A fasiszta csapatok megsemmisítése Kurszk, Orjol és Harkov környékén – 7

(idézet: Emlékek, gondolatok – Zsukov)

XV.

Sztálin halála után elterjedt a köztudatban, hogy egymaga hozott katonapolitikai döntéseket. Ezzel nem érthetek egyet. Már említettem, hogy ha a legfelsőbb főparancsnoknak a tények ismeretében jelentettük a problémákat, akkor azokat figyelembe vette. És tudok esetekről, amikor elállt saját véleményétől és megváltoztatta korábbi döntéseit. Így volt ez többek között több hadművelet megkezdésének időpontjával is.

A kurszki, orjoli és belgorodi csata a Nagy Honvédő Háború és egyúttal az egész második világháború egyik legnagyobb ütközete volt. Itt nemcsak a németek válogatott és legerősebb csoportosításai semmisültek meg, hanem véglegesen megrendült a német népnek és Hitler szövetségeseinek a fasiszta vezetésbe vetett hite is, senki sem bízott már benne, hogy Németország szembe tud szállni a Szovjetunió egyre növekvő erejével.

A németek főcsoportosításának Kurszk körzetében elszenvedett veresége előkészítette a talajt a szovjet csapatok további nagyarányú támadó hadműveleteihez, amelyeknek az volt a céljuk, hogy teljesen kiűzzük a németeket hazánk területéről, majd Lengyelország, Csehszlovákia, Magyarország, Jugoszlávia, Románia, Bulgária területéről is, és véglegesen szétzúzzuk a fasiszta Németországot.

Mi volt a döntő az ellenség szétzúzásában, min hiúsult meg hatalmas és hosszasan előkészített támadása?

Mindenekelőtt az, hogy a védelmi ütközet idején a szovjet csapatok mennyiségileg, de különösen minőségileg felülmúlták az ellenséget.

A szovjet repülők, a harckocsicsapatok és tüzérség fokozódó ereje lehetővé tette, hogy rövid időn belül olyan csapásmérő csoportosításokat szervezzünk, amelyek gyorsan megtörték az ellenséges csapatok mindennemű ellenállását. És ezért a szovjet hadászati vezetés előkészíthette és magabiztosan végrehajthatta az ellenség megsemmisítését a kurszki kiszögellésben, meghiúsíthatta a hitleristák 1943. évi nem eléggé átgondolt támadó terveit.

Miért határozott úgy az ellenség, hogy általános támadását Kurszk körzetében hajtja végre?

A dolog nyitja az, hogy a szovjet csapatok hadműveleti helyzete a kifelé, az ellenség felé hajló kurszki kiszögellésben nagy lehetőségekkel kecsegtette a német hadvezetést. Itt egyszerre két nagy frontot keríthetett be, aminek következtében óriási rés keletkezett volna az arcvonalban, és így az ellenség nagy hadműveleteket hajthatott volna végre déli és északkeleti irányban.

Jellemző, hogy az egész szovjet hadászati-hadműveleti vezetés alapjában véve azonosan ítélte meg az ellenség várható tevékenységét. Ebben a körülmények mélyreható elemzésén nyugvó nézetazonosságban mindennél jobban megmutatkozott törzseink és hadászati-hadműveleti szintű parancsnokságaink megnövekedett tudása.

Ezt azonban már nem mondhattuk el a német hadvezetésről, amelynek tevékenységéből hiányzott a helyes és mélyreható helyzetértékelés, valamint a küszöbönálló tevékenység egységes tervének és módjainak a kidolgozása.

A kurszki csatában, mint már említettem, a Központi és a Voronyezsi Front csapatai élőerő és eszközök tekintetében felülmúlták az ellenséget. Konkrétan ez így jutott kifejezésre: élőerőkben – 1,4; tüzérségben és aknavetőkben – 1,9; harckocsikban – 1,3 és repülőgépekben – 1,6-szorosan. De a német parancsnokság, amely mindent a páncélos és gépesített csapatokra tett fel, ezeket keskeny szakaszokon összpontosította, jelentős fölényt képzett a csata első napjaiban a védelem harcászati övét megszállva tartó szovjet csapatokkal szemben.

Amikor pedig a hadászati-hadműveleti mélységben elhelyezett csapataink megkezdték tevékenységüket, a fölény a szovjet csapatok oldalára billent.

