(idézet: Münchentől Nürnbergig – 1963)
2
„Legyen minden előkészítve a vadászathoz …”
1938. február 4-én Hitler újabb lépést tett az Európában tervezett agresszió meggyorsításának útján. Ettől kezdve saját kezében összpontosította a fegyveres erők irányítását, és legfőbb parancsnoknak nyilvánította magát.
A nem mindig határozott Neurath helyébe Ribbentropot nevezte ki külügyminiszternek. A Wehrmacht élére a leggátlástalanabb, s magukat nyíltan náciknak valló tábornokokat állította.
1938. február 12-én Hitler, miután a Nyugattól megkapta a szükséges biztosítékokat, magához kérette Schuschnigg osztrák kancellárt. Obersalzbergben, a találkozás színhelyén, mindenki láthatta, milyen kíméletlen katonai nyomást gyakorolnak a nácik egy másik állam vezetőjére annak érdekében, hogy „békésen” egyezzen bele az osztrák szuverenitás felszámolásába és Ausztriának Németországhoz csatolásába. A nürnbergi per folyamán ezzel a találkozóval kapcsolatban előterjesztett részletes beszámolókból egészen nyilvánvalóan kitűnik, milyen következményekkel járt az imperialista hatalmaknak az osztrák népet a német fasizmus igájába hajtó összeesküvése.
A nyugati hatalmak teljesen szemet hunytak a fasiszta Németország agresszív cselszövése fölött. Ez jellemezte a helyzetet, amikor Hitler 1938. február 12-én Obersalzbergben megbeszélésre ült össze Schuschnigg osztrák kancellárral. A megbeszélésén kényszeríteni akarta Schuschniggot Ausztria halálos ítéletének aláírására.
Olyan halálos ítéletről volt szó, amelyet aláírása után a legrövidebb időn belül végre szándékoztak hajtani. Hitler azt követelte Schuschniggtól, hogy az osztrák kormányapparátusban igen fontos tisztségekre nevezzen ki nácikat, s biztosítsa Ausztriában a náci propaganda és a náci terror teljes szabadságát. A megbeszélés során a háborúval ijesztgetés rá jellemző módszerét alkalmazta. „Elég kiadnom a parancsot — jelentette ki —, s egyetlen éjszaka leforgása alatt megszűnik a határ … Azzal nyilván tisztában van, hogy aligha tudnak akár egy fél órára is feltartóztatni…” Schuschnigg a nyugati hatalmakra való célzással gyenge kísérletet tett a védekezésre: „Ebből, kancellár úr, akarva, nem akarva vérontás lenne. Hiszen nemcsak mi vagyunk és nemcsak önök vannak a világon …”12 – Münchener Illustrierte, 1958. 5. sz. 17. old.*
Aligha kockáztatja meg ezt a gyámoltalan célzást, ha tudja, hogy Ausztriát már régen eladták Hitlernek éppen azok a nyugati hatalmak, amelyek annak idején a saint-germaini szerződésben garantálták Ausztria függetlenségét.
Közben Keitel és a német vezérkar már mindent megtett, hogy demoralizálja Ausztriát, hogy az ország azonnali katonai megtámadásának benyomását keltse. A német tábornokok a diplomáciai „harcmezőn” is meglehetősen jártasaknak bizonyultak.
