ELSŐ RÉSZ
(idézet: Horthy – Vas Zoltán)
A fokozódó fehérterror miatt a nép nagy része súlyos aggodalommal tekint a közeljövő várható eseményei elé. Nem jött még létre Horthy Budapestre bevonulásának sokszor hangoztatott előfeltétele, a koalíciós kormány, amikor 1919. október 1-én az antant budapesti képviselői mégis megteszik első intézkedéseiket a királyi román csapatok kivonására. Az elvonuló csapatokkal sürgősen erősíteni akarják a besszarábiai frontot a szovjet Vörös Hadsereg ellen.
A koalíciós kormány majd megalakul – hangoztatják az antant-képviselők -, addig nem ürítik ki Budapestet.
Egyelőre a román elvonulás menetrendjét hagyják jóvá. A Veszprém-Székesfehérvár-Adony vonaláról október 4-e és 9-e között vonulnak vissza a Tát-Válivíz-Adony vonal által határolt, úgy nevezett budai hídfőre.
Egyformán jellemző azonban a Friedrich-kormányra és Horthy fővezérségére, hogy a román főparancsnoksággal egyeztetett magyar utasításokban a románok által kiürítendő községek, városok, hadijellegű létesítmények „magyar megszállásáról” rendelkeznek. A románok helyett Horthy „szállja meg” az országot a saját fegyveres alakulataival.
A hadsereghez intézett parancsában ő, aki folytonosan tagadja a fehérterror létezését, önmaga ellen bizonyítóan ad utasítást a tiszteknek: a románok után előrenyomulva hatáskörüket semmi körülmények között ne lépjék át.
Parancsát Horthy, aki nagyon jól tudja, hogy a lakosság jelentős része félelemben várja a fehér hadsereg bevonulását, azzal a felszólítással adja ki, hogy a román megszállás alól felszabaduló honfitársak nyerjenek jobb benyomást a magyar csapatokról, mint a románokról.
A „megszállás” első ütemét Lehár Antal ezredes és Sréter István ezredes csapatai hajtják végre. Október 4-én bevonulnak Győrbe, Veszprémbe, 7-én Szőnybe, Tatabányára. 12-én Horthy bevonul Székesfehérvárra, 16-án Veszprémbe.
Horthyt látszólag mindenütt nagy ünnepélyességgel fogadják. Ez nemcsak az előreküldött tiszti propaganda-járőrök tevékenységének eredménye, akik Horthy fogadására még a messzi falvakból is hosszá szekérsoron a városokba csődítik a népet. Kirendelik az iskolásokat, az állami embereket, tisztviselőket, tanítókat, tanárokat.
A román megszállás megszűnése önmagában is a felszabadulás érzését kelti. Hozzájárul ehhez, hogy a Károlyi-forradalom sikertelensége és a Tanácsköztársaság nem egy politikai mulasztása, különösen a földosztás elmaradása és több kérdésben a kommunisták szektás magatartása széles falusi és városi kispolgári, tisztviselői rétegeket sodor az ellenforradalom és Horthy táborába.
A volt uralkodó osztályok is örömmel üdvözlik Horthyt. Biztosak benne, hogy valamilyen módon befogják szekerükbe: biztosítják vele a régi rendet, amíg visszaérkezik az ország törvényes ura, Károly király.
Az egyházak ugyanígy reménykedtek. A „vallástalan” Tanácsköztársaság után szemükben Horthy „felszabadító” keresztény. A protestánsok Horthyban a támaszukat látják – a más vallásokat mindig elnyomni akaró katolikus egyházzal szemben. A katolikus egyház Horthyné vallásosságát emeli ki, aki – férje melletti politikai kiállásból is – soha el nem mulasztaná a vasárnapi szentmisét.
Horthy mindent megtesz, hogy a vallás mellett nyilatkozzék. Felkéri a Dunántúl valamennyi püspökségét, hogy a máris működő hadsereg-propagandának nagy szolgálatot tehetnek az áldozó papok, lelkészek és hitoktatók. A szentbeszédek kiváltképpen alkalmasak annak a terjesztésére – írja a főparancsnokság -, hogy mi, magyarok, a magyar Isten választott népe vagyunk, nagy céljai vannak még velünk, és hogy ez az ország, a Mária országa, nem pusztulhat el … Mivel a prédikációk részvevői nagyrészt nőkből állanak, kik férjeikre, hozzátartozóikra hatással lesznek, ezen eszköz nagy eredményeket ígér.
