi bizonyos, hogy minél tovább tart felséged távolléte, a nép annál inkább elszokik a királytól.” Sietteti ezért őfelsége visszatérését.
Őfelsége titkára – Werkmann – viszont azon alázatos szóbeli kérelemmel járul a császár elé: ejtse el a visszatérés közeli tervét. Nem sikerülhet szándéka, mivel terve arra épül: amint meglepetésszerűen visszaérkezik Magyarországra, Horthy abban a pillanatban elhagyja a királyi várat … Nem fog távozni! – figyelmeztet Werkmann. – Akkor pedig a nagyhatalmak kiűzik Magyarországról őfelségét és vége minden reménynek, hogy ismét a trónra kerülhet. Mert ha egyszer már felbolygatta a Habsburg-uralom helyreállításának ellenségeit, ezek nem nyugszanak, amíg megvalósítása elé elháríthatatlan akadályokat nem gördítenek.
Őfelsége mostani kísérletét Werkmann amiatt is ellenzi, mert ha feltételezi is, hogy Franciaországnak tényleg érdeke a Habsburgok támogatása, úgy véli, nyilvánosan nem állna ki mellette. Franciaországnak – érvel Werkmann – igen bonyolult a kapcsolata Angliával. Nem nézi jó szemmel a francia külpolitikát. Olaszország, mint ahogyan eddig is, Anglia külpolitikája mellé áll. Segítséget Franciaország csak a kisantantnál találhat Anglia ellen. Ezek azonban ellenzik a Habsburg-ház helyreállítását, és éppen Franciaország segítségét fogják kérni ellene. Akkor nem tehet mást, támogatni kénytelen a kisantant szövetséget. Magyarországnak pedig legalább Franciaország passzivitására kell számítani, hogy a Habsburg-uralom helyreállításának viharát kiállja. Egyhamar Magyarország gazdasági viszonyai sem javulnak meg, amíg végül a derék magyar nép – magyarázza Werkmann – azt kérdi majd csalódottan: miért kell katona fiainak szemközt kerülnie a kisantanttal! De most Őfelsége abba a kellemetlen helyzetbe is kerülne: állást kellene foglalnia Nyugat-Magyarország átadása kérdésében Ausztria ellen, őfelsége tehát most semmiképp se térjen vissza Magyarországra. Viselje e terheket Horthy kormányzó, akitől őfelsége különben sem várhat sokat …
A császár itt megszakítja Werkmann szavait. Nem engedi – úgymond – a tengernagyról azt állítani, hogy megszegi a neki tett esküjét. – Ezt fogja tenni! – folytatja Werkmann. – Mert nem az otrantói tengeri csata Horthyja kormányoz jelenleg Magyarországon. Ez az a Horthy Miklós, akit Gömbös és társai formáltak. Mint tengerész következetes és bátor volt a hajóján. Otthon volt … Ez a Horthy engedelmeskedne a legfelsőbb hadúr minden parancsának. Hűségében sohasem ingadozna. Ez a Horthy azonban meghalt, amidőn kormányzóként bevonult a budai hegyen álló királyi várba. A kormányzó bizonyára így is biztosítaná őfelségét hűségéről, talán még el is hinné, amit mond. De nem a hűségről van szó. Horthynak nincsenek politikai ismeretei és tapasztalatai. A politikusokkal szemben csődöt mond a parancs. A királyi vár nem hadihajó … A kormányzó nem tud megszabadulni azoktól, akik a hatalomhoz hozzásegítették … Nem cselekszik, csak megállapításokra szorítkozik időnként. Adott esetben pedig azt fogja tenni, amit a kamarilla szuggerál vagy parancsol neki.
A király nem hallgat Werkmann figyelmeztetésére. Folytatja titkos előkészületeit.
Harminchárom éves. Két évnél valamivel tovább volt uralmon. Az 1918-as őszi forradalom elkergette. Átlagember. Szerény, szorgalmas. Nem nevelték császárnak. Sorozatos családi tragédiák nyomán váratlanul lett uralkodó. 1918 óta jólétben él Svájcban, de nem tud beletörődni abba, hogy magánember. Ausztria és Magyarország főúri legitimistái sem engedik, hogy azzá legyen. Visszahívják, visszavárják. Pártokat szerveznek annak érdekében, hogy uralmával visszaállítsák a forradalom előtti, régi rendet.
A Pranginsba érkező összes bizalmas jelentésből, de a napilapok cikkei nyomán is úgy látja: Magyarországon a helyzet megérett a cselekvésre. A legitimisták sürgősnek tartják a szabad királyválasztók félreállítását; a kezükben levő nemzetgyűlés felszámolását. Ezt csakis a király sikeres hazatérésével hajthatnák végre. Meg kell előzni Gömböseket, nehogy puccsal kimondják a Habsburgok trónfosztását. Megválasszák Horthyt nemzeti királlyá, vagy esetleg a fiatal Albrecht főherceget, összeházasítván őt Horthy leányával.
Sőt a kisgazdák összefoghatnak a legitimisták ama szárnyával, amely József főherceget jelölte a trónra.
Károly király ilyen körülmények között sürgősnek látja, hogy elinduljon ugyanazon feltételek alapján, amelyekről tavaly ősszel külön levélben értesítette a legitimisták politikai vezetőit és Horthy kormányzót.
1921 március 24-én hagyja el Pranginst. Felesége, Zita királyné állítólag azzal búcsúzik tőle (ha csak legenda, akkor is jellemző a nem nagy akaratú királyra), hogy semmi elérzékenyülést és gyengeséget ne tanúsítson Magyarországon. – Isten kegyelméből a császáruk vagy! Nem arra születtél, hogy a svájci kertekben fogócskázz a fiaiddal!
Személyi titkára, Werkmann sem tud távozásáról. Egy svájci kolostor rendfőnöke intéz mindent. Sanguez névre szóló spanyol útlevelet szerez számára. Szerzetest ad mellé kísérőnek. Károly némileg a külsejét is elváltoztatja, hogy fel ne ismerjék. Fél Európát bejárva, Franciaországon és Németországon keresztül, vasúton jut el Bécsbe. Éjfél után felébreszti bizalmi emberét, Erdődy grófot. A gróf rémülten ismeri fel látogatójában őfelségét, mert őt figyelteti az osztrák rendőrség. Másnap kora délelőtt Erdődy gróf beutazási engedélyt szerez Magyarországra – Sanguez állampolgárnak.
Erdődy viszi a királyt bérautón a magyar határra, Pinkafőre. Innen kétfogatú hintón jutnak el Szombathelyre. 1921. március 26-án késő este érkeznek meg gróf Mikes János püspökhöz. Alig hiszi el a püspök, hogy tényleg a király áll előtte.
Még a legközvetlenebb hívei sem tudnak érkezéséről – mondja a király. – Ő akarta így, nehogy híre terjedjen a dolognak, és Ausztriában letartóztassák. Magyarországon a húsvéti ünnepek miatt nem ül együtt a nemzetgyűlés; ez a körülmény hasznára lehet. Egyetlen lapra tesz fel mindent, bár meggyőződése, hogy puszta megjelenésével övé a hatalom.
