Utószó és dokumentumok DUNÁTÓL A DONIG

(idézet: Dunától a Donig – Kossa István)

2

GYANÚSÍTOTT JEGYZŐKÖNYV

Spóner Rudolf és társai ellen gyilkosság büntette miatt folyamatban levő bűnvádi ügyben Szívós Sándor gyanúsított vallomásáról 1945 január hó 28-án 15 h-kor.

Szívós Sándor (1893. február 10-én Jászberényben szül. nős, kettő gyermek atyja, műasztalos-segéd, lakik Nagyatádi Szabó u. 24.) Gyanúsítottal közöltetvén a gyanúsítás, kijelenti, hogy nem érzi magát bűnösnek.

1942. április 12 én Nagykátára hívtak be, onnan pár napi budapesti tanfolyam után Tápiósülyre kerültünk a 401-es különleges munkásszázadhoz. A századról velünk azt közölték, hogy fegyencszázad.Dudásszázados parancsnoktól Rotyits Péter mint szolgálatvezető főtörzsőrmester teljes hatalmat kapott. Rotyits nemcsak a munkaszolgálatosokkal, hanem még velünk is rosszul bánt, ha ivott – rendszerint Spóner itatta le – akkor keretbelit is megpofozott. A munkaszolgálatosokkal szemben hihetetlen kegyetlenkedéssel viseltetett Rotyits, alig volt a században olyan, akit bikacsekkel véresre ne vert volna. Még a harcoló csapatok tisztjei is megbotránkoztak azon – elvonulásuk közben ahogy Rotyits a munkaszolgálatosokat verte.

Amikor a 22-ik gyalogezredhez csatoltak bennünket, Haynal ezredes felszólította a századparancsnokot, hogy adja át annak a 20 embernek a listáját, akiket Muray alezredes írt fel, és akiket nevezett alezredes rendelkezése folytán még útközben ki kellett volna végezni. Ez a lista nem volt meg, de Spóner hadapród Rotyits Péterrel összeállította a listát. Előbb Werbőczy hadapróddal közölte Spóner Haynal ezredes parancsát, de Werbőczy kijelentette, hogy ő nem avatkozik a lista összeállításába, és csak őrült állíthatja azt, hogy hónapokkal ezelőtt átadott és mái meg nem levő cédulán szereplő neveket össze tud állítani. Miután Rotyits és Spóner összeállította a 20 ember névsorát, azt átküldték Haynal ezredeshez, és Haynal ezredes azután 4-5 turnusban a 20 embert magához vezényelte, és az ezredközvetlen huszárszakasszal agyonlövette. Ezt a tényt velem és a keret összes tagjaival Tóth János huszártizedes közölte. Miután ezt a 20 embert kivégezték, Haynal ezredes kívánságára Spóner Rudolf és Rotyits Péter állították össze a további kivégzendők névsorát. Közvetlen tudomásom van arról, hogy a listák összeállításában Rotyits is részt vett. A kivégzésre kijelölteket Tóth János huszártizedes végezte ki a vonalban, és az ő közlésükből tudom, hogy Reichord István is három embert agyonlőtt. Én a századnál 1942. szeptember 20-a tájáig voltam, azután máshova vezényeltek. Kérdésre előadom hogy 11 embert egy alkalommal Rotyits és Tóth vittek el a kolhozba, 10 embert Rotyits és Tóth agyon is lőtt, egy munkaszolgálatos megmenekült, és Hermándi századánál panaszt tett. Úgy tudom, hogy Tóth később ezt a munkaszolgálatost agyonlőtte. Beismerem, hogy öt munkaszolgálatos megölésében saját magam is részt vettem. Ez kinn a munkahelyen, vonalban, 1942. szeptember 10 és 20-a között történt. Tóth tizedes hozta az agyonlövendők listáját, és én vele együtt hajtottam végre.

Rotyitssal egyszer szabadságra mentem, és akkor is láttam, de már előbb az őrszobán is mutatta, hogy 17 aranygyűrűje van, és több aranytárgy és több óra van a birtokában. Nem volt előttünk vitás az, hogy ezeket Rotyits a láb alól eltettek holmijából szerezte.

Elébem tárva Rotyits Péter vallomásának az a része, hogy 11 ember agyonlövésénél én voltam jelen, előadom, hogy a dolog éppen fordítva van. A kolhoz előtt elmenve láttam, hogy ott hullák fekszenek. Kérdeztem Rotyitsot, hogy mi történt, erre Rotyits azt válaszolta, hogy ö (Rotyits) és Tóth az ott levő 10 embert kivégezte.

Elém táratván Bene István vallomásának az a része, amely szerint a kolhozból én a kiszökni akarókat agyonlőttem, előadom, hogy az valótlan. Kérdésre előadom, hogy az öt ember kivégzésében bűnösnek érzem magam. De mentségemre szolgáljon az, hogy Tóth tizedes parancsára tettem.

Kerettagok is voltak a tanúk között. Az ő vallomásuk azért is értékes, mert hiszen sokkal közvetlenebbül értesülhettek a dolgokról, mint mi.

 

BUDAPESTI NÉPÜGYÉSZSÉG
—————————————–
1945. Nü…. / ….

Jegyzőkönyv

Felvétetett a Budapesti Népügyészség 1945. március 16-án de. 11 órakor, Muray Lipót és társai elleni ügyben.