Némi szövegváltozással a fővezérség megküldi ugyanezen kérelmet a győri református egyházfőnek és pápai evangélikus püspöknek is. De éppen mert Horthy református, és ezek amúgy is bíznak benne, választja – a katolikusokra való tekintettel – lobogójául a szűzmáriás fehér zászlót, nemzetiszínű szegéllyel. És erre hivatkozva üdvözli Horthyt Bilkey apátplébános, a székesfehérvári bevonulási ünnepség szónoka „a meggyalázott, Kálváriát járt, sírba temetett, de halottaiból diadalmasan feltámadt Úr Jézus Krisztus nevében” és „vele á drága, szépséges magyar Nemzeti Hadsereget, a nemzet ideálját, a magyar katonákat”.
„Mi tudjuk, hogy mi a vétkünk! A hitetlenség, a pogányság. Megtagadták Szent István örökségét, a Krisztus keresztjét elhomályosítani engedték. A Szent Koronát kufároknak, pogányoknak engedték át, azoknak, akik meggyalázták apáink hitét, akik ronggyá tépték reményeink reményét. Vissza a Krisztus keresztjéhez! Vissza apáink ősi hitéhez. Nemzeti Hadsereg, ti mutatjátok ehhez a legszebb utat. Jelszavunk legyen: Isten, király, haza!”
Bilkey apátplébános beszéde után a nagynevű Prohászka Ottokár, székesfehérvári püspök, megáldja a zászlót. A megyei és helyi hatóságok beszédei után Friedrich miniszterelnök üdvözli Horthyt és a Nemzeti Hadsereget. Feldicséri, de óvatosan arra céloz: a katona maradjon katona. A Nemzeti Hadsereg és annak fővezére alárendeltje a kormánynak …
Válaszában Horthy Székesfehérvárott, de mindenütt, ahova serege nyomán elmegy, úgyszólván egyformán beszél. Utal a nehéz munkára, amely a nemzetre vár. A hadsereget megtántoríthatatlannak és megvásárolhatatlannak akarja tudni. Száműzendőnek minősíti a súlyos magyar betegséget, a politizálás dühét, a turáni átkot, a széthúzást. Ma csak egy irányzat lehet – hangoztatja a becsületes nemzeti irány …
Nincs sikere a beszédeivel, melyeket féltucatnyi helyen felolvas. Már az is szokatlan, hogy olvassa beszédeit. Vezetőnek tudnia kell papír nélkül beszélni. Megyegyűlésen tiszteletlenségnek számít beszédet felolvasni. Horthy beszédeit azonban az teszi különösen népszerűtlenné, hogy nagy hazafias ünnepségeken németesen, olykor már-már mulatságos módon olvassa a szöveget. Mennyi anekdota kering pedig már a Habsburg-uralkodókról, akik évszázadokon át törték a magyar nyelvet!
Horthy tősgyökeres magyar. De akkor – kérdezik a népek – hogy felejthette el ennyire a szép magyar beszédet? Maga is rádöbben erre. Kezdi a felesége előtt tízszer is begyakorolni, amit nyilvánosan elmond, nehogy szégyent valljon. Hónapok múltán ér el némi eredményt. Egyre többször kell szónokolnia. Irtózik a beszédektől. Felesége ilyenkor alig tud belé lelket önteni.
Szem- és fültanúk véleménye szerint felsült a budapesti keresztényszocialista munkásság Siófokra érkezett küldöttsége előtt is. Németesen dadogott, olvasta a szöveget. A tartalma miatt is ijedten hallgatták. Pedig a küldöttség – úgymond – bizalmát kifejezni jött.
Tudomásul adja a küldöttségnek: a magyar Nemzeti Hadsereg nem azért vonul be Budapestre, hogy pogromot csináljon, rémuralmat teremtsen, hanem hogy az országban biztosítsa a rendet. A munkásság lássa be: egyedül ő maga okolható, helyesebben a vezetői hibásak, hogy az ország idáig jutott, amelyet ők – mármint Horthyék! – a sír széléről rántottak vissza.