Mikes püspök vendége Vass József katolikus pap, a teológia tanára, a Teleki-kormány kultuszminisztere. Bemutatásakor őfelsége miniszternek szólítja, mire Vass megjegyzi, meghajolva: – Csak voltam miniszter, felség! Amikor a koronás király az országban tartózkodik, csak az lehet miniszter, akit ő nevez ki.
– Elfogadja tőlem a miniszterséget?
– Örömmel – hangzik a válasz.
Őfelsége megtudja: Teleki miniszterelnök is a közelben tartózkodik a legitimista Sigray Antal ivánci birtokán. A püspök hívására Teleki és Sigray a szombathelyi püspök palotájába sietnek. Amikor Teleki megtudja, hogy őfelsége Magyarországra érkezett, döbbenten kiált fel: – Nagy szerencsétlenség! Korán jött haza! Tudnak-e már mások is a megérkezéséről?
Azért kérdezi, mert első gondolata: legjobb lenne, ha őfelsége, ahogy jött, titokban visszautazna Svájcba. De ez már lehetetlen. Mikes püspök felvilágosítja: itt tartózkodik őfelségénél Lehár ezredes, Nyugat-Magyarország katonai parancsnoka. Fegyveresen is kész támogatni a trónfoglalást. Találkozott már őfelsége Lingauer Albinnal, Kőszeg képviselőjével is.
Teleki-Sigray megérkezésével a király kora hajnalban rögtönzött értekezletet tart. Kérette az urakat – mondja -, hogy trónja visszafoglalásáról meghallgassa véleményüket. Megmagyarázza, hogy a franciák bátorították e lépésre, de nem nevezi meg legfőbb támogatóját, Briand francia miniszterelnököt. Itt van tehát Szombathelyen, hogy innen elindulva, visszavegye Horthy kormányzótól a törvényes királyi hatalmat.
A király minden szavából kiérződik bizalma a kormányzó iránt. Pedig többen figyelmeztették: ne számítson Horthy hűségére. Mások azt közölték vele: Horthy személy szerint hű hozzá, de környezete kedvezőtlenül befolyásolja. Őfelsége ennek ellenére reméli: most, hogy személyesen tárgyalhat vele, Horthy megerősödik hűségében és újbóli trónfoglalása elől elhárít minden akadályt.
A rögtönzött értekezleten Telekié a döntő szó. Eddig a trónfoglalás elhalasztása és Horthy tartós kormányzósága mellett foglalt állást. Most, hogy a király, a franciák támogatására hivatkozva, váratlanul megérkezett, beletörődik a megmásíthatatlanba. Vállalja a közvetítést a király és Horthy, a legitimisták és a szabad királyválasztók között. Úgy véli: az új helyzetben Horthy bizonyára átadja a hatalmat őfelségének. Neki legalábbis mindig azt mondotta: ha eljön az ideje, így cselekszik. Teleki mégis tart a szabad királyválasztó körök ellenséges állásfoglalásától, a polgárháború veszélyétől. A belpolitikai nyugtalanság felbátoríthatja a kisantantot és a beavatkozásra, az ország megszállására.
Mérlegelni kellene ezért őfelségének – ismétli Teleki -, nem lenne-e mégis célszerűbb, ha átmenetileg visszatérne Svájcba? Ez esetben is előbb Budapestre kellene utaznia Horthyhoz – válaszolja a király. Ausztrián át ugyanis nem térhet vissza. Felismerik, letartóztatják. Ha Budapestre utazik, el lehetne kerülni, hogy Szombathelyről történjék a közlés őfelsége megérkezéséről, és hogy puccsról beszéljenek.
Teleki vállalja: felelős miniszterelnökként előresiet Budapestre a hírrel. Lehár ezredes ellenzi. A király maradjon Szombathelyen. Hívja ide tárgyalni a kormányt, a kormányzót. Itt, Szombathelyen az ő katonai hatalmában lennének. Ha egyedül utazik őfelsége Budapestre, csak magánemberként jelenhet meg.
Lehár ezredes a kisantant közbelépésére vonatkozóan sem osztja a miniszterelnök aggodalmát. Akkor fenyegetne részükről komoly veszély, ha őfelsége trónfoglalása nem a magyar hadsereg teljes egységével történnék. Ugyanezt tartja az ország belbékéjének megőrzéséről. Mindennek előfeltétele, hogy a hatalomátvétel Horthyval egyetértésben történjék. Neki személyesen mondotta nemrég Horthy: köpjék szembe őt, ha valaha is más lenne, mint őfelsége engedelmes katonája.
A király ha mégis úgy döntene: nem rendeli a kormányt Szombathelyre, hanem egyedül utazik Budapestre, tegye ezt a legnagyobb titokban – tanácsolja Lehár. Horthy és környezete sohasem bocsátaná meg, ha Szombathely és nem Budapest lenne őfelsége újbóli trónfoglalásának kiindulópontja. Legyen Horthyé a dicsőség, hogy őfelségét visszahelyezi jogaiba. Ezután királyhű kormányt kell kinevezni, Teleki vagy Sigray miniszterelnökségével. Sigray vállalná azonnal.
A hajnali tanácskozás többi résztvevője Teleki véleményét fogadja el. Őfelsége azonnal induljon Budapestre. A király előbb kiáltványt intézne a magyar nemzethez. Vass minisztert kéri, legyen szíves leírni, amit németül diktál, mert jobban fogalmaz németül, mint magyarul. De hosszadalmas a fogalmazás: idő hiányában egyelőre elhalasztják a felhívás megírását. Majd Budapesten – gondolják.
Március 26-án, húsvétvasárnap reggelén hat órakor Teleki és Vass miniszter autóba száll. Másfél óra múlva követi őket a király. Sigray kormánybiztos és vele Lehár ezredes két tisztje kíséri.
Amikor délután két óra tájt őfelsége megérkezik a budai Sándor palotába, a miniszterelnökségre, meglepetésére Teleki még nincs ott. Később kiderül, kerülő úton jöttek, két defektjük volt.
Sigray vállalja: amíg Károly király átöltözködik a Lehár ezredestől kölcsönzött magyar tiszti egyenruhába, értesíti Horthyt.
Emlékirataiban Horthy így rögzíti őfelsége érkezését: Éppen ebédnél ült családja körében, amikor Magasházy őrnagy, a szárnysegédje belépett. Jelentette: Sigray Antal gróf igen fontos ügyben kéri meghallgatását. Nyomban fogadta … Sigray azzal a váratlan közléssel lepte meg, hogy Károly király őfelsége Budapestre érkezett. A miniszterelnökségen várja. Kéreti. Azonnal tisztán állt előtte – írja Horthy hogy őfelségének ez a lépése igen szerencsétlen következményeket vonhat maga után, s megkérdezte Sigrayt: az ő műve-e ez a vállalkozás? Sigray tagadóan válaszolt. A király váratlanul jelent meg Szombathelyen. Horthy felkérte ezután Sigrayt: siessen vissza a miniszterelnökségre, hívja meg nevében a királyt, jöjjön a várpalotába.
Sigray csaknem biztosra veszi, hogy a kormányzó hűségére nem lehet számítani. Különben elébe sietett volna őfelségének. Nem várná el, hogy ő jöjjön hozzá a várba. A leghatározottabban arra kéri ezért őfelségét, legyen nagyon energikus Horthyval szemben.
