ELSŐ RÉSZ
(idézet: Horthy – Vas Zoltán)
Ferenc József temetése alkalmából Horthy a családjánál tölt néhány napot Badenben. A tél idején máskor csendes fürdőhely most a nyárinál is zajosabb. Baden a monarchia hadseregének főhadiszállása. Itt lakik Károly király is. Boldog házasságban él Zita főhercegnővel, immár császárnéval. Két gyermekük van, a négyéves Ottó főherceg, trónörökös, és Adelheid hercegnő.
Horthy, hogy Badenben tartózkodik, kötelességének tartja látogatáson jelentkezni őfelségénél. Alkalom lehetne Horthynénak is, hogy mint annyiszor régen, a férjével tartson. Károly főherceggel házassága óta nem találkozott. Helyesebbnek tartja, ha férje szigorúan a szolgálati úton jelentkezik. S Horthy, mint rendszerint, megfogadja felesége tanácsát.
Károly szívesen fogadja. Megengedi, hogy feleségével együtt részt vehessen az 1916. december 30-ára tervezett magyarországi koronázási ünnepségeken. Nagy kegy ez részéről, jele annak, hogy tervei lehetnek Horthyval.
Budapesten 1916. december 30-án, a legnagyobb fénnyel és pompával koronázzák Károlyt magyar királlyá. Az urak ragyogó díszviseletet hordanak. „Amikor a koronázó Mátyás-templomban a napsugár rávetődik a hölgyek karzatára, mint csodálatos ékszeres bolt szekrényeinek kincsei csillognak.”
A koronázási lakomán udvari asztalnokok szolgálják fel a fogásokat. A főpohárnokmester megtölti a király poharát, Tisza nádorhelyettes felköszönti őfelségét.
– Ebben az ünnepélyes és magasztos pillanatban – írja Horthy -, az uralkodó megnyerte mindenki szívét …
Csakis az uralkodó osztályét. A fény és a pompa, amellyel a magyar arisztokrácia és a főpapság megkoronázza az új királyt, Magyarország 1916. évi nyomorúságos életkörülményei közepette kihívás az ország népével szemben.
E háborús esztendők már teljesen más idők, mint a világháború előttiek, amikor az ország népének jelentős része még úgy érezte: a királyság fénye neki is csillog.
Az uralkodó osztályok a koronázási ünnepséggel tüntetnek amellett, hogy az uralkodóváltozás és a háborús vereségek ellenére a hatalom az övék. Tüntetésük azonban teljesen félresikerül. Horthy panaszolja: az ünnepi hangulat nagyon hamar elszállt, helyébe aggodalom költözött. Ő is nyugtalan érzéssel tér vissza állomáshelyére, Cattaróba. Nyugtalan érzését azzal magyarázza: a központi hatalmak a koronázás után is aratnak a szárazföldön és a vízen győzelmet, de már nem tudják a forradalmat és összeomlást feltartóztatni.
Bécsből Horthy köztudottan az osztrák-magyar haditengerészet jövő embereként tér vissza a flottához. Ezt nagyon is érezteti mindenkivel. A flotta főparancsnokával is, akinek el kell felejtenie a Novara egymás utáni három súlyos sikertelenségét.
Bezártan az Adriai-tengerbe, tovább tart azonban az osztrák magyar hadiflotta tétlensége, és Horthy bármennyire szeretné feledtetni kudarcait, egyelőre nem kaphat nagyobb feladatot. Ez pedig létkérdés további karrierjéhez.
6
1917 elejével, miután az antant visszautasítja a központi hatalmak kompromisszumos békejavaslatát, a német hadvezetés azzal tartja megnyerhetőnek a háborút, ha felszámolva az antant tengeri utánpótlási vonalait, éhséggel és anyaghiánnyal térdre kényszeríti Angliát és vele Franciaországot. Németország e feladatra jelentős számú, nagy távolságsugarú tengeralattjáró hadiflottát épít. 1917. február 1-én meghirdeti „csodafegyverét”: a könyörtelen és korlátlan tengeralattjáró-háborút. Eddig csakis antantzászló alatt hajózó kereskedelmi hajókat süllyesztettek el – ezután minden antantnak szállító semleges hajót is.
