MÁSODIK RÉSZ
(idézet: Horthy – Vas Zoltán)
A világháborúban győztes antant nagyhatalmak között a párizsi békekonferencián éles harc dúl közben a világháborús zsákmány szétosztásáért, a világ területi és gazdasági újrafelosztásáért, Európa újjárendezéséért. Végül megegyeznek. Elsőként a legyőzött Németországgal közlik az ultimátumszerű békefeltételeket. Visszautasítani nem lehet. 1919. június 28-án a francia királyok egykori versailles-i palotájában a legyőzött Németország küldöttei aláírni kénytelenek a békeszerződést.
Hasonlóan járnak el Németország volt szövetségeseivel, Ausztriával, Bulgáriával, Törökországgal, Magyarországgal.
Gróf Apponyi Albert vezetésével a magyar békedelegáció 1920. január 15-én Párizsban, a francia külügyminisztérium óratermében veszi át az antant nagyhatalmak békediktátumát. A magyar békedelegáció hiába tiltakozik ennek számos igazságtalansága ellen, semmit sem engednek változtatni rajta. Aláírásra ugyanez év júniusában kerül sor Versailles-ban, a trianoni kastélyban. Innen a neve: trianoni béke.
– A versailles-i békerendszer igazságtalan, imperialista béke! – jelenti ki Lenin. Új háborúk csíráját hordja magában. Az antant által diktált békeszerződések a félelemnek és gyűlöletnek szinte csodálatraméltó leleményességével, minden politikai előrelátás nélkül, az államérdekeket mérlegelni nem tudó államférfiúi józanság híjával készültek …
A győztes nagyhatalmak paranccsal és nem tárgyalásokkal kimondott békefeltételei rendkívül nyomasztóak. A katonai és pénzügyi korlátozások, az ellenőrzés, a jóvátétel, az antanthatalmak számára biztosított egyoldalú gazdasági és politikai előjogok mellett különösen súlyosak a határrendezések, amelyeket a legyőzött népek megkérdezése nélkül hajtanak végre.
A versailles-i békerendszer nem hoz megnyugvást. Kiélezi az ellentéteket a nemzetek között – függő helyzetbe hozza a nyugati hatalmak imperialista politikájával.
A békefeltételek imperialista jellegűek amiatt is, mivel az antanthatalmak a vitás kérdéseket elvileg következetesen a győztesek javára oldják meg. A trianoni békerendelkezések is azonosak a német, osztrák, bolgár, török békeszerződésekkel, köztük a gazdasági és jóvátételi kérdésekkel. A győztesek úgyszólván hűbéreseikké teszik őket.
A magyar uralkodó osztályok sok évtizedes soviniszta politikájáért most kell az árat megfizetni. Bűnük ez annyiban, hogy a Magyar Tanácsköztársaság idején Bécsbe menekült és itt szervezkedő ellenforradalmi vezetők, többségükben arisztokraták, köztük gróf Bethlen István, a későbbi miniszterelnök, értesítik az antant nagyhatalmakat, hajlandók elfogadni a megdöntött nagybirtokos-nagytőkés osztályuralom visszaállítása érdekében bármilyen feltételeket. Elismernek az utódállamok javára bármilyen határmegállapítást, ha azt antant nagyhatalmak háborús beavatkozása hatalomra segíti a Bécsben és Szegeden szervezkedő ellenforradalmi kormányt.
Sikeresen elérik az antantnál céljukat. Még így is, az 1920. június 4-én aláírásra kerülő trianoni békeszerződés az 1914-18-as háborút lezáró demokratikus és nemzeti forradalmak egyik nagy vívmányán alapul. Véglegesnek tekinti az osztrák és magyar uralkodó osztályok hegemóniájára és a nemzetiségek több irányú elnyomására felépített Habsburg-monarchia és ezen belül az úgynevezett történelmi Magyarország megsemmisülését.
