(idézet: Emlékek, gondolatok – Zsukov)
X.
A párt központi bizottságának a határozata alapján a háború ötödik napján megkezdődött a kommunisták és komszomolisták mozgósítása a frontra, azzal a feladattal, hogy politikai munkát végző harcosi minőségében a hadsereg-pártszervezetek pilléreivé váljanak.
Közvetlenül a háborút megelőzően a Vörös Hadseregnél és Haditengerészetnél több mint 650 000 kommunista volt, s az egész személyi állomány egyharmadát komszomolisták alkották. Egyedül a háború első hat hónapjában több mint 1 millió 100 ezer kommunista ment az arcvonalra.
A külföldi politikai irodalomban mind a mai napig gyakran találkozunk a kommunisták, a pártmunkások olyan értékelésével, miszerint ezek társadalmunk valamilyen „elitjét”, kiváltságos rétegét alkotnák. Mint katonaember minden országnak szeretném azt kívánni, hogy ilyen „elitje” legyen, amelynek képviselői oly odaadóan és hősiesen tudtak meghalni a hazáért …
Több ízben volt alkalmam a csapatokhoz politikai munkára küldött harcosokkal beszélgetni. Ezek az emberek valamilyen különleges, megingathatatlan győzelmi hitet vittek magukkal. „Helytállunk!” – mondották. És én éreztem, hogy ezek nem egyszerűen szavak, hanem ez belső meggyőződés, igazi szovjet hazafiság. A politikai munkával megbízott harcosok nagyszerű optimizmusukkal visszaadták a hitet az embereknek, akik már-már kezdték elvesztem lelkierejüket.
Sztálin július 3-i rádióbeszédében a párt központi bizottsága nevében megmagyarázta az arcvonalon kialakult helyzetet és felszólította a szovjet népet, hogy az ország egész életműködését és gazdaságát állítsa át az erős, álnok és kegyetlen ellenség elleni háború követelményeinek megfelelően. Sztálin felhívta a pártot és népet, keljen szent harcra az ellenség ellen, vessen véget a közömbösségnek és erősen fokozza éberségét.
Sztálinnak ez az emlékezetes beszéde az SZK(b)P Központi Bizottságának és a Népbiztosok Tanácsának 1941. június 29-i direktíváján alapult, amelyet valamennyi arcvonal menti párt- és szovjetszervezet megkapott. Ez a dokumentum jellegű felhívás kifejtette, hogy melyek a szovjet népnek és fegyveres erőinek a fő feladatai a Nagy Honvédő Háborúban.
Sztálin beszéde, a pártnak és kormánynak a néphez intézett felhívása olyan volt, akár a vészharang, kicsendültek belőle az emlékezetes lenini szavak „Veszélyben a szocialista haza!” Éreztük, hogy ennek a vészharangnak a haragos és hívó hangja csak akkor hallgat el, amikor az utolsó fasiszta betolakodót is kivertük hazánkból …
Nehéz, válságos időkben, belső vagy külső ellenség támadásakor minden ország életében igen nagy jelentőségű az olyan felhívás, jelszó, amelyben minden benne van, amely kifejezésre juttatja az általános erőfeszítések lényegét. A pártnak, amelyre a nép a sorsát bízta, tudnia kell, hogyan mozgósíthat tüstént minden réteget, minden osztályt, hogyan nevezze meg pontosan a célt és mutassa be az ellenséget. Pártunk tökéletesen birtokában van ennek a művészetnek, amellyel csak a nép igazi vezetője rendelkezik.
Az adott pillanatban a párt a „Mindent a frontnak, mindent a győzelemért!” jelszóval minden szovjet embert arccal a veszély felé fordított. E jelszó tömörítette a legkülönbözőbb felfogású és szokású embereket, katonákat és merőben civileket, férfiakat és nőket, korra és származásra való tekintet nélkül.
A legmagasztosabb hazafias cél – hazája védelme érdekében – kiegyenesítette gerincét a nagy orosz nép, az ország valamennyi nemzetisége és egységes lelkesedésével megsokszorozta az anyagi erőket, meg a fegyverek erejét.
A pártpolitikai munka fokozása és a párt befolyásának az erősítése érdekében a központi bizottságnak a határozata alapján júliusban átszervezték a hadsereg politikai és propagandaszerveit, s bevezették a katonai komisszárok intézményét.
