(idézet: Emlékek, gondolatok – Zsukov)
IX.
Természetszerűen adódik a kérdés: vajon a Sztálin által irányított vezetés miért nem léptette életbe az általa jóváhagyott hadműveleti terv intézkedéseit?
Ezekért a hibákért és tévedésekért legtöbbször Sztálint vádolják. Természetesen Sztálinnak voltak hibái, ezeknek az okait azonban nem szabad az objektív történelmi folyamatoktól és jelenségektől, a gazdasági és politikai tényezők egész komplexusától elszigetelten vizsgálni. Nincs egyszerűbb dolog, mint most, amikor már minden következmény ismeretes, visszatérni az események kezdetéhez, és így vagy úgy értékelni azt. És nincs bonyolultabb dolog, mint eligazodni a kérdések összességében, az erők egymás elleni harcában, az egymással szemben álló rengeteg vélemény, értesülés és tény között, közvetlenül az adott történelmi pillanatban.
Egybevetve és elemezve mindazokat a beszélgetéseket, amelyeket Sztálinnal jelenlétemben hozzá közel álló emberek körében folytattunk, az a szilárd meggyőződés alakult ki bennem, hogy minden szándékát és cselekedetét egy óhaj hatotta át – elkerülni a háborút, és az volt a meggyőződése, hogy ez sikerül is neki.
Sztálin jól tudta, milyen súlyos következményekkel járhat a Szovjetunió népeire nézve a háború egy olyan erős és tapasztalt ellenséggel, mint aminő a fasiszta Németország, és ezért ő, miként egész pártunk is, arra törekedett, hogy elejét vegye a háborúnak.
Jelenleg nálunk, különösen a nagy példányszámban megjelenő, népszerű publikációk zömmel azt emelik ki, hogy figyelmeztettek bennünket a Szovjetunió ellen készülő támadásra, arra, hogy határainknál csapatokat vonnak össze stb. Ámde abban az időben, mint ahogy ezt a fasiszta Németország szétzúzása után előtalált dokumentumok bizonyítják, Sztálin asztalára sok, egészen másfajta jelentés is került. Íme egy példa.
Hitlernek az 1941. február 3-i megbeszélésen adott utasítása alapján Keitel vezértábornagy, vezérkari főnök 1941. február 15-én különleges direktívát adott ki „az ellenség megtévesztésére”. A „Barbarossa” hadművelet előkészítésének álcázása céljából a vezérkar hírszerző és elhárító osztálya számos akciót dolgozott ki és hajtott végre álhírek és hamis jelentések terjesztése végett. A csapatok keletre történő áthelyezését úgy tüntették fel, mint „a történelem legnagyobb megtévesztő manőverét, amelynek az a célja, hogy elterelje a figyelmet az angliai invázió utolsó előkészületeiről”.
Rengeteg Angliára vonatkozó topográfiai anyagot nyomattak. A csapatokhoz angol tolmácsokat vezényeltek. A La Manche-csatorna, a Pas-de-Calais és Norvégia partvidékén előkészítették bizonyos vidékek „lezárását”. Híreket terjesztettek egy állítólagos ejtőernyős hadtestről. A tengerparton színlelt ütegeket állítottak fel. A csapatoknál olyan híreket terjesztettek, hogy pihenőre mennek az angliai invázió előtt, egy másik változat pedig az volt, hogy a csapatokat átengedik a szovjet területen, hogy Indiába bevonuljanak. Annak a változatnak az alátámasztására, hogy Angliában deszantot tesznek partra, „Cápa” és „Szigony” fedőnév alatt különleges hadműveleteket dolgoztak ki. A teljes propagandagépezet Angliára zúdult és abbahagyta a Szovjetunió elleni szokásos kirohanásokat. Ebbe a kampányba a diplomaták és mások is bekapcsolódtak.
Az efféle adatok és jelentések, valamint a fegyveres erők általános harckészültségében mutatkozó hiányosságok játszottak közre abban a rendkívüli óvatosságban, amelyet Sztálin tanúsított, amikor az esetleges agresszió visszaverésére való felkészüléssel kapcsolatban szóba került a hadműveleti-mozgósítási tervekben alapvető intézkedések végrehajtása.
