I FEJEZET – 3
(idézet: A magyar függetlenségi mozgalom 1936-1945 – Kállai Gyula)
3. A Kommunisták Magyarországi Pártjának küzdelme
a népfront megteremtéséért.
A Dolgozók Lapja lerakja az antifasiszta
népfront-politika alapjait
A Horthy-rendszer, uralmának egész ideje alatt, vad gyűlölettel fordult a kommunisták ellen; az intézményesített terror módszereit a kommunistákkal szemben soha, egy pillanatra sem adta fel. Különösen fokozta a terrort a harmincas évek elején dühöngő nagy gazdasági és politikai válság idején. Előszeretettel hangoztatták, hogy az országban mutatkozó nyugtalanságnak nem az óriásira nőtt munkanélküli hadsereg, nem a paraszti kisgazdaságok földindulásszerű összeomlása s nem az értelmiség kilátástalan helyzete az oka, hanem a „kommunisták lelkiismeretlen és felelőtlen bujtogatása”. A reakció, hogy a néptömegek hallatlan elkeseredését féken tartsa s a „rendet” és a nyugalmat biztosítsa, kihirdette a statáriumot, s a rendőrség és csendőrség számára biztosította az azonnali fegyverhasználat jogát. És hogy mindez nem volt írott malaszt, mutatta a pacsai és endrődi véres csendőrsortűz s a magyar kommunista mozgalom két vezetőjének, Sallai Imrének és Fürst Sándornak bestiális kivégzése.
A Kommunisták Magyarországi Pártjának legjobb, legtapasztaltabb és legképzettebb tagjai vagy börtönben, vagy emigrációban voltak.
Hátráltatta a kommunisták munkáját ebben az időszakban az a körülmény is, hogy a fasizmus németországi győzelmével megnehezedett, Bécs és Prága német megszállása után pedig csaknem teljesen lehetetlenné vált számukra a külföldi kapcsolat. És mégis: az ezer sebből vérző, megtizedelt, legkipróbáltabb és legtapasztaltabb vezetőitől megfosztott, de töretlen forradalmi szellemű Kommunisták Magyarországi Pártjára várt az a nehéz történelmi feladat, hogy megindítsa, szervezze és vezesse a magyar nép szabadságharcát a fasizmus és a háború ellen.
A magyar kommunisták az emigrációban is, idehaza is — még a börtönök falai között is — a fasizmus ellen vívott harc élvonalában küzdöttek. A spanyolországi magyar zászlóalj — amelynek élén olyan kiváló férfiak harcoltak, mint Münnich Ferenc, Rajk László, Szalvai Mihály, Zalka Máté — a világ színe előtt fényes tanúbizonyságot tett a magyar nép törhetetlen szabadságszeretetéről, s 350 hősi halottjának kiontott vérével is mutatta az utat, amelyen Magyarországnak a világ többi szabadságszerető népeivel együtt haladnia kell.
Az ellenforradalmi rendszer vad terrorja a magyar kommunisták sorait megritkította ugyan, de a párt forradalmi szellemét, harci erejét és lendületét nem törte meg.
A Kommunisták Magyarországi Pártja a Kommunista Internacionálé VII. kongresszusa után felülvizsgálta addigi — sok szektás vonást tartalmazó — politikáját, s megváltoztatta stratégiai célkitűzéseit. Megállapította, hogy a fasizmus németországi győzelme után, európai térhódítása közepette s a fasiszta háború fenyegető veszélye idején nem az új, a második tanácsköztársaság megvalósítása, nem a proletárdiktatúra kivívása, a szocializmus megteremtése a közvetlen feladat Magyarországon. A Kommunisták Magyarországi Pártja — anélkül, hogy a szocializmus megteremtéséről mint végső célról egy pillanatra is lemondott volna — közvetlen stratégiai célként és harci feladatként a fasizmus elleni küzdelmet, az ország demokratikus átalakítását, a munkások és parasztok demokratikus diktatúrájának kiharcolását tűzte napirendre. Ennek megvalósítása a munkásegység jelszavát és követelését méginkább kiemelte, az érte folyó harcot új módon vetette fel. A munkásegység alapján ugyanis egy széles demokratikus nemzeti egységfront létrehozására: az antifasiszta népfront megteremtésére volt szükség.