A német vezérkar elrendelte olyan álhírek terjesztését, amelyek alapján arra lehet következtetni, hogy katonai akció készül Ausztria ellen:
„… a) ezt Ausztriában működő különmegbízottaink útján; b) a határállomásokon működő vámtisztviselők útján; c) kereskedelmi utazók útján kell megvalósítani;
3) a terjesztendő hírek a következő jellegűek lehetnek: a) a 7. hadsereg körzetében minden szabadságolás felfüggesztését várják; b) Münchenben, Augsburgban és Regensburgban vasúti szerelvényeket vonnak össze; c) Muff vezérőrnagy bécsi katonai attasét tanácskozásra Berlinbe rendelték; d) az osztrák határ mentén szolgálatot teljesítő rendőrségi alakulatok erősítést kértek.”13 – A nürnbergi per anyaga. 2. köt. Goszjurizdat 1958. 180. old.*
Az obersalzbergi megbeszélést követő napon Jodl, a Wehrmacht operatív vezérkarának főnöke, sokatmondó bejegyzést írt naplójába: „Február 12, este. K. (Keitel) tábornok von Reichenau és Sperrle tábornokokkal együtt Obersalzbergben van. Schuschniggra és G. Schmidtre14 – Guido Schmidt osztrák külügyminiszter.* ismét erős politikai és katonai nyomást gyakoroltak. Schuschnigg 23 órakor aláírta a jegyzőkönyvet.”15 – A nürnbergi per anyaga. 2. köt. 179. old.* Ebben a jegyzőkönyvben arról volt szó, hogy az osztrák kormányt átszervezik, hitlerista ügynököket ültetnek miniszteri bársonyszékbe, köztük Seyss-Inquartot, aki megkapta a belügyminiszteri tárcát, s ilyenformán az osztrák rendőrség teljes ellenőrzésének jogát. A kocka el volt vetve, Ausztria sorsa lényegében eldőlt.
Hát azok a nyugati hatalmak, amelyek Ausztria függetlenségét garantálták, nem reagáltak legalább a forma kedvéért Hitlernek erre az önkényes lépésére? De igen, reagáltak, mégpedig egészen határozott formában. 1938. február 21-én John Simon, az angol kormány tagja, a parlamentben kijelentette, hogy Nagy-Britannia sohasem garantálta külön Ausztria függetlenségét. Simon kétszeresen hazudott, mert Anglia és Franciaország a versailles-i és a saint-germaini szerződésben, továbbá három hatalom (Nagy-Britannia, Franciaország és Olaszország) az 1934. február 17-i nyilatkozatban igenis garanciát vállalti Ausztria függetlenségét illetően. Hitler azonban Simon kijelentése révén újabb bátorítást kapott arra, hogy megadhatja Ausztriának a kegyelemdöfést.
Közeledett Ausztria megszállásának napja.
De ebben az időben rohamosan növekedett Ausztriában a kormánykörök kapituláns politikája ellen irányuló tiltakozási mozgalom. Nagy jelentőségű volt az illegális munkásszervezetek tevékenysége, amelyeket a Schuschnigg-kormány már 1934-től kezdve kegyetlenül üldözött. Ennek a mozgalomnak nyomására a Schuschnigg-kormány ellenállásra szánta rá magát.
1938. március 9-én bejelentette, hogy az osztrák nép Ausztria jövőjét illetően lehetőséget kap azzal kapcsolatos véleményének kinyilvánítására, hogy továbbra is független állam legyen-e Ausztria, vagy pedig teljesítse a fasiszta Németország csatlakozási követelését, s e vélemény kinyilvánítása érdekében 1938. március 13-án népszavazást rendez. A kormány e döntése nyomán még nagyobb arányokat öltött a küszöbönálló agresszióval szemben a népi ellenállási mozgalom. Ilyen körülmények közt senki sem kételkedhetett abban, hogy ha a nyugati hatalmak legalább valamelyes nyomást gyakorolnak Németországra, Ausztria megmenekül.
Természetesen jól tudták ezt a nácik is, és azokban a végzetes napokban elhatározták, hogy meggyorsítják az események alakulását.
Egészen nyilvánvaló, hogy egy olyan népszavazás, amelyen az osztrák nép szabadon nyilváníthatja ki akaratát, rendkívül kellemetlen volt a hitleri klikk számára, hiszen a csatlakozási politikát az osztrák nép érdekeit és leghőbb vágyát kifejező politikának igyekezett feltüntetni. Az ausztriai náci mozgalom vezetői, Hitler közvetlen ügynökei — Klaussner, Jury, Rainer, Globocnik és Seyss-Inquart — azonnal értesítették a Führert az osztrák kormány szándékáról. Globocnik nyomban Berlinbe utazott.