Válaszként az antant haditerve: még 1917 tavaszán, nyugaton és keleten, minden fronton egyidőben elkezdett támadással csapást mér a központi hatalmakra. Tervüket halomra dönti, hogy 1917. március 12-én az orosz nép forradalommal megdönti a cárizmust, kikiáltja a polgári köztársaságot. A hír a frontokon és mindenütt óriási lelkesedést kelt. A népek az orosz forradalomtól remélik a békét. A cárizmus bukása megmutatja: a háborús kormányok megdöntésének útja a népforradalom.
Az oroszországi polgári demokratikus forradalom nagy visszhangot vált ki a monarchia elnyomott népeiben és osztályaiban. A zsarnokság megdöntésének példáját látják a forradalomban.
Csalódást kelt azonban, hogy az antant gazdasági és politikai nyomására az új orosz kormány a néptömegek követelése ellenére sem köt békét, folytatja a háborút.
Tisza számára is csalódás ez. Remélte: ha Oroszország kiesik a háborúból, a háborút be lehet fejezni nyugaton, győzelmesen vagy megegyezéses békével.
Az antant csak ezután, hogy megbizonyosodik orosz részről a háború folytatásában, indítja meg 1917. évi tavaszi támadását. A hatalmas csatában a francia hadsereg több mint százezer embert veszít, de nem éri el célját. A németek visszaszorítják. Franciaország egyelőre képtelenné válik újabb támadásra. Óriási veszteségeinek és az orosz forradalomnak a hatására a francia hadseregben forradalmi mozgalom kezdődik. A francia hadvezetőség csak a legkegyetlenebb eszközökkel, a katonák tömeges kivégzésével tudja ezt leverni.
Az orosz polgári forradalom hatása alatt a központi hatalmak országaiban balra tolódik a politika, erősödik a békeharc, csendesítésére 1917 áprilisában Vilmos császár felhívja kormányát: készítsen javaslatot a választójog kiterjesztésére.
Megmutatkozik a balratolódás Magyarországon is. Az éhínség növekedése országszerte heves tömegfellépéseket vált ki a városokban, a falvakban. Szaporodnak a szökések a hadseregből. Mind gyakoribb a bevonulási parancs megtagadása. A lakosság bújtatja, védelmezi a szökevényeket.
A tömegek veszik kezükbe a kezdeményezést. A Szociáldemokrata Párt és a szakszervezetek vezetői a munkásság nyomására gyűléseket rendeznek. A párt baloldalának hatására a békésnek szánt gyűlések harci jelleget öltenek. Követelik a békét, az általános és titkos választójogot, a néptömegek életkörülményeinek megjavítását.
A szakszervezetek létszáma az 1914. évinek négyszeresére emelkedik. Csatlakozik a harchoz az értelmiség jelentős része. Az általános elégedetlenség folytán olyan értelmiségi rétegek is szervezkednek az osztályharc alapján, amelyek azelőtt a polgári társadalom támaszai voltak.
A németek a két hónapja tartó korlátlan tengeralattjáró-háborúban, hatalmas kezdeti sikerrel elsüllyesztenek több száz Anglia és Franciaország felé tartó, vagy onnan induló szállítóhajót, amivel mérhetetlen károkat okoznak. Személyszállító hajókat is elsüllyesztenek; a nyílt tengeren magukra hagyják a mentőcsónakokon menekülő utasokat, személyzetet. A semleges országok hajói elleni támadással okot szolgáltatnak az antantot eddig is teljes mértékben támogató Egyesült Államoknak, hogy 1916. április 6-án hadat üzenjen Németországnak.