Aranyos Ferenc tanú a következőket adja elő a törvényes figyelmeztetés után:

1942. április 19-én behívójeggyel Nagykátára bevonultam, ahol egynapi ott-tartózkodás után Budapestre indítottak útba 4-5 napos átképzésre, és majd Tápiósülyre a 401-es klgs. munkásszázadhoz osztottak be.MurayLipót alezredessel egy ízben beszéltem, akitől leszerelésemet kértem betegségemre való hivatkozással. Azt felelte, hogy Ukrajnában, a fenyveserdőben meggyógyulok. Muray Lipót alezredesről én éppúgy, mint mások – hisz ez a századnál köztudomású volt – azt tudom, hogy a gazdag munkaszolgálatosok közül sokan leszereltek. Konkrét adatokat azonban mondani nem tudok.
1943. május 3-án vitézDudásszázados parancsnoksága alatt elindultunk Ukrajnába. Május végén Dudás kórházba került, s tőle Jakus hadnagy vette át a századparancsnokságot. A századnál mint beosztott tiszt működött Tiszarovits hadnagy és Spóner hdp. őrmester. Spóner hdp. őrmester élelmezési ügyekkel foglalkozott. Később, június 10-e körül, amikor Jakus hadnagy Nagykátára útba indult, és Tiszarovits hadnagy vette át a századparancsnokságot, mellette Spóner mint századparancsnok-helyettes működött. A századnál Rotyits Péter volt a szolgálatvezető, aki azonban tulajdonképpen az egész századot a kezében tartotta. Tiszarovits parancsnoksága alatt osztották be a századot a 22-ik gyalogezredhez, melynek parancsnoka Haynal ezredes volt. A századnál nyílt titok volt, hogy időnként, hetenként átlag 2-3 ügyben, ún. elvezénylések voltak, ami azt jelentette, hogy a munkaszolgálatosok közül egy-egy alkalommal 4-5 embert a közeli kolhozba vittek, ahonnan azonban a musz-ok nem tértek vissza. Azt mindenki tudta, hogy ott kivégzések vannak, és erről Spóner hdp. őrmesternek éppúgy tudomása volt, mint Tiszarovits hadnagynak. Véleményem szerint Tiszarovits hadnagy és Spóner hdp. őrmesternek módjában lett volna megakadályozni ezeket a kivégzéseket, ha azokat a felsőbb hatóságoknak a 6-ik kho. műszaki parancsnokságra jelentették volna. Úgy nekem, mint másoknak a századnál az volt a véleményünk, hogy Tiszarovits hadnagy és Spóner hdp. őrmester ezeket a kivégzéseket megakadályozhatták volna. Reggeli jelentésekben az elhalálozásokról tudomást kellett szerezniük, és kötelességük lett volna kinyomozni, hogy az alárendeltek miért pont Rotyits. Szívós és Reichord István kísérete alkalmával haltak meg. Az élelmezési ügyeket mindig Spóner intézte, szinte azt mondhatnám, mániája volt. Élelmezésünkből igaz, hogy elvont, és a nekünk járó adagot nem adta ki mindig, azonban ezt a takarékoskodást nem a maga javára eszközölte. Amikor a századparancsnokságot Krémer zászlós vette át, a kivégzések azonnal megszűntek. Dudás százados címét nem tudom.

Más előadnivalóm nincs, jegyzőkönyv felolvasás után h. h. aláíratott.

Aranyos Ferenc s. k.

 

TANÚVALLOMÁSI JEGYZŐKÖNYV

Felvéve Spóner Rudolf és társai ellen folyamatba tett bűnvádi ügyben 1945. január hó 27-én 14 órakor.

Bene István (szül. 1898. dec. 12. Nagyigmándon, atyja neve B. István, anyja neve Rigla Erzsébet, raktárnok. Nagykovácsi Milenkó cégnél, VIII., József körút 68 fsz. 6. alatti lakos) vallja:

1942. május 2-án hívtak be Nagykátára, ahonnan azonnal Tápiósülyre irányítottak a 401-es klgs. munkaszázadhoz. Tápiósülyre való megérkezésem után még harmadikán a századdal együtt bevagoníroztak. 1943. január 4-ig teljesítettem szolgálatot a századnál, a jelzett időpontban azután mint 42 éven felülit leszereltek. A hadműveletre való kivonuláskor tizedes voltam, és későbbWerbőczyhdp. úr eljárására – mint szerinte megbízhatót – léptettek elő. A századnál eleinte részt vettem a kivonulásban, később, amikor Szívós szakaszvezető és mások lopkodták a kenyeret, Tiszarovits hadnagy beosztott a raktárkészlet őrzésére. Később kb. 1942. július elején felvételező tisztesnek osztottak be. Még később a felvételezés mellett a tábori posta kezelését is rám bízták. Amikor az utóbbival a munkám megsokasodott, akkor a felvételezői tisztet tőlem Merkl szakaszvezető vette át.

Azt tudom, hogy vitéz Dudás és Jakus parancsnoksága alatt a századnál rend volt. 1942. szeptember közepe táján azután a századból 11 munkaszolgálatost kivégeztek. Ezek között volt dr. Politzer orvos is, akire Rotyits Péter köztudomás szerint haragudott. A 11 ember kivégzésekor én nem voltam jelen, hanem másnap érkeztem vissza a tábori postától, és akkor Merkl János (Hársfa u. 33.) és Fodor Lajos (Nagyatádi Szabó u. 23.) tizedes számolt be róla.

 

TANÚVALLOMÁSI JEGYZŐKÖNYV

Felvéve Spóner és társai ellen folyamatba tett bűnvádi ügyben 1945. január 28-án de. 9 órakor.

Fodor Lajos (szül. 1898. június hó 5. Kisújszállás. Atyja neve F. Lajos, Szappanos Irma anyja, mészáros, lakik Nagyatádi Szabó u. 23. I. 15.) a tanú igazmondási kötelezettségére történt figyelmeztetés után vallja:

1942. április 19-én vonultam Nagykátára és onnan Tápiósülyre, a 401-es klgs. munkásszázadhoz, a századnál 1943. január 2-ig teljesítettem szolgálatot, amikor mint korhatáron felülit leváltottak. A századnál az élelmezőraktárba voltam beosztva. A századnál a rend akkor bomlott fel, amikorTiszarovitshadnagy lett a parancsnok, attól kezdve a rend megszűnt a századnál, és tulajdonképpen Rotyits Péter főtörzsőrmester intézkedett. Tudom azt, hogy a századnál – mint ezt Rotyits és Szívós közölte – valamint Bedő László őrmester, ismételten elvezényeltek embereket, és az elvezényelt emberek soha nem érkeztek vissza, viszont még az eltávozás napján a felszerelésüket Rotyits és Szívós visszahozta. Ebből következtettük azután, hogy azokat, akikről azt állították, hogy vezénylési helyre mentek, tulajdonképpen eltették láb alól. 1942. szeptemberében hallottam, hogy Rotyitsék 11 embert elvezényeltek, és csak a holmijuk érkezett vissza. Ezt valóban elmondtam Bene Istvánnak, aki mint felvételező altiszt elöljáró volt. Amikor azt mondották, hogy embereket elvezényelnek, az elvezényeltek névsorát Tóth huszártizedes olvasta fel, vezette el az embereket, és mindig utánuk ment Rotyits és Szívós. Tudom azt, hogy igen sok embert vezényeltek így el, de azt nem tudom megmondani, hogy összesen hányat.