Sztálin, mint már említettem, azt is figyelembe vette, hogy a területi rendszerről a kerethadseregre való áttérés folytán az egységek és magasabbegységek élére olyan parancsnoki-politikai káderek kerültek, akik még nem sajátították el a beosztásuknak megfelelő hadműveleti-harcászati művészetet.
A XVIII. pártkongresszus határozatai és a központi bizottság utána következő, a vezető káderek kiválogatására, kiképzésére és nevelésére vonatkozó útmutatásai alapján a hadseregparancsnokságok, a párt- és politikai szervek 1941 nyaráig igen nagy oktató-nevelő munkát végeztek, amelynek eredményeképpen emelkedett a káderek általános elméleti színvonala és növekedett jártasságuk.
Ámde a fegyveres erők parancsnoki kádereinek a kérdése az 1940-1941-es években továbbra is égető probléma maradt. Minthogy tömegesen helyeztek magas beosztásokba fiatal, harci tapasztalatokkal nem rendelkező parancsnokokat, egy időre csökkent a hadsereg harcképessége. Közvetlenül a háború előtt a fontos és nagy szervezési intézkedések végrehajtásakor érződött a hiány szakképzett parancsnokokban, harckocsizókban, tüzérekben és repülő-műszaki állományban, miközben fegyveres erőink létszáma tetemesen megnövekedett. Feltételeztük, hogy mindezt nagyjából 1941 végéig ki tudjuk küszöbölni.
Sztálin meg óhajtotta őrizni a békét, mint a szocializmus szovjetunióbeli építésének döntő feltételét. Látta, hogy Anglia és az Egyesült Államok kormánya mindent elkövet annak érdekében, hogy Hitlert háborúra bírja a Szovjetunió ellen. Angliának és más nyugati államoknak, miután súlyos katonai helyzetben voltak, és igyekeztek megmenekülni a katasztrófától, létérdekük volt, hogy Németország megtámadja a Szovjetuniót. Ezért fogadta annyira bizalmatlanul a nyugati kormányoknak azt az információját, hogy Németország a Szovjetunió megtámadására készülődik.
Csak a tények egyik csoportját említem, amelyek ismerete megerősíthette Sztálinnak az említett információval szembeni bizalmatlanságát. A fasiszta Németország titkos londoni tárgyalásairól van szó ama bizonyos 1939. évben, amikor a Szovjetunió katonai megbeszéléseket folytatott Angliával és Franciaországgal, amiről már beszéltem.
Az angol diplomácia azt javasolta a kormánynak, egyezzen meg a hitleristákkal a befolyási övezetek világméretű elhatárolásáról. Hudson angol kereskedelmi miniszter a Göring birodalmi marsallhoz közel álló Wohltat német titkos tanácsossal folytatott tárgyalásokon kijelentette, hogy a két állam előtt három nagy terület fekszik, amelyek a gazdasági tevékenység beláthatatlan színterei: a Brit Birodalom, Kína és Oroszország. Megtárgyalták a politikai és katonai kérdéseket, Németország nyersanyagbeszerzési problémáit stb. A tárgyalásokba más személyek is bekapcsolódtak. Dirksen londoni német nagykövet azt jelentette Berlinbe, hogy „az itteni kormánykörökben” erősödik „a konstruktív politika irányzata”.
Mellesleg helyénvalónak tartom megemlíteni, hogy amikor Hitler arra határozta el magát, hogy javasolja a Szovjetuniónak, gondolják meg együtt a világ befolyási övezetekre való felosztását, szovjet részről már a téma említése is éles és teljesen egyértelmű visszautasításban részesült. Ezt okmányok bizonyítják, és tanúsítják azok, akik részt vettek V. M. Molotov 1940 novemberi berlini látogatásában.
Mint ismeretes, április végén W. Churchill üzenetet küldött Sztálinnak. Ez állt benne: „Egy hitelt érdemlő ügynöktől megbízható információt kaptam arról, hogy a németek, miután úgy látták, hogy Jugoszlávia hálójukban van, vagyis március 20-án, megkezdték a Romániában tartózkodó öt páncélos hadosztály közül három átdobását Lengyelország déli részére. Abban a pillanatban, amikor tudomást szereztek a szerb forradalomról, ezt a mozgást megszüntették. Excellenciád könnyen értékelni tudja ezeknek a tényeknek a jelentőségét.”
