Döbbenetes kijelentés a volt bírótól: “ilyen körülmények között nem lehet tisztességes eljárást folytatni”

Kadlót Erzsébet szerint Magyarországon már nem igazságszolgáltatás, hanem jogszolgáltatás van.
A volt bíró az ATV Heti Napló című műsorának adott interjút. Arra a kérdésre, hogy ma Magyarországon jogszolgáltatás vagy igazságszolgáltatás van, úgy válaszolt: szigorúan jogszolgáltatás. “Sajnos ezt a vitát már jó párszor lefolytattuk ügyfelekkel is, igazságszolgáltatásnak nevezik, de amikor valamikor még a 90-es évek második felében a polgári perből három felvonásban kikerült még az igazság szó is, onnantól fogva milyen igazságszolgáltatásról beszélünk?” – fogalmazott.
Kadlót Erzsébet elmondta, hogy az ítéletek előtt sokszor aludt rosszul. Előfordult, hogy míg családja békésen aludt, ő hajnali 4-kor a konyhában próbálta keresni a nem létező enyhítő körülményeket. Szerinte nem azért mennek a tárgyalóterembe, hogy “jól odacsapjanak”, mint fogalmazott: amelyik bíróban ez merül fel, az alkalmatlan.
Arra a kérdésre, hogy ma lenne-e bíró, határozott nemmel felelt.
“Miért nem? Azért, mert ilyen körülmények között nem lehet tisztességes eljárást folytatni, én így érzem, az az én tisztességemnek nem felel meg” – mondta.
Szerinte egy bíró azért kezdi el a pályát, mert meg van győződve arról, hogy akar, tud tényállást megállapítani, hátteret feltárni, emberek személyi társadalomra való veszélyességét feltárni, és valahol jobbá akarja tenni a világot. De ezt nem lehet úgy csinálni, hogyha egyébként nem tisztelik a munkáját, az ítéleteit, “márpedig eljutottunk odáig, hogy a társadalomban kiváltotta ez az ítéletek tiszteletének hiányát is.”
“Nem kommunikál a jogalkotó a társadalommal, nincsenek felvilágosítva az emberek, ezért aztán – tisztelet a kivételnek – megmaradnak azon a szinten, hogy szigorúbb és szigorúbb büntetések jönnek” – mondta Kadlót Erzsébet. (atv)
A balrad.hu kommentje a “kunyera” után!
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!
Egy JOGÁSZOK által összetákolmányozott ún. JOGÁLLAMBAN magától értetődően NEM IS LEHET TISZTESSÉGES IGAZSÁGSZOLGÁLTATÁS!
Az pedig, hogy idáig süllyedhettünk – az bizony köszönhető a döbrögista JOGSZOLGÁLTATÁSBAN KÖZREMŰKÖDŐ AKTÍV bíráknak is! Akik egyszerűen NEM MERNEK/NEM AKARNAK SZÓLNI a gazemberség ellen! Pedig a hallgatásukkal – meglehet saját meggyőződésüknek is ellentmondva – éppenséggel a társadalmi morál további züllését segítik elő!