Hitler tombolt dühében, s elhatározta, hogy bármi áron megakadályozza a népszavazást, amely a náci kormány számára egyáltalán nem kívánatos „akaratnyilvánítással” végződhetett, és az Ausztria ellen tervezett agresszió meghiúsításával vagy legalábbis rendkívül nagy mértékű megnehezítésével fenyegetett. Intézkedéseiről Jodl számol be 1938. március 10-i naplófeljegyzésében:
„Schuschnigg váratlanul és minisztereivel való tanácskozás nélkül elrendelte, hogy vasárnap, március 13-án, tartsanak népszavazást, ami megfelelő terv, illetőleg előkészítés hiánya esetén a legitimisták16 – Egy független osztrák királyság hívei.* számára eredményezne nagy többséget. A Führernek eltökélt szándéka, hogy ezt nem engedi meg.
Mindjárt a március 9-ről 10-re virradó éjszakán magához hívatta Göringet. Von Reichenau tábornokot visszahívatta a Kairóban ülésező Olimpiai Bizottságból. Von Schobert tábornok, valamint Gleise-Horstenau miniszter, aki Bürckel tartományi vezetővel a Pfalzban tartózkodott, ugyancsak parancsot kaptak a visszatérésre. Mindezt Keitel tábornok közölte 9 óra 45 perckor. Keitel 10 órakor érkezett meg a birodalmi kancelláriába. Én von Bieban tábornok kívánságára 10 óra 15 perckor érkeztem oda, hogy átadjam néki a »Fall Otto« (Ottó terv) előkészítésének kidolgozott tervezetét.
13 órakor K. tábornok közölte Canaris tengernaggyal, az operatív vezérkar főnökével, hogy Ribbentrop egy ideig Londonban marad. Neurath átvette a külügyminisztériumot. A Führer ultimátumot akar intézni az osztrák kormányhoz. Bizalmas levél megy Mussolininak, amely ismerteti a Führert akcióra késztető okokat. 18 óra 30 perckor elrendelik a 8. hadsereg (a 3. hadtest-körzet), valamint a 7. és 13. hadtest készenlétbe helyezését (a tartalék hadsereg nélkül).”17 – A nürnbergi per anyaga. 2. köt. 181—182. old.*
1938. március 11-én Hitler utasítást adott az „Ottó tervre”, vagyis Ausztria megtámadásának tervére vonatkozóan. Ebben az utasításban, amely homlokegyenest ellenkezett azzal az állításával, hogy „alkotmányos viszonyokat” akar teremteni Ausztriában, a következőket írta: „Ha más rendszabályok nem vezetnek eredményre, fegyveres erők segítségével szándékozom behatolni Ausztriába … A hadseregnek és a légi haderőnek erre az akcióra kijelölt egységei legyenek előkészítve a behatolásra, illetőleg az akcióra 1938. március 12-én, legkésőbb 12 órakor.”
S hogy egészen világos legyen, mennyire becsüli az osztrák állami szuverenitást, az utasításban leszögezte: „Fenntartom magamnak a jogot a határ (az osztrák határ — A. P.) átlépésének és átrepülésének engedélyezésére, valamint a behatolás idején szükségesnek mutatkozó intézkedések meghozatalára.”
A behatolás előkészítésével párhuzamosan a nácik újabb nyomást gyakoroltak Schuschniggra avégett, hogy mondjon le a népszavazásról. 1938. március 11-én éjjel 2 órakor Schuschnigg tanácskozásra hívta össze valamennyi miniszterét. Az osztrák nácik elhatározták, hogy megvárják ennek a tanácskozásnak az eredményét, s abban az esetben, ha egy órán belül nem kapnak semmilyen értesítést, lépéseket tesznek a hatalom megragadására. De 2 óra 30 perckor Seyss-Inquart — aki már a kormány tagja volt — közölte, hogy Schuschnigg kapitulált, lemondott a népszavazásról.
Mint várni is lehetett, a dolog ezzel a kapitulációval nem fejeződött be. Hitlernek szüksége volt Ausztriára, és nem volt szüksége Schuschniggra, még egy ingadozó Schuschniggra sem. Olyan osztrák kormányt akart, amelynek élén Seyss-Inquart áll, hogy azután ez a kormány annak rendje és módja szerint eladja az országot a náci Németországnak. Ezért a népszavazás lefújásának elérése után azt követelte, hogy Schuschnigg mondjon le, és Seyss-Inquartnak adja át a helyét.
