(idézet: Emlékek, gondolatok – Zsukov)
XI.
Csak rövid ideig tartózkodtam a front törzsénél. Miután a front arcvonalszakaszán lezajlott legutóbbi eseményekről tájékozódtam, L. A. Govorov tábornokkal, a tüzérfőnökkel elindultam Jelnya körzetébe, a 24. hadsereg törzséhez. Útközben nagy tüzek rőt fényét láttuk valahol Jarcevo és Jelnya környékén.
Nem tudtam, hogy mi ég, de a tűzvész képe nyomasztóan hatott rám. A tűzben a nép javai, a szovjet emberek sok éves munkája pusztul el. Megkérdeztem magamtól: hogyan és mivel válaszoljon a szovjet nép az ellenségnek mindazokért a gyötrelmekért, amelyeket véres útján okoz? Karddal és csakis karddal, kíméletlenül megsemmisítve a veszett ellenséget – ez volt az egyetlen válasz …
A 24. hadsereg törzsénél K. I. Rakutyin hadseregparancsnok és a fegyvernemek főnökei fogadtak bennünket. Rakutyint korábban nem ismertem. Amikor a csapatok elhelyezkedését jelentette, jó benyomást keltett, de hadműveleti-harcászati felkészültsége nem volt elegendő. Ugyanazok a fogyatékosságok jellemezték, mint azokat a tiszteket és tábornokokat, akik korábban a Belügyi Népbiztosság határőr csapatainál dolgoztak, ahol úgyszólván nem kellett tökéletesíteniük hadműveleti tudásukat.
Másnap kora hajnalban Rakutyinnal kimentünk Jelnya környékére, hogy szemrevételezzük a terepet. Közben folyt a tűzharc az ellenséggel. Miután az egységparancsnokokkal megvitattuk a helyzetet, meggyőződtünk róla, hogy a német csapatok itt jól megszervezték a védelmet és minden bizonnyal nagyon keményen fognak verekedni. A védelem peremvonalában és mélységében az ellenség harckocsikat, roham- és tüzérségi lövegeket ásott be, és ezzel a jelnyai kiszögellést afféle megerődített körletté építette ki.
A helyzetet tanulmányozva úgy láttuk, hogy az ellenség tűzrendszere még nincs teljesen felderítve, s ezért tüzérségünk főként nem a valódi, hanem a feltételezett tüzelőállásokra lőtt.
Az ellencsapáshoz a 24. hadsereg ereje nyilvánvalóan nem volt elegendő.
Miután számvetést készítettünk mindenről, ami az ellencsapáshoz szükséges, megbeszélést folytattunk a hadseregparancsnokkal és a hadsereg fegyvernemi főnökeivel. Arra a következtetésre jutottunk, hogy két-három hadosztály és a tüzéregységek összpontosításához, az ellenség egész védelmi rendszerének mélyrehatóbb tanulmányozásához és az anyagi-technikai biztosításhoz szükséges eszközök odaszállításához 10-12 napra van szükség. Következésképpen az általános támadás legkorábban augusztus második felében kezdődhet meg. Addig az a lényeg, hogy csapataink ne hagyjanak fel az aktív tevékenységgel. Őröljék fel az ellenséget, tanulmányozzák védelmi rendszerét, és közben csoportosítsák át élőerejüket és eszközeiket a döntő tevékenységhez.
Augusztus közepére teljes adatokkal rendelkeztünk az ellenségről, tűz- és műszaki zárrendszeréről.
Augusztus 12-én kikérdeztem egy Mittermann nevű németet, akit az ellenség egyik ellenlökésekor ejtettünk foglyul.
Mittermann 19 éves volt, apja a náci párt tagja, ő maga is a „Jugendvolk” tagja volt. Hadosztályával együtt részt vett a franciaországi, belgiumi, hollandiai és jugoszláviai hadjáratban.
Nézzük, mit vallott kihallgatása során:
– A hadosztály katonáinak többsége tizenkilenc-húsz éves. A magasabbegységet különleges személyi kiválogatás alapján töltötték fel. Az SS hadosztály a tízedik páncélos hadosztály után érkezett Jelnya körzetébe.