Az 1918 előtti soknemzetiségű Magyarország elszakad Ausztriától. A békeszerződés elismeri az 1918-as forradalmakkal létrejött helyzetet. Valóra válnak a nemzetiségi elnyomástól sokat szenvedett magyarországi nemzetiségek régi törekvései. Elszakad Magyarországtól a többségében nemzetiségi lakosságú Szlovákia, Kárpátalja, Erdély, Horvátország.
Magyarországnak el kell ismernie az Osztrák-Magyar Monarchiából újonnan alakult, úgynevezett utódállamokat: Csehszlovákiát, a magyarországi területekkel és lakossággal lényegesen megnövekedett Romániát, úgyszintén a szerb-horvát-szlovén államot, a mai Jugoszláviát.
S még külön is a békeszerződés nyitva maradt kérdése, hogy Pécset és környékét az 1918 őszén kötött fegyverszünet értelmében a szerb-horvát-szlovén állam tartja megszállva. Mindent elkövet, hogy ne kelljen visszaadnia. A másik hasonlóan égető kérdés: az antanthatalmak Ausztriával kötött Saint-Germain-i, illetve a Magyarországra kényszerített trianoni békeszerződés intézkedése Nyugat-Magyarországról. Ez Sopront és környékét, nyolc falut, továbbá a határmenti Lajta-vidéket, német nyelven Burgenlandot, összesen mintegy négyezer négyzetkilométernyi területet Ausztriának juttatja. Indok: az itteni lakosság többsége német anyanyelvű.
Magyarország területe a háború előtti háromszázhuszonötezer négyzetkilométerről kilencvenegyezerre, lakosainak száma tizennyolcmillióról közel nyolcra csökken. Magyarország a területe és lakossága tekintetében Közép-Európának egyik legkisebb és gazdasági szempontból a leggyengébb országa.
A békefeltételek azonban – ellentétben azzal, amit az antant demagóg módon hangoztat – nem jelentik az utódállamokban a nemzetiségi kérdés demokratikus megoldását.
A trianoni békeszerződés a népek megkérdezése nélküli területrendelkezésekkel, ami a Duna menti országok néprajzi viszonyait tekintve amúgy is szinte megoldhatatlan feladat, mintegy hárommillió magyar lakta területet csatol az antantországokkal szövetséges Csehszlovákiához, Jugoszláviához, Romániához. Az utódállamokban kialakul a kisebbség elnyomásának és a nemzeti gyűlölködés szításának burzsoá politikája. A szomszéd államok uralkodó osztálya a magyar lakossággal szemben máris ugyanazt az elnyomó nemzetiségi politikát folytatja, mint 1918 előtt a magyar uralkodó osztályok. A trianoni béke ily módon nem jelenti a Duna-völgyi népek fő kérdéseinek megoldását, nem zárja le a dunai nemzetek ellenségeskedését, ellenkezőleg: fenntartja azt.
Magyarországnak vállalnia kell a háborús károk megtérítését az antant Jóvátételi Bizottsága által megállapított, népgazdaságilag elviselhetetlen összegben. Zálogul le kell kötnie a magyar állam vagyonát, bevételi forrásait. A magyar hadsereg létszámát harmincötezer főben állapítják meg. Korlátozzák fegyverzetét. A rendelkezések ellenőrzésére Szövetséges Ellenőrző Bizottságot állítanak fel.
Az antanthatalmak békefeltételei már régebben ismertek, mint ahogy eljuttatják ezeket a magyar békeküldöttség elnökéhez, gróf Apponyi Alberthez. Most mégis, hogy a súlyos feltételek, köztük számos igazságtalanság hivatalosan köztudottá válnak, alkalmasak a legszélesebb néprétegek heves tiltakozására. A magyar uralkodó osztályok tiltakoznak a békefeltételek ellen, holott a világháború előtti, a nemzetiségeket elnyomó uralmuk miatt is elsősorban ők a felelősek Trianonért és ennek minden következményéért. Megtagadásaként mégis nemzeti gyászt hirdetnek. Nem mondanak le arról sem, hogy kedvező nemzetközi erőviszonyok esetén visszaszerezzék a nagyrészt magyar nemzetiségű területek feletti, elveszett uralmukat.