Az amerikai hadsereget hadihajókkal biztosított hajókaravánok szállítják az európai hadszíntérre. Németországnak most már létkérdése a korlátlan tengeri háború fenntartása, sőt kiterjesztése. E harcban Ausztria-Magyarország támogatása azért rendkívül jelentős, mert a Földközi-tengeren a tengeralattjáró-háború csak úgy érhet el sikert, ha az osztrák-magyar hadiflotta felszámolja az Otrantói-szoros tengeri zárlatát, és a németek haditengerészeti kiinduló bázisként használják Polát, Cattarót.
A magyar képviselőházban Tisza jelenti be a német csodafegyvert, a korlátlan tengeralattjáró-háborút, amit a Károlyi-párt kivételével valamennyi párt helyeslőleg üdvözöl.
Horthy parancsot kap az Otrantói-szoros záróövezete elleni támadásra. A Novarán kívül parancsnoksága alá rendelik a Helgoland és a Saida modern cirkálókat, két torpedórombolót, két osztrák-magyar és egy német búvárhajót.
A fővezérség parancsa szerint Horthy hajóhad csoportjának 1917. május 14-én este kell elhagynia Cattarót, és másnap éjjel eljutnia az otrantói záróvonalig. Ott, még az éj sötétjében, egymástól nyolc-tíz kilométernyire kell a hajóknak felsorakozniok, hogy pirkadatkor megtámadják és megsemmisítsék a záróövezetet. Utána Valona magasságában kell egyesülniök, és teljes sebességgel visszatérniük Cattaróba.
Horthynak óriási a kezdeti szerencséje. Az angol-francia-olasz torpedórombolók rendszeres őrjárataikat végzik, de nem veszik észre Horthy hajóegységeinek útját az Adrián. Az éj sötétjében nyugodtan felsorakoznak az otrantói záróövezet közvetlen közelében. Várják a pirkadatot, amikor a záróhajók látható célpontokká válnak.
Amint a látási viszonyok megengedik, a Novara, majd a hajóhad csoport többi egysége tüzet nyit a záróhajókra. Menekülnek, de elsüllyed közülük tizenkét hajó, tíz megrongálódik. Horthy egyik oldalvédegysége találkozik három szállítógőzössel, amelyet olasz torpedóromboló kísér. A torpedórombolót és az egyik gőzöst elsüllyesztik, a másik lángra lobban, a harmadik elmenekül.
Horthynak rövidesen abba kell hagynia a támadást. Az ágyúzásra felfigyel négy antant torpedóromboló, s sietve közeledik. A hajóhad csoport az előre megadott helyen egyesül, és teljes sebességgel irányt vesz hazafelé. Az ellenséges torpedórombolók követik. Úgy manővereznek, hogy a rádión segítségül hívott antant cirkálóegységek beérkeztéig feltartóztathassák Horthyékat és kilőjék rájuk torpedóikat.
A hajóhad csoport élé a Saida halad. A három cirkáló közül ez a leglassúbb. Óránként huszonöt mérföld a sebessége. A többi hozzá igazodik. Kerek ötórai hajóút áll előttük, amíg biztonságba juthatnak.
Kilenc órakor füstfellegek tűnnek fel. Két angol és egy olasz cirkáló, hat olasz és négy francia torpedóromboló közeledik. Tűzerejük háromszorosa Horthyénak. Ágyúik messzebb hordanak, sebességük gyorsabb. Horthy segítséget kér Polától, Cattarótól, és folytatja útját.
Csakhamar megjön a válasz: a Budapest és a St. Georg gyorscirkálók teljes gőzzel sietnek a harc színhelyére, ahol Horthy egyik egysége közben elsüllyeszt egy újabb olasz torpedórombolót.
Kilenc óra huszonöt perekor az ellenség tizenkét kilométer távolságból megnyitja a tüzet. A Novara és a másik két cirkáló ágyúi mindössze tíz kilométerre hordanak, Horthy emiatt nem bocsátkozhat közvetlen harcba, folytonos védekező tüzeléssel menekül. Az antanthajókat, amint közelebb jönnek, három találat éri, tüzük a Novarára összpontosul, amelyet egymás után öt találat ér. Elesik Horthy helyettese, Szuborits sorhajóhadnagy.
