(idézet: Emlékek, gondolatok – Zsukov)
X.
A szmolenszki csata fontos szerepet játszott a Nagy Honvédő Háború kezdeti szakaszában. Bár nem sikerült szétzúzni az ellenséget, ahogy azt a főhadiszállás tervezte, de csapásmérő csoportosításait erősen felőrölték. Német tábornokok beismerése szerint a szmolenszki irányban a hitleristák 250 000 katonát és tisztet vesztettek. A hitlerista hadvezetés július 30-án parancsot adott a „Közép” hadsereg csoportnak, hogy menjen át védelembe. A szovjet csapatok megvetették lábukat a Velikije Luki-Jarcevo-Kricsev-Zslobin terepszakaszon.
A szmolenszki csatában a Vörös Hadsereg csapatai, a város és a környék lakói egyaránt nagy állhatatosságról tettek tanúbizonyságot. Minden bunkerért és utcáért, minden helyiségért elkeseredett harc folyt. Az ellenséges támadás feltartóztatása a főirányban nagy hadászati siker volt. Ennek eredményeképpen időt nyertünk ahhoz, hogy hadászati tartalékokat képezzünk és moszkvai irányban kiépítsük a védelmet. Szmolenszknél kovácsolódtak össze az első szovjet gárdaalakulatok. 1941. július 14-én az Orsa környéki harcokban I. A. Flerov kapitány ütege először alkalmazta a sorozatvetőket – a legendás hírű „Katyusákat”.
Elismeréssel kell adóznunk Tyimosenko marsallnak. A háborúnak ezekben az első nehéz hónapjaiban sokat tett, szilárdan vezette a csapatokat, minden erőt az ellenség visszaverésére és a védelem megszervezésére mozgósítva.
A hitlerista katonai és politikai vezetés, a parancsnokság és maguk a német csapatok is meggyőződtek a szovjet katonák bátorságáról és tömeges hősiességéről. Most már tudták; az ország minél nagyobb területeire terjed ki a háború, annál nehezebbé válik a dolguk.
Július végén felhívott Poszkrebiscsev és megkérdezte:
– Hol tartózkodik Tyimosenko?
– Éppen a Vezérkarnál van és a front helyzetét tárgyaljuk.
– Sztálin elvtárs megparancsolta, hogy ön és Tyimosenko azonnal keresse fel a nyaralóban – mondta Poszkrebiscsev.
Azt hittük, hogy Sztálin további tevékenységről akar tárgyalni velünk. De kiderült, hogy egészen másért hívatott bennünket. Amikor a szobába beléptünk, a Politikai Iroda majdnem valamennyi tagja az asztalnál ült. Sztálin rövid kabátot viselt, a szoba közepén állt, kezében a kialudt pipával, ami annak a jele volt, hogy rossz hangulatban van.
– Nos – mondta -, a Politikai Iroda megtárgyalta Tyimosenkónak a Nyugati Front parancsnoki beosztásában végzett tevékenységét és úgy határozott, hogy felmenti beosztásából. Az a javaslat, hogy Zsukovot nevezzük ki ebbe a beosztásba.
Mi a véleményük? – kérdezte Sztálin felém és Tyimosenko felé fordulva.
Tyimosenko hallgatott.
– Sztálin elvtárs – kezdtem -, a frontparancsnokok gyakori váltogatása súlyosan kihat a hadműveletekre. A parancsnokok kénytelenek súlyos ütközeteket vezetni, anélkül; hogy kellően tájékozódhattak volna a dolgokról. Tyimosenko marsall alig négy hete frontparancsnok. A szmolenszki ütközet során jól megismerte a csapatokat, látta, mire képesek. Mindent megtett, amit e beosztásban megtehetett, és majdnem egy hónapon át feltartóztatta az ellenséget Szmolenszk környékén. Úgy hiszem, senki más nem tehetett volna többet. A csapatok bíznak Tyimosenkóban és ez a fő. Azt hiszem, hogy most nem helyes és nem célszerű felmenteni őt a frontparancsnoki beosztás alól.
