Fejadagokat állapított meg a qrmány: ennyi liszt, cukor, tojás és vécépapír jár minden magyarnak havonta
A Gazdaságfejlesztési Minisztérium elkészítette útmutatóját a védelemgazdasági tervezéshez, amely forgatókönyvet és konkrét fejadagokat szab meg egy bekövetkező természeti vagy katonai katasztrófa esetén – szúrta ki az Economx.
A dokumentum elején arról írnak, hogy az útmutató az érintett követelménytámasztó és tervező szervek támogatásának eszköze védelemgazdasági tervezéssel kapcsolatos feladatok hatékony ellátása érdekében, a nemzetgazdaság gazdaságmozgósítási helyzetekre való felkészítésének céljából.
Az útmutató rendeltetése szerint elősegíti a Védelemgazdasági követelménytámasztó- és tervezőtáblázat egységes kitöltését, bemutatja az egyes feladatköröket és felelősöket, valamint a tervezési feladatok ütemtervét. A követelménytámasztásban és a tervezésben érintett szerveknek ki kell tölteniük helyesen a védelemgazdasági követelménytámasztó- és tervezőtáblázatot, hogy az összesítéssel lehetővé tegyék a Védelemgazdasági Alapterv elkészítésének megalapozását.
Az ehhez kapcsolódó „Igények a nemzetgazdaságtól békeidőszakban és gazdaságmozgósítási helyzetenként” című blokkban olvasható a tényleges követelménytámasztás havi leosztásban békeidőszakra értve.
Eszerint az alapellátáshoz szükséges termékek havi fejadag normái a következőek:
- csontos nyershúsból és vágott baromfiból 3 kg;
- zsiradékból 1,5 kg;
- lisztből 2 kg;
- cukorból 0,5 kg;
- kenyérből 9 kg;
- tejből 11 liter;
- mosó- és mosogatószerből 1 kg;
- ivóvízből 120 liter;
- húskészítményekből 1 kg;
- étkezési tyúktojásból 15 db;
- főzelékkonzervből 2,5 kg;
- gyümölcsbefőttből 2 kg;
- savanyúságból 1 kg,
- élesztőből 0,25 kg,
- étkezési sóból 0,15 kg,
- szappanból 0,15 kg,
- gyertyából 1 kg,
- gyufából 4 doboz,
- fogkeféből 0,3 db,
- fogkrémből 40 ml,
- toalett- (WC-) papírból 6 tekercs,
- alkoholos kézfertőtlenítőszerből 0,25 liter,
- egészségügyi vattából 0,3 kg.
Ezekből számolják majd ki a háborús készleteket. A békeidőszak alapigénye az a havi mennyiség, ami abban az esetben szükséges, ha semmilyen gazdaságmozgósítási helyzet nem áll fenn.
A dokumentumban a következő gazdaságmozgósító helyzeteket határozza meg:
- fegyveres konfliktus vagy annak veszélye jellegű gazdaságmozgósítási helyzet;
- szövetséges erők támogatása jellegű gazdaságmozgósítási helyzet;
- egészségügyi jellegű gazdaságmozgósítási helyzet;
- katasztrófa jellegű gazdaságmozgósítási helyzet;
- ágazati válsághelyzet jellegű gazdaságmozgósítási helyzet;
- humanitárius jellegű gazdaságmozgósítási helyzet.
Az útmutató rendelkezik arról is, hogy a védelemgazdasági követelménytámasztó- és tervezőtáblázatot a belgazdaságért felelős miniszternek november 15-ig közzé kell tennie a Gazdaságfejlesztési Minisztérium honlapján. Ezen felül minden érintett számára december 15-én meg kell kezdődnie a tervezési folyamatnak, hogy végül a Védelemgazdasági Alapterv 2024. június 30-án a kormány elé kerülhessen. (szeretlekmagyarorszag.hu)
Vajda: komolyra fordultak a dolgok, ezért aztán újabb nemmzetthy consultatió jön
Nemzeti konzultációt indít a kormány 10-11 “komoly kérdésben” – jelentette be Orbán Viktor a Kossuth Rádióban péntek reggel.