Horthy attól tart, hogy jelentős katonai erő áll őfelsége oldalán. Találkozásukig időt akar nyerni a sürgős ellenintézkedésekre. Szárnysegédje, Magasházy útján hívatja Gömböst. Mozgósítja leghűségesebb csapatait, a különítményeket. Berendelteti magához ezek parancsnokait: Prónayt és Ostenburgot. Hívatja a hadsereg vezérkari főnökét, Berzeviczy tábornokot.
Prónay írja naplójában: Rantzenberger százados, aki őt zászlóaljánál mint rangidős helyettesítette, tudatta vele, hogy nagy baj van, Károly király megérkezett. Jelenleg a várban, a kormányzó úrnál tartózkodik. Kormányzói parancsra a zászlóaljat máris készenlétbe helyezte. – Prónay az első pillanatban rémhírre gondol, illetve helyettese elmezavarára. De amikor a továbbiakban azt is jelentik, hogy a kormányzó sürgősen várja, azonnal kocsiba ült, a várba sietett.
Horthy riadóztatja a kormányzói testőrgárdát is. Parancsnoka, Görgey százados és a kormányzó szolgálatában levő tiszti környezet parancsnoka, Fischer őrnagy, talpig fegyverben járul a kormányzó elé: halálig hűek hozzá. Kérik: tartsa magát a nemzetnek tett esküjéhez: ne adja át a királynak a hatalmat.
Fontos szerephez jut Bethlen is. Ezekben az izgalmas órákban Gömbös Gyula a Margitszigeten tartózkodik. Itt kapja meg Bethlen üzenetét: a király Budapestre érkezett, jöjjön azonnal a várba. Gömbös pillanatig sem késlekedik. Első útja a Nádor laktanyába, Prónay különítményéhez vezet. A legénység már riadókészültségben áll. Gömbös intézkedik, hogy mindenütt állítsanak a várban őrszemet, majd a kormányzóhoz siet.
Nincsen semmilyen feljegyzés, visszaemlékezés, hogy hol található közben Bethlen. Minden illetékes úgy sejti: miután továbbította a kormányzó üzenetét Gömbösnek, Horthyné társaságában a várban várja a fejleményeket. Kétségtelen: a kormányzó Bethlen nélkül nem cselekszik a mostani nehéz helyzetben. Ezt a továbbiakban Horthy is elismeri. Jellemző azonban Horthy magatartására, hogy mint mindig a döntő kérdésekben, Károly király hatalomátvétele tekintetében is folytonosan ingadozik, hol Bethlen óvatosan mérséklő, hol Gömbös szélsőséges tanácsára hallgat, hol őfelségére, amikor éppen vele beszél.
Emlékirataiban Horthy is megörökíti e találkozást, őfelsége gyalog jött át a várpalotába. Nem látta őt a végzetszerű nap óta, amikor – két és fél évvel ezelőtt – Schönbrunnban megtette fájdalmas jelentését a flotta átadásáról és felmentését kérte flottaparancsnoki tisztsége alól. Őfelsége akkor is, mint általában minden korábbi alkalommal, jóakaratát tanúsította iránta. És most egymást átölelve mennek a kormányzói dolgozószobába … Nem kellett hosszan gondolkodnia, mit mondjon őfelségének – írja. – Egyetlen kivezető út kínálkozott: Károly a lehető legsürgősebben térjen vissza Svájcba. S hogy erre őt jószóval rábeszélje vagy rákényszerítse …
Őfelsége, kinek szokása, hogy a nagyobb eseményeket feljegyzi, másként rögzíti találkozásukat. Amikor megérkezett a királyi kastély bejáratához, Magasházy szárnysegéd várta, és a kastély egyik jéghideg termébe vezette. Itt szándékosan várakoztatta. Innen a saját szobájába kísérte, ahol már több tiszt várakozott … Megadják a királynak kijáró katonai tiszteletet, de észrevenni rajtuk, hogy tekintetük aggódó és ellenséges. E pillanatban megjelenik Horthy. Zavara elárulja izgalmát. Dolgozószobájába kíséri, amely egykor az övé volt. – Nagy szerencsétlenséget hoz felséged – jelenti ki Horthy.
Jellemző, hogy a tárgyalás németül folyik. Mindketten jobban beszélnek németül, mint magyarul. Károly király annak a kívánságának ad kifejezést – írja Horthy hogy ismét törvényes jogaiba óhajt lépni. Ő ekkor biztosította őfelségét: kormányzósága legszerencsésebb befejezésének tekintené, ha a koronás királyt, akinek jogait nemcsak elismeri, hanem megvédeni is kész, visszahívhatná a trónra. Mint a múltban, ő a jelenben is változatlanul az uralkodónak tett eskühöz ragaszkodik: nem a jelenlegi állásához, a kormányzósághoz. Őfelségének azonban figyelembe kell vennie: mihelyt a hatalmat átvenné tőle, a szomszédos kisantant államok jól felfegyverzett hadseregei azonnal átlépnék a határt. Semmit nem állíthat velük szemben, mert nincs megfelelő hadserege. Őfelségének akkor mindenképpen vissza kell térnie Svájcba, de Magyarország itt maradna megszállva, aminek következményeit senki sem láthatja előre … Egyben arról biztosítja őfelségét, a magyarországi birtokai érintetlenek, ezek jövedelme rendelkezésére áll.
Károly király másként számol be minderről. Megpróbálta eloszlatni Horthy mindennemű aggodalmát, majd kijelentette: szó sem lehet arról, hogy visszatérjen Svájcba. Ha akarná sem tehetné, hiszen minden hidat felégetett maga mögött. Megköszöni ezután Horthynak, hogy távollétében megőrizte hozzá való hűségét, hogy kormányozta az országot. Biztosítja: szolgálatait soha el nem felejti. Majd újból felszólítja: adja át neki a hatalmat. Horthy nem ad egyenes feleletet. Afelől, érdeklődik: a hatalom átadásával miként alakulna az ő személyi helyzete? Károly király kijelenti: amennyiben önként átadja neki a hatalmat, természetesen igen magas hivatal várja. A jobb keze lesz, kitünteti. Horthy megkérdezi: mi lenne ez a személyi kitüntetés? Őfelsége biztosítja: kinevezi Otranto hercegévé. A kormányzó csak ezután beszél arról, hogy őfelsége visszatérése belpolitikai komplikációkra vezethet. Forradalomtól tart. Megtörténhet – mondja – az is, hogy Albrecht főherceg és József főherceg csatlakozik az ellenzékhez.
A király pontról pontra elhárítja Horthy aggodalmait. Elmondja neki mindazt, amit a franciák támogatásáról már Szombathelyen is közölt a jelenlevőkkel, a rögtönzött értekezleten. Kijelenti: új kormányt kíván alakítani. Horthy erre azzal válaszol: – Felséged nem talál miniszterelnököt, a hadsereg megbízhatatlan; vérontásra kerül sor. – Károly király, aki Sigraytól ígéretet kapott, hogy átvenné a miniszterelnökséget, megnyugtatja Horthyt. A kormányalakítás nem lehet probléma; vérontásra sem kerül sor. Ismeri a magyarok hagyományos királyhűségét. Majd ismét felszólítja Horthyt, adja át a hatalmat.