A századnál köztudomású volt az is, hogy Rotyits, Szívós és Reichord István tizedes a Don partján egyszer egy munkaszolgálatost agyonvertek. A munkaszolgálatosok nevét nem tudom, de tudom azt, hogy egyikük – ha jól emlékszem Reichord István – a századtól még aznap este visszament a tett színhelyére, mert eszébe jutott, hogy az agyonvert munkaszolgálatos nyakában egy láncot látott vagy pedig egy gyűrű volt rajta – csak arra emlékszem biztosan, hogy valamilyen aranytárgyról volt szó -, és ezt még elhozta magával.

A századnál Werbőczy hdp. úr mindent elkövetett, hogy a munkaszolgálatosoknak emberi életet biztosítson, le is tétette Rotyits Pétert a szolgálatvezető altiszti tisztségéről, de amint Werbőczy kórházba került, újra visszakerült Rotyits eredeti tisztségébe.

Egyebet előadni nem kívánok, vallomásom jól van felvéve, kész vagyok azt bármely hatóság vagy egyéb bíróság előtt törvény szerinti formában megerősíteni. Vallomásomat elolvasás után helybenhagyólag aláírtam.

1. m. f. Fodor Lajos s. k.

A három kerettag mellett a tanúk tömegéből két volt muszos elvtársam vallomását emeltem csak ki. Kovács (Katz) Miklós és Hermann László azok közé a kevesek közé tartoznak, akiknek velem együtt sikerűit Rotyitsék, Szívósék, Spónerék és a többi banditák karmai közül kimenekülni.

 

BUDAPESTI NÉPÜGYÉSZSÉG
—————————————-
Nü. 1/1945.

Jegyzőkönyv

mely felvétetett a Budapesti Népügyészségen 1945. március 21-én 11 órakor, Muray Lipót és társai ügyében. Hermann László tanú (1907. Budapest, nős, g. mérnök, VII., Peterdi u. 39.)

Tanú a törvényes figyelmeztetés után a következőket adja elő:

1942. április 25-én vonultam be Tápiósülyre, már a pályaudvaron közölte velünk egy tizedes,aki ütni, rugdalni kezdte a megérkezőket, hogy ez az alezredes úr parancsa.A táborban az alezredes úr parancsára a felsorakozó századok (401, 402) minden szúró- és tűzszerszámot, dohányt, zseblámpát stb. le kellett adni. Utána a keretlegénységet felállították a századokkal szemben, és Muray alezredes figyelmeztetett bennünket, hogy mindannyian gazemberek vagyunk, ilyenekre ennek az országnak nincsen szüksége, tehát közülünk senki nem fog hazajönni. Elmondotta, hogy erre a keretet már megfelelően kiképeztem, és hogy nyomatékot adjon szavának, mielőttünk, a saját keretéhez fordult, és elismételve mindazt, amit nekünk mondott, figyelmeztette őket, hogy mindaddig ők haza nem jöhetnek, amíg közülünk egy is él. Megtiltotta szigorúan a dohányzást, valamint a mozgást. A harmadik napon a Budapestre elszökött Sugár Györgyöt visszahozták a táborba, akit és a vele egy szobában lakókat, súlyosan bántalmazták és kikötötték.

Muray alezredes a hozzája beérkező felmentést az Egyesült Izzó négy főtisztviselője részére – minden bizonnyal szándékosan – nem bontotta fel, hanem hagyta, hogy a négy felmentett a századdal együtt elinduljon. Miután a felmentetteket később Vorozsbáról útnak indították, de azokat a Gestapo ügynökei útközben kivégezték, igen valószínű, hogy Muraynak erről a dologról tudomással kell bírnia.

Tanú kérdésre előadja, hogy dr. Herczeg Tibor honvédorvos a felsorakozó század előtt pökhendi módon kijelentette, hogy csak bénákra, vakokra lesz tekintettel, semmiféle betegséget, fogyatékosságot nem ismer el. Valóban, sántákat, bottal járókat és 66 éves öregeket osztott be a századba. Csak az utolsó nap, miután a behívottak száma több volt, mint a kiállítandó két munkásszázad létszáma, Dudás László századparancsnok vette ki a bénákat a századból.

