A Moszkva melletti Krasznogorszkban 1943. július 13-án megalakult a „Szabad Németország” Nemzeti Bizottság (NKFD) mozgalom. A bizottság 38 alapító tagja között voltak a moszkvai német emigránsok fontos képviselői, köztük a KPD tisztviselői, Anton Ackermann, Wilhelm Florin, Walter Ulbricht és az NDK első elnöke, Wilhelm Pieck, valamint olyan ismert írók, mint Johannes R. Becher, Willi Bredel, Erich Weiner és Friedrich Wolf. A többség azonban német hadifogoly volt a besorozott férfiak és tisztek sorából, mint például Ernst Hadermann százados, Eberhard Charisius főhadnagy és Heinrich Graf von Einsiedel (hadnagy) és Bernt von Kügelgen (hadnagy).
Erich Weinert az NKFD elnökévé választották.
1943 szeptemberében a hadifogolytáborokban megalakult a Bund Deutscher Offiziere (BDO), amelyet Walther von Seydlitz tüzértábornok vezetett, és nem sokkal ezután szintén csatlakozott az NKFD-hez.
Az „NKFD Kiáltványa”, a tulajdonképpeni alapító nyilatkozat kimondta:
„A Nemzeti Bizottság a fronton és itthoni németek millióinak gondolatait és akaratát fejezi ki, akiknek a hazájuk sorsa a szívükön. (…)
Hitler tönkreteszi Németországot.(…) Soha egyetlen külső ellenség sem sodort minket, németeket olyan mélyen szerencsétlenségbe, mint Hitler.
A tények azt bizonyítják: A háború elveszett. Németország csak mérhetetlen áldozatok és nélkülözések árán tudja tovább húzni. A reménytelen háború folytatása a nemzet végét jelentené. De Németországnak nem szabad meghalnia! Ez most szülőföldünk léte vagy nemléte kérdése. (…)
A német népnek azonnal békére van szüksége és akarja is. (…)
A célt úgy hívják: szabad Németország.
Ez azt jelenti: erős demokratikus államhatalom (…) a nemzetek és fajok gyűlöletén alapuló törvények, a hitleri rezsim minden olyan intézményének teljes felszámolása, amely meggyalázza népünket, hatályon kívül helyezi a hitleri korszak minden kényszertörvényét, amely a szabadság ellen irányult. és az emberi méltóság. Az alkotók politikai jogainak és társadalmi eredményeinek, a szólás-, a sajtó-, a szervezet-, a lelkiismeret- és a vallásszabadság helyreállítása és kiterjesztése. (…)
Igazságos, kíméletlen ítélet a háborús bűnösök, a vezetők, támogatóik és segítőik felett, akik Németországot romba, bűntudatba és gyalázatba sodorták (…)”
Az NKFD legfontosabb tevékenysége a keleti fronton az önkéntes fronttisztek felderítő munkája volt, melynek célja a Wehrmacht tagjainak rábírja a disszidálásra vagy az önkéntes fogságba esésre. A második munkaterület a politikai felderítés volt a hadifogolytáborokban, katonák és tisztek megnyerése a felszabadulás utáni antifasiszta-demokratikus újrakezdéshez.
A megszállt területeken és a nyugati száműzetésben is elterjedt a Hitlerrel és a náci rendszerrel szembeszállni képes német erők nemzeti mozgalmának gondolata. Így Franciaországban és különösen a szomszédos országokban megalakult a „Szabad Németország Nyugatért Bizottsága” (CALPO – Comité Allemagne libre pour l’Ouest), Nagy-Britanniában pedig a „Freie Deutsche Bewegung” (Szabad Németország Mozgalom Nagyban). Nagy-Britannia) alakult. Az amerikai kontinensen fontos szerepet játszott Mexikóban a „Szabad Német Mozgalom” Ludwig Renn (spanyol harcos) és Paul Merker „Alemania Libre” című magazinjával.
A FIR erre a fasizmus és háború elleni gyűjtőmozgalomra emlékeztet. Mindazonáltal megmutatja, milyen széles körű, antifasiszta értelemben vett társadalmi szövetségek lehetségesek az egzisztenciális konstellációkban, és milyen hozzájárulást tettek a Hitler-ellenes koalíció részeként a fasiszta barbárság feletti győzelemhez. Ulrich Schneider