Horthy újból alkudozni kezd. A hatalom átadása esetén biztosítékot kell kapnia, hogy ő marad a hadsereg főparancsnoka. Károly király azt feleli: ennek semmi akadálya, amennyiben őt elismeri legfőbb hadurának.
Horthy egyre növekvő személyi igényeiből a király azonban most már úgy látja: a kormányzó komédiázik, éspedig nagyon rosszul. Horthy folytatja: ha akarná, sem tudná átadni a hatalmat, mert esküt tett a nemzetgyűlés előtt. A király erre megjegyzi: elsőnek neki tett esküt. A királynak tett eskü már érvénytelen – feleli Horthy. Őfelsége azzal érvel, hogy a nemzetgyűlés előtt tett esküt nem szabad a királlyal szemben értelmeznie. Azzal, hogy ő az ország földjére tette lábát, helyreállt a jogfolytonosság. Jelenlétében a kormányzói felelősség megszűnt létezni, minthogy Magyarország még mindig királyság.
Horthy hallgat, mire Károly király izgatottan mondja: a vonakodás forradalomhoz vezet. Magyarország állami életét súlyos megrázkódtatás fenyegeti …
Károly király feljegyzése szerint a kormányzó – közvetítő megoldásként – kifejti, Lehár hadtestével visszafoglalhatná inkább a jó, öreg Bécset. Ő minden eshetőségre számítva már elkészítette Ausztria megszállásának katonai tervét. Bécs visszafoglalásával őfelsége előtt nyitva lenne az út mindenhova. Diadalmenetben jöhetne Budapestre. – Újból megvalósulna ezzel a mi kedves Ausztria-Magyarországunk – mondja Horthy.
A tervvel Horthy csapdát állít a királynak. Azt szeretné, ha Károly nem Magyarország, hanem Ausztria miatt keveredne vitába a nagyhatalmakkal s a kisantanttal. Ha mégis a király kerekedik felül, ő ráér csatlakozni hozzá.
Horthy hiába bizonygatja, hogy vezérkara alaposan kidolgozta Ausztria és mindenekelőtt Bécs elfoglalása tervét. Őfelsége nem ért vele egyet. Közli: nem azért érkezett Magyarországra, hogy Lehár ezredes csapatainak élén bevonuljon Bécsbe. Ő nem ausztriai trónfoglalásról tárgyal most Horthyval. Magyarországot követeli vissza …
Horthy ezek után néhány pillanatra kilép a dolgozószobájából, hogy ebédet rendeljen a királynak, aki még nem is reggelizett. Gömbös már az előszobában várakozik. Amikor kinyílik az ajtó, és kilép a kormányzó, Gömbös utat tör magának az izgatottan tárgyaló csoportban. Megáll Horthy előtt:
– Főméltóságú uram! Főméltóságodat már egy évvel ezelőtt figyelmeztettem erre a veszedelemre. Most még csak azt akarom hozzátenni: a királynak lehetetlenség volt a maga elhatározásából rászánnia magát erre a lépésre. Egészen bizonyos, hogy voltak, akik lelkiismeretlenül és az ország veszedelmére sugalmazták ezt az utat neki …
Gömbös szavaira előlép gróf Sigray Antal, és kérdi Gömböstől: miért jött, és ki hívta ide? Gömbös keményen csak ennyit felel: – Engem nem hívtak, én jöttem. A kötelességemet teljesítettem. És vegyék tudomásul az urak, hogy a Nádor-laktanyában fegyverben áll a Prónay-zászlóalj …
Horthy egyetlen szóval sem csitítja Sigrayt, Gömböst. Visszatér dolgozószobájába. Közvetlenül ezután érkezik meg Teleki. Be akar menni Horthy dolgozószobájába. Magasházy szárnysegéd visszatartja. A kormányzó megtiltotta: bárki is zavarja tárgyalását a királlyal.
Őfelsége és Horthy vitája egyre hangosabb. A király úgy véli: a hadsereg melléje áll. Horthy kijelenti: őfelségének fél százalék esélye sincs erre. Mert ő agyonlövet minden tisztet, aki a kormányzóra tett esküjét megszegi.
Károly király szerint Horthy e kijelentésével eldöntötte a vitát. Szembeszáll vele, megakadályozza a trónfoglalást. E perctől a király csak a legnagyobb önuralommal képes a tárgyalást folytatni, hogy valami módon mégis megszabadítsa az országot Horthytól. Azt kérdezi tőle:
– Tehát kitart álláspontján, én az enyémen. Mit tesz most? Fogságba ejt?
Horthy a földre szegezi tekintetét, majd kényszeredett nevetéssel válaszol: nem tartóztatja le.
Károly király ekkor újból arra emlékezteti Horthyt, mi mindent köszönhet neki. Ő tette meg a hajóhad főparancsnokává. Svájcból érvényesítette befolyását, hogy megválasszák kormányzónak. Majd újból vázolja a külpolitikai helyzetet. A kisantant részéről fenyegető veszély nem oly komoly, mint amilyennek Horthy hiszi. Megnevezi most már Briand-t, aki Franciaország nevében pártolja trónra lépését.
A közlés teljesen váratlanul éri Horthyt. Szinte hinni sem akarja. Meginog: helyesen jár-e el, ha nem adja át őfelségének a hatalmat?
– Felséged, miért nem közölte ezt velem azonnal? Akkor a helyzet egészen más! – kiált fel.
A király feljegyzése szerint ezzel a fordulattal Horthy ellenállása egyáltalán nem szűnt meg. Kiutat keres, időt akar nyerni, hogy legalább ne azonnal kelljen átadnia a hatalmat. Kijelenti: az államapparátus megbízhatatlan, legalább három hét szükséges, hogy előkészítse az átadást. A király helyesel. Közli: visszatér addig Szombathelyre. Megnézi naptárát, és azt mondja:
– Ma március 27-e. Április 17-én lejár a három hét. Aznap újból Budapesten leszek.
Horthy alkudozik. Három hét mégsem lesz elégséges. A király térjen vissza Svájcba, vagy foglalja el Bécset. Horthy lefegyverzésére a király kijelenti: a terv kivitelének lehetőségét megbeszéli Szombathelyen Lehár ezredessel.
Most már ez sem tetszik Horthynak. Erre Károly király kijelenti: bízik Franciaország támogatásában, Magyarországon marad. Bevárja Szombathelyen a három hetet, Horthy végül is beleegyezését adja ehhez. Megállapodnak, hogy a király magyarországi tartózkodását a legnagyobb titokban tartják. A király teljesíti Horthy kívánságát, a megígért támogatás fejében: kitünteti a Mária Terézia Rend Nagykeresztjével.
Horthy a lakosztályán át kíséri ki őfelségét a vár kapujáig. A király Sigray nélkül, a Lehár által mellé adott két tiszt kíséretében száll autóba; indul vissza Szombathelyre. Fáradt. Napok óta igen keveset aludt. Érzi: a márciusi hidegben megfázott.