A német csapatok fővezérsége ez esetben túlbecsülte saját csapatainak harci erejét és lebecsülte a szovjet csapatok lehetőségeit. Az ellenség különösen „Tigris”, „Párduc” harckocsijaiban és „Ferdinand” rohamlövegeiben reménykedett. Úgy látszik abban a meggyőződésben élt, hogy ezek a gépek meghökkentik a szovjet csapatokat, és nem állják ki faltörőkosszerű csapásukat. De nem így történt.

Bár a fasiszta Németország még mindig az európai országok többségének gazdaságára támaszkodott, most, a keleti arcvonal annyi elkeseredett ütközete után, már nem tudott versenyezni a szovjet állam egyre növekvő gazdasági és katonai erejével.

Nyugati burzsoá politikusok és hadtörténészek azt próbálják bizonygatni, hogy

a szovjet hadsereg anyagi-technikai fölényét állítólag az Egyesült Államok és Anglia segítsége révén érte el.

Ez, természetesen, nem felel meg a valóságnak.

Nem akarom teljesen tagadni és nem tudomásul venni ezt a segélyt. Ez bizonyos mértékben segített a szovjet hadseregnek és a hadiiparnak, de akkoriban kevés volt, és nem tulajdoníthatunk neki nagy jelentőséget.

Az ellenséggel szembeni anyagi fölényünket a szovjet társadalmi rend fölénye révén, azzal a nehéz és hősi küzdelemmel értük el, amelyet a szovjet nép a párt vezetésével az arcvonalakon és a hátországban egyaránt folytatott.

Ily módon a hitleristák elvesztették azt a nagy ütközetet, amelyre minden erejük és lehetőségük bevetésével készültek, hogy visszavágjanak csapataiknak az 1942-1943 telén a Volga mellett elszenvedett vereségéért.

Hitler, akit felingereltek a kudarcok és a rendkívül nagy veszteségek, mint ilyenkor mindig, támadó elgondolásainak kudarcáért a parancsnokokat okolta. Leváltotta őket beosztásukból, s véleménye szerint tehetségesebb vezértábornagyokat és tábornokokat ültetett helyükbe, s ugyanakkor nem volt hajlandó elismerni azt, hogy egy nagy hadászati hadművelet kudarca nem az egyes parancsnokokon múlik, hanem azt a hadászati, politikai és anyagi tényezők egésze dönti el.

Közeledett a szovjet csapatok ellentámadása.

Ennek tervét, amelyet még májusban kidolgoztunk és a legfelsőbb főparancsnok is jóváhagyott, a védelmi ütközet során pontosítottunk és több ízben megtárgyaltuk a főhadiszálláson. Ez az Orjol, Belgorod és Harkov környéki német csapatok megsemmisítése második szakaszának a terve volt. Ily módon hozzátartozott az egész 1943. évi nyári hadjárat tervéhez.

Az első szakaszt – a védelmi ütközetet – a Központi Front csapatai július 12-én, a Voronyezsi Fronté pedig július 23-án fejezte be. Az eltérő időpontot az magyarázza, hogy mások voltak az ütközet méretei, és a Központi Frontnak július 12-én jelentős segítséget nyújtott a Brjanszki és a Nyugati Front, amelyek támadást indítottak az ellenség orjoli csoportosítása ellen, és arra kényszerítették, hogy sürgősen elvonjon hét hadosztályt a Központi Front ellen harcoló csapatokból.

A csata második szakasza – az ellentámadás – szintén nem egy időben kezdődött.

Így Belgorod körzetében augusztus 3-án, húsz nappal azután, hogy a Központi, Brjanszki és a Nyugati Front ellentámadásba lendült.

E három front csapatainak kevesebb időre volt szükségük az ellentámadás előkészítéséhez, mert annak megtervezése és sokoldalú biztosítása alapjában véve már korábban és a védelmi ütközet során megtörtént.

Belgorod körzetében az előkészítéshez több idő kellett, mivel a Sztyeppi Frontnak az ellentámadásba bevont csapatai nem rendelkeztek előre teljesen, minden részletében kidolgozott tervvel. A főhadiszállás tartalékában lévén, a front nem tudhatta előre a konkrét feladatokat, nem ismerhette az ellentámadás megindulási körleteit és azt sem, hogy milyen ellenség ellen kell harcolnia.

Az ellentámadás előkészítése során főként a Voronyezsi és a Sztyeppi Front csapatainál kellett dolgoznom, július 30-31-én pedig a legfelsőbb főparancsnok megbízásából a Nyugati Front csapataihoz, a 4. harckocsihadsereghez kellett repülnöm.