Valamennyi szovjet társadalmi szervezet tevékenységét a háború első napjaitól kezdve az arcvonal érdekeinek rendelték alá. A párt Központi bizottságának a javaslatai alapján az Össz-szövetségi Központi Szakszervezeti Szövetség és a Komszomol Központi Bizottsága sok gyakorlati intézkedést dolgozott ki az arcvonal minden irányú segítése, a munkafegyelem erősítése és a termelékenység növelése, a sebesült katonákról és a katonai szolgálatot teljesítők családjáról való fokozott gondoskodás érdekében, a tartalékosok képzésével és a dolgozóknak a helyi légvédelem megszervezésében való aktív részvételével kapcsolatban.
Fiaink és lányaink az arcvonalon és a hátországban egyaránt példát mutattak a szovjet hazafiságból, és állandóan készek voltak arra, hogy hazájukért feláldozzák magukat.
Beszélgettem néhány komszomolistával, mielőtt ledobták volna őket az ellenség mögöttes területén, hogy ott felderítő és diverziós tevékenységet folytassanak. Sajnos, nem írtam fel nevüket, de a velük való találkozás megmaradt emlékezetemben.
Íme, egy epizód, amelyről szeretnék írni.
Július első napjaiban, amikor az ellenség elfoglalta Minszket és az ellenséges csapatok a Berezina folyó felé törtek előre, Minszk körzetében az ellenség mögött egy diverziós-felderítő csoportot kellett ledobni. A két leány és a két fiú – mindnyájan komszomolisták – jól beszéltek németül. Ha nem tévedek, a lányok az Idegennyelvű Főiskola hallgatói voltak. A beszélgetésből kiderült, hogy moszkvaiak. Arra a kérdésemre, nem félnek-e az ellenség mögé repülni, egymásra néztek és majdnem mosolyogva válaszolták:
– Természetesen, ez félelmetes dolog. Rossz lesz, ha földreérésünkkor elfognak bennünket. De ha nem fognak el abban a pillanatban, akkor minden rendben lesz.
Igen fiatalok és rendesek voltak. A haza hívta őket, és ők vállalkoztak a veszélyes és nem könnyű feladatra. Mi lett velük, nem tudom. De ha valaki életben maradt ebből a csoportból, lehet, hogy emlékezni fog találkozásunkra Moszkvában, a vezérkarnál, a Frunze utcában, 1941. júliusában …
Mivel tetemes erőket és felszerelést vesztettünk, több szervezési intézkedést kellett végrehajtanunk, hogy a vezetés megerősödjék és az egységek, magasabbegységek harcképessége fokozódjék. Megszüntettük ideiglenes jelleggel a hadtestparancsnokságokat és az ezáltal felszabaduló kádereket és híradó eszközöket a hadseregek és a hadosztályok megerősítésére használtuk fel. A vezetés úgy határozott, hogy a hadseregek kilenc-tizenkét hadosztály helyett csak hatból álljanak. A hadtest helyett a hadosztály lett a legfelsőbb harcászati magasabbegység. A légierő ezredeinél és hadosztályainál felére csökkentettük a repülőgépek számát. Nagy ütemben folyt a Legfelsőbb Főparancsnokság tartalékainak a képzése.
Az Állami Honvédelmi Bizottság és a párt központi bizottsága megkövetelte a katonai parancsnokságoktól és a politikai vezető szervektől, hogy tegyenek meg mindent a csapatok fegyelmének erősítése érdekében. E célból a honvédelmi népbiztos és a politikai főcsoportfőnök több direktívát adott ki.
Júliusban a helyzet valamennyi irányban még bonyolultabbá vált. Annak ellenére, hogy sok, a belső körzetekből érkezett magasabbegységet vetettünk ütközetbe, nem sikerült létrehoznunk a hadászati védelem szilárd arcvonalát. Jóllehet, az ellenség nagy veszteségeket szenvedett, a döntő irányban még mindig három-négyszeres fölényben volt, a harckocsikról nem is beszélve.
A vasúti csapatszállítás több oknál fogva akadozott. Az érkező csapatokat gyakran az összpontosítás befejeződése előtt vetették be, ami kedvezőtlenül hatott a csapatok erkölcsi-politikai szellemére és harci kitartásukra.
Hadműveleti-harcászati védelmünk gyengesége főként abban rejlett, hogy az élőerők és eszközök hiánya miatt nem tudtunk mélyen lépcsőzött védelmet szervezni. Az egységek és magasabbegységek védelme lényegében vonal jellegű volt. A gyors és terepjáró vontatás hiányában a parancsnokok nem tudtak széleskörűen manőverezni a tüzérséggel, hogy a szükséges pillanatban segítséget nyújthassanak csapataiknak az ellenség harckocsirohamainak a visszaveréséhez. A frontoknál és a hadseregekben igen kevés harckocsiegység és magasabbegység maradt. Ilyen körülmények között kezdődött meg az elkeseredett ütközet Szmolenszkért.
