MÁSODIK RÉSZ
(idézet: Horthy – Vas Zoltán)
Az új kormány programja továbbra is a konszolidáció. A különítményesek felé mégis újabb megalkuvással kezdi működését. A minisztertanács hozzájárulásával Horthy a karácsonyi ünnepek alkalmából közkegyelmet hirdet mindazon bűncselekményekre, amelyeket a különítményesek a Tanácsköztársaság bukása után „hazafias felbuzdulásból” követtek el. Meg kell szüntetni minden bírósági eljárást ellenük, ha bűncselekményük a Tanácsköztársaság elleni közelkeseredésből és menthető felháborodásból fakadt.
Kivétel a Somogyi-Bacsó gyilkosság. Tettesei közismertek, de máig sem ítélték el őket. Horthy ezeknek azért nem adhat kegyelmet, mert mint felbujtónak kegyelmet kellene adnia önmagának is. A világ és a magyar közvélemény felé ezt mégsem meri megtenni.
A kormányzói kegyelem felháborodást kelt mindazokban, akik a különítményes gyilkosságok megtorlását követelik. Enyhítésül és hogy csökkentse a politikai elítéltek kiszabadításáért folyó nemzetközi szolidaritási harc erejét, kegyelmet hirdet a Tanácsköztársaság érdekében elkövetett kisebb bűncselekményekre, amelyekre a büntetés nem nagyobb öt esztendőnél.
Látszatkegyelem ez. A különítményes gyilkosok és rablók minden feltétel nélkül kapják a kegyelmet. A Tanácsköztársaság elítéltjeire ez csak akkor vonatkozik, ha az elítélt egyénisége, gondolkodása és érzülete szerint az úgynevezett Tanácsköztársaság eszmekörétől egyébként távol állott, és a cselekményt csak létérdeke biztosítása végett, vagy utasításra, vagy a téveszmék fertőző befolyásolásaképpen erkölcsi ítélőképességének biztonságában megingatva követte el.
A kormány hasonlóan vizsgáltatja felül az internáltak ügyét is. A túlzsúfolt börtönökből így mindössze néhány százan, az internálótáborokból két-három ezren szabadulnak. Tovább tart a nemzetközi és a hazai proletariátus harca a magyarországi fehérterror áldozatainak kiszabadításáért.
Több mint negyedéve tart ekkor már a népbiztosok pere, amelyet az ellenforradalmi sajtó véresen uszító kommunistaellenes propagandára használ fel. Az ügyész valamennyi vádlottra halált követel. 1920. december 28-án a kivételes bíróság meghozza az ítéletet. Négyüket halálra, a többieket életfogytiglani fegyházra ítélik.
Horthy és kormánya végrehajtaná az ítéleteket. Nem teheti. Szovjet-Oroszország a népbiztosok életének megmentéséért túszokat szedet. Most felajánlja kicserélésüket.
A világ közvéleménye is kiáll a népbiztosok életének megmentéséért. – Amnesztiát a magyar forradalmároknak! – követelik.
A magyar kormány eddig nem válaszolt a szovjet kormány kicserélési javaslatára. Most a minisztertanács felhatalmazza a külügyminisztert közölje Oroszországgal: kezdjék meg a tárgyalásokat a túszként visszatartott hadifogoly tisztek és a népbiztosok kicseréléséről. A halálos ítéletek végrehajtását a tárgyalások befejeztéig elhalasztják.
A szovjet kormány hatékony közbelépése a fehérterror börtöneiben szenvedő halálraítéltek és súlyosan elítéltek érdekében igen nagy erkölcsi és politikai támogatást nyújt az ellenforradalom által letiport magyar proletariátusnak, szegényparasztságnak, a magyarországi munkásmozgalomnak. Bátorítja, harcra ösztönzi a munkásságot közvetlen gazdasági követeléseiért, erősíti az internáltak és elítéltek szabadon bocsátásáért folytatott küzdelmet, fokozza az ellenállást az ellenforradalmi Horthy-rendszerrel szemben.
