(idézet: Emlékek, gondolatok – Zsukov)
XIX.
Április 17-én kora reggeltől a front egész arcvonalszakaszán elkeseredett ütközetek bontakoztak ki, s az ellenség szívósan védekezett. De mivel a harckocsihadseregek az összfegyvernemi hadseregekkel együttműködve több szakaszon áttörték a seelowi magaslatokon húzódó védelmet, este az ellenség megkezdte a visszavonulást. Április 18-án reggelre elfoglaltuk a seelowi magaslatokat.
Ezután már valamennyi harckocsi-magasabbegységet széles arcvonalon bevethettük az ütközetbe.
Április 18-án azonban az ellenség, összeszedve a még meglevő tartalékait és a Berlinből kivont egységeit, még mindig megpróbálta megállítani csapataink előrenyomulását. A nagy veszteségeket szenvedett németek csak április 19-én, harckocsi- és összfegyvernemi hadseregeink hatalmas nyomására kezdtek visszavonulni a berlini védelem külső övére.
Néhány nappal később Malinyin jelentette, hogy megkapta a főhadiszállás utasítását a Rokosszovszkijnak kiadott direktíva visszavonásáról. Mint emlékszünk, az a direktíva azt a feladatot állította a 2. Belorusz Front elé, hogy Berlint északról megkerülve támadjon. Világossá vált, hogy a 2. Belorusz Front csapatai, átkelve az Odera bonyolult vízrendszerén és leküzdve az ottani német védelmet, április 23-nál előbb nem tudnak támadni.
Az események kifejlődése bizonyította, hogy a 2. Belorusz Front főerői csak április 24-én tudták a támadást kibontakoztatni, tehát akkor, amikor Berlinben már folytak az utcai harcok és az 1. Belorusz Front csapatainak jobbszárny-csoportosítása északról és északnyugatról már megkerülte a várost.
Az április 16-i és 17-i, de a későbbi harcok idején is ismét és ismét elemeztem a front hadműveleti felépítését, hogy biztos legyek benne, nem követtünk-e el olyan hibát, amely a hadművelet kudarcához vezetne.
Nem találtam hibát. De be kell ismernem, volt egy mulasztásunk, amely egy-két nappal késleltette a harcászati mélység áttörését.
A hadművelet előkészítése során ugyanis nem vettük kellőképp figyelembe a bonyolult terepviszonyokat a seelowi magaslatok körzetében, ahol az ellenség nehezen leküzdhető védelmet szervezett. Az ellenség, 10-12 kilométerre megindulási terepszakaszainktól jól beásva (különösen a magaslatok túlsó lejtőin) megőrizhette élőerőit és technikai eszközeit tüzérségi és légi csapásainktól. Az is igaz, hogy a berlini hadműveletet rendkívül rövid idő alatt kellett előkészítenünk, de ez nem szolgálhat mentségül.
A mulasztásért elsősorban engem terhel a felelősség.
Gondolom, ha a nyilvánosság előtt nem is, de magukban azért az illető hadsereg parancsnokok is érzik a felelősséget a seelowi magaslatok elfoglalásának gyenge előkészítéséért. A tüzérségi támadás megtervezése során számolni kellett volna az ellenséges védelem megsemmisítésének az adott körzetben fennállott nehézségeivel.
Ha most, sok-sok év elteltével elgondolkodom a berlini hadművelet tervén, arra a következtetésre jutok, hogy némileg másképp is szét lehetett volna zúzni a berlini csoportosítást és a várost elfoglalni.
Természetesen most, amikor már minden nagyon is világos, könnyebb elméletileg felépíteni a hadászati tervet, mint akkor, amikor gyakorlatilag kellett megoldani a „több ismeretlenű egyenletet”. Csak ki akarom fejteni az ezzel kapcsolatos elképzelésemet.
Berlint feltétlenül, a kezdet kezdetétől két fronttal kellett volna elfoglalni: az 1. Belorusz és az 1. Ukrán Fronttal, s a köztük levő sávhatárt az Odera-Frankfurt-Fürstenwalde-
Lehetett volna természetesen egy másik változat is, amely szerint Berlint csak az 1. Belorusz Front veszi birtokba.
Ebben az esetben azonban balszárnyát meg kellett volna erősíteni legalább két összfegyvernemi, két harckocsi- és egy légi hadsereggel, valamint kellő számú tüzér- és műszaki egységgel.
E változat esetén bonyolultabb lett volna a hadművelet előkészítése és vezetése, de jóval egyszerűbb lett volna az erők és eszközök együttműködése a berlini csoportosítás szétzúzása és a város elfoglalása során. Kevesebb lett volna a súrlódás és a félreértés is.
A 2. Belorusz Front támadását pedig egyszerűbben lehetett volna megszervezni.
