(idézet: Emlékek, gondolatok – Zsukov)
XVII.
Június 14-én és 15-én az 1. Belorusz Front parancsnoka foglalkozást vezetett le a küszöbönálló hadműveletről a 65. és a 28. hadseregnél, amelyen a főhadiszállás tisztjeinek egy csoportjával én is részt vettem.
A foglalkozásba bevonták a hadtest- és hadosztályparancsnokokat, a tüzér- és más fegyvernemi főnököket. A foglalkozáson részleteiben dolgozták fel a lövész- és harckocsi-magasabbegységek feladatait, a tüzérségi támadás, valamint a tüzérség és a légierő együttműködési tervét. A fő figyelmet a tevékenységi sáv terepviszonyaira, az ellenséges védelem felépítésének gondos tanulmányozására és arra fordították, milyen módon lehet a leggyorsabban elérni a szluck-bobrujszki utat. Arról volt ugyanis szó, hogy ha ezen az úton a csapatok elérik és elfoglalják Bobrujszkot, lezárhatják a zslobin-bobrujszki csoportosítás visszavonulási útjait.
A következő három napon hasonló foglalkozásokat tartottak a 3., a 48. és a 49. hadseregnél. E foglalkozásokon sikerült közelebbről megismernünk azokat a parancsnokokat, akik azután támadásra vezették csapataikat az olyan nagy ellenséges csoportosítás szétzúzására, mint amilyen a „Közép” hadseregcsoport volt, amely a legfontosabb hadászati irányban helyezkedett el. E parancsnokokra nagy felelősség hárult, hiszen a „Közép” hadseregcsoport szétzúzásait jelentette, hogy teljesen kiűzzük az ellenséget a belorusz földről és Lengyelország keleti területéről.
Ugyanebben az időszakban jelentős kiképzési és politikai nevelő munka folyt a két front egységeinél és alegységeinél. Ennek során kidolgozták a tűzfeladatokat, a roham és a támadás során a harckocsikkal, tüzérséggel és légierővel való együttműködés harcászati és technikai kérdéseit, s megmagyarázták a csapatok előtt álló feladatokat. Az ilyen előkészítés elengedhetetlen minden nagy hadművelet előtt, s ez be is igazolódott. A csapatok összehangoltabban és sikeresebben harcoltak, s kisebb veszteségeket szenvedtek.
Az egységek, magasabbegységek és hadseregek törzsei részletesen kidolgozták a vezetés és összeköttetés problémáit. A figyelő- és harcálláspontokat előre telepítették, beásták és felszerelték figyelő- és híradó eszközökkel; pontosították áttelepülésük rendjét és a csapatok vezetését az ellenség üldözése során.
A frontok, a hadseregek és a csapatok felderítő szervei még egyszer gondosan tanulmányozták az ellenség védelmi rendszerét, technikai és hadműveleti tartalékait, kidolgozták és eljuttatták a csapatokhoz a felderítési adatokat tartalmazó vázlatokat, térképeket.
Hatalmas munkát végzett a fronthadtáp, hogy biztosítsa a technika, a lőszer, az üzemanyag és élelmiszer gyors és rejtett szállítását és eljuttatását a csapatokhoz. A komoly nehézségek ellenére mindent elvégeztek határidőre. A két front csapatai, a bonyolult terepviszonyok ellenére, időben megkaptak mindent, amire a támadáshoz szükségük volt.
Június 22-én a két front harcfelderítést folytatott. Ennek eredményeképp sikerült pontosítani az ellenség peremvonalának tűzrendszerét és néhány olyan üteg elhelyezését, amelyet korábban nem fedtek fel.
A belorusszijai hadművelet hatalmas térségben bontakozott ki: 1000 km-nél szélesebb arcvonalon (a Nyugati-Dvinától a Pripjatyig) és 600 km mélységben (a Dnyepertől a Visztuláig és a Narevig). Az elkövetkezendő heves ütközetekben 800 ezer ellenséges katonával kellett összecsapnunk, akik 9500 löveggel és aknavetővel, 900 harckocsival és rohamlöveggel, valamint 1300 harci repülőgéppel rendelkeztek, s mintegy 250-270 km mélységű, előkészített védelmet kellett leküzdenünk.
A szovjet csapatok belorusszijai támadására a háború harmadik évében került sor. Az eltelt három esztendő alatt történelmi jelentőségű események játszódtak le: a Szovjetunió fegyveres erői több nagy ütközetben szétzúzták a fasiszta csapatokat és megtisztították a Haza földjét népünk leggonoszabb ellenségétől. Az új ütközet előtt csapatainkat az a biztos tudat hatotta át, hogy szétzúzzák a „Közép” német hadseregcsoportot.
