MÁSODIK RÉSZ
(idézet: Horthy – Vas Zoltán)
A vérmezői eskütétel után megerősödik a királypártiak ama szárnya, amely nem bízik abban, hogy Horthy kormányzó kész segíteni Károly király hazahozatalát. Ezek, a hadsereg legitimista tisztjeinek segítségével, akár fegyveresen és Horthy ellenére is, mielőbb trónra akarják ültetni a királyt. Egyik vezérük továbbra is Friedrich István, volt miniszterelnök. Horthyék haragja ezért még inkább ellene fordul. Gömbös az EKSZ vezéreként utasítást ad Friedrich végleges politikai megsemmisítésére. A hadbírák parancsot kapnak: sürgősen készítsenek elő hadbírósági eljárást Friedrich ellen, a Tisza-gyilkosságban való bűnrészesség vádjával.
Friedrichet csakis pártjának, a KNEP-nek teljes kiállása mentheti meg. Ez a KNEP és a legitimisták szakítását jelentené Horthyékkal. Maga után vonná a szabad királyválasztó, de KNEP-beli Simonyi-Semadam miniszterelnök és kormányának azonnali bukását. A KNEP többsége inkább cserbenhagyja Friedrichet, az ellenforradalom első miniszterelnökét, a KNEP megalapítóját.
Április 12-én Friedrich öt képviselőtársával kilép a KNEP-ből. Megalapítja a Keresztény Nemzeti Pártot, és ellenzékbe vonul. Simonyi-Semadam kormánya mégis meginog. Bethlen, aki pártonkívüliként eddig a háttérben tevékenykedett, alkalmasnak találja a pillanatot, hogy külön programjával lépjen elő. A királykérdés elnapolásával, a nagytőke és nagybirtok konszolidációja érdekében, egységesíteni akarja a legitimista KNEP-et és a szabad királyválasztó Kisgazdapártot. Úgy véli megvalósíthatni, hogy megnyerve a kormányzó támogatását, fellép Gömbösék ellen, megbuktatja a Simonyi-Semadam-kormányt, s megszerzi a miniszterelnökséget. Barátja és első számú politikai munkatársa, Teleki Pál külügyminiszter útján tesz erre kísérletet. Közvetítésével nyeri meg programjának a két párt egy-egy csoportját, összesen huszonegy nemzetgyűlési képviselőt. Közös levelet intéznek a pártokhoz, amelyben külpolitikai szempontok hangoztatásával sürgetik a kormányhatalom szélsőjobboldal-ellenes politikai megszilárdítását, egységes kormánypárt és nemzetgyűlési többség létrehozását. Kimondják: a KNEP és a Kisgazdapárt alapelvei azonosak. Kivételnek csupán a királykérdés számítható, amelynek megoldását – magasabb célok érdekében – el kell halasztani. Programjaik között egyébként elválasztó különbség nincs. A tiszántúli választásokon már együtt indulhatnak.
A Kisgazdapárt vezetői azonban bíznak a Friedrich kilépésével lényegesen legyengült KNEP súlyos vereségében. Remélik pártjuk és szabad király választó programjuk győzelmét, és elutasítják az egyelőre Teleki nevével fémjelzett Bethlen-javaslatot a miniszterelnökségre, a két párt egyesítésére. Elutasítják azért is, mert Gömbösék mégiscsak szabad királyválasztók. Gömbös a Kisgazdapárt egyik vezető tagja, erős fegyvernek bizonyulhat a legitimisták elhallgattatására.
Bethlen nem csügged. Reméli: mégis megnyeri politikájának Horthy kormányzót csakúgy, mint a kisgazdákat. Teleki kilép a KNEP-ből, és ezentúl akárcsak Bethlen, ő is pártonkívüliként működik, tölti be a külügyminiszteri posztot.
Véglegesen kialakul közben az antant harmadik intervenciós háborújának terve Szovjet-Oroszország ellen. A lengyel ellenforradalmárokat, valamint Vrangel tábornokot és ennek hadseregét használják fel ehhez. A lengyel nacionalisták célja elfoglalni Szovjet-Ukrajnának a Dnyeper jobb partján fekvő részét, valamint Bjelorussziát. Az egyik tengertől a másikig, Danzigtól Odesszáig kiterjesztenék Lengyelország határát. Akkor történik ez, amikor Lenin javaslatára a Bolsevik Párt IX. kongresszusa elhatározza: az intervenciós háborúk közötti lélegzetvételi szünetet a gazdasági építőmunkára kell kihasználni. Lenin ismerteti Szovjet-Oroszország villamosításának gigászi tervét.
