ELSŐ RÉSZ
(idézet: Horthy – Vas Zoltán)
A dunántúli újabb területek megszállása óta Horthy és a Nemzeti Hadsereg legfőbb feladata a felkészülés a budapesti bevonulásra; egyidejűleg az előrenyomulás a Tisza-vonalig. A tiszántúli területek kiürítése csak ezt követően, később megszabott időben történhet.
Az antant szeptember 7-i engedélyével Horthy mindent megtesz, hogy növelje a hadsereg létszámát. Tizenhatezer főig emelhetné. Ennyivel máris rendelkezik. Letagadja, hogy az újonnan megszállt dunántúli területeken elrendelhesse a sorozást és több, már háborút viselt korosztály behívását.
A sorozást, a behívásokat számos helyen ellenállással fogadják. Több helyről jelentik: a behívottak megtagadták az eskü letételét. A sorozó bizottságban működő polgári orvost az utcán inzultálták. Nádasdon a lakosság egy része vörös kokárdát tűz fel, az Internacionálé-t énekli, a proletárdiktatúrát élteti.
Az egyik katonai jelentés beszámol arról, hogy a birtokosok nagygazdák, önálló iparosok teljes meggyőződéssel ellenségei a kommunizmusnak. A nincstelen földmunkásokról és egyéb munkásokról viszont ez nem mondható el. A zsellérek, gazdasági cselédek között igen erősen érezhető a kommunizmus hatása, különösen azokon a vidékeken, ahol a nagyobb uradalmak akadályozzák a földszerzést.
Horthy Budapest közeli megszállásával valóságos polgárháborúra készül. Bizalmas parancsában leszögezi: a katonai szolgálatból a szervezett munkásság kizárandó. Besorozandók csakis a földműves- és gazdaemberek, inkább maguk a gazdák, mint a nagybirtokon dolgozó napszámosok. Közülük is csak azon elemek, akik erkölcsi és politikai tekintetben kifogás alá nem esnek.
Megrostálják a tisztikart. Felújítani törekszik az osztrák-magyar hadsereg kasztszellemét. Megállapítja, hogy a világháborúban előléptetett tartalékos tisztek nem alkalmasak: nem tanulták meg az osztrák-magyar hadiiskolák szigorú fegyelmét és azt, hogy szolgálaton kívül is tekintettel kell lenniük egyenruhájuk becsületére. Megrója a a tisztek nagy részét, mivel üres óráikat pincérnők, frizőrök, manikűr- és egyéb gyanús nők társaságában töltik, sőt mi több, kiszolgálólányokkal, valamint kétes erkölcsű nőszemélyekkel nyilvánosan együtt vannak, étteremben ezekkel elborozgatva szolgálati, járőr-, propaganda- és egyéb tevékenységüket a bor által hatványozott fantáziával beszélik el … Azaz, ne dicsekedjenek fehérterrorista tetteikkel.
Ugyanezt kifogásolja a főtisztek esetében, akik ugyancsak olyan kijelentésekre ragadtatják magukat, melyek egyrészt tápot nyújtanak a közhangulat izgalomban tartására, másrészt az antantmissziók tudomására jutva, nehezítik a fővezérség munkáját. Vigyázzanak tehát politikai kijelentéseikre. Nem arról van szó – indokolja -, hogy általában nem értene egyet a tisztek politikai nézeteivel, és nem is akarja hazafias érzésüket befolyásolni, miután a nemzeti lelkesedés ébren tartását maga is elsőrendű feladatnak tekinti, de a jelenlegi helyzetben a tisztek akkor teljesítik kötelességüket, ha komoly hallgatással végzik munkájukat.
A Nemzeti Hadsereg számbeli erősítése és megfegyelmezése mellett a legfőbb feladat Budapest megszállásának katonai előkészítése. A megszállás kifejezést használja, mert valóban ez következik be.
A főfeladat, közvetlenül a románok távozása után – összegezi a fővezérség – úgy megszállni a fővárost, hogy ne keletkezhessék hatalmi légüres tér, amit a proletariátus felkelésre használhatna fel.
