(idézet: Emlékek, gondolatok – Zsukov)
XII.
Egy alkalommal egy nem túl kellemes telefonbeszélgetést folytattam a legfelsőbb főparancsnokkal.
– Hogy viselkedik az ellenség? – kérdezte Sztálin.
– Most fejezi be csapásmérő csoportosításainak összpontosítását, és úgy látszik hamarosan megindítja a támadást – feleltem.
– No, és hol várják a főcsapást?
– Erősebb csapást várunk Volokolamszk körzetéből. Guderian hadserege Tulát megkerülve valószínűleg Kasirára mér csapást.
– Saposnyikovval együtt úgy véljük, hogy megelőző ellencsapásainkkal meg kell hiúsítanunk az ellenség csapásait. Az egyik ellencsapást Volokolamszk, a másikat Szerpuhov körzetéből kell mérni a 4. német hadsereg szárnyára. Úgy látszik, ott nagyobb erők összpontosulnak, hogy lesújtsanak Moszkvára.
– Miféle erőkkel fogjuk mérni ezeket az ellencsapásokat? A Nyugati Frontnak nincsenek szabad erői. Nekünk csak a védelemre vannak erőink.
– Volokolamszk körzetében használják fel Rokosszovszkij hadseregének jobbszárny-magasabbegységeit, egy harckocsihadosztályt és Dovator lovashadtestét. Szerpuhov körzetében alkalmazzák Belov lovashadtestét, Getman harckocsihadosztályát és a 49. hadsereg erőinek egy részét.
– Ez most lehetetlenség. Nem vethetjük be kétes sikerű ellencsapásokba a front utolsó tartalékait. Akkor semmivel sem tudjuk megerősíteni a hadseregek védelmét, amikor az ellenség majd támadásba megy át csapásmérő csoportosításaival.
– Az ön frontjának hat hadserege van. Ez talán kevés?
– De hiszen a Nyugati Front csapatainak védelmi arcvonala erősen megnyúlt, a kanyarulatokkal jelenleg több mint 600 km. Igen kevés tartalékunk van a mélységben, különösen a front közepén.
– Az ellencsapások kérdését tekintse eldöntöttnek. Ma este jelentse a tervet – szakított félbe elégedetlenül Sztálin.
Negyed óra múlva felkeresett Bulganyin és már a küszöbön ömlött belőle a szó:
– No, most aztán jól megmosták a fejemet.
– Hogyhogy?
– Sztálin azt mondta, hogy „maguk ott Zsukovval túlságosan fennhordják az orrukat. De majd megpuhítjuk magukat! „Utasított, hogy azonnal jöjjek hozzád és nyomban szervezzük meg az ellencsapásokat.
– Hát ülj le, hívatjuk Vaszilij Danyilovicsot és értesítjük Rokosszovszkij és Zaharkin hadseregparancsnokokat.
Két óra múlva a front törzse utasította a 16. és 49. hadsereg parancsnokát, valamint a magasabbegységek parancsnokait az ellencsapások végrehajtására, amit jelentettünk a főhadiszállásnak. Ámde ezek az ellencsapások, amelyeket főként lovasság mért, nem jártak olyan pozitív eredménnyel, mint amilyent a legfelsőbb főparancsnok várt tőlük. Az ellenség eléggé erős volt, és támadó heve még nem lohadt le.
A Moszkva elleni támadáshoz a hitlerista hadvezetés új erőket vonultatott fel és november 15-re a Nyugati Front csapatai ellen 51 hadosztályt – köztük 31 gyalogos, 13 páncélos és 7 gépesített hadosztályt összpontosított, amelyek jól fel voltak töltve személyi állománnyal, harckocsikkal, tüzérséggel és harci technikával.40 A Szovjetunió Honvédelmi Minisztériumának Levéltára, f. 208, op. 2511, d. 1029, 1. 332. *
A volokolamszki-klini és isztrai irányban összpontosult az ellenség 3. és 4. páncélos csoportja, amely hét páncélos, három gépesített és három gyalogos hadosztályból41 Ugyanott. * állt. A szárazföldi erőket majdnem kétezer löveg és erős repülőcsoport támogatta.