- I. Kalinyin, aki figyelmesen hallgatott, megszólalt:
– Szerintem helyes amit mond.
Sztálin komótosan rágyújtott pipájára és a Politikai Iroda többi tagjára pillantva megszólalt:
– Lehet, hogy egyetértünk Zsukovval?
– Igaza van, Sztálin elvtárs – mondták többen is. – Tyimosenko talán még rendbehozhatja a helyzetet.
Elbocsátottak bennünket, és Tyimosenko parancsot kapott, hogy azonnal utazzék vissza a frontra:Világos volt, hogy Szemjon Konsztantyinovicsot mélyen sértették az elhangzottak. A háborúban azonban minden megtörténik – nagy és bonyolult kérdések eldöntése közben nem mindig van lehetőség arra, hogy tekintettel legyünk egyes emberek személyes érzelmeire.
A súlyos ütközetek után Szmolenszk környékén ideiglenesen elcsitult a harc. Mindkét fél rendezte csapatait és készült a következő eseményekre. Csak Jelnya körzetében nem szűntek meg az összecsapások. A jelnyai kiszögellés, amelyet német csapatok tartottak megszállva, igen alkalmas megindulási hídfő volt a Moszkva elleni csapáshoz. Ezért a németek minden áron igyekeztek tartani.
Az ellenség a leningrádi irányban folytatta a támadást. Ám sikerei ellenére sem tudta menetből áttörni a szovjet csapatok védelmét és elérni a közvetlenül Leningrádba vezető utakat.
A szmolenszki csata idején az „Észak” német hadseregcsoport Lugán keresztül próbálta megközelítem Leningrádot. Az ellenség 41. gépesített hadteste július 12-én a leningrádi országút mentén megközelítette Lugát, de megállították. Kitapogatva azonban, hogy a védelem gyenge pontja Kingiszepp-Ivanovszkoje körzetében van, az ellenség 4. páncélos csoportjának csapatai gyorsan átcsoportosultak Luga körzetéből és áttörték a védelmet, de felvonuló tartalékaink megállították őket.
Az ellenség egy másik csoportja, amely megpróbálta elérni Novgorodot és tovább, Csudovót, szívós ellenállásba ütközött és nem ért el sikert. Az ellenség támadó gépesített hadtestét a 11. hadsereg csapatai rohamozták Szolci körzetében. A 11. hadsereg jól megszervezte az ellencsapást, amelyet repülők támogattak. Az ellenséget ez meglepte, megtorpant és megkezdte a gyors visszavonulást. A 11. hadsereg csapatai az ellenséget üldözve nagy veszteségeket okoztak neki. Mannstein 56. gépesített hadtestét megsemmisítettük volna, ha a 16. német hadsereg nem siet a segítségére.
Mivel az ellenség további erőket vonultatott fel, az Északnyugati Front 11. és 27, hadserege kénytelen volt visszavonulni a Sztaraja Russza-Holm terepszakaszra.
Az „Észak” hadseregcsoport, amely két hadseregből és egy páncélos csoportból állt, miután a lugai megerődített körletben, Dno körzetében, a Sztaraja Russza-Holm terepszakaszon, továbbá Kingiszepp-Sziverszkij körzetében csapataink szívós ellenállásába ütközött, nagy veszteségeket szenvedett és további erősítések nélkül már képtelen volt arra, hogy Leningrádot támadja.
A szmolenszki ütközet sikerei, az Északi és Északnyugati Front, valamint a Balti Flotta és a repülőerők fokozódó aktivitása komoly rést ütött a „Barbarossa” terven. De mi történt ezalatt Ukrajnában, ahol a délnyugati irányban a csapatok elkeseredett védelmi harcokat vívtak?