Túlzott aggodalom ez, mert 1919. augusztus óta a fehérterror következményeként, sajnos, Budapest proletariátusának ehhez egyelőre sem ereje, de kommunista vezérkara sincsen. Hacsak nem az a huszonötezer vöröskatona és tiszt, akiket a románok őriznek Budapesten, Csepelen, valamint a Duna-Tisza közén, Cegléden, Abonyban, Kiskunfélegyházán, Tápiósülyön, Újszászon. Horthy kéri az antant budapesti katonai missziójának engedélyét, hogy átvehesse e táborokat, mert amennyiben kivonulásuk esetén a románok ezeket szabadon bocsátanák, iszonyú vérengzés lenne.
Teljesítik Horthy kérését, mert mint azt a szövetségközi katonai bizottság kifejezi: a magyar fővárosnak mint veszedelmes zugfészeknek a legnagyobb gondossággal történő, teljesen zavartalan és vérontás nélküli megszállását kívánja biztosítani.
A táborokat a nemzeti fővezérlet által kiküldött, egyenként két tiszt vezetése alatt álló kétszáz főnyi karhatalmi különítmény veszi át. A fogolytáborok őrzése s a foglyok részéről esetleg várható zavargások elfojtása tehát ezen intézkedéssel biztosítva van.
A fővezér azért tervezi úgy a főváros megszállását, mintha a felkelés bekövetkezhetne, mert ezzel már eleve igazolhatja a Budapesten is elkövetkező terrort, amely a dolgozó osztály újabb szenvedését okozza: további ezrek letartóztatásához vezet.
Budapest megszállása két ütemben történne. A Nemzeti Hadsereg három megerősített zászlóalja már a románok távozása előtt bevonulhat. A románok teljes elvonulását követi a zöm, Horthyval az élen. A bevonuló egységek félszakaszaihoz nehéz géppuskákat kell beosztani. E félszakaszok, a világháborúban tapasztalt tisztekből és legénységből, rugékonyságot és könnyű alkalmazhatóságot adnak a jól fegyelmezett századoknak, melyet az esetleges utcai harc megkövetel.
A géppuskás páncélautókat szükség esetén úgy kell bevetni, hogy gyors sikert biztosítsanak. Háromszoros rövid felszólítás után történjék meg a fegyverek kíméletlen használata, nehogy a csapat kitétessék annak, hogy körülkerítsék és lefegyverezzék. Nagyobb távolságra tüzérség és aknavető alkalmazandó. Bekövetkező anyagi károk tárgyában nincs helye az aggodalmaskodásnak. Megállapítandó, mely házakból erednek a lövések. Akik ott találtatnak fegyverrel, a helyszínen felkoncolandók …
A megszállási terveket a fővezérség hadműveleti osztálya dolgozza ki. Horthy átnézi, jóváhagyja.
Dani Balázs, Budapest vezénylő tábornoka, értesíti a fővezérséget, hogy Yates amerikai és Berthon francia ezredesek, valamint a román hadvezetés képviselői helyeslik az előterjesztett megszállási terveket.
Budapestet a románok szakaszonként úgy ürítsék ki, hogy Horthy hadserege meghatározott órákban érje el az egyes szakaszok határait.
Horthy néhány módosítást kér. A hidakat, távíró- és távbeszélő-központokat, pályaudvarokat és egyéb intézményeket magyar osztagok szállhassák meg a románok elvonulása előtt. A legmegbízhatóbb különítményeket, amelyek a csapatok élén a páncélvonatokkal egyidőben jutnak el a fővárosba, úgy helyezzék el, hogy megbízható erőként álljanak a fővezérség rendelkezésére, és szükség esetén gyorsan bevethetők legyenek.
