(idézet: Emlékek, gondolatok – Zsukov)
XVI.
Október 12-től december 23-ig a Voronyezsi Front csapatai végrehajtották a kijevi hadászati hadműveletet. (1943. október 20-val a Voronyezsi Front nevét 1. Ukrán Frontra, a Sztyeppi Frontét 2. Ukrán Frontra változtatták.)
Először úgy terveztük, hogy a kijevi csoportosítás szétzúzását és Kijev elfoglalását a bukrini hídfőből mért főcsapással hajtjuk végre. Később azonban le kellett mondanunk erről a tervről, mert az ellenség ide vonta a kijevi csoportosítás erőinek zömét. A főcsapást áthelyeztük Kijevtől északra a ljutyezsi hídfőből, ahol a német fasiszta csapatok meggyengítették északi szakaszukat.
Kijev felszabadításának, valamint a korosztyeny-zsitomir-fasztovi támadásnak új tervét a vezérkaron keresztül jóváhagyásra felterjesztettük a legfelsőbb főparancsnokhoz. Miután megvitatták a vezérkarnál és egyeztették a Központi Fronttal, a főhadiszállás jóváhagyta a tervet.
Október 25 én megkezdődött a 3. gárda-harckocsihadsereg átcsoportosítása a bukrini hídfőből. A hadseregnek mintegy kétszáz kilométert kellett megtennie a Dnyeper mentén, vagyis az ellenséges arcvonal mentén. Szerencsénkre nem volt repülésre alkalmas idő, és az ellenség légi felderítése az átcsoportosítás alatt úgyszólván alig működött.
Velikij Bukrin környékéről a 7. áttörő tüzérhadtestet is átcsoportosítottuk.
Az álcázásért és a rádiófelderítés megakadályozása érdekében mindent elkövettünk. A ljutyezsi hídfőbe irányuló mozgások egy részét éjjel hajtottuk végre. Hogy az ellenség figyelmét a bukrini hídfőre irányítsuk, folytattuk az ottani csapatok aktív tevékenységét, és különféle megtévesztő intézkedéseket tettünk. Az ellenség nem fedezte fel a harckocsihadsereg és a tüzérhadtest átcsoportosítását, a front csapatainak főcsapását továbbra is ebből a körzetből várta.
November 1-re a ljutyezsi hídfőben a 38. hadsereg, a 3. gárda-harckocsihadsereg, A. G. Krovcsenko tábornok 5. harckocsihadteste, a 7. áttörő tüzérhadtest, továbbá sok tüzér- és egyéb fegyvernemi kötelék összpontosult.
A hadművelethez összesen mintegy kétezer löveget és aknavetőt, valamint ötszáz „Katyusát” készítettünk elő. A döntő tevékenység megkezdésekor a kijevi irányban csapataink jelentős fölényben voltak az ellenséggel szemben.
November 3-án hajnalban a fasiszta csapatok számára váratlanul megindult a Kijev elleni támadás, amelyet a 2. légi hadsereg támogatott.
Ámde még a bukrini hídfő körzetében is le kellett kötnünk az ellenséget. Ebből a célból a front 27. és 40. hadserege november 1-én támadást indított. A németek ezt a támadást a főcsapásnak vélték, és sürgősen további erőket dobtak át ide, köztük a „Reich” SS páncélos hadosztályt, amely Manstein vezértábornagy tartalékában volt. És mi éppen ezt akartuk!
November 3-án és 4-én azonban a 38. hadsereg Kijev elleni támadása lassan haladt előre. Hogy a hadművelet menetét döntően befolyásoljuk, elhatároztuk a 3. gárda-harckocsihadsereg bevetését. Ez a hadsereg november 5-én hajnalra átvágta a kijev-zsitomiri utat, és ezzel kedvező feltételeket teremtett a Kijevet támadó csapatok számára.
K. Sz. Moszkalenko tábornok 38. hadserege november 5-én estére már elérte Kijevet, és november 6-án reggel 4 órakor A. G. Kravcsenko tábornok harckocsihadtestével együtt elfoglalta a várost.
