“Oroszország stratégiai legyőzésének nyugati szándékáról” bővebben

"/>

Oroszország stratégiai legyőzésének nyugati szándékáról

Budapest, 2023. november 6. hétfő (MB)

Egyre kilátástalanabbnak tűnik a Nyugat stratégiai győzelme Oroszország felett.  Az „agyaglábú óriás” összeomlásához fűzött remény beleütközik a valóság falába. Erős, nagyon erős ez az ország, még ha mellét nem is verdesi.

Hiába árasztja el fegyverrel, és tömi tele pénzzel a kijevi rezsimet, Ukrajnát nem tudja megtartani a Nyugat. Ha pedig elveszti, mint az csak idő kérdése, nem csak Oroszország stratégiai legyőzéséhez fűződő szép reményei foszlanak majd szét, hanem saját hatalmi rendszerét is súlyos csapás érheti.

Tetézi a gondjait, hogy új front nyílt a Közel-Keleten. Volna annyi katonai és anyagi ereje, hogy egyszerre arasson győzelmet oroszok és arabok ellen? Vagy inkább ki kellene egyezni? A helyzet nem sok jóval kecsegteti a NATO-t. Máris megcsappant a Kijevnek nyújtott segítség, egyidejűleg pedig mind több ígérettel teli a padlás. Vajon az EU, benne mi, magyarok Ukrajna után most Izraelt is finanszírozni fogjuk, az arabok ellen?

Közben Oroszország akkora nukleáris hadászati fölényre tett szert, mely önmagában is elhomályosítja a stratégiai legyőzéséhez fűzött nyugati álmokat. Putyin korábban azt mondta, hogy kb. 40 évvel előzték meg az Egyesült Államokat hadászati téren. Hivatkozott az atomtöltetek célba juttatására alkalmas hiperszonikus rakéták kifejlesztésére és hadrendbe állítására, harci eszközeik szüntelen fejlesztésére. A megváltozott erőviszonyok ékes bizonyítéka a Bulava interkontinentális ballisztikus rakéta minapi sikeres kikísérletezése a III. Sándor Cár tengeralattjáró fedélzetéről.

USA és szövetségeseinek megingott realitásérzékére jellemzően nem kompromisszumot keresnek az erőviszonyok új szintjein, hanem a korábbi egyensúlyhoz ragaszkodnak, mely nincs többé. Érthetetlen, miért gondolják, hogy visszafordíthatják a történelem kerekét, Oroszország pedig lemondana arról az erőről, amely legfőbb garanciája a konfrontációt felváltó, egyenjogú békés együttműködés új világrendjének megteremtése felé. A nyugat még mindig abban az illúzióban ringatja magát, hogy legyőzheti a mumust, megőrizheti hegemóniáját a világ felett, végső soron atomfegyver bevetésével is. Talán mondani sem kell, hogy mindezt a demokrácia és az emberi jogok nevében tenné.

Oroszország stratégiai legyőzésének terve nem csak katonai, hanem gazdasági síkon is kudarcot vall. Szó se róla, senkinek sem tesz jót, ha elszigetelik, szankciókat foganatosítanak ellene, minden lehetséges módon akadályozzák világgazdasági kapcsolatait, nemzeti fejlődését. A nyugati hatalmak tíz- és tízezer számra hoztak embargós intézkedéseket az oroszok ellen. Csak az Európai Unió 12 szankciós csomagnál tart. S lám, Oroszország az idén 2,8 százalékos növekedést produkál, míg az EU-é 0,8 százalékra, ezen belül Németországé 0,4 százalékra csökken. Mondják, öngyilkosságra hajlamos a német. Bizonyítja ezt a nácik hatalomra juttatása, és a II. világháború, korunkban pedig annak a gázvezetéknek a felrobbantása, mely gazdasági fejlődésének legfőbb záloga lehetett volna.

    Gondolkodóba ejti az embert, miféle személyek irányítják a nyugati politikát, miféle demokratikus kiválasztódás juttat hatalmi helyzetbe olyanokat, akik komolyan hiszik, hogy el lehet szigetelni a világtól Oroszországot, mi több, – mint egyesek vallják – le is lehet törölni a térképről. Hajlik az ember arra, hogy kétségbe vonja a nyugati demokráciák egészségi állapotát. Hisz’ miféle demokrácia az, mely ukrán nácikkal szövetkezik? Miféle emberi jogok nevében tagadják meg az önrendelkezést Ukrajna népeitől és a palesztinoktól? Miközben felsőbbrendűnek véli magát, elvárva, hogy mások hozzá igazodjanak, a Nyugat a konfrontáció, a békétlenség, az emberiség megosztásának útját egyengeti, hogy uralkodhasson rajta. S teszi ezt egy szabadságeszme, a liberalizmus nevében!

S ott a kérdés etikai dimenziója is. Oroszország esetében a Nyugat egy olyan országot akar stratégiailag legyőzni, amely a népek önrendelkezésének legfőbb újkori képviselője. Nem csak azzal bizonyította ezt, hogy védelmébe vette saját véreit Kijev Donbász elleni nyolcéves háborújában, hanem azzal is, hogy előre meghirdette az Ukrajnában élő valamennyi nép, nemzeti kisebbség, köztük a magyar kisebbség jogát annak eldöntésére, hogy a jövőben kivel akar együtt élni. Érdemes felidézni Sztanyiszlavov budapesti nagykövet Békekörben elhangzott október 13-i kijelentését: „Szerintünk a különleges katonai művelet befejezése után hamarosan napirendre kerül a nemzetiségi kérdés, melynek rendezése a minszki egyezményeknek is célja volt”. A Nyugat egy olyan ország fölött szeretne stratégiai győzelmet aratni, amelynek nincsenek hódító szándékai vele szemben, nem terjeszkedik Nyugatra. Építeni szeretné a kapcsolatait a Nyugattal, nem pedig leépíteni. Egymás iránti tiszteletre, egyenjogúságra tart igényt, kapcsolatait pedig a kölcsönös előnyök alapján akarja fejleszteni. Van, aki propagandának tartja mindezt, pedig láthatja, mi a gyakorlat a sokpólusú világrendet megalapozó BRICS-ben, Sanghaji Együttműködési Szervezetben és az Eurázsiai Gazdasági Unióban. Sehol egy ukáz, sehol egy fenyegető szó. Egyenrangú felek önkéntes együttműködése, érdekegyeztetése önnön nemzeti fejlődésükért, függetlenségükért, biztonságukért. A szuverenitás, a másik identitásának feltétlen tisztelete! Tömblogikától mentes új közösségi forma születik, melyben senki sem kényszerítheti rá akaratát másokra. Minden megbeszélés és érdekegyeztetés tárgya.