Az ellenforradalom vérengzése által okozott szörnyű veszteség és példátlan terror következtében nagyon nehezen szerveződik újjá a kommunista párt. Csak a legnagyobb gyárakban működnek gyenge kommunista csoportok. Vidéken csak a nagyipari és bányatelepüléseken. Kevéssé érvényesül így a KMP közvetlen befolyása a széles tömegekre. A legjelentősebben a szakszervezetek baloldali ellenzékeként jut kifejezésre. Nehezíti az amúgy is igen súlyos feltételű illegális kommunista pártmunkát az is, hogy közvetlenül tulajdonképpen még nem alakult ki az itthoni központi pártvezetés. Bécsből viszont az Ideiglenes Központi Bizottság irányítása körülményes és hosszadalmas.
Az Ideiglenes Központi Bizottság megbízásából a bécsi emigrációból illegális munkára visszatérő Andics Erzsébet, Berei Andor, Vas Zoltán és az itthoni illegálisok, Polonyi Ferenc, Horváth Imre kommunista sejteket szerveznek, kapcsolatokat létesítenek a szakszervezetekkel, egyes szociáldemokrata pártszervezetekkel. A Bécsben működő Ideiglenes Központi Bizottság más hazai illegális csoportokkal is tart kapcsolatot. Együttes illegális tevékenységük érdekes okmánya Bartha Richárdnak, a kormányzói kabinetiroda főnökének 1921. január 26-án kelt átirata Ferdinandy belügyminiszterhez, a kommunista agitáció erősödéséről:
– A kormányzó úr őfőméltóságának tudomására jutottak olyan jelenségek, melyek arra engednek következtetni, hogy a bolseviki eszmékkel rokonszenvező elemek működése újra nagyobb méreteket ölt. Jelentés tétetett őfőméltóságához arról, hogy a postai levéltitok védelme alatt különösen Bécsből állandóan érkeznek lázító röpiratok. A Proletár című bolseviki irányú lap olyan pontossággal érkezik hatóságok és magánosok címére, mintha nem is Wienben, hanem Budapesten jelennék meg. A kormányzó úr óhajtani méltóztatik, hogy ellenük az államhatalom minden eszköze igénybe vétessék. Őfőméltósága azt is kívánja, hogy nagyméltóságod a fenti tárgyban eddig szerzett észleleteiről, a tett és tervbe vett intézkedéseiről a kormányzó úrnak lehetőleg mielőbb kimerítő jelentésben beszámolni méltóztassék.
Horthy amiatt is erélyes intézkedéseket követel a kommunistákkal szemben, mert fel akar lépni a szomszédos Ausztria egyre erősödő munkásmozgalmával szemben is. 1921. január 20-án az Etelközi Vérszövetség vezéri tanácsa gyűlésén Gömbös bejelenti: a koronatanács, melyen ő is részt vett, elhatározta, hogy tárgyal Ludendorff-fal. Hogy szabad út létesüljön Magyarország és München között. A bécsi erős kommunisztikus hangulat ezt csak segíti; sőt minél előbb robban ki, annál jobb. A németek célja kihasználni Bécs e hangulatát, és bevonulni oda fegyveresen. „A mi kötelességünk lesz élelmezni a müncheni expedíciót. A koronatanács vezértestvérüket, gróf Ráday Gedeont küldi Ludendorff-fal tárgyalni.”
A Külügyminisztérium összefoglalója szerint a tárgyalások lényege az, hogy Magyarországnak az osztrákokra mind geográfiai helyzetük, mind politikai múltjuknál fogva szükségük van. Ha velük bármely okból nem sikerül megegyezni, hajlandók vagyunk Ausztriát Bajorországnak feláldozni, s csak az utóbbi állammal teremteni egy közös politikai akciót.
Horthy ennek megfelelően kidolgoztatja Ausztria megszállási tervét. 1921. január 22-én Berzeviczy, a vezérkar főnöke ismerteti a külügyminiszterrel a Bécs és környéke megszállására tervezett katonai intézkedéseket: az ottani kormányzat szélsőbalra fordulása esetére, vagy amennyiben egyáltalán szükségesnek mutatkozna Ausztria megszállása … katonailag a következőket tervezik: Bécset, Wiener Neustadtot és környékét átmenetileg magyar csapatok szállnák meg, amíg az ellenforradalmi irányzat megszilárdul. A megszállási terv megvalósítható önállóan és a bajorokkal egyetértőleg. A számításba vett magyar erők: egy gyaloghadosztály Bécs megszállására, fél gyaloghadosztály Wiener Neustadt részére …
A tervet egyeztetik Münchennel. A tárgyaláson bajor részről részt vesz a német jobboldal két vezetője: Rudolf Kanzler és Hermann Erhardt. Magyar részről Jánky Béla, a kormányzó különmegbízottja Ludendorffnál, valamint Ráday Gedeon gróf.