A Voronyezsi és a Sztyeppi Front „Rumjancev” fedőnevű hadműveleti terve szerint a főcsapást Belgorod körzetéből e két front szomszédos szárnya mérte Bogoduhov-Valki-Nov. Vodolaga általános irányban, nyugat felől megkerülve Harkovot. Amint csapataink elérték Harkov körzetét, meg kellett indulnia a Délnyugati Front támadásának. 57. hadserege, N. A. Gagen tábornok parancsnoksága alatt, Harkovot megkerülve délnyugat felől mért csapást.

A Voronyezsi Front csapatai bonyolultabb körülmények között kezdték meg az ellentámadást, mint Orjol körzetében. A védelmi ütközet során nagy ember-, eszköz- és hadianyag-veszteségeket szenvedtek. Az ellenség idejében visszavonult előre előkészített védelmi terepszakaszaira, és ott berendezkedve jól felkészült támadásunk fogadására. A felderítés megállapította, hogy belgorod-harkovi csoportosításának megerősítésére más irányokból sürgősen páncélos és gépesített hadosztályokat dobott át.

Minden arra utalt, hogy itt nehéz ütközetek várnak ránk, különösen a Sztyeppi Front csapataira számára, amelyeknek a helyzet kényszere folytán a jól megerődített belgorodi védőkörlet ellen kellett támadniuk.

A főhadiszállás helyesen használta fel a Sztyeppi Frontot. Amennyiben nem veti be a védelmi ütközet során a front erőit a Voronyezsi Front megerősítésére, akkor ez utóbbi rendkívül veszélyes helyzetbe került volna. Az események ilyen alakulását semmiképpen sem engedhettük meg, mert nem nehéz kitalálni, hogy ez hová vezetett volna.

Ami pedig a Sztyeppi Front összes erőinek a belgorodi irányban egyidőben megindított ellentámadását illeti, nem szabad elfeledni, hogy amikor a front hadseregeivel a Voronyezsi Frontot megerősítettük, még nem értek meg teljesen annak a feltételei, hogy a Sztyeppi Front valamennyi erejét bevessük. A belgorod-harkovi irányban a helyzet az ellentámadás megkezdéséhez teljesen csak július 20-23-ra alakult ki, az ellentámadás megindítására pedig csak mindkét front komoly előkészületei után kerülhetett sor, amihez jócskán volt szükség időre. De térjünk vissza az eseményekhez.

Az ellenséget üldöző szovjet csapatok július 23-án elérték a Belgorodtól északra eső terepszakaszt, és lényegében azokat a védőállásokat foglalták el, amelyeket a Voronyezsi Front tartott július 5. előtt.

Megtárgyalva a helyzetet a frontparancsnokságokkal, a vezérkarral és a legfelsőbb főparancsnokkal, elhatároztuk, hogy a csapatokat megállítjuk és gondosan felkészítjük őket egy nagyarányú ellentámadásra.

Hiszen a támadás megindítása előtt a frontoknak végre kellett hajtaniuk:

– az erők és eszközök átcsoportosítását;

– a célok gondos felderítését a légi és tüzérségi támadás érdekében;

– a veszteséget szenvedett csapatok feltöltését (ez különösen a 6. és 7. gárdahadsereget, az 1. harckocsihadsereget és sok tüzéregységet érintett);

– üzemanyag-, lőszer- és egyéb készletek felhalmozását a mély támadó hadművelethez.

Ezenkívül a Sztyeppi Frontnak részletesen ki kellett dolgoznia az ellentámadás tervét és annak minden oldalú biztosítását.

A belgorodi ellentámadás általános elgondolása a következő volt:

A főcsapást a Voronyezsi Front mérte az 5. és 6. gárdahadsereggel, az 5. gárda harckocsi és az 1. harckocsihadsereggel Valki és Nov. Vodolaga általános irányban. A tüzérség sűrűségét az 5. és 6. gárdahadsereg áttörési szakaszán arcvonalkilométerenként 230 lövegre és aknavetőre, a harckocsikét pedig 70 darabra emeltük. A hadosztályok számára 3 km-es áttörési szakaszt jelöltünk ki.

Ilyen tömegű áttörő eszközök összpontosítását az indokolta, hogy már az ellentámadás első napján itt két harckocsihadsereget szándékoztunk bevetni az áttörés nyomán keletkezett résbe. Jobbra a 40. és 38. hadsereg indított támadást Gajvoron általános irányban és tovább Trosztyanec felé. A támadást a levegőből Sz. S. Kraszovszkij tábornok 2. légi hadserege támogatta.