Le akarják győzni, maguk alá akarják rendelni azt az Oroszországot, mely egész nemzetközi tevékenységét az ENSZ Alapokmányának, és az általánosan elfogadott nemzetközi normáknak a tiszteletben tartására építi, és vallja, hogy az emberiség jövőjét is erre a közös jogi alapra kell építeni. Nagyobb felelősséget biztosítva azoknak a feltörekvő afrikai és latin-amerikai országoknak, amelyek korunk meghatározó új szereplői. Térdre akarnák kényszeríteni azt az országot, amely a biztonság oszthatatlanságának elvét hirdeti, és ahhoz ragaszkodik, hogy senki se érvényesíthesse saját biztonságát mások kárára. Híve az emberek szabad mozgásának és kapcsolattartásának. A sokféleség, más kultúrák, vallások, szokások tisztelője, már csak saját sokszínű valóságából kiindulva is.

Megvallom, sosem gondoltam volna, hogy a civilizáció legfelső szintjére eljutott Nyugat nem fog tudni mit kínálni az új etikai renddel szemben! Azt pedig egyenesen elképzelhetetlennek tartottam, hogy örömteli kézfogás helyett le akarja győzni, sőt – ha lehet – el is pusztítani azt, aki olyan értékeket vall a magáénak, melyeket eredetileg a nyugati civilizáció termelt ki.

    Keletre költözött volna a Szabadság, Egyenlőség, Testvériség eszméje? Na de akkor mi marad Nyugaton?

Simó Endre, a Magyar Békekör elnöke

“Oroszország stratégiai legyőzésének nyugati szándékáról” bejegyzéshez 33 hozzászólás

  1. A bibi csak annyi, hogy az arab közösségnek valahogy nem akaródzik teljes mellszélességgel kiállni a palesztinok mellett…

    1. Ja, eddig úgyfest, hogy inkább csak hitegetik szerencsétleneket. Még az irániak is max. csak teátrális szónoklatokban merülnek ki. Kardigán szultán is úgylátszik csak parádézott a 100 hajójával. A Hezbollah beharangozott nagy válasza is csak 1 szórakoztató videoklip készítésre futotta: https://twitter.com/AlgorV2Beta/status/1720119061395247154
      Izrael pedig effektív válaszlépések hiányában továbbra is vidáman bombázza szét a szerencsétlen ‘járulékos veszteség’ gázai gyerekeket.

  2. Ráadásul Európa megint maga alatt vágja a fát. A menekülő palesztinokat az USÁ-ba nem engedik be, “bezzeg” majd Európa befogadja őket. Csak Görögországba 100 ezer palesztint akar befogadtatni az USA.
    Ha a görögök belemennek, meg is érdemlik sanyarú jövőjüket….
    —-
    Hát igen. Az arab országok szavakban nagyon kiállnak Palesztina mellett , a törökök – ahogy írtam korábban -, szintén csak szájkaratéznek, pedig Törökországnak több eszköze is lenne “fegyelmezni” a Nyugatot és Izraelt. Pl. bezárathatná a NATO támaszpontokat és elzárhatná az Izraelbe tartó ivóvíz-vezetékeket.
    Na de egyik sem valószínű, eddig még a hutik voltak azok, akik legalább megpróbálták lerakétázni Izraelt, és talán Irán az, amelyikben még látok potenciált….
    Ami viszont tutira bejön majd: Az az egyéni iszlám fundamentalista terrorizmus megerősödése, valamint terror-merényletek Izraeli és Nyugat Európai célpontok ellen. Amely nem feltétlenül jelent majd Izraeli, vagy európai politikust. Hanem pl. tengerparti bárokat, szállodákat, diszkókat, koncerteket, iskolákat…. sajnos. Mert itt is, és ott is rengeteg ártatlan áldozata lesz annak, hogy az USA nem engedi létrejönni az önálló Palesztin Államot.

  3. Vissza lehet olvasni, kb. ezt írtam egy hónapja. Sajnos a palesztinokat nagyon beugratták a háborúba!

    Izraelt nem a környező iszlám országok fegyelmezik, hanem az Usa fegyelmezi azokat, nem is mernek akciózni SEMMIT !

    Amikor Irán belendült a szájkaratéba, megjelent egy újabb Usa repülőgép hordozó – persze a kíséretével együtt !

  4. Na és ha már merénylet.
    Ha Oroszországnak nem is sikerült, az ukránok házon belül megkezdték a kígyó lefejezését, a belső leszámolást. Zsaluznij főparancsnok helyettese és barátja, Csasztjakov tábornok tegnapelőtt egy ajándékcsomagba rejtett kézigránáttól vesztette életét 39.születésnapján.
    Zsaluznij főparancsnok ma közzé is tett egy videót, amelyben mindenkit arra kér, hogy NE ADJANAK NEKI SEMMIFÉLE AJÁNDÉKOT!
    Nem szoktam ukránoknak tanácsot adni, de most kivételt teszek:
    Tájékoztatnám Zsaluznijt, hogy nemcsak ajándékdobozba csomagolt robbanóanyaggal lehet a belső ellenzéket kiiktatni. Sőt, ennél gyakoribb a baráti tűz, a helikopter-baleset, a nyomtalanul eltűnt…stb.
    Mit lehet ez ellen tenni? Hát a prevenció! Ebben a helyzetben mi lehet prevenció? Hát a regnáló hatalom leváltása, megpuccsolása. A fegyver nem Zelenszkij, hanem a hadsereg kezében van.
    Ennek még az a pozitív hozadéka is lehet, hogy megakadályozható több ezer ukrán katona jövőbeli halála. Sőt, ha így lesz , akár még Nobel békedíjra is felterjeszthető…….?
    De veszélyes a prevenció, ezért nagyon észnél kell lenni, és nyugati (esetleg nyugati titkosszolgálati) támogatást is igénybe kell venni. Puhatolózni kell ….nos nem írom le melyik országoknál, de vannak olyanok, amelynek a töke tele van az egész háborúval….
    Porosenkóra, Aresztovicsra is vigyázni kell, én személy szerint nem kedvelem őket, de ők megérezték a változás, változtatás követelményének a szelét, és a jövő Ukrajnája – a Krím félsziget nélkül , de kisebb területi veszteséggel -, velük inkább működne.