A találkozón a bajorok javasolják a közös bajor-osztrák-magyar akció megkezdésének időpontjául 1921 késő őszét. Továbbá: a nyugat-magyarországi problémák békés úton való megoldását. A magyarok vállalják az új osztrák rezsim négyheti élelmiszer-szükségletének fedezését. Tizennégy napon belül újabb megbeszélésre kerül sor.
Zadravetz naplója szerint az 1921. február 12-én tartott EKSZ vezéri tanács ülésén Ráday beszámol a tárgyalásairól. Eszerint Ludendorffék sokat kívánnak. Hetvenmillió korona pénzt, sok vagon élelmiszert, sőt a nyugat-magyarországi területekről sem hajlandók lemondani. Gömbös mégis e feltételek teljesítését kívánja. Arra hivatkozik: ha a bajor, illetve német-osztrák akció sikerrel járna, akkor úgyis kimondanák valamennyi békeszerződés érvénytelenségét. Ily módon a nyugat-magyarországi ügy is automatikusan megoldódna.
A legutóbbi kormányválság alkalmából két kisebb legitimista csoport, mintegy húsz fő kilép az egységes pártból. Követelik: alakítsanak Andrássy Gyula vezetésével önálló legitimista pártot. Alakuljon át a kormány Károly király uralmának biztosítására.
Teleki 1921. január 21-én felveti a kérdést a minisztertanácson. Közli: tárgyalt Andrássy gróffal. Tőle tudja, hogy külön legitimista párt nem jön létre. Országosan növekszik azonban a legitimisták aktivitása és befolyása, hogy lemondassák a kormányt.
Teleki kijelenti: nem hajlandó a még csak négy hete alakult kormányát újból átalakítani.
Tovább folyik mégis a vita. Az egyesített kormánypárt 1921. február 3-i ülésén három nézet küzd egymással. Simonyi-Semadam volt miniszterelnök és több társa átáll a szabad királyválasztók oldalára. Javasolja: az egyesített kormánypárt mondja ki: a szabad királyválasztás jogelve alapján áll, amit törvényhozás útján kíván érvényesíteni. Javaslatát – mint mondja – annak ellenére teszi meg, hogy a szabad királyválasztókat azzal vádolják: protestáns királyt akarnak – céloz ezzel Horthy esetleges nemzeti királyságára. Ennek szekértolója ő nem kíván lenni! – jelenti ki nyilvánosan.
A lényeg mégsem Horthy protestáns királysága. Bármikor áttérne a katolikus hitre, ha a legitimista főurak és a katolikus egyház elfogadná királynak. A meglevő kormányzói hatalmát tenné kockára, politikai és polgárháborús válságot okozna viszont, ha szabad királyválasztás címén elfoglalná a trónt.
A legitimisták legfőbb gondja nem is Horthy esetleges királysága. Ezt a legkönnyebben le tudnák küzdeni. A főveszély számukra az, hogy Bethlen-Teleki-Gömbös támogatásával állandósul Horthy kormányzósága. Elzárja ezzel Károly király előtt a trónhoz vezető utat.
A másik veszély az, hogy a legitimistáknak számolniuk kell az Albrecht főherceg-Horthy lánya dinasztia megalakításának lehetőségével, vagy József főherceg királyságával. Ilyen körülmények között a legitimisták egyelőre még mindig a legjobbnak tartják, ha az államfői hatalom átmenetileg annak a Horthynak a kezében van, aki legalábbis bizalmasan, még mindig a királyhűségét hangoztatja. A legitimisták ebben egyre kevésbé hisznek, de politikájukban mint eshetőséget mégsem mellőzhetik. Remélik: kedvező körülmények között esetleg Horthy mégis átadja Károly királynak a hatalmat. Ugyanez okból kedvezőbb a legitimistáknak Bethlen-Teleki halogató politikája a királykérdésben, mint a szabad királyválasztók törekvéseinek megvalósulása.
