(idézet: Emlékek, gondolatok – Zsukov)
VII.
A nagy japán csoportosítás szétverése a Bain-Cagan hegyen, valamint a Halhin-Gol folyó keleti partján a védelem megtartása számottevően javította csapataink és a mongol egységek politikai-erkölcsi állapotát. A harcosok, tisztek, az egységek parancsnokai őszintén, tiszta szívből köszöntötték barátaikat s egymást a győzelem alkalmából.
A Bain-Cagan-i csatában a fő szerepet a 11. harckocsidandár, a 7. páncélgépkocsidandár, a 8. mongol páncélos osztály és a velük együttműködő tüzérség és repülőerők játszották. A Bain-Cagan körzetében lefolyt ütközet tapasztalata azt mutatta, hogy ha rendelkezünk a légierővel és a gépesített tüzérséggel hozzáértően együttműködő harckocsi- és páncélgépkocsi-csapatokkal, akkor döntő eszköz van a kezünkben a gyors, határozott célú hadműveletek megvalósításához.
Az ellenség egyelőre beérte a katonai felderítő tevékenységgel. Augusztus 12-én azonban egy gyalogosezred, amelyet tüzérséggel, páncélgépkocsikkal és részben harckocsikkal erősítettek meg, 22 bombázó repülőgép támogatásával megtámadta a 22. mongol lovasezredet, és elfoglalta az arcvonal déli szakaszán a „Nagy Homok” magaslatot.
Az ellenség az egész arcvonalon aktívan építette védelmét: faanyagot szállított, fedezéket készített, a védelem műszaki kiépítésével foglalkozott. Légiereje, amely érzékeny veszteségeket szenvedett (július 23-tól augusztus 4-ig 116 repülőgépét lőttük le), felderítő repülésekre és a központi átkelőhely, a tüzérségi állások és a tartalékerők elleni kisebb bombázásokra korlátozta tevékenységét.
A szovjet-mongol csapatok parancsnoksága alaposan felkészült, hogy legkésőbb augusztus 20-ig általános támadó hadműveletet kezdjen a Mongol Népköztársaság területére behatolt csapatok végleges szétverése céljából.
Ennek megvalósítása érdekében a haditanács kérésére az 1. hadseregcsoporthoz a Szovjetunióból sürgősen új erőket és eszközöket, anyagi-technikai tartalékokat dobtak át. Két lövészhadosztály, egy harckocsidandár, két tüzérezred és más egységek is érkeztek kiegészítésül. Megerősítették a bombázó- és vadászrepülőket.
A küszöbönálló igen bonyolult hadművelet végrehajtásához az ellátó bázistól földutakon kellett a Halhin-Gol folyóig, 650 km távolságra szállítanunk
– 18 ezer tonna tüzérségi lőszert,
– 6500 tonna repülő lőszert,
– 15 ezer tonna kenő- és üzemanyagot,
– 4000 tonna élelmiszert,
– 7500 tonna fűtőanyagot,
– 4000 tonna egyéb terhet.
Ahhoz, hogy a fenti súlyt a hadművelet kezdetéig elszállíthassuk, 3500 gépkocsira és 1400 tartálykocsira lett volna szükség. Ám a hadseregcsoportnak csak 1724 gépkocsija és 912 tartálykocsija volt. Augusztus 14-e után a Szovjetunióból még 1250 gépkocsi és 375 tartálykocsi érkezett. Hiányzott tehát 576 gépkocsi és 113 tartálykocsi.
A szállítások zöme a szállítógépkocsikra és a csapatgépkocsikra hárult, beleértve a tüzérségi vontatókat is. Ilyen szélsőséges intézkedésekre azért határoztuk el magunkat, mivel egyrészt más lehetőségünk nem volt, másrészt úgy véltük, hogy csapataink védelme elég szilárd.
A gépkocsivezetők, ezek a nagyszerű hősök, megtették a lehetetlent. A fullasztó hőségben, száraz szélben 1200-1300 km-es távolságon 5 napon át megszakítás nélkül folyt a szállítás.