Kétségtelenül az is lelkesítette őket, hogy a szövetségesek június 6-án partra szálltak Normandiában és megnyitották Európában a második frontot. Bár a fasiszta Németország sorsa gyakorlatilag már megpecsételődött, a szovjet harcosok örömmel fogadták a második front megnyitását, mert tudták, hogy ez meggyorsítja a fasizmus végleges szétzúzását és közelebb hozza a háború befejezését.
Az általános támadást június 23-án kezdték meg az 1. Balti Front (parancsnok I. H. Bagramjan vezérezredes, a haditanács tagja, D. Sz. Leonov tábornok, törzsfőnök V. V. Kuraszov tábornok), a 3. Belorusz Front (parancsnok I. D. Csernyahovszkij vezérezredes, a haditanács tagja V. J. Makarov tábornok, törzsfőnök A. P. Pokrovszkij tábornok) és Zaharov vezérezredes 2. Belorusz Frontjának a csapatai. A következő napon ment át támadásba Rokosszovszkij vezérezredes 1. Belorusz Frontja.
A frontok tevékenységével már korábban összehangolva aktív tevékenységbe kezdtek az ellenség hátában a partizánosztagok, -egységek és -magasabbegységek. A frontok törzseiben a partizánmozgalmat irányító osztályok dolgoztak. Ezek hatalmas munkát végeztek a partizánegységekkel való összeköttetés fenntartása, tevékenységük anyagi-technikai biztosítása és koordinálása terén. Meg kell mondanom, hogy a belorusszijai hadművelet folyamán a partizánegységek és -osztagok rendkívül aktívan tevékenykedtek. Ezt nagyban elősegítette az erdős terep. Ezeken a területeken egyébként az 1941-es visszavonulásunk idején sokkal több tiszt és katona maradt, mint bárhol másutt.
Már a belorusszijai támadás első napjaitól heves ütközetek bontakoztak ki valamennyi irányban a földön és a levegőben egyaránt, bár az időjárási viszonyok némileg korlátozták mindkét fél légi tevékenységét. A vezérkar útján hamarosan megtudtam, hogy Vaszilevszkijnél sikeresen halad az ellenséges védelem áttörése. Ennek mindnyájan nagyon örültünk.
Szép sikereket ért el a 2. Belorusz Front is, amelynek a Grisin tábornok vezette 49. hadserege a mogiljovi irányban áttörte az ellenség védelmét, és menetből hídfőt foglalt a Dnyeper partján.
Az 1. Belorusz Front Paricsi irányában mért csapása a tervnek megfelelően bontakozott ki. Panov tábornoknak az áttörésbe bevetett 1. harckocsihadteste már az első napon Bobrujszk irányában 20 km-re mélyítette ki az áttörést. Ez lehetővé tette, hogy másnap reggel bevessék Plijev tábornok lovas-gépesített csoportját.
Június 25-én a Plijev-csoport és Panov hadteste szétverte az ellenség visszavonuló egységeit, és gyorsan nyomult előre. Jól haladt a 28. és a 65. hadsereg csapása is. A harckocsi- és tüzércsapatok a paricsi irányban az erdős és mocsarakkal tarkított terepet úgy „eltúrták”, hogy azon még a vontatók is nehezen tudtak áthaladni.
A műszaki csapatok katonái és a sikeres áttörés által fellelkesült valamennyi fegyvernemhez tartozó harcosok megfeszítették minden erejüket, hogy a lehető leggyorsabban oszloputat készítsenek ebben az irányban. Ez hamarosan el is készült, s számottevően könnyebb lett a hadtáp munkája.
A „Szovjetunió Nagy Honvédő Háborúja 1941-1945-ig. Rövid történet” című munkában a belorusszijai hadművelet76 347-348- old. (oroszul). * leírása során nem egészen pontosan ismertették a Rogacsev körzetében történteket. E körzetben az eseményekben bekövetkezett fordulatot a front paricsi csoportosításának sikeres tevékenysége eredményezte. De valójában mindez egy kissé másképp történt.
A rogacsev-bobrujszki irányban nem derítették fel eléggé az ellenség védelmét a hadművelet előkészítése idején. Ennek következtében helytelenül értékelték annak ellenállóképességét. így azután a 3. és a 48. hadseregek számára túlságosan széles áttörési szakaszt jelöltek ki. Ráadásul e hadseregek nem rendelkeztek elegendő áttörő eszközzel. Én pedig mint a főhadiszállás képviselője, nem javítottam ki idejében a frontparancsnokság tévedését.