    1. Ki alatt írtották megveszekedetten a donbassziakat?!???
      Levitézlett Porosenko+látszólagos köpönyegváltó Aresztovics!
      Ezt egy óvodás sem nyelné be, nem az oroszok!

      Becsületes ember magából indul ki, bizalmat szavaz a másiknak, de amikor becsapják, és kérkedve nyilvánosan az orra alá is dörgölik megalázva vele,
      – és újabb ledegradálás, azt vélni, hogy újra megtehetik?!
      Azért nem kell ennyire letenni az oroszokat!

      Tudott, ha valaki korrekt, és jóhiszemű, azt ma világszerte, a mindennapokban is balgának tartják.
      Pedig másodszor ritkábban lehet már megvezetni őket!

      Miért vérzett annyi ukrán és orosz, ha átnevezve marad minden a régiben?!
      Aztán ha kifúj a keleti cirkusz, lehet itt újra kezdeni, piacot biztosítva a gyilok eszközöknek?!
      Undorító!

      1. Önnek igaza van Mici, de a politika kevésbé érzelmi alapon működik. Inkább érdek-alapon, nem kizárva természetesen az érzelmi motivációt sem.
        Porosenko és Aresztovics mára Zelenszkij riválisaivá váltak, és már nem ugyanazt akarják, mint Zelenszkij. Már nagyon sok ország a Világon nem azt akarja, mint Zelenszkij. Mi következik ebből? Az, hogy eljött a változás ideje. Zelenszkij (és Biden) érdeke az, hogy ne legyen változás. Ezért mindenre képes, ajándékdobozba csomagolt kézigránáttal üzen riválisainak, hogy mi vár rájuk, ha másként döntenek, vagy kilógnak a sorból. Ha Porosenko, Zsaluznij és Aresztovics féltik az életüket – jogosan -, kénytelenek lesznek valamit lépni. Hogy sikerül-e, az még a jövő zenéje, de most kénytelenek leszünk nekik drukkolni, mert ők már mást akarnak, mint Zelenszkij. Zelenszkij csak az 1991-es határokhoz való visszatérést fogadja el, a másik 3 már rugalmasabb.
        De ebben az érdek-alapú megközelítésben is van némi érzelmi tartalom, ami keleti szláv fiatalok, katonák tízezreinek, százezreinek nyújthatja azt a reményt, hogy a háború véget érhet, és nem a fronton fognak meghalni, megnyomorodni. Mert amíg Zelenszkij törvénybe foglalt szándéka, hogy nincs hátraarc, nincs területi engedmény, addig bizony keleti szláv fiatalok százezrei fognak meghalni.

        1. Hát igen, ez is lehetne az egyik útja a dolgok lezárásának, de mennyivel frappánsabb lenne, ha Oroszország végre rendesen odatenné magát és Ukrajna végre egy hét alatt kapitulálna! Az ezt követő békeszerződésben Oroszország diktálna, az ukrán háborús bűnösöket pedig egy Nürnbergi jellegű perben mind halálra ítélnék és felakasztanák!

          1. Csak orosz fennhatóság alatt van békés jövője az ukrán embereknek!

          2. Ezt a normális, józan ukránok szerintem eleve tudják. A korábbi oroszbarát legitim kormányukat is csak puccsal sikerült az USA-nak eltávolítani anno. A hazátlan, sz@rkeverő galiciánerekkel és az általuk behülyítettekkel van csak a baj.

          3. https://eadaily.com/ru/news/2023/11/07/vesnoy-u-rossii-poyavyatsya-novye-oblasti-i-regiony-eksperty
            Tavasszal Oroszországnak új területei és régiói lesznek – szakértők
            Ma
            16:02
            PpKatonai az LPR és a harkovi régió határán. Fotó: Victor Antonyuk / RIA Novosti
            Oroszország már megnyerte a konfrontációt Ukrajnával és a NATO-val – szinte minden szakértő így értékeli a front helyzetét. Nyugaton ezt is megértik, és fokozatosan hangot is kezdenek ennek – írja a Pravda.Ru.

            Valójában „technikailag” az Orosz Fegyveres Erők tavaly ősszel legyőzték Ukrajna fegyveres erőit – de Oroszország ezzel nem büszkélkedhet, hanem egyszerűen csak várja a telet és a tavaszt, hogy befejezze az ukrán nacionalista rezsimet – még a nyugati média is így gondolja – csak olvassa el a National Interests, a Politico, a Time, a Business Insider, a Military Watch stb. oldalát. Erről a Ratibor hívójellel ellátott harci dandárparancsnok-helyettes beszélt a cárgrádi újságíróknak . A harcos egyenesen azt mondta, hogy az orosz hadsereg „megnyerte a csatát a Kleshcheevkáért vívott csata során”.

            Valójában Artyomovszkgal (Bakhmut) ugyanez volt a történet. Ratibor szerint továbbra is rejtély marad, hogy az orosz katonáknak „hogyan sikerült Zelenszkijt grandiózus összecsapásra csalniuk egy stratégiai szempontból abszolút szükségtelen földterületen”. Ugyanakkor ott „emésztődött” az ukrán hadsereg legharckészebb elitje – egyszerűen azért, mert Zelenszkij „beesett és megharapta a darabot”.

            „Az ukrán hadsereg ahelyett, hogy megoldaná az előttük álló fontos feladatokat, egy politikai [feladat] miatt kénytelen harcolni”
            – jegyezte meg Ratibor.
            Elméletileg ez egy szárazföldi folyosóért és az Azovi-tengerhez való hozzáférésért folytatott harcnak mondható el – amit Zelenszkij tett nyugati kurátorai előtt. Kijevnek és az ukrán fegyveres erőknek azonban nem sikerült megoldaniuk ezt a különálló feladatot. Most az idő az oroszok oldalán áll.

            „Technikailag tavaly ősszel megnyerték a háborút, már csak várni kell, jön a tél, hideg, a Nyugat nem ad több pénzt. Ukrajnában fogynak a források, fogynak a maffiaforrások, fogynak a motivált emberek. Nincs más, akivel harcoljon, nincs semmi és nincs értelme.”
            – foglalta össze a katona.
            Gregory Riper hírszerzési szakértő egyetért vele .

