ELSŐ RÉSZ
(idézet: Horthy – Vas Zoltán)
1919- szeptember 21-én Horthy szemleútra indul Szombathelyre, Kőszegre, Sopronba. Útján megelőzik a tiszti propaganda-járőrök, vagy ahogyan újabban nevezik őket: a nemzetvédelmi tisztek csoportja. Mindhárom városban mindent előre megszerveznek. A program egyformán bonyolódik. Katonai szemlékkel, zászlóavatásokkal, ünnepségekkel, ebédekkel.
A szombathelyi megyéspüspök annak ad beszédében kifejezést, hogy az ország súlyos helyzetében egyedüli reménység Horthy Miklós és a Nemzeti Hadsereg.
A Vasvármegye szeptember 21-i száma a fehér fővezér, a Novara legendás hőse, az izzó magyar lelkű, vitéz katona iránti nagyrabecsülését, háláját, bizalmát fejezi ki. A lap cáfolja, hogy Horthy hatalomra törne. Közben az egekig felmagasztalja a fővezért, aki szerinte méltó e hatalomra.
Kőszeg polgármestere arról szónokol: a Tanácsköztársaság szomorú idején áll Horthy a magyarok élére. Ő az, kinek hősies személye körül ma minden hazafi gyülekezik.
Sopron polgármestere azzal fogadja: a honmentés munkája Horthy Miklós által az ország szívében, az Alföld színmagyar vidékéről, Szegedről indult meg. A jog és igazság hívei szorongó szívvel várták a rend helyreállítására szervezkedő Horthy-sereg sikereit … A Mindenható segítse az ország, Szent István birodalma helyreállításának munkáját. Éljen a Nemzeti Hadsereg szervezője és fővezére, Horthy Miklós!
Horthy válaszbeszédei rövidek. Mindenütt a már jól ismert, csak a fenyegetéseiben betartott szólamot hangoztatja: a Nemzeti Hadsereg célja a jogrend helyreállítása és védelme. Óvakodjék mindenki az erőszakoskodástól és önhatalmaskodástól. Eltökélt viszont arra – folytatja -, hogy a hadsereg élén elfojt minden olyan kísérletet, amely a közelmúlt szégyenletes kommunista uralmának visszaállítására törekszik.
A katonai szemleútnak, az ünnepségeknek, Horthy beszédeinek nincs különösebb visszhangja. Látogatásáról csak a helyi és a dunántúli lapok számolnak be. A budapestiek éppen csak megemlítik.
Nyugat-magyarországi útján Horthy két titkos célkitűzésben is eljár. Kézbe akarja venni a legitimista Lehár ezredes által vezényelt csapatokat, amelyeket nagy aggodalommal versenytársnak tekint. Másrészt tanácskozásokat folytat, hogy megakadályozza az 1919. szeptember 10-én, az antant és Ausztria között megkötött, az aláírási helye után elnevezett Saint-Germain-i békeszerződés Magyarországra vonatkozó rendelkezéseit.
Ez Ausztriának juttatja a nyugat-magyarországi, többségében német anyanyelvű lakosságú Sopront és a Lajta-vidéket, a német nevén: Burgenlandot. Ausztria máris tesz lépéseket a neki ítélt területek elfoglalására.
Horthy mindkét, eredetileg titkos célkitűzéséből nemzetközi bonyodalom keletkezik. Lehár ezredes nyilvános parancsot ad ki, hogy az Ausztriának átadandó területek sorsáról véglegesen csak az antanthatalmak és Magyarország között kötendő békeszerződés rendelkezhet. Annak létrejöttéig a vitás területek továbbra is a magyar állam kötelékébe tartoznak. Ha Ausztria fegyveresen megkísérelné e területek elcsatolását, előnyomulásukat fegyverrel kell meggátolni.
Ausztria és a budapesti antantmissziók már eddig is tiltakoztak e parancs ellen. Horthy mégis megerősíti, és teljhatalmat ad Lehárnak a végrehajtásra. Megerősítő parancsát Horthy szigorúan titkosként adja ki, de több, nála tisztelgő küldöttség előtt kifecsegi. Eljut az osztrák sajtóhoz, kiváltja Ausztria és a budapesti antantmissziók újabb tiltakozását.
