FIGYELEM: Az alábbi írás immáron 5 és fél éves!
“Viktor király és a 11 tyukodi torony: német lap mondott ciki magyar népmesét
A Die Zeit tudósítója utánajárt, mit jelent a valóságban az a forradalmi változás, amit Orbán Viktor ígért pártja 2010-es választási győzelme után. A lap szerint Magyarország ma egy uniós pénzből élő autokrácia, ahol a kulcsterületek, így a média, a bíróságok valamint az egyetemek Orbán és pártja kezében vannak.
Ha az 1998 és 2002 közötti ciklust nem számítjuk, akkor hét éve kormányoz már Orbán Viktor. Ez idő alatt úgy megváltoztatta az országot, ahogy előtte egyetlen választott politikus sem: a demokráciát nem számolta fel teljesen ugyan, de megváltoztatta, autokráciába fordította Magyarországot, ami csendben kezd diktatúrává alakulni. A fontosabb területek már Orbán és pártja ellenőrzése alatt vannak. Az állam szüntelen átformálásának módszerét ráadásul a kritikák ellenére a jelenlegi lengyel kormány is átvette – összegezte a helyzetet a Die Zeit újságírója.
Steffen Dobbert a kis magyar valóság néhány olyan furcsaság története segítségével próbálta ábrázolni Magyarország átalakulását, amelyekre az EU is felfigyelt. Már csak azért is, mert egy részüket uniós pénzből finanszírozták, és hasznosságuk erősen megkérdőjelezhető.
Az egyik ilyen furcsaság Orbán Viktor szülőfalujának új kisvasútja, amely a helyi arénát köti össze egy erdővel, oda-vissza ingázik a nagyjából hat kilométeres pályán. Majdnem kétmillió euró uniós pénzt költöttek rá, naponta nagyjából 25 ember utazik rajta, de legalább van vasút a felcsúti arénához, ami máris a jelenlegi hatalom egyik emlékműve.
A Budapesttől jó négyórányi autózással elérhető szabolcsi kisfalu, a román-magyar-ukrán hármashatárnál fekvő Tyukod egyik lakója, neve vállalása nélkül, királynak nevezte Orbán Viktort, aki valóban úgy kormányozza már az országot, mint egy király. És éppen Tyukodon is tudnak példát mutatni arra, hogyan lehet hasznavehetetlen beruházásokra elverni uniós pénzt, illetve hogyan működik Orbánék rendszere. A Hír TV után a Die Zeit is utánajárt a tizenegy, EU-támogatásból épített kilátónak, amelyek tetejéről nem nyílik különleges panoráma, turisták egyiket se nagyon látogatják, de valamire el akarták költeni az elkölthető ingyenpénzt – és elköltötték.
A magyarországi riportban emlékeztetnek: Magyarország ellen az EU kötelezettségszegési eljárások tömegkelegét indította már, Orbánék ugyanakkor nyugodtak, mert tudják, hogyan lehet következmények nélkül átvergődni ezeken úgy, hogy közben az EU előnyeit is élvezhessék.” (hvg.hu)
AZ ALÁBBI CIKK PEDIG 2023 ÁPRILIS 11. – I KELTEZÉSŰ!
200 millió közpénzből építettek 11 kilátót egy alföldi faluban, ma varjú fészkel némelyikben
De van olyan is, amelyet a fenntartó le is bontott, amikor már nem volt kötelező üzemeltetni a támogatás miatt. Némelyik egyszerűen csak rohad.
Annak idején még a világlapokba is eljutott a tyukodi kilátófejedelemség híre: az alföldi településen 200 millió forintos EU-támogatást költöttek el arra 2013 óta, hogy kilátókat építsenek annak ellenére, hogy nemhogy tizenegy, de egy kilátóból se nagyon van kilátás a környéken. A Válasz Online most, a lombkorona és erdő nélküli, szintén EU-s támogatásból épített lombkoronasétány miatt utánajárt, mi lett a sorsa ezeknek a kilátóknak.
„Tyukodra azért mentünk vissza, mert már lejárt az uniós projektek esetében kötelező 3-5 éves fenntartási kötelezettség. Ami itt történt, előrevetíti, hogy mi lesz más hasonló megalapozottságú projektek, például a jellegtelen faültetvényekben vagy a puszta közepén felhúzott lombkorona-tanösvények sorsa” – szól a cikk indoklása. A riporter a következőket tapasztalta:
Szabó-kilátó: A lap szerint ennek az egy kilátónak lett volna értelme turisztikai szempontból a jó elhelyezkedése miatt. Azonban a kilátó tulajdonosa a kötelező fenntartási idő végén lebontotta a kilátót.