A szakszervezeteket illetően Horthy kinyilatkoztatja: a hazafiatlan, nemzetközi és destruktív irányzatnak hódoló vezetőket el kell távolítani, és helyükbe olyanokat kell ültetni, akik a munkásnak testvérei a munkában. – Mi mindnyájan polgárai vagyunk a hazának – mondja -, önök éppen olyan polgárai, mint amilyen munkás én vagyok, aki nem napi nyolc órát, de sokszor napi huszonnégy órát dolgozom. Csakhogy dolgozzon mindenki a maga módja szerint. Aki írni tud, az írjon, aki ásni tud, az ásson, és ne fordítva, mint azt az önök vezérei hangoztatták … A régi nemzetrontó ténykedésnek vége! Ha a vörös uralom csak gondolatban is fel merné ütni a fejét, nem ismerek irgalmat! Telve vagyok szociális érzékkel, de hazámat visszadobni a sír fenekére nem hagyom …
Óva inti a munkásságot attól, hogy a hadsereg fegyelmét rejtett célzásokkal avagy burkolt izgatásokkal megbontani törekedjenek.
Horthy beszédét a dolgozó osztályok és a haladó szellemű polgárság egyaránt megdöbbenéssel fogadja.
Sir George Clerk 1919 október 23-án érkezik vissza Budapestre. Feladata ismert: koalíciós kormány létrehozatalát szorgalmazza.
A pártok vezetői előtt ismételten kifejti: a koalíciós kormány megalakulásával az ország népe demokratikus alapon két év időtartamra nemzetgyűlést választana. Lefektetné a világháború utáni demokratikus Magyarország alapjait.
Clerk szerint a koalícióval és a választással leküzdenék az immár hónapok óta tartó magyarországi politikai zűrzavart. Ha koalíciós kormány alakulna – nyilatkozik Clerk nyugaton arra lehet hivatkozni: a Tanácsköztársaság leverését nem követi katonai diktatúra, hanem polgári demokrácia alakul. Vegyenek részt a koalícióban Friedrichék és a régi rend olyan oszlopai, mint gróf Bethlen, gróf Apponyi, gróf Andrássy, továbbá a liberálisok, a szociáldemokraták. E kormányt támogatnia kellene Horthynak és vele a Gömbös vezette szélsőjobboldalnak.
„Polgári demokrácia” Friedrichhel, Horthyval, a szélsőjobboldallal! – ez tehát Clerk politikai programja.
Még így is a koalíciós kormány létrejötte Friedrich miniszterelnök politikai bukását jelentené. Semmiképp nem akarja feladni uralmi elképzeléseit. Horthyék is meg akarják szerezni a teljes hatalmat, a koalíció ennek akadálya lenne, emiatt ellenzik Clerk terveit.
Friedrich és Horthyék így jutnak újból közös álláspontra. Megegyeznek, mindent elkövetnek a koalíciós kormány létrejötte megakadályozására.
Horthy nagy árat fizettet Friedrichhel, hogy szövetségre lép Clerk törekvéseivel szemben. A teljes fővezéri hatalmat követeli magának. A minisztertanács szentesítse, ami amúgy is valóság. Törvényesen azt tehesse a hadsereggel, amit akar. Friedrich eddig elutasította Horthy követelését. Most a minisztertanács elé rendeletet terjeszt a fővezér hatáskörének szabályozásáról. Megjelenteti a Hivatalos Közlöny-ben. Eszerint a Nemzeti Hadsereg katonai vezetésére, felügyeletére a hadsereg fővezére hivatott. A fővezér nem a honvédelmi miniszternek, hanem közvetlenül a minisztertanácsnak felelős. A normális viszonyok beálltáig a fővezér hatáskörébe utalják mindazon, eddig a honvédelmi miniszter hatáskörébe tartozó adminisztratív ügyeket, amelyek a hadsereg alkalmazásával kapcsolatosak.
Szegeden Horthy már 1919. augusztus 9-én kinyilvánította, hogy a hadseregfővezérlet a minisztérium kötelékéből kiválik, és mint önálló főparancsnokság megkezdi működését. Már akkor igyekezett függetleníteni magát a szegedi kormány honvédelmi miniszterétől, ténylegesen az Ábrahám-kormánytól. Akkor ez neki nem egészen sikerült. Most eléri a Friedrich-kormánynál, azzal a megkötéssel, hogy a fővezér tetteiben és intézkedéseiben a minisztertanácsnak felelős.