A Kommunisták Magyarországi Pártjának Központi Bizottsága a Kommunista Internacionálé VII. kongresszusa után megkezdte új politikai irányvonalának kidolgozását. 1936 januárjában „elvtársi levelet” intézett a Kommunisták Magyarországi Pártja és a Kommunista Ifjúmunkás Szövetség szervezeteihez és tagjaihoz. A levél ismertette a VII. kongresszus határozatait, s a legdöntőbb kérdésről, a munkásegységről szólva a következőket írta:
„Meg kell mondanunk bolsevik őszinteséggel, hogy sok olyan hibát követtünk el, amelyek hátráltatták a szociáldemokrata munkásokkal, pártszervezeteikkel való közös cselekvés megteremtését. Sok olyan hibát követtünk el, amelyek megnehezítették a szociáldemokrata munkásoknak, hogy az akcióegységet mereven elutasító vezéreiket rákényszerítsék a proletárerőknek a fasiszta diktatúra elleni harcra való egyesítésére, viszont megkönnyítették a szociáldemokrácia reakciós vezéreinek, hogy a befolyásuk alatt álló tömegeket visszatartsák a kommunistákkal való közös akció szervezésétől.”
Az „elvtársi levél” a munkásegység helyreállítása érdekében főleg a szakszervezeti munka gyökeres megváltoztatását sürgette:
„Meg kell szüntetni a szakszervezeti ellenzék szervezeti elkülönülését, és szakszervezeti baloldallá kell szélesíteni az ellenzéket és a politikájával rokonszenvező munkástábort … A szakszervezeten belüli önálló és elkülönülő ellenzéki szervezet megszüntetésével ki kell küszöbölni a szektariánus túlzások egyik legfőbb forrását, amely számos hibára és súrlódásra vezetett a szakszervezeti munkában … Éppen ezért haladéktalanul meg kell szűnni az ellenzék gyakorlatában rendszerré vált egységjavaslatozásnak a saját szervezethez, ami … tápot ad a nagy munkásharcok kifejlődését gátló külön szakszervezeti törekvésnek.”
Részletesen foglalkozott az „elvtársi levél” az antifasiszta népfront megteremtésének második döntő kérdésével, a Horthy-fasizmus ellenzéki pártjainak szerepével és a Kommunisták Magyarországi Pártjának hozzájuk való viszonyával is. Helytelenítette és a párt szektás politikája következményének tekintette, hogy a Központi Bizottság korábban az ellenforradalmi rendszer összes ellenzéki pártját egyszerűen azonosította a fasizmussal!
„Amikor a népfront megteremtésének útját a dolgozó népmilliók mozgalmának a proletariátus vezetése alatt való kifejlesztésében jelöljük meg, nem becsüljük le és nem hagyjuk számításon kívül azt az erőt sem, amelyet a parlamenti pártok egyike vagy másika jelent a parancsuralomra készülő kormány elleni harcban. Ezért — ha e pártok parlamenti taktikájával és módszereivel nem is értünk egyet — támogatjuk őket küzdelmükben, ha e küzdelem valóban a fasizmus ellen irányul.
Támogatunk minden olyan pártot és törekvést, amely a polgári demokráciáért harcol és demokratikus csoportosulást akar létrehozni Magyarországon, mert azt tartjuk, hogy a proletariátus érdekében áll ma minden olyan szervezkedés, amely gyülekezteti a fasizmus ellenségeit és kész harcolni a parancsuralmi törekvések ellen, a demokratikus követelésekért, valamint az imperialista háború ellen.”
1936 tavaszán a Kommunista Internacionálé Végrehajtó Bizottsága, azzal a céllal, hogy megszüntesse azt a súlyos konspirációs válságot, amelynek kipróbált elvtársak nagy számban estek áldozatul, s meggyorsítsa a népfront-politika alkalmazását, leváltotta a Kommunisták Magyarországi Pártja Központi Bizottságának tagjait, s a pártmunka további irányításával külföldön működő új vezetőséget bízott meg. A párttagságot arra kötelezte, hogy lépjenek be a legális munkásszervezetekbe, az ottlevő tömegek között folytassanak propaganda- és szervezőmunkát a munkásegység és az antifasiszta népfront megteremtése érdekében.
