ELSŐ RÉSZ
(idézet: Horthy – Vas Zoltán)
A szegedi kormány mindennap ülésezik. Nem utaznak Budapestre. Attól tartanak: letartóztatják őket. Közlik a franciákkal: csak abban az esetben mennek, ha területenkívüliséget élvezhetnek, és az antanthatalmak garantálják biztonságukat. Mert ekkor már nyílt titok, hogy Ábrahám miniszterelnök nem támaszkodhat Horthyra, aki azonnal átáll a Friedrich-kormány oldalára, amint megkapja a fővezéri kinevezését.
Augusztus 12-én reggel érkezik meg József főherceg tábornagy kormányzó legfelső leirata. Kinevezi Horthyt az összes magyar haderő fővezérévé. Egyidejűleg parancs érkezik tőle: az antant kívánságára a Szegedről eddig már elvonult csapatok azonnal álljanak meg. Térjenek vissza kiindulóhelyükre.
József főherceg nem közöl indoklást. A parancsot hozó tiszt szóbelileg megmagyarázza: az antant attól tart, az előrenyomuló magyar erők összetűznek a románokkal, amiből végtelen bonyodalom keletkezne. A magyar hadsereg szervezését Budapesten az antantmisszió veszi kezébe. Még nem döntöttek arra nézve, hogy a fővezérség Szegeden maradjon-e, avagy átmenjen a Dunántúlra, és itt katonai kereteket szervezzen.
József főherceg parancsát komolyan kell vennie Horthynak. Ugyanaznap Troismonts francia kapitány útján is érkezik utasítás: Horthy indításra kész csapatai maradjanak Szegeden. A már elindultak azonnal térjenek vissza.
Horthy habozás nélkül engedelmeskedik. Kiadja a parancsot, amelyhez a franciák francia nyelvű utasítását mellékeli.
A Bernátsky tábornoknak kézbesített Horthy-parancs a következő:
– József királyi herceg tábornagy úr őfensége az antantmissziók kérelmére elrendelte: az összeütközéseket kerülendő, a Nemzeti Hadsereg összes részei azonnal térjenek vissza kiindulási állomásaikra. Ennek folytán az I. hadosztályparancsnokság csapatait folyó hó 13-án vezesse vissza Szegedre. Összetűzés a románokkal vagy szerbekkel feltétlenül kerülendő. Ha az oszlopot visszafelé menet közben feltartóztatják, a mellékelt francia nyelvű igazolványokkal kell a továbbmenetelés lehetőségét megnyitni.
Horthy, hogy biztosítsa visszavonulási parancsát, repülőgépen Siófokra küldi Soós tábornokot. Onnan szorgalmazza a végrehajtást.
Belitska honvédelmi miniszter helyesli a visszavonulási parancs kiadását. Ábrahám miniszterelnök, aki utólag vesz erről tudomást, hevesen ellenzi. Az ügyben még aznap késő délután minisztertanácsot hív egybe. Horthyt is meghívja.
Horthy attól tart, a minisztertanács ellene foglal állást. Talán a fővezérségtől is megfosztja. Óvatosságból és fenyegetésként tiszti kísérettel megy az ülésre. A kormány már együtt ül. Mielőtt belépne a minisztertanácsi terembe, hátraszól az őt kísérő Magasházynak, aki a többi tiszttel a nyitott ajtónál vissza akar maradni.
– Nem mint politikus jöttem ide, hanem mint katona. Bejössz, leülsz a hátam mögé. Lehet, hogy szükségem lesz rád …
Ábrahám miniszterelnök felszólítására Horthy bemutatja József főherceg visszavonulási parancsát. Hozzáteszi: a főherceg az antanthatalmak kívánságára jár el. Ábrahám miniszterelnök véleménye szerint lényeges volna, ha a hadsereg mégis átjuthatna a Dunántúlra. Távozzék a hadsereg mielőbb Szegedről, nehogy a románok dicstelenül lefegyverezzék!
Horthy a miniszterelnök kívánságára felveti a saját személyi felelőssége kérdését. Kinek engedelmeskedjék, ha választania kell a szegedi kormány és József főherceg rendelkezései között?
Horthy ezután rámutat a dunai átkelés szerinte elháríthatatlan katonai és technikai akadályaira. Ezzel is alátámasztja: mindenképp József főherceg utasításának engedelmeskedik, még ha a szegedi kormány más véleményen lenne is.