Egyik rögtönzött beszédével Horthy Románia vonatkozásában okoz súlyos politikai bonyodalmat. Kapcsolatos ez azzal a tervével, hogy csökkentse Lehár katonai erejét.
Nyugat-magyarországi szemleútján állandó kísérője az ezredes. Korrekt és katonás. Semmiben nem mutatja, hogy Habsburg-párti versenytársa Horthynak.
Horthy mint fővezér, mindenben nagyon feldicséri Lehárt. Megköszöni csapatai felkészültségét, katonai szellemét, amit egyáltalán nem mondhat el a Szegeden szervezett alakulatairól. Lehár csapatai köztudomásúan fegyelmezettebbek.
Ez még inkább arra ösztönzi Horthyt, hogy gyengítse a vetélytárs Lehár ezredes erőit. Két módon hajtja végre. Több főtisztet azzal, hogy feltétlenül szüksége van rájuk, elvezényel Siófokra. Elveszi ugyanakkor Lehár egyik legkiválóbb egységét, az erdélyi székelyekből szervezett seregtestet. Azzal indokolja: az antant követelésére a székely csapatok egy seregtestbe egyesítetten nem szolgálhatnak. Megtehetné, hogy Lehár más csapataihoz vezényli őket, de szegedi egységekhez küldi Kaposvárra és környékére.
Horthy beszédben fordul a döntés miatt nagyon elégedetlen székely seregtest tisztjeihez, katonáihoz. Fogadják elhatározását megnyugvással, ne veszítsék el abbeli reménységüket, hogy szűkebb hazájukra már a közeljövőben felvirrad a szebb jövő.
Erdély közeli visszaszerzésére céloz ezzel. Így közli ezt a soproni helyi lap. A románok élesen tiltakoznak Horthy revansista, uszító beszéde miatt. Kapcsolata a románokkal erősen megromlott. Átlátják kettős politikáját. Amíg nem volt hadserege, mintha kereste volna a megértést velük. Valójában háborúra készül Nagy-Magyarországért, Románia ellen.
1919 szeptember végétől alapvető eseményként befolyásolja a világpolitikát, az antant magyarországi politikáját is, hogy megtorpan a második szovjetellenes hadjárat. A Vörös Hadsereg a déli fronton feltartóztatja az antantintervenció legjelentősebb haderejét, a Moszkvára törő Gyenyikin tábornokot. Várható a Vörös Hadsereg általános ellentámadása.
Gyenyikin tábornok fehérgárdista hadseregének esetleges veresége jelentősen befolyásolhatja Európa politikai sorsát, növelheti a szocializmus erejét. Az antant, hogy ezt megakadályozza, arra törekszik, az intervenciós háborúban nagyobb mértékben használja fel a szovjet állammal szomszédos kis országokat a szocialista Oroszország ellen.
A román hadsereget Besszarábiában akarják bevetni. Kívánatosnak tartják bevonni a háborúba Magyarországot is; a gyorsan fejleszthető, kommunistaellenes Horthy-hadsereget.
Az antant budapesti megbízottai e nemzetközi helyzetben nem találják megfelelőnek a belső marakodással küszködő, nyolc hete létrejött Friedrich-kormányt. Még Budapesten sincs tényleges hatalma. Az ország nagy részét és Budapestet is a megszálló román hadsereg és a fővárosba érkezett antantmissziók uralják. A Friedrich-kormány gyengeségével kialakult pártharcok következtében a Magyarország dunántúli részét megszállva tartó Horthyt és ellenforradalmi hadseregét tekintik az egyetlen reális erőnek. Azzal, hogy máris sok tekintetben függetlenítette magát a Friedrich-kormánytól, egyedül képes az ellenforradalmi rendet fenntartani, háborúra felkészíteni Magyarországot a szocialista Oroszország ellen. Az antant képviselőinek bizalmából és támogatásával így válik Horthy olyan politikai tényezővé, amellyel a magyar uralkodó osztályok valamennyi csoportjának számolnia kell. Különösen, hogy az antant engedélyével és segítségével az ellenforradalmi Horthy-hadsereg rövidesen bevonulhat a román megszálló csapatok által feladásra előkészített dunántúli területekre. Innen, további lépésként, Horthy előtt nyitva az út Budapest felé.
