MÁSODIK RÉSZ
(idézet: Horthy – Vas Zoltán)
Emlékirataiban Horthy úgy tünteti fel a királyi palotába költözését, mintha a kormány kérte volna fel erre. El kellett ismernie – írja -, hogy a kormányzó kabinetirodája és katonai irodája, valamint a testőrség, melyre a várpalotában levő nagy értékek őrizete miatt is szükség volt, igen sok helyiséget igényelt. Emiatt költözött a várba.
Prónay mindezt másként jegyzi fel. Horthy csupán néhány napig maradt a Szent Gellért Szállóban, mert mint államfő, kötötte magát a királyi palotában lakosztályaihoz. Így azután ezen épület jobbik, a Nap-hegy felé néző szárnyát rendezték be és készítették el részére … Ő bizony – jegyzi meg Prónay – Horthy helyében nem költözött volna a várba, hanem egy más, erre alkalmas épületet, például a miniszterelnöki palotát választotta volna. Mindenesetre nem ártott volna a pletykák elhárítása, amikor sokakban ébredt a gyanú, hogy Horthy máris a király helyére pályázik …
A kormányzóval együtt költözött a várbeli Nádor Laktanyába Prónay is a különítményével, hogy minden eshetőségre készen, ott legyen a közelben. Horthy csak bennük bízott, és nem az egykori király testőrségében, amely tulajdonképpen a várbeli biztosítást és szolgálatot adta.
Nem a kormány kérte fel Horthy kormányzót, hogy költözzék a királyi várba, Gömbösék biztatták fel: legyen ez válasz arra, hogy a legitimisták átmeneti intézménynek tekintik a kormányzóságot, és a királyi várba még legfőbb urukat, Károly királyt várják. Ne mondhassák a legitimisták: üres a vár, nincs gazdája, emiatt annyi a baj az országban.
Gömbösék egyre nyíltabban felvetik azt is, hogy szabad királyválasztó alapon nemzeti királyként Horthy ott maradhatna a várban. Horthy azonban, mint általában, tétova, bizonytalan. Nem azt teszi, amit Gömbösnek megígér. Tárgyal a várba költözésről Simonyi-Semadam miniszterelnökkel, aki természetesnek veszi a kormányzó igényét. Már költözne is, amikor a minisztertanács többsége ellene nyilatkozik. Simonyi-Semadam, de Horthy is nagyon kellemetlen helyzetbe kerül. Nem akar ilyen ügyben összetűzni a kormánnyal. Visszakozik. Kéri Károly király engedélyét a költözéshez. Őfelsége hozzájárul.
Horthyéknak nem volt lakásuk Budapesten. Sohasem laktak itt, évtizedekig távol éltek az országtól. Néhány hónapja béreltek lakást, és rendezkedtek be a magyar fővárosban. Innen költöznek a történelem folyamán többször elpusztult és Mária Terézia császárné idején újjáépített palotába. 1883-ban az épületet tovább bővítették. Az új középrészben háromszáz terem és szoba nyílt meg. Innen, a középrész ablakaiból, a legszebb a kilátás a Várhegy lejtőire, a pesti oldalra.
Horthyné gyakran emlegeti ezeket az ablakokat. Boldogan költözik a várba, de megriad a hatalmas méretektől, félelmet érez. A pompázó termekben jut tudatára annak, hogy férjével, úgyszólván az ismeretlenségből, egy esztendő alatt mily szédületes magasba jutott.
A férjénél jóval fiatalabb, harminckilenc éves asszony sokkal műveltebb az ötvenegy éves Horthynál. Jól ismeri férje képességeit. Általában igyekszik rá jó hatással lenni, de nagyravágyása miatt az elmúlt hetekben valósággal a rossz szelleme volt. Most azonban, hogy ily magasra jutottak, elrémül. Nem látja tartósnak férje kormányzóságát. Nem lehet ennek jó vége – gondolja. Attól tart, hogy egy új forradalom majd az ablakon szórja ki őket a vár alatti mélységbe.
Horthyné katolikus. Házi szentmiséket tartat. Keresztülviszi férjénél, hogy ezeken a kormányzói környezet katolikus tagjai teljes létszámban megjelenjenek. A vegyes házasságokról szóló törvény szerint Horthyék lánya (az ekkor tizenhét éves Paula) katolikus. A két fiú, a tizenöt éves István és a tizenhárom éves Miklós református. Anyjuk mégis katolikusoknak nevelteti mindannyiukat.
