Koronavírus: Újra kellene oltani a magyarokat a szakemberek szerint

Most a 60 év alattiaknál sürgető az immunitás megerősítése, az ő védettségük a legalacsonyabb – a többi között ez derült ki a Covid-19 elleni védőoltások eredményességét elemző kutatásból, amit a Népszava ismertetett. – A 60 felettiek védettségének becsült értéke „közepesen magas” (56,5 százalék). Összességében viszont kijelenthető, hogy az átoltottság és az immunitás, amit a védőoltásokkal a hazai lakosság az elmúlt években megszerzett, „korosodik”, azaz vészesen gyengül – összegezte a házi orvosok bevonásával készült vizsgálatot Oroszi Beatrix, Semmelweis Egyetem Epidemiológiai és Surveillance Központ Egészségbiztonság Nemzeti Laboratóriumának igazgatója.
Szerinte nincs különösebb ok a lazításra a világjárvány ugyanis folytatódik. Ebben a helyzetben két lehetőség van elmondása szerint : az alkalmazkodás, amellyel az ellátórendszer túlterheltségét próbáljuk elkerülni, illetve a kockázatok csökkentése, de a legjobb, ha a kettőt együtt csináljuk. – A SARS-COV-2 vírus nagyon változékony és sok szempontból kiszámíthatatlan. Az is ismert, hogy a betegség ellen nincs terápia, aki megfertőződik, annak csak a tüneteit lehet kezelni. Ma már az is egyértelmű, hogy a védőoltás hatása idővel csökken, rendszeresen van szükség emlékeztető oltásra – hívta fel a figyelmet. Oroszinak azonban nincs információja arról, milyen oltóanyagot rendelt vagy rendelhet Magyarország a most következő őszi szezonra.
Népszava megpróbálta megtudni a magyar járványügyi hatóságtól, hogy lesz-e újabb oltási kampány, illetve hol és milyen vakcinát kaphat a lakosság, és a következő választ kapták: „Magyarországon a COVID-19 fertőzések döntő többsége jelenleg sporadikusan (elszigetelten) fordul elő, az új koronavírus országos járványos terjedése nem tapasztalható. Az oltás továbbra is kérhető. A koronavírus elleni védőoltások, illetve a koronavírus omikron variánsa elleni Pfizer vakcina az oltópontok mellett a háziorvosoknál is elérhető.” (24.hu)
A balrad.hu kommentje a „kunyera” után!
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható
piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!
Bal-Rad komm: „…Az oltás továbbra is kérhető…”
-Ám ha vajdánk és a qrmányunk EGYÜTTESEN ÚGY DÖNTENEK…- akár KÖTELEZŐVÉ IS TEHETIK az ojtakozást! Vészhelyzetre hivatkozással! Vészhelyzet pedig bármelyik pillanatban előállhat! Hiszen tudjuk jól: VÉSZTERHES IDŐKET ÉLÜNK!
Szerencsénke qrmányunk alposan felkészült a MI MEGVÉDELMEZÉSÜNKRE! Ha karjuk, ha nem akarjuk, biztosak lehetünk abban: MEG LESZÜNK VÉDVE!
(Alighanem JAJ NEKÜNK!)


Lehet túrni a kukát.Ja,már nem
https://www.google.com/search?client=firefox-b-e&sca_esv=567032013&q=olt%C3%A1si+igazolv%C3%A1ny&tbm=nws&source=lnms&sa=X&ved=2ahUKEwic1bSj-bmBAxVCgP0HHdwxBEsQ0pQJegQIDhAB&biw=1152&bih=580&dpr=1.25
Már mindenki múltján rajta van az egészségügyi elektronikus fekete bélyeg ,ha nem ojtakozott,úgyhogy lehet megdögleni a negyedére zsugorított egészségügyben.
Hábojú kovid gázolaj hiány extra infláció, jöjjön aminek jönnie kell,de ezek a tesze-fosza balfaszok húzzák az időt,mint filmben a vége poént.
Te,Ja tényleg,felépült már a debreceni vakcina gyár?
https://www.debreciner.hu/cikk/12278_hamarabb_szunt_meg_a_kormanyzati_koronavirus_honlap
Sakkor mi épült Debrecenben?
https://nepszava.hu/3196950_debrecen-nemzeti-oltoanyaggyar-csuszas-beruhazas-covid-19
Ó,már értem.
Jó hely az a Debrecen,biztos az akkumulátorokkal oltják be a hírolvasókat.