A Stettin-Schwedt terepszakaszon kisebb fedezőerőt hátrahagyva, a front főerőit Schwedttől délre, az 1. Belorusz Front jobbszárnyához csatlakoztatva kellett volna összpontosítani, majd az oderai átkelés után e mögül szétbontakoztatni, hogy a csapást az északnyugati irányban mérje és elszigetelje az ellenség stettin-schwedti csoportját.
Ezek a változatok több oknál fogva, a terv megvitatása és jóváhagyása során nem vetődtek fel a főhadiszálláson. A Legfelsőbb Főparancsnokság a széles arcvonalon mért csapás változatát érvényesítette.
De térjünk vissza az eseményekhez.
Az ütközet első napjaiban az 1. Belorusz Front harckocsihadseregeinek nem lehetett előretörniük, hanem szorosan együtt kellett működniük az összfegyvernemi hadseregekkel. Valamivel sikeresebben tevékenykedett Bogdanov tábornoknak a 3. és 5. csapásmérő hadseregekkel együttműködő 2. harckocsihadserege. Ráadásul támadásának irányában április 18. után gyengült az ellenség ellenállása.
Az 1. Ukrán Front (parancsnok I. Sz. Konyev marsall, a haditanács tagja K. V. Krajnyukov tábornok, törzsfőnök I. J. Petrov tábornok) támadása az első naptól gyorsabb ütemben bontakozott ki. Számítottunk is rá, hogy csapásának az irányában gyengébb lesz az ellenség védelme, s ezért április 17-én reggel bevethette mindkét harckocsihadseregét. Ezek 20-25 kilométert nyomultak előre, átkeltek a Spreen, s április 19-én reggel megkezdték az előrenyomulást Zossen és Luckenwalde irányában.
Amint azonban Konyev csapatai közeledtek Zossenhez, erősödött a németek ellenállása, ezért csökkent az 1. Ukrán Front előrenyomulásának üteme. Ráadásul a terep is megnehezítette, hogy Ribalko harckocsihadserege szétbontakozott harc rendben tevékenykedjen. Ezzel kapcsolatban Konyev frontparancsnok a következő rádiótáviratot küldte Ribalkónak:
„Ribalko elvtárs. Ismét libasorban megy. Egy dandár verekszik, az egész hadsereg pedig áll. Megparancsolom: a Baruth-Luckenwalde terepszakaszon a mocsáron át több menetvonalon, szétbontakozva támadjon … A végrehajtást jelentse. Konyev. 45. 4. 20.”
Április 20-án, a hadművelet ötödik napján, a V. I. Kuznyecov 3. csapásmérő hadseregéhez tartozó 79. lövészhadtest nehéztüzérsége lőni kezdte Berlint. Megindult a fasiszta Németország fővárosa elleni történelmi jelentőségű roham. Ugyanakkor a 47. hadsereg 30. gárda ágyús dandárénak (parancsnok A. I. Zjukin őrnagy) 1. osztálya is össztüzet lőtt a német fővárosra.
Április 21-én a 3. csapásmérő hadsereg, a 2. gárda-harckocsihadsereg, a 47. hadsereg és az 5. csapásmérő hadsereg egységei betörtek Berlinbe és felvették a harcot a városban. A 61. hadsereg, az 1. Lengyel Hadsereg és a front más magasabbegységei gyors ütemben törtek az Elba felé, ahol találkozniuk kellett a szövetségesekkel.
A harcosok támadó szellemének biztosítása érdekében széles körű pártpolitikai munkát végzett a 47. hadsereg (a politikai osztály vezetője M. H. Kalasnyik ezredes), a 61. hadsereg (a politikai osztály vezetője A. G. Kotyikov vezérőrnagy), a 2. gárda-harckocsihadsereg (a politikai osztály vezetője M. M. Litvjak ezredes), a 3. csapásmérő hadsereg (a politikai osztály vezetője F. J. Liszicin ezredes) és az 5. csapásmérő hadsereg (a politikai osztály vezetője J. J. Koscsejev vezérőrnagy) politikai osztálya.
Hogy minél jobban meggyorsítsuk az ellenséges védelem szétzúzását magában a városban, elhatároztuk, hogy az 1. és a 2. gárda-harckocsihadsereget a 8. gárda-, az 5. és 3. csapásmérő, valamint a 47. hadsereggel együtt vetjük be a városért vívott harcba. A tüzérség és a repülőerők erős csapásaival, valamint a harckocsik tömegeivel támogatott csapatainknak gyorsan meg kellett bénítaniuk az ellenség védelmét a városban.
Április 23-24-én az 1. Belorusz Front csapatai szétverték a hitleristákat a Berlin központjába vezető utakon. A város déli részében harcba léptek az 1. Ukrán Front 3 harckocsihadseregének egységei is.