Spóner Rudolf hdp. őrmester a századnál mint a g. h. vezetője volt beosztva, hosszú időn keresztül pedig századparancsnok-helyettes volt. Az összes kegyetlenkedésekről, kivégzésekről és visszaélésekről neki feltétlenül tudnia kellett. Az emberek végelgyengülésben való elhalálozása pedig egyenesen őt terheli. Ezeknek a száma kb. 40 halott. Amikor mindenütt fél kenyereket osztottak, nálunk – bár annyit vételeztek – mégis negyed kenyereket osztottak ki, azt is több hetes raktározás után, keresztül-kasul penészesen. Előfordult, hogy a megfőzött ételt 36 órán keresztül nem engedte kiadni a muszoknak, holott erre módja lett volna, végül az ételt ki is öntötték. A musz-ok számára vételezett élelmiszerből a keret rendszeresen több fogásos nagyszerű menüket evett, amelyekkel Spóner Rudolfot is jól tartották. Hogy Spóner ezeken segíteni tudott volna, arra rámutat az a néhány, hét, melyet Werbőczy hdp. őrmester a századnál töltött, akinek a jelenléte alatt rendes koszt, zsíros étel, fél kenyér jutott mindannyiunknak, valamint kaptunk fürdőt és pihenőnapot. Spóner ez alatt az idő alatt Rotyits Péterrel egyetértésben próbált Werbőczynek nehézséget gördíteni tevékenysége elé. Ezt Werbőczy maga nem egy ízben mondotta el nekünk. Tudomásom volt arról, hogy egy alkalommal, amikor a revíziótól féltek, az egyik szalmakazalban egy zsák cukrot és egy zsák lisztet rejtettek el. Ki van zárva, hogy ez Spóner tudta nélkül történt volna, mert az ő tudta nélkül ott zsákszámra cukrot nem lehetett volna tartani. Magam személyesen mentem Spónerhez 30 órai rettenetes, megerőltető gyaloglás után, hogy adjon valamit enni. Spóner kijelentette, hogy ő maga sem evett még semmit. E kijelentését akkor tette meg pl., amikor a kezében és a mellette levő Rotyits kezében negyedkilós sajtdarabok díszelegtek.

Haynal ezredeshez, a 22-ik gyalogezred parancsnokához voltunk vezényelve. Az ő személyesen kiadott utasítására végzett ki néhány embert Tóth huszár-szakaszvezető, csapatcsendőr. Haynal parancsnoki udvarára vitték az első kivégzendő musz-t. Lóháton járta be a készülő, erdőben vágott utat, és a dolgozó musz-ok közé belovagolt, anélkül hogy azokat figyelmeztette volna. Haynal tudomásával végezték ki hosszú időn keresztül, majdnem éjszakánként a muszokat, s neki kellett tudnia, hogy Bruza főhadnagynál folynak a „kikészítések”. Egy alkalommal Haynal személyesen elrendelte a már két ízben is kifosztott munkaszolgálatosoknak az újbóli átmotozását, ahol még megmaradt holmijainkat majdnem utolsóig elvették, elvették a saját pénzen vásárolt élelmiszereket is, sőt, egyiktől-másiktól még a hivatalosan kapott konzervet is. Haynal intézkedésére és tudtával volt lehetséges, hogy a 10 órás éjszakai munkáról félholtan bejövő musz-t Andréka főhadnagy (nyilas képviselő) rendszeresen, pihenő nélkül vitte el lencsearatásra. E kettős munka és rossz táplálkozás következményeképp nagy volt az elhalálozás.

Egyebet előadni nem tudok, vallomásom jól van felvéve, melyet h. h. aláírok.

Hermann László s. k.

Tanú vallomásai.

Jegyzőkönyv

Felvéve Spóner Rudolf és társai ellen gyilkosság bűntette miatt folyamatba tett bűnvádi ügyben, 1945. január hó 31-én 12 h-kor.

Katz Miklós (1908. február hó 14. Nyíracsád született, egy gyermek atyja, textilgyári munkás, lakik Bp. X. Martinovits tér 4/b. atyja neve néh. Katz Mór, anyja Fógel Róza) tanú vallja:

Kammer textilgyárban gyári munkásként voltam alkalmazva 1942-ben, és onnan hívtak be katonai behívójeggyel április 25-re Tápiósülyre a 401-es különleges munkásszázadba. Én már 1940-ben büntetve voltam kommunista cselekmény miatt, és nyilván ez volt az oka, hogy a 401-es klgs. munkásszázadhoz kerültem. A század 196 munkaszolgálatosból állott, akiknek kb. a fele kommunista cselekményben való részvétele miatt mint megbízhatatlan került a századhoz. A századnál 1942. szeptember 12-ig teljesítettem szolgálatot, akkor kórházba kerültem, és később leszereltem. Vitéz Dudás százados és Jakus hadnagy parancsnoksága alatt a században rend volt. Amikor azonban Tiszarovits lett a századparancsnok, Rotyits Péter vezette tényleg a századot Spóner Rudolf hadapródőrmesterrel együtt, és a legkegyetlenebb cselekményeket követték el.

1942. augusztus végén egymás után elvittek embereket, így pl. dr. Braun Somát, dr. Politzer Miklóst, Kulka Sándort stb., és ezek nem tértek többé vissza.1942. szeptember 11- én, este takarodó után,Rotyits Péter parancsot adott arra, hogy Juhász Gellért tizedes szedje össze az egyidejűleg átadott cédulán szereplő 10 munkaszolgálatost teljes felszereléssel. Ezeket Németh István szakaszvezető nyomban elkísérte a kolhozba, de még az éjjel visszajöttek. Hallottam, hogy azért jöttek vissza, mert a kolhozban Tóth huszártizedessel nem találkoztak. Ezt mondta Németh. A tíz munkaszolgálatos között volt Bernáth, Knopp Imre, Kovács László, Lőwy, Somló Tamás, Forbáth László, Pollák László, Gyéres Pál, Ács István, Mérey Béla munkaszolgálatos. 12-én megsebesültem, kórházba kerültem. 14-én a kórházban találkoztam Rotyits Péterrel, aki azt mondta, hogy 13-án bombatalálat következtében a századnál 10 munkaszolgálatos meghalt, és felsorolta azt a 10 nevet, akiket a fentiekben felsoroltam én is. 1943-ban Budapesten azután láttam, hogy a nevezettek hozzátartozói olyan értesítést kaptak, hogy szeptember 11-én meghaltak. Nyilvánvaló ebből, hogy 11-én mind a 10 embert már kivégzettnek könyvelték el, de a közbejött félreértés folytán 11-én a kolhozban Tóth huszártizedessel nem találkoztak, tehát visszahozták őket, 12-én még beszéltem velük, és 14-én már nem éltek. Nem tudok róla, hogy Rotyits személyesen részt vett-e az emberek lelövésében, de a kerettől hallottam róla. Tudomásom szerint Szívós Sándor Rotyits végrehajtó közege volt, és részt vett az ő cselekményeiben.