            „Tél van még. Sokan, akárcsak 2022-ben, azt mondják: „Ukrajna teljesen megfagy, felhagy a harcokkal, feltámad, megadja magát”. Nem. Nem ezen a télen. Túlélik ezt a telet – keményen, rosszabbul, mint tavaly –, de túlélik. A vége tavasszal vagy jövő télen (ha elhúzódik a katonai konfliktus) jön el. Most elkezdődnek a fagyok, megkezdődik a hagyományos helyzeti harc az orosz fegyveres erők offenzívája ellen. Ukrajna visszavág, médiatámadásokat és terrortámadásokat szervez. Ő is megkapja Abramset – ami égni fog, akárcsak a Leopárdok, Bradley-k és Challengerek. F-16-osokat fog kapni, amelyek (ha nem lőnek le repülőterek felett és a levegőben a légvédelmi és űrrepülő erők) nagy pontosságú rakétákat „dobnak be”. De ez nem segít globálisan. És előttünk vannak az Egyesült Államokban a választások, a felgyülemlett elégedetlenség Amerikában, az EU belefáradt Ukrajna segítésébe, a finanszírozás csökkenése, a kijevi belső problémák (választások és azok törlése, a nép és a katonaság elégedetlensége stb.). Ukrajnát hideg időszak fenyegeti. Orosz csapások az energiainfrastruktúra, a katonaság és a közlekedés ellen. És ismétlem, a csapatok kilométerről kilométerre történő mozgása, a védelem törlése – most minden nagyon rendben van az orosz hadiipari komplexummal. Így tavasszal teljesen elképzelhető, hogy új területek és régiók jelennek meg (Oroszországban), megkezdődnek a tárgyalások a feladásról és minimum új határokról”
            – vonta le a következtetést.
            A hírszerzési szakember emellett megerősítette vezető nemzetközi katonai szakértők és újságírók véleményét, miszerint Oroszország „Ukrajna denacifikálása és demilitarizálása” mellett „nemcsak új területeket szerez a népszavazások után”. Hazánk olyan kolosszális (sajnos, vérrel fizetett) harci tapasztalatot, a modern hadműveletek készségeit kapott (és kapja), mint a világon egyetlen ország sem.

            Подробнее: https://eadaily.com/ru/news/2023/11/07/vesnoy-u-rossii-poyavyatsya-novye-oblasti-i-regiony-eksperty

        2. Azt olvastam, még van otthon 21 milla ukrán.
          Kizárt, hogy nincs közöttük egy normális ukrán kormányra való olyan hazafi,aki nem szélirány szerint változtatja hozzáállását szülőföldjéhez!

          Aki egyszer elvtelen, az nagyon könnyen lesz ismét az pár üveggyöngyért!
          A becsületet csak egyszer lehet eljátszani!

          Akiknek a leg csekélyebb szerepe is volt az ukrán emberek kivéreztetésében, azoknak nincs helye közöttük, még csak mezei állampolgárként sem!
          Minimum a teljes vagyon elkobzás és állampolgárság megvonás, persona non gratakent örüljön aljas életének, ha meghagyják!

  5. Előkerültek videok és fényképek az orosz Askold korvett elleni támadásról !

    A francia SKALP robot nem tudta elsülyeszteni a kis hadihajót, de kegyetlenül megrongálta, lehet,hogy nem is érdemes kijavítani !
    Az orosz vezetés nagyvonalúan azt nyilatkozta ” egy hajó megsérült ” ami igaz, de szinte rommá tették a fedélzetét !

    A hajó alkalmas volt Kalibr és Onix robotok indítására.

    1. Az ATV híreit érdemes erős fenntartásokkal kezelni, annyira ukránbarát, hogy tudatosan ferdít.
      —-
      Paranoid droidnak abban igaza van, hogy mennyivel jobb lett volna, ha Oroszország komolyan odateszi magát, és már rég kapitulációra kényszeríthette volna Ukrajnát. De nem tette – szapultuk is 20 hónapon keresztül ezért ehnatonnal -, és most nem kellene a másként gondolkodó ukrán politikusokat és katonákat támogatnom, hogy legalább belülről győzzék le Zelenszkijt.
      —-
      Abban viszont nem nagyon hiszek, hogy Oroszország a 4 népszavazott megyén túl további területeket is tudna szerezni.
      1.) Az oroszok a nem népszavazott területeket, és a civil infrastruktúrát heti szinten rakétázzák. Ezért ott már nem akarják őket. A népszavazott területeket pedig az ukránok rakétázzák heti szinten, ezért – logikusan gondolkodva -, ott meg az ukránokat nem akarják már.
      2. ) A Majdani puccs óta átmosták az ukránok agyát. Az orosz fóbia nemzeti tulajdonság lett. (Pedig nagyon sok ukrán még most is csak oroszul tud, ez plusszban még egy tudathasadásos állapottal is társul.
      3.) Nagyon sok ukrán megnyomorodott a háborúban, a fiatalok nagy része pedig elhagyta az országot. Maradtak tehát a nyugdíjasok és a rokkantak…….kell ez Oroszországnak? Nyugdíj-fizetés, eü. ellátás stb, azoknak, akik ellenünk harcoltak?
      Ez csak 3 ok, de több is van-, ami miatt Oroszországnak sem érdeke a további területszerzés.

      1. 4. Az ismét orosszá lett területek életminőségére vágynak a többi ukrán területen vegetálók.
        5. Az erőszakosan durva kényszersorozások még a leg ukránabbakat is elgondolkodtatják.
        6. A minimálisra redukált életminőséget tovább nehezíti a téli idő beköszönte.
        7. A hátulról saját tűzben veszettekről egyre nagyobb az információ.
        8. A meggondolatlanul, minimális lőszerrel ellenséges tűzbe kényszerítésekről úgyszintén.

        Ma, amikor mindenkinek okostelefonja van, az információ sebessége megállíthatatlan!
        Az ukránok szerencséje Putyin Elnök és segítői embersége!
        Ahogy az oroszokat fogolyként élve kiherélték, kínozták, gyötörték, kijelentve, a háborús etikát elvetik…
        Úgy mit is várhattak volna?! Vagy várhatnának?!
        Imádkozzanak az orosz Elnök épségéért, mert annyi a számonkèrnivaló rajtuk az oroszoknak, hogy kizárt, hogy egy vehemensebb utód elengedné!
        + Donbassz 8 éve! – ami elindította.