Sztálin bizalmatlanul fogadta ezt az üzenetet. 1940-ben a világsajtóban olyan hírek kezdtek terjengeni, hogy angol és francia körök maguk készülődnek támadásra Észak-Kaukázus ellen, bombázni szándékoznak Bakut, Groznijt, Majkopot. Utána okmányok láttak napvilágot, amelyek megerősítették ezt. Egyszóval, nemcsak Churchill sohasem titkolt szovjetellenes, antikommunista tettei és kijelentései, hanem az akkori diplomáciai élet sok konkrét ténye is arra bírhatta Sztálint, hogy óvatosan fogadja az imperialista köröktől származó információkat.
1941 tavaszán a nyugati országokban egyre nagyobb számban kezdték terjeszteni az olyan provokációs híreket, hogy a Szovjetunió nagyszabású háborús készülődést folytat Németország ellen. A német sajtó felfújta ezeket a jelentéseket és utalt arra, hogy az ilyen jelentések beárnyékolják a szovjet-német viszonyt.
– Látják – mondta Sztálin – bennünket a németekkel, a németeket pedig a Szovjetunióval ijesztgetik, és egymás ellen uszítanak bennünket.
Ami annak a megnemtámadási egyezménynek az értékelését illeti, amelyet 1939-ben, olyan időben kötöttünk Németországgal, amikor országunkat két oldalról érhette volna támadás – Németország és Japán oldaláról -, alaptalan azt állítani, hogy Sztálin hitt benne. A párt és a szovjet kormány abból indult ki, hogy az egyezmény nem hárítja el a Szovjetuniót fenyegető fasiszta agresszió veszélyét, de lehetővé tette, hogy védelmünk erősítésére időt nyerjünk, megakadályozta a szovjetellenes egységfront kialakítását. Sztálintól azonban valamennyire is megnyugtató véleményt a megnemtámadási egyezményről én sohasem hallottam.
- május 5-én a Vörös Hadsereg akadémiája végzett tisztjei számára adott fogadáson Sztálin beszédet mondott a volt hallgatók előtt.
Tanulmányaik befejezése alkalmából üdvözölte a kibocsátottakat, rámutatott azokra az átalakulásokra, amelyek az utóbbi időben a hadseregben történtek.
Elvtársak, mondta, önök 3-4 évvel ezelőtt hagyták el a hadsereget, most visszatérnek soraiba és nem fognak ráismerni. A Vörös Hadsereg korántsem az, ami néhány évvel ezelőtt volt. Új hadsereget teremtettünk, korszerű haditechnikával szereltük fel. Harckocsijaink, légierőink, tüzérségünk arculata megváltozott. Önök megérkezve a csapatokhoz sok újdonságot fognak látni.
A továbbiakban jellemezte az egyes fegyver- és haderőnemeknél bekövetkezett változásokat.
Önök a fővárosból a csapatokhoz mennek – folytatta. – Önöknek a vöröskatonák és a parancsnokok fel fogják tenni a kérdést: Mi történik most? Miért győzték le Franciaországot? Miért szenved Anglia vereséget és miért győz Németország? Valóban legyőzhetetlen-e a német hadsereg?
A német hadseregben a katonai elmélet fejlődik. A hadsereget a legújabb technikával szerelték fel, kiképezték az új hadviselési módokra. Nagy tapasztalatokat szerzett. Tény az, hogy Németország hadserege, mind technikai, mind szervezettség szempontjából jobb. Ámde a németek hiába hiszik azt, hogy hadseregük eszményi, legyőzhetetlen. Legyőzhetetlen hadsereg nincs. Németországnak nem lesz sikere. Területrabló, hódító háborúk jelszavával, más országok leigázásának, más népek és államok alárendelésének jelszavával győzelmet nem arathat.
Németország európai katonai sikereinek okairól szólva, Sztálin érintette azt a kérdést, hogy milyen a viszonya az egyes országoknak saját hadseregükhöz. Ahol a hadseregről nem gondoskodnak, ahol nem nyújtanak neki erkölcsi támogatást, ott a hadsereget bomlasztó morál jelenik meg, a katonákat kezdik lenézni. A hadseregnek a nép és a kormány rendkívüli gondoskodását és szeretetét kell élveznie – ebben rejlik a hadsereg legnagyobb erkölcsi ereje. A hadsereget dédelgetni kell.