Szabó 2 kilátó: Ugyanaz a tulaj szintén elbontotta.
Kecskés-kilátó: Ide ösvény sem vezet, de a kilátó még áll. Azonban varjúpár neveli benne a fiókáit. „Ebből következtetni lehet a torony látogatottságára is.”
Rádika Gyöngye-kilátó: Ez az egyetlen kilátó, ahol „valamilyen karbantartás nyomai látszottak”, és még az erdélyi hegyekre is rálátni innen.
Erdei kilátó: A kilátót és a hozzá tartozó tanösvényt lebontották, de a faanyag szemétként ott hever a földön szétszórva.
Balogh-kilátó: A lépcső alján leláncolt fakapu zárja el az utat tiltó táblával.
Három névtelen kilátó: Két kilátóról már semmilyen információt nem találni, egy harmadik még áll, de lehetetlen megközelíteni.
Diana-kilátó: Már csak a betonalapozása áll, ezzel „talán évszázadok múlva is őrizni fogja az emlékét annak, hogy valaha 5-10 millió forintot lehetett keresni azzal, hogy az unió pénzén az ember kilátót épített a semmi közepére” – írja a lap.
„Az összesítésünk szerint Tyukod egykori tizenegy kilátójából ma már biztosan csak öt áll, négyet lebontottak, kettő sorsa ismeretlen” – áll a lapban, amely arról is beszámolt, hogy a Hatvanból 1,1 milliárdos kerékpáros támogatás egyik részeként megépült, életveszélyes kerékpáros kalandparkot is bontják éppen; egyébként itt is évek óta áll egy „lombkoronasétány”, amely körül semmiféle erdő nincsen. Sárazsadányban kalandpark épült EU-s támogatásból, ezt is lezárták azóta kerítéssel és lánccal. (hvg.hu)
Bal-Rad komm: Hát Drága Felejim! Íme Döbrögisztán vajdaság Európai Uniós Gyarmati Terület PÓRI NÉPSÉGE ÁLTAL IS JÓL LÁTHATÓ HÉTKÖZNAPJAI! Ami ellen egyetlen árva szavunk sem lehet, hiszen a dolgok alakításában mi magunk is AKTÍVAN RÉSZT VETTÜNK, ÉS RÉSZT IS FOGUNK VENNI! MI AKARTUK, HOGY ÍGY LEGYEN!
De a MI KÖZÖS PRODUKCIÓNKNAK MÉG KORÁNTSINCS ÁM VÉGE! Folyt. köv.
Engedjenek meg a balrad.hu Nyájas Olvasói nekem – a blog adminjának – egy “személyes”, A JÖVŐNKRE NÉZVÉST AGGODALMASKODÓ megjegyzést.
Jómagam – mint azt sokan tudják – Döbrögsztán vajdaság középső fertályán – egy Törtel nevű faluban élek! Ez a Törtel egy átlagos falu, átlagos történetekkel!
AHOL 2023 MÁJUS 7 – ÉN “ÁLTALÁNOS” ÖNKORMÁNYZATI “VÁLASZTÁST” TARTANAK!
Akiket esetleg érdekel a MIÉRT? – azok utána nézhetnek itt:
https://www.facebook.com/tortelkozseg
Nem akarom Önöket untatni egy hosszúra nyúlt történettel, ugyanakkor szeretném elkerülni egy bombasztikusnak tűnő kijelentés (ami amúgy is csak az én HITELTELEN! – személyes vélekedésem!) megtételét is, de jómagam félve írom le:
A MÁJUS 7 – I TÖRTELI HELYI VÁLASZTÁSOK – MEGLEHET – ELŐRE VETÍTIK TÁGABB ÉLŐHELYÜNK, AZ EGYKORI MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG HELYÉN JELENLEG BURJÁNZÓ DÖBRÖGISZTÁN vajdaság EURÓPAI UNIÓS GYARMATI TERÜLET MAGYARSÁGÁRA VÁRÓ KATASZTROFÁLIS JÖVŐT!
Mindez pedig köszönhető a magát magyarnak nevezni merő politikai gonosztevő bűnbandák ZSÁKMÁNYFÉLTŐ ÉS ÚJABB ZSÁKMÁNYRA ÉHES akcióinak! Amihez pedig – MI MAGYAROK! – (beleértve anno az én személyemet is!) KÉSZSÉGGEL NYÚJTUNK SEGÍTŐ KEZET KÁRTEVŐINKNEK!
Amely bűnbandák egytől – egyig élvezik a minket legyarmatosító Európai Unió TÁMOGATÁSÁT!
Amelynek Döbrögisztán vajdság RABLÓELITJE 2004. május 1-je óta teljes jogú tagja.