Miközben Szombathely felé robog vele az autó, aggódik, hogy távozásával talán súlyos hibát követ el. Attól tart: a kormányzó a környezete hatására megszegi ígéretét. Budapesten kellett volna maradni – gondolja -, és tárgyalnia a vezető legitimista politikusokkal. Segítségükkel szükség esetén ígérete betartására kényszeríthette volna a kormányzót. Most azonban, hogy úton van Szombathelyre, bíznia kell a kormányzó ígéretében, végső esetben Lehár fegyveres támogatásában.
A király távoztával Horthy egyedül jön ki a dolgozószobából. Teleki, Sigray hozzásietnek. A tárgyalás eredményéről érdeklődnek. Gömbös is odalép.
– Őfelsége úton van Szombathely felé – mondja a kormányzó, majd rátérne a megegyezés ismertetésére.
Sigray felhevülten megszakítja: hogyan tehetett ilyesmit a kormányzó! Egyedül engedte útnak a királyt! Gömbös azonnal vállalja: kísérőket adat melléje, Prónay tisztjeit, a várbeli Nádor laktanyából. Sigray, Teleki, de Horthy is megdöbben. Ki tudja, mit tervez Gömbös? A kormányzó riadtan fordul Telekihez, Sigrayhoz: rohanjanak a király után. Kísérjék Szombathelyre! Nehogy baja essék őfelségének! Katasztrófát hozna valamennyiükre.
Teleki, Sigray még néhány szót vált a kormányzóval. Megtudják a királlyal kötött megegyezés lényegét, majd elrohannak. Horthy és Gömbös bemegy a dolgozószobába. Bennfentesek úgy tudják: a kormányzó személyesen ide kíséri a szomszédos szobában várakozó Bethlent is.
Hogy miről beszéltek, egyikük sem említi soha. Mindent elmond azonban Horthy rejtjeles sürgönye Lehárhoz:
„Kérlek, a haza érdekében igyekezz, hogy a ma éjjel Szombathelyre visszaérkező királyt még az éjjel folyamán átszállítsák a határon. Horthy.”
Horthy úgy intézkedik, mintha semmiféle megállapodást nem kötött volna a királlyal.
A legtöbb legitimista vezető a húsvéti ünnepeket birtokán vagy vendégségben tölti vidéken. Akik Budapesten tartózkodnak, húsvétvasárnap este értesülnek Károly király érkezéséről. Nem értik a történteket. Miért érkezett őfelsége váratlanul, az ő tudtuk nélkül Budapestre? Miért távozott hirtelen vissza Szombathelyre?
A legitimisták két neves vezetője – Szmrecsányi György, a nemzetgyűlés alelnöke, és Beniczky Ödön volt belügyminiszter, a kormányzó egyik legszenvedélyesebb ellenfele – a király után siet Szombathelyre. Őfelsége köré akarják gyűjteni azokat, akik érte készek cselekedni.
Horthy nemcsak Lehárnak ad utasítást a király eltávolítására. Elrendeli Szmrecsányi György és Beniczky Ödön letartóztatását, annak ellenére, hogy mindketten nemzetgyűlési képviselők, mentelmi jog védi őket.
Lehár megkapja Horthy rejtjeles sürgönyét: tegye át a királyt az országhatáron. A távirat felháborítja Lehárt. Nem hajlandó végrehajtani. Megmutatja a parancsot a közben Szombathelyre érkezett Telekinek, Sigraynak. Teleki jóváhagyja Lehár döntését. Szóba sem jöhet a kormányzói parancs végrehajtása.
Együtt megmutatják a táviratot a királynak. Az a véleményük: Horthy csúnyán megszegte a megállapodást. Megtárgyalják Horthy ajánlatát is, hogy Lehár csapatai foglalják el Bécset. Lehár kijelenti: ilyet csak az javasolhat, aki katonai kérdésekben teljes járatlan, vagy be akarja csapni a királyt, mint Horthy.
Őfelsége ezek után úgy dönt, hogy nem három hét múltán, hanem azonnal követeli a hatalom átadását. Rejtjeles táviratot küld Horthynak. Megparancsolja: azonnal adja át neki a hatalmat. Emlékezteti hűségnyilatkozatára és nyomatékkal hozzáteszi: nem kételkedik helyes döntésében.
Horthy, a táviratot átvéve, aggódik. Attól tart: a király, Lehár ezredes csapataira támaszkodva, visszatér. Táviratot küld Telekinek: hajlandó bizonyos feltételek mellett átengedni a hatalmat. Amíg ez megtörténik, az anarchia elkerülése érdekében, feltétlenül neki kell a kezében tartania az államhatalmat. Ezért, ha lemond a kormányzóságról, a király nevezze ki őt a hadsereg főparancsnokának, amit budai találkozásukkor őfelsége megígért.
Nagyon átlátszó Horthy terve. Maradjon továbbra is az ő kezében a fegyveres erő, amelynek segítségével megszerezte a hatalmat. Megtartása az a minimum, amelynek biztosítása esetén ő, a Habsburgok „régi, hű embere”, aminek most is mondja magát, hajlandó megtartani esküjét.
Önjelölt azonban a főparancsnokságra József főherceg is. Ugyancsak a fővezérség megszerzéséhez köti a király támogatását. Amíg e posztra ki nem nevezi, nem akar hozzá Szombathelyre utazni. A főherceg magatartása nagyon elkeseríti a legitimistákat. Ezzel azt a látszatot kelti, mintha azokat támogatná, akik az ő trónjelölését akarják.
Károly király a két fő ellenfele egyikére sem akarja bízni a főparancsnokságot. Megígérte ugyan Horthynak, de akkor még bízott benne. Teleki is úgy vélekedik, ahogyan a király. Horthynak más magas tisztséget kell adni és hercegi címet.
A király – Teleki útján – válaszol Horthynak. Köszönetét fejezi ki a kormányzó alattvalói hűségéért. Lemondása esetén azonban nem őt, és nem is József főherceget, hanem Lukachichot óhajtja főparancsnoknak.
Amikor Teleki a táviratot elküldi, annyira kedvezőnek látja a megegyezés lehetőségét a kormányzóval, hogy kijelenti: szívesen áll őfelsége rendelkezésére mint miniszterelnök.
Horthy ismét határozatlan. Délelőtti engedékenységét, hogy kész átadni a hatalmat a királynak, az váltotta ki, hogy a miniszterelnök és Lehár ezredes nem engedték foganatosítani parancsát a király eltávolítására. A Szombathelyen maradt király tehát erőszakkal megragadhatja a hatalmat. És őt hitszegőnek tekintheti, mert nem tartotta be őfelségének tett esküjét. Nem lenne ez esetben se címe, se rangja. Ezt akarta elkerülni, amikor táviratban felajánlotta a királynak a hatalom átadását. Azzal a titkos tervvel teszi azonban, hogy főparancsnokként megőrizheti a tényleges hatalmat. Teleki táviratából megérti: őfelsége erre nem hajlandó. Horthynak újból át kell gondolnia mindent.
Bethlent kéri közbenjárásra. Menjen Szombathelyre, beszélje rá a királyt és legitimista tanácsadóit, nehogy neki katonai erőszakot kelljen alkalmaznia őfelsége ellen.