Mittermann Jelnya körzetéről azt mondta, hogy az olyan előretolt állás, amelyből majd tovább nyomulnak előre az ország belsejébe. A háromhetes ott-tartózkodást és azt, hogy csapataik Jelnya körzetében védelembe mentek át, időnyereségnek tartja, amelyet a német hadvezetés arra használ fel, hogy tartalékokat és feltöltést dobjon át.
„Messzire mentünk, utánunk kell szállítani a tartalékokat és aztán előre” – így magyarázta a helyzetet Guderian tábornoknak, a hadsereg parancsnokának külön parancsa. (Érdekes változata a német csapatoknál folyó felvilágosító munkának, és a késedelem, a védelembe való átmenet megmagyarázásának! Ahogy mondják, a muszájból erényt csináltak …)
– „Deutschland” nevű ezredünk védelembe ment át Jelnya körzetében – folytatta Mittermann. – Az ezredet pihenőbe küldték, de aztán ismét az előretolt állásokba dobták a csapatok veszteségei és a védelmi tevékenységek sikertelensége miatt. Az ezred veszteségei oly nagyok, hogy a lövészalegységeket hadtáposokkal töltötték fel. A német csapatoknak a szovjet tüzérség okozza a legnagyobb veszteséget. Az orosz tüzérség nagyot üt és nyomasztó erkölcsi hatással van a német katonákra.
Parancsnokságának tájékoztató parancsából az elfoglalt helységek partizánmozgalmáról Mittermann annyit tud, hogy az erdőkben sok szovjet katonai egység van, amelyek tüzelnek a német csapatokra …
Mint ismeretes, az SZK(b)P Központi Bizottsága július közepén külön határozatot hozott „A harc megszervezéséről a német csapatok mögöttes területén”. A párt hathatós intézkedéseket tett a partizáncsoportok és -osztagok megalakítására. Azokban a közigazgatási kerületekben, amelyeket az ellenség esetleg elfoglalhatott, már eleve illegális párt- és Komszomol-sejtek alakultak a partizánmozgalom vezetésére. A leningrádi, kalinyini, szmolenszki, orjoli és kurszki területen, az Ukrán, Belorusz és Moldvai Köztársaságban 1941-ben az ellenség ellen több mint 800 illegális városi és kerületi pártbizottság, valamint kerületi pártközpont és több mint 300 városi és kerületi Komszomol-bizottság kezdte meg tevékenységét. Harcra keltek a lett, litván és észt partizánok is. A partizánosztagok és csoportok nagy magasabbegységekbe szerveződtek, amelyek élén felelős párt- és szovjet funkcionáriusok álltak. A partizánok érzékeny veszteségeket okoztak az ellenségnek.
A kihallgatás végén Mittermann azt mondta, hogy tudomása szerint az SS hadosztály parancsnokait az ezredekig bezárólag leváltották a veszteségek és az utóbbi hetek Jelnya környéki balsikerei miatt.
Ezek az adatok sok más fogoly vallomásával együtt lehetővé tették számunkra, hogy gondosan, minden részletében kidolgozzuk a tüzérségi tűz- és a légicsapások tervét, s konkrét feladatokat adjunk az egységeknek és magasabbegységeknek. Ebből a szempontból jelentős munkát végzett Govorov vezérőrnagy, aki kitűnően értette a tüzér szakmát.
A 24. hadsereg ellencsapása augusztus húszadika után kezdődött. Valamennyi szakaszon mindkét fél számára elkeseredett és súlyos ütközet folyt. Az ellenség sűrű tüzérségi és aknavető zárótűzzel állta útját a támadó hadosztályoknak. Egész repülőerőnket, minden harckocsinkat, tüzérségünket és még a sorozatvetőket is bevetettük. A harctevékenység éjjel-nappal szakadatlanul folyt. Csapataink vas harapófogója fokozatosan összeszorította és egyre szűkítette a jelnyai kiszögellés száját. Éreztük, hogy az ellenség ereje kimerülőben van.
Különösen bátran küzdött a 19., 100. és 107. hadosztályunk. P. B. Mironovnak, a 107. hadosztály parancsnokának a figyelőpontjáról feledhetetlen kép tárult elém – N. N. Nyekraszov lövészezredének elkeseredett harca.