A legfelsőbb főparancsnoknak azonnal táviratot küldtünk. Ebben ez állt: „A legnagyobb örömmel jelentjük, hogy az 1. Ukrán Front csapatai felszabadították a gyönyörű Kijevet, Ukrajna fővárosát. Kijev városát teljesen megtisztogattuk a fasiszta megszállóktól. Az 1. Ukrán Front csapatai folytatják feladatuk végrehajtását.”
A Kijev bevételéért és az ellenség kijevi csoportosításának megsemmisítéséért folytatott hadművelet kidolgozásában és megszervezésében nagy és fontos munkát végzett a 38. hadsereg (parancsnok K. Sz. Moszkalenko hadseregtábornok, a haditanács tagja A. A. Jepisev) haditanácsa.
A csapatoknak a kijevi hídfő elfoglalását és kiszélesítését célzó átcsoportosítását maga Grecsko vezérezredes, a frontparancsnok helyettese és Ribalko tábornok, a 3. gárda-harckocsihadsereg parancsnoka irányította.
A hadművelet végrehajtásában nagy érdeme volt a frontparancsnoknak, Vatutyin hadseregtábornoknak és Krajnyukovnak, a haditanács tagjának.
A Kijevért vívott harcokban aktív szerepet játszott a Ludvík Svoboda ezredes vezette csehszlovák dandár. E hős dandár 138 katonáját és tisztjét tüntették ki a Szovjetunió rendjeleivel, köztük a dandár parancsnokát is. Antonin Sochor főhadnagynak és Richard Tesárik hadnagynak a Szovjetunió Hőse címet adományozták.
A szovjet nép mindig hálával fog gondolni azokra a csehszlovák harcosokra, akik a Nagy Honvédő Háború alatt részt vettek a német fasiszta csapatok szétzúzásában.
Reggel 9 órakor a front haditanácsával megérkeztünk Kijevbe, ahova már tömegesen özönlöttek a város elcsigázott lakosai, akik a környéken kerestek menedéket a fasiszták bestiális kegyetlenkedései elől. Gépkocsijainkat tömegek vették körül.
Az emberek többsége rendkívül kimerültnek látszott. De hogyan ragyogott a kijeviek szeme, akik nem álmukban, hanem a valóságban pillantották meg felszabadítóikat, testvéreiket – a szovjet harcosokat! Sokan sírtak a boldogságtól, mindenki szeretett volna valamit mondani fájdalmairól, a kiállott szenvedésekről …
Amikor az általam jól ismert Krescsatyikon, a város valaha legszebb sugárútján végigmentem, semmire nem ismertem rá: körös-körül csupa romhalmaz. Így festett a mi ősi Kijevünk a hitleristák kivonulása után.
A front csapatai Kijev felszabadítása után nyugat felé szorították vissza az ellenséget, elfoglalták Fasztovot, Zsitomirt és még néhány más várost.
A németek az események katasztrofális alakulásától félve Zsitomir környékén sürgősen egy 15 (köztük 8 páncélos és gépesített) hadosztályból álló csoportot vontak össze, hogy ellencsapást mérjenek vele. Az ellenség december 13-án erős csapást mért az Ukrán Front csapataira, s ezzel sikerült neki ismét elfoglalnia Zsitomirt és 30-40 km-t előrenyomulnia. Beérkező tartalékaink azonban hamarosan visszaállították a korábbi helyzetet. Most csapataink védelmi arcvonala Kijevtől 150 km-re nyugatra és 50 km-rel délre húzódott.
De térjünk most kissé vissza, hogy felidézzük, mi történt ezalatt a 2. Ukrán (volt Sztyeppi) Frontnál, ahol kevesebbet tartózkodtam, mivel a harchelyzet azt követelte, hogy a kijevi irányban legyek.
A 2. Ukrán Front csapatai szeptember 30-án átkelve a Dnyeperen egy 30 km széles és mintegy 15 km mély hídfőt létesítettek a folyó nyugati partján. Ez teljes mértékben biztosította a főcsoportosítás csapásának kibontakozását.