1936—1937-ben a párt ideiglenes vezetősége — a Kommunista Internacionálé segítségével kidolgozta a párt új programját, amely antifasiszta, demokratikus rendszer megteremtését tűzte célul. E program ismertetésében, teljes és részletes kidolgozásában, megvalósításában nagy szerepe volt a pártsajtónak.
A Kommunisták Magyarországi Pártjának központi lapja 1937—1938-ban a Dolgozók Lapja volt. A lapot Prágában nyomtatták, s illegálisan terjesztették Magyarországon. A lap a Kommunisták Magyarországi Pártja új politikai irányvonalának kidolgozása, az antifasiszta nemzeti egységfront-politika alapjainak lerakása és a párttagság, a dolgozó nép soraiban való ismertetése és népszerűsítése terén óriási munkát végzett. Első számában demokratikus nemzeti egységfront megteremtésére szólított fel, s a kommunisták legfőbb feladatát a nemzeti egységfront propagálásában, szervezésében és vezetésében jelölte meg.
„A lap feladata a magyar nép minden dolgozó rétegét, az összes demokratikus elemeket felvilágosítani arról, hogy csakis mindezen erőknek együttes fellépésével lehet eredményesen harcolni a reakciós fasiszta Horthy-uralom ellen. Csakis mindezen erőknek együttes fellépése akadályozhatja meg azt, hogy Magyarország háborúba sodródjék, hogy külföldi erőknek, a német és olasz fasizmusnak függvényévé váljék.”* Dolgozók Lapja. Szikra 1955. 7. old. *
A Dolgozók Lapjá-nak ugyanez a száma a Kommunisták Magyarországi Pártjának legközvetlenebb feladatairól a következőket írta:
„Ma az a feladat vár ránk, hogy a fasizmus támadásának visszaverésére, erejének megtörésére egyesítsük az egész munkásosztályt, hogy széles demokratikus frontba egyesítsük a magyar nép minden rétegét, melyet pusztít a tőke, pusztít a nagybirtok, mely ki akarja ragadni az ország ügyeinek vezetését a reakciós uralkodó osztályok kezéből, mely nem fasizmust, hanem szabadságot, nem véres háborút, hanem békét és jólétet kíván. A fasiszta diktatúra visszaverése és a béke megvédése, a munkásosztály egységének helyreállítása, a demokratikus Magyarországért harcoló népfront kialakítása az a nagy feladat, amelyért ma a Kommunisták Magyarországi Pártjának harcolnia kell … Csak egy igazán demokratikus Magyarország, melyet a munkásság, a parasztság és a dolgozó intelligencia együttes erőfeszítésével lehet csak kiharcolni, biztosíthatja a dolgozó rétegek jólétét …”* Ugyanott, 8—9., 13. old. *
A lap megállapítja azt is, hogy e nagy feladat megoldása során a munkásosztályra súlyos történelmi felelősség nehezedik az egész országért, a magyarság jövőjéért és a nemzet sorsáért.
A Kommunisták Magyarországi Pártja ugyanakkor leleplezte a Horthy-rendszert mint reakciós fasiszta rendszert, mint a munkásosztály és a dolgozó parasztság kizsákmányolásának és elnyomásának legbrutálisabb rendszerét.
A Kommunisták Magyarországi Pártja a munkásegység jelszavát tovább fejlesztette.
A harmincas évek legelejének szektás politikájából adódott, hogy a párt a Szociáldemokrata Pártot sommásan — nem téve különbséget a párt tagságában és vezetőségében levő különböző áramlatok között — elítélte; szociálfasisztának nevezte. Ezzel most gyökeresen szakított, a szodálfasizmus terminusát elvetette, s a Szociáldemokrata Párt iránt differenciált magatartást tanúsított, helyes politikát folytatott: változatlanul fellépett a jobboldali vezetők áruló politikája vagy árulással határos opportunizmusa ellen, de támogatta a baloldaliakat, kereste velük a kapcsolatot, őszinte együttműködésre törekedett velük.
Korábban az egység megteremtése érdekében a kommunisták főleg egységokmányokkal ostromolták a szociáldemokrata vezetőket, amelyek megvalósítását azok következetesen elutasították.
Most az egységért folytatott harc alapvető módszereként a munkásszervezetekben levő tömegekhez fordultak, s alulról, a közös harcban kezdték el építeni a munkásegységet.