A minisztertanácson szóba kerül Teleki Pál levele. Támadják Telekit, hogy nem tartja érdemesnek Szegedre visszatérni. Ehelyett levelet küld. Támadásuk további oka, hogy József főherceg, mint régens, Horthyt kinevezte fővezérnek, és Teleki azt tanácsolja: a szegedi kormány tekintse magát megszűntnek. Ismerje el a budapestit. A miniszterek amiatt is méltatlankodnak, hogy Teleki szerint Friedrich tárgyalni óhajt a szegedi kormánnyal, de valójában a budapesti kormány tudomást sem vesz róluk. Nekik pedig hadseregük van, amelyet Friedrichék ellen is latba vethetnek.
De azonnal kiderül, hogy ez csak illúzió. Horthy és vele egyetértésben Belitska honvédelmi miniszter kijelenti: – A Pestről kapott visszavonulási parancsot teljesíteni kell. Az antantmissziók Pesten vannak, a súlypont oda tolódott át. Emiatt ő is, Horthy is szükségesnek tartja a kormány lemondását.
A belügyminiszter és a kereskedelemügyi miniszter ellenzi a lemondást. Javasolják: a kormány tagjai menjenek Pestre tárgyalni az átmeneti koalíciós kormány megalakításáról.
Ábrahám miniszterelnök az elkövetkező koalíciós tárgyalások érdekében arra kéri Horthyt: ne teljesítse József főherceg parancsát. Horthy azonban kijelenti: azt teszi, amit az ország érdekében jónak lát. Ábrahám megérti: a szegedi kormány nem számíthat a fegyveres erő támogatására.
A francia megszállók támogatásával alakult szegedi kormány nem lát ezek után más politikai lehetőséget, mint egyhangú határozattal kijelenti: az ország mai helyzetére való tekintettel a minisztertanács szükségesnek tartja nem a lemondást, hanem működésének Szegeden való beszüntetését. Elhatározzák: a kormány tagjai a legsürgősebben Budapestre utaznak. Megbízzák Eckhardt Tibor miniszterelnökségi helyettes államtitkárt, hogy Szegeden az összkormányt s az egyes minisztereket teljes jogkörrel helyettesítse, s a függőben levő kormányzati ügyeket lebonyolítsa.
A minisztertanács határozatával Szeged politikailag megszűnt létezni. Visszavonulási parancsa miatt Horthy is egyszeriben olyan fővezér, akit a saját serege elsodorhat. Tisztjei és katonái útban a Dunántúlra, nem akarnak Szegedre visszatérni. A legnagyobb katonai egység parancsnoka, Bernátsky tábornok nyíltan megtagadja az engedelmességet. Nem teljesíti Horthy visszavonulási parancsát, továbbvonul a Dunántúlra.
Feltámadhat Horthy ellen a Gömbös-csoport is, mert bár főnökük távozott, háromféle szervezetként Szegeden maradtak a képviselői. Mindenekelőtt a MOVE – Gömbösék legális szervezete. Az Etelközi Vérszövetség, az EKSZ is feltámadhat Horthy ellen. Sőt, Gömbös távozása óta, mint annak megbízottai, különösen tevékenyek a Tizenkét Kapitányok, amely szervezet a legutóbbi hetekben alakult ki és jutott jelentős befolyáshoz.
A forradalom idején a véletlen hozta össze úgy, hogy a MOVE elnökeként Gömbös és a legszűkebb környezete csupa százados: Gömbös Gyula, Görgey György, Keresztes-Fischer Lajos, Hardy Kálmán, Magasházy László, Kozma Miklós, Igmándy-Hegyessy Géza, Koós Miklós, Vetter Antal, Görgey József, Toókos Gyula, Marton Béla. Magukat azóta Tizenkét Kapitányoknak nevezik. Szegeden is Gömbös körül csoportosulva a fővezérségen dolgoznak.
Két napja, hogy tisztjei előtt Horthy megfogadta: nem törődik a liberális Ábrahám-kormánnyal. S most Ábrahám miniszterelnök követeli: előre a Dunántúlra.
