Leálltak a munkálatok a vasúti fejlesztésen, miután Mészáros Lőrinc alvállalkozója nem tudta kifizetni az alvállalkozóit
Nem fizet Mészáros Lőrinc alvállakozója, az Alépítmény-Hálózat Kft. az alvállakozóinak, ezért leállt a munka az ország számos pontján egy nagyszabású vasúti fejlesztésen – írja a Szabad Európa. A lap információink szerint a fővállalkozó, az R-Kord Kft. arra hivatkozik, hogy az állam neki sem fizet.
A GSM-R program keretében a közbeszerzési kiírás szerint 58,85 milliárd forint értékben 2255 kilométer hosszú vasúti pálya elektronikus rendszerét korszerűsítik és látják el többek között a legújabb technológiájú kommunikációs berendezésekkel. A GSM-R-fejlesztést részben az Integrált Közlekedésfejlesztési Operatív Program forrásaiból valósítják meg, a szerződést 2018. július 2-án írták alá, vagyis a beruházás még a 2014–2021-es uniós költségvetés része.
A tender nyertese az R-Kord Kft. és az i-Cell Mobilsoft Zrt. konzorciuma lett. Az R-Kord Kft. a V-Híd-csoport tagja, vagyis Mészáros Lőrinc tulajdonában áll.
A munkálatokban résztvevő cégeknek az Alépítmény-Hálózat Kft. jogásza február 16-án azt írta:
„Tisztelt Alvállalkozók! Tájékoztatunk Titeket, hogy a GSM-R azon szakaszainak finanszírozása, amelyek forrása IKOP, felfüggesztésre került. A fentiek miatt stratégiai okokból kérjük, hogy a szakaszotokon a munkavégzést azonnali hatállyal szüntessétek be mindaddig, amíg a projekt finanszírozása megoldódik”
A Szabad Európa információi szerint a munkák és a kifizetések felfüggesztésével több, a kivitelezésen dolgozó kisvállalkozás került lehetetlen helyzetbe, volt olyan, aki elbocsátásokra kényszerült, és olyan is, amelyik a lízingelt gépparkját si elveszítheti, ha nem jut pénzhez.
A lap szerint, ha idén nem fejezik be a munkálatokat, ugorhat az uniós forrás is, ami abból a szempontból is fontos lehet, hogy a GSM-R-nek vannak olyan szakaszai (például Szombathely–Nagykanizsa, Pécs–Dombóvár, Pécs–Villány között), ahol a munka még el sem kezdődött. De több helyen is sok teendő van még vissza, a lap által készített felvételeken látszódik, hogy az alvállalkozók sok helyen úgy vonultak le a munkaterületekről, hogy a nagy értékű kábeleket is otthagyták. A Rákos–Nagykáta szakaszon például – amely nagyságrendileg ötven kilométer – még több helyen hátravan az árkok kiásása a kábeleknek, a kábelfektetés, a kábelaknák kiépítése és behúzása, de most itt is leállt az építkezés.
Az üggyel kapcsolatban a Szabad Európa kereste az R-Kord Kft.-t és az Építési és Közlekedési Minisztériumot, valamint az IKOP megvalósításáért felelős, irányító hatósági jogkörökkel rendelkező Miniszterelnökséget is, de csak az R-Kordtól kaptak választ. A cég nem cáfolta a lap értesüléseit, azt írták, a cég „kivitelezőként semmilyen projektről nem adhat tájékoztatást, ugyanis minden vállalkozási szerződésben nyilatkozati tilalmat köt ki a megrendelő”. (telex)
A balrad.ru kommentje a „kunyera” után
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható
piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!
Bal-Rad komm: „…kivitelezőként semmilyen projektről nem adhat tájékoztatást, ugyanis minden vállalkozási szerződésben nyilatkozati tilalmat köt ki a megrendelő…”
-Azaz a vajda Kft! A Jó Pénztáros Lőrinc Komának – pontosabban az ő cégének – a feladata egyébirántis CSAK ANNYI, hogy PÁLYÁZZON, NYERJEN, MEGCSINÁLJA ÉS KIOSSZA A CÉG MATRICÁIT, BEZSEBELJE A PÉNZT,és… – leossza!
Igenám! Baj csak akkor van, ha az uniós júdáspénzek nem csorognak! A látványberuházások pedig zajlanak! Az alvállalkozók alvállalkozóinak az alvállalkozói pedig – akik a kulimelót végzik – azaz a lánc leggyengébbjei, a piramis alapjai – egyszercsak ott állnak FIZETSÉG NÉLKÜL! Meló az volna, csakhát a „versenyképes” jövedelem – AZ HIÁNYZIK!
Mera’za qrrva Brüsszel! Az eelopja! Ideje vaúna má’ lecsapóni aztat a mocsarat!

