“Tervszerű rendszerbűn” bővebben

"/>

Tervszerű rendszerbűn

Tavaly már 282-en veszítették életüket kihűlés miatt

Tavaly már 282-en veszítették életüket kihűlés miatt

Évről évre egyre többen veszítik életüket kihűlés miatt, a baleseti halálok közül a harmadik leggyakoribb a fagyhalál – mondta szerdai online sajtótájékoztatóján Tordai Bence, a Párbeszéd társelnöke az MTI beszámolója szerint.

Az országgyűlési képviselő emlékeztetett, szerdán lép életbe a kilakoltatási moratórium, amely átmeneti fellélegzést jelenthet a kilakoltatások áldozatai számára. Kezdődik azonban egy másik „extremitás”, a fagyhalál, amelyet a politikus a lakhatási válság talán legdurvább megjelenési formájának ítélt. Azt mondta: elborzasztók a statisztikai hivataltól kapott adatok, amelyek szerint négy éve 193-an, 2022-ben pedig már 282-en veszítették életüket kihűlés miatt.

Hozzáfűzte: a fagyhalál áldozatai láthatatlanok maradnak, ugyanakkor a statisztikák alaposabb vizsgálatából látható, hogy ezek az áldozatok leginkább idős, vidéken élő emberek, akik jellemzően saját otthonukban fagynak meg. Szerinte ez magyarázza, miért nem akarja a hatalom, hogy erről a jelenségről szó essen, „hiszen a fagyhalál egy politikailag súlyosan terhelt halál”. Nemcsak a lakhatási válság legsúlyosabb megnyilvánulása, hanem a társadalmi szolidaritás hiányának is jele, a szociálpolitika sikertelenségének fokmérője – jelentette ki.

A Párbeszéd ezért minden évben benyújtja a kihűléses halálesetek megelőzését szolgáló, komplex intézkedéscsomagot tartalmazó határozati javaslatát. A párt emellett elvárja a kormánytól, hogy a fagyhalál megelőzéséért legalább annyit tegyen, mint a gázmérgezések ellen – tette hozzá.

           (hang.hu)

A balrad.hu kommentje a “kunyera” után! 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

Bal-Rad komm: “…a fagyhalál egy politikailag súlyosan terhelt halál”. Nemcsak a lakhatási válság legsúlyosabb megnyilvánulása, hanem a társadalmi szolidaritás hiányának is jele, a szociálpolitika sikertelenségének fokmérője…”

-Azaz: BENNE VAN EGY EMBERTELEN RENDSZER – A KAPITALIZMUS – MINDEN ISMÉRVE!

“…A párt emellett elvárja a kormánytól, hogy a fagyhalál megelőzéséért legalább annyit tegyen, mint a gázmérgezések ellen…”

CSAKHOGY: a fagyhalottak túlnyomó többsége idős, elesett ember! A gázmérgezés potenciális áldozatai pedig – mivelhogy meg tudják fizetni a (gáz) fűtési költségeket – MUNKAKÉPES, AKTÍV KORÚ, tehát a qrmány által “megvédelmezendő” – HASZONTERMELŐ EGYED!

Ezzel szemben egy öreg, magányos nyögdíjas csak púp a qrmány hátán. Kimúlásuk pedig A RENDSZER LOGIKÁJA SZERINT, tiszta nyereség! 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com