Bethlen küldetését húsvéthétfőn délután értekezlet előzi meg a kormányzónál. Az ünnep miatt alig néhányan vesznek részt. Miniszterek, politikusok, köztük Gömbös és Andrássy gróf, a legitimisták egyik vezére. Az értekezlet főszereplője Bethlen. Horthy eltörpül mellette.
Andrássy gróf tragédiának tartja őfelsége előkészítetlen visszatérését. Vállalja, hogy Bethlennel Szombathelyre utazik; azon lesz, hogy a király visszatérjen Svájcba.
Egyidejűleg Horthy fővezéri parancsot ad ki: Károly király bármilyen rendelkezését tilos tudomásul venni. Csakis a honvédelmi minisztérium utasításait szabad végrehajtani. Hegedűs Pál altábornagyot küldi Szombathelyre, hogy Bethlen kísérőjeként vegye át a Lehár ezredes csapatainak parancsnokságát. Gondoskodjék arról, hogy a szombathelyi püspöki palotát katonaság vegye körül. Senkit ne engedjenek be Károly királyhoz. Fosszák meg a trónfoglalással kapcsolatos tárgyalások lehetőségétől.
Horthyék így akarják nyomás alá helyezni Károly királyt. Elérni, hogy „önként” távozzék az országból. Másrészt – Szmrecsányi és Beniczky letartóztatásával – meg akarják félemlíteni a király érdekében cselekedni akaró legitimistákat.
Horthy további döntő lépése: sürgősen magához kéreti Fouchet francia főmegbízottat. Horthy a becsületszavát adta ugyan a királynak, hogy senki előtt nem említi Briand bizalmas közlését, most mégis a francia főmegbízottnak szegezi a kérdést: tud-e arról, hogy a francia miniszterelnök támogatja Károly király újbóli trónra lépését?
Fouchet nem tud erről. Károly király világosan megmondotta Horthynak: Briand csakis a trónfoglalás befejezett tényét ismerné el nyilvánosan.
Hohler angol főmegbízott 1921. március 29-én délelőtt jelenti Londonba: francia és olasz kollégájával közös elhatározásból tegnap, húsvéthétfőn este, együttes, nem hivatalos látogatást tettek Horthy admirálisnál. Horthy elmondotta: egyetlen párt sem hívta Magyarországra Károly királyt. Érkezésével megszegte ünnepélyes ígéretét, amelyet neki és a svájci kormánynak tett, hogy tudtuk nélkül onnan nem távozik. A kormányzó elmondotta azt is: amikor Károly király elutazott Budapestről, határozottan megígérte neki: mielőbb visszatér Svájcba. Megérkezvén Szombathelyre, megváltoztatta véleményét, mert attól fél: ha Ausztria területére lép, letartóztatják. A kormányzó kéri a nagyhatalmakat, tegyék lehetővé Károly király biztonságos elutazását valamely semleges államba.
Hohler arról is értesíti kormányát: Károly király Franciaország támogatására hivatkozott. A párizsi biztatás Briand-tól származik. Hohler ezt teljesen lehetetlennek tartja; úgy véli: Károly nyilván hazudik.
Értesülését Hohler csakis Fouchet francia főmegbízottól szerezhette, aki aznap másodszor járt már Horthynál. Horthy türelmetlenül várja Briand válaszát, hogy újabb csapást mérhessen Károly király trónfoglalási kísérletiére.
Bethlen gróf és Hegedűs tábornok március 29-én kedden délelőtt érkeznek Szombathelyre. Találkoznak itt Teleki gróffal, aki Budapestre készül, hogy valamiféle megegyezést közvetítsen.
Szombathelyen válságos a helyzet. Lehár ezredes nem hajlandó Horthy parancsának engedelmeskedni. Csapatait nem adja át Hegedűs altábornagynak. Fegyveres erő híján így, ami Szombathelyen nem áll rendelkezésre, nem kényszerítheti engedelmességre Lehár ezredest. Belenyugszik a tényleges helyzetbe: egyelőre a királyhű Lehár az úr Szombathelyen. Sőt, Bethlen és Hegedűs már azt is nagy eredménynek tekinti, hogy őfelsége akaratából Lehár nem tagadja meg Horthyra tett esküjét.
Ez beláthatatlan következményeket, esetleg polgárháborút vonna maga után, talán Horthy vereségét. Bethlen épp ezért nagyon óvatos. Igyekszik politikájának megnyerni a legitimisták, továbbá Károly király támogatását.
Ha a legitimisták győznének, és a király visszafoglalná trónját, Bethlen bizonyára Horthyval bukna. Ha eléri, hogy a király békével távozzék, mint miniszterelnök egyformán lehet legitimista vagy szabad királyválasztó, illetve a két pártot egymás ellen kijátszva valósíthatja meg saját céljait.
Szombathelyi tárgyalásain Bethlen a leghódolatteljesebb alattvalói tiszteletet tanúsítja a király iránt. Következetesen kitart azonban amellett, hogy őfelségének feltétlenül távoznia kell az országból. Érvként Bethlen a kisantantra hivatkozik. Kifejti: Horthy érdekei a jelen helyzetben azonosak az országéval a fenyegető veszély miatt. Az antantmegszállás forradalmat vonhat maga után, akkor megsemmisülnének azok az erők, amelyek a jelenlegi rendszer fennmaradását biztosítják. Horthy kormányzósága a forradalom győzelmével csakúgy semmivé lenne, mint őfelsége uralmának lehetősége. A királynak vissza kell tehát térnie Svájcba. Ha a helyzet megváltozik, megfelelő előkészítés után hazajöhet … Őfelsége bízzék benne. Akkor nemcsak mindenben elősegíti trónra lépését, de ha szükséges, Horthyval is szembefordulna.
A tanácskozáson – más érvekkel és természetesen nem Horthyt képviselve – Andrássy gróf is hasonlóképp nyilatkozik, mint Bethlen. Az aktív legitimisták, Lehárék viszont a fegyveres fellépéstől remélnek sikert. Briand miniszterelnök hivatalosan egyelőre hallgat arról, biztatta-e Károly királyt, s mi a tanácsa az új helyzetben.
Bethlen vállalja: keresztülviszi Horthynál, hogy őfelsége legközelebbi – és már győzelmes – visszatérése érdekében megadják az országból mostani távozásának a lehető legméltóságteljesebb, hivatalos formát. Nyilatkozatban biztosítják őfelsége királyi jogainak elvi fenntartását; kedvezőbb alkalommal a trónfoglalást.
Bethlennek ez a rendkívül taktikus és óvatos, mégis látványos politikai magatartása tetszik a királynak, a legitimisták mindkét szárnyának. Legalábbis elvi legitimistát látnak benne, akivel érdemes szóba állni.
A Bethlen által Szombathelyen képviselt álláspont voltaképp nem más, mint amit Horthy mondott Budapesten a királynak. A legitimisták mégis esküszegőnek tekintik Horthyt, Bethlent viszont elvi párthívüknek.
