II FEJEZET – 4
(idézet: A magyar függetlenségi mozgalom 1936-1945 – Kállai Gyula)
4. Tömegtüntetések a háború ellen.
A munkásság kulturális szerveinek
tömegagitációs tevékenysége.
A Kossuth rádió
Az üzemekben folyó bérharcok, a munkásság mindennapi követeléseiért indított akciók, a kommunista befolyás növekedése a szakszervezetekben és a Szociáldemokrata Párt szervezeteiben jelentősen megerősítették a munkásosztály politikai és szervezeti egységét. A harcok egyelőre csak a munkásság részköveteléseiért folytak; korántsem jelentették még a munkásosztály erejének és harcának teljes kibontakozását. A háborúból való kilépésért, a különbéke kiharcolásáért a tömegek még nem léptek fel nyíltan. A háború ellen folyó közvetlen tömegharc megszervezése még hátra volt. Erre az első lépések 1941 őszén történtek.
A munkásifjúság október 6-án megkoszorúzta a Batthyány-emlékművet és tüntetést rendezett az ország függetlensége és szabadsága mellett. Ezt az akciót, amelyen mintegy 250 ifjúmunkás és diák vett részt, a Szociáldemokrata Párt kommunista vezetésű Országos Ifjúsági Bizottsága szervezte, s az ifjúság antifasiszta egységének jegyében zajlott le. A rendőrség a tüntetést feloszlatta, s az ifjúság koszorúját az emlékműről eltávolította.
Méreteiben és jelentőségében sokkal nagyobb szabású volt az a tüntetés, mely 1941. november 1-én a Kerepesi temetőben a Kommunisták Magyarországi Pártjának kezdeményezésére és vezetése alatt zajlott le. Kommunisták, szociáldemokrata, kisgazda- és nemzeti parasztpárti politikusok, írók és a munkás-, paraszt- és értelmiségi ifjúság küldöttei — közöttük a Győrffy Kollégium tagjai — megkoszorúzták a magyar szabadság két nagy harcosának, Kossuth Lajosnak és Táncsics Mihálynak a sírját. A koszorúzásra ötezer főnyi tömeg gyűlt össze, s lelkes hangulatú tüntetést rendezett Magyarországnak a háborúból való kilépése és a különbéke mellett.
A háború kitörése óta ez volt az első alkalom, amikor a különböző pártállású politikusok és tömegek közösen, együttesen léptek fel a nemzeti függetlenségi mozgalom jegyében.
A nyilas lapok a tüntetés után veszett dühvel fordultak a függetlenségi mozgalom ellen. A szélsőjobboldali hangorkánból Milotay István hangja vált ki a legélesebben, aki az Új Magyarság 1941. november 7-i számában megjelent „Októberi mécsesek” című vezércikkében elrettentő képet festett a munkásság és a baloldali érzelmű politikusok béketüntetéséről.
„Táncsics neve nekik csak takaró jelszó szörnyű más nevek elrejtésére, amelyek egy világ-Táncsicsság nevében Európát lángba borítják, s akiknek uralma ott Keleten, a német fegyverek jóvoltából, most omlik össze, tűzbe, lángba, vérbe, hamuesőbe fúlva, egy apokaliptikus pusztulás rémképei között.”
A munkásosztály vezető szerepének hirdetésében és a tömegeknek a nemzeti függetlenségi harcra való mozgósításában kimagasló szerepük volt a munkásság kulturális szerveinek: a munkás színjátszók, a munkásdalosok és a szocialista képzőművészek csoportjainak.
A Horthy-fasizmus hosszú ideje alatt a munkásság kulturális csoportjai a szigorú rendőri cenzúra miatt többnyire csak bejelentetlenül, illegálisan tartották előadásaikat. Ennek természetes velejárója volt, hogy az előadások szűkkörűek, a reális élettől és az eleven politikai harctól távol állóak, sokszor szektajellegűek voltak. Ezen a helyzeten a háború elleni demokratikus nemzeti tömegmozgalom érdekében változtatni kellett. A kulturális csoportoknak a munkásosztály és az egész dolgozó nép politikai szükségleteit, legmagasabb emberi törekvéseit és nemzeti eszményeit kellett kifejezniük. Tevékenységüket a nemzeti függetlenségi harc szolgálatába kellett állítaniuk.