Rotyits Péter és Szívós Sándor előttünk úgy ütötték az embereket, hogy azok összeestek. Számtalan embert megkorbácsoltak, amikor Rotyits követelte a keret többi tagjaitól, hogy üssenek bennünket.

Rotyits Péter a munkaszolgálatosokat állandóan fosztogatta is, így láttam, amikor Kovács Lászlótól és Forbáth Lászlótól karórát vett el.

Egyebet előadni nem kívánok, vallomásom jól van felvéve. Elolvasás után h. h. aláíratott.

Katz Miklós s. k.

 

BUDAPESTI NÉPÜGYÉSZSÉG.
—————————————–
Nű. 1945.

Jegyzőkönyv,

mely felvétetett a Budapesti Népügyészség helyiségében, 1945. március 19-én, 11 órakor, Muray Lipót és társai ügyében.

Werbőczy Frigyesné tanú.
(1904. Besztercebánya, r. kat., férjezett, anyja: Antonovits Viktória, htb. VII., Hernád u. 40.)

tanú a törvényes figyelmeztetés után a következőket adja elő:

Férjem 1942. április 19-én Nagykátára vonult be mint hdp. őrmester. Muray alezredes férjemet, akinek szívbillentyű-tágulása volt, gh. főnöknek osztotta be. Április 21-én a keret Tápiósülyre költözött. Ez időtől kezdve május 3-ig én is ott tartózkodtam. Muray alezredest személyesen ismertem, és a közös ebédeken, vacsorákon találkoztam vele. Határozottan emlékszem arra, hogy ilyen közös ebédeknél a tisztek tárgyalták egymás között Muraynak azt a parancsát, hogy a 401. és 402. század musz-ai közül egy sem jöhet haza. Ezeken a közös étkezéseken részt vett Dudás százados, Jakus hadnagy, Rózsai Kálmán hadnagy, Rektoricz Samu hadnagy, Spóner hdp. őrmester, Pomoti hdp. őrmester és Láng Ferenc hdp. őrmester. Muraynak fenti parancsát kivétel nélkül, mindnyájan erősen kifogásolták. Felháborodásukat fokozta többek közt az az eset, hogy egy szökött, 18 éves. Sugár nevű állítólagos kommunistát, akit elfogtak és visszahoztak Tápiósülyre, Muray hat órára szabálytalanul kiköttette. Dudás százados, többször felháborodottan említette, sőt, néha meg is mutatta azokat a leveleket, amelyeket különböző gyárak, hadiüzemek parancsnokai írtak. E levelekben a 401-es munkásszázadba beosztott egyénekre különösen felhívták Dudás százados figyelmét. Ő megemlítette, hogy „nem elég, hogy ideküldik ezeket a szerencsétlen embereket, még külön szigorítani akarják helyzetüket”.

1942. május 3-án a század elvonult, és férjem ugyanazon év novemberében végleg visszajött. Elbeszélése szerint a sztarioszkoli kórházban, ahol ő feküdt, találkozott volt beosztottjával,Csikvárytizedessel, aki elmondta, hogy mikor férjem elhagyta a századot, aznap kezdődtek a kivégzések, és Rotyitsék már az este 11 embert kivégeztek.

Kérdésre előadom, hogy a „halállistáról” tudtak a tisztek. Ezt a listát, ami 22 ember nevét tartalmazta, Muray Dudás századosnak adta át, aki férjemnek továbbította. Férjem azt azonnal összetépte. További elbeszéléséből értesültem, hogy Rotyits és Szívós kérte a kivégzendő 22 ember listáját, mire férjem közölte velük, hogy azt elvesztette, Rotyits és Szívós látszólag ebbe belenyugodtak, míg férjem a századnál tartózkodott, nem is kíséreltek meg semmiféle gyilkosságot.

Végezetül kérdésre előadom, hogy Spóner – akinek feleségét is ismertem – a leggyávább és legtehetetlenebb emberek közé tartozott, akit valaha is láttam. Vallásossága szinte kimerítette a vallási téboly kritériumát. A keretlegénység, akikkel férjem visszautalása előtt beszélt, nevetve mesélte férjemnek, hogy Spónernak íróasztala alatt volt a bunkerja, és a legkisebb dörrenésre sokszor órákig ott dolgozott.

Egyebet előadni nem tudok, vallomásom helyesen van felvéve, melyet h. h. aláírok.

Werbőczy Frigyesné s. k.

Az elfogott Rotyitsnál talált iratok között volt a túloldali feljegyzés, amelyben a században szolgáltak neveit négyes csoportokban írta össze. Mit jelentenek ezek a csoportosítások és vajon mit jelentett az egyes nevek körülkarikázása? 47 munkaszolgálatos és 4 keret neve van a névsorban. Él közülük a négy kerettag és három munkaszolgálatos. A többiek a kivégzettek vagy az éhen haltak között vannak.

 

A SÜLYI HÓHÉR

Rotyitsék kivégzése után három hónappal már Muray-Metzl Lipót, a tápiósülyi haláltábor mindenható parancsnoka is ott állt bírái előtt. Ennek a könyörtelen szívű, szadista hóhérnak a viselt dolgairól csak a népbírósági tárgyaláson elhangzott tanúvallomások alapján nyerhetünk tiszta képet. De még tanúvallomásoknál is döntőbb Muray saját kezűleg írt „Nagykátai működésem leírása”. Annak bizonyítására, hogy itt nemcsak egyes elvetemült gonosztevők gaztetteiről van szó, hanem egy egész rendszer céltudatos népellenes, demokráciaellenes tevékenységéről.

Muray saját kezűleg írott önvallomásában igyekszik 28 oldalon keresztül gaztettei ódiumát másokra hárítani.