Az egyesített kormánypárti értekezleten a legitimisták, mindezt figyelembe véve utasítják vissza Simonyi-Semadam szabad királyválasztói javaslatát. Álláspontjuk az, hogy Károly megkoronázott király, törvényes koronás fő, bármikor jogosan visszafoglalhatja trónját. Elleneznek bármely törvényt a szabad királyválasztásra.
Teleki a pártértekezleten továbbra is a királykérdés megoldásának elhalasztását javasolja.
Bethlen bejelenti: ő a független nemzeti királyság híve. Telekivel együtt sem Kátoly király mellett, sem a szabad királyválasztók mellett nem foglal állást. El kell halasztani a döntést. Ha a párt nem így dönt, a maga részéről levonja ennek konzekvenciáját. Távozik az egyesített kormánypártból.
A pártértekezlet hatvankét szavazattal, ötvennyolc ellenében, leszavazza Bethlen-Telekit. Kettészakad a kormány is.
A Horthy-Bethlen-Teleki halogató politika bukása forog kockán a királykérdésben. Teleki felveti a nemzetgyűlés előtt a bizalmi kérdést. Kéri a királykérdés teljes kikapcsolását.
Köztudomású: ha Teleki álláspontja nem nyeri el a többséget, a kormányzó feloszlatja a nemzetgyűlést, elrendeli újjáválasztását. Valamennyi párt, Horthy-Bethlen-Telekiék is tartanak a választások kimenetelétől, ezért ha lehet, elkerülnék. Semhogy választásra kerüljön sor, a szabad királyválasztók is meghátrálnak. Tegnap még leszavazták Telekit, ma elfogadják a Horthy-Bethlen-Teleki taktikát, a királykérdés megoldásának további elhalasztását. Százkilenc szavazattal, tizenhét ellenében, Teleki miniszterelnök megkapja a bizalmat oly módon, hogy a képviselők jelentős része a szavazás előtt elhagyja az üléstermet.
Teleki nemzetgyűlési győzelme formális. Az egyesített kormánypárt ténylegesen többfelé szakadt. Nemcsak a királykérdésben. Hevesen, vitatott a politikai konszolidáció, a választói jog korlátozása, a gabonamonopólium ügye és Hegedűs pénzügyminiszter intézkedései az infláció megszüntetésére, a súlyosan deficites államháztartás költségvetési egyensúlya megteremtésére.
Teleki a nemzetgyűlési győzelmét, hogy a többség bizalmat szavaz a kormánynak, felhasználja arra, hogy váratlan taktikai fordulattal az egyesített kormánypárt tényleges szakadását megelőzve, harminchét képviselővel, köztük több miniszterrel, neves legitimistákkal, a KNEP vezetőivel együtt kilép a pártból. Így reméli elérni, hogy a legitimisták és mérsékelt kisgazdák segítségével új egyesített kormánypártot alapítson.
A kisgazdák erre nem hajlandók. Február 12-én újjáalakul a Kisgazdapárt. A királykérdésben mérsékelt többség kibuktatja a párt vezetőségéből Gömböst.
Ugyanaznap újjáalakul a KNEP is. A Kisgazdapárt nemzetgyűlési képviselőinek száma mintegy kilencven, a KNEP-képviselőké hatvan. A KNEP ekkor már teljesen legitimista párt. Elnökének a legitimisták egyik vezetőjét, Andrássy Gyula grófot választják meg.
Teleki nem lép be a KNEP-be. Pártonkívülinek jelenti ki magát. Továbbra is azon működik, hogy a KNEP-pel, a kisgazdákkal mégiscsak visszaállítsa az egységes kormánypártot. Február 11-én magához kéreti a pártok vezetőit. Az értekezleten Bethlen viszi a szót az egységes új kormánypárt megalakításáért. Javaslatát csak az egykori Bethlen-Teleki disszidensek húszfőnyi csoportja és vezetője, Klebelsberg Kunó gróf támogatja.