A Kommunisták Magyarországi Pártja a baloldali szociáldemokrata munkásokkal karöltve ezt a feladatot is sikerrel megoldotta. Egymás után alakultak meg a vasas-, a bőrös- és a cukrászszakszervezet színjátszó csoportjai, amelyek a magyar klasszikusok műveit — többek között a „Bánk bán”-t, a „Ludas Matyi”-t — adták elő. A munkáskórusok magyar népdalokat, Bartók és Kodály műveit és klasszikus magyar költők, Berzsenyi, Csokonai, Petőfi, Ady és József Attila megzenésített verseit szólaltatták meg műsoraikban.
A munkás színjátszók és a munkásdalosok szereplését a polgári sajtó is élénk érdeklődéssel kísérte. A polgári sajtó kénytelen volt elismerni, hogy az ipari munkásság a nemzeti kultúra elvitathatatlan részese, hordozója és továbbfejlesztője. A munkásosztály a kultúra területén is a függetlenségi mozgalom élére állt.
A néptömegeket nagy hatással buzdította a németellenes szabadságharcra való felsorakozásban az az előadássorozat, amelyet 1941 őszétől 1942 tavaszáig Hont Ferenc rendezett a Vigadó nagytermében „Egy ezredévi szenvedés” és „Hazádnak rendületlenül” összefoglaló címmel. Haladó írók, politikusok és publicisták — Bajcsy-Zsilinszky Endre, Darvas József, Joó Tibor, Kállai Gyula, Móricz Zsigmond, Parragi György — ismertették ezeken az irodalmi estéken a magyar nép szabadságharcának tanulságait, s kiváló előadóművészek — Ascher Oszkár, Basilides Mária, Bánki Zsuzsa, Gábor Miklós, Gellért Endre, Gobbi Hilda, Hont Erzsi, Horváth Ferenc, Major Tamás — Petőfi, Ady és József Attila forradalmi verseit szólaltatták meg. Az előadássorozat József Attila hitvallását választotta jelmondatául:
„Adj emberséget az embernek
Adj magyarságot a magyarnak”
A vers harmadik sorát — „Hogy mi ne legyünk német gyarmat” — akkor nem lehetett kimondani, de a tömegek szívében annál elevenebben élt ez a követelés. Ezeknek az előadásoknak igen nagy politikai tömegagitációs jelentőségük volt.
A függetlenségi mozgalom toborzó, tömegagitációs munkájából jelentősen kivette részét a szocialista képzőművészek csoportja.
1934-es megalakulásától kezdve a csoport munkáját az ott tevékenykedő kommunisták mindvégig a munkásegység szellemében irányították, és ennek eredményeként a csoport már 1936 őszén haladó polgári művészek bevonásával a népfront-politika szellemében rendezett kiállítást. Ennél sokkal jelentősebbek voltak azok a jelentkezései, amelyekkel a háború kitörése után, 1940 szeptemberében, októberében és 1941 februárjában, majd ugyanez év októberében lépett a nyilvánosság elé.
A függetlenségi mozgalom szempontjából a képzőművész-csoport legjelentősebb kiállítása az volt, amelyet a vasmunkások Magdolna utcai székházában rendezett, ahol a Népszava „Szabadság és Nép” című freskópályázatára beküldött pályaműveket mutatta be. A pályázaton haladó polgári művészek is nagy számban vettek részt. Mindennek igen élénk sajtóvisszhangja volt. A nyilas lapok denunciálására és a németek állítólagos közbelépésére a rendőrség a megnyitást követő harmadik napon a kiállítást betiltotta.