1. Zsidóval beszélni senkinek nem szabad. A keresztény keretet ismételten szigorúan ki kell oktatni és utasítani kell, hogy zsidóval csak 3 lépésről és csakis tanú jelenlétében beszélhetnek. Aki ezellen vét, azt a Szolg. Szab. által megengedett büntetés kétszeresével kell büntetni, és ismétlődés esetén tényvázlatot kell a vétkessel felvenni.
2. Zsidó csak, az úttest közepén járhat, míg a kísérő keretbeli csak a járdán.

3- Zsidókat csak havonta egyszer látogathatnak meg a legközelebbi hozzátartozói. Magyarázatul hozzáfűzte, hogy miután a zsidók csak rövid néhány napig maradnak a bev. központnál.

4. Csomagot nem kaphatnak.
5. Szigorú levélcenzúrát kell életbe léptetni. E tekintetben a postamesterek már utasítva lettek, azonnal érintkezésbe kell lépni velük. Meg kell akadályozni és ki kell nyomoztatni, nehogy esetleg civilek csempésszenek be hozzájuk ilyet, mert egész biztos, hogy a mások címére való írást a hozzátartozók meg fogják szerezni.
6. Zsidók üzletben nem vásárolhatnak.
7. Legfeljebb P. 50.- lehet náluk.
8. Nem dohányozhatnak, mert a külön kiadott rendelet szerint nem részesülhetnek honvéd cigaretta-ellátásban, és mert a napi zsoldjukat csak tisztítószerek beszerzésére fordíthatják. Egyben a parancsnokok személyes felelőssége mellett elrendelte, hogy személyes motozás útján akadályozzák meg, hogy zsidók dohányneműt csempésszenek megszállott területre, ahol azt üzletkötésekre használják fel, mert pl. ott 100 db cigarettáért már egy perzsaszőnyeget vagy egy zongorát lehet kapni.

Ezek voltak a legszigorúbb intézkedései. Adott más intézkedéseket, is, de sajnos, emlékeztetés nélkül ezek már ma nem jutnak az eszembe. De részletesen meg kell még lenni a nagykátai parancsnokság irattárában, mert ezeket írásba kellett foglalnunk, és a bevonult keresztény keret parancsnokai, tisztjei, karpaszományosai és szolgálatvezetőivel alá kellett íratni, és pontonként velük iskolázni.

Néhány nap múlva elrendeltetett, hogy a mozgósítási előmunkálataink alapján hívjuk be a keresztény kereteket, és ezeket indítsuk útba Budapestre – úgy emlékszem, a Mária Terézia laktanyába -, ahol egy kéthetes tanfolyamot tartottak részükre. Két hét múlva folytatólagosan a továbbiakat kellett vezényelni. Ezeken a tanfolyamokon elsősorban a vezényeltek alkalmasságát állapították meg. Előfordult, hogy néha a vezényeltek felénél többet azzal küldtek vissza, hogy keretszolgálatra nem látszanak eléggé megbízhatónak, rátermettnek és alkalmasnak, sürgősen indítsanak útba helyettük megbízhatóbbakat és rátermettebbeket. Ezeket a tanfolyam után le kellett szerelni és hazaszabadságolni azzal, hogy készüljenek otthon a mielőbbi behívásra.

Dacára annak, hogy így elegendő tanfolyamot végzett keretszemélyzettel rendelkeztem, mégis a legtöbb felállítani rendelt munkásszázadokhoz a hdt.-pság név szerint máshonnan vezényelt hozzám szélsőjobboldali felfogású keretet. Miután ezek már Nagykátán olyan terrort fejtettek ki a reájuk bízott szd. zsidó munkaszolgálatosaival szemben, hogy mikor ilyenek tudomásomra jutottak, ismételten jegyzőkönyvet vettem fel velük, melyet a hdt.-pság mozgósítási osztályvezetőjének, Olchváry István vk. alezredesnek bemutatva, kértem azonnali felváltásukat. Hiába érveltem azzal, hogyha nem hallgat rám, az úgyis kedvetlenül és elkeseredetten bevonult munkaszolgálatosokból oly passzivitást fog kiváltani, amíg az elérendő célt, hogy tőlük és általuk komoly, produktív, hasznos munkát nyerjünk, megbuktatja. A válasza bántóan elutasító volt. Mosolyogva hangoztatta, hogy ő éppúgy végrehajtó közege a H. Miniszter jelen esetben I/b. sz. (mozgósítási osztály) vezetője, Nagyőszy Miklós vk. ezredes intézkedéseinek, mint én. Tehát kötelességem a kapott rendeletnek – mint a fentről beosztott keresztény keretek tudomásulvételét is – zúgolódás és kritika nélkül nemcsak tudomásul vennem, de az ily buzgónak mutatkozó keretbelieket minden vonalon támogatni, és a többieket az ő példájukra ösztönözni. Ennek ellenére a gyakori tiszti gyűléseken mérsékletre, megértésre és emberséges bánásmódra utasítottam őket, és miután más eszköz – sem fegyelmi, sem más – nem állott rendelkezésemre, azzal fenyegettem meg azokat, akikről embertelenséget hallok, hogy a leváltásukat nem fogom siettetni.

Még megemlítem, hogy az előbb említett Nagyőszy Miklós vk. ezredesre hivatkozott annak idején vitéz Horvay Arthur vezérőrnagy, mint a H. M.-ban tartott értekezlet elnökére, aki a hdt. parancsnok helyetteseinek a zsidókkal való bánásmódra az intézkedéseket közölte.

Utólag jutott eszembe, hogy ezen az értekezleten arra is utasítást kaptunk, hogy a zsidók csak a naponta kiszabott munka befejezése után kaphatnak étkezést. Ezt úgy kellett értelmezni, hogy amíg a munkásszázadok útba indultak, naponta délelőtt és délután lehetőleg földmunkával kellett foglalkoztatni őket. Nagykátán történetesen árvíz volt, a rendelkezésre álló munkásszázadokat – úgy a keresztényeket, mint a zsidókat – az ottani ármentesítő társulat rendelkezésére kellett bocsátani. Minden századhoz be kellett osztani legalább egy mérnököt vagy pallért, szóval olyat, aki a munkateljesítmények kiszámításához ért, aki naponta külön reggel és ebéd után mindenki részére kijelöli a munkáját. Mikor ezt mindenki maradék nélkül elvégezte, szabad őket étkezéshez vezetni.