A teljes hatalomhoz így most már csak egyetlen további lépést kell tegyen a szélsőjobboldaltól irányított Horthy, hogy a minisztertanács fölé kerüljön. Ez a legközelebbi belpolitikai terve, programja. Külpolitikailag pedig – bár az elvesztett világháború nyomán még romokban hever az ország, százezrek rokkantak meg, maradtak árván, özvegyen, a nép éhezik, terjed a munkanélküliség – Horthy máris újabb háborút tervez a Magyarországgal szomszédos államok ellen.
Horthy szereti a kényelmet, a szép lakást, amelyet számára egy siófoki villában berendeztek. Egyszerűen, pompa nélkül él. Korán kel, későn fekszik. Sokat dolgozik. Legtöbb munkája abból adódik, hogy elvész a részletekben. Rossz munkamódszere okozza, hogy hosszan eltart, amíg keze alól kikerül egy-egy döntés. Amíg aláír bármely vezérkari tanulmányt, dokumentumot, parancsot, utasítást.
Jelentik például, hogy a hadsereg ruhaellátottsága rendkívül rossz. A legénységnek nincs bakancsa, fehérneműje. A szolgálatot nem tudják emiatt ellátni. Horthy mégsem azt vizsgálja, miként lehetne ezen gyorsan, hathatósan segíteni. Utánanéz, és utánanézet a hadseregellátás általános kérdéseinek. Elveket dolgoz ki, ruhaviselési szabályzatot készíttet. Ezeket maga javítgatja – ahelyett hogy gyakorlatilag intézkedne.
Ha tanácskozást hív össze, folytonosan cigarettára gyújtva, messze elkalandozik a tárgytól. Órákig tart, amíg az eredmény megszületik. Inkább klubbeli beszélgetések ezek.
Soós vezérkari főnök nem fecsegő típus, mint Horthy. Szenved a tanácskozásokon. Szeret mást küldeni maga helyett. De Horthy folytonosan őt hívatja és mindenkit hívat, akinek a fővezérségen bármilyen köze lehet valamely felvetett kérdéshez.
Ilyen Horthy a szolgálatban is. Megköveteli a pattogó, gyors vezényszavú intézkedést. Utána se vége, se hossza a mondanivalójának. Megtörténik, hogy a tisztek merev katonás vigyázzban, már-már összerogyva hallgatják fővezérüket. Nem veszi észre. Egyre csak beszél. Magyaráz, korhol, dicsér. Talál mindig lehetőséget, hogy az adott pillanatot, tárgyat, eseményt összehasonlítsa a tengerészettel. Gúnyneve születik: Tutajos.
Túlzottan részletező, olykor fecsegésbe torkolló a háborús terveiről készített irata Friedrich István miniszterelnök úrhoz, Magyarország külpolitikai helyzetéről és ennek behatásáról a Nemzeti Hadsereg feladataira vonatkozóan.
Borítékán a felirat: Szigorúan bizalmas. Saját kezű felbontásra miniszterelnök úr által.
– A fővezérség – foglalja össze a bevezetőben – a mostani időpontot alkalmasnak találja arra, hogy a külpolitikai helyzetet katonai-politikai szempontból áttekintse, és ezen helyzet megbírálásából azon következményeket szűrje le, melyek a magyar Nemzeti Hadsereg szervezése és hadműveleti képességének elérése érdekében kielégítendők …
Előzetes becslés alapján a Nemzeti Hadsereg 1921 tavaszán lesz olyan helyzetben, hogy sikeres háborús támadásra gondolhat Magyarország fő ellensége, a húsz hadosztállyal rendelkező Románia ellen. Erre is csak akkor, ha addig az időt céltudatosan és alaposan felhasználják az erőviszonyok javítására.
Románia háborús legyőzéséhez mindenekelőtt gyorsítani kell az irredenta szervezkedést és propagandát Erdélyben. A románok által megszállt egyéb területeken is.
Horthy ezután a Jugoszlávián belüli politikai ellentéteket taglalja, azok kihasználása érdekében. Különösen a szerb-horvát ellentétet emeli ki, és hogy Románia megszerezte a Bánát egy részét, amit Jugoszlávia még háború árán is magának igényel. Jugoszláviával emiatt lehetőleg jó viszonyt kell fenntartani, hogy megnyerjék a segítségét Románia ellen. Ugyanakkor titokban erősíteni kell a kapcsolatot a szerbellenes horvát nacionalistákkal, hogy Horvátország ismét szoros kapcsolatba kerüljön Magyarországgal.