Az antantállamokban jelentős politikai erőt képviselő, haladó szellemű közvélemény szemben áll e tervekkel. Ellenzi a szocialista Oroszország elleni beavatkozó háborút. Felháborodással követeli Horthy fővezér és a Friedrich-kormány fehérterrorista uralmának megszüntetését, amely máris annyi áldozatot rótt a magyar népre.
Mindezt figyelembe véve akarják az antant magyarországi megbízottai a román hadsereg kivonulása nyomán úgy megszilárdítani Magyarországon az ellenforradalmi kormányzat és Horthy helyzetét, hogy megtévesszék vele a világ haladó szellemű közvéleményét, de az ellenforradalommal szemben álló magyar munkásosztályt is. Azt akarják, hogy a liberális pártok és a Szociáldemokrata Párt a román hadsereg kivonulása nyomán ne ellenezzék most már a Horthy-hadsereg bevonulását Budapestre. Ennek előfeltételeként továbbra is ígérik a liberális és szociáldemokrata miniszterek részvételét a koalíciós kormányban. Horthynak is alá kellene vetnie magát e kormánynak. Megtörténhetne ezután már a Friedrich-kormány által, az antant nyomására elfogadott, demokratikus szellemű választójog alapján a nemzetgyűlési választás. Ennek lenne kötelessége lefektetni a világháború utáni Magyarország új alapjait. Teljesülne ezzel az antant párizsi konferenciájának demokratikus politikai elkötelezettsége Magyarországon.
Az antanthatalmak budapesti megbízottai ily módon akarnak véget vetni a Tanácsköztársaság bukásával kialakult, immár hónapok óta tartó magyarországi politikai zűrzavarnak, a Friedrich-kormány tehetetlenségének, a pártok hatalmi harcának. Nem a kommunistaellenes fehérterrort kifogásolják. Az ellenforradalmi rendszert akarják lényegében megtartani és megerősíteni.
Friedrich az antant követelésére, de demagógiából is kénytelen vállalni a valóban demokratikus szellemű általános és titkos, nőkre is kiterjedő választójogi rendelet kiadását. Tovább azonban nem akar koalíciós kormányzást. Ha a választás tiszta eszközű lenne, a Kisgazdapárt, a liberálisok és szociáldemokraták nagyszámú képviseletét eredményezné a nemzetgyűlésben. Lehetetlenné tenné Friedrich ellenforradalmi törekvéseinek megvalósítását.
A tiszta választás, akár a Friedrich-kormány által irányított választás, egyaránt veszélyeztetné Horthy és a szélsőjobboldali katonai diktatúra céljait. Meg sem jelenik még a választójogi kormányrendelet, nem tűzik ki a nemzetgyűlési választás napját, amikor a szélsőjobboldali törekvések szempontjából biztosan kedvezőtlen eredmény meghiúsítására máris működésbe lép a hadsereg nemzetvédelmi és vörösvédelmi szervezete. Vezetője ez alkalomból is Horthy és Gömbös bizalmasa: Kozma Miklós huszár százados, a szegedi katonatiszti-főszolgabírói szárny neves EKSZ-tagja. Ő irányítja a fővezérség hírszerző osztályát is. Nála futnak össze a Magyarországon és az utódállamokban működő titkos szervezetek szálai. Naplójában írja: ő pénzeli nehéz százezrekkel Gömbösék törekvéseit.
Kozma mindent elkövet, hogy a hadsereg erőteljes politikai nyomásával máris a szélsőjobboldali diktatúra javára befolyásolja a választások előtti politikai hangulatot. A hadsereg külön szerve erre a propagandatestület: a tiszti politikai járőrök, a megyei, járási propaganda-megbízottak.
Friedrich tiltakozik a hadsereg szélsőjobboldali politizálása ellen. A Horthy mellé rendelt főkormánybiztos, Pallavicini őrgróf útján kéri a propaganda visszaadását a polgári hatóságok kezébe.
A katonák által űzött propaganda – írja Friedrich – a külföld előtt is úgy tűnhetne fel, mintha a fővezér a szuronyok hatalmára támaszkodva óhajtaná megejteni a választásokat. Ennek még a látszatát is kerülni kell, mert az antant nem ismerné el a nemzetgyűlést.