Úgy emlékszem, május 5-re kellett az első musz. századokat behívni.

Rövid néhány nap után berendeltek a hdt.-parsághoz, és Hajós Béla alezredes felsőbb utasítására hivatkozva közölte velem, hogy a behívások módjára Nagykátára vonatkozólag új intézkedések történtek éspedig:

1. Hadrendi musz századot csak az esetben hívhatok be, ha azt annak megjelölésével elrendelik.
2. A hdt.-parság néhány, a hadrendben nem szereplő különleges musz századot úgy fog felállítani, hogy a behívójegyeket a hdt.-parság Budapestről az illető címére küldi ki, én róluk csak egy névjegyzéket kapok, mely alapon ellenőriznem és jelentenem kellett a bevonulások maradéktalan megtörténtét. Miután ezek között olyanok is lesznek, akik még sorozáson sem voltak, egy sorozó bizottságot kellett összeállítani.
3. Időnként névjegyzékeket fogok kapni, amelyeken szereplőket azonnalra úgy kell behívatnom, hogy azok a legközelebb útba induló musz századdal elküldhetők legyenek. Itt is minden esetben egyenként és név szerint kell jelentenem, hogy ki mikor vonult be, illetve naponta távbeszélőn kellettHajósalesnek jelentenem, hogy ki nem vonult be közülük, hogy az illetők után nyomoztathassanak.

Május eleje óta június 2-án történt letartóztatásomig kb. 10-12 musz századot kellett a fenti alapon felállítanom, felszerelnem és útba indítanom. Ezek közül kb. a nagyobbik fele volt zsidó és egy különleges, külön számozású zsidó, valamint 1½ századnyi keresztény musz századok, melyből az addig útba nem indított fél századot letartóztatásomkor még Tápiósülyön hagytam. Erre vonatkozólag azt közölte velem Hajós ales., hogy ezt kiegészítik.

Elő kell adnom, hogy erre a klgs. munkásszázadra vonatkozólag előzőleg felrendeltek Olchváry vk. ales-hez, aki egyrészt tájékoztatott a szd. felállításáról, közölte velem, hogy már intézkedett egy, a központból név szerint kijelölt külön – úgy emlékszem, kettős erejű – keret behívásáról, utasított annak szigorú ellenőrzésére, hogy a különleges szd. tagjaival szóba állni senkinek, még a keretbelieknek sem szabad. Velük csak a szd-ok parancsnokai és csakis kihallgatáson, mások jelenlétében és csakis szigorúan szolgálati vonatkozású ügyekben beszelhetnek. Erre már utasította Czondőr harctéri lovagkeresztes őrnagyot is, kit a tápiósülyi tábor parancsnokává rendeltek ki, aki mellé egy Szilágyi (?) vagy hasonló nevű főhadnagyot osztottak be. Ezeknek a táborban kellett lakni, azt csak felváltva és csak rövid időre (étkezés stb.) szabad elhagyniok. Másrészt félrevezetett. Ugyanis úgy tájékoztatott, hogy a keresztény Klgs. századba a legveszedelmesebb, szélsőséges nyilasokat szedték össze és hívtak be. Indokolásul még azt is elmondotta, hogy a H. M.-ban ez ügyben tartott értekezleten Sombor-Schweinitzer rendőrfőtanácsos is kijelentette előttük, hogy ezek a legveszedelmesebb államfelforgatók, akiknek legnagyobb része előbb kommunista volt, és most szélsőjobboldali, földalatti szervezkedésüket kell eltávolításukkal megakadályozni. Nem a szociáldemokratáktól kell félnünk, hanem ezektől. Ezzel szemben most a januári letartóztatásom alkalmával egy vörös karszalagos villamos alkalmazott, aki ebbe a századba lett behívva, a XIII. ker. elöljáróságon a rendőrtanácsos előtt közölte velem, hogy ők mind aktív kommunisták, tehát nem igaz, hogy nyilasok voltak.

Ezek kis részben jöttek szabadlábról, hanem különböző fogházakból (a Margit körúti katonai fogházból is), a toloncházból és a kistarcsai internálótáborból fogházőrök kíséretében vonultak be.

E két és fél klgs. musz sorozása, illetve a már régebben bemutatottak bemutatása alkalmával feltűnt nekem a zsidók között egy klasszikus, szoborszép testalkat, akiről kiderült, hogy Kabos Endre, az egyik vívó olimpikonunk. Kétszer is felutaztam Pestre, míg sikerült az illetékeseket meggyőznöm arról, hogy egy lovagkeresztes, többszörös signum laudisszal kitüntetett világhírű vívónkat lehetetlennek tartom lapátosnak küldeni, hiszen ha fogságba kerül, ez a legsúlyosabb propagandaanyag lenne az oroszoknak ellenünk. Kabos Endrét azóta sem láttam, még a köszönő látogatását is elhárítottam. Ezt azért említem meg, mert f. hó 14-én az Andrássy út 60. sz. alatt egy honvédegyenruhás beosztott szememre hányta Petschauer Attila általam való útba indítását. Hiába érveltem azzal a ténnyel, hogy nevezett Aszódra lett behívva. Onnan egy tiszti járőr hozta át egy sötét éjszaka Nagykátára hetedmagával a hdt. parancsnokság külön írásbeli rendeletével, hogy a már bevagonírozott és néhány perc múlva el is indított szerelvénnyel menő századba ezt a nyolc főt, mint létszámon felülit azonnal be kell sorolni, és útba indítani. Hogy Petschauer Attila is közöttük volt, azt csak utólag, másnap reggel, a hdt. parancsnokságnak szóló ez irányú jelentés aláírásakor tudtam meg. Tehát nem is lehetett módomban rajta Kabos Endréhez hasonló módon segíteni. Ezek elmondása dacára azt mondotta kérdezőm, hogy hiába mesélek akármit, Nagykátán lett bevagonírozva, ezért én felelni fogok.

