“Ártott a NER jó hírének…” bővebben

"/>

Ártott a NER jó hírének…

Nem tetszett a kormánynak a KSH által számolt GDP-adat, ki is rúgták a főosztályvezetőt

Nem tetszett a kormánynak a KSH által számolt GDP-adat, ki is rúgták a főosztályvezetőt

Lesújtónak találta a kormány a második negyedéves GDP-t, ezért már nincs is állása a KSH-nál annak a főosztályvezetőnek, aki 27 éve számolta a GDP-adatokat.

Kellemetlen meglepetést okozott kormánykörökben a második negyedéves GDP-adat, azóta már nem az a főosztályvezető a felelős érte, mint eddig.

Távozott a statisztikai hivataltól a nemzeti számlák főosztály vezetője, aki 27 éve számolta a bruttó hazai terméket – írja a 24.hu.

A cikk szerint azután ment el a KSH-tól a vezető, hogy kijött a második negyedéves GDP-adat, amiből kiderült: 2,3 százalék a visszaesés az egy évvel korábbihoz képest. Az augusztus közepén közölt első becslés után a szeptember elsejei második sem kerekedett feljebb, ráadásul az augusztusi infláció (16,4 százalék az egy évvel korábbihoz képest) is csalódást okozott – írják. Mindez kellemetlen meglepetést okozott kormánykörökben, mert nehezen magyarázható, hogy már a negyedik negyedévben is visszaesés volt, vagyis egy éve tart a recesszió.

A jelenlegi és volt KSH-s körökben tartja magát a hír, hogy

a főosztályvezető távozása összefügg a vártnál rosszabb makrogazdasági adatokkal, de a KSH tagadja, hogy lenne kapcsolat a távozása és a 2023. II. negyedéves bruttó hazai termék adatok alakulása között.

Két volt munkatársa ugyanakkor megerősítette, hogy a szakember előjel nélkül távozott a főosztály éléről. Azt állították, ezt megelőzően nem volt szó vezetőcseréről. Arra viszont utaltak, hogy júniusban neveztek ki Vukovich Gabriella helyére új KSH-elnököt. A cikk szerint bár az utód, Kincses Áron Vukovich helyetteseként dolgozott, a személyi változás óta fenekestül látszik felfordulni a szervezet.

Szeptemberben 12,2 százalékkal nőttek az árak az egy évvel korábbihoz képest. Továbbra is Európa-bajnok lehet a magyar infláció.                                  (propeller)

A balrad.hu kommentje a “kunyera” után! 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

Bal-Rad komm: A nyomasztó makrogazdasági adatok, a qrmány kilábalási ígéretei miatt egyre nagyobb figyelem irányul a hivatalos qrmányvetítölde, a KSH jelentéseire. Szagértők szerint nagy baj volna, ha a nyomás alatt vagy bármi okból kozmetikáznák a növekedési, inflációs vagy más statisztikai adatokat, ráadásul hosszabb távon értelme sem lenne: az uniós statisztikai hivatal időről időre átvizsgálja a Döbrögisztán által jelentett adatokat, a minősítő intézetek pedig az adósságbesorolások miatt folyamatosan egyeztetnek a vajdasági adatközlőkkel. Az adatok manipulálása rövidtávon lehetséges – elég visszamenőleg kicsit rontani a GDP-n, néhány részelemre más becslést adni, és máris emelkedik az aktuális bruttó hazai termék – de messzire nem lehet jutni vele, legfeljebb oda, ahová Görögország: az évekig kozmetikázott számok mögött a valóság maga alá temette az ország gazdaságát.

Mások szkeptikusabbak, nem látják annyira szorosnak sem az uniós, sem a nemzetközi hitelminősítők figyelmét. Mellár Tamás egykori KSH-elnök – ma már országgyűlési képviselő – általánosságban azt hangsúlyozta, hogy rendkívül fontosak a KSH által számolt alapadatok és azok megbízhatósága. Minden statisztikai adat annyit ér, amennyire bíznak benne, és a gazdaságpolitika alapvetően erre tud támaszkodni.

De persze mint tudjuk, ez itt Döbrögisztán Csudavajdaság! Ahol a tények sokadlagosak, és ahol a hiszékenység a mérvadó. Aki pedig nem idomul kellő módon az elvárásokhoz… – annak kitelt az ideje!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com