A hadtáp felépítésében és a szállítások megszervezésében nagyon sokat segített a Bajkálontúli Katonai Körzet, amelynek közreműködése nélkül valószínűleg nem tudtuk volna ilyen rövid határidő alatt biztosítani a hadművelethez szükséges anyagi-technikai tartalékokat.
A küszöbönálló hadművelet sikere egyik döntő tényezőjének a harcászati hadműveleti meglepést tartottuk, amelynek olyan helyzetbe kell hoznia az ellenséget, hogy ne tudjon ellenállni megsemmisítő csapásunknak, és ne legyen képes ellenmanőverre. Nagyon számítottunk arra, hogy a japán fél, mivel nincsenek jó harckocsiegységei és gépesített csapatai, egységeit nem tudja gyorsan átdobni a másodrendű irányokból és a mélységből a mi csapásmérő csoportosításaink ellen, amelyek az ellenfél védelmének szárnyain tevékenykednek, a 6. japán hadsereg bekerítése céljából.
Az álcázás és intézkedéseink legszigorúbb titkosságának megőrzése érdekében a hadseregcsoport haditanácsa a küszöbönálló hadművelet tervének kidolgozásával egyidőben elkészítette az ellenség megtévesztésének hadműveleti-harcászati tervét, amely magában foglalta:
– a Szovjetunióból a hadseregcsoport erősítésére érkező csapatok rejtett mozgását és összpontosítását,
– a Halhin-Gol folyó mögött védőerők és -eszközök rejtett átcsoportosítását,- a csapatok és anyagi eszközök rejtett átszállítását a Halhin-Gol folyón,
– a terep felderítését a csapatok megindulási körleteiben, szakaszain és tevékenységük irányában,
– a küszöbönálló hadműveletben részt vevő valamennyi fegyvernem feladatainak szigorúan titkos kidolgozását,
– a rejtett felderítést minden haderő- és fegyvernem segítségével,
– az ellenség hamis informálását és szándékaink felőli megtévesztését.
Ezekkel az intézkedésekkel olyan benyomást igyekeztünk kelteni az ellenségben, hogy részünkről nem folyik semmiféle támadás előkészítése. Meg akartuk az ellenséget győzni arról, hogy széles körű munkát folytatunk a védelem erősítése érdekében, és csak a védelem kiépítésére fordítjuk figyelmünket. Ezért elhatároztuk, hogy mindenféle mozgást, összpontosítást, csoportosítást csak éjjel hajtunk végre, amikor az ellenség légi felderítése és optikai eszközökkel történő megfigyelése megbénul.
Augusztus 17-18 előtt határozottan megtiltottuk, hogy csapatokat szállítsanak azokba a körzetekbe, ahonnan csapást akartunk mérni azzal a céllal, hogy csapataink kijussanak az ellenséges csoportosítás szárnyaira és hátába. A terepfelderítést végző parancsnoki állomány sorkatonai egyenruhában és csak teherautón mehetett ki a terepre.
Tudtuk, hogy az ellenség rádiófelderítést folytat, lehallgatja a telefonbeszélgetéseket. Megtévesztése érdekében a rádió- és telefonközlemények egész rendszerét dolgoztuk ki. A beszélgetések csak a védelem kiépítéséről és az őszi-téli időszakra való felkészítésről folytak. A megtévesztő rádióadások olyan rejtjelkulcson alapultak, amelyet könnyen meg lehetett fejteni.
Több ezer röpiratot és néhány emlékeztetőt adtunk ki a katonák számára, amelyek a védelemről szóltak. Ezeket az anyagokat az ellenséghez is átdobtuk, hogy lássák, milyen irányban folyik a szovjet-mongol csapatok politikai felkészítése.
