„Döbrögisztán így karácsonyozik” bővebben

"/>

Döbrögisztán így karácsonyozik

Családbarát Döbrögisztán: már kisgyerekesek is sorba állnak a karácsonyi ételosztáson

Az évek alatt a hajléktalanok kisebbségbe kerültek a többi rászoruló, a kisgyerekesek és a nagycsaládosok között.

Idén 35. alkalommal rendeznek karácsonyi ételosztást a Krisna-hívők a fővárosi Népligetben. Az évek alatt a sorban állók között a hajléktalanok kisebbségbe kerültek: egyre több nyugdíjas, dolgozó, sőt, már nagy családok is kénytelenek a karácsonyukat itt tölteni, akik közül sokan a gyerekeikkel érkeznek.

A Magyarországi Krisna-tudatú Hívők Közössége három nap alatt összesen 3400 csomagot és adag meleg ételt osztanak ki az egyre több rászoruló között.

(nepszava.hu)

Vajdánk ismét feldobta a magas labdát a trolloknak – itt az újabb jóemberkedős fotója

Orbán Viktor ismét feldobta a magas labdát a trolloknak – itt az újabb jóemberkedős fotója

Legkisebb unokáját is bevetette Orbán Viktor a nagy karácsonyi cukiskodós lájkvadászatában.

Zsigmond első karácsonya. Áldott karácsonyt mindenkinek!

– üzente Facebook-oldalán a miniszterelnök.

Mint megírtuk, Orbán karácsonykor is kapja a keresetlen szavakat a vele nem szimpatizáló kommentelőktől. Aki nem szeretné, hogy megszakadjon e szép hagyomány, itt olvashat be neki:

Hiába van karácsony, a vajdát így is sokan gyalázzák

Unokáival cukiskodik egy karácsonyi fotón Orbán Viktor, aki azt hihette, ebbe már tényleg nem lehet belekötni.

Tévedett, a miniszterelnök utálói is rátaláltak a Facebook-posztra, és megszabadultak az elmúlt hetek során felgyülemlett feszültségüktől.

Így kívánnak boldog karácsonyt a miniszterelnök úrnak az ellentáborból:

Hány milliárd eurót sikkasztottál a a pulyáknak közpénzből, te cigánygeci?

Szép egyenlő arányban osztogatod majd nekik a közbeszerzéseket?

1945 óta az idén a legalacsonyabb az élve születés szám! Hééé népírtó, jól megy sorotok! Még…

Volna miért szégyenkezni.

Karâcsony nevében Kutya Orbàn EZ LEGYEN NEKED AZ UTOLSOOOOO

There is no democracy in Hungary

Amíg bohóckodik a konyhában, nem romlik a fizetésünk. Remélem a 2-3000 ingyenélő államtitkár is kivételesen a családja életét keseríti.

Itt lehet bekapcsolódni a társalgásba: facebook.com/orbanviktor/posts/914004890097110?ref=embed_post

(propeller.hu)

Bal-Rad komm: „Àldott karàcsonyi ünnepeket kívánunk az egész családnak, jó egészséget a munkája sikeréhez.” – írja a Döbrögi bejegyzéséhez kapcsolódó kommentjében egy nyilvánvalóan vajdafan, aki viszont valószínűleg nem látta a Népszava beszámolóját.

“Döbrögisztán így karácsonyozik” bejegyzéshez 3 hozzászólás

  1. Civil emberként Mindenkinek joga van a családi boldogságra, különösen a kisunokákkal!

    Aki még ebbe is politikát visz, saját magát minősíti!

    Minden kisgyermek szép, ahogyan a képen láthatóak is, mi lehet nagyobb öröm és büszkeség annál, hogy léteznek, vannak, egészségesek!
    Akinek nem adatott, az nem értheti sajnos:(

    Legalább a szeretet ünnepén szeretve nyilvánuljunk meg a kicsik irányába!
    Elvonatkoztatva felmenőik iránti ellenszenvtől, akiket ez motivál.

    1. Teljes mértékben igazat adhatnák Neked , DE a pufi volt aki először politikai szereplőt csinált a „kisonokából”.
      .
      Amúgy meg ezt a bulit miért nem a Város-ligetben szervírozták ?

  2. A „fénykép ” hiányos, mert a vidéki-falusi szegénységet ez nem jeleníti meg ! Ha az 1.720 db falu is benne szerepelne, ahol „cigány” nyomornegyedek is vannak , akkor a fotó : nagyon sötét képet mutatni ! … De ezekért a „nemzeti” állapotokért, nem csak ovi és csapata a felelős, hanem azok a rendszerváltók, pl. a Lengyel L. vezette közgazdasági banda, akik az ország NAÍV NÉPÉT beletuszkolták ebben a SÖTÉT ALAGÚTBAN!! … Hiába a máltai … segítsége, ezek a csórók: menthetetlenek a „rejtett ” munkaerővel együtt, és az 1,7 millió (szegénységre kényszerített) aktív korukban ÉRTÉKTERMELŐ MUNKÁT VÉGZŐ nyugdíjasokkal együtt, plusz a külföldre száműzott 600.000 fő aktív munkavállalóval !..Ennek a s ö p r e d é k n e k semmi sem szent, csak a PÉNZ !!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com