(idézet: Emlékek, gondolatok – Zsukov)
XI.
Szeptember 8-án Sztálinhoz hívattak.
Késő este volt, amikor a titkári szobába léptem. Közölték velem, hogy Sztálin kremli lakásában vár. Néhány perc múlva nála voltam. Az asztalnál Scserbakov, Molotov, Malenkov és a Politikai Iroda más tagjai ültek. Sztálin szívélyesen fogadott.
– Jól oldotta meg a feladatát a jelnyai kiszögellésben – mondta. Önnek akkor (július 29-i jelentésemre gondolt) igaza volt. És most hova menne?
– Vissza az arcvonalra.
– Melyik szakaszára?
– Ahová ön szükségesnek tartja.
– Menjen Leningrád környékére. Leningrád rendkívül súlyos helyzetben van. Ha a németek beveszik és egyesülnek a finnekkel, északkeletről megkerülve csapást mérhetnek Moszkvára, és akkor még jobban bonyolódik a helyzet.
– Kész vagyok azonnal Leningrádba repülni. Csupán arra kérek engedélyt, hogy két-három tábornokot magammal vihessek, akikre szükség lehet a kifáradt parancsnokok leváltására.
– Vigye azt, akit akar. – Aztán kis szünetet tartott, majd hirtelen megszólalt: – Rosszul alakulnak a dolgok a Délnyugati Iránynál. Elhatároztuk, hogy leváltjuk a vezetését. A maga véleménye szerint kit kell oda küldeni?
– Tyimosenko marsall az utóbbi időben nagy gyakorlatra tett szert a harctevékenység irányításában, ráadásul Ukrajnát jól ismeri. Őt javasolom – feleltem.
– Lehet, hogy igaza van. És kit állítsunk Tyimosenko helyébe a Nyugati Fronthoz?
A 19. hadsereg parancsnokát, Konyev altábornagyot javasoltam. Sztálin hozzájárult, és telefonon azonnal utasította Saposnyikovot, hogy hívassa Tyimosenko marsallt és adja át a parancsot Konyevnek, hogy vegye át a Nyugati Front parancsnokságát.
Már búcsúzni készültem, amikor Sztálin megkérdezte:
– Hogyan értékeli az ellenség további terveit és lehetőségeit?
– A jelen pillanatban – feleltem -, Leningrádon kívül a Délnyugati Front arcvonalszakasza a legveszélyesebb számunkra. Szerintem itt a legközelebbi napokban súlyos helyzet alakul ki. A „Közép” hadseregcsoport, amely elérte Csernyigov-Novgorod-
Meggyőződésem, hogy a „Dél” hadseregcsoport, amely hídfőt foglalt Kremencsug körzetében, hadműveletileg együtt fog működni Guderian hadseregével. A Délnyugati Front súlyos veszélyben forog. Újból azt javasolom, hogy haladéktalanul vonjuk vissza az egész kijevi csoportot a Dnyeper keleti partjára, és belőle alakítsunk tartalékokat valahol Konotop körzetében.
– No és mi legyen Kijevvel?
– Nehéz szívvel, de ki kell ürítenünk a várost. Más megoldás nincs.
Sztálin vette a pipáját és felhívta Saposnyikovot.
– Mit fogunk csinálni a kijevi csoportosítással? – kérdezte. – Zsukov szívósan javasolja az azonnali visszavonását.
Nem hallottam, hogy Borisz Mihajlovics mit válaszolt, de befejezésül Sztálin ezt mondta:
– Holnap itt lesz Tyimosenko. Vitassák meg vele a kérdéseket, este pedig majd beszélünk a front haditanácsával.
Erre a beszélgetésre szeptember 11-én került sor. Íme, a tartalma:
A készüléknél – Kirponosz, Burmisztyenko, Tupikov.
Itt – Sztálin, Saposnyikov, Tyimosenko.
Sztálin: Azt a javaslatukat, hogy a csapatokat vonjuk vissza az önök által ismert folyó terepszakaszára, veszélyesnek tartom.
Az adott helyzetben az önök által javasolt visszavonás a Dnyeper keleti partján csapataink bekerítését vonná maga után, mivel az ellenség nemcsak Konotop oldaláról, vagyis észak felől fogja önöket támadni, hanem dél, vagyis Kremencsug felől, és még a nyugati irányból is. Ugyanis ha csapatainkat visszavonjuk a Dnyepertől, az ellenség egy pillanat alatt elfoglalja a Dnyeper keleti partját és megkezdi rohamait. Ha az ellenség konotopi csoportja egyesül a kremencsugi csoporttal, önöket bekerítik.