A hadsereg tábori püspöke, Zadravetz István írja a kormányzónéról: nagy, nyílt tekintete a várba vonulás után feltűnően ijedtté lett. Fél, és félteni kezdi férjét. Panaszai szerint attól tart, hogy merényletet követnek majd el férje ellen, sőt őt magát és gyermekeit is csúffá teszik. Ide rendes úton és ajtón jöttek – mondogatja bizalmas körben -, de fél, hogy majd az ablakon keresztül távoznak. Eleinte egyáltalán nem volt rávehető, hogy férje oldalán megjelenjék egyes ünnepségeken vagy útra keljen vidéki városokba …
A legitimistákat Horthy azzal igyekszik kiengesztelni, hogy elfogadja titkos levéltervüket Károly király megnyilatkozására. A hazai legitimisták vezérei, gróf Hunyady József és gróf Andrássy Gyula fogalmazzák a levéltervezetet, azzal a céllal – indokolják a király felé -, hogy a kisgazdák nagy részét, akik nem legitimisták, egy ilyen nyilatkozattal áthozzák a törvényes király pártjára. A nyilatkozat egyelőre titkos, mert a király Svájcban nem politizálhat. Nyilatkozatával eljátszhatná visszatérésének lehetőségét.
Nyilatkozatában őfelsége megígérné, hogy elfogadja az antanthatalmak által Párizsban megszabott békefeltételeket; elismeri a monarchia utódállamaiként alakult országok teljes állami függetlenségét. Megígéri, hogy minden erejét a magyar nemzet boldogítására fogja fordítani; elfogad olyan törvényeket, amelyek alkalmasak a magyar alkotmány és a magyar szabadság megerősítésére. Csakis magyar királynak tekinti magát. Amennyiben lehetővé válna a régi monarchia egyes részei feletti újbóli uralma, ezt csakis a magyar törvényhozás hozzájárulásával hajtaná végre. Kijelenti továbbá: szeretettel és nem bosszúérzéssel jön vissza Magyarországra. Azokat, akik bűncselekményekkel a törvényes rend felbomlását okoznák – értsd elsősorban a kommunistákat -, felelősségre kell vonni, de kegyelmet ígér minden más megnyilvánulásért. Megígéri, hogy nem történik bántódása, sem károsodása azoknak, akik a birodalom összeomlása után a tényleges állami állapotokhoz alkalmazkodtak. Azaz, jogérvényesnek fogadja el az időközben történt köztisztviselői kinevezéseket, előléptetéseket.
E levéltervezet elfogadásával egyidejűleg a kormány – és Horthy is – megerősíti báró Bornemisza Gyulát, a király hűséges emberét, Magyarország berni követeként. A király ily módon szoros kapcsolatban maradhat az országgal.
Horthy a legitimista Boroviczény Aladárt nevezi ki Magyarország szentszéki követsége első titkárának. Még a fővezérsége idejéből, amikor mellette szolgált, hűséges emberének tartja. Boroviczény rendszeresen beszámolt neki a legitimisták tevékenységéről.
Római küldetése amiatt jelentős, mert Horthy protestáns, és a katolikus főpapság a király távollétében a főkegyúri jog gyakorlását – amely Szent István óta megilleti a magyar királyokat – visszajuttatta a pápának. Ez azt jelenti, hogy ezentúl a pápa nevezi ki a magyar püspököket, ami főrendi tagsággal és nagy vagyon haszonélvezetével jár. Nagyon kívánatos ezért Horthy részéről, hogy a főkegyúri jogot ő gyakorolhassa. Kínálkozna erre megoldás, mégpedig, mivel a kormányzó protestáns, a hercegprímást kellene bevonni a döntésekbe.
Horthy eleinte nem mer szembeszállni a katolikus egyházzal. Beletörődik, hogy a pápa nevezze ki a magyar egyházi méltóságokat.
Boroviczény aggódva fogadja kinevezését. Nyugtalanítja a kormányzó szerepjátszása a királykérdésben. Vajon őszinte-e a kormányzónak mindig csak bizalmas nyilatkozatokban és nem nyilvánosan hangoztatott királyhűsége? Nem tudja megérteni, miként lehetséges az, hogy a kormányzó azt ígéri őfelségének: mindent megtesz újbóli trónra ültetése érdekében, környezete mégis kizárólag szabad királyválasztó. Gömbös csoportjának tagjai Károly király nyílt ellenfelei. Ilyenek Horthy első szárnysegédje, Magasházy, második szárnysegédei: Görgey főhadnagy, Hardy fregattkapitány, a kormányzó katonai irodájának helyettes főnöke: Fischer alezredes, Kozma százados: a fővezérség propagandafőnöke.