A rendkívüli biztonsági intézkedések – a lakossággal szemben – ugyancsak nem arról tanúskodnak, hogy Horthyék felszabadítóként érkeznek a fővárosba. Hirdetmény tudatja a főváros lakosságával, hogy a román hadsereg távozása alkalmából a bolsevizmus feltámadásának megakadályozása végett Budapest vezénylő tábornoka, Dani Balázs rendelkezése alá tartoznak az összes katonai, rendőri, csendőri és polgári karhatalmi alakulatok.
Kihirdetik a statáriumot. Elrendelik, hogy a hirdetmény kifüggesztése után mindenki saját érdekében azonnal igyekezzék a legrövidebb úton lakására hazatérni, mert a kivételes állapot kezdetét jelző riadójel már a hirdetmény kifüggesztését követő percekben elhangzik. A riadó elhangzása után az utcát a karhatalom kiüríti. Riadó után azok, akik netán még az utcán tartózkodnak, felszólítás nélkül nyomban kötelesek a legközelebbi házba betérni és további intézkedésig ott tartózkodni.
Akiket a karhatalom akár egyenként, akár csoportosan, fegyver vagy bármely más támadásra alkalmas eszköz, például kézigránát, forgópisztoly, kard, tőr, bokszer vagy vasbot stb. birtokában talál, amennyiben a budapesti katonai parancsnok rendelkezése alá helyezett karhatalmak egyikéhez sem tartoznak, irgalom nélkül felkoncoltatnak.
A kivételes állapot, a statárium tartamára mindennemű sajtótermék árusítására adott engedély érvényét felfüggesztik. A napilapok csak az államügyészség előzetes cenzúrája után jelenhetnek meg.
Az egyesületi élet beszüntetendő. Minden egyesületi helyiség, beleértve a könyvtárakat, a kivételes állapot tartama alatt zárva tartandó. Gyűlés, csoportosulás tilos. Az utcán legfeljebb három személy lehet együtt. A magánlakásokban az együttlét csak a családi kör, illetve legszűkebb vendéglátás kereteire korlátozandó.
Telefont, távírót csak hatóság használhat.
Ha semmi mással, de azzal, hogy Horthyék ily módon készülnek Budapest megszállására, leleplezik magukat. Nyilvánosan beismerik: rettegnek, hogy a magyar nép ellenségként fogadja a bevonuló Nemzeti Hadsereget.
Budapest népe valóban így készül Horthy „ünnepélyes fogadtatására”. Közlekedés nélküli, kihalt utcákkal, az irgalom nélküli felkoncolás lehetőségével.
Gyakorlati eredménye ez a Clerk-tárgyalásnak, ahol Horthy a jelenlevők valamennyijének megdöbbenésére folytonosan papagájszerűen ismételte a kijelentést: aki pedig a hadsereg fegyelmét veszélyezteti, aki bolsevizmussal izgat, aki így, aki úgy … azt kérlelhetetlenül felkoncolja.
Ahány előkészítő intézkedést tesz, ahány beszédre készül, mindegyiknek alapgondolata a „felkoncolom”. Fél Budapest népétől. Fenyegetéseivel akarja megfélemlíteni, némaságra kényszeríteni az országot.
A fővezér kiáltványban adja tudtul, hogy bevonul a fővárosba: Közel egyévi züllés után újjászületett a magyar haderő, és hála a Dunántúl nemes népének, megindul Budapest felé. Fölöttetek hónapokig vörös rongy és idegen nép zászlaja lengett. A nemzetrontásnak immár vége. Az újjáébredt magyarság ereje fog lesújtani minden próbálkozásra, mely építőmunkánkat hátráltatni merészeli. Csapataim mindenütt megtartják a rendet. Mindenkitől fegyelmezett, öntudatos és tettre kész magatartást követelek …
November 14-én és 15-én megtörténik a románok elvonulása, és döntően Lehár csapatai által a főváros megszállása. Horthy Budapest megszállását használja fel arra, hogy tovább gyengítse a vetélytársat, csapatait elvonultassa nyugat-magyarországi, többségében legitimista lakosságú bázisáról. A továbbiakban Budapestről elviszi őket a Tisza vonaláig, amelyet a románok kiürítenek.