Horthy elutasítja Friedrich kérését. Azzal indokolja: a polgári hatóságok egyénei maguk is pártemberek. Ezek minden bizonnyal politikájuk érdekében munkálkodnak. A Nemzeti Hadsereg mint „pártonkívüli” intézmény, csakis keresztény és nemzeti propagandát űz.
Friedrich közvetítőnek kéri fel Bethlent, mondván: az ő befolyása nagyobb Horthyra, mint a kormányé. Bethlen vállalja a közvetítést. Középutas politikát követ. Csak formailag törekszik eredményre. A kérdésben nem száll szembe Horthyval, mert ha hatalomra kerülne, ami most már nagyon is lehetséges, szövetségesének akarja tudni. Nem azt kéri tőle tehát, hogy szüntesse meg a hadsereg beavatkozását a politikába, hanem őrizze meg legalább a látszatát annak, hogy a hadsereg nem politizál.
Így születik meg 1919. október 3-án Horthy válasza. Elismeri a polgári vezető körök aggodalmát. A Nemzeti Hadsereg propaganda-tevékenysége valóban kedvezőtlenül befolyásolhatja a külföld véleményét. Esetleg az újonnan összeülő parlament összetételét nem ismerik el tisztán népakaraton alapulónak. Ezt valóban el kell kerülni. Nem azzal azonban, hogy az ügy lényegén eszközöljön változtatást. A hadseregnek tovább kell folytatnia propagandatevékenységét. Hajlandó ellenben megváltoztatni a katonai propagandaszervezet jellegét, nehogy a választások tisztasága tekintetében provokálja a külföld esetleges helytelenítő véleményét.
Megszünteti ennek érdekében a katonai propagandaosztályokat. Feladatát a régi működési körrel átadja a jobb elnevezésű Nemzet- és Vörös védelmi Osztálynak. A propagandatiszt ezentúl nemzet- és vörösvédelmi tiszt. A propaganda szó tehát eltűnik.
Horthy válasza kihívás valamennyi párttal és a kormánnyal szemben. Kifejeződik ez a parancsában is, az eddigi katonai propagandaszervezet átalakításáról – nemzet- és vörösvédelmi hálózattá. Feladata: minden egyes községben a pap, a jegyző és egyéb falusi intelligencia és a parasztság tekintélyes és mértékadó elemeiből létrehozni a nemzet- és vörösvédelmi bizottságot. Figyelje meg a vezető állásban levő tisztviselőket, hivatalok működését (bíróság, csendőrség, rendőrség, pap, jegyző, tanító, bankok), hogy tisztüket tökéletesen töltik-e be? Minden erővel támogassa a keresztény sajtót. Lázító tartalmú sajtótermékeket elkoboztat. Megbízottai útján terjeszti a keresztény sajtótermékeket: Új Nemzedék, Új Barázda, Szózat, Virradat, MOVE, Gondolat, Képes Krónika. Nyomoz, nyomoztat kommunista ügyekben, a még szabadon levő bűnösök letartóztatása irányában. Intézkedik a kommunistákról, valamint politikai megbízhatatlanokról. Ezekről nyilvántartást vezet. Szervezi a MOVÉ-t. Segédkezet nyújt a keresztény és nemzeti irányú egyesületek megalakításához. Különös figyelemmel kíséri a jegyzők működését: ők érintkeznek a legtöbbet a parasztsággal, szavukat a nép minden rétege megfogadja. A jegyzői posztra nem való ember mérhetetlen károkat okozhat, miként a pap és tanító is, de figyelni kell a csendőrséget is …
A járási nemzet- és vörösvédelmi tiszt valamennyi feladata arra irányul, hogy a keresztény nemzeti eszme érvényre jutása mellett megnyerje a nép bizalmát. Ez azáltal érhető el, ha e feladatok végzésére a járási tiszt kiválogatja a községek és járások legbefolyásosabb, legmegbízhatóbb embereit. A tömegek szervezését ezek végezzék. Az irányítás azonban mindig a járási tiszt, illetőleg felfelé a fővezérség kezében maradjon. Ezek, mint a külföldi államokban a bossok – utal Horthy az amerikai elnyomó választási rendszerre -, nagy tömegeket tudjanak mozgatni …
A nemzet- és vörösvédelmi hálózattal – tanítók, jegyzők, tartalékos tisztek, nyugdíjas csendőrök és rendőrök, kulákok, papok és más megbízhatónak tekintett elemek közreműködésével – Horthyék széles körű politikai és egyben kémhálózatot szerveznek. Figyelik a lakosság minden rétegét. A szervezetek tagjainak heti jelentésekben kell beszámolniuk tapasztalataikról.