A szmolenszki irányt északnyugatról F. A. Jersakov altábornagy 22. hadserege védte, utána az I. Sz. Konyev altábornagy vezette 19. hadsereg bal szárnya következett, a Vityebszktől Orsáig terjedő szakaszon a 20. hadsereg védett P. A. Kurocskin altábornagy parancsnoksága alatt, délre a Dnyeper bal partján Rogacsevig a 13. hadsereg tevékenykedett, amelynek élén F. N. Remezov altábornagy állt. Szmolenszk körzetében a front tartalékaként M. F. Lukin tábornok 16. hadseregét összpontosították. A Nyugati Front déli szárnyán a 21. hadsereg tevékenykedett V. F. Geraszimenko altábornagy, majd utána F. I. Kuznyecov vezérezredes parancsnoksága alatt.
Az ellenség szándéka az volt, hogy erős csapással kettészeli Nyugati Frontunkat, Szmolenszk körzetében bekeríti főcsoportosításunkat, és ezzel megnyitja a Moszkva felé vezető utat.
A régi város falainál, amely valaha félelmes akadály volt a Moszkva felé előretörő napóleoni sereg útjában, ismét elkeseredett ütközet bontakozott ki, amely két hónapig tartott.
A Nyugati Front csapatai ellen az első lépcsőben a „Közép” hadseregcsoport 2. és 3. páncélos csoportja támadott. A 2. páncélos csoport Sklov körzetéből a főcsapást Szmolenszk megkerülésével délnyugatról mérte, a csoport 24. gépesített hadteste pedig Bihov körzetéből Kricsev és Jelnya ellen. A 3. páncélos csoport az 5. és 6. hadseregközvetlen hadtesttel együttműködve Szmolenszk megkerülésével északnyugat felől mért csapást. Az ellenség jelentős fölényben volt.
Már a támadás elején sikerült mélyen áttörnie Polock, Vityebszk körzetében, Mogiljovtől északra és délre. Nyugati Frontunk jobbszárny-csapatai kénytelenek voltak Nyevel felé visszavonulni. Guderian páncélos hadosztályai Mogiljov felé törtek előre.
A várost négy gyalogos, egy páncélos hadosztály, a „Grossdeutschland” ezred és más német egységek támadták. A Mogiljovot szívósan védő 13. hadsereg magasabbegységeit bekerítették.
A város körkörös védelmét F. S. Bakunyin tábornok 61. hadteste látta el. A Mogiljovért vívott harcokban különösen kitűnt M. T. Romanov vezérőrnagy 172. lövészhadosztálya. Mogiljovnak mintegy 45 000 lakosa vonult ki a védelmi berendezések építésére. A város hős védői huszonhárom napon át verték vissza az ellenség rohamait. A Mogiljov irányában dél felől ellenlökéseket végrehajtó 21. hadsereg jobbszárnyhadosztályaival együtt lekötötték a 2. páncélos csoport 46. és 24. gépesített hadtestének egy részét és súlyos veszteséget okoztak nekik. A hitleristák a Mogiljovért vívott harcokban 30 000 katonát és tisztet vesztettek.
Miközben az ellenség a Dnyepertől keletre támadott, a 21. hadsereg csapatai (parancsnok F. I. Kuznyecov tábornok) július 13-án átkeltek a Dnyeperen, felszabadították Rogacsevet meg Zslobint, és északnyugati irányban harcolva Bobrujszk felé nyomultak előre. A főcsapást a 63. lövészhadtest mérte, L. G. Petrovszkij parancsnoksága alatt, aki néhány nap múlva hősi halált halt. Jól ismertem őt. Tehetséges és képzett hadvezér volt, és ha nem esik el, azt hiszem nagy erők élére állították volna. A 21. hadsereg csapatai ezzel az ellencsapással nyolc német hadosztályt kötöttek le. Abban az időben ennek igen nagy jelentősége volt.
A 13. hadsereg szívós védelme Mogiljov körzetében és a 21. hadsereg támadó tevékenysége Bobrujszknál erősen fékezte az ellenség előrenyomulását a roszlavli irányban. A német „Közép” hadseregcsoport parancsnoksága kénytelen volt más szakaszokról több hadosztályt átdobni a 21. hadsereg tevékenységi körzetébe.
Az arcvonal közepén csapataink továbbra is szívósan harcoltak az ellenség Szmolenszk felé előretörő főcsoportosítása ellen. A 20. hadsereg csapatai, bár derekasan harcoltak, de mégsem tudták feltartóztatni a 9. német hadsereget. Az ellenség páncélos hadosztályai megkerülték őket, és betörtek Szmolenszkba.