A szárnyak ellen csapásmérő erők összpontosítását és a megindulási körletbe való előrevonásukat augusztus 19-éről 20-ára virradó éjjelre terveztük. Virradatra mindennek rejtve kellett lennie a folyó menti cserjésben, a különlegesen előkészített fedezékekben. A tüzérség lövegeit, az aknavetőket, a vontatóeszközöket és a különféle technikát alaposan álcáztuk, a helyi anyagokból készített álcázóháló alatt. A harckocsiegységek kis csoportokban különböző irányból foglalták el megindulási körleteiket, közvetlenül a tüzérségi és légi előkészítés kezdete előtt. E megoldást sebességük tette lehetővé.
Az éjszakai mozgásokat zajjal is álcáztuk, amelyet a repülőgépek zúgása, a tüzérségi és aknavető tűz, a géppuskák és kézifegyverek tüze szolgáltatta. Mindez szigorúan megállapított rend szerint, a mozgásoktól függően történt.
A mozgás álcázásának érdekében hanggerjesztő berendezéseket is használtunk, amelyek jól utánozták a kerekek csikorgását, a repülőgépzúgást, a harckocsik zaját stb. A mesterséges zajhoz 12-15 nappal a csapásmérő csoportosítások mozgásának megkezdése előtt kezdtük hozzászoktatni az ellenséget. A japánok az imitációt eleinte a csapatok valóságos tevékenységének vélték, és lőtték azokat a körzeteket, ahol ilyet észleltek. Később, vagy mert hozzászoktak, vagy mert rájöttek, hogy miről van szó, általában nem fordítottak figyelmet semmiféle zajra, ami igen fontos volt számunkra a valódi átcsoportosítások és összpontosítások időszakában.
Hogy az ellenséghez semmiféle hír ne szivárogjon ki a támadó hadműveletről, a fő támadás tervét a hadseregcsoport törzsében személyesen a parancsnok, a haditanács tagja, a politikai osztály vezetője, a törzsfőnök és a hadműveleti osztály vezetője dolgozta ki. A parancsnokok, a fegyvernemi főnökök és a hadosztályparancsnokok a hadseregcsoport-parancsnok által jóváhagyott terv szerint csak a különleges kérdéseket dolgozták ki. A hadműveleti tervet, a parancsokat, a harcintézkedéseket és az egyéb hadműveleti okmányokat egyetlen személy gépelte le.
Ahogy a kitűzött idő közeledett, a különböző fokozatú parancsnokokkal fokozatosan megismertettük a hadműveleti tervet. Ezt a harctevékenység megkezdése előtt 4 nappal kezdtük, és 24 órával a hadművelet kezdete előtt fejeztük be. A katonák és tiszthelyettesek a támadás megindulása előtt három órával kapták meg a harcfeladatot.
A további események és támadó hadműveletünk egész menete bebizonyította, hogy az ellenség megtévesztésére és az álcázásra tett különleges intézkedések, valamint a meglepetésszerű hadművelet egyéb előkészületei rendkívül fontos szerepet játszottak, és az ellenséget valóban váratlanul érték.
Az augusztusi hadművelet előkészítésekor különös figyelmet fordítottunk az ellenség alapos felderítésének megszervezésére. A harctevékenységek kezdetekor több parancsnok, a törzsek és a felderítő szervek munkájában megmutatkozott a tapasztalat hiánya. A felderítő szervek elé túl sok feladatot állítottak, gyakran olyanokat, amelyeket lehetetlen volt teljesíteni, vagy nem volt elvi jelentőségük. Ennek következményeképp a felderítő szervek erőfeszítései szétforgácsolódtak, ami a fő felderítési célok rovására ment. Gyakran maguk a felderítők tévesztették meg a parancsnokságot feltevésszerű jelentéseikkel, amelyek csak bizonyos jelekre vagy következtetésekre támaszkodtak.
A csaták, ütközetek és hadműveletek történetében természetesen adódtak olyan esetek is, hogy a feltételezések igaznak bizonyultak, de mi nem alapozhattunk egy nagyarányú hadműveletet kétségbevonható adatokra. Az ellenséges erők bekerítése és megsemmisítése céljából indítandó hadműveletekben bennünket főként a japánok elhelyezkedése és létszáma érdekelt.