Bár a munkásegység főleg a két párt akcióegységét jelentette, a kommunisták az egység jelszavát szélesebben értelmezték, és nemcsak a szociáldemokrata pártszervezetekben, hanem a munkásosztály valamennyi legális szervezetében — a szakszervezetekben, kulturális szervezetekben, sportegyesületekben — megindították és következetesen folytatták érte a harcot.
A Kommunisták Magyarországi Pártja a nemzetközi és a belpolitikai helyzetben bekövetkezett változásoknak és a munkásosztály előtt álló új feladatoknak megfelelően a munkásegység alapján széles demokratikus nemzeti antifasiszta népfront megteremtését tűzte célul maga elé.
A Kommunisták Magyarországi Pártja tisztázta azt az elméleti és gyakorlati kérdést is, hogy a közvetlenül napirenden levő demokratikus forradalmi átalakulás vezető és szervező ereje a munkásosztály és forradalmi pártja: a Kommunisták Magyarországi Pártja. A munkásosztály a fasizmus megdöntéséért és a demokratikus átalakulásért folytatott harcban szövetségre lép az egész parasztsággal, azonkívül a városi és falusi kispolgári rétegek és az értelmiség nagy tömegeivel.
A Kommunisták Magyarországi Pártja tehát felülvizsgálta és módosította addigi politikai irányvonalát: nem közvetlenül a proletárdiktatúra megteremtésére, hanem a Horthy-fasizmus megdöntése útján átmenetként a munkásosztály és a parasztság demokratikus diktatúrájának megteremtésére vett irányt.
A Dolgozók Lapja leleplezte a fenyegető fasiszta háborús veszélyt s az uralkodó osztályok népelnyomó, háborús politikáját is. Megmutatta, hogy 1938-ban, bár törvénybe iktatták a titkos választójogot, ez újabb jogfosztást jelentett. A titkos választójog törvénybe iktatását megelőzően életbe léptetett törvények a kormányzói jogkör kiterjesztéséről és a felsőház reformjáról a reakció hadállásait erősítették. Figyelmeztette a magyar népet arra is, hogy a Darányi-kormány által meghirdetett győri fegyverkezési program: országvesztő, nemzetgyilkos háborús program, s hogy a milliárdos győri beruházási programmal, melynek körülbelül a felét fegyverkezésre fordították, a magyar reakció nyíltan a háborúra való felkészülés útjára lépett.
Leleplezte a lap az uralkodó osztályok revizionista politikáját. Jó előre felhívta a figyelmet a magyar reakció zsoldos szerepére is, amelyet Hitler és Mussolini közelgő rablóháborújában kíván betölteni. Megmutatta, hogy ez a politika, a Hitlerrel kötött szövetség nem a trianoni békeszerződés „békés jóvátételének”, hanem a véres imperialista háborúnak az útja. Rávilágított arra, hogy a trianoni békeszerződés felrúgása Hitler oldalán nem a nemzet felemelkedését, hanem újabb katasztrófáját készíti elő, s általa még nemzeti függetlenségünket és szabadságunkat is elveszíthetjük.
A Kommunisták Magyarországi Pártjának hivatalos lapja végül megmutatta Magyarország egyedül helyes külpolitikai orientációját is. A kormány Szovjetunió elleni uszításával és rágalomhadjáratával szemben ismertette a világ első proletárállamának a szocializmus építése terén elért nagy sikereit s a béke megvédéséért folytatott szívós és következetes harcát. Kifejtette: a magyarság érdekei a külpolitikában azt követelik, hogy Magyarország megnemtámadási szerződéseket kössön az őt körülvevő országokkal, mindenekelőtt a béke s a népek nemzeti függetlensége és szabadsága legkövetkezetesebb harcosával, a Szovjetunióval. Ez megvetné az alapját mindazon országok együttműködésének, amelyeknek függetlenségét a német fasizmus fenyegeti.
A Kommunisták Magyarországi Pártja e belpolitikai és külpolitikai célok megvalósítása érdekében sürgette a demokratikus antifasiszta egységfront kialakítását, a munkásság, parasztság és haladó értelmiség harcos összefogását.