Április 25-én a Berlintől nyugatra támadó 47. hadseregünk 328. lövészhadosztálya és 2. gárda-harckocsihadseregünk 65. dandára Ketzin körzetében egyesült az 1. Ukrán Front 4. gárda-harckocsihadseregének 6. gárda gépesített hadtestével.
Minthogy az ellenség berlini csoportosítása meghaladta a 400 ezer főt, két elszigetelt csoportosításra kellett tagolni: a berlinire és a frankfurt-gubenire.
Gorbatov tábornoknak a front tartalékából bevetett 3. hadserege az 1. gárda-harckocsihadsereg sikereire támaszkodva az Odera-Spree csatorna mentén kifejlesztette a támadást és gyorsan elérte Königswuchterhausent.
Onnan délnek és délkeletnek fordulva, csapást mért Teupitz irányában és április 25-én egyesült az 1. Ukrán Front északnyugati irányban támadó jobbszárny-csapataival. Berlintől délkeletre, Wendisch-Buchholz körzetében teljesen bezárult a gyűrű az ottani ellenséges csoportosítás körül.
Sikeresen fejlődtek ki a harcok magában Berlinben is. Amikor a front csapatai betörtek a városba, néhány kerületben már gyengébb volt a védelem, mivel a berlini helyőrség egy részét a német hadvezetés korábban átdobta a seelowi magaslatok megerősítésére. Csapataink gyorsan rátaláltak e kerületekre és manőverezve megkerülték a fő ellenállási gócokat.
A város központja felé haladva azonban egyre szívósabb ellenállásba ütköztünk. Mindkét részről elkeseredetten küzdöttek. Az ellenség védelme erős volt. A németek kihasználták a városuk nyújtotta előnyöket. Az emeletes épületek, a vastag falak, a föld alatti átjárókkal összekötött óvóhelyek és pincék fontos szerepet játszottak. Ezeken az utakon a németek átjuthattak az egyik háztömbből a másikba, sőt csapataink hátába is kerülhettek.
A Berlint két részre osztó, magas betonpartokkal szegélyezett Spree körülvette a város központjában álló kormányépületeket. Itt minden házat szívósan védtek, gyakran zászlóaljnyi erővel.
Éjjel-nappal támadtunk. Minden erőfeszítésünk arra irányult, hogy a németek ne tudják védelmüket új támpontokban megszervezni. A hadseregek harcrendjét mélyen lépcsőztük. Nappal az első, éjszaka a második lépcsők támadtak.
A szektorokra, körzetekre és szakaszokra osztott, előre kiépített berlini védelemmel szemben részletesen kidolgozott támadási tervet állítottunk.
A Berlint támadó valamennyi hadsereg számára jó előre kijelöltük a támadási sávokat. Az egységek és alegységek részére pontosan meghatároztuk az utcákat, tereket, objektumokat. Az utcai harcok látszólagos káosza mögött jól felépített, kellően átgondolt rendszer állt. A pusztító tűz fedezete alatt foglaltuk el a város fő objektumait.
A Berlin központi részeiben vívott harcok oroszlánrésze a valamennyi fegyvernemből szervezett rohamcsoportokra és -osztagokra hárult.
A berlini utcai harcok lényege az volt, hogy megakadályozzuk az ellenséget abban, hogy erőit összpontosíthassa, csoportokra kellett tagolnunk, s így kellett gyorsan megsemmisítenünk.
Ehhez a hadművelet kezdetéig megteremtettük a feltételeket. Először is, csapataink a város előterében felmorzsolták az ellenség nagy élőerőit és jelentős mennyiségű technikai eszközét. Másodszor, gyorsan bekerítve Berlint, megakadályoztuk az ellenséges tartalékokkal való manőverezést. Harmadszor, a városba irányított tartalékokat gyorsan szétzúztuk. A sok gátló körülmény ellenére ez lehetővé tette számunkra, hogy a minimumra csökkentsük az utcai harcokat és megkönnyítsük csapataink számára a város belsejében kiépített védelem megsemmisítését.
A front egész arcvonalszakaszán a tüzérség és a repülőerők tömeges csapásaival támogattuk a gyalogság és a harckocsik rohamait. 11 ezer különféle űrméretű löveg meghatározott időközökben egyszerre nyitott tüzet. Április 21-től május 2-ig közel 1 millió 800 ezer lövést adott le tüzérségünk a városra. Összesen több mint 36 ezer tonna acél zúdult a város védelmi rendszerére.
A berlini harcok harmadik napján a Sziléziai-pályaudvaron megjelentek a speciális vágányokra állított ostromágyúink, s ötszáz kilós lövedékeiket a város központjára zúdították. A berlini védelmet porrá zúztuk.