1921. február- 12-én Gömbös beszámol tárgyalásairól az Etelközi Vérszövetség, az EKSZ vezértanácsának. Bethlen hajlandó átvenni a kormányt. Erős irredenta szellemben kormányozna. Megoldaná a királykérdést. Éspedig úgy, hogy akár személyes tárgyalással, akár más úton-módon teljesen lehetetlen helyzetbe sodorja Károly királyt Magyarországgal.
A Kisgazdapárt és a KNEP vezetői koalíciós kormányt javasolnak a disszidensekkel, de Bethlen miniszterelnöksége nélkül. Ezt a disszidensek elutasítják. Bethlen is kijelenti: ragaszkodik a pártok egységesítéséhez, egységes kormánypárt alakításához. Addig pártonkívülinek tekinti magát. A disszidensek is úgy határoznak: gróf Bethlen köré csoportosulva egyelőre megmaradnak pártonkívüli helyzetükben, és továbbra is az egységes párt megvalósításán munkálkodnak.
A Teleki-kormány hosszan tartó válságából Bethlen talál végül kiutat azzal, hogy a kormányzó nyomására a KNEP, a Kisgazdapárt és a disszidensek együttes értekezletet tartanak. Eredményeként közös nyilatkozatukban a pártok vezetői kijelentik: az ország jelen helyzetében az erős, eredményes kormányzást leginkább az egységes kormányzópárt biztosíthatja. A cél lehető elérésére megalakítják a kormányt támogató pártok szövetségét. Hogy az együttműködésük lelkileg, tárgyilag minél szorosabb és egységesebb lehessen, a pártok elnökségéből Teleki kormányelnök vezetésével közös tanácsot alakítanak.
Bethlen-Teleki ily módon hidalja át azt a súlyos politikai kudarcát, hogy a többfelé szakadt kormánypártot nem tudják feltámasztani. A pártok vezetői viszont a pártszövetség megalakításával veszik tudomásul, hogy a Horthyval mind szorosabban együttműködő Bethlen-Teleki csoport tőlük továbbra is a párt egységesítését, egységes kormányzópárt létesítését követeli. Azért, mert Bethlen-Teleki a sokfelé húzó ellenzékkel nem tudná megvalósítani célját, a fehérterrorista, konszolidált diktatúrát.
A Bethlen-Teleki pártszövetséggel szemben megalakul a Liberális Blokk. A Blokkhoz az Országos 48-as Függetlenségi Párt, a Keresztényszocialista Gazdasági Párt, néhány párton kívüli képviselő és néhány közéleti tisztséget betöltő személy tartozik. Programjába veszi a közszabadságok kivívását, a politikai berendezkedés újjáépítését a nyugati demokrácia szellemében.
A Szociáldemokrata Párt jobboldali vezetői, miután sorozatosan és sikertelenül egyezkednek hol a legitimistákkal, hol a Kisgazdapárttal, több ízben Horthyval, most a Liberális Blokkal tárgyalnak. Megalakítják a Polgári Pártok és Munkások Szövetségét, amely a kormánnyal szemben ellenzék. A kommunizmus ellen a kormánnyal együttműködésre kész polgári elemek és a szociáldemokraták politikai szövetsége.
A Népszava arról ír: a Szociáldemokrata Párt a Polgári Pártok és Munkások Szövetsége révén akar újból szélesebben bekapcsolódni a politikai életbe. A cikk, a kormányhoz fordulva, a megértés és megbocsátás politikájának szükségességét hangsúlyozza. Enélkül nem lehet remélni befelé a békét, az összefogást, a termelő erők akcióba lépését, s kifelé lehetetlen enélkül a politikai megértés. A Szociáldemokrata Párt a Polgári Pártok és Munkások Szövetségéhez csatlakozásával feladja a már több mint egy éve tartó politikai passzivitás álláspontját. Feladja, mert az uralmon levő politikai pártnak mindenképp kedvére való volt – írja a Népszava -, hogy egyik legkeményebb politikai ellenfele, a Szociáldemokrata Párt félreállt a küzdelem teréről. A passzivitás politikai párt számára sohasem lehet cél, csak eszköz magasabb célok elérésére. E magasabb cél az, hogy a Polgári Pártok és Munkások Szövetsége révén komoly politikusok, tényleges erőt jelentő társadalmi rétegek, a közéletben súllyal bíró személyiségek fognak kezet a munkásosztállyal a legégetőbb közéleti bajok rendezésére …
A valóságban a szervezett munkásság tömegei eddig sem maradtak passzívak. Szívós, kitartó küzdelmet folytattak, hogy megőrizzék és erősítsék szervezeteiket. A kommunisták mindenütt igyekeztek ott lenni e harcokban, s épp a Szociáldemokrata Párt passzivitása gyengítette e küzdelmet.