Az országossá szervezett politikai és kémhálózatra a vörösvédelmi terror fokozása mellett Horthyéknak azért van szükségük, hogy a közigazgatási szervek és a politikai pártok tevékenységét a hadsereg ellenőrzése alá helyezzék. S nemcsak a Dunántúlon, ahol máris kialakult Horthyék hatalma, hanem országosan. E hálózat segítségével is készülnek a közeljövőben várható nemzetgyűlési választásra. Utána az ennek eredményeként összeülő nemzetgyűlés révén kényszer megegyezéssel szereznék meg Horthynak a kormányzói hatalmat. Ha ez nem sikerülne, nyílt katonai puccsal.
Friedrich engedne az antant budapesti megbízottai nyomásának, Horthy és vele a szélsőjobboldali Gömbösék viszont továbbra is ellenzik a liberálisok, de különösen a szociáldemokraták bevonását a kormányba. Félnek az olyan országos választástól, amelyet koalíciós kormány irányítana.
A legfőbb cél egyelőre mégis a koalíció lehetőségeitől veszélyeztetett Friedrich-kormány megmentése. Ebben most Bethlen is közreműködik, bár a Tanácsköztársaság idején és annak bukása után is koalíciós polgári kormány alakítását támogatta, beleértve a szocialistákat is.
1919. szeptember 27-én levelet ír Clemenceau-hoz Párizsba. Kifejti: korábban koalíciós kormány létrehozatalán működött. Az események megváltoztatták álláspontját. Véleménye szerint a szociáldemokraták túl közel állnak a kommunistákhoz, így a kormányba belépésük nem indokolt. Kéri: az antant legfelsőbb párizsi tanácsa ismerje el a Friedrich-kormányt. Tartson választásokat nemzetközi ellenőrzés alatt. Megelőzően a román csapatok hagyják el Magyarországot.
Az ipari és banktőke óvatosabb és reálisabb, mint Bethlen. Tudják: sem az ellenforradalmi Friedrich-kormánnyal, sem a nyílt vérengzéssel önmagát leleplező katonatiszti táborral – élén Horthyval – nem tudnak szervezett tömegbázist teremteni, amelyre támaszkodva lemondhatnak a jobboldali szociáldemokrata pártvezetés szolgálatairól. Nem nélkülözhetik őket a tőkés diktatúra és a fehérterror elleni felháborodás leszerelésében sem. Támogatják koalíciós igénybevételüket, hogy segítségükkel újból megalapozzák az 1918 októberi Károlyi-forradalommal, majd a Tanácsköztársasággal alapvetően megingott osztályuralmukat és hatalmukat.
Ennek megfelelően igyekeznek befolyásolni mind a keresztény mind a liberális pártok politikáját.
A pártok továbbra sem tudnak az egyensúly állapotába jutni. Ilyen helyzetben érkezik a hír, hogy Sir George Clerk, neves angol diplomata személyében az antant teljhatalmú főmegbízottat küld Budapestre. Feladata: tárgyaljon a pártokkal, segítse elő koalíciós kormány létrehozását, melyet az antant elismer, meghív a béketárgyalásokra. Az új kormány megalakulása együtt járna a románok teljes kivonásával.
Clerk szeptember utolsó napjaiban Bukarestbe utazik, ahol a románok elvonulásáról tárgyal.
Visszafelé, október 1-én, egy napra megszáll Budapesten. Friedrichhel és a Szociáldemokrata Párt vezetőjével, Garamival tárgyal a koalíciós kormányról.