Az adatszerzés csak bonyolultabbá vált amiatt, hogy az ellenséges körzetben nem volt polgári lakosság, amelytől bizonyos adatokat meg lehetett volna tudni. Japán katonaszökevények sem voltak. A hozzánk menekülő bagrutok pedig általában semmit sem tudtak a japán egységek és magasabbegységek elhelyezkedéséről, létszámáról.
A legértékesebb adatokat harcfelderítéssel szereztük. Ezek azonban csak a peremvonalra, a tüzérség és az aknavetők legközelebbi tűzállásaira vonatkoztak.
Felderítő repülőgépeink jó felvételeket készítettek a védelem mélységéről, de tudtuk, hogy az ellenség általában széleskörűen alkalmaz maketteket és más megtévesztő tevékenységet, ezért óvatosnak kellett lennünk következtetéseink levonásakor, és többszörös ellenőrzéssel kellett megállapítanunk, mi a valódi és mi a megtévesztés.
Kisebb felderítő csoportoknak ritkán sikerült behatolniuk az ellenség védelmének mélységébe, mivel a japánok igen jól szemmel tartották csapataik elhelyezési körzeteit.
E kedvezőtlen körülmények ellenére is sikerült megszerveznünk a felderítést, és több értékes adatot kapni.
Jól dolgozott a 149. gépesített lövészezred felderítése. Itt közvetlenül I. M. Remizov őrnagy, ezredparancsnok, a Szovjetunió Hőse foglalkozott szervezésével, aki sokoldalúan ismerte a felderítés sajátosságait. Láttam Remizov őrnagyot egy harcászati foglalkozáson, ahol bemutatta a felderítőknek, hogyan kell lesállásból foglyot ejteni, éjjel áthatolni az ellenség védelmén. Az őrnagy a felderítő trükkök kitalálásának nagy mestere volt. A felderítőknek tetszett, hogy maga az ezredparancsnok foglalkozik velük, tisztelték és szerették őt.
A japán csoportosítás legnagyobb gyengéjének a védelem szárnyait és a gyorsanmozgó tartalék hiányát tekintettük. Ami a terepet illeti, ez a támadó csapatok számára mindenhol előnytelen volt.
A hadművelet pártpolitikai biztosítását is a konkrét feladatokból kiindulva terveztük meg. Két részből állt, felkészítésből és végrehajtásból.
Az előkészítő szakaszban főképp azoknak az intézkedéseknek a biztosítását irányoztuk elő, amelyeket a hadseregcsoport haditanácsa foganatosított a küszöbönálló hadművelethez szükséges erők és eszközök összpontosítása, az ország határterületéről érkező csapatok soraiban folytatott munka és a harci tapasztalatok részükre történő átadása területén. E fontos feladatok teljesítése minden kommunistától, politikai munkástól és parancsnoktól megkövetelte, hogy munkáját közvetlenül a rajoknál, szakaszoknál és századoknál végezze. Nagy figyelmet kellett szentelnünk a hadtápszerveknek, amelyektől nagymértékben függött a hadművelet anyagi-technikai biztosítása.
A szovjet csapatok tudták: proletár internacionalista kötelességünk, hogy ne hagyjuk magára a mongol népet a súlyos megpróbáltatás óráiban.
Nagy politikai munkát végzett a „Hős Vöröskatona” című újság. Minden számában népszerűsítette a hadseregcsoport csapatainak, katonáinak, tiszthelyetteseinek, parancsnokainak harci tetteit és a Vörös Hadsereg katonáinak hagyományait.
A lap aktív munkatársai voltak: V. Sztavszkij, K. Szimonov, L. Szlavin, B. Lapin Z. Hacrevin, V. Visnyevszkij, J. Petrov írók, és a mindenütt jelenlevő M. Bernstejn és V. Tyemin fotoriporterek. Külön szeretnék megemlékezni Vlagyimir Sztavszkijról. A kitűnő író és propagandista ugyanúgy élt, mint a harcosok. Szerintem kitűnő haditudósító volt. Nagy kár, hogy ez az igazi „csatakép-festő” 1941-ben a Moszkva alatti harcokban közkatonaként elesett. Az újság szerkesztője, D. Ortenberg, tehetséges, tettre kész ember volt, aki értett ahhoz, hogy összefogja a lap munkatársainak kollektíváját, és aktívan bevonjon munkájába több katonát, parancsnokot, pártpolitikai munkást.