Nyekraszov ezrede gyorsan elfoglalta Voloszkovo falut, de bekerítették. Három teljes napon át verekedett. A 107. hadosztály más egységeinek, a tüzérségnek és a repülőerőknek a támogatásával Nyekraszov ezrede nemcsak kitört a bekerítésből, hanem el is söpörte a vele szemben álló ellenséget, s közben elfoglalt egy fontos támpontot és a vasútállomást.
E tömeges hősiességnek és vakmerőségnek hány példáját láthattam magam körül, mindenütt, éjjel-nappal …
Az ellenség maradványai, kihasználva a leszálló estet és azt a körülményt, hogy a zsák szája még nem zárult be, elvonultak a jelnyai kiszögellésből, rengeteg halottat, nehézlöveget és harckocsit hagyva hátra. Szeptember 6-án csapataink bevonultak Jelnyába.
A veszélyes hídfőállást felszámoltuk. Az ellenség drága árat fizetett azért, hogy igyekezett tartani a jelnyai kiszögellést. Ezzel kapcsolatban röviden jelentettem Sztálinnál a jelnyai hadművelet eredményét.
A Jelnya körzetében vívott harcokban mintegy öt ellenséges hadosztályt zúztunk szét, az ellenség halottakban és sebesültekben 45-47 000 embert vesztett, s tüzérségünk és repülőink rengeteg géppuskát, aknavetőt és löveget semmisítettek meg. A foglyok vallomásai szerint néhány egységnek egyáltalán nem maradt aknavetője és tüzérsége. Az ellenség a harckocsikat és a repülőgépeket az utóbbi időben önálló csoportokban és csak rohamaink visszaverésere használta fel a legfontosabb szakaszon. Úgy látszik, ezeket az eszközöket más irányokba dobta át.
Az ellenség jelnyai csoportosítását nem sikerült teljesen bekerítenünk és foglyul ejtenünk, minthogy ehhez nem rendelkeztünk elegendő élőerővel és elsősorban harckocsikkal.
Igen jól működött tüzérségünk, még az újonnan felállított hadosztályoknál is. A sorozatvetők óriási pusztítást végeztek. Megszemléltem azokat a körleteket, ahova a sorozatvetők tüzüket összpontosították, és azt láttam, hogy a védelmi berendezések teljesen megsemmisültek. Usakovo, az ellenséges védelem fő csomópontja, sortüzeink eredményeképpen teljesen rombadőlt, az óvóhelyek pedig betemetődtek és beszakadtak.
Csapataink az ellenséget üldözve, szeptember 7-én elérték a Sztrjana folyót, és hídfőt foglaltak rajta. Szeptember 8-án reggel pedig azt a feladatot kapták, hogy P. P. Szobennyikov tábornok csoportjával együttműködve fejlesszék ki a támadást.
E hadművelet eredményeképpen a csapatok szelleme javult, erősödött a győzelembe vetett hitük. Az egységek magabiztosabban védték ki az ellenség ellenlökéseit, hatásos tűzzel fogadták őket, aztán amikor azok elakadtak, maguk rontottak rájuk.
A harci események minden feszültsége és e hadművelet sikere ellenére sem ment ki az eszemből a főhadiszálláson július 29-én folytatott beszélgetés. Vajon helyes volt-e hadászati feltételezésünk a vezérkarnál?
Napjainkban különféle változatok élnek arra vonatkozóan, hogy mi volt a véleménye a főhadiszállásnak, a vezérkarnak, a Délnyugati Irány parancsnokságának és a Délnyugati Front haditanácsának Kijev védelméről és arról, hogy a Délnyugati Frontot a bekerítés veszélye miatt visszavonjuk a Pszjol folyóhoz. Ezért célszerűnek tartom, hogy néhány részletet közöljek abból a beszélgetésből, amelyet Sztálin folytatott a Délnyugati Front parancsnokságával 1941. augusztus 8-án.
„A készüléknél Sztálin: Olyan hírek jutottak el hozzánk, hogy a front úgy döntött, könnyű szívvel átadja Kijevet az ellenségnek, állítólag azért, mert nem rendelkezik elegendő erővel a város megvédéséhez. Igaz ez?