Mint látják, az a javaslatuk, hogy azonnal vonjuk vissza a csapatokat anélkül, hogy önök előre előkészítenék a terepszakaszt a Pszjol folyónál és a Brjanszki Fronttal együttműködve hevesen rohamoznák az ellenség konotopi csoportját – ismétlem, e feltételek nélkül a csapatok visszavonására tett javaslatuk veszélyes és katasztrófához vezethet. Mi lehet a megoldás?
Először. Azonnal csoportosítsák át az erőket, ha szükséges akár a kijevi megerődített körlet és más csapatok rovására is, és Jerjomenkóval együttműködve rohamozzák az ellenség konotopi csoportját, ebben a körzetben összpontosítva a repülők kilenctizedét. Jerjomenko már megkapta a megfelelő utasításokat. Petrov repülőcsoportját pedig ma külön paranccsal áthelyeztük Harkovba és alárendeltük a Délnyugati Frontnak.
Másodszor. Nyomban szervezzék meg a védelmet a Pszjol folyó mentén vagy valahol másutt e vonalon, összpontosítsanak észak és nyugat felé fordítva nagy tüzérségi csoportosítást és irányítsanak erre a terepszakaszra öt-hat hadosztályt.
Harmadszor. Miután az ellenség konotopi csoportja ellen megszervezték a csapásmérő erőket és a Pszjol folyónál kiépítették a védelmi terepszakaszt, egyszóval mindezek után kezdjék meg Kijev kiürítését, gondosan előkészítve a hidak felrobbantását.
A Dnyeperen semmiféle úszó eszközt ne hagyjanak, semmisítsék meg őket. Kijev kiürítése közben erődítsék meg a védelmet a Dnyeper keleti partján, s akadályozzák meg az ellenség átkelését.
Végül pedig hagyjanak fel a visszavonulási terepszakaszok keresgélésével, csakis és kizárólag az ellenállás útjait keressék.
Kirponosz: Nem gondoltunk a csapatok visszavonására mindaddig, amíg nem kapunk felszólítást arra, hogy terjesszük elő erre vonatkozó elképzeléseinket, és amíg nem jelölik meg számunkra a terepszakaszokat. Csupán azt kértük, hogy mivel arcvonalunk jelenleg több mint nyolcszáz kilométer, erősítsék meg frontunkat tartalékkal.
A Legfelsőbb Főparancsnokság Főhadiszállásának szeptember 11-re virradó éjszaka érkezett utasítására Kosztyenko hadseregétől elveszünk két lövészhadosztályt tüzérséggel együtt és vasúton átdobjuk őket a konotopi irányba azzal a feladattal, hogy Podlasz és Kuznyecov hadseregével közösen semmisítsék meg az ellenség Romni irányában áttört gépesített csoportját. Véleményünk szerint a kijevi megerődített körletből egyelőre nem szabad több csapatot elvenni, mert onnan a csernyigovi irány részére két és fél lövészhadosztályt már elvettünk. A kijevi megerődített körletből csupán a tüzérség egy részét lehet elvenni.
A Legfelsőbb Főparancsnokság Főhadiszállásától a készüléken keresztül éppen most kapott utasításait haladéktalanul végrehajtjuk. Ez minden jelentenivalóm.
Sztálin: Először. Azok a javaslatok, hogy a Délnyugati Front csapatait vonjuk vissza, öntől és Bugyonnijtól, a Délnyugati Irány főparancsnokától származnak.
Íme, néhány részlet Bugyonnij 11-i jelentéséből:
„Saposnyikov rámutatott, hogy a DNyF csapatainak kelet felé való visszavonását a Legfelsőbb Főparancsnokság Főhadiszállása egyelőre korainak tartja. Ha a Legfelsőbb Főparancsnokság Főhadiszállása az adott pillanatban nem tud egy erős csoportot összpontosítani, akkor a Délnyugati Front számára teljességgel megérlelődött a visszavonulás.”
Mint látja, Saposnyikov a csapatok visszavonása ellen, Bugyonnij pedig ugyanúgy mint a Délnyugati Front a csapatok azonnali visszavonása mellett foglalt állást.