Még egy olyan körülményről kell említést tennem, amely késleltette csapataink tevékenységét ebben a körzetben. Amikor a védelem áttörésére vonatkozó elhatározáson dolgoztak, A. V. Gorbatov altábornagy, a 3. hadsereg parancsnoka azt javasolta, hogy B. Sz. Baharov harckocsihadtestével kissé északabbra, az erdős-mocsaras körzetből mérjék a csapást. Ott ugyanis – Gorbatov adatai szerint – igen gyenge volt az ellenség védelme. Akkor az illetékesek nem értettek egyet Gorbatovval és megparancsolták neki, hogy az áttörést a frontparancsnokság által meghatározott szakaszon készítse elő, másképp a 48. hadsereg főcsapását is északabbra kellene áthelyezni.
Megkezdődött az ütközet, s az ellenség védelmének áttörése lassan haladt. Ezt látva, Gorbatov kérte: engedélyezzék, hogy az eredeti elgondolása szerint, északabbra mérhesse a harckocsihadtesttel a csapást. Jómagam támogattam Gorbatov javaslatát. A hadművelet sikeres volt. Az ellenséget kivetették állásaiból, Baharov harckocsizói pedig megkerülve az ellenség szárnyát, lendületesen előretörtek Bobrujszkig, s elvágták az ellenségnek a Berezinán átvezető egyetlen visszavonulási útját.
Csapataink e sikeres manővere után a németek megkezdték ugyan a visszavonulást a Zslobin-Rogacsev terepszakaszról, de elkéstek. A Bobrujszknál levő egyetlen hidat ugyanis június 26-án Baharov harckocsizói elfoglalták. Panov harckocsihadteste elérte Bobrujszk északnyugati körzetét és elvágta a városba szorult ellenség összes visszavonulási útját.
Ily módon június 27-én Bobrujszknál két bekerítés alakult ki, amelyben a 35. német hadseregközvetlen hadtest és a 41. páncélos hadtest maradt mintegy 40 ezer emberrel.
Annak nem voltam szemtanúja, hogyan számoltuk fel az ellenséget Bobrujszkban, de azt láttam, hogyan zúztuk szét a németeket a várostól délkeletre. Rugyenko 16. légi hadseregének többszáz bombázója, együttműködve a 48. hadsereggel, csapást csapás után mért az ellenség e csoportosítására. A harcmező lángokban állt: tűz pusztította az ellenség gépkocsijait és harckocsijait, üzemanyag-raktárai lángoltak. Az egész harcmezőt elborította a szörnyű tűz. A rőt lángoszlopok szerint tájékozódva, bombázóink újabb és újabb hulláma szórta le különböző súlyú bombáit. Ezt az egész félelmetes „kórust” a 48. hadsereg tüzérségének tüze egészítette ki.
A német katonák, mint az őrültek rohantak mindenfelé, s akik nem adták meg magukat, azok meghaltak. Elestek százával és ezrével a Hitler által félrevezetettek, akiknek a Szovjetunió villámgyors legyőzését ígérték. A foglyok között volt a 35. német hadseregközvetlen hadtest parancsnoka, Lützow tábornok is.
Bobrujszk körzetében az ellenség teljes felszámolása Romanyenko 48. hadseregére és a 65. hadsereg 105. lövészhadtestére hárult. A 3. és 65. hadsereg, valamint a 9. és az 1. gárda-harckocsihadtest azt a parancsot kapta, hogy ne vesztegessék az időt Bobrujszk körzetében, hanem lendületesen támadjanak Oszipovicsi általános irányban. Ezt a várost június 28-án foglaltuk el, június 29-én pedig Bobrujszkot is teljesen megtisztítottuk az ellenségtől.
Szluck felé lendületesen támadott Lucsinszkij tábornok 28. hadserege és Plijev tábornok lovas-gépesített csoportja.
A Vityebszk és Bobrujszk körzetében levő ellenség megsemmisítése után csapataink szárnycsoportosításai mélyen előrenyomultak, és bekerítéssel fenyegették az egész „Közép” hadseregcsoportot.
E hadműveletben is figyeltük és elemeztük a német csapatok és fővezérségük tevékenységét. Őszintén szólva kissé csodálkoztunk azokon az elkövetett durva hibákon, amelyek azután katasztrofális helyzetbe hozták a német csapatokat. Ahelyett, hogy gyorsan visszavonultak volna a mélységben levő védelmi terepszakaszokra és erős csoportosításokat dobtak volna át a csapataink által veszélyeztetett szárnyakra, a német csapatok súlyos és hosszas frontális ütközetekbe bocsátkoztak Minszktől keletre és északkeletre.