Horthy személyes környezetének befolyása oly erős, hogy a nemzetgyűlésben is szóba kerül, mint „mellékkormány”. Fennáll az előzetes cenzúra rendszere; Eckhardt sajtófőnök önkényesen irányítja a közvéleményt, minden megjelenhet a Habsburgok ellen. Azáltal pedig, hogy Magyarország egyetlen távirati ügynöksége is Gömbösék rendelkezésére áll, külföldre csak olyan hírek továbbíthatók, amelyek megfelelnek e csoport törekvéseinek.
Boroviczény arra gondol: már eddig is ismételt megbeszélés tárgya volt Horthy és a királyhű politikusok között, hogy a kormányzó szabaduljon meg jelenlegi környezetétől, és nem politizálókkal helyettesítse őket. Minden alkalommal kijelenti azonban: környezetének semmilyen befolyása nincs rá, ezért szükségtelen azt cserélgetnie. Így alakul továbbra is az a helyzet: miközben a kormányzó hűséget esküszik a királynak, fedezi a környezetéből kiinduló, Habsburg-ház elleni propagandát.
A kormányzó ellentmondásos magatartása feltűnt már a királynak is, de oly nagy a bizalma Horthy iránt, hogy ebből nem kíván még semmilyen következtetést levonni.
Annál nagyobb őfelsége és a legitimisták meglepetése a kormányzóválasztás alkalmából rendezett katonai eskütételkor. Húsvét vasárnapján a Nemzeti Hadsereg a Vérmezőn díszszemlét tart. A körös-körül felállított tribünökre csak meghívóval lehet bejutni, ahol a kormány és vendégei foglalnak helyet. Mint a királyi díszszemléken szokásos, Horthy felesége katonai gépkocsiban ül, leányával, Paulával. Egy másik kocsiban a két kiskorú fiú: István és Miklós.
Királyi díszszemlére emlékeztet az is, hogy a fehér lovon elvágtató Horthy magas rangú katonatiszti kíséretében ott látható Horthy István lovassági tábornok. Ez alkalomból léptetik őt elő magas katonai tisztségbe. A kormányzó altengernagyi egyenruhában, mellén valamennyi kitüntetésével, szemléli a katonaság tisztelgő menetét. A református kormányzó előtt ezután Zadravetz István, a nemrég kinevezett katolikus püspök tart tábori szentmisét. Megáldja Horthyt és a hadsereget.
Mindez csak látványosság, de királyi jellege nem tetszik a legitimistáknak. Még jobban felháborítja őket az új esküszöveg. Horthy nem a királyságra, önmagára esketi fel a hadsereget: – Ünnepélyesen esküszünk a mindenható Istenre, hogy hadurunk, főméltóságú nagybányai Horthy Miklós, Magyarország törvényesen megválasztott kormányzója iránt hűséggel és engedelmességgel viseltetünk …
Így értendő az eskü további szakasza is: – Haza- és nemzetellenes vagy olyan irányzat szolgálatában, mely a hadsereg katonai fegyelmét aláásni igyekszik, nem lépünk …
Hasonló esküt tétet Horthy a köztisztviselőkkel, bírákkal, ügyészekkel, rendőrökkel, holott az alkotmányjog szerint a királyságra kellene esküdniük.
Prónay említi naplójában: Soós honvédelmi miniszter, aki be akarja magát hízelegni a kormányzónál, a hadseregben elrendelte az államfő személyére nézve ugyanazon tisztelgést, ami a királynak jár. A Vérmezőn a helyőrség tisztjeit és legénységét is Horthy személyére eskették fel. Így az esketés és az eskü szövege számos ellentétre adott okot. A legitimisták közül többen nem teszik le az esküt, nyugdíjba vonulnak. Mások ellazsálják az aktust.
Prónay feljegyzéseiből kitűnik az is: Horthy hogyan akarja elraboltatni és itthon kivégeztetni az Ausztriába internált Kun Bélát és népbiztostársait. Mint fővezér hagyja jóvá a tervet, kormányzóként is megad hozzá minden támogatást. A terv végrehajtása pedig újabb nemzetközi bonyodalommal fenyeget, mint Prónayék első sikertelen kísérlete után, amikor Ausztriában Prónay több tisztjét letartóztatták. A nemzetközi bonyodalom megismétlődése még inkább ártana most Magyarországnak, amikor a Nemzetközi Szakszervezeti Szövetség a fehérterror miatt teljes szállítási bojkottal sújtja az országot.