Másodszor. Arról, hogy milyen intézkedéseket tettek az ellenség konotopi csoportja elleni csapásmérő erők létrehozására, és a védelmi vonalnak az ismert terepszakaszon történő kiépítésére, rendszeresen tájékoztasson bennünket.
Harmadszor. A főhadiszállás külön engedélye nélkül ne adják fel Kijevet és ne robbantsák fel a hidakat. A viszontlátásra.
Kirponosz: Utasításai világosak. A viszontlátásra.
Amikor Leningrádba való repülésem előtt elbúcsúztam, a legfelsőbb főparancsnok ezt mondta:
– Itt egy levél, adja át Vorosilovnak, a kinevezéséről szóló parancsot pedig akkor kapja meg, amikor megérkezik Leningrádba.
A Vorosilovnak szóló levélben ez állt: „Adja át Zsukovnak a front parancsnokságát, ön pedig repüljön azonnal Moszkvába”.
Még távozásom előtt felkerestem Vaszilevszkijt, aki akkoriban a vezérkari főnök első helyettese volt. Alekszandr Mihajlovics a délnyugati irány problémám gondolkodott. Arra a kérdésemre, hogyan értékeli az ottani helyzetet, ezt válaszolta:
– Azt hiszem, már alaposan elkéstünk azzal, hogy a csapatokat a Dnyeper mögé vonjuk vissza …
Itt szeretném megszakítani az események viszonylag összefüggő elbeszélését.
A háborúból másfél, rendkívül nehéz hónap múlt el.
Igen nagy veszteségek értek bennünket. A határ menti körzetek egyedül a háború első napján mintegy 1200 repülőgépet vesztettek. Az ellenség nagy repülőkötelékektől támogatott páncélos és gépesített hadosztályai folytatták előrenyomulásukat, áttörtek csapataink csatlakozásainál, csapásokat mértek a csoportosítások szárnyaira, tönkretették a hírközlő vonalakat és központokat. A szovjet katonák és békés polgárok tízezrei pusztultak el …
És mégis, kezdettől fogva nem úgy mentek a dolgok, ahogy a német fővezérség eltervezte. A történészekre vár még az a feladat, hogy megvizsgálják, miként hiúsultak meg egymás után, a győzelmek ellenére is, a hitlerista vezetés szándékai. Mindennek messzemenő következményei voltak, amelyekről majd még lesz alkalmunk néhány szót szólni.
Vajon miben botlottak meg a fasiszta csapatok, mikor első lépésüket tették országunk területén? Mi volt az, ami leginkább akadályozta, hogy nálunk is a megszokott tempóban haladjanak előre? Csapataink tömeges hősiessége, elkeseredett ellenállása, szívóssága, a hadsereg és a nép magasztos hazafisága.
A történelemben és a jelenben nem egy példa akad, amikor a csapatok eldobálva elsőrendű fegyvereiket, rohamosan elvesztik ellenállóképességüket, azaz megfutamodnak. Senki sem tudja pontosan megvonni a határt a tulajdonképpeni fegyver, a haditechnika szerepének és a csapatok erkölcsi szellemének a jelentősége között. Ámde vitán felül áll, hogy egyébként azonos feltételek között a legnagyobb csatákat és egész háborúkat azok a seregek nyerik meg, amelyek kitűnnek leküzdhetetlen győzniakarásukkal, céltudatosságukkal, lelki szilárdságukkal és mindhalálig hűek ahhoz a zászlóhoz, amely alatt harcba indultak.
Célszerűnek tartanám itt átadni a szót az ellenségnek, amellyel a Nagy Honvédő Háborúban megküzdöttünk. Az idézett források többsége ama bizonyos első napokra, nem pedig az utánuk következő évekre vonatkozik, amikor szerzőiken már esetleg úrrá lettek a politikai, propagandisztikus, valamint az egyéni érdekek. Itt szem előtt kell tartanunk, hogy a Szovjetunió megtámadása előtt évek hosszú során át a fasiszta sajtót, rádiót, dokumentumokat természetszerűen a győzelmi hangnem itatta át. És az nem is olyan fontos, hogy éppen melyik arcvonalon, kinek a parancsnoksága alatt harcoltak az ezekben a forrásokban említett csapatok. A fontos a helyzet és az események értékelésének általános tendenciája, a katonák és tisztek magatartása éppen abban az időszakban, amikor vereségeket szenvedtünk, amikor hihetetlenül nehéz helyzetben voltunk.
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható
piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