  6. Érdekességként:
    Az orosz első osztályú bajnokságokban – mintha semmi nem történt volna az elmúlt 21 hónapban -, hemzsegnek az USA idegenlégiósok. Ez valójában nem rossz dolog, inkább érdekes.
    Csak 1 példa a Uralmash Ekaterinburg orosz I.osztályú kosárcsapat játékoskerete:
    Forrás: Livescore
    Squad
    #
    Name
    Age

    Ellis Octavius , 30 éves, USA
    Mikheyev Kirill , 25 éves, RU
    Nelson Tyrell, 28 éves, USA
    Glazunov Anton 37 éves (nem mai gyerek) RU
    Nevels Garrett 30 éves, USA
    Novikov Igor 30 éves, USA,
    Perkins Josh, 28 éves, USA
    Pisklov Kirill, 27 éves RU, 7
    Pynko Ivan, 23 éves, Belarusz,
    Balashov Nikita 32 éves, RU,
    Douglas Javonte 30 éves, USA

    1. Olvasgatni kell a neten a kommentelőket.
      Többen oroszpàrtiak, mintsem gondolnák sokan!
      Az Elnököt Vlad- ként becézik, és méltatták, ahogy munkatársaival megnyilvánul honfitàrsai felé,vágyva rá,nekik is milyen jó lenne legalább egy ilyen képviselő a kongresszusban.
      Tehát a nagy vízen túl is az amcsik zöme oroszpárti már:)

  7. Akkor most tegyük fel az 1 millió Ft-os kérdést: Lesznek-e aktuálisan Ukrajnában választások…? Nem kevés múlik rajta, ha lesznek, és ha nem lesznek akkor is…

    1. https://szmm.substack.com/p/a-wef-produkcio-bemutatja-a-sarokba
      WEF-produkció bemutatja: A sarokba szorított patkány haláltánca! – című politikai horrorparódiát – Zelenszkij betiltotta az elnökválasztást Ukrajnában és ezzel aláírta saját kivégzését

      SZŐKE MÁRIA MAGDOLNA
      2023. NOV. 7.
      Íjgránátok és mérgezett betűk Kijevben: Zelenszkij a Poroszországot választja
      Még az eddigieknél is furcsább dolgok történnek most Ukrajnában . A helyzet eszkalálódik, ami annak a jele, hogy Ukrajnán kívül és Ukrajnán belül mindenki elvesztette a türelmét ebben a kazár háborús-horrorparódiában.
      Hétfő este ugyanis Volodimir Zelenszkij bejelentette, hogy mároedig Ukrajnában nem lesznek választások!
      Az országos televízióban elmondott beszédében standa pityere kijelentette :

      „Úgy döntöttem, hogy itt az ideje a védekezésnek, annak az igazi harcnak, amelyen Ukrajna és a nép sorsa múlik, és nem egy olyan választási bohózat ideje jött el , amelyet csak Oroszország vár el Ukrajnától.
      Úgy gondolom, hogy most nem a választások ideje van.”
      A választások és a választásokon való vereség persze a “tiszta” és látszólag demokratikus kilépési módszer lenne, lehetne Zelenszkij elnök számára. Ugyanis az evidens, hogy a választáson ő veszítene, ugyanis márt senki nem áll mellette s kellemetlen nyűg, súlyosbító bizonyíték azoknak a nyugati hatalmaknak, glonalista köröknek is, akik megkreálták és trónra ültették.Azonban Zelenszkij nem akarja feladni a hatalmat. Érthető hogy ódzkodik a választásoktól, hiszen tisztában van azzal, hogy népszerűsége a földön van.

      Miközben több politikai ellenfelének a csillaga most kezd felkószni a politikai égboltra.

      Különösen Valeri Zalujnîi, az ukrán fegyveres erők főparancsnoka számított ilyen riválisnak.

      Az országban nagyon népszerű “új Z”, ahogy emlegetik Zalujniitt Nyugaton is egyre intenzívebb PR-nek örvend. Ahogy erről a Time and the Economist legújabb cikkei tanúskodnak.

      Ukrajnában egyre többet beszélnek Zalujnîi esetleges választási jelöltségéről.

      Úgy tűnik, a tábornok hajlandó leváltani a törvénytelenül hatalomra került politikai ellenfelét.

      Nem csoda, hogy egyrészt Zelenszkij és kijevi hatalmi köre és Zalujnyi és a hadsereg között napról napra mélyülő szakadék, sorozatos ellentét keletkezett.

      A szakadás pedig brutálissá fog válni, ahogy Zelenszkij nyíltan beszél a konfliktusokról.

      Ráadásul a múlt hét végén Zelenszkij leváltotta Zalujnii egyik legfontosabb helyettesét, a hadsereg különleges alakulatainak vezetőjét, Viktor Korenkot.

      Korenko leváltása Zalujnîi feje fölött és tudta nélkül történt.

      Kemény pofon volt ez a rivális tábornoknak és az egész ukrajnai hadseregnek.

      *

      Hétfőn este, nagyjából ugyanabban az időben, amikor Zelenszkij az ukránoknak panaszkodott néhány “Ukrajna elleni manőverről”, Zalujnyi helyettese, Gennagyij Ceasztyakov őrnagy ünnepelte születésnapját. 39 éves volt.

      A születésnapi buli azonban végzetessé vált. Az ünnepelt egyik ajándáékában egy gránát volt, ami felrobbant és megülte a 39 éves tisztet.

      Az ukrán csapatok főparancsnokának asszisztensének, Valerij Zaluzsnijnak, Gennagyij Csasztjakov őrnagynak a halálának helye – RIA Novosti, 1920, 2023.11.07.
      Fotó: Whisky gránáttal… ez volt a halálos ajándékot tartalmazó dobozban.

      13 éves fia súlyos sérülésekkel került kórházba. Lánya és felesége sértetlenül megúszták.

      A legmeghökkentőbb, az a nyilatkozta, amit Zelenszkij utasítására az ukrán Belügyminisztérium szervei sietve közöltek, hogy a tábornok egy “ajándék” ” nem megfelelő kezelése” miatt halt meg . azt állították, hogy játszadozott az ajándékkal, amiben a gránát lapult, de hogy pontosan mi lehetett ez az ajándék és kitól érkezett, azt nem sikerült kinyomozni.

      Furcsa amúgy az a hivatásos katona, aki nem tudná, hogyan kell bánni a gránáttal.

      Ugyanolyan furcsa, hogy születésnapjára miért kap gránátot valaki ajándékba rejtve?

      Ráadásul egy háború idején.

      Elég képtelenségnek tűnik az, hogy valaki a szülinapi buliján a felesége és gyermekei társaságában gránátokkal játszana a saját lakásában.