A behatolást közvetlenül megelőző órák eseményeiről a Göring és Seyss-Inquart között 1938. március 11-én lefolyt telefonbeszélgetésekről készült feljegyzés ad képet:
„Göring: Hogyan állanak önöknél a dolgok? Lemondott-e ön, vagy van valami újság?
Seyss-Inquart: A kancellár lefújta a vasárnapra kitűzött népszavazást, s így »S« (Seyss-Inquart) és más urak nehéz helyzetbe kerültek. A népszavazás lefújásán kívül széles körű elővigyázatossági rendszabályokra adott parancsot, például este 8 óra utánra kijárási tilalmat rendelt el.”
Göring azt válaszolta, hogy véleménye szerint Schuschnigg intézkedései minden tekintetben elégtelenek. Pillanatnyilag nem foglalhat hivatalosan állást, de rövidesen világosan kifejti álláspontját. A népszavazás lefújása szerinte csak halogatás, nem változtat az annak következtében előállt helyzeten, hogy Schuschnigg kancellár felrúgta a berchtesgadeni egyezményt …
Ezt követően Göring beszélt a Führerrel, majd újból felhívta Seyss-Inquartot. Erre a beszélgetésre 15 óra 5 perckor került sor.
„Göring tudomására hozta Seyss-Inquartnak, hogy Berlin egyáltalán nem ért egyet Schuschnigg kancellár döntésével, s hogy Schuschnigg nem élvezi többé a birodalmi kormány bizalmát, mert felrúgta a berchtesgadeni egyezményt. Ezért intézkedései a jövőben nem érdemelnek többé bizalmat. Tehát javasolja Seyss-Inquartnak és a többi nemzetiszocialista miniszternek, hogy nyújtsák be azonnal lemondásukat, s a kancellárt is kérjék fel a lemondásra. Hozzátette, hogy amennyiben egy órán belül nem kap semmilyen értesítést, azt fogja feltételezni, hogy Seyss-Inquartnak nincs többé módja a telefonálásra. Ez azt jelenti majd, hogy az urak benyújtották lemondásukat.
Seyss-Inquart ezután javasolta, hogy a korábbi megegyezés értelmében küldjön táviratot a Führernek. Természetesen Schuschnigg lemondása után az elnök teljhatalmat fog adni Seyss-Inquartnak az új kormány megalakítására.”18 – A nürnbergi per anyaga. 2. köt. 185—186. old.*
Pontosan egy óra múlva Göringgel közölték, hogy Schuschnigg lemondott. Göring azonnal azt követelte, hogy a kancellári tisztséget bízzák Seyss-Inquartra. Mindjárt ezután felhívta telefonon a bécsi német nagykövetséget, s amikor azt az értesítést kapta, hogy Ausztriában legalizálták valamennyi náci szervezetet, az osztrák kormány megalakításának kérdésével kezdett foglalkozni. Jóllehet számítása szerint ennek a kormánynak pontosan az Ausztria első osztályú eltemetéséhez, Németországnak való kiszolgáltatásához szükséges ideig kellett hivatalban maradnia, nem állhatta meg, hogy ne adjon utasításokat a személyi összetételére vonatkozóan. A bécsi német nagykövetséggel folytatott telefonbeszélgetés során, megemlítette néhány bizalmasát, akiket okvetlenül be kell venni a kormányba („Frischbock kapja meg a gazdasági és kereskedelmi, Kaltenbrunner az államvédelmi, Bahr pedig a hadügyi tárcát”).
Húsz perccel később azonban Göringgel közölték, hogy Miklas osztrák elnök nem volt hajlandó kinevezni Seyss-Inquartot kancellárnak. Éktelen dühre gerjedt, s utasítást adott, hogy nyújtsanak át Miklasnak ultimátumot. Ezt az ultimátumot később állhatatosan tagadta. De az utókor számára, a Nemzetközi Katonai Törvényszék számára fennmaradtak a Göring telefonbeszélgetéseiről készült feljegyzések, s ezek közül az egyiket, azt, amelyik a Seyss-Inquarttal folytatott telefonbeszélgetésről készült, a nürnbergi per során felolvasták.
