Zseléagyút kikosarazták Washingtonban
A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető az Amerikai Kereskedelmi Kamara (AmCham) üzleti fórumán azt hangoztatta, hogy naiv illúziónak bizonyult a tavalyi év elején a remény, hogy nyugodtabb idők jönnek a koronavírus-járvány után, ugyanis kitört az ukrajnai háború, és ennek nyomán példátlan módon, rövid időn belül kétszer is a feje tetejére állt a világgazdaság.
Nagy hibának nevezte, hogy Európa versenybe bocsátkozott a világ vezető katonai hatalmának számító Egyesült Államokkal az Ukrajnának nyújtott védelmi segítségnyújtás terén. Rámutatott, hogy a háború Európában zajlik, és bár a negatív következmények globálisak, legsúlyosabban a szomszédságban érezhetők, nem az országtól több ezer kilométerre.
ÚGY VÉLEKEDETT, HOGY MAGYARORSZÁG A DIPLOMÁCIAI RENDEZÉST KÉPVISELŐ ÁLLÁSPONTJÁVAL KISEBBSÉGBEN VAN A TRANSZATLANTI SZÖVETSÉGBEN, DE A VILÁG NEM CSAK EZEN ORSZÁGOKBÓL ÁLL, ÉS A „BUBORÉKBÓL KITEKINTVE” JÓL LÁTHATÓ, HOGY A KORMÁNY A GLOBÁLIS TÖBBSÉGHEZ TARTOZIK EZ ÜGYBEN.
Elmondta, hogy az európai gazdasági fejlődés alapját a fejlett nyugati technológiák és a könnyen elérhető, olcsó orosz energiahordozók kombinációja jelentette eddig, a kötelékeket azonban elvágják, és a helyzet tovább is romolhat, mert egyesek az európai–kínai együttműködést is fel akarnák számolni, ami „kiütné” az európai gazdaságot.
A miniszter arról számolt be, hogy Magyarország nem diszkriminálja egyetlen állam vállalatait sem, így a keleti és a nyugati beruházások találkozási pontjává vált az autóiparban, ami garancia a hosszú távú gazdasági növekedésre és védettséget jelent a bizonytalanságokkal szemben.
1700 amerikai vállalat van Magyarországon
Végül pedig közölte, hogy az amerikai cégek alkotják Magyarországon a második legnagyobb beruházói közösséget, 1700 vállalat mintegy 107 ezer embert foglalkoztat, és 2022-ben – 16 százalékkal – megdőlt a kétoldalú kereskedelmi forgalom rekordja.
TÁJÉKOZTATÁSA SZERINT A KORMÁNY AZ UTÓBBI NYOLC ÉVBEN 103 AMERIKAI BERUHÁZÁST TÁMOGATOTT NAGYJÁBÓL KÉTMILLIÁRD DOLLÁRRAL, ÉS JELENLEG IS NYOLC TÁRSASÁGGAL FOLYNAK ILYEN TÁRGYALÁSOK.
Hangsúlyozta, hogy ma a gazdasági együttműködés az amerikai–magyar kapcsolat legjobban működő pillére, ami gyakori, amikor Budapesten jobboldali, Washingtonban pedig demokrata párti vezetés van, s a kormány számít az amerikai cégekre a viszony életben tartása érdekében.
„Mert csak”
Érintette a kettős adóztatás elkerüléséről szóló szerződés felmondását is, üdvözölve, hogy az amerikai republikánus párti vezetők ígéretet tettek annak újrakötésére kormányváltás esetén. A miniszter elmondása szerint jelezték az amerikai kormányzatnak, hogy a magyar kormány kész az egyeztetésre.
Ő LEVELET IS KÜLDÖTT, DE A VÁLASZBÓL VILÁGOSSÁ VÁLT A SZÁMÁRA, HOGY A JELENLEGI AMERIKAI ADMINISZTRÁCIÓ NEM ÁLL KÉSZEN AZ EGYEZTETÉSRE, HOGY ÚJRA MEGNYISSÁK A TAVALY NYÁRON FELMONDOTT KETTŐS ADÓZTATÁS ELKERÜLÉSÉRŐL SZÓLÓ EGYEZMÉNY KÉRDÉSÉT. AZ A VÁLASZ ÉRKEZETT, HOGY „MERT CSAK”.
Szijjártó Péter megismételte az üzleti fórumon: „határozott jelzést adott” a magyar álláspontról az amerikai kormányzatnak, és a magyar pénzügyminiszter is tárgyalást kezdeményezett amerikai kollégájával Washingtonban a kérdésben. Azonban, mint kiderült, ez nem vezetett eredményre – írja az ATV.
Szakított velünk Washington
A kettős adóegyezmények megléte az abban részt vevő egyes országok számára a gazdasági kapcsolatok magas szintjét jelképezik, és egyfajta biztonságot, garanciát is adnak az adott országok cégei és a magánszemélyek számára.