A páncélozott toronyból Horthy ekkor a parancsnoki hídra lép, hogy jobban áttekinthesse a helyzetet. Gránát csap le elölte. A szilánkok öt helyen megsebesítik mindkét lábát. Hordágyra fektetik, elsősegélyben részesítik. Mindaddig ő ad utasításokat, amíg egy újabb közeli találat lőporgázának hatása alatt elájul. Amikor magához tér, a parancsnokságot átadja Witkowsky Szaniszló sorhajóhadnagynak. Hordágyon fekve ő is a páncélozott parancsnoki toronyban tartózkodik.
Ekkor már csak kétórányi a távolság, ahol a Novara és kísérő hajói teljes biztonságba juthatnak. Addig is nagyon várják, hogy a segítségükre érkező osztrák-magyar hadihajók füstfelhői feltűnjenek a láthatáron.
A Novarát közben újabb gránáttalálat éri. Átüti a kazánház vízvezeték-berendezését. A sebességét csökkenteni kell. Tíz óra ötvenöt perckor a Novara leáll, ellenfelei kényének kiszolgáltatva.
A Saida igyekszik vontatókötélre venni a Novarát. Ez az a pillanat, amikor feltűnnek a teljes sebességgel segítségre siető osztrák-magyar hadihajók füstoszlopai. Legalább még egy óra, amíg beavatkozhatnak a küzdelembe.
A tenger kissé viharos; a hullámzás megnehezíti, hogy a Saida vontatókötélre vegye a Novarát. A két hajó úgyszólván mozdulatlanul vesztegel egymás közelében. Két ellenséges romboló támadásra indul ellenük, a Helgoland jól irányított tüzeléssel visszaveri őket. A távoli füstfelhők egyre közelednek; az idő kínos lassúsággal múlik. Még fél óra, amikor a segítségül érkező hadihajók lőtávolnyira kerülnek az ellenséggel szemben.
Tizenegy óra ötven perckor az ellenséges hajóhad széles vonalban még közelebb jut Horthy hajóihoz. Kilenc-tízezer méterről kölcsönös az ágyútűz.
Horthy, tekintettel a túlerőre és a Novara bénultságára, reménytelennek látja már a helyzetet. De a Budapest és a St. Georg megérkezése eldönti a csatát Horthy javára. A Saida vontatókötélre veheti a tehetetlen és mozgásképtelen Novarát.
Cattaróban Horthyt kórházba viszik. Itt várja a felesége, aki éppen egy nappal a Novara kifutása előtt érkezett látogatóba.
Sebesülése könnyű. Orvosilag mégis indokolt néhány hétig várni, amíg a szilánkokat kioperálhatják. A kellemetlen az, hogy a mellette történt robbanástól súlyosan megromlik a hallása.
Az otrantói tengeri ütközetről és a Novara hősi harcáról beszámolnak a lapok. Horthy nyilatkozik.
Az ellenség előtt tanúsított vitéz és különösen eredményes magatartásáért jutalma a hadidíszítményes és kardokkal ékesített II. osztályú katonai érdemkereszt. Viszonylag alacsony kitüntetés, amit a nem különösebb hőstettekért adományoznak. A hajóhad új parancsnoka, Njegovan tengernagy, aki a Otrantói-szoros záróövezete elleni támadást kidolgozta, mindössze a Vaskorona érdemrend hadidíszítményes és kardokkal ékesített I. osztályú kitüntetésben részesül.
Nem adnak nagyobb kitüntetést, mert az otrantói záróövezet felszakítása csak részben sikerült. Egyébként is a kezdeti nagy sikerek után már 1917 második felében kiderül, a tengeralattjáró-háborúval a németek nem tudják kierőszakolni a világháború győzelmes befejezését, hogy ínséget és nyersanyaghiányt okozzanak Angliában és Franciaországban. Az antant az Egyesült Államok hadiflottájának bevonulásával tengeri védelmi rendszert épít ki, amellyel nagy veszteséget okoz a német tengeralattjáróknak. Ezek harci létszámát nem lehet fenntartani.