– Április 22-re világossá vált, hogy Berlin elesik, ha nem fogjuk az Elbánál álló csapatainkat átdobni a támadó oroszok ellen. Azon a tanácskozáson, amelyet Hitler és Goebbels velem meg Jodllal folytatott, elhatároztuk: a 12. hadsereg gyenge utóvédeket hátrahagyva az amerikaiakkal szemben, a Berlint bekerítve tartó oroszok ellen támad – mondotta Keitel kihallgatása során.
Jodl a következőket mondotta:
– Április 22-én Goebbels megkérdezett: katonailag el lehet-e kerülni Berlin elestét? Azt válaszoltam, hogy lehetséges, de csak abban az esetben, ha az Elba mellől kivonunk és Berlin védelmére alkalmazunk minden erőt. Goebbels tanácsára jelentettem elképzeléseimet a Führernek. Ő egyetértett azokkal, s megparancsolta Keitelnek és nekem, hogy jómagunk és törzsünk Berlinen kívül helyezkedjék el és személyesen onnan irányítsuk az ellentámadást.
Weidling tábornok, a berlini helyőrség parancsnoka:
– Április 25-én Hitler telefonon közölte: „A helyzet meg fog javulni (!). A 9. hadsereg Berlinhez érkezik és a 12. hadsereggel együtt csapást mér az ellenségre. Ez a csapás az oroszok déli arcvonalát éri. Északról Steiner csapatai jönnek és az északi szárnyra mérik majd a csapást.”
Ezek a tervek Hitler és környezetének az ábrándjai voltak, olyan embereké, akik már képtelenek voltak reálisan gondolkodni. Április 23-án éjszaka Keitel Berlinből a 12. hadsereg vezérkarához ment azzal a feladattal, hogy egyesítse e hadsereget a 9. hadsereggel. A következő napon egyszerűen már nem tudott visszatérni a városba. A szovjet csapatok mindkét hadsereget szétzúzták.
Naponta vettünk az éterből Hitler aláírásával ilyen szövegű rádiótáviratokat: „Hol a 12. hadsereg?”, „Wenck miért nem támad?”, „Hol van Schörner?”, „Azonnal támadni!”, „Mikor fog támadni?”.
Minthogy Berzarin vezérezredes 5. csapásmérő hadseregének tevékenységével sajtónk alig foglalkozott, szeretnék itt szólni hősies erőfeszítéseiről. Az egyik hőstettének magam is szemtanúja voltam, a többiről pedig a hadsereg-parancsnokság és a magasabbegység-parancsnokságok tájékoztattak.
Figyelembe véve e hadsereg rendkívül fontos harcfeladatát – el kellett foglalnia a város központjában levő kormányépületeket, többek közt a Birodalmi Kancelláriát, ahol Hitler vezérkara tartózkodott – korábbi megerősítéseken kívül alárendeltségébe utaltuk I. I. Juscsuk tábornok 11. harckocsihadtestét.
Az igen bonyolult feladatok első szakaszában a hadseregnek rohammal el kellett foglalnia a Sziléziai-pályaudvart s át kellett kelnie a magas betonpartokkal szegélyezett Spreen.
Kelet felől elsőként törtek be a városba P. A. Firszov tábornok 26. gárdahadtestének és D. Sz. Zserebin tábornok 32. hadtestének az alábbi csapatai:
– a 94. gárdahadosztály (parancsnok I. G. Gaszparjan tábornok, a politikai osztály vezetője Sz. V. Kuzovkov ezredes);
– a 89. gárdahadosztály (parancsnok M. P. Szerjugin tábornok, a politikai osztály vezetője P. H. Gorgyijenko ezredes);
– a 266. hadosztály (parancsnok Sz. M. Fomicsenko ezredes, a politikai osztály vezetője V. I. Loginov ezredes);
– a 60. gárdahadosztály (parancsnok V. P. Szokolov tábornok, a politikai osztály vezetője I. N. Artamonov ezredes);
– a 416. hadosztály (parancsnok D. M. Szizranov tábornok, a politikai osztály vezetője R. A. Medzsidov ezredes) és
– a 295. hadosztály (parancsnok A. P. Dorofejev tábornok, a politikai osztály vezetője G. T. Lukonyin ezredes).
Közel négy éve vártak erre a történelmi pillanatra a Moszkva, Sztálingrád, Leningrád alól, az Észak-Kaukázus és a kurszki kiszögelés körzetéből, az Ukrajnából, Belorusszijából, a Baltikumból és az ország más körzeteiből ellentámadásba lendülő hős harcosaink. És eljött a fasizmussal való végső leszámolás órája.
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható 
piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!