A dnyeperi átkelés közben úgy adódott, hogy Managarov tábornok 53. hadseregénél tartózkodtam. A tábornok, akárcsak a belgorodi támadás előtt, kitűnően vezette hadseregét. Most még energikusabban tevékenykedett, mint az ellentámadás előtt a kurszki kiszögellésben. A hadsereg legtöbb egység- és magasabbegység-parancsnoka ugyanilyen benyomást keltett bennem. Valamennyi törzs szervezettebben dolgozott, javult a vezetés, a felderítés, és ami a legfőbb, a törzsek és parancsnokságok jól begyakorolták a helyzet gyors és alapos elemzését.
Miközben Managarovval, a hadseregparancsnokkal beszélgettem, Konyevet figyeltem. Korábban ő rendszerint helyesbítette vagy kiegészítette parancsnokainak a jelentéseit, most azonban Managarov pontos jelentését figyelve csak hallgatott és mosolygott. Valóban, Managarovnak és törzsének intézkedő-képességével nagyon meg lehettünk elégedve.
Búcsúzás közben tréfásan megjegyeztem:
– Minden rendben van. De a harmonika hiányzik.
– Van az is, marsall elvtárs – mondta nevetve Managarov. – Nálam van a második lépcsőben, csakhogy nem játszottam rajta azóta, hogy a belgorodi ellentámadás előkészítése közben felkeresett.
… Kijev felszabadítása, hídfők elfoglalása és kiszélesítése a Dnyeperen – mindez erősen súlyosbította Cserkasszi, Kremencsug, Dnyepropetrovszk és Zaporozsje környékén a német csapatok helyzetét. A Dnyeper lehetővé tette az ellenségnek, hogy nehezen leküzdhető védelmet építsen ki, és a hitleristák nagy reményeket fűztek ahhoz, hogy e természetes akadály előtt sikerül majd megállítani csapatainkat.
A főhadiszállás a felderítés adataiból megtudta, hogy a hadművelet kezdete előtt Hitler felkereste a „Dél” hadseregcsoport törzsét. Kategorikusan azt követelte a csapatoktól, hogy az utolsó csepp vérig küzdjenek a Dnyeperért és minden áron tartsák meg.
A hitleristák tudták, ha elvesztik Ukrajnát, akkor véglegesen összeomlik arcvonaluk országunk déli részén, elvész a Krim-félsziget, és a szovjet csapatok hamarosan elérhetik államhatárukat. Akkor pedig még jobban bonyolódik a fasiszta tábor általános helyzete.
Ám Hitler és Manstein vezértábornagy szigorú követelései ellenére a Dnyeperért vívott csatát elvesztették a németek. Még egyszer megkísérelték helyreállítani a védelmet Kremencsug, Dnyepropetrovszk és Zaporozsje környékén, de sikertelenül.
Október 23-án a 2. Ukrán Front csapásmérő csoportosítása, így a Főparancsnoksági Tartalékból a frontnak átadott 5. harckocsihadsereg elérte Krivoj Rog és Kirovográd megközelítési útjait. A németek a veszély elhárítására nagy csoportot vontak össze és bevetették a 2. Ukrán Front ellen.
Teljes erővel tombolt az elkeseredett ütközet, amikor Konyev harcálláspontjára érkeztem, amely négy kilométernyire települt a csatatértől. A szögtávcsővel részben figyelni lehetett az ütközet menetét.
Ivan Sztyepanovicsot gondok gyötörték. Lehetséges, hogy a frontnak a korábbi harcokban erősen megritkult és kifáradt csapatai nem bírják el az ellenség erős nyomását. Minden repülőjét kénytelen volt bevetni az ellenség ellen, a tüzércsapatokat pedig más arcvonalszakaszok rovására tudta csak megerősíteni. A németek viszont bombázókat küldtek csapataink ellen, amelyek egymást követő hullámokban tűntek fel a harcmező felett és érzékeny veszteségeket okoztak nekünk.
Október 24-én estig csapataink több szakaszon kénytelenek voltak közel 10 km-t visszavonulni, majd utána, nem tudva tartani magukat, még 25 km-t vonultak vissza, és csak az Ingulec folyónál tudták szilárdan megvetni lábukat. Bármiként igyekezett is az ellenség csapatainkat visszavetni az Ingulectól, ez nem sikerült neki. Miután nagy veszteségeket szenvedett, kénytelen volt beszüntetni rohamait és védelembe átmenni.