A tulai-kasirai irányban az ellenséges csapatok csapásmérő csoportosítása a 24. és 47. gépesített hadtestből, továbbá az 53. és 43. hadseregközvetlen hadtestből, összesen 9 hadosztályból (köztük négy páncélos) és a „Gross-Deutschland” SS gépesített ezredből állt. Ezeket az erőket is nagy repülőcsoport támogatta.
A németek hat hadseregközvetlen hadtestből álló 4. tábori hadserege a zvenyi-gorodkai, kubinyi, naro-fominszki, podoli és szerpuhovi irányban vonult fel. Ennek a hadseregnek volt az a feladata, hogy arcból mért csapásoddal kösse le a Nyugati Front védő csapatait, gyengítse őket, majd az arcvonal közepén mérjen csapást Moszkva irányában.
Ily módon a Moszkva elleni támadás „Tájfun fedőnevű” második szakaszát, a német hadvezetés november 15-én indította meg a Kalinyini Front 30. hadseregére mért csapással, amelynek védelme a volgai víztárolótól délre szerfölött gyenge volt. Az ellenség ezzel egyidőben a Nyugati Front csapatai ellen is csapást mért, mégpedig a Sosa folyótól délre levő 16. hadsereg jobb szárnyára. A kisegítő csapást ennek a hadseregnek a sávjában Tyerjajevaja Szloboda körzetében mérték.
Az ellenség a 30. hadsereg ellen több mint 300 harckocsit vetett be, amelyekkel szemben mindössze 56 gyenge fegyverzetű könnyű harckocsink állt. A 301. hadsereg védelme gyorsan átszakadt.
Az ellenséges csapatok november 16-án hajnalban megkezdték a támadás gyors továbbfejlesztését Klin felé. Ebben a körzetben nem voltak tartalékaink, mivel ezeket a főhadiszállás parancsára Volokolamszk körzetébe dobtuk át az ellencsapás céljára, ahol lekötötte őket az ellenség.
Ugyanazon a napon a német fasiszta csapatok Volokolamszk körzetében is hatalmas csapást mértek. Az isztrai irányban két páncélos és két gyalogos német hadosztály támadott. Az ellenség 400 közepes harckocsit vetett be a mi 150 könnyű harckocsinkkal szemben. Elkeseredett ütközetek bontakoztak ki. Különösen szívósan verekedtek lövészhadosztályaink, Panfilov tábornok 316. hadosztálya, A. P. Beloborodov tábornok 78. hadosztálya, és P. N. Csernisev tábornok 18. hadosztálya, valamint az 1. gárda, a 23., 27. és 28. önálló harckocsidandár és L. M. Dovator vezérőrnagy lovas csoportja.
November 17-én 23 órakor a főhadiszállás a Kalinyini Front 30. hadseregét átadta a Nyugati Frontnak, aminek következtében a front védelme észak felé a volgai víztárolóig még jobban megnyúlt. Homenko vezérőrnagyot a főhadiszállás felmentette a 30. hadsereg parancsnoksága alól, és helyébe Leljusenko vezérőrnagyot nevezte ki.
November 16-18-án a harcok igen súlyosak voltak számunkra. Az ellenség, nem törődve a veszteségekkel, kíméletlenül támadott, páncélos ékeivel igyekezett minden áron áttörni Moszkva irányában.
De a mélyen lépcsőzött tüzérségi és páncélvédelem, valamint az összes fegyvernemek jól megszervezett együttműködése megakadályozta, hogy az ellenség áttörje a harcrendeket. A 16. hadsereg lassan, de tervszerűen visszavonult az előre előkészített és a tüzérség által már megszállt terepszakaszra, ahol csapatai újból szívósan küzdöttek, visszaverve az ellenség dühödt rohamait.
Példátlan vitézséggel harcolt a 16. hadseregnek átadott 1. gárda-harckocsidandár is. Ez a dandár (akkoriban 4. harckocsi) hősiesen harcolt Orjolnál és Mcenszknél, amiért az a nagy megtiszteltetés érte, hogy megkapta az 1. gárda-harckocsidandár nevet. Most, novemberben Moszkva megközelítési útjait védelmezve a gárda-harckocsizók újabb hőstetteikkel még jobban öregbítették korábbi harci dicsőségüket.