Látjuk tehát, hogy a Kommunisták Magyarországi Pártja már 1936—1937-ben konkrétan és világosan vetette fel a fasizmus és a háború elleni, s ugyanakkor a demokratikus Magyarországért folyó harc alapvető kérdéseit is. Az akkor meghirdetett munkásegység és munkás-paraszt szövetség a második világháború egész ideje alatt alapját képezte a nemzeti függetlenségi mozgalomnak, a felszabadulás után pedig demokratikus fejlődésünk szilárd biztosítékát alkotta.
A párt új politikai irányvonala azonban nem vált egyszerre uralkodóvá a párttagság, sőt még a pártvezetőség soraiban sem. Sokan azt vallották, hogy a párt politikai irányvonalában nincs szükség alapvető változásra. A Kommunista Internacionálé VI. és VII. kongresszusán hozott határozatokkal szemben továbbra is azt vallották, hogy Magyarországon a fejlődés akkori szakaszában nem a demokratikus, hanem közvetlenül a szocialista forradalom van napirenden.
Fokozták a nehézségeket a pártba beépült frakciók (Demény, Weisshaus). Ezek baloldali demagóg jelszavakat hangoztattak, a proletárdiktatúráról, a szovjetekről és a szocializmusról szónokoltak, s a Kommunisták Magyarországi Pártját azzal rágalmazták, hogy új politikai vonalával letért az osztályharc és a forradalom útjáról.
Ellenséges és bomlasztó tevékenységük következményeként a becsületes kommunisták soraiban is kételyek támadtak, s ellenvetések hangzottak el a népfront-politikával szemben. A legjelentékenyebb ellenvetés ezek között az volt, hogy a polgári és kispolgári pártokkal és tömegekkel nem lehet szövetségre lépni, mert ezek más ideológiát követnek, mint a kommunisták. Nem lehet velük szövetséget kötni például azért, mert ezek a pártok és tömegek a magántulajdon alapján állnak. A kommunisták, akik a Horthy-fasizmus első másfél évtizedében a „rideg” osztályharc alapján nyílt sisakkal és frontális támadásokkal rohamozták az ellenforradalmi rendszer fellegvárát, nem mindjárt és mindannyian értették meg, hogy az adott helyzetben a fasizmus és a háború jelenti az egész nemzetre a legfőbb veszélyt, és ezért az ellenük folytatott harcban nem azt kell nézni, ami a nemzet alapvető tömegeit elválasztja egymástól, hanem azt, ami egyesíti őket. Nem mindannyian értették meg, hogy az egységfront-politika nem az osztályharc feladása, hanem ellenkezőleg, az osztályharcnak az új helyzethez alkalmazkodó, egyedül következetes formája.
A párt — fellépve e helytelen nézetek ellen — abból a helyes és a kommunista pártok számára mindenütt és mindenkor kötelező alapelvből kiindulva, hogy a kommunistáknak ott kell dolgozniuk, ahol a tömegek vannak, komoly fordulatot hajtott végre szakszervezeti politikájában is. A párt új jelszót adott ki: „Be a szakszervezetekbe!” A szakszervezeti ellenzék megszűnése után a magukat „szakszervezeti baloldalnak” nevező kommunisták éles harcot folytattak a munkásság szervezkedési jogainak csorbítása ellen. A kommunisták a szakszervezetekben arra törekedtek, hogy alapvető érdekeik védelmére s mindennapi követeléseik kiharcolására a kommunista, szociáldemokrata, a keresztényszocialista és párton kívüli munkások között közös platformot teremtsenek.
Megkezdődött a harc a munkásegység tényleges kialakításáért.
A kommunisták évről évre a sztrájkok egész sorát szervezték meg. „Minden sztrájkot a szakszervezetek megerősítése jegyében kell folytatni” — írta a Dolgozók Lapja 1937 júniusi száma. És valóban: kezdve az 1935-ös budapesti nagy építőipari sztrájktól, az évenként megismétlődő és halálos áldozatokat is követelő bányászsztrájkok, a textil-, építő-, ruházati és vasiparban lefolytatott sztrájkok során a kommunisták a párt egységfront-politikáját alkalmazták, s ezzel nagy lépést tettek előre a munkásegység, az antifasiszta egységfront alapjának megteremtése felé.