Friedrich ragaszkodik ahhoz, hogy az antant ismerje el törvényesnek az ő kormányát. A parasztok – Friedrich szerint – a koalíciós kormányt zsidómanővernek fogják fel. Ha az antant mégsem ismerné el kormányát, járuljon hozzá a választások megtartásához. Kijelenti: tudja, hogy ő és pártja Budapesten nem rendelkezik széles bázissal, de a vidék mellette áll.
Clerk azt javasolja Garaminak, a szociáldemokraták egyezzenek meg Friedrichhel, sőt Horthyval a koalíciós kormány alakításáról, a románok visszavonulása előfeltételéről.
Garamiék attól tartanak: Horthy fehér hadseregének bevonulása Budapestre könyörtelen katonai diktatúrára vezetne. A demokrácia biztosítására sürgetik az antant megelőző beavatkozását, Horthy hadseregének leszerelését. Mondassák le Friedrichet is, aki csak a lakosság kisebb része, főként a nagybirtok és a nagytőke, valamint a dzsentri, gazdag paraszti, kispolgári rétegek támogatását élvezi. Sem a belső békét, sem a nemzetközi békét nem tudja biztosítani.
A Szociáldemokrata Párt felfogásában kifejeződik, hogy még mindig abban az illúzióban él: a nyugati hatalmak célja Magyarországon a polgári demokratikus rend megteremtése. Úgy véli, az antant ellenőrzésével leszerelik Horthy hadseregét, megalakul a koalíciós kormány, a demokratikus alapú választás elsöpörné a Horthy fehérterrorjára alapozott keresztény kurzust, amely nemcsak ellenforradalmi, de vissza akarja hozni a Habsburg-uralmat.
Garami azzal is alátámasztja a koalíciós kormány Friedrich nélküli megalakítását, hogy máris kialakult a 48-as függetlenségi, a polgári demokrata, nemzeti szabadelvű és köztársasági pártok, illetve pártcsoportok liberális blokkja. Velük tartana a nagy tömegbefolyással rendelkező Szociáldemokrata Párt. Feltételezi azt is, hogy támogatná a liberális blokk alakítását a parasztság legnagyobb befolyású pártja, a Kisgazdapárt.
Clerk elutazik, de közeli újbóli Magyarországra érkezésének és feladatának híre előmozdítja a jobboldali pártok gyors átcsoportosulását.
Friedrich pártja, a Keresztény Nemzeti Párt egyesül a többi, hasonló elnevezésű keresztény párttal. Velük tart több kisebb párt. Kialakul tehát a keresztényblokk. A Friedrich-csoport és a párton kívül maradó, Bethlenhez húzó főúri csoport harcol ennek vezetéséért.
A két politikai blokk hatalomért folyó küzdelmének fő területe inkább csak Budapest. A Horthy által uralt Dunántúlon a kormánynak nincs hatalma. A Tiszántúlon a megszálló román csapatok parancsnoksága fékezi a magyar uralkodó osztályok különböző irányzatai és érdekszövetségei között dúló viaskodást. Korlátozzák a hatalmi igényekkel fellépő, szélsőséges jobboldali csoportok érvényesülését Budapesten is.
Csakis ennek köszönhető, hogy egyáltalán politikai működési lehetőséghez jutnak a Tanácskormány bukása után amúgy is jobbra tolódó, liberális pártalakulások és az újjászervezett Szociáldemokrata Párt.
A Szociáldemokrata Párt új vezetősége, hogy elkerülje és elterelje magáról a fehérterror üldözését, ismételten megtagadja a Tanácsköztársaságot, a baloldali szociáldemokratákat, a kommunistákat. Nyilvánosan hozzájárulnak a kommunisták üldözéséhez. Mindössze az ítéletek törvényességét követelik. „Törvényességet”, amelyet Friedrichék törvénytelenül hirdetnek meg. A Szociáldemokrata Párt ezzel önmagát is gyengíti, hiszen a saját törvényes fennmaradása ugyancsak kérdéses. Létezését eddig is részben az angol és francia szociáldemokrata pártok által, a budapesti antantmissziókon keresztül nyújtott politikai segítségnek, de mindenekfelett a magyar munkásmozgalomban aktivizálódó baloldali szociáldemokraták és velük a kommunisták önfeláldozó harcának köszönheti.
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható 
piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!