Törekvéseik lényegét Herczeg Ferenc, a Horthy-korszak neves írója fejezi ki. Hogy a trianoni békével „Magyarország ellenségei fel akarják darabolni Szent István királyságát, széttépik azokat a kötelékeket, amelyeket ezer év történelme és maga a természet létesített a Kárpát-medencében. Harcolni kell az antanttal és az utódállamokkal az ősi magyar királyság fennmaradásáért, Magyarországért” …
Az így gondolkodók, mint Herczeg, semmit sem akarnak tanulni a múltból. Tegnap még a román királyi szuronyok árnyékában szervezkedtek a haza igazi érdekei ellen. A soviniszta gyűlölet eme legádázabb szítói most kiötlik a hivatalos jelszót: – Csonka Magyarország nem ország, egész Magyarország mennyország …
A békeszerződés feltételei miatt elrendelt országos gyász közepette egyre jobban éleződik a Tanácsköztársaság bukásával elkezdődött és azóta is mélyülő politikai harc az ellenforradalmi pártok és erők között. Még inkább kifejeződik ebben az uralkodó osztályok belső ellentéte és küzdelme az ellenforradalom uralmának véglegesítésére.
Az ellenforradalom két legnagyobb pártja, a KNEP és a Kisgazdapárt továbbra is egységes abban, hogy Horthy Miklós fővezér hadseregét tartják az egyetlen hatalombiztosító fegyveres erőnek a haladó törekvésekkel szemben. Annyiban mégis mélyen ható ellentét választja el őket Horthytól és a „szegedi gondolat” vezetőjétől, Gömbös Gyulától, hogy létkérdésüknek tekintik ezek katonai diktatúrás törekvéseinek megakadályozását.
A földbirtokosok és nagytőkések hálásak a horthysta különítményeseknek a forradalmi munkássággal és forradalmi parasztsággal való véres leszámolásért, de ők is ellenzik a katonai diktatúrát. Különösen az antiszemitizmus miatt nyugtalan, zsidó származású nagytőkések, nagykereskedők félnek a totális uralomtól, sürgetik a keresztény kurzus mérséklését.
A Huszár-kormány azonban éppen úgy, mint Friedrich, nem tudja megszerezni Horthytól és a szélsőjobboldali fegyveres különítményeiktől a tényleges hatalmat. Ők – és nem a kormány – az ország igazi urai. Minden erejüket latba vetve, a pártok és Horthy-Gömbösék ilyen politikai helyzetben küzdenek együtt és egymás ellen, hogy megnyerjék az antant nagyhatalmak magyarországi megbízottainak közbejöttével 1920. január 2 5-éré kitűzött nemzetgyűlési választást.
Választási programként kialakul ekkor már, hogy a KNEP a legitimisták pártja. Az 1918. októberi polgári forradalom által lemondásra kényszerített IV. Károlyt tekinti az ország törvényes urának. Az első lehető külpolitikai alkalommal visszahívná a Svájcba menekült uralkodót.
Végleges most már az is, hogy a Kisgazdapárt szabad király választó. Történelmileg ezt azzal indokolja: Károly király 1918. november 4-én kelt nyilatkozatával lemondott a magyar trónról. Nem királya többé Magyarországnak. Új királyt kell választani. Lehetőleg ne legyen Habsburg-házbeli.
A két párt programja megegyezik viszont abban, amiben meg is állapodnak, hogy a legitimista vagy szabad királyválasztó álláspont későbbi végleges politikai kialakulásáig a leendő nemzetgyűlés válasszon ideiglenes államfőt, kormányzót.
Elvileg a KNEP jelöltje a kormányzói posztra továbbra is a Habsburg-ház magyarországi ágának feje: József főherceg, öt azonban az antant és a Magyarországot környező utódállamok nem fogadnák el. Emiatt az országosan nagy tekintélyű gróf Apponyi Albert a KNEP hivatalos jelöltje. Reá szavazna a Kisgazdapárt többsége is.