Kirponosz vezérezredes: Erőt-egészséget, Sztálin elvtárs. Önt nem tájékoztatták helyesen. Én és a front haditanácsa mindent elkövetünk, hogy Kijevet semmi esetre se adjuk fel. Az ellenség mintegy három gyalogos hadosztállyal áthaladva a megerődített körlet déli arcvonalán, repülők támogatásával áttörte a megerődített körletet és körülbelül 4 km mélységben beékelődött. Tegnap az ellenség halottakban és sebesültekben majd 4000 embert vesztett. A harc elkeseredett volt, egyes helységek többször is gazdát cseréltek. A megerődített körlet csapatait tegnap és ma megerősítettük két légideszant-dandárral és 30 harckocsival, azzal a feladattal, hogy semmisítsék meg az ellenség áttört csapatait és állítsák vissza a helyzetet. Feltételezem, hogy a rendelkezésemre álló élőerők és eszközök biztosítják a feladat végrehajtását.
Sztálin: Nyugodtan mondhatja-e, hogy mindent elkövetett a helyzet feltétlen visszaállítására a megerődített körlet déli övezetében? A kijevi védelmet más irányokból kivont egységekkel erősítse meg. Úgy gondolom, hogy miután Muzicsenko kijutott a bekerítésből, támadásunk, amelynek az irányát ön ismeri, elveszti eredeti jelentőségét. Tehát önöknél ebből az irányból bizonyos erők felszabadultak. Talán velük megerősíthető Kijev környéke?
A Honvédelmi Bizottság és a főhadiszállás nagyon kéri önt, hogy kövessen el minden lehetőt és lehetetlent Kijev védelme érdekében. Két hét múlva könnyebb lesz. Friss erőkkel tudjuk majd önt segítem, de két héten át minden áron védenie kell Kijevet.
Kirponosz: Mind én, mind a haditanács minden gondolatunkkal és igyekezetünkkel azon leszünk, hogy ne adjuk az ellenség kezére Kijevet. Mindent, ami rendelkezésünkre áll, fel fogunk használni a város védelmére, hogy teljesíthessük feladatunkat.
Sztálin: Nagyon helyes. Sok sikert. A viszontlátásra.
Kirponosz: Köszönöm a jókívánságot.”
Én pedig 1941 augusztusának második felében az általános hadászati helyzetet és az ellenséges tevékenység jellegét elemezve újból meggyőződtem arról, hogy helyes volt az az álláspont, amelyet 1941. július 29-én Sztálinnak tett jelentésemben az ellenség közeljövőben várható tevékenységével kapcsolatban elfoglaltam. Ezért, mint a főhadiszállás tagja, kötelességemnek tartottam, hogy még egyszer megismételjem feltételezéseimet a legfelsőbb főparancsnoknak, a Délnyugati Front csapatainak a szárnya és háta ellen várható ellenséges csapásra vonatkozóan.
Augusztus 18-án a következő táviratot küldtem Sztálinnak:
„Miután az ellenség meggyőződött róla, hogy a Moszkva felé vezető úton nagy erőink összpontosultak, és szárnyai előtt ott áll a Központi Front és a Velikije luki-i csoportosítás, ideiglenesen lemondott a Moszkva elleni csapásról, s a Nyugati és Tartalék Fronttal szemben aktív védelembe menve át, valamennyi csapásmérő gyorscsoportját és páncélos kötelékét a Központi, a Délnyugati és a Déli Front ellen vetette be.
Az ellenség valószínű szándéka az, hogy szétzúzza a Központi Frontot, és Csernyigov-Konotop-Priluki körzetéig előrenyomulva hátba támadja és szétzúzza a Délnyugati Front hadseregeit. Utána a brjanszki erdők megkerülésével a Moszkva elleni főcsapás és a Donyec-medence elleni csapás következik.
Az ellenség e veszélyes szándékának a meghiúsítása érdekében célszerűnek tartanám, ha lehetőleg minél hamarabb nagy csoportosítást képeznénk Gluhov-Csernyigov-Konotop körzetében, és ezzel oldalba támadnánk az előrenyomuló ellenséget.