Horthy nagyon tart Zadravetz pátertől is, akit ő református létére, tegnapelőtt még nyilvános ünnepélyességgel felkért: csatlakozzék törzskarához, és menjen vele együtt a Dunántúlra. Zadravetz örömmel megígéri, és Szeged legnagyobb templomában szentbeszédben jelenti ki: Horthy fővezér Dunántúlra induló seregében két talizmánt visz magával: a feszületet és Magyarország térképét.
Most viszont Horthy miként magyarázza meg Zadravetznek és a még Szegeden tartózkodó tiszteknek, köztük a Tizenkét Kapitányoknak, a MOVE-nek, az EKSZ-nek, hogy lényegében nem annyira politikai alkalmazkodásból, inkább gyávaságból adta ki a visszavonulási parancsot? Megijedt, hogy Bernátsky parancsmegtagadásából a legsúlyosabb bonyodalom keletkezhet az antanttal. Ha a románok bevonulnak Szegedre, akkor őt letartóztatják.
Magasházy is elveszti a fejét, de utóbb talál kiutat. Megnyugtatja Horthyt, semmi nincs elveszve. Azonnal távoznia kell Szegedről. Horthy és ő repüljön Bernátsky csapatai elé Siófokra. Ott majd eldöntik a továbbiakat. Ha a politikai célszerűség úgy parancsolja, Horthy megfenyíti a tábornokot a parancsmegtagadásért. Ha erre nem lenne szükség, úgy mintha a visszavonulási parancsa csak politikai álcázás lett volna, s kezdettől érvénytelen, ennek helyes értelmezéséért kitünteti Bernátskyt.
A Siófokra repülést Magasházy amiatt javasolja, mert éppen előző nap érkezett meg a Vörös Hadsereget már júliusban eláruló Craenenbrock alezredes augusztus 9-én kelt üzenete, hogy a Vörös Hadsereg és a vörösőrség helyi egységének leszerelése után a siófoki helyőrség kizárólag tisztekből és továbbszolgáló altisztekből áll. Schnetzer tábornok honvédelmi miniszter őt nevezte ki a terület katonai megbízottjává. Futárok útján folyamatosan tartja az összeköttetést Budapesttel. Várja Horthy főparancsnok utasításait. Jelenti egyben, hogy Siófokot kiválóan alkalmas helynek tartja a fővezérség felállítására.
Soós tábornoknak is ez a véleménye, akit a visszavonulási parancs végrehajtására Horthy közben elküldött Siófokra. Távirati utasítást kért a budapesti honvédelmi minisztériumtól, hogy Horthy a vezérkarral áttelepüljön-e Siófokra? Schnetzer tábornok honvédelmi miniszter helyesli az áttelepülést. Erről Soós tábornok azzal tudatja Horthyt: jöjjön mielőbb. Ez szerinte csakis repülőgépen történhet; e célra Siófokon repülőteret improvizáltat.
Horthy sebtében megrendezett katonai díszünnepélyen távozik Szegedről. Augusztus 13-án késő délelőtt német gyártmányú repülőgép viszi Siófokra. Útján Magasházy kíséri.
Ugyanaznap a szegedi kormány is távozik Szegedről.
Elmarad az annyiszor dicsekvően meghirdetett diadalút, amit majd akkor tartanak, ha legyőzik a Tanácsköztársaságot. A minisztereket nem kíséri lovas bandérium a szegedi állomásra. Horthyval az élen a hadsereg sem vonul be diadalmasan Budapestre. Mindössze néhány századnyi szegedi hadsereg vonul a Dunántúlra, Horthy parancsát megtagadva.
Horthy Szegeden utolsónak keltezett fővezérségi parancsa arról szól: a még itt maradt tisztek és a kevésnyi alakulat, ki merre tud, igyekezzék eljutni Siófokra. Ott megkapják az utasításokat.
A Horthy-legenda tagadja a visszavonulási parancsot. A fővezér váratlan távozását azzal magyarázza: elhatározta, hogy a Nemzeti Hadsereg zömét a Dunántúlra fogja átvezetni, és Kaposvár környékén kezdi meg az új magyar hadsereg szervezését.