Ez szerfölött kellemetlenül érintette az Állami Honvédelmi Bizottságot és különösen Sztálint. Magánkívül volt. Haragja teljes egészében ránk, katonai vezetőkre zúdult. Ámde Szmolenszk körzetében a harcok nemcsak hogy nem csitultak el, hanem ellenkezőleg, újult erővel lángoltak fel. A főhadiszállás sürgősen új védelmi arcvonalat hozott létre a Nyugati Front mögött.
Még mialatt a Szmolenszkhoz vezető utakon folyt a harc, július 14-én megszerveztük a Tartalék Frontot, amelynek állományába a 29., 30., 24., 28., 31. és 32. hadsereg tartozott. A front parancsnoka I. A. Bogdanov altábornagy lett. Csapataink többsége később átkerült a Nyugati Fronthoz. A front hadseregei a Sztaraja Russza-Osztaskov-Belij-Jelnya-Brjanszk vonalon bontakoztak szét. Moszkva távoli megközelítési útjainak a fedezése céljából elhatároztuk, hogy megalakítjuk a mozsajszki védelmi vonal új frontját, a szervezés alatt álló 32., 33. és 34. hadseregből.
A rendkívül veszélyes helyzet megszüntetése végett a főhadiszállás elhatározta, hogy Tyimosenko marsallnak, a Nyugati Front parancsnokának a Tartalék Front hadseregeiből átad 20 lövészhadosztályt. Ezekből a hadosztályokból öt hadseregcsoport alakult K. K. Rokosszovszkij vezérőrnagy, V. A. Homenko vezérőrnagy, Sz. A. Kalinyin altábornagy, V. J. Kacsalov altábornagy és I. I. Maszlennyikov altábornagy parancsnoksága alatt.
Tyimosenko marsall a főhadiszállás utasítására a csoportoknak azt a feladatot adta, hogy mérjenek ellencsapásokat Belij-Jarcevo-Roszlavl körzetéből Szmolenszk általános irányban, hogy felszámolják az ellenség áttört csapatait és egyesüljenek a front erőinek zömével, amely Szmolenszk körzetében bekerítve szívósan verekedett.
Július második felében Szmolenszk körzetében és tőle keletre még elkeseredettebbé vált a harc. Az ellenség az egész arcvonalon a Vörös Hadsereg csapatainak aktív ellentevékenységébe ütközött.
Július 23-án a 28. hadseregcsoport Roszlavl körzetében megkezdték a támadást, majd július 24-én és 25-én a 30. és 24. hadsereg csapatainak egy része is követte őket Belij-Jarcevo körzetéből. Szmolenszket északról és délről megkerülve nyomultak előre a 16. és 20. hadsereg csapatai. Az ellenség azonnal további erőket vonultatott fel Szmolenszk körzetébe és megpróbálta megsemmisíteni a Nyugati Front 16. és 20. hadseregének bekerített csapatait. Az ütközet rendkívül elkeseredetté vált.
Rokosszovszkij harckocsicsapatokkal is megerősített csoportjának a segítségével a 16. és 20. hadsereg csapatai többségének Jarcevótól délre sikerült kitörnie a bekerítésből és eljutnia a Dnyeper keleti partjáig, ahol csatlakozott a front főerőihez és átment védelembe.
Kacsalovnak a Roszlavl körzetéből Szmolenszk felé tartó, három hadosztályból álló hadseregcsoportja ellen az ellenség egy 9 hadosztályból álló csoportosítást vetett be, köztük egy gépesített hadtestet. Az ellenség menetből elfoglalta Roszlavlot és bekerítette Kacsalov csoportját.
Az erők itt is nagyon egyenlőtlenek voltak. Kacsalov csoportja nehéz helyzetbe került. Egyeseknek sikerült kijutniuk a bekerítésből és csatlakozniuk a saját csapatokhoz. Kacsalov tábornok hősi halált halt ezekben a harcokban.
Az ellenség 46. gépesített hadteste elfoglalta Jelnyát és megpróbálta támadását Dorogobuzs felé továbbfejleszteni, de a Tartalék Front 24. hadserege megállította.
A gomeli irány védelme céljából a főhadiszállás megalakította a Központi Frontot, amelynek állományába rendelte a Nyugati Frontnak a Szescsa-Propojszk terepszakaszon és tőle délre, a Dnyeper mentén küzdő 4., 13. és 21. hadseregét.
SaLa
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható 
piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!