A szocialista képzőművészek csoportja és a velük együtt kiállítók — Bán Béla, Berda Ernő, Bokros-Biermann Dezső, Derkovits Gyula, Dési-Huber István, Farkas Aladár, Fehér György, Fenyő A. Endre, Goldmann György, Háy Károly László, B. Juhász Pál, Kondor György, Kurucz D. István, Mészáros László, Ránki Roxi József, Sugár Andor, Szabó István és mások — hittek abban, hogy műveikkel hatnak a valóságra, s művészetükkel a nép nagy ügyét szolgálják. Harcos, a néppel összeforrott, agitatív erejű művészet volt ez. — Nem véletlen, hogy a szocialista képzőművészek csoportjának anyagából húsz évvel az ország felszabadulása után — 1964-ben — megrendezett kiállítás eleven, friss erővel hatott, áradt belőle a korszerűség szelleme. Igazolta, hogy a nép legnemesebb törekvéseivel egybeforrott művészet soha nem évül el!
A magyar függetlenségi mozgalom ebben az időben területileg jelentősen kiszélesedett. A Kommunisták Magyarországi Pártja kiépítette kapcsolatait a Magyarországhoz csatolt területek: Kárpát-Ukrajna és Észak-Erdély kommunista mozgalmával, ami a nemzeti ellenállást megerősítette. A kommunisták vezetése alatt a magyar nép és az országban élő elnyomott nemzetiségek kezet nyújtottak egymásnak, s együttesen léptek fel közös elnyomóik ellen.
A függetlenségi mozgalom 1941 őszén nemcsak idehaza kezdett kibontakozni, hanem a külföldi magyarság körében is. Az a sok tíz- és százezer magyar, akiket Horthy ellenforradalmi rendszere kiűzött az országból, hazafiúi kötelességének érezte, hogy a Horthy és Hitler igájában sínylődő magyarság felszabadító harcát támogassa. Nem kevésbé kötelességének érezte azt is, hogy a világ demokratikus és szabadságszerető népei előtt a magyar nép igazi érdekeit képviselje. A külföldi magyarok legjobbjai a világ minden táján bekapcsolódtak a fasizmus elleni küzdelembe, s röpcédulákkal és újságokkal, élőszóval és fegyverrel harcoltak a szabadságszerető népek közös elnyomói ellen.
A magyar nép antifasiszta felszabadító harcának szervezésében és vezetésében kiemelkedő része volt a Szovjetunióban élő magyar kommunista emigrációnak. A moszkvai emigráció a háború kitörésének első percétől kezdve segítséget nyújtott a magyar függetlenségi mozgalom pártjainak, az egész magyar népnek a németellenes szabadságharcra és a nemzet megmentésére.
A segítségnyújtás leghatékonyabb eszköze az 1941 szeptemberében megszervezett Kossuth rádió volt. A Kossuth rádión keresztül a moszkvai magyar kommunista emigráció a háború egész ideje alatt naponta többször szólt a nemzethez.
A Kossuth rádió rámutatott arra, hogy a fasiszta barbárság leküzdésére a nemzet összes becsületes, haladó, demokratikus erőinek az összefogására van szükség. 1942 végén ismertette a magyar néppel a függetlenségi mozgalom harci programját. Ez lényegében a független, szabad, demokratikus Magyarország megteremtésének ugyanazokat az alapelveit és követeléseit tartalmazta, amelyeket a Központi Bizottság 1941 áprilisi és júniusi ülései dolgoztak ki. A párt programjának és követeléseinek ismertetésében a Kossuth rádiónak nagy szerepe volt.
A Kossuth rádió elszánt harcot folytatott azért, hogy Magyarország szakítsa meg szövetségi viszonyát a fasiszta hatalmakkal. Figyelmeztette a nemzetet, hogy az ország a németek oldalán a biztos pusztulásba rohan. A magyar nép fasiszta propagandától félrevezetett tömegeit igyekezett felvilágosítani arról, hogy a Szovjetunió az elnyomott európai népek harcostársa és barátja, s nemzeti függetlenségünket és szabadságunkat csak a Szovjetunió népeivel, a szövetséges hatalmakkal egységfrontban vívott felszabadító harccal vívhatjuk ki és biztosíthatjuk.
A Kossuth rádió elszánt harcot folytatott a magyar hadsereg megmentéséért. Központi jelszava volt: „Hozzák haza honvédeinket!” Adatokkal bizonyította a magyar nép előtt, hogy a német hadvezetés csak megalázó szolgaszerepet juttat a magyar népnek, s a rosszul felfegyverzett magyar hadosztályokat a németek csak utóvédként használják, a legreménytelenebb vállalkozásokba kényszerítik.