Emlékiratában Horthy is azt állítja: nem adott parancsot a visszavonulásra. Arról ír: gondosan előkészítette a rendelkezésre álló szegedi egységek elvonulását a Dunántúlra. Óvatos keresztülvonulásuk a szerb és a román csapatok közötti keskeny folyosón szerfelett nehéz feladat volt. Mozdulatai már előrehaladtak, amikor augusztus 12-én József főherceg közli vele a budapesti antantmisszió követelését: haladéktalanul térjenek vissza Szegedre. A közlésből azt is kiveheti: József főherceg maga sem ért egyet a paranccsal. Ha ezt végrehajtja, ezzel ő továbbra is francia fogságban maradt volna Szegeden – fogságnak nevezi szegedi eddigi működését -, és minden cselekvésre képtelen. Ezért szállt azzal az ürüggyel repülőgépre, hogy minden egyéb hírszolgálat hiányában csakis repülőgépről ledobott paranccsal juttathatja el a visszavonulási rendelkezését a menetelő csapatokhoz. Egyedül hadsegédje, Magasházy százados kíséretében maga mögött hagyja a feloszlóban levő Ábrahám-kormányt és a franciákat, abban a hiszemben, hogy majd visszatér.
Horthy állításával szemben fennmaradt Bernátsky tábornok jelentése a parancsmegtagadásról. A visszavonulási rendelkezést 13-án hajnalban vette kézhez. Nem hitt a szemének. Hívatta, vezető tisztjeit. Hinniük kell a parancsnak, hiszen két tiszttársuk, Babits százados és Schwartz főhadnagy hozta Horthy aláírásával.
A hitetlenkedő Bernátsky még József főherceget is felhívja telefonon. A hadsegéd jelentkezik. Nem ébreszti fel a főherceget, mert a visszavonulási parancs hitelességét ő is megerősítheti.
Bernátsky írja: nehéz elhatározás elé került. A legegyszerűbb és legkényelmesebb az lett volna, ha azonnal és feltétlenül engedelmeskedik. Hajlott erre, de vezérkari főnöke azt mondta, lehetetlent kívánnak, súlyos kudarccal végződhet vállalkozásuk. Indokot kellett találni, hogy Horthy parancsát ne teljesítsék. Csakhogy a haditörvényszék előtt ő viseli a felelősség súlyát! – válaszolja Bernátsky.
Végül, tisztjeivel tanácskozva, mégis megtagadja a parancsot. Nem vonul vissza. 1919. augusztus 13-án hajnali hét óra harminc perckor jelenti a magyar Nemzeti Hadsereg fővezérségének Szegedre: – A tisztkeretek már átkeltek a Dunán, hogy a Dunántúlon a sorozást megkezdjék. Közegek előreküldve. Parancs szerint a visszavonulásnak csak a románokkali összeütközés elkerülése a célja. Ez inkább bekövetkezhetne a Szegedre visszamenet hat napja alatt, mintsem a Dunántúlra átkelésig hátralevő két napon. A hadosztály ezért a Dunántúlra átkelést végre fogja hajtani, ahol az antantcsapatokkal minden összeütközés lehetősége ki van zárva. A Szegedre visszatérés a legénységre is demoralizálólag hatna.
Meghagyja Bernátsky, hogy a fővezéri parancs általa történt átvételét tisztjei tartsák titokban … A Horthy-legendaírók mégis megpróbálják szépíteni a visszavonulási parancs kiadását és, Szegedről Horthy szökésszerű Siófokra repülését. A két hivatalos történetíró: Doblhoff bárónő és Pilch Jenő ezredes egyaránt arról ír: József főherceg visszavonulási parancsa nehéz helyzetbe hozta a fővezért. Ha valóban visszahívja a csapatokat, ez azt jelentené – írja Doblhoff -, felad minden reményt, hogy belátható időn belül olyan hadsereget teremtsen, amelyet az antant a rend fenntartására alkalmasnak talál. Márpedig a román megszállástól mindaddig nem lehet megszabadulni, amíg nincs olyan magyar hadsereg, amelyet az antant elismer.
Horthy azonnal kész az elhatározásra. Nem adja fel tervét: átvezeti csapatait a Dunántúlra. Mindenesetre azt akarja: a felelősség kizárólag őt terhelje, hogy az engedelmesség-megtagadásnak ódiuma mást ne sújtson. Ezért minden tervét, szándékát titokban tartja. A szegedi kormánnyal nem közölhet semmit, mert nem akarja azt a látszatot kelteni, mintha Magyarországon két kormány lenne, tehát eggyel nem lehet jogérvényesen tárgyalni vagy megállapodni. Másrészt attól is tart, hogy az Ábrahám-kormány egyes minisztertagjai mindazt, amit megtudnak, azonnal közlik a franciákkal.