Ukrajna elfoglalása különösen fontos volt a németek számára. A hitleristák igyekeztek minél gyorsabban elfoglalni Ukrajnát, hogy a Szovjetuniót megfosszák nagy ipari és mezőgazdasági bázisától, és egyúttal megerősítsék saját gazdaságukat a krivoj-rogi érccel, a donyeci szénnel, a nyikopoli mangánérccel és az ukrajnai gabonával.
Hadászati szempontból Ukrajna elfoglalása dél felől támogatta volna a német csapatok középső csoportosítását, amely előtt továbbra is a fő feladat – Moszkva elfoglalása – állt.
Az események a háború első napjaitól kezdve Ukrajnában sem alakultak úgy, ahogy ez a hitleristák villámháborús tervében szerepelt. A német csapatok csapásai elől visszavonuló Vörös Hadsereg a súlyos veszteségek ellenére bátran ellenállt.
Nagy kitartássál, tudással és bátorsággal verekedett az 5. hadsereg M. I. Potapov tábornok, a 26. hadsereg F. J. Kosztyenko tábornok és a 6. hadsereg I. N. Muzicsenko tábornok parancsnoksága alatt.
Még azért is különösen kellemes számomra megemlékezni ezekről a kiváló parancsnokokról, mert ők a 4. „Doni” kozák hadosztály ezredparancsnokai voltak, és az 1932-1936-os években velük együtt emelhettem a magasba az Első Lovas Hadsereg legrégibb hadosztályának a zászlaját.
A német csapatok, miután a kijevi megerődített körlet szívós ellenállásába ütköztek, éles fordulatot vettek déli irányban, hogy a Bergyicsev-Sztarokonsztantyinov-Proszkurov vonalról visszavonuló 6. és 12. hadseregünk hátába kerüljenek. Az ellenség erőinek egy része Kijevtől délre elérte a 26. hadsereg szakaszát. Ennek azonban nem volt nagyobb jelentősége, mivel az ellenség „Dél” hadseregcsoportjának főerői ettől délebbre voltak. 6., 12. és 18. hadseregünkre súlyos ütközet várt az ellenségnek azzal a csoportjával, amely hátába került.
A helyzetet csak súlyosbította, hogy a 11. német hadsereg a Déli Front védelmének áttörése után Mogiljov-Podolszkijon át csapást mért, és e három hadsereg szárnyának és hátának irányába tartott.
A Délnyugati Front csapatai a Déli Fronttal együttműködve ellenlökésekkel próbálták megállítani az ellenség előrenyomulását. Nagy veszteségeket okoztak neki, de nem sikerült megállítaniuk. A németek erőik némi átcsoportosítása után ismét lecsaptak a 6. és 12. hadsereg visszavonuló csapataira, amelyek ez esetben nehéz helyzetbe kerültek.
A Délnyugati Front e hadseregek messzesége és a vezetés nehézsége miatt engedélyt kért arra, hogy átadja őket a Déli Frontnak. A főhadiszállás hozzájárult ehhez, és így a 6. és 12. hadsereg a Déli Front állományába került, amelynek I. V. Tyulenyev hadseregtábornok volt a parancsnoka.
Miközben átadták őket a Déli Frontnak, e két hadsereg magasabbegységeinek jelentős részét bekerítették. Muzicsenko tábornok, a 6. hadsereg súlyosan megsebesült parancsnoka fogságba esett. P. G. Ponyegyelin tábornok, a 12. hadsereg parancsnoka szintén nem kerülte el a fogságot. Ebben az időben a Déli Frontnál igen súlyos volt a helyzet. A 9. hadsereg harcolva visszavonult és félig bekerítették. Megmaradt csapatai az Ingulec folyóhoz vonultak vissza.
Az ellenség elérte a Dnyepert, áttört Zaporozsje, Dnyepropetrovszk és Ogyessza irányában, s ez igen megnehezítette a szovjet csapatok helyzetét az egész délnyugati irányban. De a német csapatoknak is sokba került ez a győzelem. Alaposan felőrlődtek és nagy veszteségeket szenvedtek.