Június 28-án a főhadiszállás a Vaszilevszkijjel, velem és a frontparancsnokokkal folytatott megbeszélés után megszabta a csapatok további feladatait.
Az 1. Balti Front azt a parancsot kapta, hogy szabadítsa fel Polockot és támadjon Glubokoje irányában. A 3. és 2. Belorusz Frontra hárult Belorusszija fővárosának, Minszknek az elfoglalása. Az 1. Belorusz Frontnak főerőivel a szluck-baranovicsi irányban kellett támadnia, részerőivel pedig délről és délnyugatról Minszk felé kellett kifejlesztenie a csapását. A főhadiszállásnak ez a konkrét elgondolása abból az általános hadműveleti tervből indult ki, amelynek célja a „Közép” hadseregcsoport teljes bekerítése és megsemmisítése volt. Csapataink erői és csoportosításai teljes egészében megfeleltek e feladatoknak.
A hadművelet sikeres végrehajtása a szovjet hadvezetés előrelátását és fejlett hadműveleti-hadászati művészetét bizonyította.
Sajnos, nem sikerült akkor közvetlen kapcsolatot teremtenem Vaszilevszkijjel, hogy összehangoljuk vele Gorbatov tábornok 3. hadseregének, valamint a 2. és 3. Belorusz Frontnak a további tevékenységét. E csapatoknak el kellett foglalniuk Minszket és le kellett zárniuk az erős ellenséges csoportosítás visszavonulási útjait. A 2. Belorusz Front csapatai erősen szorongatták ezt a csoportosítást, s megakadályozták, hogy az elszakadjon támadó csapatainktól. A párhuzamos üldözést ez igen kedvezően befolyásolta.
Egyre érett az egész 4. német hadsereg bekerítése. Mit fog vajon tenni e döntő helyzetben a német fővezérség? Ez foglalkoztatta akkor a főhadiszállást, a vezérkart és valamennyiünket, akik közvetlenül vezettük ezt a felelősségteljes hadműveletet.
Ahogyan ezt az ilyen helyzet megköveteli, fő figyelmünket minden szinten a felderítésre fordítottuk. De bárhogy igyekeztünk is valami fontosat felfedni a németek hadászati vezetésében, a legveszélyeztetettebb irányok kis erőkkel történő megerősítésén kívül mást nem derítettünk fel.
A Minszk körzetében tevékenykedő belorusz partizánok közölték, hogy a kormány épületét, a Belorusz Kommunista Párt Központi Bizottságának épületét és a Tisztiház környékét aláaknázták és robbantásra készítették elő. Hogy megóvjuk ezeket a hatalmas épületeket, elhatároztuk, hogy meggyorsítjuk a harckocsicsapatok Minszkbe való beérését, s velük együtt aknamentesítő osztagokat is küldünk a városba. Az volt a feladatuk, hogy úgy törjenek be a városba, hogy közben ne keveredjenek harcba a Minszkbe vezető utakon, és épségben vegyék birtokba a fenti épületeket.
E feladatot ragyogóan teljesítették. Az épületeket aknamentesítették és megóvták.
Július 3-án hajnalban A. Sz. Burgyejnij 2. gárda-harckocsihadteste kelet felől betört Minszkbe. Ugyanakkor Panov tábornoknak az 1. Belorusz Fronthoz tartozó 1. harckocsihadteste délkelet irányból elfoglalta a város szegélyét. Minszktől északra az 5. harckocsihadsereg csapatai közeledtek. Panov harckocsihadtestének nyomában elérte Minszk környékét Gorbatov tábornok 3. hadserege. Ugyanakkor csapataink délnyugat és északnyugat felől is elérték a várost, és visszaszorították nyugat felé az ellenség közeledő tartalékait.
Július 3-án estére a 4. német hadsereg magasabbegységeinek fő csoportját elvágtuk a visszavonulási utaktól és Minszktől keletre bekerítettük. Bekerítésbe került a 12., 27. és a 35. hadseregközvetlen hadtest, valamint a 39. és 41. páncélos hadtest, összesen több mint 100 ezer ember.
Július 3-án a nap végére Minszket teljesen megtisztítottuk az ellenségtől.
Belorusszija fővárosára nem lehetett ráismerni. Hét évig voltam parancsnoka egy minszki ezrednek, jól ismertem minden utcát, fontos épületet, hidat, parkot, sportlétesítményt és színházat. Most minden romokban hevert, a lakótömbök helyén tégla- és faltörmelékek hegyei emelkedtek.
Minszk lakói komor benyomást tettek rám. Többségük szörnyen elgyötört volt, sokan sírtak …
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható 
piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!