Az Állami Honvédelmi Bizottság, a párt központi bizottsága vezetőségének egy része, a Népbiztosok Tanácsa továbbra is Moszkvában működött. A moszkvai munkások napi 12-18 órát dolgoztak, ellátva a Moszkvát védő csapatokat fegyverrel, lőszerrel és harci technikai eszközökkel.
A veszély azonban nem múlt el a főváros felett.
Már nem emlékszem, hányadikán – nem sokkal azután lehetett, hogy a németek a Kalinyini Front 30. hadseregének az arcvonalán és a 16. hadsereg jobb szárnyán harcászati áttörést hajtottak végre – felhívott Sztálin és megkérdezte:
– Biztos benne, hogy tartani tudjuk Moszkvát? Ezt fájó szívvel kérdezem. Beszéljen becsületesen, mint kommunista.
– Moszkvát feltétlenül tartani fogjuk. De még legalább két hadseregre és mintegy kétszáz harckocsira van szükségünk.
– Az nem rossz, hogy ez a meggyőződése – mondta Sztálin. – Hívja fel a vezérkart és egyezzenek meg, hova összpontosítsa azt a két hadsereget, amelyet kér. Ezek november végére készen állnak, de harckocsikat egyelőre nem tudunk adni.
Fél óra múlva megállapodtam Vaszilevszkijjel, hogy a szervezés alatt levő 1. csapásmérő hadsereget Jahroma, a 10. hadsereget pedig Rjazany körzetében fogják összpontosítani.
A tula-moszkvai hadműveleti irányban az ellenség november 18-án kezdte meg támadását. A venyevi irányban, ahol az 50. hadsereg 413. és 299. lövészhadosztálya védett, az ellenség 3., 4. és 17. páncélos hadosztálya támadott.
Ez a csoport védelmünket áttörve elfoglalta Bolohovo-Gyegyilovo körzetét. Ellenintézkedésként Uzlovaja körzetébe dobtuk át a 239. lövész- és a 41. lovashadosztályt. Az elkeseredett ütközetek, amelyekben csapataink kitűntek tömeges hősiességükkel, éjjel sem szüneteltek. Különösen szívósan verekedtek a 413. lövészhadosztály egységei.
November 21-én Guderian páncélos hadseregének főerői elfoglalták Uzlovaját és Sztalinogorszkot. Mihajlov irányában az ellenség 47. gépesített hadteste támadott. Tula körzetében meglehetősen bonyolult helyzet alakult ki.
Ilyen körülmények között a front haditanácsa elhatározta, hogy a kasirai harci szakaszt megerősíti a 112. harckocsihadosztállyal, amelynek Getman ezredes – ma hadseregtábornok – volt a parancsnoka; a rjazanyi harci szakaszt – egy harckocsidandárral és más csapatokkal; a zarajszki szakaszt – a 9. harckocsidandárral, a 35. és 127. önálló harckocsizászlóaljjal, a laptyevói szakaszt pedig az 510. lövészezreddel és egy harckocsiszázaddal.
Az ellenség 3. páncélos hadosztályának november 26-án sikerült visszaszorítania csapatainkat és átvágnia a tula-moszkvai vasútvonalat, valamint a Tulától északra az országutat. De Belov tábornok 1. lovashadteste, a 112. harckocsihadosztály és a front több más csapata Kasira környékén megakadályozta az ellenség további előnyomulását ezen a szakaszon. Az ott harcoló csapatok megsegítésére pótlólag odadobtuk át a 173. lövészhadosztályt és a 15. gárda aknavető ezredet. Belov lovashadteste a 112. harckocsihadosztállyal, a 173. lövészhadosztállyal és más csapatokkal együttműködve ellencsapást mért Guderian csapataira és 10-15 km-rel visszavetette őket dél felé, Mordvesz irányában.