„Göring: Most jegyezze meg a következőket: Muff altábornaggyal együtt menjenek azonnal az elnökhöz és mondják meg neki, hogy amennyiben nem fogadja el azonnal az ismert feltételeket, a csapatok, amelyek részben már a határon vannak, részben pedig közelednek a határ felé, az egész vonalon megkezdik az előrenyomulást, és Ausztria nem lesz többé. Muff altábornagynak azért kell önnel mennie, hogy haladéktalanul tárgyalni kezdjenek önökkel. Kérem, közölje azonnal velünk Miklas állásfoglalását. Mondja meg neki, hogy most nincs idő tréfálkozásra. Mi csak azért halasztottuk el az akciót, mert hamis értesítést kaptunk önöktől, de most az a helyzet, hogy ma éjjel a határ egész hosszában megkezdődik a bevonulás Ausztriába. A bevonulásra csak abban az esetben nem kerül sor, a csapatokat csak abban az esetben tartjuk vissza a határon, ha 7 óra 30 perckor közli velünk, hogy Miklas kinevezte önt kancellárnak …
Ha Miklas ezt négy óra alatt nem tudta megérteni, most kényszerítjük, hogy négy perc alatt értse meg.”19 – A nürnbergi per anyaga. 2. köt. 187. old.*
Eltelt még egy óra. Göring türelmetlenül várakozott. Este 6 óra 20 perckor irodájában megszólalt a telefon csengője.
Bécsből hívták. A beszédet rosszul lehetett hallani, de annyit kivett belőle, hogy Miklas még mindig nem nevezte ki Seyss-Inquartot.
A nürnbergi per folyamán Göring megpróbálta Ausztria csatlakozásra kényszerítése idején tanúsított magatartását egy olyan államférfiú magatartásának feltüntetni, akinek legfőbb gondja az volt, hogy a válság az osztrák nép akaratának és Ausztria szuverenitásának tiszteletben tartása alapján oldódjon meg. Persze Göring jól tudta, hogy az erőszak, illetve az erőszakkal fenyegetőzés nem törvényes harci módszer. Arca valósággal elzöldült a dühtől, amikor a Nemzetközi Katonai Törvényszék előterjesztette a telefonbeszélgetéseiről készült feljegyzéseket. („Ugyan melyik tökfilkónak jutott eszébe meghagyni!”) Nem nehéz elképzelni, milyen arcot vágott ez a náci basa, amikor közölték vele, hogy Miklas vonakodik kinevezni Seyss-Inquartot. Valósággal beleordította a telefonba:
„Nos, akkor Seyss-Inquart egyszerűen kergesse el! Menjenek ismét hozzá és mondják meg neki kereken, hogy Seyss-Inquart talpra állítja a nemzetiszocialista fegyveres alakulatokat, s öt perc múlva a csapatok az én parancsomra megkezdik az előrenyomulást.”
A per folyamán Göring és a többi vádlott megpróbálta olyan színben feltüntetni a dolgot, hogy az osztrák nép türelmetlenül várta a német csapatok bevonulását, s a bevonuló csapatokat a lakosság virággal fogadta. Szó sem volt ellenállásról.
Ezt mondták a hitleristák. Ám Göring az osztrák hazafiak ellenállásának elfojtása végett mindenekelőtt azt vitte keresztül, hogy Ausztriában legalizálják a náci bandákat — az SA- és az SS-alakulatokat —, s ezek a német csapatok bevonulását megelőző órákban terrorcselekményeikkel megfélemlítették a lakosságot. Maga Göring még ezután is félt az osztrák nép ellenállásától. Ezért március 11-én éjjel 11 órakor, az ultimátum határidejének lejárta után, telefonon a következőket mondta Seyss-Inquartnak:
„Göring: Jó, én parancsot adok a csapatok előrenyomulására, ön pedig biztosítsa a hatalom megragadását. Közölje a vezető emberekkel, hogy mindenkit hadbíróság elé — bevonuló csapataink hadbírósága elé — állítunk, aki ellenállást tanúsít vagy ellenállást szervez.”