Most azonban – írja vastagon fogó tollal Doblhoff a legendát – ismét előtérbe nyomul Horthy legegyénibb tulajdonsága. Merész bátorsága minden józan meggondolt kedéllyel szemben felveszi a harcot. Kitart eredeti szándéka mellett, és mint hányszor már a világháborúban: kiadja a megfelelő parancsot: Igenis előre! Indulás a Dunántúlra!
Csupán szárnysegédje kíséretében repül el Szegedről – folytatja Doblhoff. – Felségesen szép a nyári nap. A motor egyenletesen zúg, a gép nyugodtan lebeg a végtelen síkság fölött. Horthy némán pillant le a földre, a mezőkre és rétekre, a sok kis parasztházra, amelyben száz és száz év óta magyarok élnek és dolgoznak, megannyi önálló királyság a szorgalmas életben. Mindezt harc nélkül engedje át az ellenségnek, anélkül hogy megkísérelné megmentésüket?
Lenn, az út fehér szalagján hosszú, sötét csíkok bukkannak fel. A Duna felé vonuló csapatok.
Magasházy hadsegéd kézbe veszi a ballasztzsákot, amelyre a parancsot kötötte, és várja az utasítást: mikor dobja le.
Felülről nézve mintha a menetoszlopok alig mozognának. Mégis, mintha valami hajtaná őket, vas akaraterő, amely előre, mindig csak előre, a Duna felé vezeti őket. Ezt a nagyszerű, reményteljes előnyomulást változtassa át Horthy egyetlen tollvonással kétségbeejtő visszavonulássá? Egyszeribe megsemmisüljön a nemzeti szellem erejébe vetett hit, a feltámadás reménysége, az idegen uralom alól való felszabadulás lehetősége? – Nem, fiúk, nem árulom el bizalmatokat. Nem kapjátok meg a visszavonulási parancsot! – határoz a főparancsnok.
A repülőgép széles kört ír le, hogy felhívja a csapatok figyelmét. A szárnysegéd Horthyra néz. Nem válthatnak egy szót sem, a motor zúgása elnyomja az emberi hangot. A főparancsnok csendesen nemet int a fejével.
A kis ballasztzsák a végzetes visszavonulási paranccsal nem hull a földre, és a repülőgép nemsokára újra eltűnik a menetelő katonák elől Siófok irányában. A Nemzeti Hadsereg csapatai folytatják menetüket, és szerencsésen átkelnek a Dunán.
Eddig a Doblhoff-legenda. Ebből mindössze az igaz, hogy augusztus 14-én a parancsot megtagadó Bernátsky valóban eléri a Duna menti Fajszót. Előreküldött csapatai ekkor már annyi vízi szállítóeszközt gyűjtöttek össze, hogy mintegy kilencszáz fős csapatával átkelhet a Dunán.
A legendának van olyan változata is, hogy Magasházy a repülőgépről parancsot dobott le az előremenetelre. Erről Prónay néhány nap múlva, miután Siófokon találkozik Horthyval, feljegyzi naplójába:
Valótlan Magasházy László szárnysegédnek azon állítása, mintha a repülőgépről fővezéri írásbeli parancsot dobott volna le az alattuk menetelő Bernátskynak a továbbmenetelésre. Ez tisztán Bernátsky spontán elhatározásából származott. Igen helyesen és gerincesen nem teljesítette a visszavonulási parancsot, és meg sem állt Kaposvárig. De nem is fordult volna vissza tisztjei közül egy sem. Diendorf ezredes és tisztjei, akik Bernátsky csapatának a zömét képezik, állítják: a továbbmenetelési parancs ledobása a repülőgépről csupán Magasházy kitalálása, amellyel személyét akarja fontosnak feltüntetni.
Bernátsky, Prónay bizonyítják, hiteles okmányok tanúsítják a visszavonulási parancsról az igazságot. A Horthy-történetírás mégis megállapítja: a Dunántúlra vonuló magyar sereg a fővezértől nem kapott visszavonulásra parancsot, és menetelt tovább.
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható 
piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!