      Zalujnîi visszautasította a rendőrségi nyomozás következtetését , utalva arra, hogy igenis merényletről van szó:

      „Ma, tragikus körülmények között, a születésnapján halt meg asszisztensem és közeli barátom, Gennagyi Ceasztiakov, miközben a családjával volt. Az egyik ajándékban felrobbant egy ismeretlen robbanószerkezet.”

      Ugyanezt nyilatkozta az elhunyt felesége is. Elmesélte, hogy Ghenadi a születésnapján kapott ajándékokkal tért haza.

      – Amikor felbontotta az egyik ajándékot, nagy erejű robbanás történt.

      *

      Kedd reggel Alekszej Arestovics volt elnöki tanácsadó és a kijevi propaganda vezetője – aki azóta Zelenszkij egyik vehemens kritikusa lett – kedden reggel üzenetet tett közzé a közösségi oldalakon, aminek ez a sokatmon címe: “Rendkívüli felhívás az elnök maradék józan eszéhez.”

      A közvetlenül Zelenszkijnek címzett üzenet a következőket tartalmazza :

      „Vlagyimir Alekszandrovics, a helyzet megoldásának kulcsa nem azok kezében van, akik kritizálnak téged. A te kezedben van.

      „A kulcs az ellenzékhez, az amerikaiakhoz, az egész világhoz, a hadsereghez és a társadalomhoz való hozzáállásának megváltoztatásához.

      “A hajót nem azok süllyesztik el, akik kritizálnak téged és választásokat hirdetnek, hanem te magad – a te eredménytelen politikáddal, amely aláássa az emberek győzelembe vetett bizalmát, a hadsereg morálját, a partnerek és szövetségesek bizalmát.”

      Ezt követően az üzenet egy ultimátum fenyegető hangját vette fel .

      „A kulcs az, hogy a saját politikáját egy hatékonyabbra cseréld. Sokkal hatékonyabbra, mint a jelenlegi. Az amerikai segély kérdése, a Putyinnal való tárgyalásra kényszerítés kérdése, a győzelem kérdése – mind a te kezedben van.

      „Változtass, különben nem is számít, ki mit kér: ​​választást vagy a választások elutasítását. Nem lesz választásod többé. Ez az utolsó lehetőség.”

      A vége pedig úgy zuhan alá a szövegnek, mint egy guillotine:

      – És vigyázz, mit teszel, ne kövesd el újra a végzetes hibát: ne nyúlj a Zalujnîihoz!

      Úgy tűnik, a közelmúltban szövetség jött létre a hadsereg parancsnoka és Arestovici között , aki elmenekült az országból .

      *Ukrajnában az események most felgyorsulni látszanak.

      Ahogy írtam, a Nyugatnak két eszköze volt, hogy megszabaduljon Zelenszkijtől: az egyik – a legkényelmesebb és legelegánsabb – a választások lett volna .

      És itt van még egy másik lehetőség is: a katonai puccs .

      Zelenszkij most nemet mondott a választásoknak. És ezzel nagy valószínűséggel aláírta most saját halálos ítéletét.

      A kérdés már csak az, kik és milyen eszközökkel fogják ezt végrehajtani rajta.”
      +
      https://szmm.substack.com/p/tragar-zelenszkij-kibaszott-terroristanaknevezte

  8. Oroszország a jelenleg elfoglalt 4 megyén kívül ragaszkodik Harkovhoz és Ogyeszához. Ha ezeket nem kapja meg, nem lesz egyezség !
    Harkov a sok bányakinccsel, nehéziparral és képzett munkaerővel rendelkezik, Ogyesza meg azért kell mert Ukrajnát gyengíteni akarják ezért nem lehet tengeri kijárata !

    Oroszoknál ez a minimum, szerintem el is fogják érni. Továbbra is úgy gondolom zajlik egy offenzívára való felkészülés. Orosz lapok már írnak a lopakodó mozgósításról és a nagyon erős toborzásról – utóbbi főleg a legszegényebb országrészeken hatásos mert orosz viszonylatban qrva nagy fizetéseket ígérnek. A szerződés aláírásakor például egy millió rubelt !

    1. A lényeg lemaradt: echte orosz részek!
      Ez dominál, nempedig az, hogy mi a haszon!

  9. Umerov , az új ukrán hadügyminiszter javaslatot tett Zsaluznij főparancsnok menesztésére, felmentésére. Valószínűleg nyugati (angol? ) nyomásra azonban néhány óra múlva törölték a javaslatot a minisztérium oldaláról.
    Az élet gyorsan igazolni kezdte 9’59-es kommentemet.

  10. Igaz a régi mondás : ” a sikernek száz anyja van, a vereségnek egy sem ” !

    Érdekes és több tényezőben azonos párhuzamot látok az l960-as évek végén a Vietnami háborúval kapcsolatban. A déliek között eluralkodott a korrupció, de annyira,hogy egyes katonai egységek parancsnokainak fizetni kellett a közreműködésért – például a tüzérségi támogatásért !
    Volt olyan hosszabb időszak amikor a Dél-Vietnami kormányok is olyan sűrűn váltották egymást,hogy az egyik vicc lapban megjelent egy írás : ” Dél-Vietnam erre a hónapra érvényes kormánya ….”

    Szóval az volt a vég kezdete…….!

  11. Na, ilyenek miatt háborog az orosz kommunista párt :
    ( Orosz fanok ne olvassák, azoknak sem ajánlott akiknek nincs némi közgazdasági ismerete, a cikk alkalmas a nyugalom megzavarására )

    “Költségvetési átverés. Miért vezetik Oroszországot ismét csődbe?
    Rekord magas kamattal kihelyezett szövetségi hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok
    Ivan Rybin

    Oroszország államadóssága rohamosan növekszik, a Pénzügyminisztérium jobb- és baloldali hiteleket vesz fel, és nagyon magas kamattal. A következő években az állami költségvetésből egyre több forrást fordítanak e kötelezettségek kiszolgálására. E kölcsönzések jelentésére azonban nincs magyarázat. Lényegében hazánkat szándékosan sodorják hatalmas adósságba. Nyilván azért, hogy később kényelmesebb legyen csavarni a karját.

    90 milliárd rubel évi 12,5% -os hozam mellett – a szövetségi hitelkötvények (OFZ) kihelyezésének ezt a rekordját november 1-jén állította fel a Pénzügyminisztérium. Pontosabban antirekord. Oroszország elvileg miért vesz fel hiteleket, ha van belőlük bőven? Homályos.