Tavaly júliusban értesítette az Egyesült Államok Magyarországot, hogy felmondja a két ország között fennálló, kettős adóztatás elkerüléséről szóló egyezményt. A megszűnő megállapodás rendelkezései az adó megállapítása tekintetében 2023. december 31-ig még alkalmazhatók, azaz az idén év végéig keletkezett jövedelmek adójogi kezelésében nincs változás. (index)
Bal-Rad komm: A vajdát és uvartartását az USA és annak kliensi köre EGYSZERŰEN LEÍRTA! (Ami nem kellene hogy izgalmi állapotba hozza az arra érdemeseket, tekintettel arra, hogy EDDIG elmondhatták: “van mááásik!”) EDIG LEGALÁBBIS…- VOLT! Hiszen a vajda pávatáncának lényegét az adta, hogy – VALAMI OKNÁL FOGVA – és ezt az okot most ne firtassuk – az USA – val ellentétes oldalon álló Oroszország felé is tett időközönként néhány lépést! Így remélve – minden eshetőségre felkészülvén – némi biztonságot a SZEMÉLYÉT ÉS AZ ÖSSZEHARÁCSOLT VAGYONÁNAK! Bízva abban, hogy az ő súlya a geopolitikában eléri azt a mértéket, ami a számára szükséges GARANCIÁT MEGTEREMTI! EGY NATO – latorszövetségbe beintegrált Döbrögisztán teljhatalmú, bölcs uraként! Bízva abban, hogy a ‘zoroszok méltányolni fogják az ő pávatánc produkcióját, és ha a nemzetközi helyzet úgy találna fordulni, az ő személye és szerepe továbbra is megkérdőjelezhetetlen lesz! TOVÁBBRA IS Ő MARAD DÖBRÖGISZTÁN KORLÁTAN URALOMMAL BÍRÓ vajdája!
Itt a balrad.hu – n pedig NEM EGYSZER FÖLHÍVTUK A FIGYELMET Döbrögink VÁRHATÓ NAGY CSALÓDÁSÁRA! Merthogy a ‘zoroszok korántsem annyira hülyék ám, mint ahogyan azt ő remélte és gondolta!
A Szovjetunió hóhérának – Gorbacsovnak – a gyászszertartásán való TÜNTETŐ JELLEGŰ SZEMÉLYES MEGJELENÉSÉT KÖVETŐEN – alig öt hónapon belül – MEG IS ÉRKEZETT MOSZKVA ROSSZALLÁSA! A “szokásos” módon, nem direktben, hanem közvetett módon. Egy ún. orosz “kormányközeli” sajtóterméken, https://svpressa.ru/politic/ – n keresztül:
Orbán Viktor (Hung. Orbán Viktor) – a Magyar Köztársaság miniszterelnöke – svpressa-ru
Az svpressa-ru. – nak a balrad.hu – n megjelent “magyarítás” nélküli cikke – akár úgy is mondhatnánk – BOTRÁNYOSAN ŐSZINTÉN FOGLALKOZIK vajdánk politikai pályafutásával! Ez az őszinteség pedig már akkor előre vetítette a Kreml “bizalomvesztését” a Nagy Pávatáncos Döbrögi személye iránt! Döbröginket meg is lep(het)te a dolgok ilyen irányú alakulása, és igyekezett is gyorsan újrapozicionálni az ő MEGKERÜLHETETLENNEK VÉLT személyét és szerepét! Ami jobbára a NATO – EU – bűnszövetséghez való újradörgölődzésében nyilvánult meg!
CSAKHOGY OTT MÁR A LEGTELJESEBB HITELVESZTÉSBEN VOLT! Viszont ez a nagy újradörgölődzési akciósorozata meggyőzte Moszkvát is: a magyarok vajdája nem egyéb, mint egy politikai szélkakas, aki csakis és kizárólag a saját hasznát lesi minden esetben!
Ezt pedig a NATO – EU – bűnszövetségben IS MINDENKI TUDTA/TUDJA!
A moszkvai – EDDIG KÖZÉRTHETŐEN KI NEM MONDOTT – elbocsájtó szép üzenetet pedig úgy értelmezték Washingtonban és Brüsszelben egyaránt, hogy a magyarok az ő orruk alá sok borsot törő vajdájának elérkezett a nyakatörésének az ideje!
Dörgölődzhet mostmár bárhogyan a vajdánk, A NEKI ADOTT IDŐBŐL MÁR CSAK A KEGYELMI SZAKASZ MARADT! ŐKELÉG JÓL ISMERIK AZ OROSZOKAT! Tudják jól: ha egyszer valaki elveszti a bizalmukat, az többé már nem fogja azt ismét megszerezni! “Szövetségesükként” viszont az ő belátásukon múlik a vajda sorsa!
DE MIVELHOGY “VAN HELYETTE MÁÁSIK” jelentkező a vajdaposztra, hát – ha nagyon finoman akarjuk kifejteni a Döbrögire váró sorsát – úgy is fogalmazhatunk: “ejtik” őt!
A Nagy Kérdés már csak az, hogy KIRE – MIRE BÍZZÁK AZ ÍTÉLETÜK VÉGREHAJTÁSÁT?
Amilyen raffináltak, képesek arra, hogy a MAGYAROKRA! Mi pedig – amilyen hülyék vagyunk – képesek vagyunk arra, hogy ezt a megbízatást IS BEVÁLLALJUK!