Csapásmérő csoportosításunknak 11-12 lövészhadosztályból, 2-3 lovashadosztályból, legalább 1000 harckocsiból és 400-500 repülőgépből kell állnia. Ezeket az erőket ki lehet állítani a Távolkeleti Front, a moszkvai védőövezet és légvédelem, valamint a belső körzetek csapataiból”.36 A Szovjetunió Honvédelmi Minisztériumának Levéltára op. 178510, d. 29.11. 1-3. *
Az ellenség e manőverének a meghiúsítására több intézkedést javasoltam a főhadiszállásnak, köztük egy erős ellentámadást Brjanszk körzetéből.
Másnap, augusztus 19-én a következő táviratot kaptam a Legfelsőbb Főparancsnokság Főhadiszállásáról:
„Azokat a megfontolásait, hogy a németek valószínűleg előrenyomulnak Csernyigov, Konotop, Priluki irányában, helyesnek tartjuk. A németek előrenyomulása … azt fogja jelenteni, hogy a Dnyeper keleti partja felől megkerülik kijevi csoportunkat és bekerítik a 3. és 21. hadseregünket … Előrelátva ezt a nemkívánatos eseményt, annak megakadályozása végett Jerjomenkoval az élén megalakítottuk a Brjanszki Frontot. Más intézkedéseket is teszünk, amelyeket majd külön közlünk. Reméljük, hogy elvágjuk a németek előrenyomulását. Sztálin. Saposnyikov”.37 IML. Dokumenti i matyeriali Otgyela isztorii Velikoj Otyecsesztvennoj vojni. inv. No. 9479, 1- 374. *
Komolyan aggódva a Központi és a Délnyugati Front sorsáért, másnap vagy harmadnap, már nem emlékszem pontosan, elhatároztam, hogy felhívom Saposnyikovot, a vezérkar főnökét. Szerettem volna megtudni, milyen konkrét intézkedéseket tesz a Legfelsőbb Főparancsnokság annak érdekében, hogy két front ne kerüljön nehéz helyzetbe.
Borisz Mihajlovics tájékoztatott e szakaszok helyzetéről és a főhadiszállás intézkedéseiről, amelyekkel szándékában áll megakadályozni Guderian hadseregének és a „Közép” hadseregcsoport jobb szárnyának a manőverét.
Közölte, hogy a legfelsőbb főparancsnok engedélyt adott, hogy a Délnyugati Front jobbszárny-csapatainak egy részét visszavonják a Dnyeper keleti partjára. Csapataink kijevi csoportosítása azonban a helyén marad és védeni fogja Kijev megközelítési útjait, mivel úgy határoztak, hogy a várost az utolsó lehetőségig tartani kell.
– Én a magam részéről úgy vélem – folytatta Saposnyikov -, hogy a megalakuló Brjanszki Front nem akadályozhatja meg az ellenség középső csoportosításának a csapását. Igaz – tette hozzá Jerjomenko altábornagy Sztálinnal folytatott beszélgetésében azt ígérte, hogy szét fogja zúzni az ellenségnek a Központi Fronttal szemben tevékenykedő csoportosítását, és megakadályozza, hogy a Délnyugati Front oldalába és hátába kerüljön.
Tudtam, hogy harci szempontból mit jelentenek a Brjanszki Front sebtében megalakított csapatai, és éppen ezért rendkívül szükségesnek tartottam, hogy közvetlen vonalon még egyszer sürgősen jelentsem a legfelsőbb főparancsnoknak: a Délnyugati Front egész jobb szárnyát a leggyorsabban vissza kell vonni a Dnyeper mögé.
Javaslatom semmiféle eredménnyel sem járt.
Sztálin azt mondta, hogy éppen most tanácskozott ismét Hruscsovval és Kirponosszal, és ők állítólag meggyőzték arról, hogy Kijevet semmilyen körülmények között sem szabad feladni. Neki magának is meggyőződése, hogy ha a Brjanszki Front nem is zúzza szét az ellenséget, mindenesetre fel fogja tartóztatni.
Mint ismeretes, a Délnyugati Front csapatai később súlyos árat fizettek a helyzet komoly elemzése nélkül hozott döntésekért.
SaLa
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható 
piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!