Még meg kellett oldani egy igen fontos kérdést: hogyan igazolják a világ előtt a német csapatok bevonulását Ausztriába, hogyan hitessék el a német kormány eljárásának teljes törvényességét?
A német kormányt természetesen kötötte a versailles-i szerződés, amelynek 80. cikkelye szerint Németország elismeri és tiszteletben fogja tartani Ausztria függetlenségét, s egyetért azzal, hogy „ez a függetlenség sérthetetlen legyen”.
De vajon a nemzetközi jog megsértése-e az, ha valamely állam kormánya kéri egy másik állam kormányát, hogy tisztelje meg csapatainak bevonultatásával? Igen, a német csapatok 1938. március 12-én csak azután vonultak be Ausztriába, hogy az Osztrák Köztársaság „törvényes kormánya” ilyen irányú kéréssel fordult Németország kormányához. S a hitleri Németország kormánya közzé is tette a sajtóban Seyss-Inquart osztrák kormányának csapatok kiküldését kérő táviratát.
Nos, a nürnbergi per során lehullt a lepel az agresszorok efféle ravaszkodásairól, amelyeknek az volt a rendeltetésük, hogy megtévesszék a népeket és leplezzék az agressziót.
Keppler, a hitleristák fő ausztriai ügynöke, a hatalom meghódítása után diadalmasan jelentette Göringnek: „Most mi vagyunk kormányon.”
„Göring: Igen, igen! Önök vannak kormányon. Nos, hallgassa figyelmesen, amit mondok. Seyss-Inquart küldjön ide táviratot a következő szöveggel. Diktálok. Írja. »Az ideiglenes osztrák kormány, amely a Schuschnigg-kormány lemondása után feladatának tekinti a béke és a rend helyreállítását Ausztriában, jelen táviratában azzal a sürgős kéréssel fordul a német kormányhoz, hogy támogassa e feladat megvalósításában, s legyen segítségére a vérontás elhárításában. Evégett kéri a német kormányt, hogy küldjön mielőbb német csapatokat.«
Keppler: Az SA és az SS egységei az utcákon menetelnek, de minden csendes.
Göring: Akkor csapataink ma átlépik a határt, rendben van?
Keppler: Igen.
Göring: Nos, Seyss-Inquart küldje a táviratot minél előbb.
Keppler: Jó, küldjék el Seyss-Inquartnak a távirat szövegét a miniszterelnökségre.
Göring: Kérem, mutassa meg neki a távirat szövegét, s mondja, hogy kérjük … Egyébként nem is kell táviratot küldenie, csak jelentse ki: »Beleegyezem.«”20 – A nürnbergi per anyaga. 2. köt. 189. old.*
Ehhez a beszélgetéshez aligha van szükség kommentárra. Csak annyit mondunk, hogy utána Göring igyekezett a külföld előtt minél tetszetősebb színben feltüntetni lépéseit. Ezért Ribbentrop londoni német nagykövettel folytatott telefonbeszélgetésében meghagyta:
„Göring: Közölje Halifaxszel és Chamberlainnel a következőket: »Nem igaz az, hogy Németország ultimátumot adott át. Ez Schuschnigg hazugsága, ugyanis Seyss-Inquart, Gleise-Horstenau és Jury adtak át neki ultimátumot. Továbbá, nem igaz, az, hogy mi ultimátumot juttattunk el az elnökhöz. Ezt az ultimátumot mások adták át, s tudomásom szerint csak a katonai attasé volt jelen, akit Seyss-Inquart hívott meg bizonyos technikai kérdésekkel kapcsolatban« … »Ezenkívül hadd jelentsem ki, hogy Seyss-Inquart telefonon és táviratban állhatatosan kért bennünket csapatok küldésére, mert nem tudta, mi a helyzet Bécsben stb. — Becsben ugyanis fegyvereket osztottak szét. És azt sem tudhatta, hogyan reagál majd a Hazafias Front, amely mindig olyan nagy lármát csapott. «”21 – Ugyanott, 190—191. old.*
De Göring fölöslegesen nyugtalankodott Halifax és Chamberlain állásfoglalását illetően.
