„A „mindenható” GDP” bővebben

"/>

A „mindenható” GDP

Siralmas adatok érkeztek a „magyar” gazdaságról

Magyarország bruttó hazai terméke (GDP)  a nyers adatok szerint 0,9 százalékkal, a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint 1,1 százalékkal csökkent az idei első negyedévben az előző év azonos időszakához viszonyítva – jelentette kedden első becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Az előző negyedévhez képest a gazdaság teljesítménye 0,2 százalékkal csökkent a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint.

A gazdasági teljesítmény csökkenéséhez legnagyobb mértékben az ipar járult hozzá. A visszaesést mérsékelte a mezőgazdaság és a szolgáltatások jó teljesítménye. A szolgáltatások növekedéséhez főként az egészségügy járult hozzá, megközelítve a koronavírus-járvány előtti szintet – idézi az MTI a KSH-t.

A január-március közötti időszak már a harmadik negyedév, amikor recesszióban van a magyar gazdaság.

Az első negyedévi GDP részletes adatait június 1-jén közli második becslésében a KSH.                                                                                                                      (24.hu)

A qrmány átmenetinek tartja a GDP-csökkenést

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adatai szerint Magyarországon a megelőző évhez képest 0,9 százalékkal csökkent a GDP 2023 első negyedévében, negyedéves alapon 0,2 százalékos mérséklődés látható – írja a legfrissebb adatokhoz fűzött kommentárjában a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM).

A kormány várakozásai szerint a gazdasági teljesítmény mérséklődése ezen a szinten elérte mélypontját, a célzott intézkedéseknek köszönhetően a második negyedévében már kedvezőbb növekedési folyamatok lesznek megfigyelhetők. Ezt támasztja alá, hogy az autó- és akkumulátorgyártás, a mezőgazdaság, az egészségipar, valamint a szolgáltatások bővülése már az első negyedévben is felfelé húzta a gazdaság teljesítményét. 2023 második felében pedig új, radikálisabb ütemű növekedési fázis veszi kezdetét, így újra kilőhet a magyar gazdaság – ismertette várakozását a GFM.

A kormány célja ebben a nehéz helyzetben sem változott: ki kell védeni a recessziót, 1,5 százalékos gazdasági növekedést kell elérni és év végig egy számjegyűre kell letörni az inflációt. A GFM kifejtette: ezt a célt szolgálják az államilag támogatott vállalati hitelek, amelyek már több mint 3100 milliárd forint likviditási forrást tesznek elérhetővé a gazdasági szereplők számára. – írja BIZTATÓAN DERŰLÁTÓ cikkében a VALÓJÁBAN NEM IS LÉTEZŐ (ill. csak a turisztikai ágazatban jelen lévő) „MAGYAR” GAZDASÁG – FELTÉTELEZETT! – CSUDÁLLATOS MAJDANI TELJESÍTMÉNYÉRŐL a haszon.hu.
Márpedig ez a csudállatos teljesítmény MINDENKÉPPEN BE FOG KÖVETKEZNI! Hiszen Bölcs vajdánk nemzetközi tőkefelhajtója, Zseléagyú külügyérünk aktivizálta magát, és tegnap ismét nagyszerű, sikeres bótot csinált Kínában! A hang.hu tudósítása szerint Zseléagyú lelkes hangon arról számolt be, hogy 

Döbrögisztán a legjobb körülményeket biztosítja a kínai vállalatoknak Európában

Szijjártó Péter: Magyarország a legjobb körülményeket biztosítja a kínai vállalatoknak Európában

Az Európai Unió veszíteni fog azon, ha riválisként tekint Kínára, mivel az utóbbi években egyértelművé vált, hogy a távol-keleti ország sok területen előnyben van, ezért inkább együttműködésre van szükség – erről beszélt az MTI híre szerint Szijjártó Péter a kínai Ningbóban. Kiemelte azt is, hogy Kína Magyarország stratégiai partnere, az erről szóló megállapodást 2017-ben írták alá, és ez nem pusztán kommunikációs elem, a kormány ezt komolyan is veszi.

Szavai szerint, ha az EU profitálni szeretne a Kínával fenntartott kapcsolatából, akkor rivalizálás helyett a kölcsönös bizalomra, tiszteletre és előnyökre alapozott együttműködésre kell fókuszálnia. – Magyarország nem kockázatként vagy fenyegetésként tekint Kínára, hanem olyan államként, amellyel az együttműködés sok hasznot hoz – fogalmazott, hozzátéve, hogy a magyar példa demonstrálja, a tisztességes együttműködésből sokat lehet profitálni, miután mára Magyarország vált a kínai vállalatok első számú beruházási célpontjává Közép- és Kelet-Európában, hazánkban van a legtöbb Konfuciusz Intézet, s tőlünk érhető el közvetlen járattal a legtöbb kínai város. Emellett Magyarország rendelkezik a legtöbb élelmiszeripari exportengedéllyel a térség országai közül, és a koronavírus-járványt követően Peking az EU-n belül először hazánkba nyitotta meg a szervezett utak lehetőségét. Kifejtette azt is, hogy Kínában nő a kereslet az egészséges élelmiszerek iránt, és Magyarországnak ebben versenyelőnye van az EU-s szinten is szigorú élelmiszerbiztonsági szabályozás miatt. Az expón megjelent huszonhárom magyar vállalat többsége is az élelmiszeripart képviseli.

