Lesújtó adatok: a magyarok több mint felének teljesen elfogy a pénze hónap végére
Egyre többen vannak azok, akik fizetésről fizetésre élnek. egy év alatt 21 százalékra emelkedett azoknak az aránya, akik kettő vagy több számlát nem tudtak kifizetni időben.
Egy év alatt közel 20 százalékponttal nőtt azoknak az aránya Magyarországon, akik egy havi jövedelme nem fedezi a megélhetéshez szükséges költségeiket és egy havi megtakarítással sem rendelkeznek – derült ki az Intrum Európai Fogyasztói Fizetési Felméréséből, amit a 444 szemlézett. A felmérés szerint 2022-ben a válaszadók 28 százaléka azt mondta, hogy legfeljebb egy hónapnyi bérének megfelelő kiadást tudna csak vállalni anélkül, hogy eladósodna. Idén tovább romlott a helyzet, ezúttal már a megkérdezettek 37 százaléka nyilatkozott úgy, hogy mindössze egy havi jövedelemnek megfelelő megtakarítása van.
Az Intrum kutatása szerint a magyarok 90 százaléka válaszolt úgy, hogy az infláció negatívan érinti háztartása pénzügyeit, ami a legmagasabb arány Európában. 2021-ben a magyar fogyasztók 33,24 százaléka válaszolta, hogy nem volt elég megtakarított pénze egyhavi kiadásainak fedezésére. Tavaly ez az arány 35 százalékra nőtt, idén pedig már elérte az 53 százalékot.
A kutatás arra is kitér, hogy Európában a magyarok a legpesszimistábbak az inflációval kapcsolatban.90 százalékuk arra számít, hogy a következő hat hónapban is magas lesz az infláció. Üveges Judit, az Intrum értékesítési igazgatója szerint többségbe kerültek azok, akik fizetésről fizetésre élnek, ezért súlyos szociális válságot idézne elő például, ha növekedne a munkanélküliség.
A magyar válaszadók között tavaly óta 17-ről 21 százalékra emelkedett azoknak az aránya, akik kettő vagy több számlát nem tudtak kifizetni időben, az érintettek fele pedig azt mondja, rendszeresen előfordul, hogy nem tudja időben fizetni a számláit. (hrportal.hu)
A balrad.hu kommentje a “kunyera” után!
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!
Bal-Rad komm: “…a magyarok 90 százaléka válaszolt úgy, hogy az infláció negatívan érinti háztartása pénzügyeit, ami a legmagasabb arány Európában…”
-Ez NYILVÁNVALÓ félreértés, vagy rosszindulatból elkövetett megállapítás! Hiszen az EU “legvédettebb” lakossága a magyar! Érteleszerűen az infláció hatásaival szemben is!
Szerintem meg szimpla heccelés, játszva a szöveg(félre)értelmezéssel…
Tehát 90% felfogja, hogy ha kevesebbet ér a pénze, az neki nem jó… és ez a legmagasabb arány a zunijóban. Az jó, mert akkor csak minden tizedik agyilag kőbalta, akinek ez nem tűnik fel. A többivel is tudnék vitatkozni, mert az én családom, ismeretségi köröm bőven nem a felső középosztály (vagy még felsőbb réteg) tagja, és Somogy amúgy sem a rommá fizetettek megyéje, de amelyik nem azzal van elfoglalva, hogy ” má’meg mit lopott a zorbán, vagy a lölő”, az jut ötről a hatra. A párom idősebbik nővére tavalyelőtt lett nyugdíjas gyári betanított munkából, én anno otthon cnc-sként talán a nyugdíja felét sem kerestem meg, 3 műszakkal.
Nem azt mondom, hogy nem létezik olyan, amit itt állítanak a fizetőképesség terén, de a vázolt arányokat azért megkérdőjelezhetőnek tartom.
A genszterváltás óta már éretté vált a ” magyar narancs”, a lókupecek bandája viszont még tovább viszi ezt a szar ügyet, pontosan fogalmazok: érlelik a háborút mivel nincs más útja a burzsoá diktatúra ” átmeneti “megmentésének. …. Újabb választási gumicsont a naívaknak: fizessenek a gazdagok szólam ! Ezen bandák alatt nem fognak, de még differenciált jövedelem adót ( egyáltalában adót ) sem fizetnek. Az adószabályok alapján , szinte minden költégelhető ! Ideje lenne már , a csipkerózsika álomból felébredni, mert már könyékig belelóg a karunk a mocskos bilibe ! …. A bili tartalmát kell kiönteni, és újratölteni értelmes közösségi eszmékkel !!!