Állandó témája volt a Kossuth rádiónak Magyarország gazdasági kifosztása. Konkrét esetek felsorolásával tárta a magyar nép elé azt a szomorú tényt, hogy a Harmadik Birodalom országunkat német élettérré alakítja át, s gazdaságilag teljesen tönkreteszi. Sokat foglalkozott a parasztság embertelen kifosztásával.
A Kossuth rádió mindennapos harcot folytatott azért, hogy a magyar néptömegek németellenes harcát minél szélesebb alapokra fektesse. Kifejtette, hogy Magyarországon a nagy dolgozó osztályokon kívül jelentős antifasiszta erők vannak. Ebből a felismerésből kiindulva adásaiban súlyt helyezett a tömegek németellenes harcának megszervezésére és kiszélesítésére. Leleplezte és ostorozta a reakciós uralkodó körök hintapolitikáját. Leleplezte és ostorozta a kivárás politikáját. Ennek során nemcsak arra mutatott rá, hogy az uralkodó reakció becstelen spekulációival milyen súlyos veszélybe dönti a nemzetet, hanem figyelmeztetett arra is, hogy a magyar ellenzéki pártoknak, első sorban a Szociáldemokrata Pártnak és a Kisgazdapártnak, gyorsan és határozottan szakítaniuk kell a kivárás bűnös politikájával, gyorsan és határozottan cselekedniük kell.
És mindezeken túl, működésének első percétől kezdve sokat foglalkozott a Kossuth rádió a szabotázs- és partizánakciók szervezésének fontosságával. Adásaiban partizániskolát létesített. A munkástömegeket szakszerűen kioktatta, hogyan csökkenthetik a gyárak és üzemek háborús termelését. A parasztságot felszólította, hogy földjét hagyja parlagon, terményeit rejtse el. Az ipari munkásságnak és parasztságnak megmagyarázta, hogy a magyar hazafiak és csoportok szabotázsakciói nem „egyéni akciók”, hanem a nép akaratának megnyilvánulásai, amelyek elősegítik Hitler vereségét és siettetik a háború befejezését. A szabotázsakciók és partizánharcok népünk függetlenségi harcának legélesebb fegyverei.
Miközben a magyar reakció arról üvöltözött, hogy a magyar nép a keleti fronton „európai küldetését” teljesíti, a kommunisták megmagyarázták, hogy a magyar népnek valóban van európai küldetése, de ez semmi esetre sem a német rablók zsoldosszolgálata. Arra a kérdésre, hogy miben is áll a magyarság különleges történelmi szerepe, kifejtették, hogy Magyarországnak belülről át kell szakítania a német imperializmus vazallus államainak frontját. Ezzel a cselekedettel Magyarország nemcsak lemosná magáról a gyalázatot, amelyet Hitlerék és bűnös uralkodó osztályai kentek rá, hanem kis nép létére újra az európai haladás élenjáró nagy nemzeteinek sorába emelkedhetne.
Volt tehát kivezető út! A Szovjetunió elleni gálád hadüzenettel még nem veszett el minden!A cél: elszakadni Hitlertől, megdönteni az ország németbérenc kormányát, létrehozni a dolgozó nép érdekeit képviselő nemzeti kormányt, biztosítani a demokratikus politikai szabadságjogokat, végrehajtani a földreformot és a teljes jogegyenlőség alapján jószomszédi viszonyt teremteni a környező népekkel.
Eddig a munkásosztály a fasizmus magyarországi térhódítása és a reakció háborús tervei ellen mozgósította a nemzet haladó erőit. A hadbalépés után a munkásosztály az előtt az új feladat előtt állott, hogy a nemzeti demokratikus erők élén kiragadja az országot a háborúból, és a magyar népet a fasizmus segédcsapatából a népek szabadságharcának egyik élenjáró harcosává tegye. Az ipari munkásságra, a magyar nép harcos tömegeire várt a feladat, hogy megmentsék a nemzet becsületét és jövőjét.
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható 
piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!