A miniszter leszögezte, hogy a kormány határozottan ellenzi a világ ismételt blokkosodását, ugyanis ez ellentétes a magyar nemzeti érdekkel, miután Közép-Európa a történelem során mindig rajtaveszített azon, ha konfliktus volt Kelet és Nyugat között. – Ehelyett a konnektivitást pártoljuk, a kelet-nyugati munkamegosztásra jó hírként tekintünk a globális gazdaság kulcsfontosságú ágazataiban. A szétválasztásnak, a kockázatcsökkentésnek nincsen értelme – mondta. Magyarországot itt is jó példaként hozta, mivel fontos találkozási pontjává vált a nyugati autógyártóknak és a keleti akkumulátorgyártóknak, amelyeknek szükségük van egymásra. Németországon és Kínán kívül egyedül Magyarországon rendelkezik gyárral mindhárom német prémium autómárka, és eközben a világ tíz legnagyobb elektromos akkumulátorgyártója közül négy jelen van hazánkban.

Beszélt arról is, hogy Magyarország a legjobb körülményeket biztosítja a kínai vállalatok számára Európában, és semmilyen külső nyomás hatására nem fogja őket hátrányosan megkülönböztetni földrajzi alapon. Emlékeztetett rá, hogy 2020-ban és 2023-ban is a kelet-ázsiai országból érkezett és érkezik a legtöbb beruházás hazánkba, ami így nagyban hozzájárult a sorozatos beruházási rekordokhoz és a gazdasági növekedés fenntartásához a mostani nehéz időszakban is. – Magyarország továbbra is beruházásokra buzdítja a kínai cégeket. A lehetséges maximális támogatást biztosítjuk a kínai vállalatok számára, akik profitálhatnak Európa legalacsonyabb egykulcsos adóinak alkalmazásából a személyi és a társasági jövedelemadó területén – közölte, hozzátéve, hogy „barátságos és tisztességes környezetet kínálunk a kínai beruházóknak”.

Hiszen azáltal, hogy „…újabb hárommilliárd eurónyi kínai autóipari beruházás jön…” – Döbrögisztánba, MÁRIS POZITÍVRA VÁLT vajdaságunk GDP – je!
„MAGYAR GAZDASÁGRÓL” természetesen továbbra sem beszélhetünk, de hát az tulajonképpen mellékesis. A LÉNYEG A GDP! Annak is a mutatója!
Az pedig a vajdát és a qrmányt egyáltalán nem zavarja, hogy a KAPITALISTA RENDSZERBEN NYŰGLŐDŐ MAGYAROK ÉLŐHELYÉT MÁR NEM CSAK AZ EU, HANEM A KOMMUNISTA KÍNA GYARMATÁVÁ IS TESZI! (A félreértések elkerülése végett: ez nem róható fel a Döbrögisztánnal IDEOLÓGIAILAG HARCBAN ÁLLÓ kommunista Kínai Népköztársaságnak! Ők a KAPITALISTA Döbrögisztánt vásároljákfel szőröstül – bőröstül)

És bár Döbrögisztánban folyamatosan megy a kommunisták elleni uszítás, ám ha üzletről van szó, akkor az nem probléma. (Forrás: https://www.facebook.com/kommunistaoldal/)

Lehet, hogy egy kép erről: 2 ember, öltöny és emelvény

A bevándorlás „ellenes” harc európai Legjelesebbjét, Döbrögi vajdát az a legkevésbé SEM zavarja, hogy vajdaságába ázsiai MUNKAVÁLLALÓK TÍZEZREIT IMPORTÁLJA IDE a gazdasági és egészségügyi okokból töretlen lendülettel csak egyre fogyó itteni ŐSLAKOSOK – A MAGYAROK! – pótlására!

Számára – és a többi HAZAÁRULÓ HASZONLESŐ POLITIKUSBŰNÖZŐ SZÁMÁRA – csakis az általuk bezsebelhető zsákmány, és a rendszerük stabilitásának a biztosítása a lényeg! Aminek a fokmérője a GDP!

ÚGY VÉLIK, HOGY A GDP A MINDENHATÓ!

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com