Prónay mégis cselekszik. Szombathelyen beszéli meg tisztjeivel az emberrablás újabb változatát. Hamis útlevelekkel nagyobb tiszti csoportot küld – autókkal, revolverekkel, pénzzel jól felszerelten – Ausztriába. Felderítői közben megállapították, hogy a számítás hibás. Az internált népbiztosokat átszállították Stockerauba, az itteni kórházba, ahonnan elrablásuk nem sikerülhet. Prónay azonban azzal érvel, ha tiszti csoportjának néhány elszánt embere éjjel váratlanul behatol a kórházba, és lefegyverzi az internált népbiztosok őrizetére rendelt csendőröket, ezalatt a tisztek más része végezhet Kun Bélával.
Terve megint kudarcba fullad. Prónay nem irányíthatja közvetlen közelről a vállalkozást, mivel az előző merénylet miatt körözik Ausztriában. Naplójában részletesen leírja: emberei már készültek a gyanútlan őrség meglepetésszerű megrohanására, amikor az egyik tiszt hibájából az utca felől vészfütty és nagy lárma hallatszott. A támadó csoportnak menekülnie kellett. Többségük visszajutott Magyarországra, négy tisztjét elfogták.
Ahogyan előre látni lehetett, a merénylet m itt kirobban a botrány. A világsajtó a Horthy-rendszer terrorjának megszüntetését követeli.
Naplójában Prónay nem említi, hogyan fogadta a kormányzó az újabb kudarcot, és ennek nyomán a nemzetközi felháborodást. Prónay pedig újabb tervet eszel ki Kun Béla és társai meggyilkolására. Naplója szerint meg akarta őket mérgeztetni. Különítménye olasz származású tagját, Giovanni Collinit, aki már eddig is részt vett a merénylettervek végrehajtásában, kiküldte a szükséges pénzzel és azzal a paranccsal Ausztriába, hogy lépjen összeköttetésbe a népbiztosokkal. Színlelje, hogy jó barátjuk, és akárhogy tegye el láb alól – legalább Kun Bélát. Ha ez sikerül, garantálja neki élete végéig a gondtalan megélhetést.
Collininek sikerül a népbiztosok bizalmába férkőzni. Csomagot küld nekik a húsvéti ünnep alkalmából. Narancsot, süteményt, kuglófot. A narancsokat ciánkálival preparálja. Csak éppen betegek lettek – panaszolja Prónay. A rögtön alkalmazott gyomormosástól meggyógyultak.
Collinit mint gyanúsítottat a rendőrség lefogja. Mivel azonban mások is kedveskedtek naranccsal, nem lehet bizonyítani a szándékos gyilkosság tervét. Ennek ellenére elárulja a szervezetet, amelyet a népbiztosok elpusztítására Prónay mozgat. Collinit a hatóságok kitoloncolják Ausztriából. Prónay elhatározza, hogy mint közönséges árulót, megleckézteti. Tekintettel azonban egyéb jól végzett munkájára, megkegyelmez neki.
A Kun Béláék elleni merényletek miatt ismét felzúdul a világközvélemény. A Szakszervezetek Nemzetközi Szövetségének birtokában levő hivatalos magyar okmányokból kitűnik: a külföldre menekült munkásvezérek meggyilkolására Horthyék kétszázötvenezer korona jutalmat tűztek ki. Nem a magyar kormány, Horthy és Prónay tűzte ki e nagy összegű jutalmat. Az ilyesmi most már nem férne össze a nagytőke és nagybirtok konszolidációs törekvéseivel.
Nehéz helyzetbe kerül Simonyi-Semadam miniszterelnök is, aki mindent elkövet a kormányzó kiszolgálására, hiszen egyedül ilyen alapon maradhat miniszterelnök. A külföldi sajtó nyíltan hangoztatja a vádat: Prónay köztudomásúan Horthy kormányzó tudtával kísérelte meg nemcsak Kun Béla és népbiztostársai, hanem családtagjaiknak is – gyermekeknek, asszonyoknak – a megmérgezését. Simonyi-Semadam mégis fedezni próbálja a kormányzót, bár az uralkodó osztályok többsége tűrhetetlennek tartja a különítményesek garázdaságait. Úgy véli, a kormányzó lejáratja az ország tekintélyét, akadályozza a külpolitikai kapcsolatok normalizálását. A belső rendet most már az ellenforradalom eddig kialakult jogrendszerének erélyes alkalmazásával, a különítmények nélkül is fenn lehetne tartani. Azaz, a nagytőke és a nagybirtok osztatlan kormányhatalmat követel Gömbösékkel és a különítményekkel szemben.