A katonaiskolának az a kötelessége, hogy a parancsnoki kádereket csakis az új technika alapján oktassa, csak így oktathatja, messzemenően felhasználva a korszerű háború tapasztalatait. Röviden vázolva a tüzérek, harckocsizok, repülők, lovasok, híradósok és a gyalogosok háborús feladatait, hangsúlyozta, hogy át kell szerveznünk propagandánkat, agitációnkat, sajtónkat. Hogy jól felkészüljünk a háborúra, nemcsak korszerű hadseregre van szükségünk, hanem politikailag is fel kell készülnünk.
Mi következik tehát az említett tényekből? Hogyan értékeljük azt, amit a háború előtt tettünk, amit a közeljövőben szándékoztunk elvégezni és azt, amit nem sikerült vagy nem tudtunk megtenni hazánk védelmi képességének erősítése érdekében? És hogyan ítéljünk ma, amikor már mindent átéltünk, kritikailag átgondolva azt, ami elmúlt és ugyanakkor újra a Nagy Honvédő Háború küszöbén képzelve magunkat?
Sokáig töprengtem ezen, és az alábbi következtetésekre jutottam.
Úgy vélem, hogy az ország védelmének érdekében alapjában véve, fő vonásaiban és irányaiban helyesen cselekedtünk. Hosszú éveken át gazdasági és társadalmi szempontból mindent, vagy majdnem mindent megtettünk, ami lehetséges volt. Az 1939 közepétől 1941 közepéig terjedő időszakban pedig a nép és a párt különleges erőfeszítéseket tett, hogy erősítse a honvédelmet, s ez minden forrást és eszközt igénybe vett.
A fejlett ipar, a kolhozrendszer, az általános műveltségi szint emelkedése, a nemzetiségek egysége, a szocialista állam ereje, a nép magas fokú hazafisága, a pártirányítás, amely kész volt egybeforrasztani az arcvonalat és a hátországot – ez volt a gigászi ország védelmi képességének nagyszerű alapja, annak a nagy győzelemnek a fő forrása, amelyet a fasizmus elleni harcban arattunk. Az a körülmény, hogy a háború négy évének óriási nehézségei és veszteségei ellenére a szovjet ipar kolosszális mennyiségű fegyvert – majdnem 490 000 löveget és aknavetőt, több mint 102 000 harckocsit és rohamlöveget, több mint 137 000 repülőgépet – gyártott, azt mutatja, hogy a gazdaság alapját katonai, honvédelmi szempontból helyesen és szilárdan raktuk le.
Ha újból végiggondolom a szovjet fegyveres erők fejlesztésének menetét egészen a polgárháborútól kezdve, szintén azt kell mondanom, hogy alapjában véve itt is helyes úton jártunk. A szovjet katonai doktrínát, a csapatok nevelési és kiképzési elveit, a hadsereg és a flotta fegyverzetét, a parancsnoki káderek képzését, a fegyveres erők szervezetét és szervezését szakadatlanul a szükséges irányban tökéletesítettük. A csapatok erkölcsi és harci szelleme, politikai öntudata és érettsége mindenkor kimagasló volt.
Természetesen, ha most újból végigjárhatnánk ezt az egész utat, akadna olyasvalami is, amit mellőznünk kellene. De ma nem tudok semmiféle olyan nagy, elvi irányt megemlíteni fegyveres erőink fejlesztésében, amelyet sutba kellene dobnunk. Az 1939 közepétől 1941 közepéig terjedő időszakot pedig egészben véve olyan átalakulások jellemzik, amelyek már két-három év múlva kiváló hadsereget adtak volna a szovjet népnek.
A fő és meghatározó momentumokat tekintve – hiszen végső soron ezek döntik el az ország sorsát a háborúban, ezektől függ a győzelem vagy a vereség -, a párt és a nép felkészítette hazáját a védelemre.
Ezt nem azért állítom, hogy elhárítsam magamról az akkori idők mulasztásáért engem terhelő részfelelősséget. Egyébként minden józanul gondolkodó ember megérti, hogy még a vezérkar főnökének a magas beosztásában sem lehet négy és fél hónap alatt mindent elérni. Egyes hibáimról már beszéltem, másokról pedig beszélni fogok. Számomra más fontos: segíteni felvázolni a dolgok valódi állását.
SaLa
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható 
piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!