November 30-ig heves harcok folytak Kasira-Mordvesz körzetében. Az ellenség itt képtelen volt sikert elérni. Guderian, a 2. páncélos hadsereg parancsnoka meggyőződött róla, hogy Kasira-Tula körzetében nem tudja megtörni a szovjet csapatok szívós ellenállását és nem tud áttörni Moszkva felé. A hitleristáknak ezen a szakaszon kellett átmenniük.
Az ebben a körzetben harcoló szovjet csapatok az ellenség minden csapását visszaverték, nagy veszteségeket okoztak neki, és nem eresztették át Moszkva felé.
Lényegesen rosszabbul mentek a dolgok a front jobb szárnyán, Isztra, Klin és Szolnyecsnogorszk körzetében.
Az ellenség harckocsijai november 23-án betörtek Klinbe. Hogy a 16. hadsereg csapatait ne tegyük ki a bekerítés veszélyének, november 24-re virradó éjjel kénytelenek voltunk visszavonni őket a következő mögöttes terepszakaszra. A 16. hadsereg súlyos harcok után visszavonult Klintől. A város elvesztése miatt a 16. és a 30. hadsereg között hézag keletkezett, amelyet a front csapatainak egy gyenge csoportja fedezett.
A 16. hadsereg november 25-én Szolnyecsnogorszktól is visszavonult. Itt aggasztó helyzet alakult ki. A front haditanácsa a 16. hadsereg parancsnokának a rendelkezésére Szolnyecsnogorszk körzetébe dobott át mindent, amit csak lehetett, így nehézpuskákkal felszerelt katonákat, egyes harckocsicsoportokat, tüzérütegeket és légvédelmi tüzérosztályokat, amelyeket M. Sz. Gromagyintól, a moszkvai légvédelmi körzet parancsnokától vett el. Ezen a veszélyes szakaszon minden áron fel kellett tartóztatni az ellenséget, amíg Szerpuhov körzetéből meg nem érkezik a 7. lövészhadosztály, továbbá a főhadiszállás tartalékából két harckocsidandár és két páncéltörő tüzérezred.
Védelmi arcvonalunk ívszerűen kihajlott, igen gyenge helyek keletkeztek, és már úgy látszott, hogy valami jóvátehetetlen dolog történik. De nem! A katonák nem vesztették el lelkierejüket, és amint erősítést kaptak, újból leküzdhetetlen védelmet szerveztek.
November 29-én este az ellenség kihasználva a Moszkva-Volga csatorna Jahroma körzetében levő hídjának gyenge védelmét, elfoglalta a hidat és előretört a csatorna túlsó partjára. Itt azonban megállították V. I. Kuznyecov 1. csapásmérő hadseregének odaérkező élegységei, és elkeseredett harc után visszavetették a csatornán túlra.
A front helyzete valóban rendkívül súlyos volt. Ennek következtében néha olyan események fordultak elő, amelyeket csak a pillanatnyi helyzet nagy feszítettségével magyarázhattunk. Íme, egy példa.
A Legfelsőbb Főparancsnoksághoz valamilyen módon olyan jelentések érkeztek, hogy csapataink Nahabintól északnyugatra feladták Gyedovszk városát. Ez már egészen közel volt Moszkvához.
Sztálint természetesen ez a jelentés erősen nyugtalanította: hiszen A. P. Beloborodov vezérőrnagy 9. gárda-lövészhadosztálya még november 28-án és 29-én sikeresen verte vissza az ellenség ismételt dühödt rohamait Isztra körzetében. Azóta azonban napok múltak el, és kiderül, hogy Gyedovszk a hitleristák kezén van …
Sztálin a telefonhoz hívatott:
– Ön tudja, hogy Gyedovszkot elfoglalták?
– Nem, Sztálin elvtárs, nem tudok róla.
A legfelsőbb főparancsnok azonnal ingerülten reagált erre a kijelentésre: „A parancsnoknak tudnia kell, hogy mi történik az arcvonalon”. És utasított, menjek azonnal a helyszínre, hogy személyesen szervezzem meg az ellenlökést és foglaljuk vissza Gyedovszkot.
Megpróbáltam ellenkezni, mondván, hogy ilyen válságos helyzetben aligha tanácsos elhagyni a front törzsét.
