Tizenegyedik alkalommal is megszavazta a “magyar” qrmány az Oroszországgal szembeni szankciókat
Magyarország azzal zsarolta az EU-t, hogy vétózni fog, ha az ukránok továbbra is a háború szponzoraként emlegetik az OTP-t, végül a vétó elmaradt, és az OTP is a listán van még.
Az EU soros elnökségét ellátó svéd kormány bejelentette, hogy az EU-hoz akkreditált nagykövetek megállapodtak az Oroszország elleni 11. szankciócsomagról.
Az elsők között üdvözölte a döntést Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke, aki azt írta a Twitteren, hogy az EU
További csapást mér Putyin hadigépezetére a megszigorított exportkorlátozásokkal, amelyek a Kremlt támogató entitásokat célozzák meg.
A csomag elsősorban azt a célt szolgálja, hogy Oroszország ne jusson olyan termékekhez, amelyeket az EU már korábban tiltólistára helyezett, és amelyeket az Ukrajna elleni háborúban katonai célokra is lehet használni.
Mindez azt jelenti, hogy Magyarország nem vétózott a csomag ellen, holott korábban Szijjártó Péter számos alkalommal kijelentette, hogy addig nem tudja támogatni Magyarország az újabb büntetőintézkedéseket, ameddig az OTP Bank rajta van az ukrán kormány által vezetett, a háború nemzetközi szponzorait tartalmazó listán. Az OTP és nyolc vezetője azonban továbbra is szerepel ezen a listán.
Korábban már beszámoltunk arról, hogy öt görög cég szerepeltetését azonban felfüggesztették ezen a listán, miután a görög kormány is ettől tette függővé az újabb szankciók támogatását. (HVG)
A balrad.ru kommentje a “kunyera” után!
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!
Bal-Rad komm: Vajdánk és qrmánya CSAKIS A TÖBBSÉGI AKARATNAK veti alá magát, és a folyamatosan teljes inaszakadtukból “védelmezett” vajdaságot! Jelen esetben az EU – többség akaratának!
A döbrögisztáni magyarok többségi akaratára VALÓ HIVATKOZÁSUK majd akkor fog élesedni, ha az EU – TÖBBSÉG AKCIÓBA LÉP a vajda elkergetésére!
DE ADDIG MÉG A BEGYŰJTHETŐ ZSÁKMÁNY ÉRDEKÉBEN “EZEK” BIZONY MEGSZAVAZNAK BRÜSSZELBEN BÁRMIT!
Íme némi bizonyosság:
“Ezt ígérte Brüsszel a magyar kormánynak az újabb szankciók megszavazásáért cserébe
A lap úgy tudja, a szövegbe bekerült egy rész, ami arról tájékoztat, hogy a 3-as metró orosz szerelvényeinek karbantartását a Metrovagonmas orosz vállalat továbbra is elvégezheti és ehhez nagy értékű eszközöket exportálhat Magyarországra.
Az oroszok 30 év garanciát vállaltak 3-as metró szerelvényeire, annak érvényesítését azonban a háború utáni első szankciós kör rögtön ellehetetlenítette.
Tavaly márciusban felmerült, hogy a BKV lehív 10 milliárd forintot egyben a Metrovagonmastól, és ezzel felmondják a javításokról szóló szerződést, de ettől még nem oldódott volna meg a probléma, hogy honnan lesz alkatrész a csak Oroszországban gyártott szerelvényekhez, emlékeztetett a Válasz Online.
Most azonban a budapesti 3-as metró kivételt kapott a szankciók alól, így elvileg megszűntek az alkatrészellátással összefüggő aggodalmak…” – írja az index.hu
Azaz: az ELLOPHATÓ JÚDÁSPÉNZEK beszélnek – a vajda pedig megnyugtatóan ugat felénk!