Bethlen tudatosan felnagyítja a kisantant részéről fenyegető veszélyt, hiszen a kisantant államok politikáját e tekintetben az szabja meg, hogy inkább akarják a Horthy-rendszert Magyarországon, mint Károly királyt a trónon. Nem mintha többre becsülnék Horthy fehérterrorista uralmát. Országaik az osztrák-magyar birodalom összeomlásával nyerték el függetlenségüket; e tekintetben Horthy nem jelent számukra veszélyt. A Habsburg-uralom részleges visszaállítása viszont alapjává lehet a Habsburgok régi politikája felélesztésének, hogy újból egyesítsék a monarchia régi országait. Ha Horthy nem segíti a Habsburgok visszahozatalát a magyar trónra, ez megfelel a kisantant politikájának is, ahogy ezt Hohler főmegbízott távirata is bizonyítja. Mindössze információkat kérnek Horthytól, hogy tudósíthassák kormányaikat és utasítást kérjenek az esetleges teendőkre.
1921. március 30-án délután a prágai angol követ jelenti Londonba: – A magyar kormány Benes véleménye szerint teljesen ártatlan az uralkodó látogatásában. Ezért Csehszlovákia mindössze csekély csapatösszevonást szándékozik végrehajtani Bratislava körül …
Ha a kisantant külpolitikájának hangadója, Benes cseh külügyminiszter nem követel erélyes intézkedéseket, még kevésbé készülnek erre a nagyhatalmak, különösen Franciaország, amelynek miniszterelnöke támogatja Károly király trónfoglalási kísérletét.
A kisantant legfeljebb hangoskodik, ténylegesen mit sem csinál. Csehszlovákia és Jugoszlávia fenyegetőzik, de nem mozgósít. Románia nem is lenne hajlandó támogatni Csehszlovákia és Jugoszlávia erélyesebb fellépését, mert elég neki a saját gondja.
A külpolitikai helyzet tehát olyan, hogy elsősorban Horthy kormányzó és legfőbb tanácsadója, Bethlen érdeke, ha a nagyhatalmak és a kisantant a mostaninál erélyesebben tiltakoznak Károly király visszatérése ellen. Minél hangosabb a tiltakozás, annál biztosabban ül a kormányzó a nyeregben. Bethlennek ez amiatt is előnyös, mert most végre a „hálás” Horthytól megszerezheti a miniszterelnökséget. Ezért túlozzák el mindketten a háború veszélyét.
A Károly király visszatérésével kapcsolatos események eddig a széles nyilvánosság kizárásával folytak. A Magyar Távirati Iroda kedd éjjel ad először hírt a király magyarországi tartózkodásáról. Eszerint a király váratlanul megérkezett Szombathelyre, majd onnan Budapestre. Felkereste a kormányzót, és hosszabb megbeszélést folytatott vele. A kormányzó az ország érdekében rámutatott annak szükségességére, hogy a király mielőbb hagyja el az országot. A király a fővárosból azonnal elutazott, anélkül hogy bárki mással érintkezett volna. A kormányzó, a király megjelenése által előidézett helyzet megoldása céljából, tanácskozásra hívta meg a kormány Budapesten időző tagjait, valamint néhány vezető politikust. A kormányzó eljárását megnyugvással vették tudomásul …
A hivatalos jelentésben egy szó sincs Horthy egyezkedéséről, a titkos táviratváltásról. Nincs szó a hadsereg főparancsnokságáról sem, amelyet a király nem Horthynak, hanem Lukachichnak szánt. A hivatalos közleményből az újságolvasók azt gondolhatják, hogy a volt uralkodó csupán húsvéti látogatásra érkezett Magyarországra. Voltak persze, akik megtanultak olvasni a sorok között.
Április 1-én délelőtt összeül a nemzetgyűlés. A Kisgazdapárt két szárnya külön-külön terjeszt elő határozati javaslatot a királykérdésben. A mérsékelt szárny ki akarja mondatni: a nemzetgyűlés erősítse meg az államfői hatalom ideiglenes betöltéséről és a kormányzóválasztásról szóló, 1920. évi I. sz. törvényt. Ragaszkodik a törvény által kialakított, jelenlegi kormányzói jogrendhez. Utasítsa a kormányt: akadályozza meg a törvényes jogrend megzavarását.
A Kisgazdapárt mérsékelt szárnya tehát nem Horthy kormányzót, hanem az átmeneti kormányzói jogrendet védelmezi. Gömbös vezetésével a szélsőséges horthysta szárny szónokai rendkívül élesen támadják a Habsburgokat. Elítélik Károly volt király trónfoglalási kísérletét. Felszólítják a nemzetgyűlést: határozatban fejezze ki mély háláját, hódolatteljes ragaszkodását Magyarország kormányzója, nagybányai Horthy Miklós őfőméltósága iránt, a közelmúlt napok sorsdöntő eseményeiben tanúsított, a nemzet életbe vágó érdekeit szolgáló, törvényes és alkotmányos magatartásáért.
A legitimista KNEP a nemzetgyűlés ülésén szótlanul hallgatja a javaslatokat. Kedvezőbb lenne számukra a mérsékelt kisgazdáké, de mint királypártiak, elvileg nem szavazhatják meg. Teleki miniszterelnök sem foglal állást. Mindössze kijelenti: a kormány teljesíti a törvényben előírt kötelességét. A jelen pillanatot nyilván nem tartja még alkalmasnak a nyilatkozatra, hiszen nincs befejezve az akció, Károly király trónfoglalási kísérlete.
A KNEP-képviselők Teleki semmitmondó kijelentése után távoznak az ülésteremből. Ezt teszi a mérsékelt kisgazdák egy része. A többi ünnepli a kormányzót. Nem is sejtik, hogy taktikai meggondolásból megállapodást kötött a királlyal.
A nemzetgyűlés határozata, ha kisebbség szavazta is meg, Horthy győzelme. A legitimisták és pártjuk, a KNEP politikailag fokozatosan elszigetelődik. A még Szombathelyen tartózkodó Károly király fegyveres trónfoglalásának lehetősége egyre reménytelenebb, még ha Horthyék semmilyen újabb fegyveres katonai intézkedést sem foganatosítanak őfelsége eltávolítására.
Amíg azonban a király Magyarországon tartózkodik, belpolitikailag nem dőlt el a hatalom kérdése. Bethlen és Horthy külpolitikailag kívánja elérni a király mielőbbi önkéntes távozását.
Kozma Miklós, a Magyar Távirati Iroda nemrég kinevezett vezetője április 2-án hamisított táviratot jelentet meg. A nagy- és kisantant egyaránt háborús oknak tekinti Károly király visszatérését, és ultimátumban követeli távozását. Megtoldja azzal a hazug hírrel, hogy Csehszlovákia és Jugoszlávia elrendelte a katonai mozgósítást Magyarország ellen. Kozma háborúval rémíti a magyar népet, hogy népszerűsítse Horthyt, aki a béke megőrzője szerepében tetszeleg.