A Konyev vezérezredes parancsnoksága alatt tevékenykedő Sztyeppi Front az 53. és 69. hadseregből, valamint a 7. gárdahadseregből, továbbá az 1. gépesített hadtestből állt, és az volt a legközelebbi feladata, hogy elfoglalja Belgorodot, s utána a Voronyezsi Front főerőivel együttműködve Harkov ellen támadjon. A Sztyeppi Front csapatainak támadását Sz. K. Gorjunov tábornok 5. légi hadserege támogatta.

A Sztyeppi Front hadműveletének előkészítése idején alkalmam volt megismerkedni I. M. Managarovval, az 53. hadsereg parancsnokával, akit korábban nem ismertem közelebbről.

A tábornok igen jó benyomást keltett, bár komolyan kellett foglalkoznom vele, amíg a hadsereg támadási tervét kidolgoztuk. Amikor azonban elkészültünk a munkával és leültünk vacsorázni, elővette a harmonikát és egy sereg igen vidám dalt játszott. Kitűnő harmonikás volt. A fáradtság egy pillanat alatt elszállt. Néztem, és arra gondoltam: az ilyen parancsnokokat nagyon szeretik a katonák és tűzön-vízen át követik őket …

Megköszöntem Managarovnak a kitűnő zenét (amiért mellesleg mindig irigyeltem!) és kifejeztem azt a reményemet, hogy augusztus 3-án tüzérsége sem fog gyengébb „muzsikát” szolgáltatni a németeknek.

Managarov elnevette magát:

– Igyekszünk, van min „játszanunk”.

Nagyon tetszett nekem N. Sz. Fomin altábornagy, a tüzérparancsnok, aki kitűnően értette a tömegtűz alkalmazását a tüzérségi támadásban. Csisztyakov tüzér-vezérezredessel, a főhadiszállás megbízottjával együtt igen nagy és hasznos munkát végzett a tüzérség elosztása, lőszerrel való biztosítása, harci alkalmazása és a hatékony tüzérségi tűzhöz szükséges adatok előkészítése terén.

Belgorod körzetében augusztus 3-án hajnalban kezdődött meg az ellentámadás. A felderítés megállapította, hogy az ellenség a belgorod-harkovi csoportosítás megerősítésére más irányokból sietve páncélos és gépesített hadosztályokat és jelentős feltöltést dobott át.

A legnagyobb tűz- és légi csapást a Voronyezsi Front mérte. Ennek eredményeképp az 5. és 6. gárdahadsereg harckocsikkal jól megerősített támadó csapatai gyorsan áttörték az ellenség fő védőövét. Délután bevetették az áttörésbe az 1. és5. gárda-harckocsihadsereget, amelyeknek az előrevetett magasabbegységei estig 30-35 km-t nyomultak előre, s ezen a szakaszon befejezték az egész harcászati védelem áttörését.

A Sztyeppi Front nem rendelkezett olyan erős áttörő eszközökkel, mint a Voronyezsi, és itt a támadás kissé lassabban haladt. Élei estig mintegy 15 km-t nyomultak előre, de ezt is nagy eredménynek tekintettük, annál is inkább, mivel a Sztyeppi Front csapatai előtt szilárdabb és mélyebb volt az ellenség védelme.

Másnap fokozódott az ellenség ellenállása, és a Sztyeppi Front támadása augusztus 4-én lényegesen lelassult. Ez azonban nem nagyon nyugtalanított bennünket, mivel a Voronyezsi Front csapásmérő csoportosítása sikeresen tört előre, leküzdve az ellenség belgorodi csoportosításának a szárnyerőit. Itt a német fasiszta parancsnokság a bekerítés veszélyét megérezve, augusztus 4-én este megkezdte visszavonni csapatait, ami lehetővé tette a Sztyeppi Front számára, hogy meggyorsítsa csapatai előrenyomulását.

Augusztus 5-én reggel 6 órakor a 89. gárda-lövészhadosztály 270. gárda-lövészezrede hatolt be elsőnek Belgorodba, majd a 305. és a 375. lövészhadosztály csapatai követték. Jól küzdött a 93., 94. gárda- és a III. lövészhadosztály. A 89. és a 305. lövészhadosztály megkapta a megtisztelő „Belgorodi” nevet.

A Sztyeppi Front hadseregeinek csapatai, miután a várost megtisztogatták az ellenség maradványaitól, a Voronyezsi Front csapataival együttműködve gyorsan törtek előre.

SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható   piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!