KSH születési adatok
A múlt hét a frissen bejelentett CSOK Pluszról szólt.
Ha már pénzen vett gyerekszülés, közben megjelent a KSH legfrissebb népmozgalmi statisztikája is.
Ebből kiderül, hogy a tavalyi adatokhoz képest 7%-kal kevesebb gyerek született idén szeptemberben, ennél kevesebb gyerek csak a covid kitörése után született eddig Magyarországon.
A január-szeptemberi adat ennél jobb, csak 2,4% a csökkenés. Viszont érdekes, hogy az első három hónap rántotta fel a statisztikákat (plusz 7,7%), utána elég gyászosak a számok. Ezt a felpattanást a covid miatt elmaradt és tavaly nyáron történt terhességek is okozhatták.
A gazdagabb régiókban (Budapest, Közép és Nyugat-Dunántúl) mindenhol esett a vállalt gyerekek száma, míg a szegényebb régiókban nőtt a születések száma, így jött ki a negatív átlag. (A kivétel Pest megye, itt is nőtt 2%-kal a születésszám, lehet, hogy a kiköltöző CSOK-osok miatt, mert Budapesten 8,8%-os volt a csökkenés.)
Az, hogy egyre kevesebb gyerek fog születni, nem meglepetés, mert egyre kevesebb a szülőképes nők száma. A termékenységi ráta is csökkent viszont, 1,52-ről 1,51-re. Hol van már a két éve hangosan ünnepelt 1,6-os érték… (A mostani értékkel egyébként pont hozzuk az európai és nagyjából a kelet-európai átlagot is. A magyar születésszámok európai és közép-kelet-európai viszonylatban is teljesen átlagosak.)
A házasságkötések száma 24%-kal csökkent egy év alatt, nagyjából visszament a 2019 előtti szintre, lassan elmúlik a babaváró miatti kényszerházasságok okozta emelkedés. (2016-ban is volt egy jelentős emelkedés a házasságkötésekben, pont akkor, amikor a CSOK-ot hozták be. A mostani adat átlaga valahol a 2015-ös érték körül van.) (kiszamolo.hu)
A balrad.hu kommentje a „kunyera” után!
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható
piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!
Bal-Rad komm: Csak önmagunkat tudjuk ismételni: „A LETAPOSOTT, TELESZ@RT, RAGADOZÓK ÁLTAL FÜRKÉSZETT élőhelyről kipusztulnak a haszonállatok!”

