„Moszkva katonáinak és fegyverzetének kivonására szólította fel Amerikát és a NATO-t” bővebben

"/>

Moszkva katonáinak és fegyverzetének kivonására szólította fel Amerikát és a NATO-t

Bécs, Moszkva, Donyeck, 2023. május 11. csütörtök (MB)

     A biztonságról és fegyverzet-ellenőrzésről szóló bécsi tárgyaláson részt vevő orosz delegáció vezetője arra szólította fel a NATO-t, és vezető hatalmát, az Egyesült Államokat, hogy vonja ki Ukrajnából katonáit és fegyverzetét – jelentette a Magyar Békekör tudósítója csütörtökön.

    „Felszólítjuk Washingtont, hogy értse meg a pillanat súlyosságát, és tegyen lépéseket a katonai önmegtartóztatás felé, vonja ki az USA és a NATO katonáit és fegyvereit Ukrajnából, és vessen véget országunkkal szemben folytatott minden ellenséges tevékenységnek” – mondta Konsztantyin Gavrilov.

     Putyin elnök felkérte az orosz parlamentet, hogy indítsa be az európai hagyományos fegyverzetekről kötött egyezmény felmondásának jogi folyamatát. Az 1992-ben életbe lépett megállapodást a Varsói Szerződés megszűnése miatt módosították, de a NATO-államok nem ratifikálták a módosításokat. Emiatt Oroszország 2007-ben felfüggesztette részvételét a szerződésben, 2015-ben pedig be is szüntette.

     A szerződés hivatalos felmondásával Moszkva jelezni kívánja, hogy az Ukrajnának nyújtott nyugati katonai támogatás következtében még jobban felborult kulcsfontosságú hagyományos katonai felszerelések egyensúlya miatt ellenlépésekre kényszerül – vélik megfigyelők.

      Donald Trump volt amerikai elnök szerdán ismét kijelentette, ha újra elnökké választják, 24 órán belül véget vet az ukrajnai konfliktusnak. Nagyon okos embernek nevezte Putyint és azt mondta, az orosz elnök kész a békés megállapodásra. Trump szerint Amerikának nem kifizetődő Biden véleménye az orosz elnökről, miszerint „Putyin háborús bűnös”.

      A Kreml szóvivője a szerb ATV-nek adott interjújában közölte: Oroszország azért cselekszik katonailag lassan Ukrajnában, mert különleges katonai művelete nem háború.

   Teljesen más dolog háborút folytatni. A háború az infrastruktúra teljes tönkretételét, a városok teljes lerombolását jelenti. „Mi nem ezt tesszük. Igyekszünk kímélni az infrastruktúrát és az emberéletet” – mondta Dmitrij Peszkov.

    Arra a kérdésre, hogy milyennek tartják az ukrán hadseregnek nyújtott nyugati fegyvereket, a szóvivő azzal válaszolt, hogy vannak jó és rossz fegyvereik, köztük olyanok, amelyek a helyi körülményeknek nem felelnek meg. De vannak nagyon veszélyes és magas technológiájú fegyvereik is. Ezeket tanulmányozzák a különleges katonai művelet közepette.

     A Donyecki Népköztársaság különleges szolgálata tudatta, hogy Ukrajna szélsőségeseket képez ki terrorista tevékenységekre és radikális csoportokban való részvételre a Volnovakha melletti ifjúsági központban. Azonosították mindazokat, akik részt vettek a központ létrehozásában és működtetésében, és nyomozást folytatnak ellenük.+++

Kiadta: Magyar Békekör

“Moszkva katonáinak és fegyverzetének kivonására szólította fel Amerikát és a NATO-t” bejegyzéshez 6 hozzászólás

    1. Addig jutottam, hogy mindkét fél pofátlanul hazudik…
      érdemesebb saját magunknak olvasni több nyelven, több irányultságból, és konzekvenciát vonni az olvasottakból. Hitelesebb a kép, mint egy megmondó ember által.
      A Google fordító a legjobb barát ehhez.

      1. Talán az egyik legautentikusabb (pronews) forrás szerint -több irányú forrásból- adta a következő friss információkat az ukrán hadi eseményekről:
        „Egy ideje robbanások hallatszottak a nyugat-ukrajnai Ternopol városában, és ugyanezen információk szerint a szintén nyugat-ukrajnai Lviv városa felé tartanak a rakéták.Ugyanakkor újabb információk Kijev felett robbanásokról számolnak be.
        (videók, képek)
        Korábban 7 Tu-95-ös bombázó szállt fel különböző oroszországi bázisokról ismeretlen irányba.
        Látványos, kiemelten fontos esemény nem történt eddig.
        *https://www-defencenet-gr.translate.goog/amyna/enoples-sygkroyseis/ekrikseis-stin-ternopol-tis-dytikis-oukranias-pyrayloi-kateythynontai-kai-stin-lviv/?_x_tr_sl=auto&_x_tr_tl=hu&_x_tr_hl=hu
        Időközben az orosz vadászgépek és helikopterek lezuhanásának áldozatainak száma az új információk szerint 9 fő.Ukrajna Nagy-Britannia által a kijevi rezsimnek szállított Storm Shadow levegő-levegő rakétákat használta a légicsapásokra.

        https://www-pronews-gr.translate.goog/amyna-asfaleia/diethnis-asfaleia/rosiki-apantisi-me-katarripsi-su-24-kai-mig-29-tis-oukranikis-aeroporias-pou-meteferan-tous-vretanikous-storm-shadow/?_x_tr_sl=auto&_x_tr_tl=hu&_x_tr_hl=hu

        https://www-pronews-gr.translate.goog/amyna-asfaleia/diethnis-asfaleia/ekrikseis-stin-ternopol-tis-dytikis-oukranias-pyrayloi-kateythynontai-kai-stin-lviv/?_x_tr_sl=auto&_x_tr_tl=hu&_x_tr_hl=hu

        Moszkva szerint Kijev brit nagy hatótávolságú rakétákat használ polgári célpontok lövésére.
        https://insiderpaper-com.translate.goog/moscow-says-kyiv-using-uk-missiles-to-hit-civilian-targets/?_x_tr_sl=auto&_x_tr_tl=hu&_x_tr_hl=hu

        1. De szállítási kikötés volt, hogy orosz felségterület ellen nem használják!

Hozzászólás a(z) Ranger48 bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com