– Nem tesz semmit, mi itt majd csak valahogy megbirkózunk a helyzettel, és maga helyett hagyja ott Szokolovszkijt erre az időre.
A hallgatót helyére téve azonnal felhívtam Rokosszovkijt és magyarázatot követeltem tőle, miért nem tud a front törzse semmit sem arról, hogy csapataink feladták Gyedovszkot. És ekkor azonnal kiderült, hogy az ellenség nem foglalta el a várost, lehet, hogy Gyedovo faluról van szó. Hovanszkoje-Gyedovo-Sznyegiri körzetében és tőle délre a 9. gárda-lövészhadosztály súlyos harcban áll, megakadályozza, hogy az ellenség a volokolamszki országúton Gyedovszk, Nahabino felé törjön előre.
Világos, hogy félreértés történt. Elhatároztam, hogy felhívom a főhadiszállást és megmondom, hogy miről van szó. No, itt aztán, ahogy a közmondás mondja, kőbe ütközött a kasza. A legfelsőbb főparancsnok felmérgesedett. Megparancsolta, hogy haladéktalanul menjek Rokosszovszkijhoz és kövessek el mindent, hogy ezt a szerencsétlen helységet feltétlenül visszavegyük az ellenségtől. Sőt, még Govorovot, az 5. hadsereg parancsnokát is vigyem magammal: „Ő tüzér, hadd segítsen Rokosszovszkijnak megszervezni a tüzérségi tüzet a 16. hadsereg érdekében.”
Ilyen helyzetben hasztalan lett volna ellenkezni. Amikor hívattam Govorov tábornokot, és közöltem vele a feladatot, teljesen ésszerűen megpróbálta bebizonyítani, hogy nincs értelme ennek az utazásnak: a 16. hadseregnek megvan a maga tüzérfőnöke, V. I. Kazakov tüzér vezérőrnagy személyében, no és maga a parancsnok is tudja, mit kell tennie, hát akkor neki, Govorovnak, ilyen forró pillanatokban miért kell otthagynia hadseregét?
Hogy ne vesztegessük az időt a további vitával, kénytelen voltam felvilágosítani a tábornokot, hogy ez Sztálin parancsa.
Elmentünk Rokosszovszkijhoz és utána vele együtt elindultunk a hadosztályhoz, Beloborodovhoz. A hadosztályparancsnok nem nagyon örült, amikor megjelentünk csapatainak az elhelyezési körletében. Abban az időben nyakig volt gondokkal, és ráadásul még magyarázkodnia kellett, hogy az ellenség Gyedovo falunak csak néhány, a szakadékon túl levő házát foglalta el.
Afanaszij Pavlantyevics a helyzetet és harcászati megfontolásait jelentve elég meggyőzően megmagyarázta, hogy nem célszerű visszafoglalni ezeket a házakat. Sajnos, nem mondhattam neki azt, hogy az adott esetben korántsem harcászati megfontolások az irányadók számomra. Ezért megparancsoltam neki, hogy küldjön ki egy lövészszázadot két harckocsival és az verje ki a házakba betelepedett német szakaszt. Ez, azt hiszem, december 1-én hajnalban meg is történt.
De térjünk vissza a komoly dolgokra.
A hitlerista csapatok a front közepén, az 5. és a 33. hadsereg csatlakozásánál váratlanul áttörtek, és az úton megindultak Kubinka felé. Akulovo falunál azonban útjukat állta a 32. lövészhadosztály, amely tüzérségi tűzzel megsemmisítette az ellenséges harckocsik egy részét. Az aknamezőkön is sok harckocsi robbant fel.
Akkor az ellenség súlyos veszteségeket szenvedett páncélos csapatai Golicino felé fordultak, ahol a front tartalékai és az 5., valamint a 33. hadsereg odaérkező csapatai végérvényesen megsemmisítették őket. Az ellenségnek ezt az áttörését december 4-én teljesen felszámoltuk. A támadók több mint 10 000 halottat, 50 kilőtt harckocsit és sok más harceszközt és felszerelést hagytak hátra a harcmezőn.
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható 
piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!