Behozza a fővárosba a leghírhedtebb különítményeit. A Prónay-különítményt a várbeli Nádor-laktanyában, Ostenburgét a kelenföldi Károly-laktanyában helyezik el.
Prónay tisztjei részére lefoglalják a Britannia-szállót. Ostenburg tisztjei megkapják a Palace-t. A fővezérség a közvetlen szolgálatra rendelt különítménycsoporttal a Gellért-szállót foglalja el.
Mindhárom épület mostantól a fehérterror szörnyűségeinek hármas központja: egyformán tragikus hírnévre emelkedik.
A különítmények és velük Gömbös emberei, amint a román hadsereg elhagyja a fővárost, már november 15-én működésbe lépnek. Rátörnek az otthonok százaira. Dolgozó embereket hurcolnak el, köztük neves szociáldemokratákat.
A Népszava november 16-i száma arról ad hírt: előző nap körülbelül háromszázötven embert fogtak el, vittek további eljárásra a különböző laktanyákba.
Tizenhatodika hajnalán pedig már, amikor Horthy Siófokról különvonaton Budapestre tart, hogy megkezdje katonai bevonulását a fővárosba, a különítményesek laktanyáiban és az általuk lefoglalt szállodák pincéiben százszámra zsúfolódnak olyan foglyok, akiket a Friedrich-rendőrség eddig békén hagyott.
Horthy így tartja be ígéretét, hogy a Nemzeti Hadsereg Budapest megszállása alkalmával tartózkodik mindennemű önkényes, törvényellenes föllépéstől, pogromtól. Mindennemű kihívó magatartástól és eljárástól, amely túllépi a részére megállapított hatáskört.
A fővezérség különvonata Siófokról különleges óvatossági rendszabályok életbe léptetésével indul el Budapestre. Két nappal előtte a vasúti pálya ellenőrzésére kirendelt járőrök a nyílt pályán az egyik sínszálra illesztett, töltött kézigránátot találtak. Emiatt külön mozdonyszerelvény halad Horthy vonata előtt.
Reggel negyed hétkor érkezik a kelenföldi pályaudvarra. Hideg, borongós az őszi reggel. Sűrűn szemerkél az eső. Egész nap ilyen az idő.
Horthyt Soós tábornok, vezérkari főnök és Lehár ezredes fogadják. Jelentést tesznek a tiszteletadásra kivonult díszszázadról. Horthy meghallgatja a jelentést, majd fehér lóra ül. – Also auf, meine Herren! Schade, dass es so schlechtes Wetter ist! (Indulunk, uraim! Kár, hogy oly rossz az idő!)
A menetirány: a Gellért téren át a Ferenc József-híd, Kálvin tér, Károly király út, Vilmos császár út, majd az Alkotmány utcán át az Országház tér.
A csapatok élén, a lovasrendőr díszszázad után, fehér lován Horthy. Vezérkara követi, majd sokezres, hosszú oszlopban a bevonuló had.
Miután a megelőző két napon megtörtént a főváros katonai megszállása, most már szabad a közlekedés. Vasárnapra tették a bevonulást, hogy a lakosság ünnepelhessen. Az utcák mégis kihaltak. Nemcsak az ijesztően szembetűnő katonai és rendőri óvintézkedések miatt. Mindenfelé szuronyos fegyverek merednek. Két hosszú sorban, a járda szegélyén fegyveres tisztek kísérik a fővezért.
A lovas tengerész! – illeti máris Horthyt a keserű néphumor.
Százezres tömegeket említ majd a legenda. Részben a folyvást szakadó eső miatt is, mindössze néhány ezren – az uralkodó osztályok képviselői, arisztokraták, főpapok, a tőke küldöttei, a kirendelt fővárosi alkalmazottak és Gömbösék szervezetten kivonult emberei – fogadják a Gellért Szálloda bejárata előtti emelvény körül Horthyt.
Itt történik a budapesti fogadtatás. Az országos ünnepséget az Országház előtti téren tartják.