Egyebekben a musz századaim Mendétől Egreskátáig – férőhelyek szerint – fél századonként vagy századonként voltak iskolákba vagy tanyákon elhelyezve. Ezek önálló számadótestek voltak. Naponta – a távolabbi századok – néhány naponként kocsikkal vételezték fel az élelmiszerüket, és egységenként külön főzték fel azt. Miután a keresztény keretek is a századkonyhákon étkeztek, azt hiszem önmagától megdől a XII. ker. elöljáróságon levő rendőrségen velem közölt az a vád, mintha a zsidó munkaszolgálatosok IV. osztályú, szerintük rabkosztot kaptak volna, hiszen bárhova kiszállottam – ami mindennap legalább egy-két helyre megtörtént minden konyhát is megszemléltem, és az étkezést mindenütt megkóstoltam.

A különleges munkásszázadokra vonatkozólag előadom, hogy megalakulásuk első napjaiban távbeszélőn Tatay alez-től a hdt. pság. II. (kémelhárító) osztály vezetőjétől azt az utasítást kaptam, hogy másnap szálljak ki Tápiósülyre, ahol Delmedikó József, Rózsa Tamás főhadnagyok a nemzetvédelmi osztálytól a helyszínen, Czöndör őrnagy és az én jelenlétemben ki fognak vizsgálni egy konkrét feljelentést. Néhány szóval közölt vélem két nevet, kiknek tulajdonosait a két fhgy. elé kellett állítanom. Ezek közül az egyik zsidó klgs. sz-hoz tartozott. Ez feljelentette a keresztény klgs. sz-belit, aki bizalmasan elmondotta neki, hogy összebeszélnek arra, hogy ha a megszállott területre kiérnek, legyilkolják a keresztény keret tagjait, és átállnak az oroszokhoz.

Ez a vallatás borzalmas volt. Kézzel ez a két hatalmas ember annyira összeverte a tagadó keresztényt és a vádaskodó zsidót, hogy rosszul lettem a sok vér láttára. Ismételten kértem őket, hogy miért kell ilyen brutálisan bánni velük, hagyják már abba. Magyarázták, hogy ehhez ők értenek, és ne akadályozzam őket munkájukban, mert különben dolga végezetlenül hazamennek, és jelenteni fogják, hogy miattam nem tudják az igazat kibogozni. Az ügy a végén mégis kátyúba fulladt, mert a végén közölték velem, hogy úgy látszik, a zsidó hazudott. Abban reménykedett, hogy csak a keresztényt fogják összeverni, aki ennek súlya alatt majd beismerésre tér, így ő esetleg majd kiszabadul. Egyebekben azt fogják a hdt.-parságnak javasolni, hogy csempésszenek be két agent provokátort a keresztény klgs. musz-ba, akik ott majd kinyomozzák a valóságot. A további fejleményekről nem tudok.

Ez a két főhadnagy azután egyre gyakrabban jelent meg nálam különböző nyomozások ügyében, de néhányszor távolabbi elhelyezési körzeteimben is, ahová váratlanul ki kellett valamilyen ügyben szállnom.

Olyan hatalmuk volt, hogy pl. ismételten hivatalos rendeleteket adtak át nekem, melynek alapján meg kellett engednem, hogy egyes zsidó munkaszolgálatosokkal felügyelet nélkül beszélhessenek, sőt több ízben, többeket, több napra Budapestre magukkal vigyenek. Érdekes az is hogy mikor ilyeneket visszahoztak, azt a rendeletet is magukkal hozták, hogy akadályozzam meg, hogy a visszahozottakkal bárki is szóba álljon. Tiltakozásomra, hogy hogyan akadályozhatom meg azt, hogy az illetők hálótársai titokban ne beszéljenek velük, ismételten „igen bizalmasan” figyelmeztettek, hogy a nyilasok fekete listájukra vettek, és ha nem fogom erősebben a zsidókat, esetleg hamarosan eltesznek láb alól.

Őket bízták meg a Kovács-féle megvesztegetési ügy kibogozásával is. Itt az történt, hogy ez a Kovács, zsidó munkaszolgálatos, aki Nagykátáról kb. egy héttel előbb megkapta a behívójegyet, felkereste egyik beosztott hadapród-őrmesterem. Gebé Gyula sógorát, akitől tudta, hogy Gebé állandó beosztása Nagykátán van. Csak az volt a kérése, hogy bevonulása elhalasztassék. Gebé az ezért felajánlott pengő 12 000-t beszolgáltatta, és dr. Budai Sándor, valamint dr. Nagy Jenő fhgy-ok által vele felveti jegyzőkönyv alapján megindult a nyomozás a másnap bevonuló Kovács ellen. Dacára a nyomozók brutális módszereinek. Kovács mindaddig tagadásban maradt, míg Gebé sógorával szembesítették; beismerése után elszállították, de másnap ismét megjelentek, Gebé nagykátai lakásán házkutatást tartottak, utána őt is felszállították Pestre. Utólag kiderült, hogy a megvesztegetésre adott összeg P. 14.000.- volt. A különbözetet Gebé sógoránál találták meg, aki azt magának, mint közvetítési díjat tartotta meg. Gebé meg, akinek borzalmas vallatását arra is felhasználták, hogy ellenem terhelő adatokat csikarjanak ki belőle. Gebé, hogy a további kínzásoktól megmeneküljön, úgy állított be, hogy részemről neki egy boa vásárlására adott megbízást, mintha ezt a boát ő ajándékozta volna nekem. Az öt és félhónapi letartóztatásom alatt a többi vád mind megdőlt, ellenem csak ezt vállalta a honvédügyészség, mert Gebével annak idején aláíratták a kínvallatás hatása alatt született jegyzőkönyvet.

SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható   piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!