A szovjet kormány kísérletei, hogy tárgyalásokat kezdjen Lengyelországgal a béke megőrzésére, eredménytelenek. 1920. április 26-án megindul az antant harmadik intervenciós háborúja. A francia és a magyar kormány képviselői április 7-e óta titkosan tárgyalnak, hogy előkészítsék Magyarország aktív részvételét az antant szovjetellenes háborújában. A tárgyalásokat magyar részről gróf Teleki Pál, gróf Bethlen István, gróf Csáky Imre és Halmos Károly pénzember vezeti. A magyar kormány megbízottjai arra törekszenek, hogy megteremtsék a magyar revíziós törekvések feltételeit. A francia finánctőkének az az érdeke, hogy Magyarországon mindinkább megvesse a lábát. E kettős célból szorgalmazzák a közép- és délkelet-európai államoknak francia érdekeltségű dunai konföderációban való egyesülését.
Csáky Imre gróf, a francia-magyar tárgyalások egyik vezetője, jelenti a kormánynak: jól végiggondolt, nagy jelentőségű terv az, amit a Schneider-Creuzot francia tőkéscsoport megvalósítani kíván Magyarországon. Amennyiben Magyarország bekerülne ebbe az érdekszférába, az óriás konszern központja Budapest lenne. Magyarország Franciaország keleti politikájának főpillérévé válhatna … Ugyanilyen értelemben nyilatkozik a francia külügyminisztérium több vezetője.
A magyar kormány kész messzemenő gazdasági engedményeket biztosítani Franciaországnak, jóllehet, ezek az engedmények nyilvánvalóan részleges gyarmatosítást jelentenek. Franciaország lépne az osztrák nagytőke örökségébe. A magyar kormány kilencvenévi időtartamra hajlandó átengedni a francia részvénytársaságnak a magyar állam határain belül eső, összesen 7098 kilométer hosszú vasútvonalát és a teljes vasúti anyagot. Átengedi a külön jegyzékben felsorolt bányák birtokát és mindazon nehézipari gyártelepeket és vasműveket, a MÁVAG-ot, és DIMÁVAG-ot, amelyeket az állam Budapesten, Diósgyőrött és Győrött bír. Engedélyezi a legnagyobb magyar nagybank, a Hitelbank részvénytöbbségének felvásárlását. Megengedi, hogy a franciák szabad kikötőt építsenek a Csepel-szigeten. A francia tőkéscsoport bármikor szabadon kivigye az országból befektetett kölcsöntőkéjét, ennek kamatait.
A tárgyalások olyan ütemben folynak, hogy a francia tőkéscsoportnak már csak azt kell eldöntenie: gazdasági ellentételként milyen összeget hajlandó az országba befektetni, a kormánynak fegyverkezésre átengedni. Magyarország félgyarmatosítása ellenében Franciaország nem fukarkodik az ígéretekkel. A százezer fős magyar hadsereg bevetéséért és véráldozataiért a Szovjet-Oroszország elleni intervenciós háborúban, továbbá a magyar gazdasági engedmények ellenében hajlandó eddigi külpolitikáját Magyarország javára megváltoztatni. Ígéri, elnézi Magyarország esetleges akcióját Szlovákia és Kárpátalja ellen. Támogatná Magyarországot, hogy felvethesse igényét a Romániához tartozó összefüggő magyar területek megszerzésére, Erdély önkormányzatának biztosítására.
A három gróf – Teleki, Bethlen, Csáky -, valamint Halmos, a pénzember, vállalják a félgyarmati engedményeket annak ellenére, hogy figyelmeztetik őket: a legnagyobb óvatosság tanúsítandó Franciaország irányában. Számolni kell azzal, hogy Franciaország a legrövidebb időn belül elszigetelődhet. A francia külpolitikai orientáció óhatatlanul ellentétbe állítja Magyarországot Németországgal és Olaszországgal. A területi integritás fegyveres visszaállításához pedig elkerülhetetlenül szükséges, hogy Németország támogassa Magyarországot Csehszlovákia, Olaszország pedig Jugoszlávia ellenében. Anglia is bizonyára tiltakozna a francia tőkének nyújtandó gazdasági kiváltságok miatt.
Miközben a Simonyi-Semadam-kormány a franciákkal tárgyal, Horthyék megtárgyalják a Ludendorff bajor tábornok által kidolgozott tervezetet a közép- és kelet-európai ellenforradalom megszervezésére, a versailles-i békerendszer erőszakos megváltoztatására. Első lépésként német és bajor katonatiszteket szándékoznak Magyarországra csempészni. Osztrák katonatisztekkel együtt kapnának kiképzést és fegyvert Magyarországon, az Ausztriában végrehajtandó ellenforradalmi akcióhoz. Egyidőben német ellenforradalmi egységek, Bajorország támogatásával, a Szudéta-vidék megszerzésére betörnének északon Csehországba. Ezen akciót támogatná Prónay különítménye délről jövő támadással: Szlovákia lerohanásával. Azért Prónay – és nem a hadsereg -, hogy szükség esetén a magyar kormány hivatalosan moshassa kezét, és felelőtlen akciónak nyilváníthassa a különítmény betörését.