A főváros színeivel díszített emelvényen a hivatali előkelőségek állnak: Bódy polgármester nyestprémes díszmagyarban, Buzáth tanácsnok fekete díszmagyarban, a főügyész, a főkapitány.
Horthy – írja Pilch – nobilis vágású, kis fejű telivéren léptet az emelvény elé. Tengerészsapkát, kurta kételejű tengerészkabátot visel. Bal mellén kitüntetései. Mindenki jól láthatja markáns, energikus, beretvált arcát, amely nem reagál az ólmos esőre.
Amikor az emelvényhez ér, az urak mélyen meghajolnak, Horthy szalutál. Bódy polgármester köszönti:
– A főváros egész lakossága nevében üdvözlöm kegyelmes uramat, a hadvezért, kinek hősi szellemétől, igaz magyar vitézségétől át van hatva ennek a lelkes seregnek minden egyes tagja …
A polgármester valósággal könyörgésre fogja a szót. Horthy kímélje a főváros népét: – Kérve kérlek benneteket, legyetek hűséggel Budapesthez, a magyar főváros minden lakosához. Hassa át szíveteket a régi lovagias magyar szellem, amely nem tűr gyűlölködést, pártoskodást, és csak egyet ismer: a magyar haza szeretetét. Hadd jelentse a ti fehér zászlótok az együttérző, fehér békességet. És ezt a fehér zászlót feltűzzük minden templomunkra, minden iskolánkra, középületünkre. Hadd hirdesse fennen, hogy itt testvéri egyetértéssel simulnak egymáshoz egy boldogtalan nemzet sokat szenvedett gyermekei.
Horthy a polgármester könyörgő szavaira kihívóan válaszol. Elmondja „tetemre hívó” beszédét.
– Polgármester úr! Igazságérzetem megköveteli, hogy minden kertelés nélkül azt mondjam el, amit e pillanatban érzek. A magyar nemzet szerette és becézte Budapestet, amely az utolsó években megrontója lett. Most tetemre hívom itt a Duna partján a magyar fővárost. Ez a város megtagadta ezeréves múltját; ez a város sárba tiporta a nemzet koronáját, a nemzet színeit, és vörös rongyokba öltözködött. Megbocsátunk akkor, ha ez a megtévelyedett város visszatér megint hazájához, ha szívéből szereti az a rögöt, amelyet verejtékes kezekkel munkálnak falusi testvéreink, szereti a Szentkoronát, a kettős keresztet, címerünkben a három hegyet és a négy folyót, szóval a magyar hazáját és magyar faluját …
Fenyeget Horthy. Csak fenyeget. Teszi ezt oly németes hangsúlyozással, hogy mindenkiben önkéntelenül felvetődik a kérdés: Horthy, aki gyűlölettel teli beszédét olvasva valósággal megszégyeníti anyanyelvét, milyen jogon beszél az általa állítólag forrón szeretett hazáról? Eddig is köztudomású volt, hogy németesen beszél magyarul, mégis más ezt saját füllel hallani. Különösen hogy nemcsak tetemre hívja az ország fővárosát, hanem megelőző éjjel különítményeseivel megrohamoztatta a budapesti otthonok százait.
A főváros vezekel és ünnepel – írja Pilch. – Némán, bűnbánóan hajtja meg fejét a vezér előtt … A ködből kibontakozó vezér s keményvágású katonái visszaadják Budapestet az életnek …
Az antant budapesti missziói hivatalosan nem vesznek részt Horthy bevonulásának ünnepségén. Más feladat hárul rájuk. Egész nap nem győzik fogadni a különítményesek által elhurcoltak hozzátartozóit. Panasszal élnek. Szemrehányást tesznek: Íme, ezt köszönhetik az antantmissziónak …
Horthy a Gellért-szálló felől vonul már az Országház előtti térre, amikor Clerk főmegbízott és Bandholtz tábornok arról tanácskoznak, milyen lépéseket tegyenek a letartóztatások megszüntetésére. Clerk a francia megbízottat meg sem meri hívni a tárgyalásra, mert a románok segítségével nyilván szélsőségesen lépne fel Horthy ellen, Clerket különösen bosszantja több szociáldemokrata vezető letartóztatása. Felveti Bandholtz felé: talán időlegesen mégis meg kellene állítani a románok kivonulását Magyarországról.