A Tanácsköztársaság bukását követően a Kommunisták Magyarországi Pártja a proletárdiktatúra jelszavával küzd a Horthy-diktatúra megdöntéséért. Véleménye eddig az volt, hogy a szocialista forradalom mint közvetlen stratégiai cél azzal a feltételezéssel párosul, hogy az ellenforradalom nem tudja megszilárdítani uralmát, s az európai szocialista forradalom rövid időn belül ismét hatalomra segítheti a magyar proletariátust. 1920 végétől érvényesül azonban az európai forradalmi hullám gyengülő tendenciája: a horthysta kormányzat lassú erősödése, konszolidációja. Egyre kétesebbé teszi ez az új forradalom közeli lehetőségét Magyarországon. Napirendre kerül a KMP eddigi taktikájának felülvizsgálata. Ennek során komoly nézeteltérések keletkeznek az Ideiglenes Központi Bizottságban és a párt emigrációs szervezeteiben.
Az illegális pártépítés és a politikai taktika kérdésében két ellentétes felfogás alakul ki. Képviselői egyrészt Kun Béla, másrészt Landler Jenő köré csoportosulnak. A viták során a párt emigrációs szervezeteiben két frakció alakul.
A Kun Béla köré csoportosuló frakció a Horthy-rendszer gyöngüléseként értékeli az ellenforradalmi erők jelentős részének konszolidációs politikáját, a Bethlen-Teleki csoportét csakúgy, mint a legitimistákét. Reméli a Horthy-rendszer közeli megdöntésének lehetőségét, és illegális tömegpárt létrehozását sürgeti. Alábecsülve a hazában máris megindult illegális munkát, a kommunista tömegpárt létesítése érdekében javasolja a kommunista emigráció és a Szovjet-Oroszországban maradt, ott a Bolsevik Párt tagjaivá lett hadifoglyok tömeges hazaküldését.
A Landler Jenő körül kialakuló frakció nem azt a következtetést vonja le az ellenforradalmi konszolidációs törekvésekből, hogy közeli a Horthy-rendszer összeomlása. Szerinte a konszolidáció a fehérterror törvényesített formája, a Horthy-rendszer erősödésére vezet. Emiatt a pártépítésben a lassú, szívós munka, nem a tömegpárt korszaka következik. Ilyen helyzetben helytelennek, veszélyesnek tartaná az Oroszországban élő hadifogoly kommunisták és a kommunista emigránsok hazaküldését.
A tömegpárt vitatott kérdéséből adódik a két frakció heves ellentéte a kommunisták munkájáról a Szociáldemokrata Pártban és a szakszervezetekben. Magyarországon ez tulajdonképpen közös szervezet. A fehérterror súlyos körülményei között a kommunisták e szervezetekbe húzódnak, végzik ennek leple alatt agitációs szervező munkájukat.
A Landler-frakció az illegális pártépítő munkát a szakszervezetekben és a Szociáldemokrata Párt baloldali ellenzékére támaszkodva igyekszik fejleszteni.
A Kun-frakció attól tart: ha a kommunisták a legális szervezetekben a Landler-frakció felfogása szerint dolgoznak, és nem lépnek fel ezekben is önálló illegális politikai erőként, a Kommunista Párt feloldódik a Szociáldemokrata Pártban és a szakszervezetekben. A Kun-frakció javasolja: a Kommunista Párt kezdjen harcot a Szociáldemokrata Párt és a szakszervezetek szervezeti különválasztásáért. A kommunisták tagadják meg a szakszervezeti járulékkal együttesen fizetendő szociáldemokrata párttagsági díj fizetését. A Kun-frakció ily módon a két szervezet különválasztásával reméli lehetségesnek, hogy a KMP elhódítsa a Szociáldemokrata Párttól a szakszervezetek vezetését.