1938. március 11-én Londonban Ribbentrop megbeszélést folytatott velük. Sok év múlva, 1946. március 29-én Ribbentrop a nürnbergi per folyamán elhangzott vallomásában a következőket mondta erről a megbeszélésről:
„Ribbentrop: Utána, a következő délelőtt, hosszú megbeszélésem volt lord Halifaxszel. Ő ugyancsak kapott értesüléseket Ausztriából, s én az ottani helyzet pontos ismerete nélkül igyekeztem őt meggyőzni arról, hogy jobb lenne ezt a kérdést valamilyen formában haladéktalanul megoldani… Lord Halifax nagyon nyugodtan hallgatott meg, s azt mondta, hogy villásreggeli közben még módom lesz erről a kérdésről Chamberlainnel beszélgetni. Ezután hosszan tartó megbeszélésem volt Chamberlainnel. A beszélgetés folyamán mister Chamberlain ismételten hangsúlyozta, hogy megegyezésre kíván jutni Németországgal. Rendkívül megörültem kijelentésének, s azt mondtam neki, hogy szilárd meggyőződésem szerint a Führernek ugyanez a kívánsága… Röviddel e megbeszélés után távirat érkezett Ausztriából… Mister Chamberlain és lord Halifax magukhoz kérettek… Azt mondtam nekik, hogy természetesen nincsenek pontos értesüléseim: előbb ultimátumról érkezett hír, majd a német csapatok bevonulásáról. Megállapodtunk abban, hogy igyekezni fogok összeköttetésbe lépni kormányommal, s hogy lord Halifax délután eljön hozzám a nagykövetségre a kérdések megtárgyalása végett. Hangsúlyozni akarom, hogy Chamberlain úr ezúttal is higgadt, s megítélésem szerint nagyon ésszerű álláspontot foglalt el Ausztria kérdésében. Délután lord Halifax eljött hozzám, s hosszan tartó megbeszélésem volt vele. Abban az időben tették közzé a német csapatok bevonulásának hírét, és hangsúlyozni szeretném, hogy ez a megbeszélésünk rendkívül barátságos hangnemben folyt le, s hogy utána meghívtam az angol külügyminisztert Németországba. Elfogadta a meghívást, kijelentette, hogy örömmel jön, és megkért, hogy legyen minden előkészítve a vadászathoz.”22 – A nürnbergi per gyorsírásos jegyzőkönyve. 17. köt. 417. old.*
Ribbentrop egészen fellelkesült a hitleri klikk és Chamberlain közötti kölcsönös megértés láttán. Akkoriban nem győzte eleget magasztalni Halifax és Chamberlain államférfiúi bölcsességét. Saját diplomáciai sikereitől megmámorosodva 1938. március 13-án telefonon beszámolt a megbeszélésről Göringnek. A telefonbeszélgetésükről készült feljegyzés kivonatos tartalma a következő:
„Ribbentrop: Valamit közölni akarok önnel, Göring úr. A napokban villásreggeli után megbeszélést folytattam Chamberlainnel. Ő nagyon jó benyomást tett rám. Levelet adott át nekem — valami újat a Führer számára … Chamberlainről a legjobb benyomásaim vannak.
Göring: Örömmel hallom …”
Így adták el és árulták el Ausztriát.