Bandholtz azzal nyugtatja Clerket: várni kell, beszélni Horthyval. Pillanatnyilag nem lehet semmilyen lépést tenni, hiszen Horthy fővezér és Friedrich miniszterelnök az Országház előtti téren ünnepelnek!
Majdnem teljes órán át tart, amíg a katonai menet a zuhogó esőben az Országház felé fordul. Postások és rendőrök állnak sorfalat az ide vezető kocsiút két oldalán a tömeg előtt. – Tízezrek ajkáról harsogva száll a fővezér neve – fogalmazza Pilch a legendát. A fővezér, fehér lován, lovas kíséretének élen ott lovagol a téren, majd leszökken lováról, katonai jelentéseket fogad, azután kíséretével felvonul az Országház lépcsőjén az oltárhoz, ahol a papság és az állami méltóságok fogadják.
Mögöttük védett, meleg helyre helyezte el a gondos rendőrség az iskolák ifjúságát.
Folyik közben a tábori mise, amelyet Csernoch János hercegprímás celebrál, nagyszerű segédlettel. Harangzúgás az egész városban, ágyúk rivallnak a Gellérthegyről.
A fővezér – folytatja a szárnyaló legendát Pilch – ott áll a lépcsőn, tengernagyi formaruhájában, sötétkék tengerészköpenyében. Áll szilárdan, fölemelt fővel. S ahogy így áll, ahogy köszön, könnyedén meghajlik, derűs arccal gyönyörködik a látnivalóban, mindebben fantáziáié erő rejlik, határozott biztonság, férfias akarás, mely a bizalom melegét lopja bele a hideg esőben ázó tömeg lelkébe …
Az igazság az: zuhog az eső. Még a Horthy-hazafiak is menekülnek a térről.
Nehéz két történelmi esemény között összehasonlítást tenni. Pontosan egy esztendeje, 1918. november 16-án, gyönyörű napfényes időben, százezres ujjongó, lelkes tömeg jelenlétében, e téren hirdették ki a Magyar Köztársaságot. Megelőzően és a Tanácsköztársaság idején is itt gyülekeztek a harcos néptömegek, hogy hitet tegyenek a szocializmus eszméi mellett!
Annyi harc és reménykedés után most mégis az ellenforradalmi terror ünnepli győzelmét.
Horthyt üdvözölve, Friedrich arról beszél: – Itt, e téren, egy év előtt átkos ajkak kikiáltották a köztársaságot …
Majd kurtán-furcsán így szólítja az ünnepeltet: – Horthy Miklós fővezér! Kegyelmes uram! …
Már a megszólítással kifejezi Friedrich mondanivalójának lényegét. Figyelmeztet: ha ünnepli is Horthyt az ország, ne képzelje magát többnek, mint fővezérnek.
Majd így folytatja: – Üdvözöllek és köszöntelek a Nemzeti Hadsereg élén, lelkesedéssel, szeretettel, a magyar kormány és a magyar nemzet nevében. Ez a nemzet talpra áll, ha csak a saját erejében bízva, tántoríthatatlanul kitart a keresztény nemzeti irány mellett. Ma már boldogabb jövő felé megyünk – érti ez alatt nem Horthy, hanem a saját vezetését. – Ez a nemzet felébredt. Erkölcsi erőnk óráról órára nő, és most már megvan a fizikai erőnk is a Nemzeti Hadsereg képében. Gyere, Horthy vezér, vedd át – tőle, Friedrichtől! – ezeket a nemzeti lobogókat, amely alatt a te drága katonáid az ezeréves Magyarországot szolgálni fogják.