Az összes, itt leírt eseményeket attól a pillanattól kezdve, hogy a Délnyugati Fronttól visszatértem Moszkvába, a vezérkari főnök beosztásából láttam, ebben a szerepben vettem részt bennük, osztozva a felelősségben a főparancsnokság tagjaival, ugyanúgy a balsikerek miatti keserűségben és az örömben is, ama ritka alkalmakkor, amikor csapataink győztek. És itt – úgy vélem – helyénvaló lenne néhány szót szólnom magának a főhadiszállásnak a munkájáról és Sztálinról.
1941 júliusában az SZK(b)P Központi Bizottsága Politikai Irodájának határozata alapján átszervezték a fegyveres erők hadászati vezetési rendszerét. Az Állami Honvédelmi Bizottság a Főparancsnokság Főhadiszállását átalakította a Legfelsőbb Parancsnokság Főhadiszállásává. A főhadiszállás tagja Sztálin (elnök), Molotov, Tyimosenko, Bugyonnij, Vorosilov és Saposnyikov marsallok, valamint G. K. Zsukov tábornok voltak. Július 19-én Sztálint kinevezik honvédelmi népbiztosnak, augusztus 8-án pedig a Szovjetunió Fegyveres Erői Legfelsőbb Főparancsnokává. Ettől az időtől kezdve a hadászati vezetés legfelsőbb szervét a Legfelsőbb Főparancsnokság Főhadiszállásának nevezik.
A nagy tekintélynek örvendő Sztálin legfelsőbb főparancsnokká való kinevezését a nép és a csapatok egyaránt lelkesedéssel fogadták.
A Honvédelmi Népbiztosságot szintén átszervezték, a vezető szervek feladatkörét pontosan meghatározták és új csoportfőnökségeket alakítottak.
A Legfelsőbb Főparancsnokság Főhadiszállásának megalakításával egyidejűleg a frontok és a flották tevékenységének jobb egybehangolása és a legfontosabb hadászati irányban harcoló csapatok erőfeszítéseinek összefogása érdekében három főparancsnokság alakult. Ez azonban nem zárta ki azt, hogy a főhadiszállás ne avatkozzék be a frontok, flották, sőt a hadseregek vezetésébe. Az utóbbi abból adódott, hogy abban az időben a szárazföldi csapatok korlátolt tartalékai és a légierő teljesen a Legfelsőbb Főparancsnokság kezében volt. Ez, természetesen bizonyos mértékben feltétlenül korlátozta az irányok főparancsnokainak az önállóságát.
Ugyanakkor az SZK(b)P Központi Bizottságának utasítására végrehajtottunk még egy intézkedést, amely kedvezően hatott a hadsereg harcképességére. A párt helyesen, fontosságának megfelelően értékelte a hadtápszervek háborús jelentőségét. Megszerveztük a Vörös Hadsereg hadtápfőnöki beosztását és mindenütt erőteljesen megindult a hadtápszervek új rendszerének a kiépítése. A frontoknál és a flottáknál hadtápfőnökségek, a hadseregeknél hadtáposztályok alakultak. A hadtest- és hadosztályparancsnokok anyagi-technikai helyetteseket kaptak. Az SZK(b)P Központi Bizottságának a határozata alapján a frontoknál és a hadseregeknél megalakultak a hadtáp politikai osztályok, és a haditanácsoknak pedig hadtáp kérdésekkel foglalkozó tagja is lett. A nagy csaták és ütközetek előkészítésével kapcsolatban hadtápszerveink óriási munkát végeztek. Erről később majd még beszélünk.
A főhadiszállásnak a vezérkaron kívül semmi más vezetési apparátusa nem volt. A Legfelsőbb Főparancsnokság parancsai és intézkedései rendszerint a vezérkaron keresztül mentek. Ezeket általában a Kremlben Sztálin dolgozószobájában dolgozták ki és fogadták el.