Nem csekély szerepük volt ebben az amerikai reakciós köröknek. Az Egyesült Államok a hitleri agressziónak a Szovjetunió ellen irányítása érdekében Angliát és Franciaországot mindenképpen münchenista politikájuk folytatására buzdította. Dieckhoff washingtoni német nagykövet Ausztria megszállásának napjaiban azt jelentette a német külügyminiszternek, hogy az amerikai külügyminisztérium „megértést tanúsított az: Ausztriával kapcsolatos német akció iránt”.23 – B. J. Stejn: Burzsoá történelemhamisítók. 1919—1939. Izdatyelsztvo AN SZSZSZR 1951. 74. old.* Amikor Schuschnigg megpróbált népszavazást rendezni Ausztriában, az amerikai külügyminisztérium erre a kísérletre nyilvánvaló ingerültséggel reagált. „Schuschniggnak a népszavazásra vonatkozó rendelete — jelentette Dieckhoff Berlinbe — az Egyesült Államokban aggodalmat, sőt elégedetlenséget keltett. Az amerikai külügyminisztérium szerint Schuschnigg »fejjel megy a falnak«. Bírálták a népszavazás feltételeit. Schuschnigg lemondását az események logikus következményének tartották. Seyss-Inquart kancellárságát nyugodtan fogadták, s Seyss-Inquartnak csapatok (német csapatok — A. P.) küldésére vonatkozó kérését teljes megértéssel vették tudomásul. A német csapatoknak Ausztriába való bevonulásáról szóló közlemény jóakaratú volt Németország szempontjából.” Dieckhoff jelentése szerint az amerikai külügyminisztérium, „miután megvizsgálta Hitler 1938. március 12-i24 – A hitleri csapatok Ausztriába való bevonulásának napja.* felhívását, semmilyen rosszallást nem nyilvánított”.25 – B. J. Stejn: Id. mű, 75. old.* A hitlerista nagykövet bizonyára azt várta, hogy az Egyesült Államok Ausztria nyílt elfoglalására élesen fog reagálni — legalább a felháborodott amerikai közvélemény megnyugtatása érdekében. De ez nem történt meg. Borah szenátor olimposzi nyugalommal jelentette ki: „Ausztria csatlakozása egészen természetes és elkerülhetetlen, s egyáltalán nem érinti az Egyesült Államokat.”26 – A nürnbergi per gyorsírásos jegyzőkönyve. 24. köt. 11268. old.*
A kialakult helyzetben csak a Szovjetunió ítélte el határozottan a náci agressziót, és hívott fel az agresszorok további terveinek megakadályozására. A Szovjetunió külügyi népbiztosa a sajtó képviselői előtt kijelentette: „Az a tény, hogy az utóbbi négy év folyamán megsértették a népszövetségi egyezményben, valamint a párizsi Briand-Kellogg-szerződésben megjelölt nemzetközi kötelezettségeket, egyes államok megtámadtak más államokat — a szovjet kormányt arra indította, hogy kifejezésre juttassa nemcsak az e nemzetközi bűncselekményekkel szembeni rosszallását, hanem azt is, hogy kész aktívan részt venni az agresszor kollektív visszaverésére irányuló minden intézkedésben, s még azzal sem törődik, ha kapcsolatai az agresszorral ezáltal szükségképpen megromlanak. A szovjet kormány már figyelmeztetett arra, hogy a nemzetközi passzivitás és az agressziónak egy esetben büntetlenül hagyása végzetszerűen az ilyen esetek megismétlődését és elszaporodását vonja maga után. Sajnos, a nemzetközi élet eseményei igazolják e figyelmeztetés helyességét. Ausztria katonai megszállása és az osztrák nép erőszakos megfosztása politikai, gazdasági és kulturális függetlenségétől — újabb bizonyítékot szolgáltat helyessége mellett.
Míg régebben agresszióra Európától többé-kevésbé távol eső kontinenseken vagy Európa peremén került sor, ahol az agresszió áldozatain kívül csak néhány legközelebbi ország érdekei szenvedtek sérelmet, ezúttal Európa szívében követtek el erőszakot, s ez nemcsak az agresszorral mostantól kezdve határos 11 ország számára teremtett kétségtelen veszélyt, hanem valamennyi európai és nemcsak európai ország számára. Veszélybe került… a kis népek területi sérthetetlensége, s mindenesetre politikai, gazdasági és kulturális függetlenségük. Ezeknek a népeknek elkerülhetetlen leigázása azonban megteremti a nagy államokra is gyakorolt nyomás, sőt megtámadásuk feltételeit.”27 – Dokumentumok és anyagok a második világháború előzményeiről. I. köt.103—104. old.*
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható 
piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!