Horthynak nincs min gondolkodnia, hogy megértse, mit jelent Friedrich furcsa ünnepi megszólítása. Friedrich, mint magasabb rangú, előre megküldi beszédét Horthynak, hogy ő válaszában – mint alacsonyabb rangú – alkalmazkodhassék ehhez. Így írja elő az ünnepségek protokoll rendje, ha nem rögtönzöttek a beszédek. Horthy pedig sohasem rögtönöz. Feleségével és siófoki tanácsadóival megbeszéli, sőt íratja beszédeit. Velük együtt állapítja meg most: Friedrich megszólítása arra céloz, ne akarjon több lenni, mint fővezér.
De ő több akar lenni. Friedrich burkolt figyelmeztetésére viszonzásként nem fővezérként, politikusként fogalmaz. Programot ad. Értsen belőle Friedrich! Elég az ő politikájából! A Nemzeti Hadsereg kész a cselekvésre.
– Miniszterelnök úr! … Össze kell fogni minden magyar hazafinak egy szent cél érdekében, amelynek pillére: a nemzeti eszme és a keresztény morál! … A Nemzeti Hadsereg mint egy test és egy lélek áll szilárdan, önzetlenül a haza szolgálatában, és győzelemre fogja segíteni a keresztény világnézetet, a tisztességnek, becsületnek és igazságnak uralmát …
A beszéd után – írja Pilch – a fővezér felhalad a lépcsőn. Nyomában a kísérete. Fent tisztelgések. A fővezér üdvözli a hercegprímást. Sapkáját leveszi, s megcsillan fekete haja, amelyben alig van néhány fehér szál.
Beszédek és további beszédek hangzanak. Horthyt ünneplik. A jelszó mégsem Horthy. Ismételten zúgó éljenzés tölti be a teret, az emberek kendőjüket, kalapjukat lengetik: – Éljen a Szentkorona, éljen a király!
Horthyt meglepi a királypárti tüntetés. Alig hangzik éljen őmellette. Zavarba jön. A körülötte álló királypárti urakkal és Friedrichhel kiáltja: – Éljen a Szentkorona, éljen a király!
Pilch is ír a Horthy-ellenes tüntetésről, mégis áradozik az ünnepségről. E szerint a Nemzeti Hadsereg bevonulásának tényétől elragadtatott közönség hazatérőben boldogan majszolgatja a pompás, kerek, fehér zsemléket, miket a Nemzeti Hadsereg osztogat. Mindegyiken, kis cédulán a felírás: Dunántúl az éhező Budapestnek …
A „felkoncolom”, „tetemre hívom”, a száz és száz letartóztatás a bevonulás reggelén: ez a fehérterror politikai hitvallása. A három szekérnyi zsemle – ez Horthy bevonulásának programja.
A Pesti Hírlap így foglalja össze a helyzetet: A korai tél hidege itt a nyakunkon. Üresek a szenespincék. Naponta ezrekkel szaporodik a munkanélküliek száma. A gyárkémények közül egyre több és több szűnik meg füstölögni. A gyáraknak nincs szenük, sem nyersanyaguk. Az éléstárak üresek. És nincsen senki, aki megtöltésükről gondoskodik, aki boldogabb és dús termésű vidékekről felszállítaná nekünk azt, amire szükségünk van. Lerongyolódtunk, nincs ruhánk, nincs cipőnk. A hazai termelés megállott, a külföldi behozatal szünetel. Pénzünk az inflációval minden nappal veszít értékéből, ami minden szerencsétlenségünk és nyomorúságunk újabb romlását jelenti. Addig, amíg itthon nincsen konszolidáció, addig, amíg az antant nem köt velünk békét, addig, amíg nem tudjuk azt, hogy hol húzódik meg az ország határa, mink van, és meddig terjed hatalmunk, nem gondolhatunk arra, hogy ennyi keserves nyomorúságunkon valami módon segítsünk, és hogy betegségünknek orvosságát megtaláljuk …
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható 
piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!