A hadművelet megkezdésekor a szerkesztőségnek főleg röplapokat kellett gyorsan kiadnia és terjesztenie, hogy tájékoztassa a katonákat, tiszthelyetteseket és parancsnokokat.
- augusztus 20-án a szovjet és mongol csapatok megkezdték az ellenség bekerítésére és megsemmisítésére irányuló általános támadó hadműveletet.
Csendes, meleg vasárnap volt. A japán parancsnokság, amely meg volt győződve arról, hogy a szovjet-mongol csapatok nem gondolnak támadásra és nem is készülnek rá, a tábornokoknak és főtiszteknek vasárnapi szabadságot engedélyezett. Ezen a napon több tiszt távol volt csapataitól, ki Hajlarban, ki Kanzsurban vagy Dzsin-Dzsin-Szuméban. Számoltunk ezzel a fontos körülménnyel, mikor meghoztuk az elhatározást, hogy a hadműveletet vasárnap kezdjük.
5 óra 45 perckor tüzérségünk váratlanul erős tüzet nyitott az ellenség légvédelmi tüzérségére és légvédelmi géppuskáira. Egyes lövegek ködgránátokkal lőtték azokat a célokat, amelyeket repülőinknek bombázniuk kellett.
A Halhin-Gol folyó körzetében egyre erősödött a közeledő repülőgépek zaja. 150 bombázó és csaknem 100 vadászgép emelkedett a levegőbe. Csapásaik nagy hatásúak voltak, s ez fokozta a katonák és parancsnokok harci kedvét.
8 óra 15 perckor a tüzérség és az aknavetők technikai lehetőségeik teljes kihasználásával tűzcsapást mértek az ellenséges célokra.
8 óra 30 perckor ismét megjelentek repülőink. Valamennyi távbeszélő vonalon és rádióállomáson kiadták a korábban meghatározott rejtjelezett utasítást: 15 perc múlva meg kell kezdeni az általános támadást.
Pontban 8 óra 45 perckor, miközben repülőgépeink támadták az ellenséget, bombázták tüzérségét, vörös rakéták kúsztak az égre, jelezve a csapatok rohamának kezdetét. A tüzérségi tűzzel kísért támadó egységek lendületesen nyomultak előre.
Repülőink és tüzérségünk csapása nagyszabású és sikeres volt. Az ellenség erkölcsileg, fizikailag megbénult, és az első másfél órában nem volt képes tüzérségi választüzet nyitni. A japán tüzérség figyelőpontjait, összeköttetéseit és tüzelőállásait szétzúztuk.
A támadás pontosan a hadműveleti és a harcászati terv szerint folyt, és csak a 6. harckocsidandár – amelynek nem sikerült teljes létszámban átkelni a Halhin-Gol folyón – vett részt nem teljes létszámmal az augusztus 20-i ütközetben. Estére teljesen befejeződött a dandár átkelése és erőinek összpontosítása.
Augusztus 21-én és 22-én makacs harcok folytak, különösen a „Nagy-homok” körzetében, ahol az ellenség erősebb ellenállást tanúsított, mint amilyenre számítottunk. Az elkövetett hiba kijavítása érdekében a tartalékból harcba kellett vetnünk a 9. páncélgépkocsi-dandárt, és meg kellett erősítenünk a tüzérséget.
Miután harckocsi- és gépesített egységeink befejezték az ellenség szárnycsoportosításainak szétzúzását, augusztus 26-án alkonyatkor megtörtént az egész 6. japán hadsereg bekerítése. E naptól fogva megkezdődött az ellenség bekerített csoportosításának részekre tagolása és megsemmisítése.
A harcot megnehezítette a futóhomok, a homokbuckák és a mély völgykatlanok.
SaLa
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható 
piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!