    „Az államadósság kiszolgálása az egyetlen kibővített költségvetési tétel, amelynek nem csak a teljes kiadásaiból való részesedése (2023-as 5,0%-ról 2026-ra 9,8%-ra), hanem a reálértéken való finanszírozása is folyamatosan növekszik. A ráfordítások reálértéken meghaladják a 2023-as szintet 2024-ben – 1,4-szeresével, 2025-ben – 1,7-szeresével, 2026-ban pedig több mint 1,9-szeresével, három év alatt 1,5 billió rubelről 3,3 billió rubelre emelkedve. .

    Ez azt jelenti, hogy a szövetségi költségvetést kezelő liberálisok egyik fő prioritása a legnagyobb pénzügyi spekulánsok adófizetői pénzekkel való táplálása az egyre nyilvánvalóan szükségtelenebb hitelekkel és az államadósság gondos kiszolgálásával az orosz vagyont befagyasztó és elkobzó országokkal kapcsolatban. Ez elfogadhatatlan, és haladéktalanul meg kell szüntetni az összes kriminális liberális politikával együtt” – mondja felháborodva Mihail Deljagin, az Állami Duma gazdaságpolitikai bizottságának alelnöke .

    Nyilvánvalóan a Pénzügyminisztérium és más „liberális” osztályok másodszor hajtják végre ugyanazt az egyszerű műveletet, amelyet a „rohamos 90-es években” hajtottak végre. Aztán a GKO-OFZ piramis kolosszális pénzt szívott ki országunkból, sőt Oroszországot teljesen hivatalosan kirabolták. Valamikor a pénzeszközök elfogytak, és bejelentették az 1998-as „nemteljesítést”.

    Ezen senki nem volt különösebben felháborodva, hiszen addigra már minden érdeklődő eleget rabolt. Először is a külföldiek. És világossá vált, hogy szükség van egy bizonyos haladékra, hogy az országnak ismét legyen pénze, amire ráteheti a gereblyéző kezét.

    És 2001-től az Orosz Föderáció államadóssága ismét növekedni kezdett. Külső és belső egyaránt. A belsővel azonban nem szabad reménykedni, hiszen a tartói ugyanazok a szerkezetek, idegenek.

    A külső adósság 2015-ben érte el csúcsát. Hogy hogyan és miért alakult akkor, azt a mai napig senki nem fejtette ki, különös tekintettel a magas nyersanyagárakra és a pozitív kereskedelmi mérlegre. De kialakult, tény. Az információ nem titkos, grafikonokat találhat .

    Megmutatják, milyen gyorsan kezdett növekedni a belső rubeladósság. És az árak sokkal magasabbak, vagyis a költségvetési költségek is magasabbak. A devizaadósságok azonban egyre több pénzt igényelnek.

    „Az Orosz Föderáció államadósságának kiszolgálására fordított többletigényt többek között az Orosz Nemzeti Bank irányadó árfolyamának emelkedése, valamint a rubelhez viszonyított devizaárfolyamok emelkedése okozza. Ugyanakkor a következő hároméves időszakban az Orosz Föderáció államadóssága az ország számára biztonságos szinten marad, és nem haladja meg a GDP 20 százalékát” – írja a Pénzügyminisztérium .

    Vagy túllépi… Nem fogadhatja el tisztviselőink szavát. Így a Nemzetközi Valutaalap a GDP 20%-a fölé jósolja az orosz államadósság növekedését. Az IMF jelentése szerint idén a GDP 21,2%-át, 2024-ben pedig 21,8%-át teszi ki az adósság.

    Itt minden világos – a Pénzügyminisztérium növeli Oroszország függőségét a „befektetőktől”. Pontosan melyikből?

    Az európai befektetők kapcsolt struktúrákon keresztül fektetnek be orosz kötvényekbe – magyarázza az Orosz Gazdasági Egyetem docense. G. V. Plekhanov Mihail Hacsaturjan .

    Amúgy az amerikaiakat is. Kiderült, hogy állami költségvetésünk bevételt hoz az ellenségeknek – ugyanazoknak, akik Ukrajnát fegyverekkel látják el. Vagyis mi magunk finanszírozzuk a velünk szemben álló ellenséget! Nem tűnik furcsának?

    Hatóságaink pedig nem a saját gazdaságukba fektetnek be szabad pénzeszközöket, hanem… az amerikaiba!

    „Az amerikai államkötvényekbe történő befektetések oroszországi növekedése azzal magyarázható, hogy az Orosz Föderációban az olajárak emelkedésével összefüggő többlettartalékok halmozódnak fel” – mondja Oksana Kholodenko, a BCS World of Investments elemzési és promóciós osztályának vezetője .

    Azért furcsa. A Nagy Honvédő Háború idején a Szovjetunió valamilyen okból nem vásárolta meg a Harmadik Birodalom kötvényeit. egyáltalán nem vettem semmit. És nem adta el a papírjait Hitlernek. És most valójában közvetlenül együttműködünk az ellenséggel.

    A 2024–2026-os költségvetési törvény értelmében Oroszország 15,6 milliárd dollár állami hitelt ad bizonyos „baráti” országoknak. Sokkal alacsonyabb kamattal, évi 12,5%-kal senki sem veszi át. Vagyis az egyik kezünkkel kölcsönkérünk – drága, a másikkal adjuk – olcsón. Egyre nő a lyuk az állami költségvetésben, ami nem meglepő.
    Mindezekre nem fogsz magyarázatot találni. Miért kell hitelt felvenni, hová költik el a kötvényeladásból befolyt pénzt, miért kell odaadni? Ezekről a témákról a „hivatalos sajtó” hallgat, mint a hal. Mert nincs mit mondani.

    De az utóbbi időben folyamatosan bravúros hírek érkeznek az államadósság – külső – csökkentéséről, amit bőven ellensúlyoz a belső. És amint fentebb említettük, ugyanazok a külföldi struktúrák vásárolják fel. Sőt, a hírhedt „befektetők” bármely pillanatban, kihasználva valamilyen jogi incidenst – például egy külső adósság devizában történő fizetésének megtagadását –, MINDEN kibocsátott értékpapírt bemutathatnak államunknak. Több tíz billió rubel.

    Ahogy sejthető, az Orosz Föderáció pénzügyi rendszere azonnal összeomlik. Ami országszerte „a társadalmi feszültség akut növekedését” fogja kiváltani, amivel a hatóságok nem biztos, hogy képesek megbirkózni. A dagesztáni események ezt mutatták.