A 2. Ukrán Front csapatai, nem lévén elegendő erejük ahhoz, hogy a Krivoj Rog-i irányban folytassák a támadást, itt szintén védelembe mentek át.
A front jobb szárnyán pedig változatlan hevességgel dúlt a harc. Itt K. A. Korotyejev tábornok 52. hadserege a partizánosztagokkal szorosan együttműködve sikeresen átkelt a Dnyeperen, december 14-én hídfőt foglalt, s birtokba vette Cserkasszi várost.
A 3. Ukrán Front csapatai elkeseredett ütközetek során felszámolták az ellenség zaporozsjei hídfőjét. Csapataink felszabadították Dnyepropetrovszkot.
December végére a 2. és 3. Ukrán Front egy 400 km széles és 100 km mélyhadászati jelentőségű hídfőt létesített, amely lehetővé tette a további támadó hadműveletek megindítását.
Az 1. és 2. Ukrán Front tevékenységének egybehangolásával lévén elfoglalva, nem ismertem azoknak a hadműveleteknek a részleteit, amelyeket a 3. és 4. Ukrán Front csapatai folytattak. A legfelsőbb főparancsnokkal és Vaszilevszkijjel folytatott telefonbeszélgetésekből tudtam, hogy a 4. Ukrán Front, miután a Molocsnaja folyónál szétzúzta az ellenséget, sikeresen nyomult előre, és hídfőt foglalt a Perekop földszoroson, s ezzel bezárta a Krímbe a német csapatokat.
Hogy részletesebben megismerkedjek a frontok helyzetével, továbbá, hogy megtárgyaljuk és pontosítsuk a későbbi támadó hadműveletek tervét, december közepén a főhadiszállásra hívattak. Vaszilevszkij is megérkezett, akivel a vezérkarnál találkoztam, s azon nyomban kicseréltük véleményünket az 1943. év eredményeiről, meg a közeli kilátásokról.
Alekszandr Mihajlovics fáradtnak látszott. Ő is, velem együtt, április óta szinte állandóan úton volt, hol repült, hol pedig a frontutakon közlekedett. A helyzet ezalatt meglehetősen bonyolult, feszült volt és bővelkedett gyors sikerekben és bosszantó kudarcokban. Mindezek hatása, párosulva az állandó kialvatlansággal, fizikai és szellemi túlfeszítettséggel, különösen akkor jelentkezett, amikor csendes szobákban tartózkodtunk, ahol nem hallottuk sem a légitámadások, sem az ágyuk dörejét, s nem kaptunk aggasztó híreket az arcvonal veszélyes szakaszairól.
A főhadiszállás decemberi értekezletén megjelent az Állami Honvédelmi Bizottság tagjainak a többsége. Inkább volt nevezhető az Állami Honvédelmi Bizottság kibővített ülésének, amelyen a Legfelsőbb Főparancsnokság Főhadiszállásának néhány tagja is részt vett.
Az ülés eléggé elhúzódott. A frontok eredményeinek és tapasztalatainak a megvitatásában, továbbá a helyzet és a háború kilátásainak az értékelésében Vaszilevszkij és Antonov vett részt. A gazdaság és a hadiipar problémáiról Voznyeszenszkij számolt be. A nemzetközi vonatkozású kérdésekről és szövetségeseink második frontjának a megnyitási lehetőségéről Sztálin beszélt.
A vezérkar adatai szerint a szovjet csapatok 1943 végéig a német seregek által 1941-1942-ben elfoglalt területnek több mint a felét felszabadították. A Sztálingrád környéki ellentámadástól kezdve a szovjet csapatok teljesen megsemmisítettek vagy foglyul ejtettek 56 hadosztályt. 162 pedig oly súlyos vereséget szenvedett, hogy komoly mértékben fel kellett tölteni vagy át kellett szervezni őket. Az említett idő alatt megsemmisítettünk mintegy hétezer harckocsit, több mint tizennégyezer repülőgépet s majdnem ötvenezer löveget és aknavetőt. A német csapatok elvesztették legtapasztaltabb tábornokaikat, tisztjeiket, tiszthelyetteseiket és katonáikat.
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható 
piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!