A koronavírus legújabb variánsáról jelentett a WHO
Szakértők szerint ugyan könnyebben terjed ez az új variáns, mégsem mutatja súlyosabb megbetegedés jeleit. A John Hopkins Bloombverg School of Public Health virológusa úgy fogalmazott,
bár több esetről hallunk, akik a JN.1 variánssal fertőződnek meg, mégsem jelent nagyobb kockázatot, mint a már régebbről ismert változatok
– írja a Reuters.
A WHO SZERINT A VAKCINÁK TOVÁBBRA IS VÉDELMET NYÚJTANAK AZ ÚJ VARIÁNS ELLEN IS.
Az Egyesült Államok Betegségellenőrzési és Megelőzési Központja (CDC) december elején közölte, hogy a JN.1-variáns a koronavírusos esetek mintegy 15-29 százalékát teszi ki Amerikában a december 8-i állapot szerint.
Több háziorvos is nyilatkozott arról, hogy jelentősen megnövekedett a koronavírus-fertőzöttek száma Magyarországon. A csatorna szerint azonban szinte sehol nincs lehetőség felvenni az oltást.
Budapesten csupán egy helyszínen lehet beadatni az emlékeztető vakcinát, és ott is csak 12 és 18 év közti gyerekek élhetnek ezzel.
Egy háziorvos úgy fogalmazott, egy nap leforgás alatt körülbelül 100 covidos beteg fordult meg a rendelőjében. Elmondta,
jelenleg aki az utcán köhög, prüszköl, náthás, az jó eséllyel covidos. Legalábbis a tesztek ezt bizonyítják.
Már a rapid gyógyulásra is van módszer
Mint korábban megírtuk, egy magyar háziorvosnak sikerült mindössze 60 óra alatt felgyógyulnia a koronavírusból. Múlt hétfőn kapta el a betegséget, majd kedden csinálta meg első tesztjét, ami pozitív lett. Ezt követően csütörtökön vett újból mintát, ami már negatív eredményt mutatott.
Így lehet akár két nap alatt leküzdeni a Covidot
A háziorvos beavatott mindenkit a titkába.
Titka, a puritán életmód, vagyis az, hogy sem testét, sem lelkét nem terhelte felesleges ingerekkel. (index)
A balrad.hu kommentje a “kunyera” után!
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!
Bal-Rad komm: “…Titka, a puritán életmód, vagyis az, hogy sem testét, sem lelkét nem terhelte felesleges ingerekkel…”
-Hát NAGYON JÓ SORA LEHET ennek a háziorvosnak! Aki a cikk szerint Medgyesi János háziorvos! A baj csak az, hogy az írásból nem derül ki: HOL IS ÉL Medgyesi János?
Lehet, hogy nem is döbrögisztáni?
Már csak azt kellett volna hogy hozzá tegye: Térdre, és imához!
Maradjunk annyiban hogy a vetítést, egyre több tudatos elme nem veszi be!
Jó emberkék,nézzék már meg azt a bizonyos WHO-os emblémát!
Célkeresztben, a föld nevű bolygó!
A COVID „vakcina” népirtás régóta tervezett, gondosan megszervezett népességcsökkentési (emberiségellenes tömeggyilkossági bűntény!!!) akció az emberiség kiirtására.”Vakcina halálok” weboldal átfogó tájékoztatása:
https://vaccinedeaths-com.translate.goog/?_x_tr_sl=auto&_x_tr_tl=hu&_x_tr_hl=hu#