Magyarország szentszéki követségének titkára, a legitimista Boroviczény még Budapesten tartózkodik. Útjára készülődve, aggódva figyeli, hogy a Habsburg-ház-ellenes elemek vezetője, Gömbös százados, mily bizalmas baráti kapcsolatot tart a kormányzóval. Feltételezi, hogy a kormányzó rosszul informált Gömbös tevékenységéről, és elhatározza, hogy beszél ez ügyben Horthyval. Közismert Gömbös felfogása – írja Boroviczény -, ő a faji jelleg kizárólagos biztosítása érdekében sürgeti a nemzeti királyság létrehozását. Gömbös legújabb terve az, hogy a román csapatok kivonulásával esedékes kiegészítő választásokon bejut a képviselőházba, s Horthy segítségével a Ház elnökévé választatja meg magát. Elnöklete alatt a nemzetgyűléssel megfosztatja a tróntól a Habsburgokat, és kikiáltana királlyá Horthy Miklóst. A kormányzó ekkor vagy elfogadja a koronát, miáltal Gömbös ad az országnak nemzeti királyt, vagy kénytelen visszalépni a kormányzástól, és nem lehet többé akadálya a nemzeti királyság megvalósításának. Mindenesetre – vélekedik Gömbös – akár egy csapásra sikerül megvalósítania tervét, akár nem, előbbre viszi a nemzeti királyság ügyét, mert a kormányzó hazudozással, színleléssel nem szolgálhatja tovább a Habsburgokat.
Boroviczénynek Rómába utazása előtt hivatali esküt kell tennie a kormányzóra. Elmondja Horthynak: szorong amiatt, mivel a királynak tett esküje alól nem kapott felmentést. – Így van! – erősíti meg a kormányzó. – De az új eskü csak a királynak tett fogadalom ismétlése, aminek lényege nem változik azzal, hogy történetesen a kormányzóra esküszik.
Boroviczény nagy örömmel hallja Horthy szavait. Ezután a beszélgetés Gömbös személyére terelődik. Hogy többször kijelentette: a Habsburgok, sejtvén hatalmát és befolyását, ismételten megkísérelték őt megkörnyékezni, ígéretekkel megnyerni. De ő járatos a történelemben, nem ül fel a Habsburgok ígéreteinek. Nem akar sem Zrínyi Péter, sem Frangepán sorsára jutni, akiket a Habsburgok álnokul lefejeztek. A Habsburgoknak nem hisz, és nem tartja őket méltónak Magyarország trónjára …
Boroviczény kötelességének tartja mindezt a kormányzó tudomására hozni. Javaslatot tesz a szabad királyválasztó Gömbös lejáratására. A kormányzónak úgy kellene őt ártalmatlanná tenni, hogy hiúságának hízelgő, magas állásba helyezi, ahol a legrövidebb időn belül politikai baklövései révén lejáratná magát.
Gömböst nem kell komolyan venni – jegyzi meg a kormányzó. Ő egy stréber, aki azonban jót akar. Csak katonai ambíciói vannak, ezért ártalmatlan. Egyébként a kezemben van! – Hozzáteszi még: alig látja Gömböst. Népi érti, miért gondolják, hogy sokszor van nála, és nagy a befolyása.
E pillanatban nyílik az ajtó, és Boroviczény meglepetten hallja: Magasházy szárnysegéd Gömbös érkezését jelenti. Láthatóan kellemetlenül érinti e jelenet a kormányzót. Néhány formális mondatot hebeg Boroviczény szentszéki küldetéséről, és nagyon hidegen elbocsátja.
Gömbös besiet a kormányzóhoz, közben Boroviczény közömbösen megkérdezi Magasházyt, mikor volt utoljára Gömbös a kormányzónál. A szárnysegéd felnyitja az előtte fekvő kihallgatási füzetet, de szinte bele sem tekintve válaszolja: – Tegnap volt itt! Csaknem naponként jön! Miért kérdezed?
Boroviczény nem válaszol. Gyorsan búcsút vesz Magasházytól, és elgondolkozva hagyja el a budai várat.
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható 
piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!