A további lépés Ludendorff katonai diktatúrájának kikiáltása lenne Németországban. Együttesen támogatnák az oroszországi ellenforradalmi mozgalmakat. A terv végső szakasza az ellenforradalmi Németország, Ausztria és Magyarország katonai szövetsége, háborúja az antant ellen, és ennek eredményeként Európa térképének újjárendezése.
Ludendorffék terve azt is magában foglalja, hogy a szélsőnacionalista osztrák puccskormány segítségével megvalósítják az Anschlusst: Ausztria Németországhoz csatolását. Ludendorffék tudják, hogy az Anschlusst a magyar legitimisták ellenzik. Tervüket igyekeznek elfogadhatóbbá tenni azzal, hogy készek lemondani a békeszerződés szerint Ausztriának átadandó nyugat-magyarországi területről, a Lajta-vidékről, Sopron és környékéről.
Ludendorff tervezetéhez Horthy, Gömbös és Eckhardt hozzájárulnak. Titkos megegyezést kötnek Bauer ezredessel. Felállítják a német és osztrák tisztek magyarországi kiképző táborát. Prónay nem ért mindenben egyet a titkos megállapodással. Ellenzi Ausztriának Németországhoz csatolását, mert nyugaton a nagynémet szomszéd veszélyes lehet az országra.
Prónay szerint Nagy-Magyarország régi határait, de különösen a nyugatit, csakis önálló Ausztriával és a volt nagymonarchia keretein belül lehet visszaszerezni, megtartani.
Prónay azt írja Gömbös ekkori szerepéről: a tárgyaláson erőltette a Bauerrel való megegyezést, mivel őt – úgymond – nem bántja a tizenhárom vármegyéből álló ország további sorsa, „ha – más úton – vezető szerephez juthat”.
A Horthy-Bauer-megállapodás a franciák előtt nem marad titokban. A németek egyik küldöttéről kiderül: azonos a magyar származású Trebitsch-Lincoln nemzetközi szélhámossal. A tárgyaláson úgy tesz, mintha nem tudna magyarul. Amikor mindent megtud a Horthy kormányzó és Bauer ezredes közötti bizalmas megegyezésről, eladja a titkot a franciáknak és eltűnik Budapestről.
A franciák, miután tudomást szereznek a Horthy-Bauer német orientációjú megegyezésről, nehezen bízhatnak a velük tárgyaló magyar államférfiakban, Horthyban. Ezt hivatalosan tudtára adják a magyar kormánynak. A Horthy-Bauer egyezményről a magyar kormány eddig nem tudott. Amikor ezt szóvá teszik a kormányzónál, Horthy maga sem biztos már abban, hogy végül kivel tartson. Gömbös katonai klikkjével, amely őt kezében tartja és a Bauerékkal kötött szerződés fenntartását akarja, vagy a konszolidációt sürgető Bethlent támogassa, aki a franciákkal kötendő megegyezés híve.
A kormány és Bethlen nemcsak amiatt ellenzi a Horthy-Bauer egyezményt, mert nem óhajtja Ludendorff kalandor terveihez kötni Magyarország szekerét. Gömbösék hatására Horthy ráadásul még akkor köt titkos egyezményt Bauer ezredessel, amikor Németországban a Kapp-puccs bukásával egyelőre eldőlt a harc a szélsőjobboldal hátrányára. A német uralkodó osztályok konszolidációt akarnak. Készek végrehajtani a versailles-i békeszerződést.
Gömbös és a katonai klikk ennek ellenére arra uszít: Magyarország ne fogadja el a rendkívül súlyos trianoni békeszerződést, hanem a Ludendorff-tervhez kapcsolódjék. Ennek szellemében készülnek a katonai puccsra, illetve ennek sikerét remélve a Simonyi-Semadam kormány lemondatására. Úgy képzelik: szétkergetik ez alkalommal a nemzetgyűlést, amely nem akarja biztosítani a kormányzó házfeloszlatási és választáskiírási jogát. Az eddig burkolt és korlátozott katonai diktatúrát nyílt és korlátlan diktatúrával igyekeznek felcserélni.
Simonyi-Semadam miniszterelnök és az ezúttal továbbra is vele tartó Bethlen viszont követeli a kormányzótól a Gömbös-klikk visszaszorítását, a hírhedt katonai különítmények felszámolását. Horthy ismét tétovázik. Szokása szerint hol Gömbösre, hol Bethlenre és vele a konszolidációs erőkre hallgat, aszerint, hogy kivel beszél. Végül engedne Bethlen tanácsának, de ehhez szakítania kellene Gömbösékkel, amihez nemcsak jellemében gyenge. A hatalmát félti, aminek legfőbb támasza a katonai klikk. Horthy, mint rendszerint, ha nehéz helyzetbe kerül, határozott döntés helyett kétszínűsködik. Bizalmával hitegeti a katonai klikket, ugyanakkor jóváhagyja a francia-magyar tárgyalások folytatását. Megígéri a kormánynak, hogy fellép Gömbösék és a különítmények puccsterveivel szemben. Ily módon egyelőre minden marad a régiben.
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható 
piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!