A továbbiakban részletezi a Nemzeti Hadsereg gyors erősítésének és fejlesztésének kérdéseit. Akadályozni fogják ezt a Magyarországra szabandó békefeltételek, még ha ügyesen ki is játsszák azokat. Az antantállamok egymás közti viszonyában máris észlelhetők szakadások. A magyar külpolitikának el kell érnie valamelyik antanthatalom különleges érdekeltségét Magyarországon. Horthy ehhez, most már nem úgy, mint eddig Szegeden, ahol a franciákhoz húzott, Angliát igyekszik megnyerni háborús tervei támogatására.
Az angolok nem zárkóznak el a Magyarország iránti szimpátiájuknak – a románok rovására – kifejezést adni. Szükségesnek vélik emiatt, hogy Magyarország lassanként kiváljék a francia érdekszférából. Elsősorban Anglia érdekelt abban, hogy a Duna középső folyása mentén rendes viszonyok alakuljanak. Ezen fontos kereskedelmi út csak ezáltal lesz számára biztosítva. Be kell bizonyítani, hogy a Duna menti államok között egyedül Magyarország képes a rendfenntartást biztos alapra helyezni. Románia e tekintetben nem mérkőzhetik Magyarországgal.
Ausztriában napról napra növekszik a vörös mozgalom. Magyarországnak érdeke, hogy ezt a fehér színezetű osztrák tisztikarral és az osztrák keresztényszocialista körökkel együttműködve elnyomja.
A Magyarország által nyújtott segítség fejében az osztrák ellenforradalomnak le kell mondania Ausztria területi igényeiről Nyugat-Magyarországon, melyet a Saint-Germain-i békeszerződés rögzít.
A csehszlovák viszonyokat kihasználva, különösen ha kitörne a vörös forradalom, alkalom nyílik Magyarország területi erősbödésére. A hangulat a szlovákok közt egyre izzóbb. Hlinka vezetésével erősödik az a párt, amely Szlovenszkó valamilyen formában való kapcsolatát kívánja Magyarországgal.
A csehek elleni támadást a következőképpen kell előkészíteni. Lengyelország különösen óhajtja, hogy Magyarországgal közös határt bírjon. Felső-Magyarország visszaszerzése érdekében, ezért a lengyelekkel egyetértőleg, az ő területükön kell szervezni szlovák légiót, körülbelül tízezer embert, mely északi irányból nyomulna be a csehek ellen. Ezen akciók létrehozatalán máris tevékenykedik Csekonics gróf. Az olasz hadifogságból visszaérkező szlovák katonákat Zalaegerszegen kell légióba szervezni, amely déli irányból nyomulna a csehek ellen. A légió támadásával egyidejűleg a magyar Nemzeti Hadsereg csapatai déli irányból megszállnák Pozsonyt, Komáromot, Párkánynánát.
Ezen akcióval össze lehetne egyeztetni a Csehország német ajkú lakosságánál, a szudéta tartományokban indított elszakadási, Németországhoz csatlakozni akaró mozgalmat. E célból Csekonics gróf útján máris szükségessé vált az összeköttetés felvétele a szudéta németek vezetőivel.
Ha a minisztertanács osztja a fővezérség felfogását, a miniszterelnök úr rendelje el, hogy a Nemzeti Hadsereg fejlesztéséhez szükséges, legalább hét gyaloghadosztály és egy lovas hadosztály anyagi, pénzbeli stb. eszközök minden körülmények között biztosíttassanak. A magyar nemzeti kormány ezekhez az antantállamok hozzájárulását a legerélyesebben kieszközölje. Hivatalos meghatalmazást kér, egyelőre a következő intézkedések foganatosítására:
1. Ausztria ellenforradalmi pártjai fegyveresen szervezkedhessenek Körmend és Hajmáskér környékén.
2. Szlovák légiók szervezése.
3. A székesfehérvári és szombathelyi körletben azonnal annyi útnak indítható katonai erő helyezendő el, hogy ezek elegendők legyenek mind az osztrák, mind a cseh akcióra.
A siker eléréséhez elengedhetetlen, hogy a katonai irányítás egy kézben legyen.
Aláírás: Horthy Miklós fővezér …
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható 
piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!