A Kommunisták Magyarországi Pártjának helyes szakszervezeti politikája és a szakszervezeteken belül a munkásegység megteremtéséért folytatott harca jelentősen megnövelte a kommunisták tekintélyét és befolyását a munkásosztályon belül. A kommunistákat a párton kívüli szervezett munkások széles gyűrűje vette körül. A kommunisták a munkások tömegeire gyakorolt befolyásukkal nem tudták ugyan megszüntetni a jobboldali szociáldemokraták áruló politikájának hatását, de csökkentették azt. A szociáldemokrata vezérkar pedig — sem feljelentésekkel, sem kizárásokkal — nem tudta megakadályozni a kommunisták tevékenységét a szakszervezetekben. Sőt, a kommunistáknak sok szervezetben olyan nagy volt a tekintélyük, hogy a munkások a vezető tisztségekre is őket választották meg.
A Kommunisták Magyarországi Pártjának tagjai, új egységfronttaktikájuknak megfelelően, bementek az ipari munkásság legális tömegpártjába, a Szociáldemokrata Pártba is.
Amikor a Kommunista Ifjúmunkás Szövetség 1936-ban feloszlott, tagjai beléptek a Szociáldemokrata Párt Országos Ifjúsági Bizottsága által vezetett ifjúsági szervezetekbe, és sikerült azokat az ifjúmunkás egységfront bázisaivá tenniök. A kommunista ifjúmunkások és a Szociáldemokrata Párt Országos Ifjúsági Bizottsága között már 1935 őszén megállapodás jött létre közös fasiszta- és háborúellenes tüntetések szervezésére. Az akcióegység szervezője Rózsa Ferenc volt. Az ifjúmunkások a nyilasok provokációit több ízben bátran visszaverték, s a pártházak és munkásotthonok védelmére állandó munkásgárdát állítottak fel. A magyar munkásmozgalom egyik hősének, a később mártírhalált halt Ságvári Endrének s a vezetése alatt álló ifjúmunkásoknak bátor szembeszállása a Tompa utcai nyilasház provokátoraival csak egy eset volt a sok közül, mely azt mutatta, hogy a munkásosztály kész bátran felvenni a harcot a fasizmus sötét erőivel szemben.
Növekedett a Kommunisták Magyarországi Pártjának befolyása a szociáldemokrata munkásság körében is. A kerületi és a Pest környéki pártszervezetekben a szociáldemokrata funkcionáriusok egy része nyíltan és őszintén együttműködött a kommunistákkal. A kommunisták a Szociáldemokrata Párt szervezeteiben a legszorosabban együttműködtek a szociáldemokrata munkástömegekkel, s ugyanakkor élesen bírálták a jobboldali szociáldemokrata vezetők áruló politikáját. A munkásság előtt leleplezték hazug, áruló és reakciós jelszavaikat (Békét minden áron! Minden harctól tartózkodni kell!), leleplezték revizionista politikájukat s együttműködésüket az ellenforradalmi rendszerrel a kül- és belpolitika kérdéseiben.
Ezekben az években az a sajátos helyzet állott elő, hogy a Kommunisták Magyarországi Pártjának politikai súlya, jelentősége és befolyása lényegesen nagyobb volt szervezeti erejénél. A pártot azonban szervezeti téren is tovább kellett erősíteni. Ezt lehetővé tette megnövekedett politikai befolyása is.
A konspirációs válság leküzdésére a Kommunista Internacionálé Végrehajtó Bizottságának említett 1936 májusi határozata utasításokat tartalmazott a párt szervezeti helyzetének megjavítására is.
Ma még nem tisztázott körülmények között a párt alapszerveit feloszlatták. 1937—1938-ban több kísérletet tettek új alapszervezetek létrehozására. 1938-ban idehaza létrejött a párt új vezető szerve, melynek tagjai Gács László, Kenéz István és Rózsa Ferenc lettek.
A kommunisták a munkásegységfront megteremtésére irányuló erőfeszítéseikkel a második világháború kitörése előtt komoly eredményeket értek el. A föld alá szorított, halálra keresett Kommunisták Magyarországi Pártja kidolgozta új stratégiai vonalát, amely történelmünk legnagyobb megpróbáltatásainak idején nemzetünk megmentésének egyedül helyes politikájává vált.
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható 
piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!