A KNEP-ben azonban számosan máris megalkusznak, így Huszár Károly miniszterelnök is, hogy nem lehet kitérni Horthy kormányzóvá választása elől.
A Kisgazdapártban a horthysta csoport vezetője Rubinek Gyula földművelésügyi miniszter.
Gömbös, miként 1919 nyarán a francia hadsereg által megszállt Szegeden a dzsentri-főszolgabírói-
Gömbös már a Kisgazdapárt szélsőjobboldali csoportja vezetőjeként mindent elkövet, hogy a párt egésze támogassa Horthy kormányzóvá választását. Egyben, hogy megbontsa a KNEP-nek Károly király melletti egységét és a Kisgazdapártban is megossza a Horthy-elleneseket, szabad királyválasztóként felveti a kalandor típusú Albrecht főherceg királlyá választását. A tényleges hatalom persze Horthyé maradna. Sőt esetleg ő kerülne a trónra is.
Ezt Horthy határozottan elutasítja. Gömbös azonban, ismerve Horthy ide-oda bizonytalanságát, nem törődik ezzel.
Egyelőre azonban ekkor még nem a királyság a tét, hanem a kormányzói poszt, amit a szélsőjobboldali szegedi katonatiszti szárny – Gömbös Gyula, Eckhardt Tibor, Kozma Miklós – akár polgárháború árán is meg akar szerezni Horthynak. Számolnak a polgárháborúval, mert Horthy két legkitartóbb legitimista ellenfele, Friedrich István honvédelmi és Beniczky Ödön belügyminiszter bevethetik ellene a hadsereg Károly királyhoz hű főtisztjeinek, mindenekelőtt Lehár ezredesnek az alakulatait, valamint a belügyminisztérium alá tartozó rendőri és csendőri erőket.
Gömbös katonai ereje ismeretes.
Befolyásolni akarva a nemzetgyűlési választásokat és Horthy kormányzóvá választását, mozgósítja a titkosan működő Etelközi Vérszövetséget és a szélsőjobboldal másik nagy jelentőségűvé nőtt szervezetét, a Magyar Országos Véderő Egyesületet, a MOVÉ-t.
Horthy hadseregének Budapestre bevonulásával az EKSZ a tagság többszörösére növekedésével félelmetes politikai erővé válik. Azáltal is, hogy egyes nem engedelmeskedő tagokat a különítményesek titkos halálos ítélettel kivégeznek. Gömbös vezetésével, ily módon az EKSZ állam az ellenforradalom államában. Számos tekintetben a MOVE is az.
1920. január 17-én Gömbös megrendezi a MOVE országos díszközgyűlését.
Gömbös még Szegeden ültette Horthyt a MOVE díszelnöki székébe. Hálából Horthy, a hadsereg fővezére, kötelezővé tette, hogy minden tiszt lépjen be a MOVÉ-ba.
Gömbös egyik életrajzírója a díszközgyűléssel kapcsolatban arról ír: ekkor már Gömbös tekintélye és befolyása hatalmasan megnövekedett. A vezérkari százados, aki a világtörténelem legnagyobb viharának minden kálváriáját végigjárta, aki a rettenetes iramban rohanó évek és események során messze kilendült a katonai pálya szabályos ellipsziséről, vezéri elhivatottságot érez magában, cselekedni akar. Úgy érzi, nem maradhat meg az összezsugorodott magyar hadsereg kereteiben, mert ott nem fejtheti ki a benne feszülő energiákat. A MOVE Gömbös politikai területe és harcának eszköze, hogy „elhivatottsága szerint” cselekedhessék.
E gondolata jegyében emelkedik most is szólásra a MOVE díszközgyűlésén. A Himnusz-t követő bódító hangulatban rövid visszapillantást ad a Szeged óta megtett útra. Méltatja Horthy érdemeit a Tanácsköztársaság megbuktatásában, a vörösök megfékezésében. Horthynak kell az országot a pártharcokkal terhes, nehéz helyzetből kiragadnia …
Gömbös átnyújtja Horthynak a MOVE díszoklevelét.