A Landler-frakció időszerűtlennek és elhibázottnak tartaná a szakszervezetek és az SZDP különválasztását. Szerintük ennek követelésével a kommunisták önelhatározásból kiszorulnak a szakszervezetekből, elszakadnak a ténylegesen élő, tevékenykedő tömegmozgalomtól. A KMP használja ki tehát maximálisan a szakszervezeti legális munka lehetőségeit, erősítsék ezekben a máris meglevő hadállásaikat. S minthogy a konszolidációval Budapesten csakúgy, mint vidéken, erősödnek a szakszervezetek, ezekben a kommunisták hozzanak létre illegális kommunista csoportokat.
A Kun-frakció szerint Landlerék felfogása a szakszervezetekben végzett munkáról erősítené a KMP-nek a legális szervezetekben való feloldódása máris fennálló veszélyét; gátja lenne a tömegpárttá alakulásnak. Landlerék azt állítják, hogy a Kun-frakció felfogása szektás elzárkózásra vezet. Nem eredményezi a KMP tömegpárttá alakulását.
A lényeges kérdések elvi vitáját a frakcióharc sok káros elemmel terheli. Az emigrációban bármennyire éles a két frakció vitája a magyarországi illegális munkáról, ennek visszhangja alig jut el a magyarországi kommunistákhoz. Az illegális munka feltételei oly súlyosak, halálos ítélet jár érte, hogy a Bécsből hazatérő kommunisták még ha odakint Kun- vagy Landler-frakciósok is, itthoni törekvéseiket egyetlen szempont vezérli: a Kommunista Internacionálé szellemében mindenekelőtt megalapozni a KMP-t, hogy egyáltalán létezzék, gyökeret verjen, erősödjék.
Ez ellen irányul a nemzetgyűlés által 1921. március 14-én egyhangúlag elfogadott 1921. III. sz. törvény, a Kommunisták Magyarországi Pártja törvényen kívül helyezéséről, illetve a haladó szellem és a forradalmi mozgalmak intézményes üldözéséről.
Az 1921. évi III. sz. törvény szerint: aki az állam és társadalom törvényes rendjének erőszakos felforgatására vagy megsemmisítésére, különösen valamely társadalmi osztály kizárólagos uralmának erőszakos létesítésére irányuló mozgalmat vagy szervezkedést kezdeményez vagy vezet, bűntettet követ el. Büntetése tíz évig terjedhető börtön, súlyosabb esetekben halálbüntetés.
Úgyszólván e törvényre válasz az Andics Erzsébet vezette illegális szervezkedés röplapja. 1919. augusztus óta egyike ez a párt első hazai, nyomdában készült illegális kiadványainak. Jellemzően ismerteti a magyar munkásosztály és az ország helyzetét, a Kommunisták Magyarországi Pártja harcát. Hirdeti az új proletárforradalmat:
– A proletariátus nem várhat, nem tűrhet tovább. Magyarország munkássága a maga vérén, saját kínján tanulta meg, hogy csak két út van: választhatja a burzsoázia kapitalista uralmát és evvel együtt Horthyt s a gyilkosok vadállati különítményeit, a börtönt, korbácsot, derest és akasztófát, és választhatja a proletariátus szocialista uralmát, amelyhez csak a forradalmon és diktatúrán át vezet a harc és kitartás útja …
Amikor rövidesen letartóztatják a röplap kiadóit és terjesztőit, a Proletár cikke arról számol be: száztíz évi fegyházat osztott ki a rögtönítélő törvényszék Andics Erzsébet, Vas Zoltán, Berei Andor, Polonyi Ferenc, Szántó Lajos, Ferenc József, Tatár Ferenc, Horváth Imre, Fehérváry Miklós vádlottak között. Valamennyien fiatal emberek … A kommunista forradalom meg fogja menteni és kárpótolni azt a fiatalságot, amely hősies áldozatkészséggel vetette rá magát a halálra öregedett kizsákmányolás kárhozatos uralmára.
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható 
piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!