Ez a dolgozószoba tágas, és eléggé világos volt. Falait feketére pácolt tölgyfa burkolta, és egy hosszú, zöld posztó huzatú asztal állt benne. A falon balról és jobbról Marx, Engels és Lenin arcképe. A háború alatt Szuvorov és Kutuzov képét is kifüggesztették. Egyszerű bútorzat, semmilyen felesleges tárgy. A szomszéd szobában egy óriási földgömb, mellette egy asztal, a falakon a világ térképei.
A szoba mélyén, a falnál Sztálin íróasztala, amelyen mindig halomban álltak a dokumentumok, papírok és térképek. Itt voltak a közvetlen telefonok meg a helyi készülékek és egy csomó kihegyezett színes ceruza. Sztálin megjegyzéseit rendszerint kék ceruzával írta; gyorsan, lendületesen, de elég olvashatóan írt.
A szobába Poszkrebiscsev szobáján és a személyi biztosítók kis helyiségén át lehetett bemenni. A dolgozószoba után egy pihenőszoba és híradó szoba következett, itt álltak a távbeszélő és a Beaudot-féle géptávíró készülékek. Poszkrebiscsev ezen keresztül kötötte össze Sztálint a frontparancsnokokkal és a főhadiszállásnak a frontokhoz kiküldött képviselőivel.
A vezérkar munkatársai és a főhadiszállás képviselői a nagy asztalra terítették ki térképeiket, és ezek alapján jelentették az arcvonal helyzetét. Állva, néha jegyzeteiket használva jelentettek. Sztálin ezalatt rendszerint nagy, kacsázó léptekkel járkált fel-alá a szobában. Időnként odament a nagy asztalhoz, föléje hajolt és figyelmesen nézte a kiterített térképet. Néha visszament saját asztalához, elővett egy csomag dohányt, felszakította és tempósan megtömte pipáját.
A főhadiszállás fő feladata az volt, hogy kidolgozza és kitűzze a hadászati feladatokat, a frontok és irányok között elossza az élőerőket és eszközöket, megtervezze és egészében meghatározza a hadseregek és a flotta harctevékenységét. Ezzel kapcsolatban nagy szerepet játszottak a főhadiszállás tartalékai, amelyeket szünet nélkül szerveztek és alakítottak. Ezek hathatós eszközt jelentettek a főhadiszállás kezében, amelynek segítségével csapatainkat számottevően megerősítettük a legfontosabb irányokban és a legdöntőbb hadműveletekben.
A főhadiszálláson a fontos hadászati döntéseket rendszerint az Állami Honvédelmi Bizottság tagjainak a részvételével tárgyalták meg. Általában meghívták a vezérkar képviselőit, a légierő és a tüzérség főparancsnokát, a Páncélos és Gépjármű Főcsoportfőnökség főnökét, a Vörös Hadsereg hadtápfőnökét és a Honvédelmi Népbiztosság egyéb fő- és központi csoportfőnökségeinek a vezetőit. A frontparancsnokokat olyankor rendelték be a főhadiszállásra, amikor az ő hatáskörükbe tartozó, legtöbbször a soron következő hadművelettel kapcsolatos kérdéseket tárgyalták meg. Néha repülőgép-, harckocsi- és tüzérségi fegyver tervezők is jelen voltak.
A főhadiszállás munkastílusa rendszerint megfontolt, nyugodt volt, és mindenki elmondhatta véleményét. Sztálin mindenkihez egyforma volt, szigorú és eléggé hivatalos. Amikor szakszerűen jelentettek neki, türelmesen hallgatta az illetőt.
Egyébként a háború éveiben meggyőződtem róla, hogy Sztálin korántsem volt olyan ember, akinek ne lehetett volna felvetni kényes kérdéseket, és akivel nem lehetett vitatkozni, sőt szilárdan ragaszkodni a saját véleményhez. Ha valaki ennek az ellenkezőjét állítja, kereken kimondom: az illető nem mond igazat.
SaLa
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható 
piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!