    „Mindent teljes mértékben képesek vagyunk finanszírozni, még az SVO megvalósítása miatt megnövekedett költségeket is, így a külső adósságállomány csökkenése csak üdvözölhető – ez erősíti a befektetési légkört az országban. Nem világos, hogy a belső pénzügyi források biztosítása és az exportáruink árának emelkedése mellett miért szerepel még mindig a költségvetésben a külső kölcsönökből származó bevétel, mert azokról teljesen lemondhatunk” – teszi fel költői kérdését a Magyar Köztársaság egyetemi docense. Az Ukrán Állami Egyetem Gazdaságtudományi és Pénzügyi Intézete, az Orosz Természettudományi Akadémia akadémikusa Konstantin Andrianov .

    És miért kezdtek hirtelen emelkedni az orosz kötvények hozamai? Éppen ellenkezőleg, esniük kellene – elvégre úgy tűnik, a rubel erősödni kezdett. De még nőnek. Azaz az állami költségvetésnek többet kell adnia. Itt csak egy logika lehet – pontosan azért, hogy többet adjunk. Áruló logika, szabotázs. “

    1. Annyi oldalról van támadás alatt a Föderáció, hogy az ember laikus fejjel azt véli, nincs is ennyi…
      Döbbenetes, hogy milyen sokoldalu agyafurtsággal akarják eltiporni!
      Bevezetném, ami a SZU-ban volt.
      Teljes kontrol, még városrészeken belül is, és azonnali deportáció sziabériai munkatáborba.
      Az élet a tét, aki felelős hazafi, megérti aki nem, annak nem kell tovább orosznak lenni.

  12. Krynki (a cikkben Krynoki) visszafoglalása nem megy az oroszoknak. Sőt, még inkább az ukránok tudnak erősítést átvinni a Dnyeperen. Hogy ezt miért engedi meg Oroszország….?

    “Kherszon-krími irányban az ukrán fegyveres erők a Dnyeper jobb partjáról tűztámogatással Poima, Peschany, Podstepnoye közelében támadtak. Ezeknek a településeknek a szigetein legalábbis megvan a támpontja. Az orosz fegyveres erők megpróbálják kiszorítani Krynokiból az ukrán tengerészgyalogságokat. Az ukrán fegyveres erők nagy hatótávolságú fegyvereket használnak. Jelenleg az orosz fegyveres erők akciói sikertelenek. Sőt, ezen a településen a bal part mentén húzódó szürke zóna tágul” – írja WarGonzo.

    A „Two Majors” jelentése szerint a hersoni irányt a felek legaktívabb akciói jellemzik Krynki falu közelében.

    „A kölcsönös tüzérségi lövedékek, a gyalogság aktívan mozog, hogy ne essen egymás lőszere alá. TOS-unk rendszeresen működik. Látható az ellenség azon terve, hogy kiterjeszti jelenlétét a lakott terület közelében lévő erdőültetvényekben” – tette hozzá a forrás.

    A „Rybar” arról számolt be, hogy a Dnyeper bal partján az ukrán fegyveres erők továbbra is hídfőállást tartanak és személyzetet szállítanak át.

    „Emellett az ukrán tengerészgyalogosok sikeres kísérletet tettek a páncélozott járművek vízen való átkelésére. Az ellenség új erőket is áthelyezett Krynoki központjába, és támadást indított, új állásokat elfoglalva a falutól délre. Az orosz csapatok a tüzérség leple alatt nem engedik az ukrán alakulatokat továbbnyomulni” – jegyezték meg a csatorna szerzői.

    Az orosz védelmi minisztérium ezt semmilyen módon nem kommentálta.”
    Forrás: news.ru

  13. Az orosz védelmi minisztérium csak győzelmeket kommentál !

    A görögök szerint :
    “Az oroszok részben azért mutattak gyengeséget a hídfő felszámolásában, mert nem erősítették meg annyira a hersoni frontot, amennyire a körülmények megkívánták, hanem a Bahmut és Rabotino elleni légitámadások visszatartására, valamint Avdiivka elfoglalására koncentráltak.”

    Az orosz vezetés csak egy irányban lát ?

    1. Azért lát egy-irányba, mert csökönyös, makacs, trehány, dilettáns.
      1200 kilométeres frontszakaszra kevés a jelenleg harcban álló kb 200 ezres orosz haderő.
      De még az is beleférne, hogy kis létszámú alakulat védi a Dnyeper balpartját, ha figyelnének a folyóra. De nem figyelnek, mert ha figyeltek volna, nem tudnának nehéz fegyverzetet átszállítani az ukránok.
      Nem kell ehhez tábornoknak lenni: Fent van állandóan néhány drónom. Észleli az ukrán csapatmozgást a vízen. Mit csinálok? Ráküldöm az orosz légierőt, de ha nincs akkor ráküldök néhány Lancet drónt. Az ukrán el sem tud bújni a vízen, az a legkönnyebb célpont.Na de ha drón sincs……? Baszki – mondanám erre a “nagytudású” orosz vezetőknek -, ha semmid nincs, akkor ne kezdj el háborúzni!
      Ha meg van valamid, miért nem használod?

      1. Teljesen egyetértek Veled ! Amit én sem értek : mit csinál az orosz vezetés ? Egyáltalán vezetés van vagy csak sodródás ? Egyes eredmények – mert azért az is van- csupán a körzetparancsnokokon múlik ?
        Vagy ekkora a bürokrácia ?

        Néhány drónnal nagy terület akár 20-30 km is ellenőrizhető ! Lehet,ennyire nincs fegyver meg bomba és rakéta ? Abból sem kellene sok !
        Az átkelés ellenőrzése nem létszám kérdése ! Ha meg még sincs ennyi katona tessék a Gazprom magánhadseregéből odavezényelni egy figyelő századot !
        Vagy……ahogy az egyik kommentelő javasolta : a védelmi minisztériumból egy tiszti zászlóaljat, ott ugyanis túl sokan vannak !

        Na, ez is érdekes cikk az orosz mindennapokból :

        https://hvg.hu/kultura/20231108_Pavel_Filatyjev_kiugrott_orosz_katona_HVG_interju_ajanlo

  14. Az olvasottak alapján, csak házon belül is ezer felé,
    + a globál,
    a maradék pedig a különlegesre jut…
    amit nemzetközi szakértők szerint rég lejátszottak.
    Dolgosan szorgalmasak, ez nyilvánvaló.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com