Brüsszelben változtatni kell a migráció és a gazdaságpolitika ügyében. Komoly kérdések vannak az asztalon, képtelen gazdasági ötletek is, nem babra megy a játék – mondta a miniszterelnök a két napos EU-csúcsról, amiről itt írtunk.
Orbán Viktor miniszterelnök Brüsszelben adott interjújában azt mondta: késő éjszakáig “gyúrták egymást” az EU-s költségvetésről. Már eltelt három év az elfogadott hétéves költségvetésből, és 100 milliárd eurónyi pluszra van szükség, ezt nem tudja támogatni – derült ki a szavaiból. Az egyik nagy tétel Ukrajna, és évekre kötelezzük el magunkat, és adjunk pénzt a migráció kezelésére – tette hozzá, ez 50 milliárdos tétel.
Orbán Viktor az EU-csúcs, a büdzsé 100 milliárdos tervezett módosítása kapcsán kijelentette: „Magyarország se nem bírja, se nem akarja támogatni” Ukrajnát . Úgy fogalmazott: az a stratégia, amivel a brüsszeliek „belevittek minket a háborúba, megbukott”.
Orbán Viktor bejelentette: nemzeti konzultációt indítanak, 10-11 kérdéssel. Ezt követően egy egység jöhet létre itthon, és nagy támogatás mellett tud tárgyalni a kormány. És ha meglesz támogatás, akkor “orkánszerű ellenszélben is” be tudja navigálni a magyar álláspontot az EU-ban – mondta a miniszterelnök a Kossuth Rádióban. (atv.hu)
A balrad.hu kommentje a “kunyera” után!
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!
Bal-Rad komm: Ajjjajajjj! MÁR A MAGYAROKRA KIRÓTT FEJADAGOKON TÖRI A FEJÉT, ÉS ÚJABB NEMMZETTHY CONSULTATIÓT szervez a vajda! Nyilvánvalóan a MI MEGVÉDELMEZÉSÜNK CÉLJÁBÓL!
“…Ezt követően egy egység jöhet létre itthon, és nagy támogatás mellett tud tárgyalni a kormány. És ha meglesz támogatás, akkor “orkánszerű ellenszélben is” be tudja navigálni a magyar álláspontot az EU-ban…”
Újra berúgja a vajdabanda a néphülyítés motorját, és teljes gázzal bőgeti! Már MOST VILÁGOS LEHET(NE) minden magyarnak:
NEM jön a fejadagrendszer, nem kell csúsztatni !
Drágalátos kormányunk 7 éve megszüntette a Tartalékgazdálkodási Igazgatóságot ( TIG) amely a földművelésügyi minisztérium felügyelete alatt létezett. Ennek a cégnek a feladata volt vészhelyzetben a lakosság ellátása – liszt,cukor, olaj stb. – alapvető élelmiszerekből.
A hír nem az,hogy ismét csinálnak valamit, hanem az a HIR,hogy 7 éve NINCS SEMMI TARTALÉK !
Minden országban, ahol felelős és gondos kormányok léteznek, létrehoznak valami hasonló árualapot a rendkívüli helyzetekre.
A fejadagokat tehát rendkívüli helyzet esetére állapították meg és azok alapján határozzák meg az egyes cikkekből tartalékolandó mennyiségeket !
Akkor olvasd el,bár elég hosszú.
Szó nincs tartalékról,a beszerzés és ellátás optimalizálása háborús krülmények kztt.
Tehát fejadag.
https://cdn.kormany.hu/uploads/document/e/e0/e03/e03093526e0084d909f722e8a3176db38e5f860d.pdf
Bocsánat,Admin linkelte fent.
Nem figyeltem.
Szerintem már 2019/20-tól hadikapitalizmus van ! A nemzetgazdaság a felvett hitelekből él, csak abból tudja fizetni a korábban felvett hitelek kamatait, a tőke fizetésére ” moratóriumot kértek” és kaptak, és ez a mozgató rúgója a “keleti nyitás” politikájának , a folyamatos koldulás a SZOCIALIZMUST ÉPÍTŐ Kínai Népköztársaság kormányától ! …. Bizony -bizony, kilóg a ló lába , a magyar kapitalizmus is haldoklik !