A szabad királyválasztó Kánya külügyminiszter-helyettes e hamis jelentés alapján küld táviratot a már ugyancsak Szombathelyre étkezett és a királyhoz csatlakozó legitimista Gratz külügyminiszternek. Közli: a cseh és jugoszláv katonai csapatösszevonásokon kívül újabban román mozgósításról kaptak híreket. A király tovább maradása így a legnagyobb veszélyeket rejti magában. Közli egyben, hogy a svájci kormánynál kieszközölték őfelsége visszautazási engedélyét. Bécsben közbenjártak, hogy Ausztria biztosítsa a király méltóságához illő, zavartalan átutazás feltételeit. A kritikus helyzet megszüntetése kizárólag őfelségétől függ. Szükséges lenne az ország és a kormány súlyos helyzetét Károly király előtt minden fenntartás nélkül feltárni: figyelmeztetni azon katasztrofális következményekre, melyekkel elutazásának további elhalasztása járna …
Most már Horthynak dolgozik az idő. A katonai intézkedések és Bethlen szombathelyi tárgyalásai eredményeként napról napra erősödik a hatalma.
Feljegyzéseiben Károly király ekkor már így jellemzi helyzetét: Nyolc napja beszélt Horthyval Budapesten. Még ugyanaznap Horthy elárulta érkezését az idegen hatalmaknak. Ily módon a Habsburg-uralom helyreállításával szemben álló ellenséges, de kezdetben tehetetlen kisantant kormányok időt nyertek megszervezni ellenállásukat. A barátságos hatalmak, főként Franciaország akciói megbénultak.
Horthy eme elháríthatatlan hűtlensége az, ami őt most már elutazásra kényszeríti Magyarországról. Beteg, influenzás, azonban Bécsből és Budapestről hívnak hozzá orvosprofesszorokat. Hivatalosan ez az oka, hogy nem távozik Magyarországról.
Az igazi ok persze nem az influenza. Károly király addig nem akarja elhagyni az országot, amíg Horthy nem teljesíti néhány feltételét. Biztosítékot kér későbbi visszatéréséhez, trónfoglalásához. Erről kiáltványt óhajt intézni a magyar néphez. Anyagi kérdéseket tisztáz. Ausztriában a szocialista párt akadályozza császári anyagi igényei teljesítését. Az utódállamokban is hiába lép fel ilyen követeléseivel. Maradnak a magyarok, akik példamutatóan cselekedhetnek felkent királyukért …
Bethlen tárgyal a megegyezésről. Egész napos alkudozás közben érkeznek a távmondatok Horthyhoz és vissza. Nagy nehezen megállapodnak, hogy őfelsége a király Magyarország törvényes ura. Amíg trónját visszafoglalhatja, Horthy az ő hűséges helytartója. A királyi kiáltványt Bethlen fogalmazza Andrássy gróffal és Gratz külügyminiszterrel.
Kiáltványában őfelsége ünnepélyesen elismeri: az események következtében megszűnt az 1713-as törvényekben foglalt, úgynevezett Pragmatica Sanctiónak Magyarország és Ausztria közös birtoklására vonatkozó rendelkezése. Hasonlóan megszűnt az 1867-es Ausztria-Magyarország kiegyezése. Helyreáll ezzel Magyarország teljes állami függetlensége. Kifejti „szent meggyőződését”, hogy Magyarország csakis koronás király vezetésével tudja visszaszerezni teljes belső nyugalmát és a törvényes rendet. Ő a törvényes király. Érzi: mostani visszatérésével nehéz és elviselhetetlen megpróbáltatásnak tenné ki a nemzetet, ezért távozik. Amíg lehetővé válik a végleges visszatérése, kéri az ország népét, támogassa azt a férfit, Horthy Miklóst, aki a nemzetgyűlés bizalma alapján az államfő nehéz és felelősséggel járó tisztét tölti be. Elvárja Horthytól, hogy Magyarország ősi, alkotmányos törvényei szerint munkálkodjék a király és a nemzet harmonikus együttműködésén.
Teleki miniszterelnök Horthy kormányzó jóváhagyásával vállalja a kiáltvány hivatalos közzétételét. Andrássy gróf és Bethlen megegyeznek az anyagiakban. A király magánvagyona és annak nagy összegű jövedelme teljesen őfelsége rendelkezésére áll. Horthy kormányzó továbbra is a királyi várban lakhat, de a magyar pénzügyminisztérium bért fizet érte. Azért történt e megállapodás – magyarázza Horthy az emlékirataiban mert a győztes hatalmak, sajnos nem teljesítették az államfőhöz intézett írásbeli kérését, hogy az Osztrák-Magyar Monarchia mindegyik utódállama nagyságához és lakosságához mérten járadékot folyósítson őfelsége számára.
A király csak április 8-án akar távozni. Ezt betegségével magyarázza. Valójában bizalmi emberei – főtisztek – államcsínyt készítenek elő Horthy letartóztatására, illetve őfelsége trónra ültetésére. Károly király jogosnak érzi a főtisztek törekvését, mert Horthyék kizsarolták tőle a Szombathelyen aláírt kiáltványt.
Gratz külügyminiszter lemond. Azzal indokolja, hogy a magyar kormányzat összes tényezői, amelyek az uralkodói hatalom átadását megtagadták, forradalmi alapra helyezkedtek a királyság intézményével szemben. Nem fér ez össze a királynak tett esküjükkel.
Április 2-án a francia kormány minisztertanácsot tart. A magyarországi eseményekkel kapcsolatban arra az elhatározásra jut: elsősorban a közvetlenül érdekelt államoknak kell állást foglalniuk. Franciaország feladata megakadályozni azt, hogy ellenségeskedésre kerüljön sor.
Ugyanaznap Fouchet francia főmegbízott hivatalosan közli kormánya nyilatkozatát: Briand miniszterelnök nem adta beleegyezését Károly király újbóli trónfoglalásához. Április 3-án megjelennek az antant nagyhatalmak budapesti főmegbízottai Teleki miniszterelnöknél. Közük: tavaly, 1920 februárjában kiadott nyilatkozatuk alapján úgy tekintik, hogy a Habsburgok visszahelyezése alapjában rendítené meg a trianoni békekötést. A szövetségesek Károly király uralmának magyarországi visszaállítását el nem ismerhetik.
Egyidejűleg teljes erővel megnyilvánul a kisantant tiltakozása a Habsburg-trónfoglalás ellen. Fenyegető magatartásukat most már komolyan kell venni. Mindenképpen jellemző azonban, hogy az antant nagyhatalmak csak most, egy hét múltán tiltakoznak amikor Károly király kísérletének csődje nyilvánvaló. Briand valóban kettős politikát folytatott. Miután Horthy győzelme kétségtelen, ehhez igazodik.
A Magyar Távirati Iroda nyilvánosságra hozza Horthy nyilatkozatát, amelyet az amerikai Universal Service hírszolgálati iroda tudósítójának adott. Károly király váratlan látogatása neki kellemetlen meglepetés volt. A király jóhiszeműen járt el, de kijátszották, és borzasztóan félrevezették. Honvágyat is érzett, amit a játékban szereplők valószínűen szintén a javukra fordítottak. Elhitették vele, hogy népe tárt karokkal várja. Neki, Horthynak, kötelessége volt megmagyarázni a királynak, hogy félrevezették, különösen Magyarország szomszédaival kapcsolatban. A nemzet érdekére hivatkozva neki kellett rávezetni és rábírni a királyt: amilyen gyorsan csak lehetséges, újra hagyja el az országot. Nem volt könnyű megmondani a királynak, Szent István koronája viselőjének, hogy hagyja el saját országának földjét …
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható 
piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!