“Ferenc pápa: az újságírásban a félretájékoztatás a fő bűn” bővebben

"/>

Ferenc pápa: az újságírásban a félretájékoztatás a fő bűn

Vatikánváros, 2023. augusztus 27. vasárnap (MB)

Az újságírásban a közvélemény félretájékoztatása a fő bűn – jelentette ki Ferenc pápa, béke iránti felelősségükre intve az újságírókat.

„Abban reménykedek, hogy a béke hangja is helyet kap a sajtóban, azok hangja, akik véget akarnak vetni a konfliktusnak Ukrajnában és másutt” – mondta egy Vatikánvárosban szombaton tartott sajtódíj kiosztó ünnepségen.

A pápa négy újságírói bűnről tett említést: a rágalmazásról, a befeketítő hírbe hozásról, a botrány szeretetéről és a félrevezetésről, az utóbbit minősítve a béke iránti szeretet fő ellenségének.

Nagyobb felelősségre intette az újságírókat Európa drámai helyzetében, az ukrajnai háború folytatódása közepette.

Beszéde előtt néhány nappal Matteo Zuppi bíboros, a pápa béketárgyalással megbízott küldötte azt mondta, hogy az Európai Unió túl keveset tesz az ukrajnai konfliktus békés rendezéséért.

Az Il Sussidiario portálnak adott interjújában Zuppi kijelentette: „Az EU-nak mindent meg kellene tennie a békekezdeményezések érvényre juttatása érdekében, követve Ferenc pápa felhívását a béke építésére. Segítenie kellene Ferenc pápának mindenben, ami elősegítheti a békét.”+++

Kiadta: Magyar Békekör

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com