Emlékirataiban Horthy mégis arról ír: a korlátlan tengeralattjáró-háborút a tengerészeti stratégiai szempontok mindenképp indokolták. Ő ehhez azzal járult hozzá, hogy az Otrantói-szorost szabaddá tette a német és az osztrák-magyar tengeralattjárók számára.
Rövidesen ő is kénytelen elismerni: az Adria déli kapuját, az Otrantói-szorost, amelyet ő májusban feltört, az antant ismét elreteszelte. Sőt éppen e tényhez kapcsolódik majd Horthy végzetes tette, amellyel az osztrák-magyar hajóhad legnagyobb katasztrófáját okozza.
Az 1917. májusi otrantói ütközetért mégis a háború után, 1921-ben, Horthy megkapja a legnagyobb hőstettekért járó Mária Terézia-lovagrendet. Ezt a rend káptalanja már akkor ítéli oda és nyújtja át neki, amikor Ausztria-Magyarország nem létezik, Horthy ellenben már kormányzó, és kialakul a Novara hőse legenda.
A nagykáptalan indokolása szerint Otrantó olyan nagy stratégiai horderejű vállalkozás volt, amelyet a háború alatt a hadvezetés alacsonyabban értékelt. Az utólagos kitüntetés így segít nagyra növelni a legendát, míg végül az iskolás könyvekben úgy tanítják: – A csaták csatája az otrantói csata! Ez tetézte be Horthy Miklós tengeri diadalmait. Borzalmas ütközet volt, melyben az ész és az ügyesség nagyszerűsége győzött. A csatában Horthy Miklós is megsebesült. Ennek ellenére a karfa mellé kötöztette magát, hogy személyes jelenlétével az emberekben a hitet élessze a további küzdelmekre. Győzött a fegyelem és a kötelességteljesítés rendkívüli hite. Ez a tény emeli Horthy Miklóst a legnagyobb erkölcsi magaslatra. Az otrantói csata sohasem fog elhomályosulni az utókor előtt.
Verset is közöl az iskoláskönyv:
Nemzeti hadseregünk Nagyurát koszorúzva köszöntjük:
Bölcse a béke ölén, hőse a harcok alatt …
Minden időkre ragyog Novarás diadalnak a fénye;
Tengerek Istene védd Horthy apánk’ s a magyart!
Polából Horthy a feleségével együtt utazik üdülésre a családjához Badenbe, majd Bécsbe. Itt egy neves orvosprofesszor mindkét lábából eltávolítja a szilánkokat.
Egészséges már, de kissé húzza a lábát, bottal jár.
Fülgyógyász tanár is megvizsgálja. Nem tud segíteni. Biztatja: a természet gyógyító hatására hallása rövidesen megjavul. Valóban, néhány hét múlva javul a hallása. Csak ha többen beszélnek egyszerre, vagy egyéb zaj zavarja, akkor nem hall jól. Tenyerét füléhez kapja. Életén át ez a szokása megmarad.
Mire túlesik az operáción és a fölülvizsgálaton, elkövetkezik a nyár. A gyerekek nem járnak iskolába, Horthy a családjával Kenderesre utazik.
A birtok ekkor már négyötödében a sajátja. 1917. május 24-én Horthy magára íratja a telekkönyvben Szabolcs öccse után maradt örökség reá jutó részét. Testvéreitől is megvette az őket illető örökségrészeket.
Három évtized múltán először tartózkodik huzamosan a szülői házban. Nem honvágyból teszi. Badenben és Polában is megtartja lakását, hiszen tengerésztiszti pályája miatt továbbra is Ausztria az otthona. Itt elviselhetetlen azonban a háborús élelmiszerhiány. Magyarországon is rendkívül súlyos az élelmezési helyzet, de Kenderesen minden megterem.
SaLa
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható
piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