Horthy szívből köszöni. Bevallja: amikor annak idején Szegeden, Gömbös kérésére, legelőször fordult meg a MOVÉ-ban, és Gömbös megtisztelte azzal, hogy díszelnökké tette meg, bizony ő nem tudta, mi a MOVE. Ma már ő is tudja és hirdeti: minden igazi hazafi kötelessége a MOVE zászlaja alá sorakozni … Köszönetét fejezi ki Horthy a MOVE elnökének, Gömbös Gyulának, amiért ernyedetlen, lelkes és kitartó munkával felvirágoztatta az egyesületet. Köszönetét fejezi ki mindazoknak, akik segítették nehéz munkájában Gömböst. Majd a békeszerződés miatti országos gyászról szól. Kijelenti: aki ma széthúz az országban, aki ma, még ezekben a kritikus napokban is önérdeket akar szolgálni, azt verje meg az Úristen! Az a nemzet, amelyben akarat van, még sohasem halt meg, amióta a világ áll. Az egységes, szent akaratnak, Nagy-Magyarország feltámadásának a MOVÉ-ban kell testet öltenie …
Kitér a panaszokra és bírálatokra, hogy a hadsereg állítólag erőszakos módon beavatkozik a választásokba. Szerinte a vádak jogtalanok. Kifejti: a választások tisztaságát és szabadságát az veszélyeztetné a legjobban, ha ő, mint a Nemzeti Hadsereg fővezére, szuronyai hegyével megvédené azokat, kiknek eszméi nem kellenek a népnek, mégis be akarnak jutni a nemzetgyűlésbe …
Ezután páter Zadravetz István, a szegedi gondolat másik hírhedt vezetője, a nemzetinek kikiáltott hadsereg nemrég kinevezett tábori püspöke áldja meg a MOVE zászlaját, amelyet a zászlóanya, Horthy Miklósné nyújt át Gömbösnek. – Nincs egy szervezet sem – mondja Horthyné -, amely olyan becsülettel és hazafias hűséggel akarná szolgálni a hadsereg nagy gondolatát, mint a MOVE.
Gömbös a zászlóra mutatva fogadja a MOVE nevében: – Ha újra áldozatul kell adnunk mindenünket, százszor is meghozzuk az áldozatot ezért a zászlóért, és minden erőnkkel azon dolgozunk, hogy visszaszerezzük az ország régi határait, Szent István koronájának országait. – E szavakban már Horthy elkövetkező szerepére utal.
A zászlóátadás után Horthy és Gömbös összeölelkeznek.
Másnap Horthy rendelkezéseket ad ki a hadseregben a MOVE szellemének erősítésére, politikai értelmű segítésére.
E polgárháborúval, esetleg Gömbösék katonai puccsával fenyegető küzdelemben a magát még mindig pártonkívülinek nevező Bethlen igyekszik a mérleg nyelve lenni, közvetíteni. Máris szoros a politikai kapcsolata Horthyval, igyekszik továbbra is befolyása alá vonni Gömbös törekvéseivel szemben. Horthyról közismert: gyakran annak ad igazat, akivel utoljára beszél. Ennyiben állásfoglalása és politikája valóban kiszámíthatatlan, amit Bethlen csakúgy kihasznál, mint Gömbös. Bethlen tanácsolja most is Horthynak és eléri nála, hogy ne a Gömbös által szervezett katonai puccsal, hanem legális formák között, a nemzetgyűlés révén, politikai kompromisszummal szerezze meg a kormányzóságot. Messzemenő szolgálatát ajánlja fel e tekintetben Horthynak. Miniszterelnökséget remél ezért rövidesen cserébe. A még tavaly novemberében létrejött Huszár Károly vezetése alatt álló koalíciós kormányban továbbra is részt vesz a Szociáldemokrata Párt. Készül a kormány által meghirdetett nemzetgyűlési választásra, amely – a keresztény nemzeti kurzus elképzelése szerint – arra hivatott, hogy törvényesítse és állandósítsa a fennálló ellenforradalmi rendszert.
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható 
piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!